A Teremtő imádása

  Élő Isten imádása fölemel, nemesít, naggyá teszi az embert.  Az imádat egy megváltott szív, amely Istennel van elfoglalva, és amely tisztelettel és hálával adózik, amely hit által megigazult Isten előtt, és amely egyedül az Úr Jézus Krisztusban bízik a bűneinek bocsánatát illetően. Isten igazi imádata egy vágyat is magában hordoz, hogy egyre többet megtudhassunk róla.  Isten úgy alkotott meg, hogy imádói legyünk.

Az Úr úgy teremtett meg bennünket, hogy képesek legyünk az imádatra. Mindannyian imádunk valamit vagy valakit. Lehetővé teszi az igaz imádat, a Teremtőé, hogy felismerjük életünk valódi célját, okot ad az életre. Nemcsak olyasmit biztosít, amiért érdemes meghalni, hanem még valami sokkal fontosabbat: azt, amiért érdemes élni, sőt, ha a szükség úgy hozná, még megpróbáltatásokat is elviselni érte. Miközben pedig a végső válsághelyzetek kibontakoznak, jobban megértjük azt, hogy „sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk.” (ApCsel 14:22, ÚRK)

I.Pét. 4:12-15. Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.  Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Isten gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy egyedül Őt imádják, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet rábírni őket, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis vallásosság javára.

 Jelenések 14:7 verse azzal a felhívással végződik, hogy imádjuk a Teremtőt."Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait." Ez az üzenet különösen fontos most, amikor a tudományos világ, sőt a kereszténység nagy része is elfogadta az evolúciót, azt a tanítást, ami minden bibliai és keresztény tan gyökerére sújt. Ha az evolúció igaz volna, a hitünk szükségképpen hazugság lenne. Ennyire kiélezett kérdés ez! 

 A Jelenések utolsó felhívása tehát a Biblia első könyvében, Mózes első könyvében gyökerezik. Az imádat kérdése körül dúló kozmikus küzdelem lényegét nem érthetjük meg igazán, amíg nem látjuk világosan a teremtés jelentőségét. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1, ÚRK) Ez a vers az egész Szentírás alapja. „Kezdetben teremtette Isten…” Az ebben a szakaszban szereplő „teremtette” szó héberül a bárá’, amit kizárólag úgy használnak, hogy Isten az alanya.  

Ahhoz, hogy némi képet kapjunk Isten korlátlan hatalmáról, gondoljunk például csak az egyik teremtményére – a napra! A nap egyetlen másodperc alatt több energiát termel, mint amit az emberiség az idő kezdete óta előállított kőolaj, gáz, szén vagy tűz által. A nap átmérője 1 392 700 km, és képes megtartani 1 millió földnagyságú bolygót, de a nap csak egy a galaxisunk, a Tejút legalább 100 milliárd csillaga közül. A Pisztoly-csillag 10 milliószor annyi energiát bocsát ki, mint a mi napunk. 1 millió, a naphoz hasonló bolygó könnyen elférne a Pisztoly-csillagban. Véges értelmünkkel hogyan is foghatnánk fel a teremtést!?

A teremtés rámutat Isten döbbenetes hatalmára és végtelen erejére. Az Úr teremtő ereje nemcsak az eget és a földet hívta létre, hanem népéért is munkálkodott a századokon át. Ő az Isten, akitől ered a világ, aki mindig jelen van benne és soha nem hagyja el népét a világon.

A ránk váró nagy küzdelem

„Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” (Csel 5,29)

Papjai erőszakot tettek törvényemen, s megfertőztették, ami nékem szenteltetett! különbséget nem tettek a között, ami szent és ami köz, s a tisztátalan és tiszta között különbséget nem tanítottak, s szombataimtól elrejtették szemeiket, úgyhogy megszentségtelenítettek engem. (Ezékiel 22:26)

 „Hatalmas válság bekövetkezése előtt áll Isten népe és a világ is, a történelem legnagyobb következményekkel járó küzdelme előtt… A vasárnap törvénybe iktatása (a szent szombat helyett) az érdeklődés homlokterébe került, országos jelentőségűvé vált. Jól tudjuk, mi lesz ennek a következménye. Felkészültünk-e rá, lelkiismeretesen végeztük-e a kötelességünket, amelyet Isten ránk bízott: hogy figyelmeztessük az embereket a mindnyájunkra leselkedő veszélyre?  

