Isten szakadatlanul keres minket

 Egyszerűen fogalmazva: Isten hatalma átalakítja az emberek életét. Az evangélium jó híre Isten Igéjének esszenciája. Pál kijelenti Róm 1:16-ban: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is.” Isten Igéje leleplezi és szemlélteti számunkra végtelen szeretetét, kinyilatkoztatja kegyelmét és bemutatja szakadatlan kutatását gyermekei után.

 Figyeljük meg, hogy Pál kétféle embertípust sorol fel, akiknek megmutatja szabadítását. Az evangélium a zsidóknak és a görögöknek is szól. Én úgy látom, a „zsidók” a hitben élők közösségét reprezentálják, azokat, akik az egyházban nőnek fel. A görögök pedig azokat, akik sosem voltak az egyház tagjai. De mindkét csoportnak szüksége van az evangéliumra. Mindnyájan egyenlő értéket képviselnek Isten szemében, keresi őket a Mindenható, és mindnyájan elvesznének, ha Ő nem keresné őket.

 A Biblia leginkább figyelemreméltó témája és története annak felfedezése és bizonyossága, hogy Istennek hatalma van a megmentésünkre. Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig láthatjuk, hogyan igazolódik az, hogy Isten keres bennünket, és rendületlenül az emberiség megmentésén munkálkodik. A Biblia olyan, mint egy kaleidoszkóp, sok-sok szereplőjének életében bizonyítja az evangélium átalakító és megmentő hatalmát az uralkodóktól a koldusokig – minden esetben a Mindenható kezdeményezi a megmentés folyamatát.

ISTEN KERES Néha, amikor az emberek a megtérésükről beszélnek, így kezdik a beszámolót: „Amikor megtaláltam az Urat…” Bár értem a szándékot és az üzenetet, mégsem pontos kép ez a megváltás történetéről, hiszen az sohasem arról szól, hogy az emberek keresik Istent, hanem arról, hogy Isten szakadatlanul keresi az embert. Az Úr nem veszett el, Őt nem kell megkeresni. Nem mi találtuk meg Istent: Ő talált meg bennünket. 

 Az Éden kertjében Isten így szólítgatja az embert: „Ádám, hol vagy?” Az egész Szentírásban találunk példát arra, hogyan keresi Isten az elveszettet. Megtalálta Ábrahámot a Mórija hegyén, Józsefet a kút mélyén, Mózest az égő csipkebokornál, Illést egy barlangban, Dávidot az apja nyájánál, Pált a ló hátán. Isten Igéjének témája: Isten keresi az embert. Az Ige összefoglalja, miként keresi Isten az embert, és milyen szabadító tetteket vitt végbe a megváltási tervben.

 Az Isten által Igéjében leírt történetek bátorítást nyújtanak és bepillantást engednek abba, mit tesz Isten jelenleg is teremtményeiért. Ő nem passzívan várakozik, hogy mikor indulunk el felé, hanem aktívan és rendületlenül kutat utánunk. Lukács 15. fejezete tömör, mégis átfogó képet ad arról, hogyan keresi Isten teremtményeit, és tesz meg mindent megmentésükért. Isten az aktív kezdeményező.

 Ellen White ezt írja: „Isten sohasem veszi figyelembe az embereknél a rangbeli és tekintélybeli szempontokat. Isten egyenlő módon gondoskodik, törődik mindazokkal a lelkekkel, akiket Ő teremtett.”1 

Nem gyakran látjuk nyilvánvalóan, hogyan keres bennünket Isten, de azt tudjuk, hogy rendületlenül teszi. Isten kezdeményezte a megváltási tervet, hogy megtaláljon és megmentsen engem. Olyan körülményeket teremtett, amelyek egy bizonyos ösvényre tereltek, ahol lehetőségem adódott Őt választani, és átalakulni az evangélium hatalma által.

 AZ ESEMÉNYEK ÖSSZEHANGOLÁSA Úgy kezdődött a történet, hogy adventista gyülekezeti tagok jöttek a környékünkre közvélemény-kutatás céljából, hogy megtalálják azokat, akiket érdekel a bibliatanulmányozás. Az én családom nem volt otthon, de a közvetlen szomszédunk, Jones néni, feliratkozott. Amikor rájött, hogy ezek az emberek adventisták, megkérte őket, hogy a következő alkalommal már ne menjenek hozzá, inkább próbálkozzanak a szomszédainál. Eljöttek tehát hozzánk, az én családom pedig beleegyezett a tanulmányozásba. Bemutatták a szombat üzenetét, és számomra meggyőző és cáfolhatatlan volt a bizonyíték, hogy a szombat az Úr nyugalomnapja. 

