Hitehagyás és pusztulás

 „A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.” (Ésa 24,5)

„Az Egyesült Államok népe mindeddig előnyöket élvezett, de amikor korlátozzák a vallásszabadságot, elnyomják a protestantizmust és támogatják a pápaságot, bűneik mértéke betelik, s a »nemzeti hitehagyást« feljegyzik a mennyei könyvekben. E hitehagyás következménye a nemzet pusztulása lesz.” (Review and Herald, 1893. május 2.)

„A rendelettel, amely Isten törvényét megsértve a pápaság által alapított intézményt kényszeríti az emberekre, nemzetünk teljesen elszakad majd az igaz tettektől. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal fogjon kezet, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, s amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég.” (Bizonyságtételek V., 451. o., magyar kiadás: 330. o.) 

„A spiritizmus segítségével Sátán az emberiség jótevőjének mutatkozik. Meggyógyítja a betegeket, s »egy új és dicsőbb« vallási rendszert kínál, miközben pusztító munkát végez.Kísértéseivel tömegeket tesz tönkre. A mértéktelenség elveszi az emberek józan eszét. Következménye: erkölcstelenség, érzéki bűnök, versengés, vérontás. Sátán gyönyörködik a háborúban, mert a háborúval felkelti a lélek legádázabb indulatait. Áldozatait bűnnel és vérrel átitatva sodorja az örök pusztulásba. A nemzeteket szembeállítja egymással, mert a háborúval el tudja terelni figyelmüket arról a munkáról, amely az embert felkészíti az ítélet napjára, az Istennel való találkozásra.

Sátán latba veti minden képességét, hogy amennyire csak lehetséges, úrrá legyen az elemeken, és segítségükkel lelkeket pusztítson el.” (A nagy küzdelem, 589. o., Korszakok nyomában, 524. o.)

„Amint az emberek egyre távolabbra és távolabbra kerülnek Istentől, Sátán engedélyt kap, hogy kiterjessze hatalmát az engedetlenség fiai felett. Pusztítást gerjeszt az emberek között. Zűrzavar uralkodik szárazföldön és vízen. Tűz és áradás pusztítja a vagyont és az életet. Sátán mindezzel azokat vádolja, akik nem hajoltak meg a bálvány előtt, amit felállított. Ügynökei Isten hitvalló népére, Isten parancsolatainak megtartóira mutatnak mint a bajok okozóira. Azt mondják: »Ezek az emberek ellenszegültek a törvénynek, megszentségtelenítették a vasárnapot! Ha rákényszerítenénk őket, hogy engedelmeskedjenek a vasárnaptörvénynek, megszűnnének a rettenetes ítéletek!«” (Review and Herald, 1901. július 16.) Maranatha

Kit követ a világ?

 

„Mihelyt hallották mind a népek a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborultak mind a népek, nemzetségek és nyelvek, és imádták az arany állóképet, amelyet Nabukodonozor király állíttatott.” (Dán 3,7)

„A történelem megismétli önmagát. A hamis vallást felmagasztalják. A közönséges munkanapot, a hét első napját, amelynek semmiféle szentsége nincs, úgy állítják fel, akár a babiloni szobrot. Megparancsolják minden nemzetnek, népnek és nyelvnek, hogy ezt a hamis nyugalomnapot tiszteljék. Sátán szándéka, hogy semmivé tegye az Isten által alapított ünnepnapot, melyet a teremtés emlékére adott a világnak. A hamis nyugalomnap megünneplését elrendelő törvény az egész világon érvényes lesz.” (HNA Biblia-kommentár, 976. o.)

„Ha majd Amerika, a vallásszabadság országa erőszakot követ el az emberek lelkiismeretén, s a pápasággal egyesülve arra kényszeríti polgárait, hogy a hamis szombatot tiszteljék, akkor a Föld minden népét ráveszi példája követésére. (…) Más nemzetek az Egyesült Államok példáját követik majd. Bár Amerika jár majd elöl, mégis ugyanaz a válság következik el népünkre a világ valamennyi részén.” (Bizonyságtételek VI., 18., 395. o.) 

