Jézus mondja: Én vagyok az igazság

 (Jn 1:14, 17). Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. /RÚF/ 

 (Jn 8:32). Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. /RÚF/ 

 (Jn 14:6). Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam /RÚF/ 

 Jn 15:26. Amikor eljön a Pártfogó, (Szentlélek) akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam /RÚF/

János evangéliuma egészében az igazság Jézushoz, az Atyához és a Szentlélekhez kötődik – Jézushoz, az Igéhez, a világossághoz kapcsolódik, ellentétben a sötétséggel a hamisságot pedig az ördöggel és a bűnnel hozza összefüggésbe. Következésképpen Jánosnál az igazság nem egyszerűen tények és számok kérdése, amelyek ugyan részét képezik, de ezeknél többről is szó van itt. Az igazság gondolatának erkölcsi vetülete az Istenhez és az akaratához való hűség.

(Jn 1:1-14). Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (2) Ő kezdetben Istennél volt. (3) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (4) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.

Jézus az Ige, aki kezdettől fogva Istennel volt, Ő teremtett meg minden létezőt. (Jn 1:1-4) Örökkön örökké egy az Atyával, a jelleme, minden jellemzője megegyezik az Atyáéval, ezért Ő is a „VAGYOK”. Fölötte senki és semmi nem áll. Nélküle nem létezik semmi – beleértve az ismeretet is. Minden létező teremtményt Jézus alkotott meg, minden csak benne létezik.

„Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.” (Kol 1:16-17)  

Jézus nemcsak az igazság megtestesülése, hanem Ő maga az Igazság, nem egy fogalom vagy kigondolás, hanem egy Személy! Az igazságot, Jézus Krisztust hasonlíthatjuk a naphoz, ami világossággal ragyogja be a világot (Jn 8:12). Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. /RÚF/

White idézet: A Jézus Krisztusban elrejtett és általa megismerhető igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik a mélységeibe tekintő ember előtt. Ebben az életben nem fogjuk megérteni, hogy Isten miként tudta odaadni Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Az Atya szeretetének titka rejtve marad ezen a földön. Megváltónknak világunkban végzett munkája olyan téma – és az is lesz mindig –, amely teljesen igénybe veszi képzeletünket. Az ember minden értelmi képességét próbára téve megkísérelhet e titok mélyére hatolni, de beleszédül, és elfárad. A legigyekvőbb kutató is végtelen, parttalan tengert lát maga előtt. – Krisztus példázatai, 128./old. 

Jézus búcsúzik a tanítványoktól

 

(Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/

(Jn 13:33). Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. /RÚF/)

(Jn 13:36). Simon Péter megkérdezte tőle: Uram, hova mégy? Jézus így felelt: Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, de később követni fogsz. /RÚF/) 

 A tanítványok nem értették meg, hogy Jézus a halálára, a feltámadására és a mennybemenetelére utalt. Péter kijelentette, hogy az életét is odaadná Jézusért 

(Jn 13:37). Péter így szólt hozzá: Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted! /RÚF/). Jézus ekkor megjövendölte, hogy meg fogja tagadni. (Jn 13:38). Jézus így válaszolt: Az életedet adod énértem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. /RÚF/)

Jézus viszont félelmeiket csillapítva kifejezte, hogy Atyja házában sok lakóhely van (nem paloták, inkább szobák, mint egy fogadóban). Elmegy, hogy helyet készítsen nekik. Szavai túlmutatnak a kereszt közelgő viharán, arra az időre, amikor majd visszatér megváltani népét. Arra az időre tekint, amikor a bűn egész tragédiája egyszer és mindenkorra véget ér. (Dán 7:27). A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. /RÚF/)  

„És ha majd elmegyek… – mondta Jézus – ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3). Ezzel világosan megígérte, hogy másodszor is eljön. 

White idézet: A tanítványok nem ujjongtak, mikor ezt hallották. Félelem fogta el őket. Szorosan Jézus körül tömörültek össze… Sötétek voltak azok az előjelek, amelyek betöltötték a szívüket.  

