Milyen kapcsolat van a betegségek és a bűn között?
Jn 9,1–3 • „Amint eltávozott, látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt. És kérdezték őt a tanítványai, mondván: »Mester, ki vétkezett, ő, vagy az ő szülei, hogy vakon született?« Felelt Jézus: »Sem ő nem vétkezett, sem az ő szülei; hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.«”
„A betegségekkel, főleg a súlyos betegségekkel, fogyatékosságokkal kapcsolatban máig eleven kérdés a »mi az oka?«, »ki az oka?«, »ki a bűnös?« kérdés. Mint Jézus korában, azóta is az emberek közvetlen kapcsolatot keresnek a betegség mint okozat, és a bűn mint ok között. Ez a fajta emberi okoskodás magában rejti annak ismeretét, hogy minden fájdalomért és szenvedésért a rossz a felelős. Isten nem betegségekre és halálra teremtett bennünket. Azóta léteznek bajok, amióta az ember a világba engedte Sátánt. Tőle származik minden testi és lelki betegség, jóllehet nem az emberek közreműködésének híján. Mint a jó, a rossz is egyedül a mi közreműködésünk révén érvényesülhet a világban és az egyesek életében. Azonban nagyon vigyáznunk kell a következtetésekkel. Mert a bűneset óta a rossz számtalan formában jelentkezik világunkban. Ami például a betegségeket illeti: legnagyobb részben valóban magunk idézzük elő őket (az orvostudomány mai állásfoglalása szerint mintegy hatvan-nyolcvan százalékukat), de a környezeti ártalmak miatti betegségekért már nem annyira az egyes ember a felelős, hanem a társadalom, a hatalom emberei stb. S végül az öröklött betegségekért – amelyek közé a vakon született esete is tartozhatott – szinte kideríthetetlen, hogy a nemzedékek láncolatában kit lehetne felelősségre vonni, természetesen akkor is hiába. A bajt az oknyomozás eredménye vajmi kevéssé orvosolja. Jézus állásfoglalása – »Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei« – nemcsak elvi, hanem gyakorlati természetű kijelentés is volt. Ne a betegágy körül okoskodjunk. Ha igazunk lenne, akkor sem lenne ott igazunk. A szenvedő embert együttérzés illeti meg, nem »eset« vagy »tárgy« ő, aki szabad prédája az emberi következtetéseknek. A szenvedés által Istennek sok-sok dolga nyilvánvalóvá lesz. Jézus ismét fölfelé – a mennyei Atyához – irányította követői figyelmét.” (Reisinger János: Hogyan küzdött Jézus…, BIK–Oltalom Alapítvány, 31–32. o.)
„Az izraeliták általánosan hitték, hogy a bűn ebben az életben elnyeri büntetését. Minden betegséget büntetésnek tekintettek, mondván, hogy a szenvedő vagy szülei valamilyen rossz cselekedetet követtek el. Igaz, hogy minden szenvedés Isten törvényének áthágásából származik, de ezt az igazságot elferdítették. Sátán, minden bűnnek és következményének szerzője, arra vette rá az embereket, hogy a betegséget és a halált Istentől származónak tekintsék – büntetésnek, melyet Ő önkényesen kiró a bűn ellenében. Így annak, akit súlyos betegség vagy szerencsétlenség sújtott, még azt a terhet is cipelnie kellett, hogy nagy bűnösnek tekintették. (…) Isten ennek elejét akarta venni egy tanítással. Jób története megmutatta, hogy a szenvedéssel Sátán sújtja az embert, Isten pedig uralja azt kegyelmi szándékból. Izráel azonban nem értette meg a leckét. (…) Krisztus tanítványai is osztoztak a bűn és a szenvedés kapcsolatáról alkotott zsidó felfogásban. Jézus kijavította tévedésüket, de nem magyarázta meg az emberi szenvedés okát, hanem elmondta a következményeket.
A szenvedés által lesznek nyilvánvalókká Isten művei. (…) A tanítványok hivatása nem az volt, hogy megtárgyalják, ki vétkezett, és ki nem, hanem hogy megértsék Isten erejét és kegyelmét, amikor visszaadja a vak látását.” (Ellen G. White: Jézus élete, Advent Kiadó, 2003, 398–399. o.)
„A betegség sohasem jön ok nélkül. Az egészségügyi törvények semmibevételével készítünk utat a betegségnek, és tárunk kaput előtte. Sokan szenvednek szüleik törvényszegése miatt. Szüleik cselekedeteiért ugyan nem felelősek, de kötelességük megtudakolni, hogyan tarthatják be az egészség törvényeit. Kerüljék szüleik rossz szokásait, és teremtsenek helyes életmóddal jobb körülményeket önmaguk számára! A legtöbben azonban a saját helytelen életgyakorlatuk miatt szenvednek. Evésben, ivásban, öltözködésben és munkában figyelmen kívül hagyják az egészség elveit. A természet törvényeinek megsértése nem marad következmények nélkül. De amikor megbetegszenek, sokan nem a valóságos ok számlájára írják szenvedésüket, hanem nyomorúságuk miatt Isten ellen zúgolódnak, holott nem Ő felelős azért a szenvedésért, amely a természet törvényeinek semmibevétele miatt következik be. Isten bizonyos mértékű életerővel ruházott fel minket. A különböző életfunkciók ellátására alkalmas szerveket is formált számunkra. Azt akarja, hogy ezek a szervek egymással összhangban működjenek. Ha életerőnket gondosan őrizzük, és testünk finom gépezetét karbantartjuk, egészség lesz a jutalmunk. Ha azonban életerőnket túl gyorsan kimerítjük, idegrendszerünk a maga tartalékából vesz kölcsön energiát pillanatnyi használatra, és ha az egyik szerv megbetegszik, ez a többi szervet is megviseli. A természet sok visszaélést kibír látszólagos tiltakozás nélkül; majd akcióba lép, és határozott erőfeszítéseket tesz, hogy megszüntesse a helytelen életmód miatt elszenvedett következményeket. Az a harc, amit a természet ennek az állapotnak helyreállításáért folytat, gyakran lázban és a betegségek egyéb formáiban jelentkezik.” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése