Lelkek kiáltása az oltár alól

 Az ötödik pecsét jelenetében azt láttuk, hogy Isten elnyomott népének a kiáltása jelképezi a történelem összes hűségesének szavát. A hűségeseket úgy mutatja be az Ige mint az oltár alól Istenhez kiáltó lelkeket, akik igazságért és igazolásért esedeznek: „Uram… meddig?” (Jel 6:10) – kérdezik. A mennyből bátorítás hangzik, hogy várjanak, mert eljön a nap, amikor az Úr megítéli azokat, akik bántották őket. Jel 6:15-17 bemutatja, hogy Jézus visszatér a földre és ítéletet hoz azokra, akik gonoszul bántak hűséges követőivel.

Az ötödik pecsét jelenete Isten szenvedő népének a tapasztalatait mutatja be a történelem során, Ábel idejétől kezdve addig, amíg az Úr végül elítéli és megbosszulja „az Ő szolgáinak vérét” (Jel 19:2). Isten szenvedő népének erősnek kell maradnia, hinnie kell, hogy Ő meghallgatja az imáikat!

A fenti témáról Jozsef Szilvasi (1) Facebook

Népirtás Jerikónál?

Mi történt Jerikónál? Népirtást vagy istenítéletet hajtott végre a zsidó nép Isten utasítására?

Miért ölték meg a gyermekeket? Van-e különbség az ószövetség és az újszövetség Istene között? Az egyik szigorú, harcos, az embert ölésre bátorítja, míg a másik szerető, irgalmas, és még az emberi haragot is elítéli? Ugyanarról az Istenről beszél a Biblia? Mi is történt valójában a zsidó nép honfoglalásakor, mely a bibliai időrend szerint az i.e. XV–XIV. század fordulóján ment végbe és néhány kánaáni nép ítéletszerű elpusztításával végződött? Többen ugyanis népirtásnak nevezik az említett eseményt, és az ókori zsidó nép kegyetlenségére hivatkoznak. Mások Isten parancsolatának állítják be az ítélet végrehajtását, és Isten szuverenitására utalva kitérnek a további következtetések elől. Mi is történt valójában? Népirtás vagy ítélet-végrehajtás? Az emberi indulat uralkodott-e el vagy az isteni parancsolat – határozottságával együtt is – gátat szabott mindenfajta önkényeskedésnek és kegyetlenségnek?

Figyeljük meg Szilvási József válaszát a fenti kérdésre. (1) Facebook

---

 Hasonló videók az alábbi témában:

 Gyilkolás Isten parancsára? - https://fb.watch/jiKUTGxDcE/

 Mészárlás a Bibliában -https://fb.watch/jiKTvw95V7/

 Szándékos gyilkosság bünbánot nélkül - https://fb.watch/jiKQ0uAjFP/

 Bűnhődik-e a gyerek a szülők vétke miatt? Mi lesz a szeretett gyermekemmel? - https://fb.watch/jiKRA2Rpkj/

Valdensek táplálták az igazság fénylő lángját

 

A valdensek más néven lyoni szegények

(Lyon város Franciaországban, a Rhône-Alpes régió) egy Provence-ban a 12. század végén, 1170-ben Pierre Valdés által létrehozott, pápa- és egyházellenes vallásfelekezet volt, amely Európa-szerte elterjedt a középkorban.  A papság kezdetben tolerálta mozgalmát, ám 1184-ben III. Luciusz kitagadta őt és követőit az egyházból. 

Valdes (Vald Péter) gazdag lyoni kereskedő volt, aki teljes vagyonát a szegényeknek adományozta, majd vándorprédikátor lett. Nézeteiben teológiailag nem távolodott el a kereszténységtől, mint az akkor elterjedt más eretnek szekták (a dualista alapelvű katharok, bogumilok), ezzel szemben az egyházszervezet és a világi hatalom ellen lépett fel.

