Az evangelizáció legnagyobb kihívása, hogy el beszélünk egymás mellett

 

Paul Tillich evangélikus teológus szerint az egyház azért szigetelődik el a világban, mert olyan kérdésekre válaszol, amit senki nem tesz fel. Az evangelizációs előadások, a bibliai szemináriumok és szórólapok csupa olyan témáról szólnak, melyek kívül esnek a ma emberének érdeklődési körén. Amikor hallgatom vagy olvasom azokat az anyagokat, amit – mint a tizenkilencedik századi evangelizáló mozgalmak hagyatékát – még mindig széles körben használunk, az a benyomásom, hogy ott állunk kezünkben egy válasszal, és fohászkodunk, hogy bár valaki feltenné a válaszhoz illő kérdést! De a kérdés rendszerint nem hangzik el, és így az ősidőkből örökölt válaszok üres, értelmetlen frázisok maradnak. Ha már Paul Tillich nevét említettem, elmondom, hogy ő az evangélium hirdetését úgy képzelte el, hogy egyik fülünkkel halljuk kétségbeesett polgártársaink jajkiáltását, a másikkal meghallgatjuk Istennek a Szentírásban adott feleletét, és a kettőt összekötjük egymással. A mai ember egzisztenciális rettegését és kétségbeesését, és az evangéliumban található válaszok összekapcsolását, Tillich „korrelációnak”, magyarul az összefüggések megtalálásának nevezte. Egy másik protestáns lelkipásztor, az amerikai Timothy Keller ugyanerről beszélt, de nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is. Ennek köszönhetően a New York központjában élő szekularizált emberekből egy több ezer tagú gyülekezetet alapított. Keller hat szempontra hívta fel a figyelmet, ami nemcsak gyakorlatias, hanem a bibliai alapelvekre épül, ezért közel áll az olyan – általunk is hangoztatott fogalmakhoz –, mint a „jelenvaló igazság” vagy az „időszerű üzenet”

1. HASZNÁLJUNK ÉRTHETŐ ÉS KÖVETHETŐ SZAVAKAT! Ez nem egyenlő azzal, hogy elbagatellizáljuk és komolytalanná tesszük az üzenetet. Nem! Az evangélium komoly dolog, ezért nem lehet a tréfa áldozatává, mert akkor mi is úgy járunk, mint a bibliai Lót, akinek a figyelmeztetését még saját vői is tréfának vették (1Móz 19,14). Egyszerűen arról van szó, hogy minden hivatásnak van egy olyan belső szóhasználata, amit a kívülálló nem ért. Le kell tehát fordítani neki az üzenetet egy olyan nyelvre, amit meg tud érteni.

2. HIVATKOZZUNK OLYAN TEKINTÉLYEKRE, AKIKET ISMERNEK, ÉS TISZTELNEK AZ EMBEREK! Ezek lehetnek keresztény kortársaink, akiknek a műveit sokan olvassák, és hitelesnek tartják. Lehetnek köztiszteletben álló gondolkodók, írók, művészek, akik nem keresztények, még az is lehet, hogy nem is vallásosok, de olyan értékeket képviselnek, ami összhangban van üzenetünkkel. Ellen G. White a „Nevelés” című könyvben arról ír, hogy az igazság napjának minden sugara Istentől száll alá, még akkor is, ha ezt egy pogány filozófus mondta ki. Pál apostol is olyan tanítókra hivatkozott az athéni hallgatóság előtt, akiket ismertek és tiszteltek (ApCsel 17,26-28).

3. MUTASSUNK BE A KERESZTÉNY HIT SZILÁRD ALAPJAIT! A bibliai hit igazságát alátámasztja, egyebek mellett a belső összhang (koherencia), amit a Szentírásban látunk. Ahogy Jézus Krisztus mondta, Istennél igen az igen, a nem pedig nem, mert a tekervényes magyarázatok, és a sötét labirintus, amibe a hamis tanítók becsalogatják az embereket, a gonosztól van (Mt 5,37).

