Jézus evangéliuma

Mk 1:14-15. Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: (15) Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! /RÚF/ 

Dán 9:24-27. [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/] szakaszában a hetven hétről szól az az idői prófécia, amire Jézus utal. Ez a prófécia akkor teljesült, amikor Jézus megkeresztelkedett és a Szentlélek felkenete, majd elkezdte szolgálatát.

(ApCsel 10:38.) A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. /RÚF/)

 White idézet: Az evangéliumi üzenet, amelyet maga a Megváltó hozott, a próféciákon alapult. Az „idő”, amelyről azt mondja, betölt, a Gábriel arkangyal által Dánielnek megadott időszakot jelenti... „Tudd meg azért, és vedd eszedbe: a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét van” (Dán 9:25), hatvankilenc hét, vagyis négyszáznyolcvanhárom év. A Jeruzsálem helyreállítására és újjáépítésére vonatkozó parancsot Artaxerxes Longimanus rendelete véglegesítette (lásd: Ezsdr 6:14; 7:1, 9); ez Kr. e. 457 őszén lépett hatályba. Ettől az időtől számítva négyszáznyolcvanhárom év Kr. u. 27 őszéig tart. A prófécia szerint ennek az időszaknak a Messiásig, a felkentig kell tartania. Kr. u. 27-ben Jézust a keresztségekor felkente a Szentlélek, s ezután hamarosan elkezdődött a szolgálata. Ekkor hirdette az üzenetet: „Bétölt az idő.” (Mk 1:15) – Isten csodálatos kegyelme, 12./old.

A jelképes árnyékszolgálat

Jézus közbenjárásának áldása azokra árad, akik hitben elfogadják az engesztelés nagy jelentőségű szolgálatát. Azokon pedig, akik elvetik azt a világosságot, amely fényt áraszt erre a szolgálatra, nem nyugszik meg Isten áldása. A zsidók Krisztus első adventjekor elvetették a kapott világosságot, és nem hitték el, hogy Ő a világ Megváltója, ezért nem részesültek bűnbocsánatban. Jézus visszatért a mennybe, és saját vérével belépett a mennyei templomba, hogy tanítványaira árassza közbenjárásának áldásait. A zsidók teljes sötétségben maradtak, és továbbra is hozták hiábavaló véres és egyéb áldozataikat. A jelképes árnyékszolgálat véget ért. Az ajtó, amelyen át az emberek korábban Isten elé járulhattak, nem volt már nyitva. A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban. (EGW:A nagy küzdelem)

Krisztus halálával érvénytelenné lettek a régi zsidó áldozati törvények és ceremóniák, de ő továbblendíti őket éspedig odáig, hogy a ceremóniás törvényekkel együtt a Tízparancsolatot is érvénytelennek higgyék. 

A zsidók nem akarták keresni Őt azon az egyetlen úton, amelyen megtalálhatták volna: a mennyei templomban folyó szolgálat útján. Ezért nem tudtak közösségre jutni Istennel. Számukra zárva volt az ajtó. Nem látták meg Krisztusban az igazi áldozatot és az Istenhez vezető egyetlen Közbenjárót, ezért nem részesülhettek a közbenjárás áldásaiban. A hitetlen zsidók helyzete illusztrálja a közönyös és hitetlen látszatkeresztények állapotát, akik nem akarnak tudomást venni irgalmas Főpapjuk munkájáról. Amikor a jelképes szolgálat főpapja belépett a szentek szentjébe, az egész Izraelnek Isten előtt mélységesen megalázkodva el kellett a templom körül helyezkednie, hogy bűneikre bocsánatot kapva, Izrael közösségének tagjai maradhassanak. Mennyivel fontosabb, hogy most, a valóságos engesztelési napon, megértsük Főpapunk munkáját, és tudjuk, mit kell tennünk. 

