Benjámin törzs - 12-törzsből való

 

... meghallá Izráel. Valának pedig a Jákób fiai tizenketten. Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár és Zebulon. Rákhel fiai: József és Benjámin. A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali. A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser. Ezek a Jákób fiai, akik születtek néki Mésopotámiában. (1Móz 35:22-26)

Az izraeliták kánaáni honfoglalásakor, a Jordántól nyugatra, Júda és Efraim törzseinek területe közötti részt kapták, a kánaáni jebuzi nép területét, Jeruzsálem környékén. Jeruzsálemen túl a Benjámin törzsének kijelölt fontosabb kánaáni városok között Jerikó, Béthel, Gibeon, Gibea volt, ebből Béthel végül Efraim törzséé lett.

A honfoglalás után, a bírák korában ez a törzs megtagadta, hogy kiadja a Gibea városában történt bűntett elkövetőit. Ezért háború tört ki közte és a többi izraelita törzs között, és azok majdnem kiirtották Benjámin törzsét.

Izrael első királya, Saul, továbbá Pál apostol is ebből a törzsből származott. Salamon király halála után Benjámin törzse Júdával együtt alkotta meg a Júdai Királyságot. (Wikipédia)

„Azután Salamon pihenni tért őseihez, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. Utána fia, Roboám lett a király” (1Kir 11:43).És elaluvék Salamon az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyjának, Dávidnak városában. És Roboám, az ő fia uralkodék helyette.

A meghasonlás, amelyet Roboám meggondolatlan szavai támasztottak, helyrehozhatatlannak bizonyult. Izráel kettészakadt. Júda és Benjámin törzséből tevődött össze Júda déli birodalma, amelyen Roboám uralkodott. A tíz északi törzs pedig Jeroboám uralkodásával külön kormányzatot alakított. Az utóbbi Izráelként lett ismert. Így teljesedett a próféta jövendölése, amit az ország kettészakadásáról mondott. „...az Úr rendelte így...” (1Kir 12:15). És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítse az ő beszédét, amelyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának.

Jeruzsálemben „...összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. De így szólt az Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának, és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: Így szól az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint” (1Kir 12:21–24) És mikor megérkezett Roboám Jeruzsálembe, összegyűjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolcvanezer válogatott hadra való férfiút, hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjék az országot Roboámnak, a Salamon fiának. De az Isten beszéde lőn Sémajához, az Isten emberéhez, mondván: Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván: Azt mondja az Úr: Fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátokfiai ellen, az Izráel ellen; térjetek meg kiki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És ők engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint.

Júda és Benjámin törzse azért jutott előnyös helyzetbe, mert Istent legfőbb uralkodójuknak ismerte el. Az északi törzsekből sok istenfélő ember csatlakozott hozzájuk. „...Izráel valamennyi törzséből azok is, akiket szívük arra indított, hogy keressék Izráel Istenét, az Urat, és áldozzanak őseik Istenének, az Úrnak. Ezek erősítették Júda országát, támogatták Roboámot, Salamon fiát három évig, mert csak három évig jártak Dávid és Salamon útján” (2Krón 11:16–17). És utánuk Izráel minden nemzetségei közül azok, akik szívök szerint keresték az Urat, Izráelnek Istenét, menének Jeruzsálembe, hogy áldoznának az Úrnak, az ő atyáik Istenének. És megerősíték Júda országát, és megerősíték Roboámot, a Salamon fiát három esztendeig; mert három esztendeig járának Dávidnak és Salamonnak útján.

Amikor Júda és Benjámin győztes serege visszatért Jeruzsálembe, „Isten lelke szállt Azarjáhúra, Ódéd fiára, kiment Ászá elé, és ezt mondta neki: Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket. ...Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!” (2Krón 15:1–2, 7) És Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten lelke: Most azért küldj hozzám tudós mesterembert, aki tudjon készíteni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, bíborból, karmazsinból és kék bíborból; aki tudjon metszéseket metszeni az én mesterembereimmel együtt, akik Júdában és Jeruzsálemben vannak, akiket az én atyám, Dávid szerzett.

E szavak nagyon felbátorították Asát, és újabb reformációt kezdett Júdában. „...eltávolította az utálatos bálványokat Júda és Benjámin egész földjéről, meg azokból a városokból, amelyeket elfoglalt Efraim hegyvidékén. Ezután megújította az Úr oltárát, amely az Úr csarnoka előtt volt. 

