Gyümölcs - emberi jellem

"A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22). Ez a gyümölcs soha nem romlik meg, hanem megtermi a maga gyümölcsét az örök életre. 

A Lélek gyümölcsei a szeretet, öröm és béke. A veszekedés és széthúzás Sátán művei és a bűn gyümölcsei. Ha népünk békének és szeretetnek akar örvendezni, akkor el kell hagynunk bűneinket. Összhangba kell kerülnünk Istennel, s akkor összhangban élünk majd egymással is. 

A szőlőtő élete a vesszőkön lévő ízes gyümölcsökben mutatja eredményét: "Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15: 5). Mikor hittel az Isten Fiában élünk, akkor a Lélek gyümölcsei láthatóvá lesznek életünkben, és egyetlen egy gyümölcs sem fog hiányozni. 

Ahol Krisztussal való egység van, ott szeretet van. Bármilyen gyümölcseink is vannak, azoknak semmi hasznuk nem lesz, ha a szeretet hiányzik életünkből. Vallásunk lényege az Isten és embertársaink iránti szeretet. Senki nem szeretheti Krisztust, ha nem szereti gyermekeit. Ha egyesülünk Krisztussal, akkor az Ő értelme lesz bennünk. Tisztaság és szeretet ragyog jellemünkben, életünket pedig szelídség és igazság uralja. Még az arckifejezésünk is megváltozik. A lélekben lakozó Krisztus kiárasztja átalakító erejét, és a külső megjelenés a belül uralkodó békéről és örömről tesz bizonyságot. Úgy iszunk Krisztus szeretetéből, mint ahogyan a szőlővessző veszi táplálékát a szőlőtőből. Ha Krisztusba oltattunk, ha rostról rostra egyesültünk az élő szőlőtővel, akkor azt élő gyümölcsök gazdag fürtjeivel fogjuk igazolni. Ha kapcsolatban vagyunk a világossággal, akkor a világosság csatornáivá válunk, és szavainkkal és tetteinkkel fényt fogunk árasztani a világban. Az igaz keresztények össze vannak kapcsolódva a mennyel, a földdel; és a véges embert a végtelen Istennel összekötő szeretet kötelével. A Krisztus arcán ragyogó világosság követőinek szívében is világít - az Atya dicsőségére. 

A kert egyetlen fügefáján sem volt gyümölcs, a lomb nélküli fák azonban nem keltettek várakozást, nem okoztak csalódást. Ezek a fák jelképezték a pogányokat. Éppúgy hiányzott róluk a gyümölcs, mint a zsidóknál az istenesség, de ők nem is állították, hogy Istent szolgálják. Nem tettek dicsekvő kijelentéseket jóságukról. Vakok voltak Isten műveivel és útjaival szemben. Számukra még nem jött el a fügeérés ideje. Még mindig várták a napot, amely elhozza nekik a reményt és a világosságot. A zsidók nagyobb áldásokat kaptak Istentől, elszámolással tartoztak, amiért visszaéltek ezekkel az ajándékokkal. A kiváltságok, melyekkel dicsekedtek, csak növelték bűnüket.

A zsidó nép minden előnye, lehetősége és előjoga dacára is elmulasztotta teljesíteni Isten tervét. Kevés gyümölcsöt teremtek, egyre kevesebbet, mígcsak az Úr a terméketlen fügefa átokkal egybeszőtt példázatát nem alkalmazta rájuk, hogy leírja a valamikor kiválasztott nemzet állapotát Az Úr szőlőjének meg nem művelt részére is gondolva kell végeznünk munkánkat. Ne csupán kevés helyen ruházzunk be és gondoskodjunk előnyökről. Az Úr azt akarja, hogy mindkettőt egyenlőbben osszuk el, hogy számos, ma még meg nem művel helyről gondoskodjunk. (E. G. White írásaiból)