Mivel elutasították a figyelmeztetést, Isten visszavonta Lelkét a bűnös emberiségtől; ezért elpusztultak az özönvíz hullámaiban. Ábrahám korában Isten visszavonta irgalmát Sodoma bűnös lakóitól, és Lóton, Lót feleségén és két leányán kívül mindenkit megemésztett a mennyből küldött tűz. Így volt ez Krisztus napjaiban is. Isten Fia kijelentette a hitetlen kortárs zsidóknak: „Pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Mt 23:38). Ugyanez a Végtelen Hatalom, bepillantva az utolsó napokba, ezt mondja azokról, akik „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre”: „Azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2:16-12). Amikor az emberek elutasítják Isten Igéjének tanításait, az Úr visszavonja Lelkét, és megengedi, hogy kívánságaik szerint tévelyegjenek. Krisztus még mindig közbenjár az emberért, és világosságot ad azoknak, akik vágynak rá. (EGW:Jelenések könyve)

A farizeusok és a samaritánusok

 

A zsidók és a samaritánusok közötti nagy vallási ellentét az igaz istentiszteletről vallott eltérő nézetükben rejlett. A farizeusok semmi jót nem mondtak a samaritánusokról. Inkább a legelkeseredettebb átkokat szórták rájuk. Olyan nagy volt az ellenszenv a zsidók és a samaritánusok között, hogy a samaritánus asszony furcsállta, amikor Krisztus vizet kért tőle. "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre éntőlem - kérdezte -, aki samáriai asszony vagyok?!" "Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal" (Jn 4 : 9). Amikor a zsidók, telve gyilkos gyűlölettel, rátámadtak Krisztusra a templomban, hogy megkövezzék, jobb szavakat nem találtak gyűlöletük kifejezésére: "Nem jól mondjuk-é mi, hogy te samaritánus vagy, és ördög van benned?" (Jn 8 : 48.) A pap és a lévita nem végezte el azt a szolgálatot, amelyet az Úr meghagyott nekik. Honfitársukon egy gyűlölt és megvetett samaritánus segített (EGW: Krisztus példázatai)

A zsidók és a samaritánusok esküdt ellenségek voltak, és amennyire csak lehetett, minden érintkezést kerültek egymással. Szükség esetére a rabbik törvényesnek minősítették a samaritánusokkal való kereskedést, de a társadalmi érintkezést kárhoztatták. Egy zsidó nem kért kölcsön egy samáriabelitől, nem fogadott el szívességet, még egy falat kenyeret vagy egy pohár vizet sem. Amikor a tanítványok élelmiszert vásároltak, nemzetük szokásaival összhangban cselekedtek. De ezen túl nem mentek. Szívességet kérni egy samaritánustól, vagy bármily módon a segítségére lenni – még Krisztus tanítványainak sem jutott volna eszükbe. (EGW:Jézus élete)

Az irgalmas samaritánus történetével Jézus az igaz vallást szemlélteti. Rávilágít, hogy az nem rendszerekből, hitvallásokból vagy szertartásokból áll, hanem abban mutatkozik meg, ha a szeretetet tettekkel fejezzük ki, a legjobbat tesszük másokért, és igazán jóságosak vagyunk. (EGW:Jézus élete)

Az irgalmas samaritánus példázatáhan a pap és a lévita látta ugyan a kirabolt és sebesült szerencsétlent, de nem tartotta kívánatosnak, hogy segítsen rajta, aki, mivel tehetetlen és elhagyatott volt, leginkább segítségre szorult.   (EGW:)

A Megváltó samáriai látogatása, majd később az irgalmas samaritánus méltatása, és annak a leprásnak a hálás öröme, aki szintén samaritánus volt – s a tíz meggyógyított közül egyedül tért vissza, hogy köszönetet mondjon Krisztusnak –, ezek az események jelentőségteljesek voltak a tanítványok számára. A tanulság mélyen a szívükbe vésődött. Röviddel mennybemenetele előtt, a tanítványok megbízásakor Jézus Samáriát Jeruzsálemmel és Júdeával együtt jelölte ki számukra, mint azokat a helyeket, ahol először kell hirdetniük az evangéliumot. Tanítása készítette fel őket ennek a megbízatásnak a teljesítésére. Amikor Mesterük nevében Samáriába mentek, az emberek már készek voltak befogadni őket. A samaritánusok hallottak Jézus Krisztus dicsérő szavairól és honfitársaik iránti irgalmasságáról. Látták, hogy a Jézussal szembeni sértő bánásmódjuk ellenére Ő csak szeretettel gondolt rájuk, és ez megnyerte szívüket. A Megváltó mennybemenetele után örömmel fogadták követeit, s a tanítványok értékes termést takarítottak be azok között, akik egykor a legádázabb ellenségeik voltak. „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa 42,3) „És az Ő nevében reménykednek majd a pogányok.”(Mát 12,21) (EGW:Jézus élete)