„Nemzetek fognak kimozdulni helyükről. Visszavonják a támogatást azoktól, akik az igazságosság egyedüli zsinórmértékét, a jellem egyetlen próbakövét tárják az emberek elé. Mindazok, akik nem hajtanak fejet a törvény előtt, amely a bűn embere által intézményesített hamis nyugalomnap magasztalását írja elő, nemcsak a pápaság elnyomó hatalmát érzik meg majd, hanem a protestáns világét, a fenevad képéét is.” (Selected Messages II., 380. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 360. o.)

„Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Isten gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy egyedül Őt imádják, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis imádat javára. Az örök Isten Igéjéhez hűséges szív előtt a bűnös, véges emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye.” (Próféták és királyok, 512–513. o., magyar kiadás: 317. o.)

Isten már megmentett benünket

[Ef 2:4-10]  (4) De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, (7) hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. (8) Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; (9) nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. (10) Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. /RÚF/

Az üdvösségük nem a saját jellemtulajdonságaikban gyökerezik, hanem Isten felfoghatatlan szeretetéből fakad – abból, amit lehetetlen a szeretet tárgyának értékéből kiindulva magyarázni. Isten Krisztus Jézus által cselekszik értük irgalomban és szeretetben (Ef 2:4), feltámasztja őket a lelki halálból. Közbelépése nyomán csodálatos folyamaton mennek át, ami maga Jézus pályáját követi. A lelki halál és a felemésztő rabszolgaság elképesztő mélységéből feltámadnak és „a mennyekbe” (ÚRK) vitetnek, ahol Krisztus oldalára ülnek a világegyetem trónján. (Ef 2:5-6) Ez a villámcsapásszerű isteni közbelépés azonban nem csupán egy szempillantásra marad meg, hanem örökké tart, mert az Úr az egész örökkévalóságon át ki akarja fejezni kegyelmét irántuk. (Ef 2:7)

Ef 2:1-10 szakaszának összefoglalásában, a 8-10 versekben az apostol ismét végigmegy az eddigieken, mert szeretné, ha megértenék a mondandóját: a hívők üdvössége Isten munkája, nem az övéké. Nem tőlük ered, hanem Isten ajándékából. Nincs az az ember, aki azzal büszkélkedhetne, hogy belőle pattant ki a szikrája. (Ef 2:8-9) Hívőként Isten kegyelmének a bizonyságai vagyunk, csakis az Ő kegyelme által. Az Ő remekművei vagyunk, akiket „Krisztus Jézusban” (Ef 2:10) teremtett.

  Miért olyan fontos megérteni, hogy az üdvösségünk Istentől jön, nem a saját érdemeinkben vagy tetteinkben gyökerezik? 

 White idézet: Ilyen az isteni kegyelem, ilyen az a szeretet, amelyet már akkor tanúsított irántunk, amikor még holtak voltunk bűneinkben, amikor még elménk ellenséges gondolatokat táplált, gonosz kívánságoknak és élvezeteknek, romlott szenvedélyeknek, bűnnek és Sátánnak szolgált. Micsoda mélységes szeretetet tanúsított Krisztus, amikor eljött engesztelő áldozatul a mi vétkeinkért! A Szentlélek elvezeti az emberi lelkeket oda, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.

Kegyelemből, örökké megáldva

 Ef 1:3-4. Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. (4) Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ Ef 2:7. Hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. /RÚF/

Ef 2:7 versében Pál ezt az igazságot támasztja alá és hangsúlyozza tág időskálával. Isten a múltban megváltott bennünket Krisztusban, így a Fiával, Jézus Krisztussal azonosít. Tehát már a jelenben a társai lehetünk a feltámadásban, a mennybemenetelben és a felmagasztaltatásban! [Ef 2:4-6. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, (5) hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – (6) és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban /RÚF/] Az Úr terve viszont nem ér véget a kegyelemmel teli múlttal és az irgalommal átitatott jelennel. Időtlen idők isteni tanácsából eredő terve (Ef 1:4) átível a jövőn, az „eljövendő” korok (Ef 2:7, ÚRK) is a részét képezik. Az örök jövőre vonatkozó terve ugyanabban az elvben gyökerezik, mint a múltbeli és a jelenkori tettei – a kegyelem elvében. Isten alig várja, „hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban”. (Ef 2:7) 

