A Teremtő imádása

  Élő Isten imádása fölemel, nemesít, naggyá teszi az embert.  Az imádat egy megváltott szív, amely Istennel van elfoglalva, és amely tisztelettel és hálával adózik, amely hit által megigazult Isten előtt, és amely egyedül az Úr Jézus Krisztusban bízik a bűneinek bocsánatát illetően. Isten igazi imádata egy vágyat is magában hordoz, hogy egyre többet megtudhassunk róla.  Isten úgy alkotott meg, hogy imádói legyünk.

Az Úr úgy teremtett meg bennünket, hogy képesek legyünk az imádatra. Mindannyian imádunk valamit vagy valakit. Lehetővé teszi az igaz imádat, a Teremtőé, hogy felismerjük életünk valódi célját, okot ad az életre. Nemcsak olyasmit biztosít, amiért érdemes meghalni, hanem még valami sokkal fontosabbat: azt, amiért érdemes élni, sőt, ha a szükség úgy hozná, még megpróbáltatásokat is elviselni érte. Miközben pedig a végső válsághelyzetek kibontakoznak, jobban megértjük azt, hogy „sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk.” (ApCsel 14:22, ÚRK)

I.Pét. 4:12-15. Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.  Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő olyan hitet igényel, amely nem ingadozik. Isten gyermekeinek meg kell mutatniuk, hogy egyedül Őt imádják, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet rábírni őket, hogy akár a legkisebb engedményt tegyék a hamis vallásosság javára.

 Jelenések 14:7 verse azzal a felhívással végződik, hogy imádjuk a Teremtőt."Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait." Ez az üzenet különösen fontos most, amikor a tudományos világ, sőt a kereszténység nagy része is elfogadta az evolúciót, azt a tanítást, ami minden bibliai és keresztény tan gyökerére sújt. Ha az evolúció igaz volna, a hitünk szükségképpen hazugság lenne. Ennyire kiélezett kérdés ez! 

 A Jelenések utolsó felhívása tehát a Biblia első könyvében, Mózes első könyvében gyökerezik. Az imádat kérdése körül dúló kozmikus küzdelem lényegét nem érthetjük meg igazán, amíg nem látjuk világosan a teremtés jelentőségét. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1, ÚRK) Ez a vers az egész Szentírás alapja. „Kezdetben teremtette Isten…” Az ebben a szakaszban szereplő „teremtette” szó héberül a bárá’, amit kizárólag úgy használnak, hogy Isten az alanya.  

Ahhoz, hogy némi képet kapjunk Isten korlátlan hatalmáról, gondoljunk például csak az egyik teremtményére – a napra! A nap egyetlen másodperc alatt több energiát termel, mint amit az emberiség az idő kezdete óta előállított kőolaj, gáz, szén vagy tűz által. A nap átmérője 1 392 700 km, és képes megtartani 1 millió földnagyságú bolygót, de a nap csak egy a galaxisunk, a Tejút legalább 100 milliárd csillaga közül. A Pisztoly-csillag 10 milliószor annyi energiát bocsát ki, mint a mi napunk. 1 millió, a naphoz hasonló bolygó könnyen elférne a Pisztoly-csillagban. Véges értelmünkkel hogyan is foghatnánk fel a teremtést!?

A teremtés rámutat Isten döbbenetes hatalmára és végtelen erejére. Az Úr teremtő ereje nemcsak az eget és a földet hívta létre, hanem népéért is munkálkodott a századokon át. Ő az Isten, akitől ered a világ, aki mindig jelen van benne és soha nem hagyja el népét a világon.