 Ám csak 14 éves voltam, komolyan sportoltam, kosárlabdáztam, fociztam, baseballt játszottam a szomszédos fiútornaklubban. Mivel minden mérkőzés szombaton zajlott, nem voltam kész ezt feladni, hogy csatlakozzam az egyházhoz. Aztán valami különös dolog történt. A szüleim hirtelen úgy döntöttek, hogy a négylakásos társasházból, amiben laktunk, elköltöznek egy különálló családi házba. Ezzel kiszakítottak a megszokott környezetemből, a sportklubból, és abba kellett hagynom a szombati mérkőzéseket is. 

 A költözés után körülbelül egy évvel a diakónusok, akik bibliaórákat adtak nekünk, újra meglátogattak, és hívtak, hogy járjunk újra gyülekezetbe, de én még mindig tétováztam. Néhány héttel később egyikük beteg lett, és az édesapámmal meglátogattuk őt a kórházban. Nagyon rosszul volt, és megkérdezte tőlem, tennék-e egy szívességet. Igent mondtam, gondolva, hogy egy pohár vizet kér, vagy a nővért fogja hívatni. Ehelyett azt kérte, hogy menjek el helyette a gyülekezetbe szombaton. Nos, mivel már igent mondtam (erre emlékeztetett is a bácsi), ezért megtartottam a szavamat. Isten megtalált, és később keresztség által az egyház tagjává lettem. 

 Az én történetem is annak krónikája, hogyan keresett engem Isten. Nem én kerestem Őt, hanem Ő keresett engem. Ki indította arra az adventistákat, hogy épp a mi környékünkön tartsanak közvélemény-kutatást? Ki indította Jones nénit, hogy a mi családunkhoz küldje őket? Ki késztette a diakónusokat, hogy később is visszajöjjenek? Ki indította az édesapámat, hogy meglátogassuk a diakónust a kórházban? Isten hangolta össze az életem eseményeit úgy, hogy olyan helyzetbe kerüljek, ahol elfogadhatom az evangéliumot! Tehát, Isten minden embert keres. Összehangolja életünk eseményeit, hogy elhozza számunkra az üdvösséget.

 Nem számít, hogy a gyülekezeten belül vagy kívül nőttél fel: Isten kutat utánad, keres, hogy megmenthessen. Senki sem olyan gonosz vagy romlott, hogy Isten ne menne utána. Nincs olyan elrontott élet, amit az evangélium ereje ne tudna megmenteni! Nem tud senki olyan mélyre süllyedni, hogy az evangélium ereje ne tudná felemelni. Nincs olyan bűntől szennyezett élet, amit az evangélium ereje ne tudna megtisztítani. Ahol a bűn megsokasodott, ott a kegyelem annál bővebben árad.2 

A Biblia gazdag tárháza azoknak a történeteknek, amelyek arról szólnak, hogyan keresi Isten az embereket, hogyan akar nekünk reményt adni az evangélium ereje által. Isten nem személyválogató. Az evangélium jó híre az, hogy Isten keres téged! Megtalált már? Ha még nem, akkor most is keres! (G. Alexander Bryant)

Az öröm és a reménység üzenete

 

Christian keresztény családba született, de nem volt Bibliájuk. Amikor felnőtt, alkoholista lett. Elvette feleségül Alcylenét, aki adventista volt, és a Bibliája hamarosan komoly viták tárgya lett a házasságukban. Mivel ez annyira idegesítette Christiant, inkább odaadta a Bibliát egy barátjának, aki a Biblia lapjaiból cigarettát sodort. Christiant megfenyegette a felesége, hogy elhagyja. Mivel meg akarta menteni a házasságát, elfogadott egy meghívást a gyülekezeti imaórára. Ott a lelkész megölelte, és adott neki egy Bibliát. Christian makacsul provokálta a feleségét: „Ha megtalálom a Bibliában, hogy az alkoholisták nem jutnak a mennybe, akkor abbahagyom az ivást.” Vajon a Szentírás megváltoztatja majd Christian életét és magatartását?

A SZENTÍRÁS KINYILATKOZTATJA ISTEN TERVÉT A Biblia üzenete bizonyítja, hogy a Szentírás állandó tekintélyt jelent a keresztény életében, és mindig időszerű; bizonyságot tesz Isten megváltási tervéről, amely végig nyomon követhető az egész történelemben, és sok bátorítást nyújt a kitartásról, örömről és Istenbe vetett reménységről szóló történetekben. A Biblia első és utolsó fejezetei arról adnak képet, milyen tökéletesnek szánta Isten a bűn nélküli életet, és milyen lesz a helyreállított világ Jézus visszatérésekor. A szenvedés, a fájdalom, a bánat, a bűn nem volt része Isten tervének. Ezek olyan döntés következményei, amit az emberek hoztak meg. 