4. KEZELJÜK MEGÉRTÉSSEL AZ EMBEREK KÉTELYEIT ÉS ELLENVETÉSEIT! A kételkedés emberi dolog, milyen jó lett volna, ha Éva kételkedett volna a kígyó jóhiszeműségében! Ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberekben felmerülő kételyeket. Sőt, meg kell tisztelni őket azzal, hogy komolyan vesszük, és empátiával kezeljük a kérdéseket, amelyek az üzenet kapcsán felmerülnek bennük. Válaszoljunk őszintén, hitvalló módon, „szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel” (1Pét 3,14-16). Mondjuk el, hogy miért tartjuk észszerűnek a Jézus Krisztusba vetett bizalmat akkor is, ha ma még nem minden kérdésben látunk tisztán.

5. ŐSSZINTÉN BESZÉLJÜNK AZ EVANGÉLIUM ÉS A KULTÚRA KÖZÖTTI FESZÜLTSÉGRŐL! Az evangéliumi kereszténység a kulturális szembenállás lelkisége, Jézus tanítványai „nem e világból valók” (Jn 17,16). Azáltal, hogy hiszünk Jézus Krisztusban mélyreható változás áll be életünkben. Ezen a ponton bemutathatjuk, hogy az örök élet, amit Krisztusban kapunk, olyan biztonságérzetet nyújt nekünk, amit a világi kultúrától nem kapunk meg. Kulturális feszültséget jelent a szombat, mert az ember ragaszkodik hozzá, hogy elfoglalja magát, nyüzsög, mert úgy érzi, hogy az elfoglaltságok száma határozza meg a fontosságát. Krisztus azonban felszabadított minket a saját fontosságunk feletti aggodalom terhei alól, mert halálával megmutatta, hogy az embert nem a földi sikerek, hanem az az ár teszi fontossá, amit Krisztus a kereszten fizetett érte (1Pét 1,17-21). Az ember értéke önmagában van, nem abban, amit létrehoz, vagy, amit elfogyaszt.

6. ŐRIZZÜK MEG AZ EGYENSÚLYT A KÜLSŐ ÉS A BELSŐ MOTIVÁCIÓ KÖZÖTT! Előbbit a parancsolatok által kapjuk, melyek engedelmeskedünk, mert elismerjük Isten tekintélyét. Széles körben használjuk a motiválásnak ezt a módját az igehirdetésben, de van egy másik is: ez úgy szól, azért teszem ezt, mert ez jó és áldott dolog. Ez illik azokhoz, akik egy olyan jó közösséghez tartoznak, mint Isten családja. Mindkettő egyformán fontos a krisztuskövetésben a külső és a belső késztetés is. Önmagában egyik sem elegendő.

És, ami a legfontosabb: Jézus Krisztus az „út, az igazság és az élet”, a keresztény hit egy életpálya, nem kikapcsolódás, hobbi, szórakozás, kaland, hanem egy olyan életút, amit az igehirdetés külső és a Szentlélek belső késztetésével tudunk bejárni. Ennek az útnak az első szakaszán a hit, remény és szeretet vezet át minket, a beteljesedés pedig akkor lesz, amikor Jézus hazavisz bennünket, és már nem marad más, csak a mindörökké tartó szeretet (1Kor 13,13). Ezt jelenti az evangélium kontextusba helyezése, vagy ahogy Paul Tillich mondta létbizonytalanságban élő ember és a megmenő szeretet közötti összhang bemutatása.

Dr Jozsef Szilvasi

William Miller: Egy amerikai reformátor

 

Biblia tanulmányozása során erősödött meg a hite, hogy Jézus hamarosan, még az ő életében visszatér. Hirdetni kezdte ezt az üzenetet, amivel egy mozgalmat indított. A mozgalomra nagy csalódás következett, azonban sok ember előtt olyan bibliai igazságokat tártak fel, amelyek egészen máig időszerűek. 

(Jn 14:1-3.) /RÚF/ Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.  Érthető, hogy Krisztus visszajövetelének hite miért kelt reményt és örömet a hívő keresztényekben. Arra az időre mutat előre, amikor már nem lesz többé betegség, szenvedés és halál. Véget ér majd a szegénység, az igazságtalanság és az elnyomás korszaka, mint ahogy a küzdelemé, a harcé és a háborúé is. Előrevetíti minden kor megváltottainak békés, boldog, örök életét, amit Krisztussal tölthetnek.

