A magvető példázata

Isten mindenkinek elébe tárja azt az igazságot, amely alapja egy szenvedés nélküli boldog életnek. Ezt az igazságot az emberek különböző képen fogadják. Ennek alapján Jézus a magvető példázatában négy nagy csoportot mutat be. A példázatban a magvető maga az Isten, a mag az Ő szava és igazsága, a talaj pedig maga az ember, aki vagy elfogadja Isten szavát vagy nem.

A példázat: "Ímé, a magvető kiméne vetni. És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala (a magnak), és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit." (Mk. 4:3-8)

Jézus azt a természeti képet használja, hogy miként viselkedik az elvetett mag különböző helyekre esve. Négy helyre eshet a mag ezek szerint:
1. út mellé
2. köves helyre
3. tövisek közé
4. jó földbe

A példázat magyarázata: "A magvető az ígét hinti. Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. És... a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, de nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók (az ige hatásai); azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, de a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit." (Mk. 4:14-20)

Az út mellé esett mag azt az isteni szót jelenti, amelyiket az az ember halja, akit nem érdekel az. Ez az ember közömbösen elmegy az igazság mellett, sőt bosszantja, mert megfedi őt. Ahogy halja az igét, úgy el is felejti gyorsan, mert Sátán olyan "radírozó" gondolatokat gerjeszt benne, ami sokkal közelebb áll az ő szívéhez.

A köves helyre esett mag annak az embernek a szívébe vetett igét jelképezi, akit érdekel Isten szava, de saját maga akarja azt megvalósítani Isten segítsége nélkül. Ahogy a mag nem tud gyökeret ereszteni a kövekbe, úgy nem tud élő hit kialakulni a saját cselekedeteikben bízó emberekben. Azok az emberek, akik Isten helyett önmagukban bíznak, nem tudnak megszabadulni az önzés köveitől sohasem, így önzetlenség hiányában nem vállalnak valódi terheket az Isten ügyéért. Ezek a hit nélküli cselekedetek egy felszínes vallásosságot eredményeznek, melynek nincs üdvözítő ereje.

A tövisek közzé esett mag szintén egy olyan esetet ábrázol, ahol érdeklődésre talál Isten szava. Ám ez az ember nem az önbízás miatt vész el, hanem dédelgetett bűnei miatt. Minden szívben nő tövis, azaz olyan gond, gondolat és kívánság, amely Sátánhoz terel. Isten segítségével ezek kivétel nélkül legyőzhetők. A kérdés csak az, hogy valóban szabadulni akar e ezektől az ember. Aki őszintén átadja e dolgokat Isten kezébe, azokat Ő meg is szabadítja.
A tövisek közzé esett mag csoportjához tartoznak azok az emberek, akik elhiszik ugyan az igét, és hisznek a megváltásban, de életükön ez mit sem változtat. Helytelen és romboló szokásaiktól nem akarnak szabadulni, a jót tenni pedig nem tartják szükségesnek. Ahogy a növénytől a tövisek és a gazok elvonják a napfényt, a vizet és a tápanyagot, úgy vonja el ezektől az emberektől a helytelen lelkület a szükséges megszentelődés lehetőségét.

A jó földbe vetett mag eléri célját. A jó föld azokat ábrázolja, akik értik, őszintén hiszik és cselekszik az Isten tanácsait kivétel nélkül. Ezt jelenti az, hogy beveszik az igét teljes egészében. Ezek az emberek minden isteni szót, amelyet megértettek, meg is akarják valósítani az éltükben halogatás nélkül. Isten segítségével meg is valósítják ezeket mind.
Az hogy ki terem kevesebb, illetve több gyümölcsöt, az attól függ, hogy mennyire rendületlen az előretörés Isten útján, amelyben a másokért folytatott küzdelem a legfontosabb. Ám minden későn kidobott kövecske és tövis csökkenti valamelyest a gyümölcstermést, vagyis az üdvözültek számát.

