A menyegző - Krisztus átveszi országát

 „Akik készen valának, bemenének vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.”(Mát 25:10) 

A menyegző azt a jelenetet szimbolizálja, amikor Krisztus átveszi országát. A Szent Várost, az Új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal „menyasszony”-nak, „a Bárány feleségé”-nek nevezi. Az angyal ezt mondja Jánosnak: „Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.” „Elvive engem lélekben” – mondja a próféta –, „és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel. 21:9–10). Világos tehát, hogy a menyasszony a Szent Várost jelképezi, a szüzek pedig, akik kimennek a vőlegény elé, az egyházat szimbolizálják. A Jelenések könyvében a menyegzői vacsora vendégei: Isten népe "És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei".  (Jel. 19:9). Ha vendégek, nem lehet menyasszonyként is ábrázolni őket. Krisztus – amint Dániel próféta kijelenti – az Öregkorútól a mennyben „hatalmat, dicsőséget és országot” fog kapni; övé lesz az Új Jeruzsálem, Isten országának fővárosa, „elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Dn. 7:14; Jel. 21:2). Krisztus az ország átvétele után eljön dicsőségben mint királyok Királya és uraknak Ura, hogy megváltsa népét, akik „letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal” az országában felállított asztalánál (Mt. 8:11; Lk. 22:30), hogy részt vegyenek a Bárány menyegzői vacsoráján. (EGW:A nagy küzdelem)

A Mt 22. fejezetében feljegyzett példázatból – amelyben szintén a menyegző a szimbólum – világosan kitűnik, hogy a vizsgálati ítélet megelőzi a menyegzőt. A menyegző megtartása előtt a király megtekinti a vendégeket, hogy lássa, felöltötte-e mindenki a menyegzői ruhát, a Bárány vérében megmosott és megfehérített hótiszta jellemet "Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája." (Mt. 22:11;  "Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében."(Jel. 7:14). Akin nem látja ezt a ruhát, annak semmi helye nincs a menyegzőn "Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." (Mt. 22:13). Azokat pedig, akiknek van menyegzői ruhájuk, Isten elfogadja, és méltónak tartja arra, hogy részt kapjanak országából és helyet a trónján. A jellem megvizsgálása, és annak eldöntése, hogy ki készült fel Isten országára: a vizsgálati ítélet, a mennyei templomszolgálat záró munkája. (EGW:A nagy küzdelem)

Nagy horderejű az a tanulság, amelyet a menyegzői ruháról szóló példázatból le kell vonnunk. A menyegző az emberinek a mennyeivel való egyesülését ábrázolja; a menyegzői ruha pedig azt a jellemet, amelyet a menyegző minden vendégének viselnie kell, ha méltó akar lenni az alkalomhoz.

Amikor a király bejött, hogy megtekintse a vendégeket, mindenkiről kiderült, hogy milyen a jelleme. A menyegző minden vendége kapott menyegzői ruhát. Ez a ruha a király ajándéka volt. A vendégek a ruha viselésével a vendéglátó iránti tiszteletüket fejezték ki. Egy ember azonban hétköznapi ruhájában jelent meg. Nem készült fel úgy, ahogy a király kívánta. A drágán vett öltözéket nem értékelte és nem vette fel. Ezzel megsértette urát. A király "mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád" (Mát 22:12) kérdésére semmit sem tudott válaszolni. Hallgatásával megítélte önmagát. A király ekkor ezt mondta: "Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre."(Mt. 22:13) (EGW Krisztus példázatai)

Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat. – A Mát 22. fejezetében feljegyzett példázatból - amelyben szintén a menyegző a szimbólum - világosan kitűnik, hogy a vizsgálati ítélet megelőzi a menyegzőt. A menyegző megtartása előtt a király megtekinti a vendégeket, hogy lássa, felöltötte-e mindenki a menyegzői ruhát, a Bárány vérében megmosott és megfehérített hótiszta jellemet (Mt 22:11; Jel 7:14). Akin nem látja ezt a ruhát, annak semmi helye nincs a menyegzőn (Mt 22:13). Azokat pedig, akiknek van menyegzői ruhájuk, Isten elfogadja, és méltónak tartja arra, hogy részt kapjanak országából és helyet a trónján. A jellem megvizsgálása, és annak eldöntése, hogy ki készült fel Isten országára: a vizsgálati ítélet, a mennyei templomszolgálat záró munkája.(EGW-írásai)