 A zsidók Krisztus első adventjekor elvetették a kapott világosságot, és nem hitték el, hogy Ő a világ Megváltója, ezért nem részesültek bűnbocsánatban. Jézus visszatért a mennybe, és saját vérével belépett a mennyei templomba, hogy tanítványaira árassza közbenjárásának áldásait. A zsidók teljes sötétségben maradtak, és továbbra is hozták hiábavaló véres és egyéb áldozataikat. A jelképes árnyékszolgálat véget ért. Az ajtó, amelyen át az emberek korábban Isten elé járulhattak, nem volt már nyitva. 

A hírnök Keresztelő János és Jézus keresztsége

(Márk 1:1-8) 

1

A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,

2

Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti a te útadat előtted;

3

Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit:

4

Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.

5

És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.

6

János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.

7

És prédikála, mondván: Utánam jő, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.

8

Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.

E verseknek három fő szereplője van: Jézus Krisztus, akire Mk 1:1 utal, az Atya Isten (Mk 1:2 szerint) és Keresztelő János, a hírnök és prédikátor, akiről szól e szakasz utolsó része. Mk 1:2-3 tartalmaz egy ószövetségi idézetet, amivel Márk bemutatja, merre fog alakulni a történet. Az idézeteket három szakaszból vette: 2Móz 23:20, Ézs 40:3 és Mal 3:1.

2Móz 23:20 egy angyalra utal, akit Isten küld Izrael előtt, hogy bevezesse a népet Kánaánba. Ézs 40:3 arról szól, hogy Isten megjelenik a pusztában, a neki készített úton. Mal 3:1 egy hírnökről tudósít, aki az Úr előtt megy, készíti az útját. Mindhárom szakasz egy útról beszél.

Az ézsaiási szöveg több ponton kapcsolódik Keresztelő János szolgálatához, és az Úr útjára irányítja a figyelmet. Márk evangéliumában a gyors ütemben haladó elbeszélés erősíti az utazás érzését. Jézus azon az úton halad, ami a kereszthez, értünk vállalt áldozati halálához vezet.

Azonban sok mindennek kell történnie, mielőtt a kereszthez ér. Az út még csak most kezdődik, Márk pedig mindent elmond róla.

Az Ószövetségből vett idézettel összhangban Mk 1:2-3 arról beszél, hogy Keresztelő János bűnbánatra, megtérésre, a bűntől való elfordulásra és Istenhez való visszatérésre szólított (Mk 1:4). Úgy öltözött, mint Illés próféta (vö. 2Kir 1:8), és Mk 1:7-8 szerint arról a Személyről szól, aki utána jön, de hatalmasabb nála. Az eljövendőnek még a saruja szíját sem méltó megoldani, ez a kijelentése mutatja, hogy milyen magasztos képe volt Jézusról.

János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban. Amint felemelkedett a vízből, megnyílt a menny és a Szentlélek galamb formájában leszállt rá. Hallotta Isten hangját: "Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mk 1:11).

Ezek az események Jézus keresztségének fontosságát mutatják. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek együtt erősíti meg, hogy ezennel elkezdődik Jézus szolgálata. Márk evangéliuma 15. fejezete szerint a kereszt jelenetében ennek az eseménynek a jelentősége talál visszhangra. Több hasonló elem újra lejátszódik a történetnek abban a részében.

A Lélek ragadta el Jézust a pusztába. A "kivitte" szó görögül a köznyelvben ismert ekballó, amit Márk evangéliuma a démonok kiűzésére is használ. A Lélek jelenléte jól mutatja, hogy milyen hatalma volt Jézus életében a Szentléleknek. Az Úr elindult szolgálatának útján, és azonnal megütközött Sátánnal. A csata hevét érzékelteti az utalás, hogy a kísértések negyven napon át tartottak, miközben vadállatok portyáztak a területen, majd angyalok szolgáltak Jézusnak.

