Jézus felfedi a tanítványoknak küldetésének célját

 

És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (32) Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte; (33) ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. (34) Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (35) Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. (36) Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? (37) Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? (38) Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.(Márk 8:31-38) /RÚF/

A tanítványok döntő ponthoz érkeztek a Jézussal való kapcsolatukban. Ekkor már tudták, hogy Ő a Messiás. Márk evangéliumának olvasója már a könyv elejétől tisztában van ezzel (Mk 1:1. Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. /RÚF/), így előnyt élvez a sokszor tétovázó, bukdácsoló tanítványokkal szemben. Amikor Jézus elhívta a tanítványokat, azt ígérte nekik, hogy emberhalászokká teszi őket. (Mk 1:17. És így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. /RÚF/) Nem beszélt problémákról. Amikor azonban már tudják, hogy ki Ő, felfedi előttük küldetésének célját: azt, hogy sokat kell szenvednie, elárulják, megölik, majd harmadnapon feltámad. Ez sokkoló hír. Péter, aki éppen azelőtt vallotta meg, hogy Jézus a Messiás, félrevonta, elmarasztalta, amiért ilyeneket mondott. Eddig közvetett az elbeszélés, ekkor azonban az evangélium írója közvetlenül idézi Jézus szavait, amelyek Péter elevenébe vághattak, miközben hallgatta. Jézus Sátánnak nevezte Pétert, arra szólította, hogy távozzon tőle, mert az ilyen gondolatok nem Isten akarata szerint valók.  

„A tanítvány szavai nem segítették vagy vigasztalták Jézust az előtte álló nagy próbában. Nem álltak összhangban Isten kegyelmi szándékával az elveszett világ iránt, sem az önfeláldozás leckéjével, melyet Jézus saját példájával tanított.” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989) 

Isten ugyanazzal a céllal hívta el Jézus követői, mint a Mestert: vegyék fel keresztjüket és kövessék Őt. A keresztre feszítés volt a legkegyetlenebb, legmegalázóbb, legfélelmetesebb római kivégzési mód, mindenki el akarta kerülni. Miért akarná tehát bárki is felvenni a keresztet a Jézus iránti odaadása jeléül? Jézus kifejtette, hogy a tanítványságnak nemcsak nagy ára, hanem hatalmas értéke is van. A keresztény hit látszólagos ellentmondása, hogy aki elveszti az életét Jézusért, megtalálja azt. Ellenben aki megnyeri az egész világot, de elveszíti az örök életet, az teljesen értelmetlen dolgokért élt.

 Jim Elliott misszionárius olyan szépen fogalmazta ezt meg 1949. október 28-án kelt naplóbejegyzésében: „Nem bolond, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.” 

 Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta a tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de újra életre kel. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait bevéssék a tanítványok elméjébe és szívébe. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy az, akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Nem lett volna szabad elfelejteniük Jézus szavait, ők mégis elfelejtették. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Jézus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket rá. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelemidő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De a tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan felkészületlenek lesznek. – (EGW:A nagy küzdelem, 594./old.)  

Világos látás

(22) Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. (23) Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? (24) Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnekmennek, de mintha fákat látnék. (25) Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. (26) Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be! (27) Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek? (28) Ők így feleltek: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül. (29) Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus. (30) Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek őróla. (Márk 8:22-30)RUF

Az evangéliumok több esetről is beszámolnak, amikor Jézus vakokat gyógyított meg. A 8. fejezetben elbeszélt történeten kívül ott van még vak Bartimeusé, amint azt Mk 10:46-52 szakasza írja le. Máté két vak emberről tesz említést (Mt 20:29-34), János 9. fejezete pedig elmondja azt a történetet, amikor Jézus egy vakon született embert gyógyított meg, majd elküldte, hogy mosakodjon meg a Siloám tavában. A 8. fejezetben található történet azonban egészen különleges. Csak Márk evangéliumában szerepel, és az egyetlen csodája Jézusnak, ami két lépésben vezetett teljes gyógyuláshoz. Igen megkapó részlet, amikor kézen fogja az embert és kikíséri a faluból. Láthatjuk, mennyire együttérzett vele a fogyatékossága miatt. Vajon miért kellett két érintés? Ez az egyetlen csoda, ami két lépésben történt, és nyilván nem azért, mert Jézus ereje "kevés" lett volna, nem lett volna "elég". Inkább az életben bemutatott példázat volt, azt szemléltetve, hogy a lelki látás kitisztulása gyakran időigényes folyamat. Ezt a magyarázatot erősíti Márk evangéliumában ennek a résznek az irodalmi szerkezete, ahol Jézus a haláláról és a feltámadásáról tanít, és beszédének az elejét meg a végét egy-egy vak ember meggyógyítása keretezi. A látás helyreállítása a lelki látást nyert tanítványság hasonlata.