Az északi királyság sohasem heverte ki ezt a rettenetes csapást. Az erőtlen maradék formailag megmaradt államnak, de hatalma már nem volt. Csak egy uralkodó – Hóseás – követte még Pékát. A birodalmat nemsokára végleg elsöpörték. Isten azonban e szomorú és gyötrelmes időben is megemlékezett irgalmáról, és utolsó lehetőséget adott a népnek arra, hogy megtérjen bálványimádásából. Hóseás uralkodásának harmadik évében az igaz Ezékiás király lépett trónra Júdában, és amilyen gyorsan csak lehetett, fontos reformokat foganatosított a jeruzsálemi templomszolgálatban. Intézkedett a húsvét megünnepléséről. Erre az ünnepségre nemcsak Júda és Benjámin törzsét hívta meg – melyeknek Ezékiás volt a felkent királya –, hanem az északi királyság minden törzsét is. Kihirdették „egész Izráelben Beersebától fogva Dánig, hogy jöjjenek Jeruzsálembe, és tartsanak páskát Izráel Istenének, az Úrnak a tiszteletére, mert ilyen nagy tömegben még nem tartották meg, pedig meg van írva.

A törzsek közül tíz szétszóródott a pogányok közé. Csak Júda és Benjámin törzse maradt meg, és most úgy tűnt, hogy ők is az erkölcsi és nemzeti romlás határán vannak. A próféták kezdték megjövendölni annak a gyönyörű városnak pusztulását, ahol a Salamon által épített templom állt, és ahova nemzeti nagyságuk minden földi reménysége összpontosult

„...Júda és Benjámin családfői, meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten” – ez volt az a hűséges maradék, szám szerint mintegy ötvenezren a számkivetésük földjén élő zsidók közül, akik úgy döntöttek: kihasználják a csodálatos lehetőséget – „...menjenek el, és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben.” Barátaik nem engedték el őket üres kézzel. „Egész környezetük segítette őket ezüsttárgyakkal, arannyal, különféle javakkal, állatokkal és kincsekkel...” Ezekhez és sok más önkéntes ajándékhoz kapták még „az Úr házának az edényeit, amelyeket Nabukodonozor vitt el Jeruzsálemből... Előhozatta ezeket Círus perzsa király, Mitredát kincstárnok felügyeletével... ötezernégyszáz” edényt szám szerint, hogy használják a templomban, amelyet újra felépítenek (Ezsd 1:5–11).Fölkelének azért Júda és Benjámin családfői és a papok és a Léviták, és mindnyájan, akiknek felindítá az Isten lelköket, hogy felmenjenek az Úr házának építésére, mely Jeruzsálemben van. Minden arany és ezüst edényeknek száma ötezernégyszáz. Mindezt magával vivé Sesbassár, mikor a foglyok kijövének Babilóniából Jeruzsálembe.

Még volt egy fontos feladat, amelyben minden hazatérőnek tevékenyen részt kellett vennie. E munka végrehajtása tanúsította, hogy igazi reformáció történt. A feljegyzésben ez áll: „Amikor mindezek befejeződtek, egész Izráel, amely ott tartózkodott, kivonult Júda városaiba, és összetörték a szent oszlopokat, kivagdalták a szent fákat, és lerombolták az áldozóhalmokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután visszatértek Izráel fiai, mindenki a maga városában levő birtokára” (2Krón 31:1). Amint mindezeknek vége lőn: kiméne az egész Izráel, akik Júdának városaiban találtatának, s a bálványokat széttörték, az Aserákat kivagdalák, s leronták a magaslatokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasseban, mígnem befejezték; azután visszatérének az Izráel fiai mind, kiki az ő örökségébe és városaiba.  (EGW- írásai: Pátriárkák és próféták)

Az armageddoni csata - világméretű lelki küzdelem

Az armageddoni csata nem nemzetek közötti katonai összeütközés, amire valahol a Közel-Keleten kerül sor, hanem egy globális lelki küzdelem, amelyben Krisztus határozottan fellép a sötétség erőivel szemben (2Kor 10:4) Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;. A kimenetele hasonló lesz a kármeli ütközetéhez, csak nagyobb méretekben: Isten győzedelmeskedik a sötétség erői fölött.