(Márk 1:9-13)

9

És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.

10

És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani;

11

És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.

12

És a Lélek azonnal elragadá őt a pusztába.

13

És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.

Márk evangéliuma nyitó jelenetének szokatlan jellemzője, hogy bemutatja Jézus isteni és emberi természetét. Az isteni természet oldaláról: Ő a Krisztus, a Messiás (Mk 1:1), az Úr, akinek jöttét hírnök jelenti be (Mk 1:2-3), hatalmasabb Jánosnál (Mk 1:7), Ő a szeretett Fiú, akire szállt a Lélek (Mk 1:10-11). Az emberi természet oldaláról a következőt látjuk: János keresztelte meg (nem pedig fordítva, Mk 1:9), a Lélek vezette (Mk 1:12), Sátán megkísértette (Mk 1:13), vadállatok vették körül (Mk 1:13), angyalok szolgáltak neki (Mk 1:13).

Mi a célja ezeknek a kontrasztoknak? Krisztus, Urunk, Megváltónk és Istenünk csodálatos lényére mutatnak, aki ugyanakkor emberként a testvérünk és példaképünk. Hogyan foghatnánk fel a maga teljességében ezt? Sehogy. Mégis fogadjuk el hittel, csodálva mindazt, amit ez az igazság Istennek az emberiség iránti szeretetéről nyilatkoztat ki!

Amikor Jézus a keresztsége után leborult a Jordán partján, megnyílt a menny, galamb alakjában leszállt a Szentlélek, és dicsősége aranyló fénnyel vette körül a Megváltót. Isten hangja hallatszott a mennyből: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm.” Jézus Krisztus imája, amellyel az emberiségért könyörgött, megnyitotta a menny kapuit, az Atya elfogadta az értünk mondott imát. Jézus úgy imádkozott, mint a mi helyettesünk és kezesünk, ezért most az egész emberi család az Atyához járulhat az ő szeretett Fia érdemei által. Földünket a törvényszegés miatt száműzték a menny köréből, az ember és Teremtője közötti érintkezés megszűnt – de most megnyílt az út, és az ember visszatérhet az atyai házhoz. Jézus „az út, az igazság és az élet”. Az Isten trónjától áradó fény bevilágít azok szívébe, akik szeretik Őt, még ha e bűnnel fertőzött világban élnek is. Az Isten szent Fiát körülvevő világosság mindazok ösvényét beragyogja, akik követik Krisztust. Nincs okunk a csüggedésre, mert Isten ígéretei bizonyosan beteljesednek. – Az én életem ma, 260. o.

Krisztus pusztai tartózkodása alatt böjtöt tartott, de érzéketlen volt az éhség iránt. Szüntelen esdekelt imában Atyjához, hogy készítse fel ellenállni az ellenfélnek. Nem érzett éhséget. Buzgó imával, mintegy Istennel bezárkózva töltötte idejét. Mintha Isten jelenlétében lenne. Erőért könyörgött, hogy szembe tudjon szállni az ellenféllel, bizonyosságért, hogy kegyelemben fog részesülni annak véghezvitelére, amit az emberiség javára vállalt. Az előtte álló küzdelem elfeledtetett vele mindent, lelke az élet kenyeréből táplálkozott, éppen úgy, amint Isten ma is táplálni fogja a segítségért hozzá fordulókat… Nem ébredt éhségérzetére, míg csak böjtjének negyven napja véget nem ért. […] Krisztus tudta, hogy Atyja gondoskodni fog táplálékról, mikor az javát szolgálja. A súlyos gyötrelemben, mikor az éhség mértéken fölül szorongatta Őt, árnyalatnyival sem akarta enyhíteni a kiszabott próbát isteni hatalma igénybevételével. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1080. o. 

Márk evangélium kezdete

Miután Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Ezt mondta: Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban (Mk 1:14-15, ÚRK)!

Ki írta Márk evangéliumát, és mi célból? Egyik evangélium sem nevezi meg a szerzőjét. Egyedül János tesz egy közelítő utalást "a szeretett tanítványt" említve (Jn 21:24).Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.

