Márta - Lázár és Mária testvére

  

Amikor Krisztus ismertette csodálatos tanításait, Mária tisztelettudó és odaadó hallgatóként lábánál ült. Egy alkalommal Márta, akit lefoglalt az étel elkészítése, Krisztushoz fordult: "Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem" (Lk 10:40). Ez Krisztus első bethániai látogatásának idején történt. A Megváltó és tanítványai épp megérkeztek Jerikóból, kimerítő gyalogutat tettek meg. Márta mindent megtett, hogy kényelembe helyezze őket, s ebbeli igyekezetében megfeledkezett a Vendégének kijáró figyelemről. Jézus szelíd, türelmes hangon válaszolt: "Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle" (Lk 10:41-42). Mária elraktározta emlékezetében a Megváltó ajkáról elhangzó drága igéket, melyek a világ legértékesebb ékszereinél is drágábbak voltak számára. 

 Volt egy otthon, amelyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta háza, mert náluk, a meleg és szeretetteljes légkörben nyugalmat talált. Mégsem volt senki ezen a világon, aki meg tudta volna érteni isteni küldetését, vagy ismerte volna azt a terhet, amelyet az emberiség érdekében hordott. Sokszor csak az egyedüllétben találhatott enyhülést, amikor mennyei Atyjával bensőséges beszélgetést folytatott.

Márta sietett Jézus elé, szívét ellentmondó érzelmek gyötörték. Jézus arcán ugyanazt a gyengédséget és szeretetet látta, amely mindig örömmel töltötte el. Rendületlenül bízott Krisztusban, de mélyen szeretett fivérére gondolt, akit Jézus is szeretett. Szívbe markoló fájdalommal, amiért Jézus nem jött előbb, de mégis reménykedve, hogy Ő még most is megvigasztalhatja őket valamiképpen, így szólt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Ján 11,21) A gyászolók keltette kavarodásban a nővérek újra és újra ezeket a szavakat ismételgették

Jézus emberi és isteni együttérzéssel tekintett a fájdalomtól elgyötört, gondterhelt arcra. Márta nem akarta felidézni a múltat. Szenvedélyes szavai mindent kifejeztek: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”Amikor azonban a szeretetteljes arcra pillantott, hozzátette: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” (Ján 11,22)

Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”(Ján 11,24) A Megváltó szavaira: „Hiszed-é ezt?” (Ján 11,26), Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki e világra jövendő vala.” (Ján 11,27) Nem fogta fel Krisztus szavait teljes jelentőségükben, de megvallotta hitét istenségében, és bizalmát abban, hogy Ő bármit képes megtenni, amit jónak lát. 

Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. (Ján 11:39)     „Vegyétek el a követ!” – mondta Jézus. Amennyire csak lehetséges, készítsetek utat a munkámhoz. Márta határozott és törekvő természete azonban ekkor megmutatkozott. Nem akarta, hogy megpillantsák a romlásnak indult testet. Az emberi szív nehezen érti meg Krisztus szavait, s Márta hite nem ragadta meg ígéretének igazi jelentését

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. (EGW: Jézus élete) 

Lázár - Mária és Márta testvére

Jézus megpihenhetett Lázár otthonában. Barátai és tanítványai vendégszeretetére volt utalva, s amikor elfáradt és társaságra vágyott, örömmel látogatott el e békés otthonba, amely mentes volt a farizeusok haragjától és féltékenységétől. Lázár otthonában szíves fogadtatást és szent barátságot talált. Egyszerűen és szabadon beszélhetett, mert tudta, hogy szavait megértik és értékelik.

Jézus egyik legállhatatosabb tanítványa a bethániai Lázár volt. Első találkozásuk óta erősen hitt Krisztusban, mélyen szerette, csakúgy, mint őt a Megváltó. Krisztus Lázárért vitte véghez legnagyobb, legfenségesebb csodáját. A Megváltó megáldja mindazokat, akiknek szükségük van a segítségére, szereti az egész emberi családot, de vannak olyanok, akikhez különlegesen gyengéd kapcsolat fűzi. Szívét erős érzelmi szálak kötötték a bethániai családhoz.