A tanítványok nem értették Krisztus küldetését

 (Mk 10:32-45). Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: (33) Íme, felmegyünk Jeruzsálem be, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, (34) kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad. (35) Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk. (36) Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek? (37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben. (38) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én ki iszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? (39) Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, (40) de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. (41) Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. (42) De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. (43) De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; (44) és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! (45) Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/

Jézus egyre közelebb ért Jeruzsálemhez, és már kezdett beszélni a tanítványainak arról, hogy mi fog ott történni, de ezt nem hitték el, nem is akarták hallani. Jézus feltűnő pontossággal vázolta fel halálát és feltámadását, de az ember könnyen elengedi a füle mellett, amit nem akar hallani. Jakab és János is ezt tette, amikor magánjellegű kéréssel fordult Jézushoz. Jézus kérdésére azt felelték, hogy a jobb és a bal keze felől szeretnének ülni, amikor majd eljön dicsőségben. Igen, könnyen elítélhetjük őket rangéhségük miatt, de ez a két férfi oda szánta magát Jézus szolgálatára, és valószínűleg nem csupán önzés motiválta a vágyukat. Jézus rá akart világítani, hogy valójában mit is kértek. Megkérdezte tőlük, hogy kiihatják-e az Ő poharát, vagy megkeresztelkedhetnek-e az Ő keresztségével. Az Ő pohara a Gecsemáné kertben és a kereszten való szenvedése, keresztsége pedig a halála és a temetése. 

Hogyan reagált a többi tanítvány Jézus válaszára? Nem túl jól. (Mk 10:41) Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. /RÚF/  (Mk 10:14)Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. /RÚF/), amikor Jézus azért haragudott, mert nem engedték hozzá a gyerekeket. Majd Jézus összehívta a csapatot, és elmondta az egyik legmeghatározóbb tanítását. Kifejtette, hogy a pogány uralkodók a saját előnyük érdekében gyakorolják a hatalmukat, Isten országában azonban mások felemelésére és áldására kell azt használni. Isten országának Királyaként Jézus vezet az úton. Hogyan? Úgy, hogy a saját életét adta váltságul – tehát nem éppen úgy, ahogy azt a követői hallani akarták.  

White idézet: Jézus Krisztus a tanításaival és példaadásával tökéletes képet nyújtott arról az önzetlen szolgálatról, amely Istentől ered. Isten nem önmagának él. A világ teremtése és minden dolog fenntartása bizonyítja, hogy állandóan másoknak szolgál. „Aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisak nak.” (Mt 5:45) A szolgálat ezen eszményét az Atya bízta a Fiúra. Jézust állította Isten az emberiség élére, hogy példaadása által tanítsa, mit jelent a szolgálat! Egész életét a szolgálat törvénye alá rendelte. Mindenkinek szolgált, és mindenkinek segített. Jézus mindig és újból arra igyekezett, hogy ezt az alapelvet tanítványai lelkébe vésse. Ami kor Jakab és János elétárták kívánságukat az elsőbbségért, Ő így felelt nekik: „Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20:26-28) – Az apostolok története, 359./old.  

A hitről és a tanítványság áráról

(Mk 10:17-31). Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? (18) Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. (19) Tudod a paran csolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” (20) Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartot tam ifjúságomtól fogva. (21) Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiá nyosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! (22) A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. (23) Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! (24) A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! (25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (26) Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? (27) Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. (28) Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. (29) Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, (30) az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. (31) De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. /RÚF/

A férfi magatartása a Jézus iránti őszinteségről és tiszteletről tanúskodik. Odafut hozzá, le borul előtte és felteszi a kérdést, ami elengedhetetlen mindenki végső sorsa szempontjából: „Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?” (Mk 10:17) Válaszában Jézus a Tízparancsolat második kőtáblájára utal. A férfi újra bizonyítja idealizmusát, amikor azt mondja, hogy ezeket gyermekségétől fogva mind megtartotta. A négy evangélium közül egyedül Márk jegyzi meg, hogy Jézus megkedvelte az ifjút. Volt valami megkapó az idealizmusában. Azonban próbára tette az őszinteségét, amikor arra kérte, hogy adja el mindenét, és kövesse Őt. A férfi letörten távozott, mert nagy vagyona volt. Valójában nem tartotta meg a parancsolatokat, az elsőt biztosan megszegte azzal, hogy valamit Isten elé helyezett az életében. A vagyona volt a bálványa. Jézus kifejtette: a gazdagság rendkívül megtévesztő, annyira, hogy még egy nagytermetű állat, például a teve is könnyebben átférne a tű piciny lyukán, mint ahogy egy gazdag ember bejuthat a mennyek országába.

