A gutaütött meggyógyítása

A férfi bénán feküdt, ezért négy barátjának kellett őt Jézushoz vinnie, akik megbontották a tetőt, úgy engedték le a beteget a Mester elé. "Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid" Mk 2:5 verse megjegyzi, hogy Jézus látta a hitüket. Hogyan látható a hit? A szeretethez hasonlóan a tettekben válik láthatóvá, amint ezt remekül példázza a barátok kitartása is. A férfinak nyilván szüksége volt fizikai gyógyításra, azonban amikor Jézus elé került, a Mester először is a bűnbocsánatra utalt. A jelenet során a beteg egyetlen szót sem szólt. A vallási vezetők viszont ellenkeztek (magukban) Jézus szavaival. Kijelentését istenkáromlásnak vették, mintha olyan előjogokat tulajdonított volna magának, amelyek csak Istent illetik meg. Jézus a saját térfelükön fogadta ellenfeleit, egy tipikusan a rabbikra jellemző érvelési stílusban válaszolt, amit úgy neveztek, hogy "kevesebbtől a többig". Egy dolog azt mondani, hogy "megbocsáttattak" valakinek a bűnei, de egészen más meggyógyítani egy lebénult embert. Isten hatalma által Jézus járóképessé tudta tenni a férfit, tehát igazolást nyert az állítása, hogy megbocsátja a bűneit.

 A gutaütött gyógyulása láttán az emberek úgy érezték, hogy megnyílt a menny, és feltárult előttük egy szebb élet dicsősége. Amikor a meggyógyult ember pehelysúlyként cipelve ágyát áthaladt a tömegen, minden lépésnél magasztalva Istent, az emberek hátrahúzódva adtak helyet neki, és miközben lenyűgözve bámultak rá, egymás között halkan suttogták: „Bizony csodadolgokat láttunk ma!” (Lk 5:26) A gutaütött családjában nagy volt az öröm, amikor a meggyógyult visszatért hozzájuk, könnyedén cipelve ágyát, amelyen röviddel azelőtt óvatosan vitték el közülük. Örömkönnyeket hullatva gyűltek köré, és alig mertek hinni a szemüknek… Boldog hálaadás szállt fel ebből a házból, és Isten megdicsőült Fia által, aki visszaadta a reményvesztett reménységét és a porba sújtott erejét. Ez az ember és az egész család kész volt életét adni Jézusért. Semmi kétely nem fátyolozta be hitüket, hitetlenség nem kezdte ki a Krisztus iránti hűségüket, aki árnyékba borult otthonukat elárasztotta fénnyel. – A nagy Orvos lábnyomán, 78–79. o

Miikor a szegény, szenvedő bénát a Megváltóhoz hozták, nem volt percnyi vesztegetni való idő sem, mert a bomlás már bevette magát a testébe. Mikor azok, akik ágyastól hozták, látták, hogy nem férnek közel Krisztushoz, halogatás nélkül kibontották a tetőt, és ágyastól lebocsátották a bénát. Üdvözítőnk azonnal tökéletesen átlátta a helyzetet. Tudta, hogy a nyomorultnak sokkal súlyosabb volt a lelki, mint a testi gyötrelme. Tudta, hogy már hónapok óta bűnei miatt lelkiismeret-furdalás nehezedett rá. A tömeg visszafojtott lélegzettel várta, mit tesz majd Krisztus ezzel az esettel, mely reménytelennek látszott, s megkövülten hallották ajkáról a szavakat: Ember, bocsánatot nyertek bűneid. Ezek voltak a lehető legbecsesebb szavak, melyek a beteg szenvedő f ülébe juthattak. Már annyira ránehezedett a bűntudat, hogy semmiben sem talált enyhülést. Krisztus levette róla a terhet, mely olyan súlyosan nehezedett rá… Miután a beteg gondolkodása visszanyerte békéjét és boldogságát, akkor már el lehetett érni a szenvedő testet is. – Bizonyságtételek, 3. köt., 168. o.  

Az írástudók nyugtalanul várták, mit szándékozik Jézus tenni ebben az esetben. Visszaemlékeztek arra, hogyan fordult hozzájuk ez az ember segítségért, s ők megtagadták tőle a reményt, az együttérzést.  Ám ez még nem volt elég, kijelentették, hogy a betegség Isten átka a bűneiért. Mindez hirtelen eszükbe jutott, amint maguk előtt látták a beteg embert. Észrevették, hogy mindenki milyen érdeklődéssel figyeli az eseményeket, és rettenetesen féltek befolyásuk elvesztésétől. […] Jézus rájuk szegezte tekintetét – mire ők megrettentek, visszahúzódtak –, és így szólt: „Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben? Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani – mondta, majd a gutaütötthöz fordult: Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.” (Mt 9:4–6) 

A farizeusoknak a szavuk is elállt a csodálkozástól, és megsemmisítette őket vereségük. Belátták, hogy most nem tudják irigységükkel lázba hozni a sokaságot. Csodálatos dolog történt azzal az emberrel, akit már rábíztak Isten haragjára, és ez olyannyira érintette a népet, hogy egy időre meg is feledkeztek az írástudókról. A farizeusok látták, hogy Krisztusban olyan erő lakozik, amely egyedül Istennek tulajdonítható, de szelíd méltóságú modora éles ellentétben állt saját öntelt viselkedésükkel… Péter házából… azzal távoztak, hogy új tervet kell kieszelniük Isten Fiának elhallgattatására. – Jézus élete, 268–270. o. 

Jézus tudta, hogy nem tehet az írástudók és farizeusok javára, hacsak meg nem üresítik magukat önhittségüktől. Új tömlőket választott hát a tanítások új bora számára. Halászokat, tanulatlan hívőket tett igazsága új hírnökeivé. Pedig bár tanítása újnak tűnt a nép előtt, valójában nem volt új tanítás, hanem a kezdettől fogva hirdetett igazság jelentőségének kinyilatkoztatása. Az volt a terve, hogy tanítványai tegyék életük irányítójává a világos, színtiszta igazságot. Nem volt szabad hozzáadni szavaihoz, sem erőszakolt jelentést tulajdonítani mondásainak. Nem volt szabad burkolt értelmet adni a Szentírás világos tanításának és a hittudomány tárházaiból építeniük föl valami emberi elméletet. Azzal csökkentették Isten világos szavai jelentőségét, hogy titokzatos értelmet adtak nekik, emberek elméleteit állítva előtérbe. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1089. o.