Sokan vannak még azok között is, akik a vasárnapünneplés kötelezővé tételét sürgetik, akik nem látják előre, mi is lesz ennek a törekvésnek a következménye. Nem döbbentek rá, hogy a vallásszabadság ellen küzdenek. Soha nem értették meg a bibliai szombat kívánalmait, sem a vasárnapünneplés hamis alapzatát. A vallási törvény meghozatalát sürgető bármelyik mozgalom valójában a pápaságot támogatja, amely századok óta szívósan küzd a lelkiismeret szabadsága ellen. A vasárnapünneplés mint keresztény intézmény a »gonoszság titkának« (2Thess 2,6) köszönheti létrejöttét. A vasárnap megünneplésének kötelezővé tétele azoknak az elveknek a tényleges elismerése lesz, amelyek a pápaság sarokkövei. Amikor nemzetünk elárulja kormányzatának elveit, mert elfogadja a vasárnap törvényét, akkor a protestantizmus kezet fog a pápasággal. Nem lesz ez más, mint új élet lehelése abba az önkényuralomba, amely régóta mohón lesi az alkalmat, hogy tettleges elnyomást zúdítson ránk.

Ha újra hatalomra juttatják a pápaságot vagy annak elveit, akkor az üldözés tüzeit élesztik újjá azok ellen, akik nem hajlandók feláldozni lelkiismeretüket, sem az igazságot a népszerű tévedések kedvéért… Isten világossága még jókor rámutatott az előttünk álló veszélyekre. Hogyan állhatunk meg mégis Isten előtt, ha ennek ellenére elhanyagoljuk, hogy minden erőnkkel az emberek elé tárjuk a veszélyeket? Belenyugodhatunk-e, hogy nem figyelmeztetjük őket a súlyos következményekre?… Amikor a földi uralkodók törvényei szembeszegülnek a legfőbb uralkodó törvényeivel, Isten alattvalói hűségesek maradnak az Úrhoz.” (Bizonyságtételek V., 711–713. o., magyar kiadás: 505–507. o.) Maranatha

A megbízható igazság

„Öltözzétek fel Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben!” (Eféz 6,11)

„Minden alkalommal, amikor Isten műve új életre kel, a gonoszság fejedelmének munkája is megélénkül. Most összeszedi minden erejét a Krisztus és követői elleni végső küzdelemhez. Nemsokára szemtanúi lehetünk utolsó nagy csalásának. Az antikrisztus szemünk láttára viszi véghez bámulatos tetteit. A hamisítvány annyira hasonlít az igazságra, hogy csak a Szentírás által lehet különbséget tenni köztük. Minden kijelentést és minden csodát a Biblia bizonyságtételével kell ellenőrizni. 

Az utolsó nagy küzdelemben csak azok fognak végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki felteszi magának a súlyos kérdést: »Istennek engedelmeskedjem-e, vagy embereknek?« A döntő óra már itt van. Szilárdan áll-e lábunk a sziklán, Isten változhatatlan Igéjén? Ki tudunk-e tartani híven Isten parancsolatai és Jézus Krisztus hite mellett? 

Minden értelmes lény első és legfontosabb kötelessége, hogy megtudja a Szentírásból, mi az igazság. Az igazságot ismerve pedig a világosságban kell járnia, és mindenkit példája követésére kell bátorítania. Nap mint nap szorgalmasan kell kutatnunk a Bibliát, minden gondolatot mérlegelve, igét igével összevetve. Isten segítségével nekünk kell kialakítanunk álláspontunkat, mint ahogy életünkért is saját magunk vagyunk felelősek Isten előtt.

Jézus ezt ígérte tanítványainak: »Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam néktek.« (Ján 14,26) De ahhoz, hogy a veszély idején Isten Lelke eszünkbe juttathassa Krisztus tanítását, előbb a szívünkbe kell zárnunk, amit Tőle hallottunk.

A próba idején meglátszik, ki tette élete szabályává az Igét. Nyáron nincs különbség az örökzöld és a többi fa között. Amikor eljön a tél, az örökzöld változatlan marad, míg a többi fa lehullatja leveleit. A kétszínű hitvallót sem lehet most megkülönböztetni az igaz kereszténytől. De eljön az idő, amikor a különbség nyilvánvaló lesz. Ha feltámad az ellenségeskedés, ha újra úr lesz a vakbuzgóság és a vallási türelmetlenség, ha lángra lobban az üldözés, a langyosak és a képmutatók meginognak, s feladják hitüket, de az igazi keresztény sziklaszilárdan áll. Hite erősebb, reménysége fényesebb lesz, mint amilyen a jólét napjaiban volt.” (Korszakok nyomában, 528–536. o.) Maranatha