Az apostol felbecsülhetetlen értékű kincsként, vagyonként gondol az Úr kegyelmére (vö. Ef 1:7. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint /RÚF/; Ef 3:8. Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát /RÚF/), amiből a hívők bátran meríthetnek, amikor csak szükségük van rá. A nagylelkű Isten ilyen ékes, kortalan és kozmikus módon fejezi ki kegyelmét. 

 „Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzék, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt… De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe »angyalok vágyakoznak betekinteni« (1Pt 1:12) és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye”. (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 11./old.)

Minden ember Krisztus szeretetének és érdeklődésének a tárgya. Életét adta azért, hogy visszavezethesse az embert Istenhez. Ahogy a pásztor gondot visel nyájának juhairól, úgy gondoskodik Ő is a bűnös, tehetetlen emberről, akit Sátán mesterien szőtt hálói pusztulással fenyegetnek. – A nagy Orvos lábnyomán,161-162./old.

Megtévesztettek bennünket a saját vágyaink

 „Egykor mi mindnyájan ezek között [az engedetlenek között] forgolódtunk, követve a test és a gondolatok akaratát és természet szerint a harag fiai voltunk, mint mások is.” (Ef 2:3, ÚRK)

 Isten közbeavatkozása nélkül az emberi életet nemcsak az Ef 2:2. Amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. /RÚF/ versében említett külső erők uralják, hanem belsők is: „követve testünk kívánságait, cselekedve a test és a gondolatok akaratát.” (Ef 2:3, ÚRK; Vö. Jak 1:14. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. /RÚF/ 1Pt 1:14. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek /RÚF/)

 Mit ért Pál azon, amikor kijelenti, hogy egyszer „a harag fiai voltunk, mint mások is”? 

 (Ef 2:3, ÚRK) Vö. Ef 2:3. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. /RÚF/ Ef 5:6. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. /RÚF/ verseit!

 Elég csüggesztő már az elveszett élet jelen valósága is, de a végidei következmények még félelmetesebbek. Az emberek „természet szerint a harag fiai”, „mint mások is” (Ef 2:3, ÚRK), Isten végidei ítéletének fenyegetése alatt élnek. 

 Egy másik ijesztő valóságra mutat a „természet szerint a harag fiai” kifejezés. Bár az Úr képmásai vagyunk, felismertük magunkban, hogy valami mélységesen elromlott bennünk. A keresztény élet tehát nem arról szól, hogy felülkerekedünk egy-két rossz szokáson vagy legyőzzük a vétkeinket, bűneinket. (Ef 2:1. Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt /RÚF/) Nem csupán bűnökkel küszködünk, hanem a bűnnel! Hajlunk az Isten elleni lázadás és önpusztítás felé. Emberként alapból az önpusztító, bűnös magatartás csapdájában vagyunk, és Sátán utasításait (Ef 2:2. amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. /RÚF/), illetve a saját belső, bűnös vágyainkat követjük. (Ef 2:3. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. /RÚF/) A hívők egykor „természet szerint a harag fiai” voltak. 

 Fontos megjegyezni, hogy Pál múlt időt használ – „természet szerint a harag fiai voltunk”. (Ef 2:3, ÚRK) Ez nem azt jelenti, hogy a hívőknek már nem kell megküzdeniük a belső rossz hajlamukkal. Az apostol a levele jelentős részét – Ef 4:17-32. Ef 5:1-21. szakaszát – azzal tölti, hogy figyelmeztet: a bűnös természetben gyökerező gonosz cselekedetek továbbra is veszélyt jelentenek a keresztények számára. Ugyanakkor nem kell többé az „ó embernek” irányítania a hívőket, akik Krisztus erejéből már levethetik „a korábbi életviteletek szerinti ó embert”, és felöltözhetik „az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Ef 4:22-24, ÚRK)