Az Üdvözítő hozzájuk intézett szavai azonban tele voltak reménységgel. Jézus tudta, hogy ellenség támadja meg őket, és a Sátán fortélya sikeres azokkal szemben, akiket lesújtanak a nehézségek. Azért gondolataikat elterelte a láthatókról a láthatatlanokra (2Kor 4:18). "mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók". Földi számkivetésük helyéről a mennyei otthonukra fordította tekintetüket. 

Krisztus eltávozásának a célja éppen az ellenkezője volt annak, amitől a tanítványok féltek. Krisztus eltávozása nem a tőlük és a világtól való végleges elkülönülését jelentette. Csak azért távozott el tőlük, mert helyet szándékozott készíteni számukra, hogy azután ismét eljöhessen hozzájuk, és magához fogadhassa őket. Miközben lakóhelyet épített számukra, nekik a jellemüket kellett az isteni hasonlóság szerint formálni. – Jézus élete, 662-663./old.

Péter megőrizte szívében a Krisztus újra jövetelére vonatkozó élő reménységet, és biztosította a gyülekezetet, miszerint a Megváltó ígérete – „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket” (Jn 14:3.) – egészen bizonyosan beteljesül. Ha a megpróbáltaknak és hűségeseknek úgy tűnik fel, hogy az Úr sokáig késik eljövetelével, az apostol biztosítja őket: „Nem késik el az ígérettel az Úr; mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.”(2Pét 3:9) – Az apostolok története, 536./old.  

Jézus példát adott a tanítványoknak (lábmosás)

 

(Jn 13:1-20). Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. (2) És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, (3) Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, (4) felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, (5) azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel. (6) Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat? (7) Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted. (8) Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. (9) Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is! (10) Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind. (11) Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták. (12) Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? (13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. (14) Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (15) Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. (16) Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. (17) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. (18) Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” (19) Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. (20) Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. /RÚF/

Jézus korában a világnak azon a részén az emberek saruban vagy mezítláb jártak. A lábuk poros, piszkos lett. Szokás volt, hogy a vendégségbe érkezők lábát megmosta egy szolga, rabszolga. Az elfogatása előtti estén azonban, amikor Jézus a tanítványaival elfogyasztotta az utolsó vacsorát, nem volt velük olyan szolga, aki ezt elvégezte volna. Általános meglepetést keltett Jézus, amikor felállt a vacsorától és mindegyikőjük lábát megmosta. (Jn 13:4- 5) versei lépésről lépésre beszámolnak arról, hogy mit tett. Azért írta le János ilyen részletesen a történetet, hogy kifejezze: a Mester ezt valóban megtette, ami bámulatos alázatra vall. Péter reakciójának leírása (Jn 13:8-11) még inkább elmélyíti, mennyire megdöbbentek és értetlenkedtek a tanítványok Jézus tettének láttán. Hogyan végezhet ilyen alantas munkát Ő, a Mester, a Messiás? Péter nem akarta megengedni neki, hogy megmossa a lábát. Erre Jézus azt mondta, hogy ha nem engedi, nincs köze hozzá. Ekkor Péter többet is kért volna, kifejezte, hogy fontos neki a kapcsolat Jézussal. 

Jézus tettének jelentősége ahhoz kötődik, hogy ki Ő. (Jn 13:13) versében kijelenti, hogy Mester és Úr, ahogy hívták, méghozzá helyesen. Ezek a címek a tekintélyét, a hatalmát fejezik ki. Jézus arra tanít, hogy a hatalmat és a tekintélyt szolgálatra, nem pedig önfelmagasztalásra kell felhasználni. Az Adventista Egyház követi Jézus példáját, ezért gyakoroljuk az úrvacsorai szolgálat elején a lábmosás – az alázat – szertartását. 

1.) A lábmosás erőteljesen szemlélteti az alázat szükséges voltát.

2.) A lábmosás rendtartása mindezt magában foglalta: Az önvizsgálatot, a bűn megvallását, a nézeteltérések rendezését  — az egymással való megbékélést.

3.) A szív próbája – A lábmosás szertartása. — E szolgálatot azért adta az Úr, hogy Isten gyermekeinek hűségét próbára tegye. Amikor a modern Izráel e szent szertartást ünnepli, ez a szertartás előzze meg az Úr halálának emlékjeleit.