Az Őregkorú - Isten, az Atya

Sokan hangoztatták, hogy a vasárnapünneplés hosszú századok óta bevezetett tantétel és általánosan elterjedt szokás az egyházban. Érvelésüket viszont cáfolta az a tény, hogy a szombatünneplés sokkal régebbi; olyan régi, mint maga a világ, és magán hordja mind Isten, mind az angyalok jóváhagyó pecsétjét. Amikor Isten a világ alapját lefektette, "amikor a hajnalcsillagok együtt énekeltek, és Isten fiai ujjongnak és örvendeznek", akkor fektette le Isten a szombat alapját is (Jób 38:6–7) Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. (I. Móz 2:1–3). Ez az ünnep joggal igényelheti tiszteletünket. Nem emberi hatalom rendelte el, és nem emberi hagyományokon alapszik. Az Öregkorú alapította, és örök érvényű szavával parancsolta meg. 

Így tárul a próféta szeme elé az a kiemelkedő, ünnepélyes nap, amelyen az egész föld Bírája megvizsgálja az emberek életét és jellemét, mindenkinek „cselekedetei szerint fizet”. Az Öregkorú: Isten, az Atya. A zsoltáríró ezt mondja: „Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké Te vagy Isten” (Zsolt. 90:2). Isten az ítélet Bírája, aki minden élet és minden törvény forrása. A szent angyalok pedig – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer” – szolgaként és tanúként vesznek részt ebben a nagy fontosságú törvénykezésben. 

Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet fogja követni. „Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (I. Kor 4:5) Dániel kijelenti, hogy amikor „eljöve az Öregkorú”, „ítélet adaték a magasságos egek szenteinek” (Dn. 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja a Jelenések könyvében: „Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.” „Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig.” (Jel. 20:4, 6) Erről mondta Pál, hogy „a szentek a világot ítélik meg” (I. Kor. 6:2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a gonoszok büntetését a cselekedeteik szerint; és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe. (EGW: A nagy küzdelem)

Tíz szűz - két osztály létezése

A hivők felismerték, hogy a vőlegény jövetele Krisztus eljövetelét szemlélteti, miként azt az első angyal üzenete meghirdette. A Krisztus közeli eljövetelének hirdetése alatt végbemenő hatalmas reformáció megfelelt annak a kijelentésnek, hogy a szüzek „kimenének”. Ebben a példázatban, akárcsak abban, amelyet Máté 24. fejezetében olvashatunk, két osztály van. Mind a kettő vette a lámpását, a Bibliát, és fényénél elindultak a Vőlegény elé. „Akik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat; az eszesek... lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.” Az utóbbiak részesültek Isten ajándékában: a Szentlélek – aki az Igét lábunk szövétnekévé és ösvényünk világosságává teszi – megújító, megvilágosító erejében. Istenfélelemmel kutatták a Szentírást, hogy megismerjék az igazságot, és buzgón igyekeztek szívüket és életüket megtisztítani. Személyes tapasztalatokat szereztek: Istenbe és szavába vetett hit ébredt bennük, amelyet nem vehetett el sem csalódás, sem késedelem. (EGW:Nagy küzdeem)

 Mások pedig, akik csupán az érzéseikre hallgattak, „amikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat”. Az ünnepélyes üzenet hallatán megijedtek, de csak testvéreik hitére támaszkodtak, és meg voltak elégedve a kellemes érzések pislákoló fényével. Nem értették igazán az igazságot, és ezért Isten hatalma nem tudta átalakítani szívüket. Elindultak, hogy találkozzanak az Úrral, és azt remélték, hogy azonnal megkapják jutalmukat. De a késésre és csalódásra nem voltak felkészülve. Amikor jöttek a próbák, nem volt elég hitük, és lámpájuk csak pislákoló fényt adott.  (EGW:Nagy küzdeem)

