A kánai menyegző

(János 2:1-25). A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. (2) Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. (3) Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. (4) Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. (5) Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! (6) Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenkéntkét vagy három metréta fért. (7) Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. (8) Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. (9) Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, oda hívta a vőlegényt, (10) és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. (11) Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek ben ne. 

 A tanítványok látták Jézus csodáját, amikor a vizet borrá változtatta. Ez bizonyságul szolgált nekik, megerősítette a döntésüket, hogy Jézus követői lesznek. Ugyan miért ne tekintették volna ezt erős jelnek arra, hogy Ő valóban Istentől jött? (Ekkor valószínűleg még nem álltak készen arra, hogy Ő Isten.)

Mózes „jelekkel és csodákkal” (5Móz 26:8). És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmetes tettek, jelek és csodák között. /RÚF/; lásd még (5Móz 6:22). Az Úr nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza népén a szemünk láttára. /RÚF/) vezette ki Izraelt Egyiptomból. Isten általa szabadította meg a népét az egyiptomiaktól (bizonyos értelemben a „megmentőjük” volt). 

Isten megjövendölte Mózes által, hogy jön majd egy olyan próféta, mint Mózes. Kérte a népét, hogy hallgassanak rá (5Móz 18:15). Prófétát támaszt majd testvéreid közül Istened, az Úr: olyat, mint én – őreá hallgassatok! /RÚF/; Mt 17:5. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! /RÚF/; (ApCsel 7:37). Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, olyat, mint én. /RÚF/). Jézus volt az a „próféta”, és ennek első jelét János evangéliuma 2. fejezetében adta, visszamutatva Izrael népének Egyiptomból való szabadulására.  

Az egyiptomiak számára a Nílus kulcsfontosságú erőforrás volt, istenként imádták. Az egyik csapás a folyót érte: a víz vérré vált. Kánában Jézus hasonló csodát tett, de a vizet nem vérré, hanem borrá változtatta.

  A vizet hat, a zsidó tisztasági szertartás céljára használt vizes korsóban tartották, ami még jobban összekapcsolja a történetet a szabadítás bibliai témáival. Amikor János beszámol a víz borrá változtatásának történetéről, ezzel visszautal a kivonulásra, és rámutat, hogy Jézus a Szabadító.

Mit gondolt a násznagy az erjedetlen borról, amit Jézus csodája folytán megkóstolt? Nem tudta, hogy Jézus csodát tett, és nagyon meglepte az ital kiváló minősége. Furcsállta, hogy a végére tartogatták a legjobbat.  Akik tudták, mi történt, minden bizonnyal ámuldoztak a csoda láttán. 

White idézet: Jézus nem Jeruzsálemben, a Magas Tanács előtt kezdte szolgálatát valamilyen nagy tettel. Egy kis galileai faluban, családi összejövetel keretében mutatta meg hatalmát, hogy hozzájáruljon a menyegzői ünnepség örömeihez. Így fejezte ki rokonszenvét az ember iránt, és vágyát, hogy boldogságát szolgálja. A megkísértés pusztájában maga is ivott a keserűség poharából. Azért jött, hogy áldásával megszentelje az emberi kapcsolatokat… 

 Jézus Mária bizalmát akarta jutalmazni, és tanítványai hitét megerősíteni első csodájával. A tanítványoknak még a hitetlenség számos nagy kísértésével kellett szembenézniük. A jövendölések félreérthetetlenül megvilágították számukra, hogy Jézus a Messiás. Azt várták, hogy a vallási vezetők még az övékénél is nagyobb bizalommal fogadják Őt. Elbeszélték az embereknek Jézus csodálatos tetteit, és küldetésébe vetett bizalmukat, de meglepte őket, és keserű csalódást váltott ki bennük a papok és rabbik Jézussal szemben tanúsított hitetlensége, mélyen gyökerező előítélete, ellenségeskedése. A Megváltó korai csodái erősítették a tanítványokat, hogy szembeszálljanak az ellenkezéssel. – Jézus élete, 144, 147./old.

Kezdetben volt az Ige

(Ján 1: 1-18) Kezdetben volt az Íge, és az Íge volt az Istennél, és Isten volt az Íge. (2) Ő kezdetben az Istennél volt. (3) Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. (4) Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága (5) A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (6) Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. (7) Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. (8) Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. (9) Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (10) A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: (11) a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. (12) Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, (13) akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (15) János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. (16) Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (RÚF)

 János evangéliuma Krisztus istenségével kezdi az evangéliumot. Ő a kezdettel kezdi. Krisztus Isten, kezdettől fogva létezett, mint Ige, aki mindig is Isten volt. Krisztus tehát Isten. János azt mondja „Kezdetben volt az ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”(Ján.1:1) Tehát, hogy az Ige az, ami Istennél van, és az az Ige egyben Isten is.

Ő kezdetben Istennel volt, ki? az Ige. Minden általa lett, vagyis ki által? az Ige által, ami „…nélküle semmi sem lett, ami létre jött.” (Ján. 1:3) Tehát az Ige a kezdet.

János Istentől ihletett evangéliumot kezdettől fogva Krisztus Istenségével építi fel. Többi evangélista nem mutatja be úgy Krisztust Istenként, mint János evangéliumában szerepel. Keresztelő János azt mondja, nem én vagyok a Világosság, nem én vagyok a Krisztus, én azért jöttem, hogy bemutassam Őt, „Aki utánam jön, Az előttem volt”(Ján. 1:27)

 Hol van a kezdet? Az univerzumnak kell, hogy legyen oka. Kezdet az Ige. Az Isten, neki nincs kezdete. Neki minden idők előtt léteznie kellett és működnie. Egyik Isten az Atya a másik Jézus Krisztus. Ők egyek, az Ige és Isten az Istenség két személye. János a jelenések könyvében Krisztust idézi „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég”(Jel. 1:8)

 A Biblia leírja, hogy Isten hogyan teremtett, Ő szólt és létrejött a semmiből. Isten az Ő szavával teremtett. Isten Lélek és Jézus Krisztus, mint Isten szintén Lélek. Őneki nincsen kezdete sem vége. Mert egy lélek hozza létre az információt, az információ létrehozza az anyagot. Isten szól és az anyag létrejön. Isten által kimondott információkból jön létre.

  Ellen Gould White: A szó kezdettől létezett. „Kezdetben volt az Ige” Minek a kezdetén? A teremtés kezdeténél, a világegyetem kezdeténél. „…és az Ige Istennél volt, Isten volt az Ige” Ő kezdetben Istennél volt. „Minden általa lett” - az egész Világegyetem – „és nélküle semmi sem lett, ami létre jött”.  Minden, amit látunk, minden, ami létrejött egy szó eredménye, egy információ, ami Isten szájából jött ki. Krisztus szájából, aki azt mondta, hogy „Legyen világosság és lett világosság”. Tehát az Ige, a Lélek kezdettől fogva létezett.

 Isten lélek és mindenki, aki imádni akarja Őt, „…azoknak lélekben és igazságban kell Őt imádniuk”. Nincs szükség egy templomra egy bizonyos helyen, mert ilyen nincs. Lélekben és igazságban, a mi lelkünkben imádjuk Istent.

Miközben Isten Szava beszél Krisztusról, aki emberi testben e földön élt, határozottan szól a földi születése előtti létéről is. Az Ige isteni személyként létezett az Atya mellett. Az örökkévalóságtól kezdve Ő volt a szövetség közbenjárója, akiben a föld minden nemzetei - zsidók és pogányok egyaránt - megáldatnak, amennyiben elfogadják őt. "Az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige" (Jn 1:1). Az emberek, de már az angyalok teremtése előtt is, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

A világegyetem uralkodója nem egyedül végezte jótékony munkáját. Volt egy társa – munkatársa, aki méltányolni tudta terveit, osztozni tudott örömében, amikor boldogsággal ajándékozta meg a teremtett lényeket. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt.” (Jn. 1:1–2) Krisztus, az Ige, Isten egyszülött Fia, egy volt az örökkévaló Atyával – azonosak voltak természetben, jellemben és szándékaikban. Ő volt az egyetlen lény, aki tanácskozhatott Istennel, akit az Atya be tudott avatni minden elgondolásába. „És hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének”; „származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Ésa. 9:6); (Mik. 5:2) Isten Fia kijelenti magáról: „Az Úr az Ő útjának kezdetéül szerzett engem; az Ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem… amikor megállapította e föld fundamentumait: mellette voltam, mint aki mellette nőtt fel, és gyönyörűsége voltam mindennap, örvendezve Őelőtte minden időben.” (Péld. 8:22–30) | (EGW: Pátriárkák és próféták) 