White idézet: Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért. – (Jézus élete)

Mikor Jézus körülkötötte magát a kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés széthúzást és gyűlöletet teremt, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: „Ti is tiszták vagytok.” (Jn 13:10) Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabb rendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait. – Jézus élete, 646./old.

Krisztus elmondta tanítványainak, hogy a lábmosás nem tisztítja meg őket a bűntől, ellenben az alázatosság eme szertartása próbára teszi a szívüket, s megmutatkozik, hogy tiszta-e. Ha a szívük megtisztult, akkor már csak meg kell mutatkoznia annak ebben a szertartásban. Jézus megmosta Júdás lábait, de így szólt: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Júdás egy áruló ember szívét hozta el erre az alkalomra, de Jézus Krisztus nyilvánvalóvá tette, hogy tudja Júdásról, ő fogja elárulni Urát, és számára a szertartás nem hozta el lelkének a megtisztulását…  

Jézus példája arra tanít bennünket, hogy a lábmosást nem szabad halogatni csak azért, mert egyesek, akik magukat kereszténynek vallják, nem tisztultak meg a bűneiktől. Krisztus ismerte Júdás szívét, mégis megmosta a lábait. A végtelen szeretet nem vezethette Júdást megtérésre, és nem menthette meg ettől a végzetes cselekedettől… Ez volt Jézus szeretetének utolsó cselekedete, amit megtehetett Júdásért. Végtelen szeretete nem kényszeríthette arra Júdást, hogy térjen meg, vallja meg a bűneit, hogy üdvösséget nyerjen. Jézus minden lehetőséget megadott számára. Semmit sem mulasztott el abból, amit megtehetett, hogy kimentse őt Sátán karmaiból. – The Review and Herald, 1898. június 14.

Hit és Újjászületés

(Jn 1:12-13). Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, (13) akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. /RÚF/

János azért írta az evangéliumát, hogy higgyünk Jézusban, és a hit által örök életünk legyen az Ő nevében. (Jn 20:31. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/) Ennek folyamatát (Jn 1:12-13) két lépésben írja le. Először befogadjuk Őt, vagyis hitre jutunk benne. Másodszor pedig hatalmat, erőt ad ahhoz, hogy Isten gyermekei, azaz a 13. vers szerint Istentől születettek legyünk. Tehát a kereszténnyé válásnak van emberi és isteni oldala is. Hittel kell cselekednünk, el kell fogadnunk Jézust, nyitottá kell válnunk a világosságra, de Ő az, aki új szívet ad nekünk.  

 A hit valójában Isten ajándéka, ami az Ige olvasásával ér el hozzánk. (Róm 10:17-18). A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. (18) Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” /RÚF/) 

„Ahhoz, hogy Krisztusba vetett igazi hit éljen bennünk, meg kell ismernünk Őt úgy, ahogy az Ige bemutatja” (Ellen G. White: Fundamentals of Christian Education. 433./old.). 

„A Szentlélek az ember értelmére hat, megvilágosítja, hitet ébreszt benne Isten iránt.” (Ellen G. White megjegyzései, The Seventh-day Adventist Bible Commentary. 7. köt. 940./old.) 

Aki hisz és elfogadja, hogy a Fiú a Messiás, örök életet nyer. János hangsúlyozza azt is, hogy fogadjuk el a Jézus által kijelentett Igét, higgyünk benne! 

[(Jn 5:24, 38, 47). Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. (38) és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. (47) Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek? /RÚF/] 

A Szentlélek győz meg bennünket. [(Jn 16:7-8). Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. (8) És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. /RÚF/; (Róm 8:16). Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. /RÚF/]  

A hit, a bibliai hit alapja az a munka, amit a Szentlélek a szívünkben végez, ezen alapszik. „A hit… nagyszerű áldás: látó szem, halló fül” (Ellen G. White: In Heavenly Places. 104./old.). 

Humanisztikus megközelítés szerint előbb valamilyen alapot kell találnunk, ami a hitünk kritériuma, és utána lehet hinni. Ezzel szemben a bibliai megközelítés szerint a hit az alap, ami Isten ajándéka. 