A gonosz lelkek munkája

A látható és a láthatatlan világ közti kapcsolat, Isten angyalainak szolgálata és a gonosz lelkek munkája, amelyről a Szentírás világosan tanúskodik, elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség történelmével. Az emberek egyre kevésbé hisznek a gonosz lelkek létezésében, a szent angyalokat pedig, akik szolgálnak "azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget" (Zsid 1:14) a halottak lelkének tartják. De a Szentírás nemcsak tanítja, hogy léteznek angyalok, mind jók, mind gonoszak, hanem tagadhatatlanul bizonyítja azt is, hogy ezek nem halott emberek lelkei. Krisztus egy-egy őrzőangyalt állít minden követője mellé. Az igazakat ezek a mennyei vigyázók védik a gonosz hatalma ellen. Ezt maga Sátán is tudja, hiszen ezt mondta: "Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van?" (Jób 1:9-10). A zsoltáríró szavaiból kitűnik, hogy Isten kik által védi népét: "Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). A Megváltó ezt mondta a benne hivőkről: "Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját" (Mt 18:10).  A gonosz lelkeket, akik megteremtésükkor bűntelenek voltak, Isten pontosan olyan természettel, hatalommal és dicsőséggel ruházta fel, mint a szent lényeket, jelenlegi követeit. De bűnbe estek, majd szövetkeztek Isten meggyalázására és az emberek elpusztítására. Sátánt e lázadó és a mennyből vele együtt kivetett társai a századok hosszú során támogatták az Isten tekintélye ellen vívott harcában. A Szentírás tájékoztat összeesküvésükről és kormányzatukról, különböző rendjeikről, értelmességükről, ravaszságukról, és az emberek békéje és boldogsága ellen szőtt gonosz terveikről.   Az ótestamentumi történelem helyenként említést tesz létezésükről és működésükről, de a gonosz lelkek a legkirívóbban Krisztus földi élete során mutatták meg hatalmukat. Krisztus eljött, hogy megvalósítsa az ember megváltására készített tervet, Sátán pedig be akarta bizonyítani, hogy joga van uralkodni a világon. Sátán bálványimádásra vette rá az embereket a föld minden részén, kivéve Palesztinát. Csak Palesztina nem hódolt meg teljesen a kísértő uralma előtt. Krisztus ebbe az országba jött, hogy a menny világosságát árassza az emberekre. Itt két rivális hatalom igényelte az elsőbbséget. Jézus szeretettel tárta ki karját, és mindenkit hívott, aki benne bocsánatra és békére akart találni. A sötétség seregei látták, hogy hatalmuk korlátozott, és tudták, hogy ha Krisztus missziója eredményes lesz, uralmuk csakhamar véget ér. Sátán tombolt, mint a láncra vert oroszlán, és kihívóan fitogtatta az emberek teste és lelke feletti hatalmát.   Azt a tényt, hogy egyes embereket démonok szálltak meg, az Újtestamentum világosan kijelenti. Az így meggyötört emberek  nemcsak betegségekben szenvedtek. E szenvedőket fogva tartó démonok egyike ezt mondta: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk" (Mt 5:9). A római hadseregben egy légió három-ötezer emberből állt. Sátán seregei is csapatokba rendeződtek. Egyetlen csapat, amelyhez ezek a démonok tartoztak, nem kevesebb, mint egy légiót számlált.   Jézus parancsára a gonosz lelkek eltávoztak áldozatukból, és a megszabadított emberek nyugodtan, csendben, józanul, szelíden ültek a Megváltó lábánál. De a démonoknak Jézus megengedte, hogy egy disznónyájat besodorjanak a tengerbe. Gadara lakóit ez a veszteség érzékenyebben érintette, mint a Krisztus nyújtotta áldás, és könyörögtek a mennyei Orvosnak, hogy hagyja el őket. Sátán éppen ezt akarta elérni. A veszteségért Jézusra hárítva a felelősséget, felébresztette a nép önző félelmét, és gátat emelt, hogy ne hallhassák Jézus szavait. Sátán a veszteségekért, csapásokért és szenvedésekért mindig a keresztényeket okolja, hogy a vád ne azokat érje, akiket illet - őt magát és képviselőit. Krisztus szándéka azonban nem hiúsult meg. Hagyta, hogy a gonosz lelkek elpusztítsák a disznónyájat, tanulságul azoknak a zsidóknak, akik a nyerészkedés kedvéért tenyésztették e tisztátalan állatokat. Ha Krisztus nem fékezte volna meg a démonokat, akkor nemcsak a disznókat fojtották volna a tengerbe, hanem őrzőiket és tulajdonosaikat is. Az őrzők és a tulajdonosok egyedül Krisztus hatalmának és irgalmának köszönhették, hogy életben maradtak. A történteket Isten azért engedte meg, hogy a tanítványok tanúi legyenek Sátán kegyetlen hatalmának, amit az emberek és az állatok felett gyakorol. A Megváltó azt akarta, hogy követői tudják meg, milyen az az ellenség, akivel szembe kell szállniuk, hogy ne essenek áldozatul cselfogásainak. A környék lakóinak is meg akarta mutatni hatalmát, amellyel széttépi Sátán bilincseit, és megszabadítja foglyait. És bár maga Jézus eltávozott, az oly csodálatosan megszabadított emberek ott maradtak, hogy hirdessék jótevőjük könyörületét.  Senkit sem veszélyeztet jobban a gonosz lelkek befolyása, mint azokat, akik a Szentírás határozott és bőséges bizonyságtétele ellenére is tagadják az ördög és angyalai létezését és működését. Ameddig nincs tudomásunk mesterkedéseikről, addig szinte elképzelhetetlen előnyük van. Sokan hallgatnak sugallataikra, és közben azt képzelik, hogy a saját fejük után mennek. Ez a magyarázata annak, hogy az idők vége felé, amikor Sátán minden erejével ámít és pusztít, mindenütt azt próbálja elhitetni, hogy Ő nem létezik. Ezzel a fortéllyal álcázza önmagát és munkamódszerét.  Sátán nagyon ügyesen álcázza magát. Ezért kérdezik sokan: "Létezik-e valóban ez a lény?". Sikerét bizonyítja az is, hogy a vallásos világ általában elfogadja azokat az elméleteket, amelyek meghazudtolják a Szentírás legvilágosabb bizonyságtételét. Sátán a befolyásáról mit sem tudókat képes leginkább hatalmába keríteni. Igéjében Isten azért tár fel oly sok példát Sátán gonosz munkájára, hogy leleplezze Sátán titkos erőit, és az embert elővigyázatossá tegye támadásaival szemben. (Korszakok  nyomában 455-460)

