Az Atya, a Fiú és a Szentlélek

 

A Vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az majd mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek.” (Jn 14:26, ÚRK)

János azért említette a jeleket (csodákat), hogy bemutassa: Jézus a próféták által megígért Messiás. A tanúk széles körét megszólaltatva hirdeti, hogy Jézus a Krisztus, az „ÉN VAGYOK” kijelentésekkel is istenségére mutat.

 János evangéliumának 1. fejezete említi a Szentháromság mindhárom tagját. (Jn 1:1-4, 14, 18, 32-34.)

(Jn 1:1-4),Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (4) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

 (14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 

(18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

 (32) Így tett erről bizonyságot (Keresztelő) János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. (33) Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. (34) Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. /RÚF/

 Az emberek évszázadokon át próbálták igazán megérteni, felfogni, hogy milyen a Szentháromság természete, de mivel erre nem vagyunk képesek, sokan elutasítják a gondolatot. Balgaság tagadni valamit csak azért, mert nem tudjuk maradéktalanul megérteni, vagy mert nem illeszkedik az emberi értelem szűk korlátai közé!

János kifejezi, hogy ha meg akarjuk érteni Istent, Jézusra kell néznünk és arra, amit Igéjében kijelentett. Ezzel a megközelítéssel a kapcsolatok új világa tárul ki előttünk: kapcsolat a Szentháromság három személye, a Szentháromság és az emberiség, illetve a különböző emberek között. 

White idézet: A Szentlélek lényege: titok. Emberek nem fejthetik meg, mert Isten nem nyilatkoztatta ki előttük. Kutatásra hajlamos elmék összehozhatnak bibliaszövegeket, és alapul vehetik emberi magyarázataikhoz, de az ilyen nézetek elfogadása nem fejlesztheti a gyülekezetet. Olyan titkokat illetőleg, amelyek az emberi értelmet meghaladják, hallgatni arany.

Jézus Szentlélek hivatását ezekkel a szavakkal vázolja: „És az, amikor eljő, megfeddi (oktatja) a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (Jn 16:8.) A Szentlélek meggyőz a bűnről. Ha a bűnös átadja magát a Lélek megelevenítő befolyásának, akkor megtérésre jut, és felismeri az isteni követelmények iránti engedelmesség fontosságát. 

 A megtérő bűnösnek, aki éhezi és szomjúhozza az igazságot, a Szentlélek ki nyilatkoztatja Isten Bárányát, aki hordozza a világ bűneit. „Az enyémből vesz és megjelenti néktek” – mondotta Jézus. „Az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (Jn 16:14; 14:26.) – Az apostolok története, 52./old.

A Szentírás és az Igazság

 

Az egész evangélium kiemeli a Szentírás szerepét abban, hogy beszél arról, aki az út, az igazság és az élet. Az egész Biblia, az Ó- és az Újszövetség az igazságot nyilatkoztatja ki, különösen igaz ez a Jézusról és eljövetelének céljáról adott tanítás tekintetében.

(Jn 5:38-40). És az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. (39) Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, (40) és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. /RÚF/ 

Jézus meg a tanítványai újból és újból a Szentírásra mutattak, mint ami igazolja, hogy Ő a Messiás. Krisztus kijelentette: „Mert, ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én beszédeimnek?” (Jn 5:46-47. ÚRK) 

(Lk 24:27). És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. /RÚF/ 

Másutt Krisztus ezt kérdezte, Mózes második könyvéből idézve: „nem olvastátok, amit Isten mondott nektek…”? (Mt 22:31), ÚRK? Zakariás Isten ígéreteire utalt, amelyeket „szólott az ő szent prófétáinak szája által, akik eleitől fogva voltak” (Lk 1:70). Pünkösdi prédikációjában Péter kijelentette: „be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet megjövendölt a Szentlélek Dávid szája által”. (ApCsel 1:16). ÚRK

  A Biblia nem tudományos tankönyv, nem magyarázza el az atomhasadást, sem azt, hogyan kell agyműtétet végezni. Ennél fontosabbról szól! Megadja azt az összefüggést, amelyben a világegyetem értelmet nyer. Ez az a kulcs, ami nyitja az ajtót, a világosság, aminek köszönhetően láthatunk. A Biblia nélkül sötétben tapogatóznánk Isten létével, a világmindenségben betöltött szerepével, az eredetünkkel, az élet értelmével és a jövővel kapcsolatban.