 A Szentírás tanulmányozása közben Miller megértette, hogy Krisztus jobban szereti őt, mint azt valaha gondolta. Kezében egy tollal és egy jegyzetfüzettel kezdte el olvasni a Bibliát Mózes első könyvétől. Elhatározta, hogy nem halad gyorsabban, mint ahogy az adott szakaszokat megérti. Hagyta, hogy a Biblia magyarázza önmagát, igét igével vetett össze, és így feltárultak előtte a Biblia titkai.

(Jel 1:1-3.)/RÚF/   Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak. (2) Ő pedig bizonyságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, mit látott. (3) Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.   

A prófétai könyvek szimbólumai nem bezárt titkok. A szerető Isten azért adta a prófétai kijelentéseket, hogy felkészítsen a világban hamarosan kibontakozó eseményekre. William Miller megértette, hogy a prófécia magyarázza legjobban önmagát. A Biblia világosan rámutat a szimbólumok jelentésére. A fenevadak királyokat vagy országokat jelképeznek (Dán 7:17, 23.) a szél pusztítást jelöl (Jer 49:36.) a víz pedig népeket vagy nemzeteket. (Jel 17:15.) Az asszony az egyház szimbóluma.

Dániel és Jelenések idői próféciáinak is szimbolikus a nyelvezete, amely szerint egy prófétai nap egy valós évet jelöl. (4Móz 14:34.)/RÚF/  Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek. (Ez 4:6.)/RÚF/ Ha ezt letöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg.) William Miller ezeket a bibliamagyarázati elveket alkalmazva meglepetten azt gondolta, hogy Krisztus visszatérésének az idejét fedezte fel.

William Miller megfigyelte, hogy a próféták által megjövendölt események pontosan teljesedtek: Ábrahám leszármazottainak négyszáz éves egyiptomi tartózkodása, Izrael negyven évig tartó pusztai vándorlása, Izrael hetven éves fogsága és az Izraelnek adatott hetven hét (1Móz 15:13.) /RÚF/  Ekkor az Úr azt mondta Abrámnak: Tudd meg, hogy a te utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket négyszáz évig.  

4Móz 14:34.) /RÚF/Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek.  Jer 25:11.) /RÚF/Ez az ország szörnyű romhalmazzá lesz, és ezek a népek Babilónia királyának fognak szolgálni hetven esztendeig. 

2300 nap Dániel 8:14 versben Miller tanulmányozta a próféciákat, igét igével összevetve. Arra a következtetésre jutott, hogy mivel az egész Bibliában felfedezhető az isteni menetrend, lennie kell Urunk második eljövetelére vonatkozó idői meghatározásnak is.

  William Miller elfogadta azt az általános nézetet, ami szerint a „szentély megtisztítása” a föld tűz általi megtisztítását jelenti. Szorgalmasan kutatta a Szentírást, hogy jól értse ezt a kiemelkedően fontos eseményt. Felfigyelt rá, hogy összefüggés van Dániel 8. és 9. fejezetei között. „Gábriel, magyarázd meg neki a látomást!” (Dán 8:16,) – hangzik a felszólítás. Dániel 8 látomásából a fejezet végére csak a kétezerháromszáz napról szóló rész maradt magyarázat nélkül (lásd Dán 8:27). Az angyal később visszatért Dánielhez, és elmondta: „azért jöttem el, hogy a helyes megértésre tanítsalak” (Dán 9:22) ÚRK; lásd még 9:23, 25-27). Segített, hogy a kétezerháromszáz nap értelmet nyerjen.

Miután az angyal meghagyta Dánielnek: „vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!” (Dán 9:23), ezt mondta neki: „Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra.” (Dán 9:24) Hetven hetet, négyszázkilencven évet vágtak le, de miből? Nyilván a kétezerháromszáz napos próféciából, mert a 8. fejezetnek egyedül ezt a részét nem értette a próféta, ezt jött megmagyarázni az angyal. A hetven hét kezdőpontja adott: „A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezése.” (Dán 9:25) Miller tudta, hogy ez a dátum egyszerre mutatja meg a hetven hétről és a kétezerháromszáz napról szóló prófécia kezdőpontját.  

 A rendeletet Artaxerxész, Perzsia királya adta ki Kr. e. 457-ben. Ez volt a harmadik rendelet azok sorában, amelyek lehetővé tették a zsidóknak, hogy hazatérjenek és felépítsék Jeruzsálemet, helyreállítsák a templomi szolgálatok rendjét. Mind közül ez volt a legteljesebb, ezért ettől számítjuk a kétezerháromszáz napos/éves prófécia kezdetét.  