A példázatban mind a tíz szűz kiment a vőlegény elé. Mindegyiknek volt lámpája és olajosedénye. Egy ideig nem látszott, hogy különbség van köztük. Így van ez a közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt élő egyházban is. Tagjai ismerik a Szentírást. Mindnyájan hallották, hogy Krisztus hamar eljön, és hisznek eljövetelében. De mint ahogy a példázatban történt, úgy van ma is. Várniuk kell, és ez próbára teszi hitüket. Az „Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!” kiáltás sok várakozót készületlenül ér. Nincs tartalék olajuk. Hiányzik az életükből a Szentlélek… A Lélek világossága nélkül az ember nem tudja megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, és elbukik Sátán mesteri kísértései nyomán… (EGW:Isten csodálatos kegyelme)

A vőlegény és a menyasszony - Jézus Krisztus által alapított egyház

 Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. – Dániel próféciája (8:14)"És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága."  szemlélteti azt a jelenetet, amikor Krisztus mint Főpapunk belép a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a templomot. Az Emberfiának az Öregkorú elé lépése - ahogy azt Dán 7:13 mondja el "Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt". -, és az Úr templomába jövetele - ahogy Malakiás jövendöli -, ugyanaz az esemény. A vőlegényeknek a menyegzőre érkezése is ezt szimbolizálja; erről Krisztus a tíz szűzről szóló példázatában beszélt (lásd Mt 25:6)"Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!".

 1844 nyarán és őszén hangzott fel az „Ímhol jő a Vőlegény!” kiáltás. Akkor alakult ki a bölcs és a bolond szüzekkel ábrázolt két csoport: az egyik örömmel várta az Úr megjelenését, és szorgalmasan készülődött a vele való találkozásra, a másik pedig félt, és félelemből cselekedett; meg volt elégedve az igazság elméleti ismeretével, de nélkülözte az igazi kegyességet. A példázatban azok, akik a vőlegény érkezésekor „készen valának, bemenének ővele a menyegzőbe”. A vőlegény – e kép szerint – a menyegző előtt jön. A menyegző azt a jelenetet szimbolizálja, amikor Krisztus átveszi országát. A Szent Várost, az Új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal "menyasszony”-nak, „a Bárány feleségé”-nek nevezi. Az angyal ezt mondja Jánosnak: „Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.” „Elvive engem lélekben” – mondja a próféta –, „és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből” (Jel. 21:9–10). Világos tehát, hogy a menyasszony a Szent Várost jelképezi, a szüzek pedig, akik kimennek a vőlegény elé, az egyházat szimbolizálják. A Jelenések könyvében a menyegzői vacsora vendégei: Isten népe (Jel. 19:9). Ha vendégek, nem lehet menyasszonyként is ábrázolni őket. Krisztus – amint Dániel próféta kijelenti – az Öregkorútól a mennyben „hatalmat, dicsőséget és országot” fog kapni; övé lesz az Új Jeruzsálem, Isten országának fővárosa, „elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Dn. 7:14; Jel. 21:2). Krisztus az ország átvétele után eljön dicsőségben mint királyok Királya és uraknak Ura, hogy megváltsa népét, akik „letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal” az országában felállított asztalánál (Mt. 8:11; Lk. 22:30), hogy részt vegyenek a Bárány menyegzői vacsoráján. (EGW: Nagy küzdelem)

Az „Ímhol jő a vőlegény!” kiáltás hallatán 1844 nyarán ezrek várták azonnalra az Úr adventjét. A megjelölt időben a Vőlegény jött is, de nem a földre, miként népe várta, hanem az Öregkorúhoz a mennyben, a menyegzőre, hogy átvegye országát. „Akik készen valának, bemenének vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.”(Mát 25:10) Nem lehettek személyesen jelen a menyegzőn, mert a menyegző a mennyben van, ők pedig a földön. Krisztus követői várják, hogy Uruk megjöjjön a menyegzőről (Lk. 12:36).Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az ő urokat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki. De tudniuk kell, mit csinál, hogy hitben elkísérjék Isten elé lépő Urukat. Ebben az értelemben mondja Jézus, hogy bemennek a menyegzőbe.  (EGW: Nagy küzdelem)