White idézet: Az Ige csodálatosan szépnek hirdeti az Üdvözítőt. Megnyugvás és vigasz lelhető az írásokban, melyek tele van ígéretekkel, hogy mit tesz Isten azokért, akik helyes kapcsolatra jutnak el vele. Az Ige hallása különösen a betegeket nyugtatja meg. Hiszen az írások adományával Isten az élet fájáról adott levelet az emberiségnek, s ez a fa a nemzetek gyógyulására szolgál. Az Ige olvasója vagy hallgatója hogyan veszíthetné el a mennyi dolgok iránti érdeklődését, hogyan találna szórakozást és boldogságot a világban? – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1134./old.  

Isten Igéje magába foglalja az Ó- és az Újtestamentumot. Egyik sem teljes a másik nélkül. Krisztus kijelentette, hogy az ótestamentumi igazságok éppen olyan értékesek, mint az Újszövetség könyvei. Krisztus volt az ember Megváltója kezdetben is, és ma is az…  

Az apostolok bizonyságot tettek Krisztus életéről, haláláról és közbenjárói munkájáról, de mindezt már korábban is hirdették a próféták. Krisztus volt a beszédtémájuk – Krisztus az Ő alázatában, fedhetetlenségében, szentségében és semmihez sem fogható szeretetében. Ahhoz, hogy a maga teljességében hirdethessék az evangéliumot, úgy kellett bemutatniuk az Üdvözítőt, amint ki volt nyilatkoztatva Krisztus életében és tanításaiban, és ahogy hirdették azt az ótestamentumi próféták, valamint ahogy mindenre rámutatott az áldozati rendszer…

 Az igazság valamilyen mértékben minden időben újabb fejlődési szakaszba jutott, Istennek minden nemzedék számára volt üzenete. A régi igazságok mind fontosak; az új igazság pedig nem független a régitől, hanem kiegészíti azt. Csak akkor érthetjük meg az újat, ha megértjük a régit. Amikor Krisztus próbálta elmagyarázni a tanítványoknak a feltámadásával kapcsolatos igazságokat, „elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). A régi igazságot csak az újonnan felfedezett igazság dicsőítheti meg. – Lift Him Up, 306./old.

Jézus mondja: Én vagyok az igazság

 (Jn 1:14, 17). Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. /RÚF/ 

 (Jn 8:32). Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. /RÚF/ 

 (Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam /RÚF/ 

 Jn 15:26. Amikor eljön a Pártfogó, (Szentlélek) akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam /RÚF/

János evangéliuma egészében az igazság Jézushoz, az Atyához és a Szentlélekhez kötődik – Jézushoz, az Igéhez, a világossághoz kapcsolódik, ellentétben a sötétséggel a hamisságot pedig az ördöggel és a bűnnel hozza összefüggésbe. Következésképpen Jánosnál az igazság nem egyszerűen tények és számok kérdése, amelyek ugyan részét képezik, de ezeknél többről is szó van itt. Az igazság gondolatának erkölcsi vetülete az Istenhez és az akaratához való hűség.

(Jn 1:1-14). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (4) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

Jézus az Ige, aki kezdettől fogva Istennel volt, Ő teremtett meg minden létezőt. (Jn 1:1-4) Örökkön örökké egy az Atyával, a jelleme, minden jellemzője megegyezik az Atyáéval, ezért Ő is a „VAGYOK”. Fölötte senki és semmi nem áll. Nélküle nem létezik semmi – beleértve az ismeretet is. Minden létező teremtményt Jézus alkotott meg, minden csak benne létezik.

„Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.” (Kol 1:16-17)  

Jézus nemcsak az igazság megtestesülése, hanem Ő maga az Igazság, nem egy fogalom vagy kigondolás, hanem egy Személy! Az igazságot, Jézus Krisztust hasonlíthatjuk a naphoz, ami világossággal ragyogja be a világot (Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/

White idézet: A Jézus Krisztusban elrejtett és általa megismerhető igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik a mélységeibe tekintő ember előtt. Ebben az életben nem fogjuk megérteni, hogy Isten miként tudta odaadni Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Az Atya szeretetének titka rejtve marad ezen a földön. Megváltónknak világunkban végzett munkája olyan téma – és az is lesz mindig –, amely teljesen igénybe veszi képzeletünket. Az ember minden értelmi képességét próbára téve megkísérelhet e titok mélyére hatolni, de beleszédül, és elfárad. A legigyekvőbb kutató is végtelen, parttalan tengert lát maga előtt. – Krisztus példázatai, 128./old. 

Jézus búcsúzik a tanítványoktól

 

(Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/

(Jn 13:33). Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. /RÚF/)

(Jn 13:36). Simon Péter megkérdezte tőle: Uram, hova mégy? Jézus így felelt: Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, de később követni fogsz. /RÚF/) 

 A tanítványok nem értették meg, hogy Jézus a halálára, a feltámadására és a mennybemenetelére utalt. Péter kijelentette, hogy az életét is odaadná Jézusért 

(Jn 13:37). Péter így szólt hozzá: Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted! /RÚF/). Jézus ekkor megjövendölte, hogy meg fogja tagadni. (Jn 13:38). Jézus így válaszolt: Az életedet adod énértem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. /RÚF/)

Jézus viszont félelmeiket csillapítva kifejezte, hogy Atyja házában sok lakóhely van (nem paloták, inkább szobák, mint egy fogadóban). Elmegy, hogy helyet készítsen nekik. Szavai túlmutatnak a kereszt közelgő viharán, arra az időre, amikor majd visszatér megváltani népét. Arra az időre tekint, amikor a bűn egész tragédiája egyszer és mindenkorra véget ér. (Dán 7:27). A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. /RÚF/)  

„És ha majd elmegyek… – mondta Jézus – ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3). Ezzel világosan megígérte, hogy másodszor is eljön. 

White idézet: A tanítványok nem ujjongtak, mikor ezt hallották. Félelem fogta el őket. Szorosan Jézus körül tömörültek össze… Sötétek voltak azok az előjelek, amelyek betöltötték a szívüket.  

Az Üdvözítő hozzájuk intézett szavai azonban tele voltak reménységgel. Jézus tudta, hogy ellenség támadja meg őket, és a Sátán fortélya sikeres azokkal szemben, akiket lesújtanak a nehézségek. Azért gondolataikat elterelte a láthatókról a láthatatlanokra (2Kor 4:18). "mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók". Földi számkivetésük helyéről a mennyei otthonukra fordította tekintetüket. 

Krisztus eltávozásának a célja éppen az ellenkezője volt annak, amitől a tanítványok féltek. Krisztus eltávozása nem a tőlük és a világtól való végleges elkülönülését jelentette. Csak azért távozott el tőlük, mert helyet szándékozott készíteni számukra, hogy azután ismét eljöhessen hozzájuk, és magához fogadhassa őket. Miközben lakóhelyet épített számukra, nekik a jellemüket kellett az isteni hasonlóság szerint formálni. – Jézus élete, 662-663./old.

Péter megőrizte szívében a Krisztus újra jövetelére vonatkozó élő reménységet, és biztosította a gyülekezetet, miszerint a Megváltó ígérete – „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket” (Jn 14:3.) – egészen bizonyosan beteljesül. Ha a megpróbáltaknak és hűségeseknek úgy tűnik fel, hogy az Úr sokáig késik eljövetelével, az apostol biztosítja őket: „Nem késik el az ígérettel az Úr; mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.”(2Pét 3:9) – Az apostolok története, 536./old.  