 Ádám és Éva naponként találkoztak az Úrral. Amikor engedetlenné váltak vele szemben, szégyent és félelmet kezdtek érezni (1Móz 3:8). Ekkor volt szükség arra, hogy Isten szeretetet és együttérzést tanúsítson irántuk. Megígérte nekik a Megváltót, a Messiást (lásd: 1Móz 3:15). A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a megváltás terve „eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5:2). 

 Isten megszomorodott amiatt, hogy teremtményei elszakadtak tőle. „Amikor látta az ÚR, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a  földön, és bánkódott szívében” (1Móz 6:5–6).

 És bár az emberek ismerték a teremtés és a bűnbeesés történetét, ismerték Ádám és Éva történetét, amely az Édenben zajlott, ismerték a bűn és a világot elöntő vízözön következményeit, mégis bíztak saját képességeikben, hogy majd ők megmentik magukat. „Ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén!” (1Móz 11:4).

 Isten nem fáradt bele, hogy szeresse gyermekeit. Elhívott egy hűséges embert, Ábrahámot, hogy legyen áldás az egész emberiség számára. Amikor az ő leszármazottjai rabszolgaként sínylődtek Egyiptomban, Isten meghallotta kiáltásukat, és megszabadította őket. Miközben a pusztában vándoroltak, szeretetének és barátságának szövetségét látható jellel pecsételte meg. Így szólt: „Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakjam” (2Móz 25:8). Ám a nép nem elégedett meg a szent hajlékkal, Isten jelenlétének élő jelképével. 

 Mit kértek most? „Most tehát tégy valakit királyunkká, hogy ő ítéljen fölöttünk, amint minden népnél szokás” (1Sám 8:5). Isten hallotta őket, és megadta szívük vágyát. 1Sám 9:16 mondja: „Mert rátekintettem népem nyomorúságára, mivel kiáltásuk felhatott hozzám.” Isten tervében vajon egy földi király szerepelt? Nem. Neki jobb terve volt: egy örökkévaló Király, a Messiás! Ez a Király, a Messiás, szereti és megmenti népét. Annak ellenére, hogy hányszor ellene fordultak, Ő folyamatosan törődött velük. 

 A BIBLIA ÖRÖMÖT ÉS REMÉNYT TÁPLÁL Milyen módon táplálja bennünk az örömöt a Biblia? Istenről szól hozzánk, bemutatja szeretetteljes jellemét, és a történelem során tett csodás tetteit. Amikor Istenről tanulunk, többet megértünk szeretetéből, jóságából, hűségéből és más tulajdonságaiból, amelyek örömöt hoznak nekünk. 

A Biblia bölcsességet és vezetést ad életünk során. A belőle merített bátorítás által bizalommal nézhetünk szembe a kihívásokkal. Vigaszt is találunk a bibliai életrajzokban és Jézus tanításaiban. A kitartás és öröm életünk részévé válik, még a nehézségek közepette is. A Szentírás célt és küldetést társít minden kihíváshoz. Isten tervét mutatja meg az emberiség jövőjére vonatkozóan. 

 Az Istennel való közösség annak örömét adja, hogy biztosak vagyunk az Ő jelenlétében és a vele való, bensőséges kapcsolatban. Végül, nem csak elméleti tudásunk lesz, hanem baráti kapcsolatunk a Teremtővel. Az a reménység, amit a Biblia olvasása nyújt, sokkal több, mint pozitív szemlélet. 

 Istennek minden hatalma megvan ahhoz, hogy teljesítse az örök élettel kapcsolatos ígéretét. Ezt mondja: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő, pedig halott voltam, és íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és pokol kulcsai” (Jel 1:17–18). 

 A Bibliában találhatjuk az új égről és új földről szóló ígéretet. „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4, KAR). Isten a visszahelyezést is megígéri nekünk Jn 14:1–3-ban: „Ne nyugtalankodjék a szívetek, higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. … Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek… ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Miközben tanulmányozzuk a Bibliát, felfedezzük, hogy Istennek van megváltási terve az emberiség számára. Valóban új teremtéssé leszünk. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az” (2Kor 5:17). 