A két legveszélyesebb út a "köves" és a "tövises" élet, mert önhitető, így saját magát csapja be az ember. Aki ezeken az utakon jár, az azt hiszi magáról, hogy az üdvösség felé menetel, és ha nem változtat minél hamarabb, akkor csak későn veszi észre, hogy a végső halálba tart útja.

A harmadik angyal utolsó intései

 

„Ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt, és a föld fénylett annak dicsőségétől.” (Jel 18,1) 

„A harmadik angyalhoz csatlakozó angyal az egész földet betölti majd dicsőségével. Világméretű munka és rendkívüli erő megnyilvánulásának megjövendölése ez. Az 1840–44-es adventmozgalom Isten hatalmának dicsőséges megnyilatkozása volt. Az első angyal üzenete eljutott a világ minden misszióállomásához, és egyes országokban olyan érdeklődés támadt a vallás iránt, amelyre a XVI. századi reformáció óta nem volt példa. De mindezt túl fogja szárnyalni az a hatalmas megmozdulás, amely a harmadik angyal utolsó intését viszi a világnak. 

Nem lesz kisebb az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel elindította. A próféciák, melyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, a késői esőben ismét teljesedni fognak. "Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett." Ap.csel. 3,19-20

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész világon ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok történnek: betegek gyógyulnak meg, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is tevékenykedik, de hamis csodákkal. "Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára" (Jel 13,13). A Föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán terjed majd. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, s most a mag kikel, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani. Elszakítják ezeket a kötelékeket, mert az igazság mindennél drágább nekik. Az ellenük szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak.”      (Korszakok nyomában, 543–545. o.) Maranatha

Az isteni üzenet hirdetői

„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pét 1,19

„A kinyilatkoztatás szerint ez az üzenet »az örökkévaló evangélium« része. Az evangélium prédikálásával Isten nem angyalokat, hanem embereket bízott meg. A mennyei angyalok e munka irányítói. Isten rájuk bízta az emberiség megváltásáért indított nagy munkát, de az evangélium tényleges hirdetését Krisztus földi szolgái végzik ezen a világon

Hűséges emberek, akik engedelmeskedtek Isten Lelke vezetésének és az Ige tanításainak, hirdették az intő üzenetet a világnak. Ők voltak, akik figyeltek a »biztos prófétai beszéd«-re, a »sötét helyen világító szövétnek«-re, »míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel« (2Pét 1,19). Ezek az emberek jobban igyekeztek az Urat megismerni, mint az elrejtett kincseket megkeresni. Azt vallották, hogy »jobb ennek megszerzése az ezüst megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme« (Péld 3,14). Isten pedig kinyilatkoztatta nekik országa nagyszerű dolgait. »Az Úr bizodalmas az Őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.« (Zsolt 25,14

Ezt az igazságot azonban nem a tudósok értették meg. Ha a teológusok lelkiismeretes őrök lettek volna, akik szorgalmasan és imádkozva kutatják a Szentírást, akkor a próféciákból felismerhették volna, milyen események közelednek. De ők nem álltak a helyükön, és az üzenetet alázatosabb emberek kapták. Jézus ezt mondta: »Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket!« (Ján 12,35) Akik elfordulnak az Istentől származó világosságtól, vagy nem keresik, amikor elérhető, azok sötétségben maradnak. De a Megváltó kijelenti: »Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.« (Ján 8,12) Aki szíve teljességével vágyakozik Isten akaratát teljesíteni, feszülten figyelve a már kapott világosságra, az nagyobb világosságot fog kapni. Isten fénylő mennyei csillagot küld hozzá, hogy elvezesse minden igazságra.” (Korszakok nyomában, 279. o.) Maranatha

Csalódások

 „Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jób tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes.” (Jak 5,11)

„Gyakran még Isten szolgáinak gondolkodását is annyira eltompítják az emberi vélemények, hagyományok és hamis tanítások, hogy csak részben tudják megérteni a nagyszerű igazságokat, melyeket Isten az Igéjében kinyilatkoztatott. Így volt ez Krisztus tanítványaival is, még akkor is, amikor a Megváltó személyesen velük volt. Elméjüket átitatta a közhiedelem, hogy a Messiás földi fejedelem lesz, aki az egyetemes birodalom trónjára emeli Izráelt. Amikor Jézus megjövendölte szenvedéseit és halálát, nem értették, mit jelentenek a szavai…

A Krisztus második adventjét hirdetők fájdalma hasonlított az első tanítványok fájdalmához, akik Jézus első adventjekor prédikálták »Isten országának evangéliumát«.