[(Ef 2:8). Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka /RÚF/; 

(1Kor 1:17-24). Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. (18) Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (19) Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” (20) Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? (21) Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. (22) És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, (23) mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, (24) de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. /RÚF/; 

(Jn 2:1-6). A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. (2) Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. (3) Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. (4) Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. (5) Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! (6) Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. /RÚF/]

 A hit alapjáról indulunk ki, majd pedig onnan fejlődünk megértésben és kegyelemben. (Bibliatanulmányok)

 White idézet: A vérből és a test akaratából született régi természet nem örökölheti Isten országát. A régi utakat, az örökölt hajlamokat fel kell adnunk, mert a kegyesség nem örökölhető. Az újjászületés új indítékokból, új hajlamokból áll. Akik a Szentlélek által új életre születtek, azok az isteni természet részeseivé lettek, ezért minden szokásukkal, gyakorlatukkal Krisztussal való kapcsolatukat fogják bizonyítani. Mikor a magukat kereszténynek valló emberek megtartják régi jellemhibáikat, mennyiben különbözik helyzetük a világiakétól? Nem becsülik meg az igazságot, mint ami megszentel, megfinomít. Nem születtek újjá. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1101./old.

Örök élet beszéde

 

Jézus kijelenti: Ő az élet kenyere (Jn 6:35. Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. /RÚF/), ami alatt azt érti, hogy élete, halála és feltámadása a forrása az örökre szóló megváltásnak.

Az örök élet kifejezés, ez nem valamiféle lelki létezésre, egy örökkévaló lény részévé válásra, valamilyen éteri fogalomra utal, hanem az életadó erőre, ami értelemmel tölti be mostani életünket, az Úr visszatérésekor pedig üdvösséget, véget nem érő életet hoz. Amint Jézus testté lett, éppen úgy az általa említett feltámadás egy bizonyos időben, helyen és fizikai testben következik be. A halálból való feltámadást, az Édenben meglévő élet megújulását jelenti.

Hogyan kapunk örök életet?

(Jn 3:15-16). Hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/

 (Jn 5:24). Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. /RÚF/ 

 (Jn 6:40, 47). Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (47) Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. (48) Én vagyok az élet kenyere. /RÚF/ 

 (Jn 8:31). Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok /RÚF/ 

 (Jn 12:46). Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. /RÚF/ 

 (Jn 20:31). Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /RÚF/ 

 Egyedül hit által fogadhatjuk el, hogy Jézus Krisztus eljött helyettünk élni és meghalni. A hitet ajándékként kapjuk, azt azonban tudatosan kell választanunk, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, megtérünk, és megbocsátásért, a bűntől való megtisztításért vére érdemére hivatkozunk.

Amikor Jézus megkérdezte Pétertől, hogy ő is el akarja-e hagyni, Péter így felelt: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad”. (Jn 6:68.)

 Ez összefoglalja az üdvösség lényegét és azt, hogy hogyan nyerhetjük el. Nem a filozófia, a történelem, a tudomány vagy bármi más emberi tanítás révén, mert az üdvösség Jézustól jön, akinek örök élete van önmagában, amit mindenkinek ingyen felkínál, aki a Szentléleknek engedve hajlandó elfogadni azt. (Bibliatanulmányok)

White idézet: Ma a vallásos világban hitük szerint tömegek munkálkodnak Krisztus földi, időleges országának megalapításán. Azt szeretnék, ha Urunk e világ országainak lenne a vezetője: az udvarok, táborok, törvényszékek, paloták, piacok vezére. Elvárnák, hogy az emberi hatalom által kikényszerített törvényes rendeletek szerint uralkodjon. Mivel Krisztus most nincs itt személyesen, vállalják, hogy intézkednek helyette, végrehajtják országának törvényeit. Ilyen országot akartak alapítani a zsidók Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna megalapítani az ideiglenes királyságot, kikényszeríteni, amit ők Isten törvényének tekintettek, őket pedig akaratának végrehajtóivá, hatalmának hordozóivá tenni. Ő azonban így szólt: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18:36.) – Jézus élete, 509./old.