AZ EREDMÉNY Emlékeztek még Christinra és a fogadalmára? Christian és Alcylene elkezdték együtt tanulmányozni a Bibliát. 30 nap alatt végig is olvasták. Christian minden kérdésére megtalálta a választ. Családi életük átalakult, és Christian megkeresztelkedett. Bibliamunkás lett, aki másoknak ad bibliaórákat, és evangelizációs alkalmakat tart. A keresztsége óta eltelt 13 évben a családjuk 6 gyülekezetet épített fel saját anyagi forrásból, és további 22 gyülekezet felépítéséhez járultak hozzá az amazóniai dzsungel Autazes régiójában. Van a Bibliának életet átalakító ereje? Képes életcélt és küldetést adni? Isten kegyelme és az Ige őszinte tanulmányozása által Christian új teremtés lett. Az a sok-sok ember, akiknek ő és családja adta át az evangélium üzenetét, Isten átalakító kegyelmének és isteni tervének élő bizonyítékai. (Stanley Arco)

Isten Igéje az egyház életében

 

2000 évvel ezelőtt egy füves hegyoldalon leszállt a menny a földre, amint a legnagyobb tanító, kit e világ ismert, szólni kezdte az örökzöld igéket. Az emberek lélegzetüket visszafojtva figyelték, hogyan töri meg előttük Jézus az élet kenyerét. Szavai megnyitották az emberek szemét, megérintették szívüket, és hallgatói időnként meg is döbbentek, mert olyan dolgokat hallottak tőle, amilyeneket koruk vallási tanítói nem tanítottak nekik.

 „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa” – monda (Mt 5:3). „Boldogok a szelídek… Boldogok az irgalmasok” (5–7. v.). „Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába” (20. v.). 

 Még mélyebb gondolkodásra késztetett Jézus, amikor a következőket mondta: „Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” (28. v.). „Én pedig azt mondom nektek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki téged arcul üt jobb felől, fordítsd feléje a másik arcodat is” (39. v.). „Szeressétek ellenségeiteket” (44. v.). „Legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!” (48. v.). A prédikáció tovább folytatódott, világossá tette a békesség titkát, és Isten törvényének örök érvényűségét. 

 Az embereket lenyűgözte, amit hallottak. „Soha ember még így nem beszélt, mint ő!” (Jn 7:46), ezt mormolták többen a sokaságban, „mégis olyan kevesen voltak, akik életük zsinórmértékéül elfogadták volna tanításait”.1

 SZIKLÁRA ÉPÍTENI Mivel tudott ellenállásukról, Jézus erőteljes illusztrációval zárta csodálatos beszédét, szemléletes képpel hangsúlyozta, mennyire fontos a gyakorlatba átvinni az imént hallott szavakat. „Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert kősziklára épült. Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, amely összeomlott, és romhalmazzá lett” (Mt 7:24–27). 

 Századokkal azelőtt, hogy Krisztus elmondta volna a hegyi beszédet, Ézsaiás próféta rámutatott Isten Igéjének maradandó voltára: „de az Úr beszéde örökké megmarad” (Ézs 40:8). Ézsaiás szavait idézve, Péter is hangsúlyozta: „Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek” (1Pt 1:25). „Egyedül Isten szava maradandó ezen a világon” – írta Ellen White. Isten Igéje a legbiztosabb alap. A hegyi beszédben kidomborodnak a törvény magasztos elvei és Isten jelleme. Aki ezeket az igéket elfogadja élete alapjául: az üdvösség Sziklájára épített. Ha az Igét befogadjuk, Krisztust fogadjuk be. Csakis azok építenek Őreá, akik ily módon fogadják el Krisztus szavát”.2

A SZENTÍRÁS A BIZTOS ALAP Erre az alapra építette Krisztus az egyházát. Ő kezdettől fogva úgy utalt a Szentírásra, mint erős sziklára, amelyre építkezni kell. „Megszárad a fű, elhull a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (Ézs 40:8).

A történelem igazolta ezeket a szavakat. Az apostolok minden egyéb előny ellenére erre a sziklára építettek, és feje tetejére állították az egész világot. Próbák és szörnyű üldözések ellenére az ősegyház továbbra is Isten Igéjéhez ragaszkodott, és erősen állt ezen az alapon. A reformátorok újra állást foglaltak a Szentírás mellett, és a „pokol kapui” sem vehettek rajtuk diadalt. Isten a korszakokon át szólt az Ő Igéjén keresztül, kivezetve övéit a sötétségből a csodálatos világosságra. Ez volt a helyzet William Millerrel is, azzal a földműves gazdálkodóval, aki a 19. század elején élt, és buzgón tanulmányozta a Szentírást. A komoly tanulmányozás során Miller arra a következtetésre jutott, hogy Krisztus eljövetele közel van, és mindenkinek prédikált a Dániel könyvében talált próféciákról, aki csak kész volt meghallgatni őt. Ám midőn Jézus nem jött el a várt időben, ez keserű tapasztalat volt számukra. De még ezt a nagy csalódást is megjövendölte Jel 10:8–11 szakasza, ahol János apostolnak azt parancsolta Isten, hogy „egye meg” a kis könyvet (Dániel könyvét), ami „édes volt, mint a méz” a szájában, de keserű lett a gyomrában. A jövőre nézve ez a mennyei parancs adatott: „Ismét prófétálnod kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról” (11. v.).

