A gonoszság csírája

 

Sátánnak az egész világegyetem érdekében, amelynek korszakai szünet nélkül peregnek, alaposabban ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádját igazi megvilágításban lássa minden teremtett lény, és hogy Isten igazságossága, irgalma és törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

  Sátán lázadása tanulságul szolgál a világegyetem számára az egymást követő századok során; örök bizonyságul a bűn jellegéről és borzalmas következményeiről. A sátáni elv megvalósulása, az emberekre és angyalokra gyakorolt hatása mutatja, mi következik Isten tekintélyének félretevéséből. Nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten kormányzatának és törvényének létével fonódik össze minden teremtményének jóléte. E lázadás szörnyű emléke örök időkön át védeni fogja a szent lényeket a törvényszegés természetének fel nem ismerésétől, a bűn elkövetésétől és a büntetéstől.
  A mennyben folyó küzdelem utolsó percéig a nagy bitorló igazolni próbálta magát. Amikor elhangzott a kijelentés, hogy Sátánnak összes hívével együtt el kell a boldogság honát hagynia, a lázadó vezér arcátlanul kimondta, hogy semmibe veszi a Teremtő törvényét. Megismételte azt az állítását, hogy az angyaloknak nincs szükségük irányításra, hanem hagyni kell, hogy tegyék azt, amit tenni akarnak, és akaratuk mindig jól fogja őket irányítani. Isten törvényeit a szabadság korlátjának bélyegezte, és kijelentette: el kell törölni a törvényt, hogy a mennyei seregek a törvény korlátjától megszabadulva a lét magasabb, dicsőségesebb szintjére juthassanak.
  Sátán és követői a lázadás minden felelősségét egyhangúan Krisztusra hárították. Azt mondták, ha Isten nem feddte volna meg őket, akkor nem lázadtak volna fel. E makacs és kihívóan hűtlen őscsaló híveivel együtt megpróbálta megdönteni Isten kormányzását.

  Tiszteletlenül azt állították, hogy egy' elnyomó hatalom ártatlan áldozatai. De végül el kellett hagyniuk a mennyet.
  Ugyanaz a szellem, amely lázadást szított a mennyben, a földön még mindig lázadást sugall. Sátán ugyanazt a módszert alkalmazza az emberek között, amit egykor az angyaloknál. Az ő szelleme uralja az engedetlenség fiait, akik hozzá hasonlóan igyekeznek lerombolni Isten törvényének korlátait, és szabadságot ígérnek a parancsolatok áthágóinak. A bűn megfeddése ma is gyűlöletes és ellenállást vált ki az emberekben. Amikor Isten intő üzenetei érintik a lelkiismeretet, Sátán arra indítja az embert, hogy igazolja magát, és próbáljon másokat is rábírni a bűneivel való egyetértésre. Az ember ahelyett, hogy hibáit kijavítaná, felháborodást szít a dorgáló ellen, mintha ő volna a probléma egyedüli oka. (Korszakok nyomában 444-445 old.)

Kinek a nyugalom napja a szombatnap?

 Az igaz, hogy a bibliában eredetileg a sabbath kifejezés szerepel, és nem a szombat. A zsidók sorszámozták a napokat, amelyek közül a 7. Volt a nyugalom napja - azaz a sabbath. (a napok nevei a pogány kultúrákban viseltek neveket, sokszor égitestekét, így pl. A vasárnap angolul és németül egyaránt a "nap napja" jelentéssel bír).

 A sabbath mint kifejezés ugyan zsidó eredetű, de kérdés, hogy a tartalma, a nyugalomra vonatkozó rendelkezés is csak a zsidóságra vonatkozó hatállyal bír-e.

I. Móz. 2:2-3-ban azt olvassuk, hogy a 7. napra nézve rendelt Isten nyugalmat, személyes példaadással (!), noha nyilván nem szorult rá, és ne felejtsük el, hogy ekkor még nincs zsidó nép, csak ezer évekkel később. Ezért sem mondható, hogy csak a zsidókra vonatkozott, amit az is alátámaszt, hogy Jézus szavai szerint "A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért." (Márk. 2,27), tehát az emberért és nem a zsidóért. (Megjegyzem, itt is a sabbath szó áll a görögben). A testi-lelki pihenés tehát sem csak a zsidó ember szükséglete és kiváltsága, hanem minden emberé (a mai élettempó mellett talán nem is igényel különösebb magyarázatot).