 Márk 8. fejezetének ebben a szakaszában érkezünk el a könyv fordulópontjához. Három elem bizonyítja ezt az állítást. Először, Jézus megkérdezi a tanítványait, hogy kinek gondolják Őt, amit korábban nem tett. Másodszor, Péter az első személy, aki nem megszállott, és kijelenti, hogy Jézus a Messiás. Harmadszor, ezek után Jézus magyarázni kezdi, hogy merre vezet az útja: a kereszthez.

31) És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (32) Jézus nyíltan beszélt erről. Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte; (33) ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint. (34) Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (35) Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. (36) Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? (37) Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? (38) Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. (Márk 8:31-38)/RÚF/ 

Márk 8. fejezetének utolsó részétől egészen a 10. fejezet végéig Jézus a rá váró útról beszél a tanítványainak. Jövendöléseket közöl a keresztről, majd különleges utasításokat ad nekik a tanítványsággal kapcsolatban. Ezek az erőteljes tanítások ma is időszerűek. 

Miért kéri Jézus a tanítványaitól: ne árulják el senkinek, hogy Ő a Messiás? Ez ellentétesnek tűnik a céllal, vagyis Isten országának megalapításával. Azonban abban a korban a "Messiás" szónak politikai színezete volt, úgy gondoltak rá, mint aki majd letöri a római igát. Jézus nem ilyen messiásként jött, ezért kérte kilétének elhallgatását.

Két nagy tévedés - a lélek halhatatlanság, vasárnap szentsége

 „E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – csalja csapdába Sátán az embereket. Míg az előbbi a spiritizmus elképzeléseivel, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőként lépik át a szakadékot, hogy kezet fogjanak a spiritizmussal és a római hatalommal is. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában… Katolikusok, protestánsok és a világ fiai egyaránt elfogadják a kegyesség formális megnyilvánulásait (2Tim 3,5)"Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld". a valódi isteni erő nélkül, és ebben a szövetségben a világot megtérítő és régóta várt millennium nagyszerű mozgalmának kezdetét látják.” (A nagy küzdelem, 588–589. o., Korszakok nyomában, 523–524. o.) 

A fenevad…a hamis próféta, aki a csodákat tette. – A rendelettel – mely Isten törvényének sértésével a pápaság intézményét (a vasárnapot) kényszerítik az emberekre – nemzetünk (USA) teljesen megtagadja az igazságot. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét; mikor a feneketlen mélységen átnyújtja kezét, hogy kezet fogjon a spiritizmussal; mikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk letiporja az alkotmány minden elvét s ezzel megszűnik protestáns és köztársasági kormány lenni; mikor helyet engednek a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor majd tudni fogjuk, hogy elérkezett a Sátán csodatevésének ideje és elközelgett a vég (5T 451). E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – fogja a Sátán az embereket csalásának foglyává tenni. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőnek fognak a szakadékon át kezet nyújtani a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sírba tiprásával. Katolikusok, protestánsok és a világ fiai egyaránt elfogadják a kegyesség formáját a kegyesség ereje nélkül, és ebben a szövetségben a világot megtérítő és a régóta várt millennium nagyszerű mozgalmának kezdetét látják (EGW: Jelenések könyve)

„A rendelettel, amely Isten törvényét megsértve a pápaság által alapított intézményt kényszeríti az emberekre, nemzetünk teljesen elszakad majd az igaz tettektől. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal fogjon kezet, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, s amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég.” (Bizonyságtételek V., 451. o., magyar kiadás: 330. o.) 