A valdensekről két alapvető elképzelés él: az egyik és általánosan elfogadott elképzelés szerint egy félrement szekta, amelyet nagy részben Vald Péterhez kötnek, a másik pedig a Zarándok Gyülekezet című könyvben leírt elképzelés, miszerint az apostoli egyházig visszanyúló nagyszerű igazhitű hívők voltak. (Wikipédia)

A valdensek a Déli- Alpokban éltek, hitvallásuk és annak megélése az apostoli időkig nyúlt vissza. Sorsuk az apostolokéhoz hasonlóan teljes volt a háborúsággal és üldözéssel. A hitükért üldözött valdensek egy csoportja a tél közepén menekülésre kényszerült az Alpok zord hegyeit megmászva, melynek sokan estek áldozatul, a megalkuvást nem ismerő közösség odaszánt, tiszta életével. (Nicholas Stoltzfus: Amiért érdemes meghalni)

 Isten Igéje hosszú évszázadokon át lepecsételt könyv volt, és – a valdensek bibliafordítását kivéve – csak az iskolázottak által ismert nyelveken szólalt meg. Európa népei közül a valdensek az elsők között voltak, akik a Szentírást lefordították.' Évszázadokkal a reformáció előtt már volt anyanyelvükre átültetett, kézzel írt Bibliájuk. Az igazságot hamisítatlanul ismerték, és ez elég ok volt arra, hogy szerfelett gyűlöljék és üldözzék őket

A valdensek a Szentírásból nemcsak azt tanulták meg, hogy Isten miként bánt az emberekkel a múltban, és mit nyilatkoztatott ki a jelen felelősségeiről és feladatairól, hanem felismerték a jövő veszélyeit és örömeit is. Hitték, hogy e föld történelme nemsokára lezárul, és miközben könnyek között imádkozva tanulmányozták a Bibliát, még mélyebben átérezték drága kijelentéseit, és kötelességüket, hogy másoknak is el kell mondaniuk a megmentő igazságot. A megváltás terve világosan tárult eléjük a Biblia szent lapjairól, és mert hittek Jézusban, szívükben öröm, reménység és béke lakozott. Amikor a fény bevilágított értelmükbe, és boldoggá tette szívüket, szerették volna sugarait azokra is hinteni, akik a pápai tévelygés sötétségében élnek. (E.G.W: A nagy küzdelem)

A valdensek közül némelyek szombatot ünnepeltek. Sokáig tartó, véres üldözésük beszédesen szemlélteti, milyen politikát folytatott Róma a vele ellenszegülőkkel. Mások is hasonlóképpen szenvedtek a negyedik parancsolat iránti hűségükért. Az etióp és abesszin egyház történelme különösképpen sokatmondó. A középkor sötétjében Közép-Afrika keresztényeit szem elől veszítette a világ, és ők hosszú századokon át szabadon gyakorolhatták hitüket. De Róma végül tudomást szerzett létezésükről, és az abesszin császárt csakhamar rávette, hogy ismerje el a pápát Krisztus helytartójának. Ezt további egyezkedések követték. Majd egy rendelet született, amely a legszigorúbb büntetés terhe mellett megtiltotta a szombat ünneplését. A pápai zsarnokság azonban nemsokára olyan kellemetlen iga lett, hogy az abesszinok elhatározták: letörik a nyakukról. Iszonyú harc árán kiűzték birodalmukból a római katolikusokat, és helyreállították az ősi hitet. (EGW: A nagy küzdelem)

A valdens területek egyházközségekre voltak felosztva, amelyeket egy-egy pásztor vezetett. Ő prédikálta az Igét, tanította a gyermekeket, látogatta a betegeket. Őt a gyülekezet vezetésében egy laikus tanács segítette. A zsinat évente egyszer találkozott általában Angogra völgyének csúcsán és a pásztorok és laikus vezetők egyenlő számban voltak jelen. Volt, hogy összesen 300-an találkoztak ott és ültek a fűben az alázatos és tanult vezetők és vitatták meg a gyülekezeteik és nyájaik kérdéseit. Mivel a Biblia ritka jelenség volt, ezért a fiatalok oktatásának alapvető része volt, hogy kívülről megtanulták az Újszövetség jelentős részét és pontosan idézniük kellett. Idejük egy részét kitöltötte, hogy az Írásokat másolták, hogy amikor misszióba mennek, akkor magukkal vihessék az Írásokat. Miután a helyi iskolát kijárták a valdens gyerekek igen gyakran mentek el felsőoktatásba, vagy akár egyetemre is, így Párizsba a Sorbonne-ra, ahol a legmagasabb műveltséget sajátították el

Az inkvizíció intézményét Narbonne szomszédságában, e hely közelében 1210-ben Domonkos, a dominikánus rend alapítójának irányításával szervezték meg. Amikor az inkvizíciót a toulouse-i zsinaton, 1229-ben állandó intézménnyé fejlesztették ki, azt is megtiltották az egyház nem papi tagjainak, tehát az összes híveknek - hogy a Bibliát a latin zsoltárok kivételével - olvassák. Tilos volt a Bibliát a népeknek saját nyelvükre lefordítani. Az inkvizíció intézménye gondoskodott arról, hogy mindaz, ami még a keresztes hadjáratok pusztításai után megmaradt, megsemmisüljön. Krisztus hitvallói közül sokan a Balkánra menekültek, mások a szomszédos országokban szóródtak széjjel. Provence kultúrája elpusztult, Dél független tartományait beolvasztották a francia királyságba. (Valdensek története (szuk.hu))