Ez szempont és rendelkezés végigkíséri az emberi történelmet a Bibliában (ld. pl. Mát. 24,20 "Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon [a görögben itt is sabbath szerepel!]: - Jézus szavai egyértelműen a történelem lejártáról szóló prófécia keretében, kifejezetten a vég idejére fogalmazzák meg a mondandóját).

Ez azért nem meglepő, mert Istennek nem változnak a szempontjai, ahogy az emberi lét törvényszerűségei és szükségletei sem, amelyekre tekintettel születnek (érdekesség, hogy már a bűneset előtt megfogalmazódik a nyugalom és a nyugalomnap rendelkezése I.Móz. 2:2-ben).

Azt látni kell, hogy a nyugalomnap a kereszténységben sem ismeretlen, csak éppen más napon és más tartalommal jelenik meg. Igaz, hogy erre az eltérésre vannak különböző magyarázatok, de hogy ezek mennyire megalapozottak, azt kinek-kinek magának kell eldönteni. Ebben lehet nagy segítség a Biblia, annak személyes olvasásába, tanulmányozása :-)

„Akik diadalmaskodnak a fenevadon”

„Az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi őelőtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, amelynek halálos sebe meggyógyult.” (Jel 13,12)

„Hogy az Egyesült Államok megformálhassa a fenevad képét, ahhoz a vallási hatalomnak úgy kell irányítania a polgári hatalmat, hogy a saját céljai szolgálatába állítsa.(…)

A »fenevad képe« a hitehagyó protestantizmusnak azt a formáját ábrázolja, amely akkor alakul ki, amikor a protestáns egyházak dogmáik megtartásához a polgári hatalom segítségét igénylik. (…)

Eljön az idő, amikor a vasárnap megtartását törvény teszi kötelezővé, és a világ tisztán fogja látni, melyik az igazi szombat. Ha valaki akkor szegi meg Isten törvényét, hogy olyan parancsnak engedelmeskedjen, amely csak Róma tekintélyének bélyegét viseli magán, ezzel a pápaságot Isten fölé helyezi. Rómának hódol, és annak a hatalomnak, amely érvényt akar szerezni a Róma által elrendelt ünnepnek. A fenevadat és annak képét imádja. Amikor az ember elveti azt az ünnepet, amelyet Isten a saját hatalma jelének nevez, és helyette a Róma által választott hatalmi jelvényt tartja tiszteletben – ezáltal elfogadja a Róma iránti hódolat jelét: »a fenevad bélyegét«. Ez azonban csak akkor lesz aktuális, amikor a kérdés világosan feltárul az emberek előtt, és választaniuk kell Isten törvénye és az emberi rendelések között. Aki ekkor is a törvényszegés mellett dönt, az felveszi »a fenevad bélyegét«. (…) 

Ebben a küzdelemben az egész keresztény világ két nagy csoportra oszlik – azokra, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, és azokra, akik a fenevadat és képét imádják, s bélyegét magukra veszik. Habár az egyház és az állam egyesíti erejét, hogy »mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal« (Jel 13,16) kényszerrel elfogadtassa »a fenevad képét«, de Isten népe e bélyeget nem veszi magára. A pátmoszi próféta látja »azokat, akik diadalmaskodtak a fenevadon és az ő képén, és bélyegén, és az ő nevének számán... állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében voltak az Isten hárfái«, és éneklik Mózes és a Bárány énekét (Jel 15,2–3).” (A nagy küzdelem, 443., 445., 449., 450. o., Korszakok nyomában, 395., 397., 400–401. o.) Maranatha

A spiritizmus szerepe a csalásban

 "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” (1Ján 4,1)

„Sok embert ejt tőrbe az a hiedelem, hogy a spiritizmus csupán emberi szélhámosság. Amikor pedig szemtől szembe kerülnek olyan megnyilatkozással, amely szerintük csakis természetfölötti lehet, elhiszik, hogy e jelenségek mögött Isten hatalma rejlik.