Az évszázadok a tévelygés állandó előrehaladásáról tanúskodtak a Róma által hirdetett tantételek következtében. Már a pápaság megalapítása előtt figyelmet szenteltek a pogány bölcsészek tanításainak, és befolyást gyakoroltak a gyülekezetben. Sokan, akik megtérteknek vallották magukat, még mindig ragaszkodtak pogány bölcseletük elveihez, és nemcsak önmaguk tanulmányozták ezeket, hanem másokra is ráerőltették, mint annak eszközét, hogy kiterjeszthessék hatásukat a pogányokra. Ily módon súlyos tévelygéseket hoztak be a keresztény hitbe. Ezek közül kiemelkedik az ember természetes halhatatlanságának és a halálban való öntudatának tantétele. Erre a tanra alapozta Róma a szentek segítségül hívását és szűz Mária imádását. Ebből eredt az örök gyötrelem tévtana a teljes megátalkodottak részére, amit korán behoztak a pápai hitvallásba. (EGW: A megváltás története) 

A bűn embere - pápaságot jelképezi

Pál apostol figyelmeztette a gyülekezetet, hogy Krisztus eljövetelét ne saját korában várja. „Nem jön el az addig – mondta –, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere” (II. Thessz. 2:3). A nagy hitehagyás, azaz „a bűn embere” hosszú uralkodása előtt nem várható Urunk adventje. A „bűn embere”, aki „a törvényszegés titkos bűne”, „a veszedelemnek fia” és „a törvénytaposó” néven is ismert, a pápaságot jelképezi, amelyről a próféta megjövendölte, hogy 1260 évig fenntartja uralmát. Ez az időszak 1798-ban ért véget. Krisztus ezt megelőzően nem jöhetett el. Pál figyelmeztetése egészen 1798-ig érvényes. Krisztus második eljövetelének hirdetése ezután vált esedékessé. (EGW: A nagy küzdelem)

Pál apostol a Thessalonikabeliekhez írt második levelében előre megmondta a nagy hitehagyást, amely a pápai hatalom megalapításának következtében fellép. Kijelentette, hogy Krisztus napja „nem jön el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát… Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne, csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.” (II. Thess. 2:3–4, 7) Már abban a korai időszakban látta, hogy tévelygések lopóznak be a gyülekezetbe, amelyek előkészítik majd a pápaság kialakulásának útját. (EGW:  A megváltás története)

Az emberek hajlamosak visszaélni Isten hosszútűrésével, és elnézésére számítanak. Van azonban az emberi bűnnek egy olyan határa, amikor eljön az idő Isten közbelépésére, melynek szörnyű következményei lesznek. „Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül” (Náhum 1:3). Isten hosszútűrése csodálatos, mert egy ideig féken tartja saját tulajdonságait, de a büntetés ennek ellenére is bizonyosan eljön. Minden egyes feslett évszázad haragot gyűjtött a harag napjára. Amikor az idő elérkezik, és a bűn kiteljesedik, Isten elvégzi szokatlan munkáját. Az isteni türelem határának átlépése szörnyű következményekkel fog járni, mert Isten haragja olyan jelleggel és erővel tör majd ki, amelyet a Biblia kegyelemmel elegyítetlennek nevez, és amely hatására pusztává lesz az egész föld. A nemzeti hitehagyás idején, amikor az ország vezetői Sátán irányelvét követve a bűn embere oldalán sorakoznak fel - a bűn mértéke be fog telni. A nemzeti hitehagyás a nemzeti romlás előjele lesz. (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet)

Ha figyelmeznek rá, akkor ez az üzenet minden nemzet, ágazat, nyelv és nép figyelmét fel fogja hívni az Ige alapos megvizsgálására és valódi világosságot nyújt majd azt a hatalmat illetően, mely a hetedik napi szombatot egy hamis szombattal cserélte fel. A bűn embere elvetette az egyedül igaz Istent, megvetette törvényét és porba taposta a szent szombat intézményét. Az oly tiszta és egyértelmű negyedik parancsolatot figyelmen kívül hagyták. A szombat mint emlékünnep, mely bemutatja az élő Istent, az egek és föld teremtőjét, ki lett törölve és helyette hamis szombatot adtak a világnak. Rés keletkezett Isten törvényében. Egy hamis szombat nem lehetett valódi mérték.(Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet)