Jézus megjelenik Máriának és másoknak

 

(Mk 16:9-20). Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. (10) Ő elment, és megvitte a hírt azoknak, akik ővele voltak, akik gyászoltak és sírtak. (11) Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hittek neki. (12) Azután másalakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. (13) Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek. (14) Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. (15) Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (16) Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. (17) Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, (18) kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. (19) Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. (20) Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. /RÚF/

Magdalai Mária volt az első, aki újra látta élve Jézust [Jn 20:11-18], aztán más asszonyok is látták. [Mt 28:8-10] Figyelemreméltó, hogy elsőként nők látták a feltámadott Urat. Mivel az ókori világban a nők szava nem számított erős tanúvallomásnak, ha ez kitalált történet lett volna, férfiakat neveztek volna meg első szemtanúkként. Csakhogy nem férfiak látták először, nem a tizenkettő, hanem egy asszony. Ő mondta el a jó hírt a tanítványoknak, akik kicsit sem meglepő módon nem hittek a beszámolónak, főként azért nem, mert még mindig hihetetlennek vélték, másrészt pedig sajnos azért, mert Mária nő volt. A Jézus feltámadása mellett érvelő hitvédők a történet hitelességének erős bizonyítékaként emlegették, hogy asszonyok látták elsőként Jézust.  

Amennyiben a tanítványok csak kitalálták volna a történetet, vajon miért tüntették fel magukat ilyen rossz színben? Jézus megfeddte őket a keményszívűségükért. Az evangéliumi beszámolók Jézus elfogatásától kezdve, a feltámadását követő megjelenésein át kifejezetten negatív fényben tüntetik fel a tanítványokat: menekülnek, tagadnak, hitetlenkednek és így tovább. Ennek semmi értelme sem lenne, ha a történetet csak kitalálták volna. 

A feltámadt Krisztusról és a mindenki számára felkínált reménységről szóló későbbi bátor és rendíthetetlen prédikációik viszont hatalmas bizonyítékként szolgálnak arra, hogy állításaik igazak.  

White idézet: Világosság fénylett a sírbolt körül, de Jézus teste nem volt ott. Amint a sír bolt körül álltak, hirtelen észrevették, hogy nincsenek egyedül. Egy fehér ruhába öltözött fiatal férfi ült a sírboltban. Ő volt az az angyal, aki elhengerítette a követ. Emberi alakot öltött magára, hogy ne riassza meg Jézus barátait. Alakját még körülragyogta a mennyei dicsőség világossága. Az asszonyok megijedtek. Megfordultak, hogy elfussanak, de az angyal szavai megállították őket: „Ne féljetek! – mondta nekik. – A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé, a hely, ahová Őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak...”  

Feltámadt, feltámadt! Az asszonyok újra és újra elmondták ezeket a szavakat. Most már nem volt többé szükség a megkenéshez való fűszerekre. Az Üdvözítő él, és nem halott. Most már visszaemlékeztek arra is, hogy Jézus, amikor a haláláról beszélt, akkor azt is megmondta nekik, hogy majd fel is támad. Micsoda nap ez az egész világ számára! Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól; „félelemmel és nagy örömmel futnak vala, hogy meg mondják az ő tanítványainak” (Mt 28:8). – Jézus élete, 788-789./old. 

A követ elhengerítették

 (Mk 16:1-8) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. (2) A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, (3) és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? (4) Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. (5) És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. (6) De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. (7) De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. (8) Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. /RÚF/

(1Kor 15:1-8.) Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. (2) Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. (3) Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, (4) eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, (5) és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. /RÚF/  

A feltámadás története mindegyik evangéliumban szerepel. Mindegyik másmás szemszögből írja le az eseményeket, de a beszámolók egyaránt tartalmazzák a kulcsmozzanatokat, amelyek (1Kor 15:1-8). szakaszában is szerepelnek. Négy gondolat újra és újra megjelenik: meghalt, eltemették, feltámadt, látták. Márknál a meghalt és eltemették a 15. fejezetben olvasható. A feltámadt és látták a 16. fejezetben jelenik meg. (Mk 16:7). említést tesz egy galileai találkozásról, „ott majd meglátjátok”. 