Amikor az egyházak elfogadják a spiritizmus tanításait, az érzékiséget fékező korlát ledől, s hitvallásuk csak palást lesz, amely alá gonoszságukat rejtik. A természetfölötti megnyilatkozásokba vetett hit ajtót nyit az ördög csalásai és tanításai előtt, s a sötétség hatalmasságainak befolyása megmutatkozik az egyházakban.” (A nagy küzdelem, 553., 603–604. o., Korszakok nyomában, 492., 537. o.)

„A népegyházak papjai nem tudnak sikeresen szembeszállni a spiritizmussal. Nincs semmijük, amivel megóvhatnák nyájukat a mérgező hatástól. A spiritizmus szomorú következményeiért nagyrészt korunk lelkészei felelősek, mert lábbal tapossák az igazságot, és jobban kedvelik a kitalációkat.” (Bizonyságtételek I., 324. o.) 

„Sátán régóta készül arra, hogy teljesen megtévessze a világot. Munkáját az Édenben kezdte az Évának adott ígérettel: »Bizony nem haltok meg. Amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.« (1Móz 3,4–5) Sátán lassanlassan készítette elő legnagyobb csalásának útját a spiritizmus kialakításával. Szándékait még nem valósította meg teljesen, de a végső időben megteszi. A próféta ezt mondja: »Láttam… három tisztátalan lelket… a békákhoz hasonlókat… ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.« (Jel 16,13–14) Ez a csalás az egész világot magával sodorja. Kivéve azokat, akiket Isten hatalma őriz az Igébe vetett hit által. Az embereket nemsokára elfogja valami végzetes biztonságérzet, és csak akkor ébrednek fel, amikor Isten kiönti haragját.” (A nagy küzdelem, 561–562. o., Korszakok nyomában, 499. o.) Maranatha

A hűség próbája

 

„Sokat szól a Felséges ellen, és a magasságos egek szentjeit megrontja, s véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.” (Dán 7,25)

„Az ember boldogságának nagy ellensége a negyedik parancsolatban foglalt szombatot rendkívüli támadások célpontjává teszi a keresztény korszak idején. Sátán így beszél: »Isten céljaival ellentétben cselekszem. Követőimet felhatalmazom arra, hogy tegyék félre Isten emlékünnepét, a hetedik napi szombatot. Így megmutatom a világnak, hogy megváltozott az a nap, amelyet Isten megszentelt és megáldott. Az emberek el fognak feledkezni róla. Kitörlöm emlékezetükből, és olyan nappal helyettesítem, amely nem hordja magán Isten hitelesítő jelét; olyan nappal, amely nem lehet jel Isten és népe között. Arra késztetem ennek elfogadóit, hogy tulajdonítsák ennek a napnak azt a szentséget, amelyet Isten a hetedik napnak adott. 

Eszközeim által felmagasztalom magam. Az első napot fogják dicsőíteni, és a protestáns világ a hamis szombatot valódinak fogadja el. Azzal, hogy az Isten által létesített szombatot nem tartják meg, teljesen elvetik a Teremtő törvényét. Ezeket a szavakat: Jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, az én nyugalomnapom szolgálatába állítom. Így enyém lesz a világ. Én lesz a Föld ura, a világ fejedelme. Annyira uralom majd az emberek lelkét, hogy Isten szombatja különös megvetés tárgya lesz. Ami pedig a jelet illeti? A hetedik nap megtartását a földi hatalmasságokkal szembeni hűtlenség jelévé teszem. Olyan szigorúak lesznek az emberi törvények, hogy nem merik majd megtartani a hetedi napi szombatot, attól félve, hogy nem lesz mit enniük és mibe öltözniük. Ezért a világgal tartanak, és figyelmen kívül hagyják Isten törvényét. Én leszek a világ teljhatalmú ura!«” (Próféták és királyok, 183–184. o., magyar kiadás: 116–117. o.) 

„A hűség nagy próbája a szombat lesz, mert az igazságnak különösen vitatott pontja. A végső próbatétel idején éles határvonal húzódik majd Isten szolgái és azok között, akik nem szolgálják Őt.” (A nagy küzdelem, 605. o., Korszakok nyomában, 539. o.) Maranatha