  A tanítványokat megdöbbentették Jézus szavai, eltöprengtek azon, hogy vajon ki üdvözülhet. Jézus ekkor mondta el a csattanót: „Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges” (Mk 10:27)

Mk 10:27 gyönyörű gondolatával zárulhatna is a történet, vagyis, hogy saját erődből nem juthatsz be a mennybe, az üdvösséghez Isten kegyelmére van szükséged. Ám ekkor Péter ből kirobbant, hogy ő és a barátai mindent elhagytak Jézusért. Jézus azt felelte, hogy amit az ember elhagy az Ő követéséért, az mind semmi ahhoz képest, amit megnyer már most és „a jövendő világban” (ÚRK)

A lényeg az, hogy Krisztus halála törli el az ember bűnét, majd pedig kegyelme és feltámadása ad erőt a parancsolatainak való engedelmességhez.  

A zsidók majdnem szem elől tévesztették az Isten ingyen kegyelmét hirdető igazságot. A rabbik azt tanították, hogy Isten pártfogását ki kell érdemelni; és azt remélték, hogy saját cselekedeteikkel megszerezhetik az igazak jutalmát. Istentiszteletük mögött nyerészkedő, haszonleső lelkület húzódott. Ettől a lelkülettől még Krisztus tanítványai sem voltak telje sen mentesek, és a Megváltó minden alkalmat kihasznált arra, hogy ráébressze őket tévedé sükre…

 Jézus nem csökkentette a törvény követelményeit, hanem félreérthetetlenül kijelentette, hogy megtartása az örök élet feltétele. Isten ezt a feltételt szabta meg Ádámnak a bukás előtt is. Az Úr most sem kíván kevesebbet, mint amit az Édenben várt el az embertől: tökéletes engedelmességet, feddhetetlen, igaz életet. A kegyelem kínálta szövetség ugyanazt igényli az embertől, mint az Édenben felállított követelmény: összhangot Isten törvényével, amely szent, igaz és jó. – Krisztus példázatai, 390-391./old. 

Jézus és a gyermekek

(Mk 10:13-16) Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. (14) Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: En gedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. (15) Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kis gyermek, semmiképpen sem megy be oda. (16) Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. /RÚF/

Az ókori világban kívánatosnak tartották, hogy sok gyermek szülessen a családokban (kü lönösen fiúk – a férfiak uralta kultúrában), de a szülés és a gyermekkor egyáltalán nem volt egyszerű. Modern orvosi ellátás nélkül nagy volt az egészségügyi kockázat az anyák számá ra a szülésnél, majd az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek esetében. Sok kultúrában tradicionális gyógymódokkal, amulettekkel próbálták az érintetteket megvédeni az ellenséges erőktől. Fontosnak tartották a nagy családot, a gyerekek társadalmi státusza mégis alacsony volt, lényegében, mint a rabszolgáké. 

(Gal 4:1-2) Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, (2) hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig. /RÚF/) 

A görög-római világban kitették, magukra hagyták, vagy a folyóba dobták a testi hibával születetteket vagy a nem kívánt gyerekeket. A fiúkat többre tartották a lányoknál; előfordult, hogy a lánygyermekeket kint hagyták a szabadban, hogy a természet erői végezzenek velük. Néha a magukra hagyott kisbabákat megmentették, de csak azért, hogy rabszolgának neveljék, vagy eladják őket. 