Vannak, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy a keresztények hisznek a feltámadott Úrban. A feltámadás bizonyossága azonban alapvető és értelemszerű. Először is, aki hisz a Teremtő Istenben  (1Mózes 1-2). fejezet), annak észszerűvé válik a feltámadás, a csoda gondolata. Istennek, aki megteremtette a világegyetemet, majd a földi életet, bizonyára volt hatalma, ha úgy döntött, hogy feltámassza Jézust. Isten létezése nem teszi Jézus feltámadását elkerülhetetlenné, csak észszerűvé. Továbbá a sír biztosan üres volt. Ennek tényét még az ateista történészek is elfogadják. Máskülönben a feltámadására vonatkozó állítás már a kezdetektől fogva megbukott volna, mert ha ott lett volna a teste, az cáfolta volna a feltámadásának hírét. Még tovább lépünk: lehetetlen az a magyarázat, hogy a tanítványai ellopták Jézus testét, hiszen semmiképp sem juthattak volna át az őrökön. Viszont még ha sikerült is volna nekik, és valóban elvitték volna a testet, vajon miért nem tartóztatták le őket ezért? Mert a vallási vezetők tudták, hogy nem lopták el Jézus testét a tanítványok. Emellett többen tanúsították, hogy látták a feltámadt Krisztust. Először sokan nem hitték el a feltámadás hírét, köztük a tanítványok sem. Krisztusnak volt egy ádáz ellensége: Pál (régi nevén Saul), aki nemcsak azt állította, hogy látta a feltámadott Urat, ha nem azt is, hogy ez a tapasztalat az élete egész irányát megváltoztatta, méghozzá gyökeresen.

Végül, mi mással magyaráznánk a keresztény egy ház elindulását, amelyet azok az emberek alapítottak, akik állították, hogy saját szemükkel látták a feltámadt Urat? Miért vállalták volna a halált is olyasmiért, amiről tudták, hogy hazugság? Hatalmas bizonysággal szolgál következetes bizonyságtételük Jézus feltámadásáról. Ezek közül néhány egészen korai, Jézus halála utáni beszámoló (ApCsel 3:15). Az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. /RÚF/), mások pedig évekkel későbbi keletűek. (1Pt 1:3). Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre /RÚF/)  

White idézet: A tanítványok ellenségei sem zárkózhattak el attól az igazságtól, hogy Krisztus feltámadt halottaiból. A bizonyíték sokkal világosabb volt, semhogy abban kételkedni lehetett volna. Mindazáltal megkeményítették a szívüket, és vonakodtak megbánni a bűnüket, melyet Krisztus keresztre feszítésével követtek el. A zsidó főemberek számos bizonyítékot kaptak arra nézve, hogy az apostolok isteni sugallatra beszélnek és cselekszenek, de csökönyösen ellenálltak az igazság üzenetének. Krisztus nem úgy jelent meg, ahogy ők várták; és ha időnként meg is győződtek arról, hogy Isten Fia volt, a meggyőződésüket mégis elfojtották, és megfeszítették Őt. Az Úr kegyelme további bizonyítékokat adott még nekik, és most újabb alkalmat nyújtott, hogy hozzá forduljanak. Elküldte a tanítványokat, hogy tudtukra adják, hogy az élet Fejedelmét ölték meg; e borzalmas tény által ismételten bűnbánatra hívta őket. Önigazultságukban azonban annyira biztonságban érezték magukat ezek a zsidó tanítók, hogy vonakodtak a tények beismerésétől: azokat a férfiakat, akik Krisztus keresztre feszítésével vádolják őket, a Szentlélek vezeti. – Az apostolok története, 61./old.  