József hűséges volt Istenhez

 A fiatal József Jákóbtól kapott tanításai az Istenbe vetett szilárd bizalom kifejezése és az Isten gyengéd szeretetéről és szüntelen gondoskodásáról való újabb és újabb bizonyságtevések voltak. 

Józsefet fivérei adták el rabszolgának jelentéktelen összegért ellenségeinek. Szelídsége és hűsége által József megnyerte a testőrök parancsnokának szívét, aki inkább fiának tekintette őt, mint rabszolgának. Azonban József hitének és hűségének tűzpróbán kellett átmennie. Gazdája felesége el akarta őt csábítani, arra késztette, hogy semmibe vegye Isten törvényét. József mindaddig érintetlen maradt a pogány ország romlottságától. Ez a kísértés azonban hirtelen, erősen és csábítóan jött. Hogyan szálljon szembe vele? József tudta, mi lesz a beleegyezés vagy az ellenállás következménye. Egyik oldalról eltitkolás, kegy és jutalom, a másik oldalról gyalázat, bebörtönzés, és talán halál.

József milyen bölcsen és megfontoltan intézte a börtön ügyeit. Nyilvánvalóan kiváló adottsága volt az irányításhoz. A pohárnok, akit most vádolt a lelkiismeret, jótevőjének lelkes dicsérésével próbálta jóvá tenni korábbi hálátlanságát. Miután a király tovább érdeklődött, meggyőződött arról, hogy a főpohárnok igazat mondott. Az egész birodalomban egyedül József volt olyan bölcs, hogy jelezni tudta a birodalmat fenyegető veszélyt, és azt, hogy milyen intézkedésekre van szükség a veszély elhárításához. A király biztos volt abban, hogy ő a legalkalmasabb ember az általa javasolt tervek végrehajtásához. Nyilvánvalóan Isten ereje volt vele. A király állami hivatalnokai közül pedig senki sem volt alkalmas arra, hogy ebben a válságban a nemzet ügyeit intézze. József bölcsességével és józan ítélőképességével szemben nem sokat számított az, hogy héber és rabszolga. "[...] Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, akiben az Isten lelke van?" (1Móz 41:38) - mondta a király tanácsadóinak.

József jelleme kiállta a viszontagságok próbáját éppúgy, mint a jólétét. A fáraók palotájában éppúgy hűséges volt Istenhez, mint a börtöncellában. Még mindig idegen volt a pogány országban, elszakítva rokonaitól, Isten tisztelőitől; de teljes szívvel hitte, hogy isteni kéz vezette lépteit, és Istenben szüntelenül bízva becsületesen végezte hivatali feladatait. József által Egyiptom királyának és nagyjainak figyelme az igaz Isten felé fordult; és bár ők ragaszkodtak a bálványimádáshoz, megtanulták tisztelni azokat az elveket, amelyekről Isten tisztelője tanúságot tett életével és jellemével.

A történtek híre gyorsan eljutott a királyhoz, aki igyekezett József iránti háláját kifejezni. Ezért megerősítette azt a meghívást, amit a kormányzó a családjának küldött. Ezt mondta: "[...] én néktek adom Egyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját" (1Móz 45:18). József a testvéreit bőségesen ellátta élelmiszerrel, szekerekkel és mindennel, ami szükséges volt az egész család Egyiptomba költözéséhez. József elvitte magával öt testvérét, hogy bemutassa őket a fáraónak, és megkapják tőle az engedélyt a földterület átvételére jövendő otthonuk számára. Miniszterelnöke iránti hálából az uralkodó kész lett volna állami tisztségekre is kinevezni őket. József azonban, mint Isten hűséges imádója, igyekezett megvédeni testvéreit attól a kísértéstől, amelynek ki lettek volna téve a pogány királyi udvarban. Ezért azt tanácsolta nekik, ha a király megkérdezi tőlük, hogy mi a foglalkozásuk, őszintén és nyíltan mondják meg. Jákób fiai megfogadták és követték József tanácsát, és óvatosan azt is közölték a fáraóval, hogy csak ideiglenesen akarnak Egyiptomban tartózkodni, nem akarnak állandó lakosai maradni az országnak. Ily módon fenntartották maguknak azt a jogot, hogy bármikor szabadon eltávozhatnak Egyiptomból. A király pedig ígérete szerint kijelölte számukra az otthon, "[...] Egyiptom földének javát" (1Móz 45:18), Gósen földét.