Márk 9. fejezetében a tanítványok valószínűleg nem értették Jézus tanítását arról, hogy úgy fogadják Isten országát, mint egy kisgyermek. (Mk 9:33-37). Meg érkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? (34) Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. (35) Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha va laki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! (36) És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: (37) Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem be fogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. /RÚF/] 

Rászóltak azokra, akik Jézushoz vitték a gyermekeiket, hogy áldja meg őket. Talán arra gondoltak, hogy a Mesternek nincs ideje ilyen apró-cseprő dolgokra. Tévedtek. Jézus ezt rossz néven vette. Márk evangéliumában sok helyen olvassuk, hogy meglepően reagált az emberek szavaira vagy tetteire. Fontos tanítás rejlik abban, hogy szigorúan rászólt azokra, akik távol akarták tartani tőle a gyerekeket. Határozottan szólt, hogy a tanítványok ne álljanak a gyerekek út jába. Miért? Mert övék a mennyeknek országa, amit gyermeki lelkülettel, szemlélettel kell befogadni – valószínűleg így utalt az Istenbe vetett egyszerű, fenntartás nélküli hitre. „Ne tüntessétek fel hamis színben Jézust keresztényietlen jellemetekkel! Hideg, kemény maga tartásotokkal ne tartsátok távol a kicsinyeket tőle! Sose érezzék azt, hogy a menny kellemetlen hely lenne számukra, ha ti is ott lennétek! Ne adjatok okot erre! Ne beszéljetek a vallásról úgy, mint a gyermekek számára érthetetlen dologról! Ne tegyetek úgy, mint a gyermekek számára érthetetlen dologról! Ne tegyetek úgy, mintha tőlük nem volna elvárható, hogy Krisztust gyermekkorukban elfogadják! Ne keltsétek bennük azt a hamis benyomást, hogy Krisztus vallása örömtelen vallás, és hogy a Megváltó mellett le kell mondaniuk mindarról, ami az életet örömteljessé teszi!” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 26./old.  

White idézet: Krisztus idejében az anyák hozzá vitték a gyermekeiket, hogy kezét rájuk téve áldja meg őket. E cselekedetük által nyilvánították ki hitüket Jézusban és szívük szorongó félelmét a gondjaikra bízott kicsinyek jelenlegi és jövőbeli jólétéért… Amikor az anyák előrehaladtak a poros országúton, és a Megváltóhoz közeledtek, Ő látta akaratlanul kicsorduló könnyeiket és remegő ajkukat, miközben halk imát rebegtek gyermekeikért. Hallotta tanítványainak dorgáló szavait is, és azonnal visszavonta a rendelkezésüket. Szerető, hű szíve nyitott volt a gyerekek fogadására. Egyiket a másik után vette karjába, és megáldotta őket, miközben az egyik gyermek keblére dőlve mélyen elaludt. Jézus bátorító szavakat szólt az édesanyákhoz munkájukkal kapcsolatban. Ó, mily nyugalom szállt a lelkükre! Milyen örömmel gondoltak Jézus jóságára és kegyelmére, mikor vissza gondoltak erre az emlékezetes alkalomra! Kedves szavai eltávolították a terhet a szívükből, és új reményt és bátorságot ébresztettek bennük. Így minden fáradtságérzetük elmúlt. – Boldog otthon, 273./old.  

A házaság Istentől eredő terve

 (Mk 10:1-12.) Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. (2) Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? (3) Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? (4) Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. (5) Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, (6) mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. (7) Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, (8) és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. (9) Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! (10) Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. (11) Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; (12) és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el. /RÚF/

(1Móz 1:27). Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/ (1Móz 2:24). Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik felesé géhez, és ezért lesznek egy testté. /RÚF/ 