Miller és társai éppen így hirdették, hogy a Biblia utolsó és leghosszabb profetikus időszaka lejáróban van, az ítélet elközelgett, s az örökkévaló ország nemsokára megnyitja kapuit. Meghirdették a 2300 nap végét (Dán 8,14), amelynek a hetven hét egy részét képezte. Mindkét csoport prédikálása ugyanannak a nagy profetikus időszaknak – csak más és más részének – a teljesedésére épült.

William Miller és társai nem értették teljesen az általuk tolmácsolt üzenet tartalmát, akárcsak az első tanítványok. Az egyházban régóta meghonosodott tévedések gátolták meg őket abban, hogy a prófécia egyik fontos kijelentését helyesen értelmezzék. Jóllehet hirdették az üzenetet, amelyet Isten általuk küldött a világnak, de mivel félreértették, így csalódtak…

Az első tanítványok és a ma élő hívők előtt is a próba idején sötétnek és érthetetlennek tűnő dolgok később világossá válnak. Amikor meglátják »az Úrtól való vég«-et, tudni fogják, hogy a tévedéseikből származó próbák ellenére a szerető Isten szándékai biztosan teljesültek. Az áldott tapasztalatból megtanulják, hogy »igen irgalmas az Úr és könyörületes«, »minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják«.” (Korszakok nyomában, 308–309., 314., 316. o.) (Maranatha)

A reformátorok hite

 

„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15,26)

„Luther kijelentette: »Meg vagyok győződve arról, hogy az ítélet napjáig háromszáz év sem telik már el. Isten nem fogja és nem tudja már sokáig eltűrni ezt a világot... Közeledik a nagy nap, amikor a gyűlölet birodalma elvész

»Ennek az öreg világnak a vége nincs már messze« – mondta Melanchton. Kálvin kérte a keresztényeket, hogy »mit sem tétovázva, a legcsodálatosabb esemény, Krisztus eljövetele után lángolón vágyakozzanak«. Kijelentette, hogy »a hűségesek egész családja arra a napra tekint«. »Éheznünk és akarnunk kell Krisztust, elmélkednünk kell róla annak a nagy napnak a hajnaláig, amikor Urunk megmutatja országának teljes dicsőségét!

»Vajon a mi Urunk nem vitte fel testünket a mennybe – kérdezte Knox, a skót reformátor –, és vajon nem tér vissza? Tudjuk, hogy visszatér, mégpedig sietve.« Ridley és Latimer, akik életüket áldozták az igazságért, hittel várták az Úr eljövetelét. Ridley ezt írta: »A világ kétségkívül a vég felé közeledik, ezt hiszem, ezért mondom. Szívünk mélyéből kiáltsuk Jánossal, Isten szolgájával Megváltónknak: Jövel, Uram, Jézus!«

»Az Úr eljövetelének gondolata a legdrágább és legörömtelibb nekem – mondta Baxter… Krisztus szentjei örülnek eljövetelének, és várják a boldog reménységet… Mivel a halál, az utolsó ellenség a feltámadáskor megsemmisül, a hívőknek őszintén kell vágyakozniuk Krisztus második eljövetelére, a teljes és végső győzelem idejére, és buzgón kell imádkozniuk érte… E nap után kell minden hívőnek sóvárognia, és ebben kell reménykednie, tudván, hogy ekkor zárul le a megváltásukért végzett munka. Ekkor valósul meg lelkük minden vágya, törekvése… Ó, Uram, siettesd ezt a boldog napot!« Ez volt az apostoli egyház, »a pusztai egyház« és a reformátorok reménysége.” (Korszakok nyomában, 271–272. o.) Maranatha