nemarika.blogspot.com Csender órák, meghitt percek

2024. július 24., szerda

Megdicsőülés hegyén

És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal. (Márk 9:2-4)

A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, amely kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya, Krisztus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, midőn szenvedését és kereszthalálát látják majd, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Isten nem angyalokat küldött, hanem azokat, akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit. (Tapasztalatok és látomások)

A megdicsőülés hegyén Mózes tanú volt rá, hogy Krisztus győzött a bűn és a halál fölött. Azokat jelképezte, akik az igazak föltámadásakor előjönnek a sírból. Illés, aki anélkül ment a mennybe, hogy meghalt volna, azokat jelképezte, akik élni fognak a földön Krisztus második eljövetelekor, akik elváltoznak "nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra", amikor "szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára", és "e halandó test halhatatlanságot öltsön magára" (lKor 15:52-53). Jézus mennyei világosságba öltözött, ahogyan meg fog jelenni, amikor eljön "másodszor bűn nélkül" (Zsid 9:28) üdvösségre. Mert el fog jönni "az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal". (Mk 8:38) A Megváltó tanítványainak adott ígérete most beteljesedett. A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek; és Illés, az elváltozott szentek képviselője. (EGW:Jézus élete)

Illés, amikor Krisztus földi szolgálatának vége felé Mózessel együtt a Megváltó mellett állhatott a megdicsőülés hegyén, azokat ábrázolta, akik ugyanígy elváltoznak majd. Ezekben a megdicsőült emberekben a tanítványok a megváltottak országának miniatűr ábrázolását szemlélhették. Látták a menny fényébe öltözött Jézust. Hallották a „hang”-ot „a felhőből” (Lk 9:35), amely Isten Fiának vallotta. Látták Mózest, aki azokat jelképezte, akik a második adventkor feltámadnak. Ott állt Illés is azokat képviselve, akik a föld történelme végén halandókból halhatatlanokká változnak, akiket Isten elragad a mennybe anélkül, hogy megízlelnék a halált. 

|A megdicsőülés hegyén ott volt Mózes Illéssel. Az Atya küldte őket a Fiúhoz, a világosság és dicsőség hordozóiként. Így teljesedett be végül Mózes imája, amelyet évszázadokkal azelőtt mondott. Ott állt a "jó hegyen" népe örökségén belül, bizonyságot tévén róla, akiben Izraelnek minden ígéretei összpontosultak. Az emberi szemnek kinyilatkoztatott utolsó jelenet ilyen a menny által nagyra becsült ember történetében. (EGW: Próféták és királyok)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hit, Remény és Szeretet

  Eddig megtanultuk, hogy a szeretet türelmes, jóságos, örül, tartós, hisz, remél és kitart, mert Jézusban mind benne vannak ezek a tulajdon...