Dániel megjövendölte, hogy „A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől” a Messiásig hatvankilenc prófétai hét, azaz négyszáznyolcvanhárom prófétai nap, vagyis év telik el. A rendeletet Kr. e. 457 őszén adták ki, amihez ha hozzáadunk négyszáznyolcvanhárom évet, eljutunk Kr. u. 27 őszéig. A „Messiás” szó jelentése: „Felkent”. Krisztus abban az évben keresztelkedett meg, akkor kente fel a Szentlélek. (ApCsel 10:38)/RÚF/. a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele.) Keresztsége után „Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Ezt mondta: Betelt az idő.” (Mk 1:14- 15, ÚRK) 

Az utolsó prófétai hét közepén, Kr. u. 31 tavaszán, keresztsége után három és fél évvel feszítették Jézust keresztre. Az Isten Bárányára előremutató áldozati rendszer véget ért golgotai halálával. A kép találkozott az előképpel, ezzel megszűntek a ceremoniális rendszer áldozatai.

 A zsidóknak kijelölt hetven hét vagy négyszázkilencven év Kr. u. 34-ben végződött, amikor a szanhedrin elutasította az evangélium üzenetét. ApCsel 6:8-15.

Négyszázkilencven évet kivonva a kétezerháromszáz évből ezernyolcszáztíz évet kapunk a prófécia teljesedéséig. Így jutunk el 1844-ig. William Miller és az első adventisták hitték, hogy Dán 8:14) /RÚF/ (Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.) versében a szentély a föld. Ebből arra következtettek, hogy Krisztus 1844-ben jön vissza, akkor tisztítja meg a földet tűz által. 

Miller felfedezése

Amikor Miller rájött, hogy a két fejezet összetartozik, azt is felismerte, hogy a 2300 napos (szó szerint éves prófécia időszaka ugyanakkor kezdődött, amikor a 70 hétről szóló. De vajon mikor? (Dán 9:25.) "Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben."

Erre már szinte könnyű volt rájönni. Millernek csak utána kellett néznie egy történelemkönyvben, hogy mikor adta ki Artaxerxes perzsa király a „Jeruzsálem újraépíttetése felől való” rendeletet. Ez Kr. e. 457 őszén történt. Ez volt tehát az időszak kezdőpontja. És mikor ér véget a 2300 esztendő?

Miller tudta, hogy a Krisztus előtti éveket visszafelé kell számolni, ezért a 2300 évből kivont 457 évet (a Kr.e.- időszakot), hogy megkapja a Kr.u. részt. Az egyenlete így nézett ki:

Eléggé megdöbbenhetett. A 2300 éves időszak vége igen közel volt már.

Miller azt nem vette észre, hogy egyszerű számítási hibát követett el. Később majd ezzel is bővebben foglalkozunk. Ezután egy még súlyosabb hibát vétett. Miller, mindenki mással együtt azt hitte, hogy a Szentély megtisztítása a 2300 nap végén a Föld megtisztítását jelenti. Arra számítottak, hogy Jézus második eljövetelekor megtisztíttatik a Föld. Ez azt jelentette volna, hogy Jézus csupán néhány éven belül visszatér.

Ez természetesen jó hírnek tűnt. De Miller tévedett. Talán ha alaposabban áttanulmányozta volna mindazt a bibliai igehelyet, ami a Szentélyről szól, megértette volna, hogy az soha nem jelképezte a Földet. A megtisztítandó szentély a Mennyben van. Isten azonban még ezeket a tévedéseket is az emberek megmentésére használta.