A megtévesztő sátáni csodák sikere világszéles lesz. A bibliai tanításokat elutasító emberek megtévesztő csodákkal kísért hazugságot hisznek el (2Thessz 2:9-12) Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;  Összefognak egy közös cél érdekében, aminek szimbóluma egy "hely", héberül Armageddon (jelentése - Megiddó hegye). Megiddó nem hegy, hanem megerősített város volt Jezréel völgyében, a Kármel-hegy lábánál, és fontos stratégiai helynek számított. Izrael történelmében több döntő csata miatt vált ismertté. (Bír 5:19) Királyok jöttek, harcoltanak; Akkor harcoltak a Kanaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; De egy darab ezüstöt sem vettenek. (Bír 6:33) És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek a Jordánon, és tábort jártak a Jezréel völgyében:(2Kir 9:27) Akházia pedig, a Júda királya, mikor látta ezt, futni kezde a kert házának útján; de Jéhu utána menvén, monda: Ezt is vágjátok le a szekérben és megsebesíték őt a Gúr hágójánál, amely Jibleám mellett van; és ő Megiddóba menekülvén, ott meghalt.(2Kir 23:29-30).Az ő idejében jött fel Faraó-Nékó, az égyiptomi király Assiria királya ellen az Eufrátes folyóvize mellé. És Jósiás király eleibe ment, de az megölte őt Megiddóban, amint meglátta őt.  És az ő szolgái szekérre tévén őt, halva vitték el Megiddóból és Jeruzsálembe hozván, eltemeték őt az ő sírboltjába. A föld népe pedig vevé Joákházt, a Jósiás fiát, és felkenvén őt, királylyá tevé az ő atyja helyett.

A jelenések könyve ennek a történelmi hátterén mutatja be az utolsó nagy harcot Krisztus és a gonosz seregei között, ezt nevezi Armageddonnak. A világ népeit a sátáni liga vezetését követő, egyesített seregként mutatja be a könyv. A "Megiddó hegye" elnevezés nyilvánvaló utalás a Kármel-hegyre, ami az ókori Megiddó városának a völgye fölé magasodik. Ott zajlott Izrael történelmének egyik legjelentősebb csatája Isten igaz prófétája, Illés és Baál hamis prófétái között (1Királyok 18. fejezete).

 Az ütközet arra a kérdésre adta meg a választ, hogy ki az igaz Isten. A mennyből érkező tűz bizonyította, hogy az Úr az egyedül igaz Isten, csak Ő méltó az imádatra. 

Az armageddoni csata lelki kérdése az lesz, hogy Istennek vagy embereknek engedelmeskedünk-e. Aki a sárkány, a fenevad és a hamis próféta oldalára áll (Jel 16:13) És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat; azt teljes egészében az ördög fogja irányítani (mint ahogyan Júdással is tette Krisztus keresztre feszítése előtt (Luk 22:3)Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala. Akik a vesztes oldalt választják, majd a hegyeknek fognak kiáltani, hogy rejtsék el őket 

(Jel 6:16)És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: lásd még 2Thessz 1:7-8). Jel 13:13-14 bemutatja, hogy a földből feljövő fenevad még a csapások kitöltetése előtt tüzet hoz alá a mennyből. Ezzel akarja elhitetni a világgal, hogy Isten műve volna a sátáni hamisítvány, aminek része a más lélek által keltett, hamis ébredés.

Csak azok fognak az utolsó nagy küzdelemben végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki fel fogja tenni magának ezt a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e vagy embereknek? Pál apostol a végső idő felé tekintve kijelentette: "Lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik" (2Tim 4:3). Ez az idő már itt van. A tömegeknek nem kell a Biblia igazsága, mert keresztezi bűnös, világot szerető szívük vágyait, Sátán pedig gondoskodik a nekik tetsző tévedésekről. De Istennek lesz egy népe a földön, amely minden más tanítás normájának és minden reform alapjának a Bibliát és csakis a Bibliát tartja. A tudósok nézetei, a tudomány következtetései, a többség hangja, az egyházi zsinatok hitvallásai és határozatai  "amelyekből oly sok és sokféle van, mint az általuk képviselt egyházakból" külön-külön és együttvéve sem tekinthetők bizonyítéknak egyetlen hitpont mellett, sem ellen. Mielőtt bármilyen tantételt vagy előírást elfogadnánk, kérdezzük meg, hogy mit szól hozzá az Úr?