Jézus példát adott a tanítványoknak (lábmosás)

 

(Jn 13:1-20). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. (2) És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, (3) Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, (4) felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, (5) azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. (6) Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? (7) Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. (8) Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. (9) Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! (10) Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. (11) Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. (12) Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? (13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. (14) Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (15) Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. (16) Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. (17) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. (18) Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” (19) Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. (20) Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. /RÚF/

Jézus korában a világnak azon a részén az emberek saruban vagy mezítláb jártak. A lábuk poros, piszkos lett. Szokás volt, hogy a vendégségbe érkezők lábát megmosta egy szolga, rabszolga. Az elfogatása előtti estén azonban, amikor Jézus a tanítványaival elfogyasztotta az utolsó vacsorát, nem volt velük olyan szolga, aki ezt elvégezte volna. Általános meglepetést keltett Jézus, amikor felállt a vacsorától és mindegyikőjük lábát megmosta. (Jn 13:4- 5) versei lépésről lépésre beszámolnak arról, hogy mit tett. Azért írta le János ilyen részletesen a történetet, hogy kifejezze: a Mester ezt valóban megtette, ami bámulatos alázatra vall. Péter reakciójának leírása (Jn 13:8-11) még inkább elmélyíti, mennyire megdöbbentek és értetlenkedtek a tanítványok Jézus tettének láttán. Hogyan végezhet ilyen alantas munkát Ő, a Mester, a Messiás? Péter nem akarta megengedni neki, hogy megmossa a lábát. Erre Jézus azt mondta, hogy ha nem engedi, nincs köze hozzá. Ekkor Péter többet is kért volna, kifejezte, hogy fontos neki a kapcsolat Jézussal. 

Jézus tettének jelentősége ahhoz kötődik, hogy ki Ő. (Jn 13:13) versében kijelenti, hogy Mester és Úr, ahogy hívták, méghozzá helyesen. Ezek a címek a tekintélyét, a hatalmát fejezik ki. Jézus arra tanít, hogy a hatalmat és a tekintélyt szolgálatra, nem pedig önfelmagasztalásra kell felhasználni. Az Adventista Egyház követi Jézus példáját, ezért gyakoroljuk az úrvacsorai szolgálat elején a lábmosás – az alázat – szertartását. 

1.) A lábmosás erőteljesen szemlélteti az alázat szükséges voltát.

2.) A lábmosás rendtartása mindezt magában foglalta: Az önvizsgálatot, a bűn megvallását, a nézeteltérések rendezését  — az egymással való megbékélést.

3.) A szív próbája – A lábmosás szertartása. — E szolgálatot azért adta az Úr, hogy Isten gyermekeinek hűségét próbára tegye. Amikor a modern Izráel e szent szertartást ünnepli, ez a szertartás előzze meg az Úr halálának emlékjeleit.

White idézet: Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért. – (Jézus élete)

Mikor Jézus körülkötötte magát a kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés széthúzást és gyűlöletet teremt, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: „Ti is tiszták vagytok.” (Jn 13:10) Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabb rendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait. – Jézus élete, 646./old.

Krisztus elmondta tanítványainak, hogy a lábmosás nem tisztítja meg őket a bűntől, ellenben az alázatosság eme szertartása próbára teszi a szívüket, s megmutatkozik, hogy tiszta-e. Ha a szívük megtisztult, akkor már csak meg kell mutatkoznia annak ebben a szertartásban. Jézus megmosta Júdás lábait, de így szólt: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Júdás egy áruló ember szívét hozta el erre az alkalomra, de Jézus Krisztus nyilvánvalóvá tette, hogy tudja Júdásról, ő fogja elárulni Urát, és számára a szertartás nem hozta el lelkének a megtisztulását…  

Jézus példája arra tanít bennünket, hogy a lábmosást nem szabad halogatni csak azért, mert egyesek, akik magukat kereszténynek vallják, nem tisztultak meg a bűneiktől. Krisztus ismerte Júdás szívét, mégis megmosta a lábait. A végtelen szeretet nem vezethette Júdást megtérésre, és nem menthette meg ettől a végzetes cselekedettől… Ez volt Jézus szeretetének utolsó cselekedete, amit megtehetett Júdásért. Végtelen szeretete nem kényszeríthette arra Júdást, hogy térjen meg, vallja meg a bűneit, hogy üdvösséget nyerjen. Jézus minden lehetőséget megadott számára. Semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, hogy kimentse őt Sátán karmaiból. – The Review and Herald, 1898. június 14.