Száraz csontok- Izráel házát, Isten gyülekezetét jelképezik

 

A száraz csontok hasonlata azonban nemcsak a világra alkalmazható, hanem azokra is, akik nagy világossággal voltak megáldva; mert ők is olyanok, mint a völgyben heverő csontvázak. Bár testük külseje szerint emberi formájuk van, de nincs lelki életük. A példázat azonban nemcsak az emberek alakjához kapcsolja a száraz csontokat, hiszen nem elég, ha a végtagok és a vonások szimmetrikusak. Az élet leheletének kell átjárnia a testeket, hogy egyenesen álljanak és gyorsan munkába tudjanak állni. Ezek a csontok Izráel házát, Isten egyházát jelképezik; és az egyház reménységét, a Szentlélek éltet adó befolyását. Az Úrnak kell rálehelnie a száraz csontokra, hogy azok életre keljenek.(EGW:A Szentlélek eljő reátok)

"Az emberi lelkek, akiket megmenteni szeretnénk, olyanok, mint az Ezékiel látomásában elénk táruló látvány: megszáradt csontok völgye. Halottak törvényszegéseikben és bűneikben. Amikor a kérdés elhangzik nekünk is: »embernek fia, megelevenedhetnek-e ezek a csontok?« - a mi válaszunk is tudatlanságunk beismerése legyen: »Te tudod, Uram«. Külső látszatra semmi sem mutathat arra, hogy valami reménységünk lehetne megelevenedésükre. A prófétai igét azonban mégis hirdetni kell, mint ahogyan Ezékiel szólt a megszáradt csontoknak az Úr parancsára. Prédikálnunk kell az Igét azoknak is, akik a mi megítélésünk szerint oly reménytelenek, mintha már sírjaikban feküdnének." (Review and Herald, 1893. jan. 17.) 

1-10. ember ereje mit érhet el? - Ezékiel próféta látomásban széles völgy közepén állt. Gyászos kép tárult eléje. A völgy csontokkal volt terítve, holtak csontjaival. Elhangzott a kérdés: „Embernek fia, vajon megélednek-e ezek a tetemek?" A látnók így felelt: "Uram Isten, te tudod." Ember ereje mit is tehetne a halott csontokért. A látnók nem táplált reményt a csontok számára. Ámde amint a csontokat szemlélte. Isten hatalma munkába fogott. A szétszórt csontok zörögni kezdtek, s a tetemek kezdtek összeilleszkedni "tetem a teteméhez," s inak tűzték őket egymáshoz. Hús borította be őket, s az Úr rálehelt az így formált testekre. "Lehelet ment beléjük, s megéledének, és lábukra állának, felette igen nagy sereg."(Ezékiel könyve:37:10) (1903,85. kézirat)

Ezékiel próféta

 Ezékiel fiatal papként, harmincéves korában kapott elhívást a prófétai szolgálatra. I.e. 592-től kb. 570-ig működött. Elhívása előtt öt évvel került fogságba Nabukodonozor második hadjárata alkalmával, i.e. 597-ben. 

Ezékiel volt az, akitől a három jámbor férfi, Hanániás, Misáel és Azariás (más néven Sidrák, Misák és Abednegó) tanácsot kért, hogy ellenálljanak-e Nabukodonozor parancsának, és inkább a tűz általi halált válasszák, mint bálványának imádatát. Isten először kinyilatkoztatta a prófétának, hogy nem remélhetnek csodálatos megmenekülést; mire a próféta nagyon elszomorodott, lévén, hogy ez a három férfi alkotta "Júda maradékát". De miután elhagyták a próféta házát, teljesen elhatározva, hogy feláldozzák életüket Istennek, Ezékiel ezt a kinyilatkoztatást kapta: (Ezékiel Wikipedia)

Miközben Jeremiás tovább tett bizonyságot Júda országában, az Úr kiválasztotta Ezékiel prófétát a babiloni foglyok közül, hogy intse és vigasztalja a száműzötteket, továbbá erősítse meg az Úrnak Jeremiás által mondott beszédét. Sedékiás uralkodásának hátralevő éveiben Ezékiel világosan feltárta, hogy oktalan dolog azoknak a hamis jövendöléseiben bízni, akik a közeli visszatérés reményét keltik a foglyokban. Azt az utasítást is kapta, hogy különböző szimbólumokkal és ünnepélyes kinyilatkoztatásokkal jövendölje meg Jeruzsálem ostromát és pusztulását. (Ezékiel 1 fejezet)

Ezt az igazságot tanítja az Ezékiel prófétának adott csodálatos szemléltető példa, amit fogságának ideje alatt kapott a káldeusok földjén. A látomás akkor érkezett, amikor a próféta lelkét mázsányi súllyal nyom ták a szörnyű emlékek és a baljós jövendölések. Atyái földje elhagyatott volt. Jeruzsálem elnéptelenedett. A próféta maga is idegen volt egy olyan földön, ahol a becsvágy és a kegyetlenség uralkodott. Mindenfelé csak a zsarnokságot és a kegyetlenséget látta, ami miatt lelke háborgott és éjjel-nappal gyászolt. A neki bemutatott jelképek azonban olyan hatalomra mutattak, amely feljebbvaló minden földi uralkodónál.