A csalás nagy drámájának tetőfokán Sátán meg fogja személyesíteni Krisztust. Az egyház régóta hirdeti, hogy reményei a Megváltó adventjével fognak beteljesülni. A nagy csaló ekkor azt a látszatot fogja kelteni, hogy Krisztus eljött. Sátán a föld különböző részein káprázatos, csillogó, fenséges lényként jelenik meg az embereknek. Hasonlítani fog ahhoz a képhez, amit János A jelenések könyvében Isten Fiáról festett (Jel 1:13-15) És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása.. Emberi szem nem látott még nagyobb dicsőséget annál, mint ami őt körülveszi. Ez a győzelmi kiáltás harsog bele a levegőbe: "Krisztus eljött! Krisztus eljött!" Az emberek leborulnak előtte és imádják. Nyájas, kedves hangon elmond néhányat a Megváltó ajkáról elhangzott, drága mennyei igazságokból. Betegeket gyógyít, majd Krisztustól bitorolt szerepében azt állítja, hogy a szombatot áttette vasárnapra, és megparancsolja mindenkinek, hogy szentelje meg azt a napot, amelyet ő megáldott. Kijelenti, hogy azok, akik a szombat szentségét makacsul vallják, az ő nevét káromolják, ha nem hajlandók meghallgatni angyalait, akik által fényt hint és igazságot tanít. Ez a súlyos csalás szinte leleplezhetetlen! (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 509-510. és 534. o.).

Az élet könyve - akik valaha is Isten szolgálatába léptek

Mózes imájában figyelmünket a mennyei könyvekre irányítja, amelyekbe minden ember neve be van írva, jó és rossz cselekedetével együtt. Az élet könyve mindazok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Ha valaki ezek közül elfordul Istentől, elhagyja őt, és makacs kitartással megmarad a bűn szolgálatában, az végül annyira megkeményedik bűnében, hogy ellenszegül a Szentlélek befolyásának. Az ő nevüket az ítéletben kitörlik az élet könyvéből és átadják őket a pusztulásnak. Mózes felfogta, hogy milyen borzalmas sorsa lenne a bűnösnek. Ha azonban az Úr mégis elvetné Izrael népét, akkor Mózes azt kívánta, hogy Isten az ő nevét is törölje ki az élet könyvéből Izrael gyermekeinek nevével együtt. Mózes nem tudta volna végignézni azt, hogy Isten ítélete azokra sújt le, akiket ugyanaz az Isten olyan kegyelmesen megszabadított. Mózes közbenjárása Izrael érdekében jelképezi Krisztus közbenjárását a bűnös emberért. Az Úr azonban nem engedte meg Mózesnek, hogy elhordozza a vétkes bűnét, amiképpen Krisztus tette. "Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből" mondta Isten. (2Móz 32:33).

 Az élet könyve azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Lk. 10:20). Pál beszél hűséges munkatársairól, „akiknek neve benne van az élet könyvében” (Fil. 4:3). Dániel, bepillantva abba a „nyomorúságos idő”-be, „amilyen (még) nem volt”, kijelenti, hogy Isten népe, „aki csak beírva találtatik a könyvben”, megszabadul. A Jelenések könyvének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, „akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Dn. 12:1; Jel. 21:27).  (EGW: A nagy küzdelem) 

Az élet könyve - Mikor Isten gyermekeivé válunk, beírják nevünket a Bárány életkönyvébe, s ott marad a vizsgálati ítéletig. Akkor minden egyén nevét szólítani fogják és az vizsgálja meg cselekedeteit, aki így szól: Ismerem tetteidet. Ha kiderül, hogy nem bántuk" meg teljesen összes gonosz cselekedetünket, nevünket kitörlik az élet könyvéből s bűneink rovásunkon maradnak. (Idők jelei 1885 augusztus 6)

Mennyei könyvekben - írva vannak tetteink, cselekedeteink

 

A vizsgálati ítélet idején az emberiség még a földön él. Mindazok élete, akik hitet tettek Krisztus mellett, elvonul Isten előtt. Isten a mennyei könyvek alapján megvizsgál mindenkit, és cselekedeteik szerint eldönti örök sorsukat.