A korinthusi hívők között voltak olyanok, akik feladták hitük néhány alapigazságát, akik lesüllyesztették az erkölcsi színvonalat. Egyesek olyan messzire mentek, hogy már tagadták a feltámadás tanát. Pál szembeszállt ezzel a tévtannal, éspedig Krisztus feltámadásának le tagadhatatlan bizonyítékával. Világosan kijelentette, hogy halála után „Krisztus feltámadott a harmadik napon az Írások szerint; és hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak. Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak. Legutolszor pedig… nékem is megjelent.” (1Kor 15:4-8)  

Meggyőző erővel fejtette ki az apostol a feltámadás felmérhetetlen igazságát. Jelentőségét így vázolta: „Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is… Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek… Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak.” (1Kor 15:13-20) – Az apostolok története, 319-320./old. 

A feltámadott az Úr

(Márk 16:1-20) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, vala mint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. (2) A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, (3) és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? (4) Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. (5) És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. (6) De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. (7) De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. (8) Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. (9) Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. (10) Ő elment, és megvitte a hírt azoknak, akik ővele voltak, akik gyászoltak és sírtak. (11) Amikor ezek meg hallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hittek neki. (12) Azután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. (13) Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek. (14) Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. (15) Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (16) Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. (17) Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, (18) kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. (19) Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jóbbjára ült. (20) Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. /RÚF/

White idézet: A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemét annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy még az angyalok üzenetét sem hitték el, de még magának Krisztusnak a szavait sem.  

Milyen sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária kétségbeesett kiáltását: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették Őt.” (Jn 20:13) Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelye ket az Üdvözítő mondott el: „Mit sírsz? Kit keresel?” (Jn 20:15) Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnyeiktől megvakított szemük azonban képtelen meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik, amit mond nekik.  

Ó, bárcsak a lehajtott fejek felemelkedhetnének; bárcsak a szemek megnyílhatnának, hogy meglássák az Urat; bárcsak a fülek odafigyelnének az Úr hangjára! „Menjetek gyorsan, és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból.” (Mt 28:7) Parancsoljátok meg nekik, hogy ne tekintgessenek József sírboltjára, amelynek a nyílását egy nagy kővel zárták be, és római pecséttel pecsételték le. Krisztus már nincs ott! Ne tekintsetek az üres sírra! Ne gyászoljatok úgy, mint azok, akik reménytelenek és tehetetlenek! Jézus él, és mert Ő él, mi is élni fogunk. A hálás szívekből, ajkakról, amelyeket megérintett már a szent tűz, hadd zengjen a boldog ének: Krisztus feltámadt! Krisztus azért él, hogy közbenjárjon értünk! Ragadjuk meg ezt a reménységet, és ez a reménység biztos és kipróbált horgonyként tartja meg a lelkünket! Higgy, és meg fogod látni Isten dicsőségét! – Jézus élete, 794./old. 

Élő Megváltónk van, mert már nincs József új sírjában: feltámadt a halálból, és felment a mennybe, hogy ott minden hívő lélek helyetteseként és kezeseként szolgáljon. „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5:1) A bűnös megigazul Jézus érdemei által, és Isten így ismeri el a váltságdíj tökéletes vol tát, melyet a Megváltó az emberért fizetett. Az, hogy Krisztus engedelmes volt a keresztfának haláláig, biztosítékot jelent arra, hogy az Atya elfogadja majd a megtérő bűnöst. Hogy is adhatnánk át magunkat annak a tétovázó magatartásnak, hogy kételkedünk, aztán hiszünk – hiszünk, majd kételkedünk? Jézus a biztosíték arra, hogy Isten elfogad bennünket. Bizton megjelenhetünk Isten előtt, nem azért, mintha bármi érdemünk is volna önmagunkban, ha nem mert hiszünk az Úrban, a mi igazságunkba. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 107./old. 

Nehéz, viharos idők előtt állunk. A föld megromlott, és még romlottabb lesz. Mi azonban teljes hittel bízhatunk Krisztusban. Az erőszak, a gyilkosságok, a jogtalanul szerzett javak ellenére is van Isten, Ő a világegyetem királya. Az ő gyermekei vagyunk, nem pedig a szeszélyes sorsé. Miközben Krisztus bátorító szavait olvassátok, velünk együtt olyan szent ígéretek állnak a rendelkezésetekre, amelyek meg fogják újítani reménységetek forrásait. Élő Üdvözítőnek örülhettek. Ő a mi feltámadt Urunk. Ígéretei mindazokhoz szólnak, akik befogadják Őt. – This Day With God, 91./old.