 Ezékiel látomásában Isten a kérubok szárnya alatt tartotta kezét. Ez arra tanítja szolgáit, hogy Isten hatalma teszi sikeressé őket. Ha kivetik magukból az álnokságot, ha megtisztítják szívüket és lelküket, akkor az Úr együtt fáradozik velük. 

Látomásban: A kerekeken belül kerekek forogtak, s első pillantásra mindez bonyodalmasnak, összevisszaságnak tűnt Ezékiel előtt. De amikor elindultak, gyönyörködtető pontossággal és tökéletes összhangban mozogtak. A kerekeket mennyei lények igazgatták, s mindenekfelett a dicső trónon ott ült az Örökkévaló, akit szivárvány – a kegyelem és a szeretet jelképe – vett körül. Ezékielt, aki a megrendítő jelenet félelmetes szépségétől arcra bukott, hang szólította, hogy álljon talpra, s hallgassa az Úr szavát. Majd Isten figyelmeztető üzenetet bízott rá Izrael számára. (Ezékiel 1:16-21) (Ezékiel 10:9-22)

Ezékiel 9:4; 20:12, 20) Isten rendelte jel - Az izraeliták a vér jelét tették ajtajukra, jelezve, hogy ők Isten tulajdonai. Ugyanúgy Isten gyermekei a mai korban viselni fogják az Isten rendelte jelet. Összhangban fognak élni Isten szent törvényével. Ugyanúgy jelet tesznek Isten minden gyermekére, mint régen a héberek házainak szemöldökfajára, hogy megőrizzék őket az általános romlástól. Az Úr mondja: „Szombataimat adtam nekik, hogy jel legyen köztem és közöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, aki megszenteli őket." (Ezékiel 20:12)  (EGW)

Jeremiás – mint bölcs építőmester

A Kr. e. 7.-6. sz. fordulóján élt. Jósiás király (i.e.638 -608) uralkodása évében kezte meg szolgálatát 40-éven át. Papi családból származott, Júda Anatót nevű falujából, a déli országrészből. Legsötétebb kórszakban, arra buzdította Izráelt, kezdjen bölcsen az örökkévalóságra építeni. Dobja el a hitehagyás és hitetlenség limlomját, és használjon alapanyagul tiszta aranyat, megtisztított ezüstöt, drágaköveket – hitet, engedelmességet és jócselekedeteket. A Szent Isten csak ezeket fogadhatja el.

Jeremiás azok közé tartozott, akik remélték, hogy a Jósiás uralkodása alatt végbement reformáció maradandó lelki megújulást hoz. Még fiatal volt, amikor – Jósiás uralkodásának tizenharmadik évében – Isten elhívta prófétának. A lévitai papsághoz tartozó Jeremiást gyermekségétől a szent szolgálatra nevelték. A felkészülés boldog éveiben aligha tudhatta, hogy születésétől fogva Isten „népek prófétájává” tette. Amikor meghallotta a mennyei hívást, erőt vett rajta méltatlanságának érzete. „Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok!” (Jer 1:5–6)

"Jeremiás azonban bátran állt a fejedelmek és a nép előtt. Kijelentette: „Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok". (Jer 26:12)

Cidkija király alatt az elit üldözte őt (Jer 36-37), ezenkívül sorozatosan összetűzésbe került a papokkal és a hamis prófétákkal (pl. Jer 20,1-6; 26-28), akik a közelgő veszély ellenére békét és jólétet hirdettek, hogy megnyerjék maguknak a népet. Igyekezett a megadásra ösztönözni a királyt (pl. Jer 21,1-10), megjövendölte végzetét (Jer 34,1-7)is, ám Cidkija gyengesége miatt képtelen volt dönteni. Jeremiás többször életét veszélyeztette annak érdekében, hogy folytatni tudja hivatását.