  Ha Krisztus a betegszobában lett volna, Lázár nem hal meg, mert Sátánnak nem lett volna hatalma felette. A halál nem ragadhatta volna el az Életadó jelenlétében. Ezért Krisztus távol maradt, s eltűrte, hogy az ellenség gyakorolja hatalmát, mert így legyőzött ellenségként vetheti majd vissza. Megengedte, hogy Lázár meghaljon, és szenvedő testvérei lássák őt a sírban feküdni. Krisztus tudta, hogy amikor halott fivérükre néznek, Megmentőjükbe vetett hitük keményen megpróbáltatik. Tudta azonban, hogy e küzdelem nyomán hitük sokkal nagyobb erővel ragyog majd fel. Jézus is érezte minden fájdalmukat. Nem azért késlekedett, mert már kevésbé szerette őket, hanem tudta, hogy rájuk, Lázárra, önmagára és tanítványaira győzelem vár. 

Nyugtalanul vártak egy szót Jézustól. Amíg fivérükben az életnek egy szikrája is pislogott, imádkoztak, és figyelték, jön-e Jézus. A küldött azonban nélküle tért vissza. Ezt az üzenetet hozta: „Ez a betegség nem halálos”(Ján 11,4), ezért kapaszkodtak a reménybe, hogy Lázár élni fog. Szelíden próbálták a remény és bátorítás szavait szólni a szinte öntudatlan szenvedőhöz. Amikor Lázár meghalt, keserűen csalódtak, de érezték Krisztus fenntartó kegyelmét, s ez megóvta őket attól, hogy bármivel is vádolják a Megváltót.

Krisztus azért indult késlekedve Lázárhoz, mert kegyelmi célja volt azok érdekében, akik még nem fogadták el Őt. Azért várt, hogy Lázár feltámasztásával újból bizonyítsa makacs, hitetlen népének, hogy Ő valóban „a feltámadás és az élet” (Ján 11,25). Nem akarta feladni a reményt, hogy a nép, Izráel házának szegény, tévelygő juhai felismerik Őt. Fájt a szíve megtéretlenségük miatt. Kegyelmében még egyszer bizonyítani akarta nekik, hogy Ő a Helyreállító, az egyetlen, aki képes életet és halhatatlanságot adni. Lázár feltámasztása olyan bizonyíték volt, amelyet a papok sem magyarázhattak félre. Ezért késlekedett az indulással. A minden eddigit megkoronázó csoda Isten pecsétjét helyezte munkájára, isteni jogcímére.

„Jézus pedig újra felindulva magában, odamegy vala a sírhoz.” Lázárt egy sziklabarlangba temették, és egy nehéz követ hengerítettek a bejárathoz. „Vegyétek el a követ!” – mondta Krisztus (Ján 11,38–39). Márta azt gondolta, hogy csak egy pillantást akar vetni a halottra, s ellenkezett, mondván, hogy a testet már négy napja eltemették, s romlásnak indult. Ez az állítás, mely Lázár feltámasztása előtt hangzott el, nem hagyott lehetőséget Krisztus ellenségei számára, hogy azt mondhassák, csalás történt. A farizeusok mindaddig hamisságokat terjesztettek Isten erejének legcsodálatosabb megnyilatkozásairól is. Amikor Krisztus életre keltette Jairus leányát, így szólt: „A gyermek nem halt meg, hanem alszik.”(Márk 5,39) Mivel a gyermek csak rövid ideig volt beteg, s halála után rögtön feltámadt, a farizeusok elhíresztelték, hogy nem halt meg, hiszen Krisztus maga mondta, hogy csak elaludt. Lázár halálát azonban senki sem tagadhatta.

Bethánia közel volt Jeruzsálemhez, s Lázár feltámasztásának híre hamar eljutott a városba. A zsidó főemberek gyorsan megtudták a tényeket a kémeken keresztül, akik szemtanúi voltak a csodának. Azonnal összehívták a főtanácsot, hogy eldöntsék, mit kellene tenni. Krisztus kétségbevonhatatlanul megmutatta hatalmát a halál és a sír felett. Isten ezzel a nagyszerű csodával szolgáltatta a döntő bizonyítékot az embereknek, hogy elküldte Fiát erre a világra értük, az ő megmentésükért. Az isteni erő olyan megnyilatkozása volt ez, amely elegendő minden józan, világos gondolkodású ember meggyőzésére. Lázár feltámadásának tanúi közül sokan jutottak hitre Jézusban. A papok gyűlölete azonban csak erősödött. Istenségének minden bizonyítékát elvetették, s új csodája még jobban dühítette őket. A halott fényes nappal támadt fel, nagy sokaság szeme láttára. Semmilyen ravaszsággal nem lehetett félremagyarázni egy ilyen bizonyítékot. Emiatt vált még szörnyűbbé a papok ellenségeskedése. Minden eddiginél keményebb elhatározásra jutottak, hogy Krisztus munkájának véget vetnek. (EGW:Jézus élete) 

"Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." E szavak igazságát a zsidó nép történelme bizonyítja. Krisztus utolsó és mindent betetőző csodája a négy napja halott bethániai Lázár feltámasztása volt. A zsidók látták a Megváltó istenségének e csodálatos bizonyítékát, de nem fogadták el. Lázár feltámadt, és bizonyságot tett előttük, de ők megkeményített szívvel fogadtak minden bizonyítékot. Sőt Lázárt még meg is akarták ölni (Jn 12:9-11).A zsidók közül azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.(10)A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék;(11) Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda és hivének a Jézusban.

Lázár azokat a szenvedő szegényeket ábrázolja, akik hisznek Krisztusban. Amikor a trombita megszólal, és mindazok, akik a sírban vannak, Krisztus hangjára előjönnek, ők is megkapják jutalmukat, mert Krisztusba vetett hitük nem csupán elmélet, hanem valóság volt. (EGW:Krisztus példázatai) 

Olajfák-hegyén a Gecsemáné kertben

(Mk 14:32-42). Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom! (33) Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, (34) majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok! (35) Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. (36) És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. (37) Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani? (38) Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. (39) Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. (40) Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. (41) Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. (42) Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul. /RÚF/

Jézus és tanítványai elhagyták Jeruzsálem fallal körülvett városát, ahol a páskaünnepet tartották, és a Kidron-völgyön át az Olajfák-hegyének lejtőjén lévő kertbe mentek. A Gecsemáné név olajprést jelent, ami arra utal, hogy a közelben egy olívaolaj prés volt. A pontos hely ismeretlen, mert a rómaiak az Olajfák-hegyén lévő összes fát kivágták az ostrom során, Kr. u. 70-ben. Amikor Jézus belépett a kertbe, a többi tanítványt hátrahagyva, Péterrel, Jakabbal és Jánossal ment tovább. Majd tőlük is eltávolodott, egyedül haladt tovább. Ez a térbeli eltávolodás utal arra, hogy Jézus egyre inkább elszigetelődik, magányossá válik, egyedül néz szembe a közelgő szenvedéssel. 

 Jézus azért imádkozott, hogy az Atya vegye el tőle a szenvedés kelyhét, de csak akkor, ha az megegyezik az Ő akaratával. (Mk 14:36) Az arám Abba szót használja itt, amit Márk így fordít: „Atyám”. A kifejezés nem „apukát” jelent, mint azt némelyek állítják, mert a gyerekek Jézus korában az abi szót használták (lásd Raymond E. Brown: The Death of the Messiah. Anchor Bible Reference Library. New York, 1994, Doubleday, 1. köt. 172 173./old.). Mindenesetre a szóhasználat közeli családi kapcsolatra utal, aminek jelentőségét nem szabad csorbítani.

Jézus a szenvedés poharának eltávolításáért könyörgött, mégis alávetette magát Isten akaratának (vö. az Úr imájával, (Mt 6:10) Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. /RÚF/) A passió elbeszélésének további részéből nyilvánvaló, hogy Isten nemmel válaszolt az imájára. Nem vette el tőle a szenvedés poharát, ami által megváltást kínál fel a világnak. 

Amikor nehézségekkel küzdünk, bátorít, ha támogatnak a barátaink. (Fil 4:13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. /RÚF/) versében Pál elmondja, hogy mindenre van ereje abban, aki őt megerősíti. Sokan azonban elfeledkeznek (Fil 4:14). verséről: „Mind azáltal jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” (ÚRK). Jézus is erre vágyott a Gecsemánéban. Háromszor fordult a tanítványaihoz vigasztalásért, akik mindhárom esetben aludtak. Végül felébresztette őket, hogy velük együtt tudjon szembe nézni a ráváró kihallgatással. Ő készen állt, de a tanítványai nem.  (Bibliatanulmány)

White idézet: Tanítványai társaságában az Üdvözítő lassan ment a Gecsemáné kertje felé vezető úton. A húsvéti telihold fényesen ragyogott a felhőtlen égen. A zarándoksátrak városa mély csendben pihent. 

