Márta - Lázár és Mária testvére

  

Amikor Krisztus ismertette csodálatos tanításait, Mária tisztelettudó és odaadó hallgatóként lábánál ült. Egy alkalommal Márta, akit lefoglalt az étel elkészítése, Krisztushoz fordult: "Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem" (Lk 10:40). Ez Krisztus első bethániai látogatásának idején történt. A Megváltó és tanítványai épp megérkeztek Jerikóból, kimerítő gyalogutat tettek meg. Márta mindent megtett, hogy kényelembe helyezze őket, s ebbeli igyekezetében megfeledkezett a Vendégének kijáró figyelemről. Jézus szelíd, türelmes hangon válaszolt: "Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle" (Lk 10:41-42). Mária elraktározta emlékezetében a Megváltó ajkáról elhangzó drága igéket, melyek a világ legértékesebb ékszereinél is drágábbak voltak számára. 

 Volt egy otthon, amelyet szívesen látogatott: Lázár, Mária és Márta háza, mert náluk, a meleg és szeretetteljes légkörben nyugalmat talált. Mégsem volt senki ezen a világon, aki meg tudta volna érteni isteni küldetését, vagy ismerte volna azt a terhet, amelyet az emberiség érdekében hordott. Sokszor csak az egyedüllétben találhatott enyhülést, amikor mennyei Atyjával bensőséges beszélgetést folytatott.

Márta sietett Jézus elé, szívét ellentmondó érzelmek gyötörték. Jézus arcán ugyanazt a gyengédséget és szeretetet látta, amely mindig örömmel töltötte el. Rendületlenül bízott Krisztusban, de mélyen szeretett fivérére gondolt, akit Jézus is szeretett. Szívbe markoló fájdalommal, amiért Jézus nem jött előbb, de mégis reménykedve, hogy Ő még most is megvigasztalhatja őket valamiképpen, így szólt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Ján 11,21) A gyászolók keltette kavarodásban a nővérek újra és újra ezeket a szavakat ismételgették

Jézus emberi és isteni együttérzéssel tekintett a fájdalomtól elgyötört, gondterhelt arcra. Márta nem akarta felidézni a múltat. Szenvedélyes szavai mindent kifejeztek: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”Amikor azonban a szeretetteljes arcra pillantott, hozzátette: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.” (Ján 11,22)

Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”(Ján 11,24) A Megváltó szavaira: „Hiszed-é ezt?” (Ján 11,26), Márta így felelt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki e világra jövendő vala.” (Ján 11,27) Nem fogta fel Krisztus szavait teljes jelentőségükben, de megvallotta hitét istenségében, és bizalmát abban, hogy Ő bármit képes megtenni, amit jónak lát. 

Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. (Ján 11:39)     „Vegyétek el a követ!” – mondta Jézus. Amennyire csak lehetséges, készítsetek utat a munkámhoz. Márta határozott és törekvő természete azonban ekkor megmutatkozott. Nem akarta, hogy megpillantsák a romlásnak indult testet. Az emberi szív nehezen érti meg Krisztus szavait, s Márta hite nem ragadta meg ígéretének igazi jelentését

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. (EGW: Jézus élete)