Isten kérlelte őket, hogy ne ingereljék őt haragra a kezük és szívük viselkedésével; de ők nem hallgattak rá. Jeremiás ezután megjövendölte a zsidók fogságát, mint büntetést, amiért nem engedelmeskedtek az Úr szavának.   A próféta sokat töprengett: hogy juthatott népe idáig? Az Úr leküldte őt a fazekas műhelyébe, ahol a mester „edényt készített a korongon. És elromlott az edény a fazekas kezében”. Ekkor „azonnal más edényt készített belőle” (Jer. 18:3-4). Jeremiás megértette, hogy Isten mindenkiből jó edényt kívánt készíteni, de az ember szabad választásával Isten akarata és önnön java ellenére is cselekedhet. Ám alkotója szándékát, terveit így sem keresztezheti. Mondja Isten - "Vajjon nem cselekedhetem-é veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izráel háza? ezt mondja az Úr. Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izráel háza! (Jer.18:6)

Jeremiás másik üzenetet is kapott. „Menj, és ezt mondd Hananjának – hangzott a parancs –: Így szól az Úr: Fajármot törtél össze, de vasjármot csináltál helyette! (Jer. 28:13) Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Vasigát teszek mindezeknek a népeknek a nyakára, hogy Nabukodonozort, Babilónia királyát szolgálják...(Jer. 28:14) 

Jeremiás azt hirdette, hogy hetven évig kell viselniük az igát; s a már a Babilon király kezében levő foglyok és az Úr házának elhurcolt edényei is Babilonban maradnak, míg csak le nem telik a hetven év. De a hetven év végén az Úr megszabadítja őket a fogságból, megbünteti elnyomóikat, letöri Babilon büszke királyát. "Mert ezt mondja az Úr: "Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket és betöltöm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre."(Jer. 29:10)

Mindenki ellenére hirdette az Isten által szájába adott szavakat. Félreérthetetlen bizonyságtétele úgy felbőszítette a királyt és fejedelmeket, hogy undorító ciszternába, verembe lökték."Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, amely a tömlöc pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba."(Jer.38:6) Isten azomban barátokat támasztott, akik könyörögtek a királynak érte. Sedékiás, a Júda királya kimenti a veremből és Jeremiást visszahelyezték a börtön udvarába. "Elkülde pedig Sedékiás király, és magához hozatá Jeremiás prófétát a harmadik ajtóig, mely vala az Úrnak házában, és monda a király Jeremiásnak: Téged valamiről kérdelek, semmi tagadást benne ne tégy! Monda pedig Jeremiás Sedékiásnak: Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám. És megesküvék Sedékiás király Jeremiásnak titkon, mondván: Él az Úr, aki teremtette nékünk e lelket, hogy nem öllek meg és nem adlak azoknak az embereknek kezébe, akik keresik a te lelkedet!"(Jer 38:14-16) A királnak még lehetősége volt megfogadni Isten figyelmeztetését, hogy kegyelmezzen Isten a város és a népe sújtó itéletre. A király azomban azt gondolta, túl messzire ment ahhoz, hogy visszaforduljon.(EGW: Próféták és királyok)

Végül azonban minden jóslata bekövetkezett. Jeruzsálem lerombolása után II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) babiloni király kiszabadította és nagylelkűen bánt vele (Jer 39,11-12), hiszen a próféta megjósolta az ő győzelmét. Júda területén maradt, ahol - még az ostrom idején - egy kis földet vásárolt. "Jeremiás felől pedig parancsot ada Nabukodonozor, a babiloni király Nabuzáradánnak, a poroszlók fejének, mondván: Vedd őt magadhoz, és viselj gondot reá, és semmi bajt ne okozz néki, hanem azt cselekedd vele, amit ő akar."(Jer 39,11-12) 

Isten kérte őket, hogy ne hívják ki haragját kezük munkájával és szívükkel, de ők "nem figyelmeztek". Jeremiás megjövendölte a zsidók fogságát, büntetésüket, mivelhogy nem vették figyelembe az Úr szavát. A káldeusokat eszközként használta fel Isten engedetlen népe megfenyítésére. 

Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belső részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utcáin. (Jer.sir. 2:11) Jeremiás kiöntötte szíve panaszát, gyászát a népéért. (EGW)