 Keresztelő János szellemében kell Jézusra terelnünk most az emberek figyelmét: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyon.” „A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vízét ingyen.” (Jn 7:37; Jel 22:17)

(Efézus 5:23-25) Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;  Isten a világ ura - Isten az egyház férje. A gyülekezet a menyasszony, a bárány felesége. Minden igazi hívő Krisztus testének része. Krisztus így tekinti népe vele szembeni hűtlenségét, mint a feleség férje iránti hűtlenségét. Ne feledjük hogy Krisztus testének tagjai vagyunk. (1902, 39. levél)

Az asszony - az egyházat szimbolizálja

A Bibliában a nő Isten népének a szimbóluma Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé. (2Kor 11:2): a tiszta nő a hűséges hívőket jelképezi, míg a parázna a hitehagyóvá lett keresztényeket. Jelenések 12. fejezetében az asszony először Izrael jelképe, akikhez elérkezett a Messiás. És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, aki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona; Aki terhes vala, és akarván szűlni, kiált vala, és kínlódik vala a szűlésben. Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy veres sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona; És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye. És szűle fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez. (Jel 12:1-5). 

A (Jel 12:13-17. Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé az asszonyt, aki a fiút szűlte. De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig. És bocsáta a kígyó az ő szájából az asszony után vizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa. De segítségül lőn a föld az asszonynak, és megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé a folyóvizet, amelyet a sárkány az ő szájából bocsátott. Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele; versekben az igaz egyházat szimbolizálja, amelyből megszületik a maradék. Az asszony a napba öltözött és a hold van a lába alatt. A Bibliában a nap Krisztus jellemének dicsőségét, igazságát jelképezi "És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok."(Mal 4:2). Jézus "a világ világossága" (Jn 8:12), népének pedig tükröznie kell a világon Isten jellemének, a szeretetnek a fényét (Mt 5:14-16). A hold, a "kisebbik világító test" (1Móz 1:16) azokra az ószövetségi ígéretekre mutat, amelyek előrevetítették, hogy milyen munkát végez majd Krisztus az evangélium korában. A következő, amit János a látomásában lát "egy nagy vörös sárkány, akinek hét feje és tíz szarva volt" (Jel 12:3, ÚRK). Később azt olvassuk róla, hogy ez Sátán (Jel 12:9). A "farka" a megtévesztés szimbolikus eszköze (Ézs 9:14-15; Jel 9:10), amivel a csillagok egyharmadát lerántotta a földre (Jel 12:4). Ez azt mutatja, hogy a magas mennyei tisztségéből leesett Sátán (Ézs 14:12-15) képes volt elcsábítani a mennyei angyalok egyharmadát. A bukott angyalok segítik az ördögöt, aki szembeszáll Istennel és üdvözítő munkájával (lásd 1Tim 4:1). A jelenések könyvében a sárkány úgy is megjelenik, mint "akinek hét feje és tíz szarva volt" (Jel 12:3, ÚRK), ez szimbolizálja Sátánnak a világban felhasznált eszközeit: a pogány Rómát (Jel 12:4) és a spiritualizmust (Jel 16:13). "a sárkány nem más, mint Sátán" (Jel 12:9). Ő indította Heródest, hogy irtassa ki a Megváltót. A keresztény korszak első századai során a Krisztus és népe ellen indított harcban Sátán fő ügyvivője a Római Birodalom volt. E birodalomban a pogány vallások uralkodtak. Így míg a sárkány elsősorban Sátánt személyesíti meg, másodlagos értelemben a pogány Róma szimbóluma" (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 378. o.).

Sátán már kezdettől fogva várta, hogy elpusztíthassa a Messiás-gyermeket, amint megszületik. Amikor végre a világra jött, Sátán felhasználta a pogány Rómát (amit Jel 12:4 versében szintén a sárkány szimbolizál), hogy megpróbálja megölni. A gyermek azonban "elragadtatott Istenhez és az Ő trónjához" (Jel 12:5, RÚF).

A Biblia ezzel a képpel az egyházat szimbolizálja: az erényes asszonya tiszta egyházat, a gonosz asszony pedig a hitehagyó egyházat jelképezi.