Ezek az angyalkövetek pontosan feljegyzik az emberek szavait és cselekedeteit. A mennyei könyvek számon tartják az Isten népével szemben elkövetett kegyetlenséget és igazságtalanságot, a gonosz hatalmaktól elviselt szenvedést. Krisztus példázatai

Sok embert Isten egészen másként lát, mint ahogy ők gondolják. Sokan gratulálnak maguknak a bűnökért, amiket nem követtek el, és elfelejtik számba venni azokat az elmulasztott jó és nemes tetteket, amiket Isten elvárt volna tőlük. Nem elég csupán fának lenni Isten kertjében. Gyümölcsöt is kell teremni. Isten számon kér tőlük minden elmulasztott jót, amit kegyelme erejével véghez vihettek volna. A mennyei könyvek nyilvántartása szerint hiába foglalják a helyet. De még az ő helyzetük sem teljesen reménytelen. Az Isten irgalmát semmibe vevőket és a kegyelmével visszaélőket a türelmes Szeretet még mindig védelmébe veszi. „Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Meglássátok annakokáért, hogy mi módon okkal járjatok... Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” (Ef. 5:14–16) (EGW: A nagy küzdelem)

A mennyei könyvek felfedik az eltitkolt önzést. A mások iránti kötelességek elmulasztásáról is feljegyzés készül, és arról is, ha megfeledkezünk a Megváltó kívánalmairól. Az ember látni fogja, milyen sokszor fordította Sátán szolgálatára idejét, gondolatait és erejét, ami pedig Istent illette volna meg. Szomorú az a feljegyzés, amit az angyalok a mennyben készítenek. Értelmes lényeket, Krisztus állítólagos követőit leköti a világi javak szerzése és a földi örömök élvezete. Pénzt, időt, erőt áldoznak hivalkodásra és önző élvezetekre. De imádkozásra, a Szentírás kutatására, lelkük megalázására és bűneik megvallására csak rövid pillanatokat fordítanak. (EGW: A nagy küzdelem)

Az ítélkezők az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg”. Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20:12).

A mennyei könyvek megörökítették mindazt, amit Isten népe a Róma hatalomra jutása utáni sötét századokban átélt. Nem sokat írtak róluk. Üldözőik vádiratain kívül nem sok nyomát találjuk létezésüknek. Kómának az volt az elve, hogy a tantételeitől és rendelkezéseitől való eltérés minden emlékét fel kell számolni. Róma minden eretnek személyt és írást igyekezett megsemmisíteni. Ha gazdag vagy szegény, nagy vagy kicsi kétségbe vonta vagy megkérdőjelezte a pápai dogmák létjogosultságát, ez elég volt ahhoz, hogy életével fizessen érte. Róma minden olyan feljegyzést el akart tüntetni, ami a kiszakadtakkal szembeni kegyetlenségéről tanúskodott. Pápai zsinatok intézkedtek arról, hogy a tűz martaléka legyen minden ilyen feljegyzést tartalmazó könyv vagy írás. A nyomtatás feltalálása előtt kevés könyv volt, és azokat is nehéz volt megőrizni; ezért nem sok akadálya volt annak, hogy a katolicizmus megvalósítsa szándékát. (EGW: A nagy küzdelem)

A mennyei könyvek mindkettőtöket mint világiakat tartanak nyilván. Olykor nyugtalankodik ugyan a szívetek, de ez nem elég ahhoz, hogy megbánásra s tetteitek megváltoztatására bírjanak. A világ tartja fogva az érzelmeiteket. A világ szokásai kellemesebbek számotokra, mint a mennyei tanító iránti engedelmesség. (Bizonyságtételek 5. kötet)

Amikor a mennyei könyvek megnyittatnak, a Bíró már nem szavakban sorolja fel az ember előtt a bűneit, hanem csupán egy pillantást vet rá, és ennek hatására életének minden cselekedete, tette megelevenedik a gonosztevő emlékezetében. Akkor majd nem kell, mint Józsué napjaiban, felkutatni a vétkest, hanem ki-ki saját ajkaival vallja meg szégyenét. Az emberek előtt eltitkolt bűnöket az egész világnak hirdetik majd azon a napon. (EGW: Pátriárkák és próféták)