József- amikor látta, hogy élete vége már közel van - rokonait összehívta, és maga köré gyűjtötte. Bármilyen nagy tiszteletben részesítették is őt a fáraók földjén, Egyiptomban számára mégis csak a száműzetés helye. Az volt utolsó cselekedete, hogy bizonyságot tett Izraellel való sorsközösségéről. Ezek voltak utolsó szavai: "[...] Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak" (1Móz 50:24). Azután ünnepélyesen megeskette Izrael gyermekeit, hogy csontjait magukkal vigyék majd Kánaán földjére. "És meghala József száztíz esztendős korában, és bebalzsamozzák, és koporsóba tevék Egyiptomban" (1Móz 50:25-26). Az évszázadok során - a nehéz rabszolgaság alatt - amely ezt az időt követte, ez a koporsó mindig József utolsó szavaira emlékeztette Izrael gyermekeit, és arról tett előttük bizonyságot, hogy csak ideiglenesen tartózkodnak Egyiptomban. Arra figyelmeztette őket, hogy reményüket mindig az ígéret földje felé irányítsák, mert szabadulásuk ideje biztosan eljön.

E.G.W.Pátriárkák és próféták

Józsuét Isten Lelke ihlette

Mózes halála után Józsué lett Izrael vezetője, hogy bevezesse őket az ígéret földjére. Ő volt Mózes helyettese a pusztai vándorlás idejének legnagyobb részében. Látta Isten csodálatos dolgait, amelyeket Mózes által cselekedett, és jól ismerte a nép állapotát. Egyike volt a 12 kémnek, akiket kiküldtek az ígéret földjének kikémlelésére, és egyik volt a kettő közül, aki hűségesen beszámolt annak gazdagságáról, és bátorította a népet, hogy higgyen az Úr erejében, és vegye birtokába. Józsué való volt e fontos tisztségre. Az Úr megígérte neki, hogy vele lesz, amiképpen vele volt Mózessel, hogy Kánaánt könnyű győzelemmel elfoglalhatja, feltéve, hogy hűségesen megőrzi parancsolatait, Józsué aggódott, hogyan tudja végrehajtani megbízatását, hogy a népet bevezesse Kánaánba, de az Úrnak e bátorítása eloszlatta félelmét

Józsué visszavonult Izrael seregeitől, hogy elmélkedjen és imádkozzon, miközben látott egy hatalmas termetű férfiút, harci ruhába öltözve, kivont karddal a kezében. Józsué nem ismerte fel benne Izrael seregének egyik harcosát sem, azonban ellenségéhez sem hasonlított. Buzgóságában e szavakkal szólította meg őt: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig mondta: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? És mondta az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué.” (Józs. 5: 13–15)

Józsué utasítására elhozták Silóból a szövetség ládáját. Igen ünnepélyes volt az alkalom, és Isten jelenlétének ez a jelképe fokozta a hatást, amelyet Józsué a népre kívánt gyakorolni. Isten Izrael iránti jóságának bemutatása után felszólította őket Jahve nevében a választásra, hogy kinek akarnak szolgálni. A bálványimádást titokban még mindig gyakorolták, és Józsué most azon fáradozott, hogy döntésre bírja őket, amely azután száműzi majd Izraelből ezt a bűnt. „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak – mondta –, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!” (Józs. 24:15) Józsué azt akarta, hogy ne kényszerből, hanem szabad akaratból szolgálják Istent. Az Isten iránti szeretet a vallás alapja. A jutalom reményében vagy a büntetéstől való félelemmel végzett szolgálat értéktelen Isten előtt. A nyílt hitehagyás bűnei sem visszataszítóbbak Őelőtte, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

Istennél nincs jobb vezető - Ha az emberek hajlandók az Isten által kijelölt ösvényen járni, olyan tanácsadójuk lesz, akinek a bölcsessége magasan minden emberi bölcsesség fölött áll. Józsué azért volt bölcs hadvezér, mert Isten irányította őt. A Józsué által használt legfőbb kard a lélek kardja, Isten igéje volt. Józsué könyve első fejezete  (1:1, 5, 7-et idézi.) És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; amiképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled. Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz! E.G.W. Pátriárkák és próféták