Mit mond a Biblia: A Biblia Isten szava

„Hálát adunk Istennek szüntelenül,

hogy ti befogadván Isten általunk hirdetett beszédét,

nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét,

hanem mint Isten beszédét – aminthogy

valósággal az is –, amely munkálkodik is tibennetek,

akik hisztek.” (1Thess 2,13)

 

 Hisszük-e, hogy a Biblia „valósággal Isten beszéde”? Ha így hisszük, akkor úgy igazodunk-e kijelentéseihez és úgy engedelmeskedünk-e parancsolatainak, ahogyan egy teremtménynek helyes viszonyulnia a Teremtő szavához? Munkálkodik-e bennünk Isten beszéde, szemmel láthatóak-e ennek az eredményei jellemünkben és tetteinkben?

 Elgondolkoztató az alábbi bizonyságtétel:

„Szomorú és lehangoló látni, milyen csekély mértékben befolyásolják az utolsó időkre szóló ünnepélyes igazságok a magukat hívőknek valló gyülekezeti tagok elméjét és szívét. Meghallgatják az igeszolgálatot, s úgy tűnik, hogy nagyon figyelnek az igehirdetőre, szinte csüngnek az ajkán. Értékelik a szépen hangzó szavakat… De amint az igehirdetés befejeződik, a hatás is megszűnik… Mi az oka ennek? Az, hogy a megtanult igazságokat nem viszik át a gyakorlatba. Nem úgy fogadják az Igét, mint amely Isten személyesen hozzájuk szóló szava. Nem veszik komolyan, hogy a hallott igék mögött valóságosan maga a szüntelenül munkálkodó Krisztus áll… Nem fogják fel, hogy az elhangzott Ige Isten különleges üzenete hozzájuk, annak hirdetője pedig csupán közvetítő… Általában túl sok a prédikáció, de kevéssé hallják meg benne Isten hangját. Jobbára csak emberi hangot hallanak, és lelkük üres marad, mint azelőtt volt… Tisztán csak emberi teljesítménynek fogják fel az egészet.” (Ellen G. White: 1888-as anyagok/Kiben bízhatunk? I., 27–28. o.)

De nemcsak önmagunkért kell igazabb és mélyebb kapcsolatba kerülnünk a Szentírással, hanem tudnunk kell számot adni másoknak is a „bennünk lévő reménységről” (1Pt 3,15). Szinte szállóigeként ismerjük azt a kijelentést, hogy „az utolsó nagy küzdelem a kétféle kereszténység között zajlik majd: az emberi hagyományokra és kitalálásokra, valamint az Ó- és Újtestamentumra épített kereszténység között” (Ellen G. White), és mégis kérdés, hogy kellően felkészültünk-e a próbatétel idejére. A legelső kérdés: meg tudjuk-e indokolni igazán – önmagunknak és másoknak –, hogy a Biblia „valósággal Isten beszéde”.

(1 Thess 2:13) Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek. /REV/