A fiatal József Jákóbtól kapott tanításai az Istenbe vetett szilárd bizalom kifejezése és az Isten gyengéd szeretetéről és szüntelen gondoskodásáról való újabb és újabb bizonyságtevések voltak.
Józsefet fivérei
adták el rabszolgának jelentéktelen összegért ellenségeinek. Szelídsége
és hűsége által József megnyerte a testőrök parancsnokának szívét, aki
inkább fiának tekintette őt, mint rabszolgának. Azonban József hitének és
hűségének tűzpróbán kellett átmennie. Gazdája felesége el akarta őt csábítani,
arra késztette, hogy semmibe vegye Isten törvényét. József mindaddig
érintetlen maradt a pogány ország romlottságától. Ez a kísértés azonban
hirtelen, erősen és csábítóan jött. Hogyan szálljon szembe vele? József tudta,
mi lesz a beleegyezés vagy az ellenállás következménye. Egyik oldalról
eltitkolás, kegy és jutalom, a másik oldalról gyalázat, bebörtönzés, és talán
halál.
József milyen bölcsen
és megfontoltan intézte a börtön ügyeit. Nyilvánvalóan kiváló adottsága volt az
irányításhoz. A pohárnok, akit most vádolt a lelkiismeret, jótevőjének lelkes
dicsérésével próbálta jóvá tenni korábbi hálátlanságát. Miután a király tovább
érdeklődött, meggyőződött arról, hogy a főpohárnok igazat mondott. Az egész
birodalomban egyedül József volt olyan bölcs, hogy jelezni tudta a
birodalmat fenyegető veszélyt, és azt, hogy milyen intézkedésekre van szükség a
veszély elhárításához. A király biztos volt abban, hogy ő a legalkalmasabb
ember az általa javasolt tervek végrehajtásához. Nyilvánvalóan Isten ereje volt
vele. A király állami hivatalnokai közül pedig senki sem volt alkalmas arra,
hogy ebben a válságban a nemzet ügyeit intézze. József bölcsességével és
józan ítélőképességével szemben nem sokat számított az, hogy héber és
rabszolga. "[...] Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, akiben az Isten
lelke van?" (1Móz 41:38) - mondta a király tanácsadóinak.
József jelleme
kiállta a viszontagságok próbáját éppúgy, mint a jólétét. A fáraók palotájában
éppúgy hűséges volt Istenhez, mint a börtöncellában. Még mindig idegen volt a
pogány országban, elszakítva rokonaitól, Isten tisztelőitől; de teljes szívvel
hitte, hogy isteni kéz vezette lépteit, és Istenben szüntelenül bízva
becsületesen végezte hivatali feladatait. József által Egyiptom királyának
és nagyjainak figyelme az igaz Isten felé fordult; és bár ők ragaszkodtak a
bálványimádáshoz, megtanulták tisztelni azokat az elveket, amelyekről Isten
tisztelője tanúságot tett életével és jellemével.
A történtek híre
gyorsan eljutott a királyhoz, aki igyekezett József iránti háláját kifejezni.
Ezért megerősítette azt a meghívást, amit a kormányzó a családjának küldött.
Ezt mondta: "[...] én néktek adom Egyiptom földének javát, hogy éljétek
e földnek zsírját" (1Móz 45:18). József a testvéreit bőségesen
ellátta élelmiszerrel, szekerekkel és mindennel, ami szükséges volt az egész
család Egyiptomba költözéséhez. József elvitte magával öt
testvérét, hogy bemutassa őket a fáraónak, és megkapják tőle az engedélyt a
földterület átvételére jövendő otthonuk számára. Miniszterelnöke iránti hálából
az uralkodó kész lett volna állami tisztségekre is kinevezni őket. József azonban,
mint Isten hűséges imádója, igyekezett megvédeni testvéreit attól a
kísértéstől, amelynek ki lettek volna téve a pogány királyi udvarban. Ezért azt
tanácsolta nekik, ha a király megkérdezi tőlük, hogy mi a foglalkozásuk,
őszintén és nyíltan mondják meg. Jákób fiai megfogadták és követték József tanácsát,
és óvatosan azt is közölték a fáraóval, hogy csak ideiglenesen akarnak
Egyiptomban tartózkodni, nem akarnak állandó lakosai maradni az országnak. Ily
módon fenntartották maguknak azt a jogot, hogy bármikor szabadon eltávozhatnak
Egyiptomból. A király pedig ígérete szerint kijelölte számukra az otthon, "[...]
Egyiptom földének javát" (1Móz 45:18), Gósen földét.
József- amikor látta,
hogy élete vége már közel van - rokonait összehívta, és maga köré gyűjtötte.
Bármilyen nagy tiszteletben részesítették is őt a fáraók földjén, Egyiptomban
számára mégis csak a száműzetés helye. Az volt utolsó cselekedete, hogy
bizonyságot tett Izraellel való sorsközösségéről. Ezek voltak utolsó szavai:
"[...] Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz
titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak
és Jákóbnak" (1Móz 50:24). Azután ünnepélyesen megeskette Izrael
gyermekeit, hogy csontjait magukkal vigyék majd Kánaán földjére. "És
meghala József száztíz esztendős korában, és bebalzsamozzák, és koporsóba
tevék Egyiptomban" (1Móz 50:25-26). Az évszázadok során - a nehéz
rabszolgaság alatt - amely ezt az időt követte, ez a koporsó mindig József utolsó
szavaira emlékeztette Izrael gyermekeit, és arról tett előttük bizonyságot,
hogy csak ideiglenesen tartózkodnak Egyiptomban. Arra figyelmeztette őket, hogy
reményüket mindig az ígéret földje felé irányítsák, mert szabadulásuk ideje
biztosan eljön.
E.G.W.Pátriárkák és próféták