Isten hat nap alatt teremtette a világot és megpihent a hetediken, megszentelte ezt a napot és szentként különítette el a többitől magának, hogy népe nemzedékeken keresztül megtartsa. De a bűn embere felmagasztalva magát Isten fölé, Isten templomába ülvén Istenként mutatva magát, véli, megváltoztatja az időket és a törvényt. Ez a hatalom azt állítja, hogy nemcsak egyenlő Istennel, de Isten feletti, s megváltoztatta a nyugalomnapot; a hét első napját helyezte oda, ahol a hetediknek kell lennie. és a protestáns világ elfogadta a pápaságnak eme gyermekét, és szentnek tekinti. Isten Szava ezt paráznaságnak nevezi [Jel 14:8]."És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek." (EGW: Az utolsó napok eseményei)

Őrizkedjetek a rossz kovásztól

11Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt. 12Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek. 13Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra. (Márk 8:11-13) RUF

Miért nem mutatta be isteni hatalmát és győzte meg a gáncsoskodókat? A probléma Márk 3. fejezetéig nyúlik vissza, ahol Jézus a Szentlélek elleni bűnről beszélt. Aki bezárja a fülét és a szemét, azt még egy újabb csoda, mennyei jel sem fogja meggyőzni, azt is ugyanúgy elveti, mint korábban minden mást. A csodák sem győzik meg azt, aki eltökélte magában, hogy nem fog hinni.

Jézus megragadta a lehetőséget, hogy óvja a tanítványokat a farizeusok és Heródes "kovászától" (Mk 8:15)RUF Jézus figyelmeztette őket: Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától! vagyis a tanításaiktól.

Ők azonban félreértették, és úgy gondolták, hogy azt mondta, ne vásároljanak kenyeret. Mint általában, amikor félreértették, Jézus ekkor is tanította őket. Feltett egy sor kérdést, az első néhány költői jellegű, kifejezi a csalódottságát, amiért nem fogták fel, mi a küldetése. Szavai emlékeztetnek arra, amit (Mk 4:10-12) verseiben említett a kívülállókról, akik nem értik Őt. Erős kifejezéseit ébresztőnek szánta tanítványai számára: ébredjenek lelki kábultságukból.

(Mk 4:10-12)RUF Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. 11Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, 12hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.

(Mk 8:19-20) amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. 20És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. - verseiben egyszerű, tényszerű módon kérdezte meg, hogy hány kosár maradékot gyűjtöttek össze az ötezer ember (Mk 6:30-44) és a négyezer ember (Mk 8:1-10) megvendégelése után. Így akarta szemléltetni, hogy igazán megérthették volna már addigra: az Úr Messiása számára egyáltalán nem akadály a források korlátozott volta. (Mk 8:21) "Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?" verse ismét retorikai kérdés: "Hogy nem értitek hát?" Gondoljatok mindarra, amit már Jézussal láttatok és tapasztaltatok!

Akik jelt vártak Jézustól, annyira megkeményítették a szívüket a hitetlenségben, hogy nem fedezték fel jellemében az isteni hasonlatosságot. Nem akarták látni, hogy küldetése az Írások beteljesedését jelenti… Sem mennyen, sem földön adott jel nem segít rajtuk. Jézus „lelkében felfohászkodván” elfordult a gáncsoskodók csoportjától, s visszatért a hajóra tanítványaival. Nyomasztó csöndben újra átszelték a tavat… Amikor elérték a túlsó partot, Jézus így szólt: „Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától” (Mt 16:6)… A tanítványok mégsem értették meg Jézust. Olyan hirtelen távoztak Magdalából, hogy elfelejtettek kenyeret venni, és csak egyetlen cipójuk volt. Azt hitték, Krisztus erre a körülményre hivatkozik, és arra figyelmezteti őket, hogy ne vásároljanak kenyeret a farizeusoktól vagy a szadduceusoktól. Hitük, lelki felfogóképességük hiányos volta miatt gyakran ehhez hasonlóan félreértették szavait. Ekkor Isten megfeddte őket, amiért azt gondolták, hogy aki ezreket táplált néhány hallal és árpakenyérrel, az ezzel az ünnepélyes figyelmeztetéssel pusztán időleges táplálékra utal. Fennforgott a veszély, hogy a farizeusok és szadduceusok ravasz okoskodása a hitetlenség kovászát keleszti meg tanítványaiban, s végül könnyelműen fogják föl Krisztus munkásságát. – Jézus élete, 407. o.