Márk anyja keresztény hitre tért. Jeruzsálemi háza azóta is menedéket nyújtott a tanítványok számára. Tudták, hogy ott mindig kedvesen fogadják őket, és nyugodtan meg is pihenhetnek. Az apostolok egyik ilyen látogatása alkalmával ajánlkozott fel Márk, hogy elkíséri misszióútjára Pált és Barnabást. Isten kegyelmi munkája érintette a szívét, és feltámadt benne a vágy, hogy életét teljesen az evangélium szolgálatának szentelje. – Az apostolok története, 166. o. 

Így történt azután, hogy Márkot elfogta a félelem és a csüggedés. Egyelőre megingott abbeli szándékában, hogy feltétel nélkül az Úr munkájának szentelje életét. A nehézségekhez nem volt hozzászokva, az utazás veszélyei és nélkülözései teljesen letörték. Kedvező körülmények között eredményesen dolgozott, most azonban a nehézségek és veszélyek közepette, amelyek oly gyakran környékezték az úttörőket, gyenge harcosnak bizonyult. Nem tudta a kereszthordozás terheit elviselni. Meg kellett még tanulnia, hogy bátran és hősiesen szembeszálljon a veszélyekkel, az üldözésekkel és a nyomorúsággal. Miközben az apostolok továbbnyomultak, és még nagyobb nehézségek mutatkoztak, Márk megriadt. Nem volt bátorsága őket tovább kísérni, visszatért tehát Jeruzsálembe. – Az apostolok története, 169. o.

(ApCsel 15:37-38) "És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik. Pál azonban azt tartá méltónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt" Pál a munkatársaira támaszkodott, hogy ők segítsenek hordozni a nagy kihívást jelentő munka és körülmények terheit. Az ő nézőpontja szerint nem érdemelt helyet a gonosz erők ellen vállvetve harcoló misszionáriusok csapatában az, aki ilyen gyorsan meghátrált. Barnabás nem értett egyet Pállal. Ő látta a lehetőséget Márkban, és nem akart elfordulni a fiatalembertől. Olyan heves vita alakult ki Pál és Barnabás között János Márk miatt, hogy elváltak útjaik. Pál Silást választotta útitársául, Barnabás pedig Márkot vitte magával.

(Kol 4:10) Köszönt titeket Aristárkhus, az én fogolytársam, és Márk, a Barnabás unokatestvére, (ki felől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen), (1Pt 5:13) Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet és Márk, az én fiam. Úgy tűnik, hatalmas változás ment végbe Márkban. Ezekben a szakaszokban Pál elismeri, hogy számára mennyire értékes a fiatalember a szolgálatban. Munkatársaként utal rá, és azt akarja, hogy Timótheus vigye magával hozzá. Péter is megemlíti, hogy szintén szoros munkatársi kapcsolata volt Márkkal. Pál és Péter valószínűleg a Kr. u. 60-as években írták leveleiket, úgy tizenöt-húsz évvel Az apostolok cselekedetei 15. fejezetében lejegyzett események után. Márk egyértelműen kiköszörülte a csorbát, és szinte biztos, hogy azért, mert unokatestvére, Barnabás bízott benne.

A keresztény élet több, mint ahogy sokan gondolják. Nem csupán szelídségből, türelemből, alázatosságból és kedvességből áll. Ezek az erények fontosak, de szükség van bátorságra, erőfeszítésre, határozottságra és kitartásra is. Az az út, amelyet Krisztus mutat, keskeny út, az önmegtagadás ösvénye. Erre az útra csak erős jellemű, határozott emberek tudnak rálépni, és a nehézségek és csüggesztő körülmények árán is csak előre menni. […] A sikerhez bátorság és kitartás kell; nemcsak a passzív, de az aktív erények művelése is. Ha választ adnak, azt szelíden kell tenniük, ezzel elhárítják a haragot. A bűnnek pedig a hős bátorságával kell ellenállniuk. A mindent eltűrő szeretet mellett szükségük van a jellem olyan erejére is, amely befolyásukat pozitív hatalommá teszi. – A nagy Orvos lábnyomán, 497. o.