Mit mond a Biblia: Nyelveken szólás

A nyelveken szólás fontos kérdés. Sokféle értelmezése létezik, és bizonyos mozgalmakban kifejezetten központi szerepet játszik a jelenség, annak megléte, mintegy birtoklása az egyes hívek részéről. Ezek hátterén megpróbálom összefoglalni az alapvető szempontokat, amelyek megfigyelhetőek a kérdéssel foglalkozó bibliai szakaszban:

1. Feltűnő, hogy a nyelveken szólás kérdése mennyire elszigetelten jelenik meg a Biblián belül, sok más valóban bibliai tanítással ellentétben. Lényegében három helyen olvasunk róla: a pünkösdi nyelveken szólás (Apcs. 2.), Kornélius és házanépe (Apcs. 10.) magáról a jelenségről és I. Kor. 14. fej. egy elméleti okfejtés és tanácsok Pál apostol részéről egy olyan gyülekezetnek, amelyikben élt valamiféle gyakorlata az adott dolognak.

2. A leírásból egyértelműen kitűnik, hogy pünkösdkor ismert, érthető nyelveken szóltak a tanítványok, aminek jel értéke volt, mert mindenki tudta róluk, hogy tanulatlan galileai halászok.

3. Kornélius és társai esetében, akik pogányok voltak, különleges jelentősége volt az aggályok feloldása szempontjából (ld. Apcs. 11. fej.), hogy noha pogányok, ugyanúgy megtérhettek és ugyanazt a jelét kapták a megtérésnek, mint pükösdkor a tanítványok, vagyis bármilyen nehezükre esett is elfogadni a zsidóból lett keresztényeknek, be kellett látniuk, hogy a pogányok is ugyanúgy megtérhetnek kereszténynek, mint a zsidók.

4. Érdekes ugyanakkor, hogy se előtte se utána nem olvasunk sehol arról, hogy ez bármikor is a megtérés egyedüli, megkövetelt és látható jele lenne. A karizmatikus mozgalmak minden jel szerint legalábbis eltúlozzák a jelentőségét. Ahogy egyszer egy ismerősömtől az általános érvényű igazságot hallottam: "a rész nem lehet jobb, mint az egész", azaz baj van, ha valami aránytalan súlyt kap, még ha önmagában helyes is.

5. Kérdés ugyanakkor, hogy az a gyakorlat, ami ma mint nyelveken szólás ismert, a pükösdihez hasonló-e. Minden jel szerint sokkal inkább a korinthusihoz, ahol érthetetlen, misztikus nyelveken szóltak. Pál okfejtése - alapos olvasás után látható - hogy tartalmazza az ő hivatkozásaikat, indoklásaikat, ami nem jelenti, hogy az apostol is így gondolta volna. Szemmel látható, hogy nem akart helyet adni ennek a gyakorlatnak, mintegy leszabályozta, gyakorlatilag sorvasztotta, miközben egyértelművé tette, hogy nem az "élmény", hanem a tartalom, a mondanivaló az elsődleges:
1 Kor. 14,10 Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen. 1 Kor. 14,11 Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem. 1 Kor. 14,14 Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen.

Pál valóban azt írja, hogy "Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni;" (1 Kor. 14,18). Ami nem feltétlenül jelentette a korinthusi értelemben vett nyelveken szólást, hiszen ő nem a galileaiakhoz tartozott, hanem Tárzusban nőtt fel, idegen nép között és elit neveltetésben volt része, tehát ismert korabeli nyelveket. Mégis azt mondja, hogy "De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken." (1 Kor. 14,19)

Hogy mit tartott a korinthusi gyakorlatról, az világosan kiderül, amikor azt mondja: "Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?" (1 Kor. 14,23 )
Ugyanakkor az értelmes tanítás, igehírdetés jelentőségét szembeállította vele: "De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik," (1 Kor. 14,24 )