Eddig valahányszor alkalom adódott rá, Jézus komolyan elbeszélgetett tanítványaival és oktatta őket. Most azonban, mikor a Gecsemáné-kerthez közeledtek, furcsa mód hallgatag lett. Jézus gyakran felkereste ezt a kertet, hogy ott elmélkedjen és imádkozzon. Szíve azonban még sohasem volt annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének éjszakáján. Egész földi életén át Isten jelenlétének világosságában járt… Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten jelenlétének világosságából. Most olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik… Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes azokkal szemben, akik áthágták parancsolatait, így kiáltott fel: „Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!” (Mt 26:38) – Jézus élete, 685./old.  

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme oly nedvet sajtolt ki bőréből, mint jókora vércseppek. Itt vette őt körül a sűrű sötétség rémülete. Hiszen a világ bűnei nehezedtek rá. Az ember helyett szenvedett, mintha ő szegte volna meg Atyja törvényét. Ez a kísértés jelenete volt. Isten világossága visszahúzódott előle, s ő a sötétség hatalmainak kezébe került. Lelki kínjában elterült a hideg földön. Magán érezte Atyja rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés kelyhét, s maga akarta kiinni, hogy az áldások kelyhét nyújthassa az embernek. Az emberre lesújtandó harag Krisztust sújtotta. Ekkor reszketett meg kezében a titokzatos kehely.  (Bizonyságtételek 2. kötet) 

Ebben a szörnyű válságban, mikor minden kockán forgott, mikor a szenvedés pohara remegett a szenvedő kezében, megnyílt a menny, és világosság ragyogott fel a válság órájának sötétségében; és a hatalmas angyal, aki Isten előtt állt, aki azt a helyet foglalta el, amelyről Sátán levettetett, Krisztus mellé érkezik. Nem azért jött, hogy kivegye a poharat Krisztus kezéből, hanem azért, hogy megerősítse az Üdvözítőt a pohár kiivására az Atya szeretetének bizonyosságával. Az angyal azért jött, hogy erőt adjon az isteni-emberi könyörgőnek. Figyelmét a megnyílt egekre irányította, és megmutatta a Megváltónak azokat a lelkeket, akik a szenvedéseinek eredményeképpen megmenekültek a kárhozattól. Az angyal arról is biztosította Krisztust, hogy az Atya nagyobb és erősebb, mint Sátán, és hogy az ő halála megsemmisítő vereséget jelent Sátán számára. Ennek a világnak királyságát Isten a legmagasabbrendű szentnek adja. Az angyal azt mondta Krisztusnak, hogy „lelke szenvedése folytán látni fog és megelégszik” (Ésa 53:11), mert meglátja majd a megmentett emberi nemzetség sokaságát. – Jézus élete, 693./old. 

Az utolsó vacsora

(Mk 14:22-31). És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta ne kik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. (23) Azután vette a poharat, hálát adott, oda adta nekik, és ittak belőle mindnyájan, (24) és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövet ség vére, amely sokakért kiontatik. (25) Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában. (26) Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. (27) És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszé lednek a juhok.” (28) De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába. (29) Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem. (30) Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. (31) Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is. /RÚF/ 

 (2Móz 24:8) Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján. /RÚF/

(Mk 14:12) (A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? /RÚF/) ...megjegyzi, hogy ez a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján történt, amikor levágták az áldozati bárányt. A vacsorára csütörtök este került sor. (Bibliatanulmány)

 Az utolsó vacsorán Jézus egy új emlékünnepet alapított. Ez a zsidó páskaünnepből való átmenet, ami közvetlenül kapcsolódik Izraelnek az Egyiptomból való kivonulásához, akkor lettek Isten szövetséges népévé a Sínainál. 2Móz 24:8. versében Mózes meghintette a népet az áldozatok vérével a szövetség megpecsételéseként, és ezt mondta: „Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött tiveletek, mindama beszédek szerint.”  Feltűnő, hogy a Jézus által alapított úrvacsorában nem szerepel a páskabárány elfogyasztása. Ez azért van így, mert Jézus az Isten Báránya. (Vö. (Jn 1:29). Másnap János látta, hogy Jézus hozzájön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/) Az úrvacsorai kenyér az Ő testét jelképezi. Az új szövetséget 

[vö. (Jer 31:31-34.) Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. (32) Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom föld jéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. (33) Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (34) Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az ember társát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. /RÚF/] 

Jézus a saját vérével pecsételte meg, ezt jelképezi a pohár. „És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik”. (Mk 14:24)

Mindeközben Jézus megjövendölte, hogy a tanítványai mind elhagyják Őt. (Zak 13:7). Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! – így szól a Seregek Ura. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek! /RÚF/) ...versét idézte, amely arról szól, hogy a pásztort karddal ölik meg, a juhok pedig szétszélednek. Jézus a pásztor, tanítványai a juhok. Ez kemény, szomorú üzenet, de Jézus reményteljes gondolatot fűzött hozzá: megismételte a feltámadásáról szóló ígéretet. Hozzátette, hogy a tanítványai előtt megy majd Galileába. (Mk 16:7). De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. /RÚF/) ...versében ezt a jövendölést megismétli a Jézus sírjánál ülő ifjú, tehát itt különös súlya van. 

Ezt azonban a tanítványoknak nagyon nehezükre esett elfogadni, különösen Péternek, aki fogadkozott, hogy mindenki más elbukhat, de ő nem. Jézus azonban komoly hangnemben kijelentette, hogy Péter háromszor meg fogja tagadni Őt, mielőtt a kakas kétszer megszólal. Ez a jövendölés fontos szerepet kap Jézus kihallgatásának és Péter tagadásának jelenetében, ezért itt is figyelnünk kell rá.

 White idézet: A húsvét a múltba mutatott, Izrael gyermekeinek szabadulására, de ugyanakkor előre is, Krisztusra, az elbukott emberekért megölt Isten Bárányára. Az ajtófélfára hintett vér jelképezte Krisztus engesztelő vérét, és azt, hogy a bűnös embernek szüntelenül szüksége van erre a vérre, hogy védelmet nyerjen Sátán hatalmával szemben, és végül üdvösséget szerezzen. Krisztus a tanítványaival együtt fogyasztotta el a húsvéti bárányt még a keresztre feszítése előtt, és azon az éjszakán rendelte el az úrvacsorát, hogy azt tartsák meg halálának emlékére. – Spiritual Gifts, 3. köt., 223, 225./old.

Jézus elleni cselszövés

 Mk 14:1-11. Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék, (2) mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében. (3) Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére. (4) Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? (5) Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint három száz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, (6) de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. (7) Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. (8) Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. (9) Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. (10) Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. (11) Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust. /RÚF/

(Márk 14:1) közli, hogy a páska ünnepéig még két nap van hátra. A találkozó valószínűleg vagy kedden este, vagy szerdán történhetett azon a héten. A vallási vezetőknek volt egy tervük, precízen időzítettek, és csak eszközre volt szükségük a céljuk eléréséhez, az pedig meglepő helyről fog érkezni.

 A Jézus elleni cselszövés egy asszony történetével kapcsolódik össze, aki drága, illatos olajjal keni meg Jézus fejét. Márk nem fedi fel az asszony kilétét, akinek lenyűgöző ajándéka, amit Jézusnak adott, éles ellentétben áll Júdás álnokságával, amikor elárulta Urát. Az asszonyt nem nevezi meg az író, Júdást igen: egy a tizenkettő közül. Az asszony ajándékának árát közli az író, Júdás tettének ára csupán a pénz ígérete.

Az asszony tettének pontos okát nem tudjuk meg, de a vacsoravendégekre nagy hatást tett az, hogy egy éves keresetnek megfelelő összegű illatos olajat csak úgy ráöntött Jézusra. Az Úr azonban fellépett az asszony védelmében, kijelentette, hogy felejthetetlen tettéről mind végig megemlékeznek majd az evangélium hirdetése során. Valóban mind a négy evangélium feljegyzi a történetet valamilyen formában, valószínűleg azért, mert Jézus szavai emléket állítottak az asszony tettének.

Júdás árulása sem mehet feledésbe. Márk utalt arra, hogy az ő indítóoka a kapzsiság volt. János evangéliuma ezt világosan közli is. [Jn 12:4-6. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: (5) Miért nem adták el inkább ezt a kenetet há romszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? (6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. /RÚF/]   

Márk a „jó” szóval eljátszva szemlélteti a két, egymástól eltérő indítékot, vagy tervet, ami szerepel ezekben a történetekben. Jézus kijelenti az asszony tettéről: „jó dolgot cselekedett énvelem” (Mk 14:6), majd hozzáfűzi, hogy a szegényekkel mindenkor „jót tehettek” (Mk 14:7), (Mk 14:9) versében pedig a jó hír (evangélium) szerves részeként említi az asszony tettét. Mk 14:11 versében arról olvasunk, hogy Júdás keresi „a jó alkalmat” Jézus elárulására. 

Ez a szójáték azt hivatott hangsúlyozni, hogy a Messiás megölésére szőtt emberi terv valójában az evangélium része, mert teljesedik általa Isten akarata, aki Fiát áldozatul adta az emberiség megváltásáért.