Vallási türelmetlenség és üldözés

 „Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.” (Ján 15,20

„Az üldözés különböző formái mögött az az elv áll, amely mindaddig érvényesül, míg Sátán és élő kereszténység létezik. Aki Istennek szolgál, szükségképpen kihívja maga ellen a sötétség seregeit. Gonosz angyalok támadnak ellene, akik attól félnek, hogy Isten szolgája elragadja zsákmányukat. A gonosz emberek pedig, akiket a jó példa megítélt, a bukott angyalokkal összefogva csábító kísértésekkel akarják elszakítani a hűségeseket Istentől. Ha így nem érnek célt, akkor kényszerrel próbálnak hatni a lelkiismeretükre.

De amíg Jézus a mennyei szentek szentjében közbenjár az emberért, a Szentlélek fékező befolyása érezhető lesz a vezetők és a nép között egyaránt. Az országok törvényeire is hatást gyakorol. E törvények nélkül a világ helyzete még sokkal rosszabb volna. Míg sok vezető Sátán serény eszköze, Istennek is megvannak az eszközei a nemzetek vezetői között. Az ellenség olyan intézkedéseket javasol szolgái útján, amelyek súlyosan hátráltatnák Isten ügyét. A szent angyalok pedig arra indítják az istenfélő államférfiakat, hogy megdönthetetlen érvekkel ellenezzék a gonosz javaslatokat. Így néhány ember szab majd határt a gonoszság hatalmas áradatának, féken tartva az igazság ellenségeit, hogy a harmadik angyal üzenete elvégezhesse munkáját. Amikor felhangzik az utolsó intés, azok a vezetők, akik által az Úr most munkálkodik, felfigyelnek rá. Némelyikük el is fogadja az üzenetet, és a megpróbáltatás idején közösséget vállal Isten népével. 

»Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadja néktek az esőt igazság szerint, s korai és késői esőt hullat néktek.« (Jóel 2,23) »Az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre. És lészen, hogy mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.« (Csel 2,17. 21) 

Nem lesz kisebb az az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította.” (Korszakok nyomában, 543–544. o.) Maratatha