Ebben a szakaszban a farizeusok megkérdezték Jézust, szabad-e a férfinak elbocsátani a fe leségét. A farizeusok törvényesnek tartották a válást. A kérdés igazából az volt, hogy milyen alapon lehet elválni. Sámmáj iskolája szigorúbb volt: csak meddőség, anyagi természe tű elhanyagolás, érzelmi elhanyagolás vagy házasságtörés esetét tekintették jogalapnak. Hillél iskolája elnézőbben, szinte bármiért engedélyezte a válást, noha annak kimondása bonyolultabb volt, ami lassította a folyamatot. Tehát kicsit furcsa, hogy miért ilyen burkoltan tették fel a kérdést: Szabad-e elválni? A kérdés mögött tulajdonképpen az a terv húzódott meg, hogy Jézust szembeállítsák Heródes Antipással, a Jordántól keletre lévő régió kormányzójával, ahol Jézus akkor tartózkodott. Antipás elvált ember volt, később Heródiást, a fivére feleségét vette el. Heródes azért fejeztette le Keresztelő Jánost, mert megfeddte törvénytelen viszonyáért.

 Mt 14:1-12. Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról, (2) és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők. (3) Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. (4) János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele! (5) Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották. (6) Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek; (7) ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki. (8) Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. (9) A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. (10) Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. (11) Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. (12) Azután eljöttek tanítványai, elvit ték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak. /RÚF/]

Jézus elhárította a támadást, amikor megkérdezte a farizeusoktól, hogy mit hagyott meg Mózes ezzel kapcsolatban. A farizeusok válaszukban (5Móz 24:1-4). [Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és a férje lesz, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellen szenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy bocsássa el a házától. (2) Ha az elmegy a házától, majd hozzámegy feleségül valaki máshoz, (3) de a második férje is meggyűlöli, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elbocsátja a házától, vagy ha meghal a második férj, aki feleségül vette, (4) akkor az első férje, aki elbocsátotta, nem veheti újra feleségül, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony. Utálatos dolog az ilyen az Úr előtt. Ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül! /RÚF/] szakaszára utaltak, amely egy konkrét esetet taglalt a válás utáni újrahá zasodás kérdésében. Az izraeliták között Mózes napjaiban már gyakorlat volt a válás. Az 5Mózes 24. fejezetében említett törvény védelmet nyújtott a nőknek, Jézus korában viszont Hillél iskolája már elferdítette ezt a rendelkezést, szinte bármilyen okkal megkönnyítve a válást. Így a nők védelmére alkotott törvény már inkább a férfiaknak segített, hogy könnyedén eldobhassák a feleségüket. 

Ahelyett, hogy megvitatta volna velük 5Mózes 24. fejezetének esetjogát, Jézus visszautalt Isten eredeti tervére a házassággal kapcsolatban  (1Mózes 1-2). Megjegyezte, hogy kezdetben Isten férfit és nőt (1Móz 1:27.), két személyt teremtett. Azután idekapcsolta (1Móz 2:24) versét, miszerint a férfi elhagyja atyját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Az egységnek ez a fogalma az alap, Jézus erre utalva erősítette meg és ismerte el a házassági köteléket. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember ne válassza el.  

Jézus azért jött e világra, hogy helyreigazítsa a hibákat, és visszaállítsa Isten erkölcsi kép mását az emberben. A házassággal kapcsolatban rossz felfogás alakult ki Izrael tanítóinak elméjében. A házasság intézményét eredménytelenné tették. A férfiak szíve annyira meg keményedett, hogy már a legjelentéktelenebb ürüggyel is el akartak válni a feleségüktől, vagy ha úgy döntöttek, akkor a feleséget elszakították a gyermekeitől, és elküldték. Ezt nagy megszégyenítésnek tekintették, mely a legnagyobb szenvedést jelentette az eltávolított nő számára. Krisztus eljött, hogy a gonoszságokat helyreigazítsa. Az első csodáját egy menyegző alkalmával tette. Ezáltal jelentette ki a világnak, hogy a házasság, ha tisztán és szeplőtlenül megőrizzük, szent intézmény. – Boldog otthon, 341./old.