Jézus Krisztus vére - által történő megváltásunk

 A zsidók az áldozati szertartásokban Krisztus szimbólumát látták, akinek vére kiontatott a világ megváltására. A Krisztust jelképező áldozatok azt a nagy igazságot mélyítették el szívükben, mely szerint egyedül Jézus Krisztus vére tisztíthat meg a bűnökből, és hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Némelyek csodálkoznak azon, hogy Isten olyan sok vérző áldozat felajánlását igényelte a zsidó társadalomban ( Szemelvények E. G. White írásaiból)

Amiképpen Krisztus vére felmenti a bűnöst a törvény kárhoztatása alól, de nem törli ki a bűnt, hanem a szenthely feljegyzésében marad a végső engesztelésig, úgy a jelképes szolgálatban a bűnért való áldozat vére eltávolította ugyan a bűnbánó bűnösről a bűnt, azonban a szent hajlékban maradt az engesztelés napjáig.  (Szemelvények E. G. White írásaiból)

Amiképpen régente az emberek bűneit jelképesen áthárították a földi szenthelyre, a bűnért való áldozati állat vére által, úgy a valóságban a mi bűneinket is áthárítja a mennyei szenthelyre Krisztus vére által. Ahogy a földi szenthely megtisztítását a bűn eltávolítása által végezték el, amely megfertőzte azt, úgy a mennyei szenthely megtisztítását is az ott feljegyzett bűnök eltávolítása vagy kiirtása által kell elvégezni. Ez szükségessé teszi a feljegyzések könyveinek átvizsgálását, hogy megállapíthassák, ki tarthat igényt Krisztus engesztelő szolgálatának áldásaira bűnbánata és Krisztusban való hite által. A szenthely megtisztítása ennél fogva magában foglalja a vizsgálati ítélet munkáját. Ezt a munkát Krisztus eljövetele előtt kell elvégezni, hogy megváltsa népét, mert amikor eljön, már „jutalma vele van, hogy megfizessen mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Jel. 22:12) (EGW: A megváltás története)

„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” (1Kor 11:26) 

Krisztus az emberért hozott nagy áldozatának emlékezetét hagyta egyházára, amikor az úrvacsora szent intézményét a húsvét helyett elrendelte. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondta. Ez volt az átmenet a két rendtartás és a két nagy ünnep között. Az egyik mindörökre megszűnt, és helyébe lépett a másik, amelyet éppen akkor létesített, és amely mindenkor halálának emlékezete marad… 

Krisztus ezzel az utolsó tettével, hogy tanítványaival együtt részesült a kovásztalan kenyérből és erjedetlen borból, Megváltójukként kötelezte el magát az új szövetség által. Ez a szövetség írásba foglalja, és pecséttel igazolja, hogy mindazok, akik hittel elfogadják Krisztust, a Menny minden áldásában részesülnek, mind ezen a Földön, mind pedig az eljövendő életben. Ezt a szövetséget Krisztus saját vérének kellett megerősítenie, és a régi áldozati szertartások célja is az volt, hogy ezt a tényt állandóan a választott nép szeme előtt tartsa. Krisztus szándéka, hogy ezt a vacsorát gyakran ünnepeljük meg, hogy emlékezetünkbe hozhassa áldozatát, amely során életét adta mindazok bűnéért, akik hisznek benne, és befogadják Őt. 

A Megváltó halálával a sötétség hatalmai látszólag felülkerekedtek, és örvendeztek győzelmükön. De arimathiai József kölcsönadott sírjából Jézus jött ki győztesen.

Jézus nem akarta elfogadni övéinek hódolatát mindaddig, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az Atya elfogadta áldozatát. Felemelkedett a mennyei udvarokba, és ott maga bizonyosodott meg arról, hogy az emberek bűnéért hozott áldozata elégséges az egész emberiség számára, és így vére által mindenki elnyerheti az örök életet. Az Atya jóváhagyta, és törvénybe iktatta azt az új szövetséget, amelyet Krisztussal kötött, aminek értelmében Isten bűnbánó és engedelmes embereket kapna, akiket éppen úgy szeretne, mint ahogy Fiát szereti. Krisztusnak be kellett fejeznie a munkáját, és teljesítenie kellett fogadalmát, miszerint „Drágábbá teszem az embert a színaranynál és a férfit az Ofir kincsaranyánál” (Ésa 13:12). (EGW: Isten csodálatos kegyelme)