A HIT ERŐS ALAPJA Mivel hittek abban, hogy Isten még mindig szól az Ő Igéjén keresztül, a korai adventhívők tovább tanulmányozták buzgó szívvel a Szentírást. Erre a tapasztalatra emlékezve évekkel később, Ellen White ezt írta: „Népünk közül sokan nem látják, hogy hitünk milyen szilárd alapra épült.”3

 Amikor arról írt, hogyan kutatták az adventi mű vezetői a Bibliát, „mint elrejtett kincset” a nagy csalódás után, így fogalmazott: „Időnként összegyűltünk, hogy együtt tanuljunk és komolyan imádkozzunk. Gyakran késő estig együtt maradtunk, néha pedig egész éjszaka világosságért fohászkodtunk és tanulmányoztuk Isten Igéjét. A testvérek újra és újra összejöttek, hogy együtt tanulmányozzák a Biblia mondanivalóját, és azt megértve mások tanítására is felkészüljenek. Előfordult, hogy tanulmányaik során eljutottak arra a pontra, ahol azt mondták: »Többre nem vagyunk képesek!« Ilyenkor az Úr Lelke szállt rám, látomásba ragadtattam, és az éppen tanult fejezetek világos magyarázatát kaptam, kiegészítve a hatékony munkára vonatkozó utasításokkal. Így nyertünk világosságot, ami segített megértenünk a Krisztussal, szolgálatával és papságával kapcsolatos tanításokat. Feltárult előttem az igazság folyamata attól az időtől kezdve egészen Isten városába való belépésünkig, és ezt a többiekkel is megosztottam.”4

 A továbbiakban, amikor ezekről a mély bibliatanulmányozó alkalmakról beszélt, Ellen White megosztotta, hogy látomások nélkül neki is nehézséget okozott bizonyos bibliai szakaszok megértése. Ez alapján még világosabb volt, hogy a látomásban készült magyarázatok az Úrtól jöttek, nem pedig tőle. Ezt írta erről: 

 „Ebben az időben nem voltam képes a testvérek magyarázatainak megértésére. Mintha elmém bezárult volna, nem tudtam követni a Szentírás tanulmányozott szakaszait. Ez volt életem egyik legnagyobb fájdalma. Mindaddig ebben az állapotban voltam, amíg hitünk alapelvei világossá nem váltak előttünk az Isten Igéjével összhangban. A testvérek tudták, hogy amíg nem voltam látomásban, addig nem is értettem ezeket a dolgokat, ezért a kapott világosságot egyenesen a mennyből jövőnek tekintették.”5 

Ahogy a kis csoport növekedett, és folytatták a Biblia tanulmányozását, helyükre kerültek a Biblián alapuló tantételek: a mennyei szentély megtisztítása, a Jelenések 14-ben szereplő hármas angyali üzenet, a hetedik napi szombat szentsége, és az, hogy a lélek nem halhatatlan.6

FÉNY AZ ÚTON A hetednapi adventista mozgalom kezdettől fogva a Szentírást tartotta alapjának és útjelző fényének. És bár Ellen White elismerte, hogy „az igazság haladó igazság, s nekünk a növekvő világosságban kell járnunk” – figyelmeztetett arra is, hogy „emberek állnak elő olyan bibliaértelmezésekkel, melyek számukra az igazságot jelentik, a valóságban azonban nem azok. A napjainkra szóló igazságot hitünk alapjaként adta nekünk Isten. Ő maga tanította nekünk az igazságot. Itt is, ott is jön valaki, olyan új világosságot hirdetve, mely ellentmond annak a világosságnak, amit Isten a Szentlélek által jelentett meg. Nem kell elfogadnunk azok szavait, akik olyan üzenettel állnak elő, amely ellentmond hitelveinknek. Az ilyenek egybegyűjtenek bizonyos igeverseket, s azokat elméleteik alátámasztására alkalmazzák. … A Szentírás, Isten szava az, amit tisztelet illet. Súlyos hiba, ha Isten Igéjének alkalmazásakor egyetlen oszlop is elkerül arról az alapról, amelyen Isten … azt őrizte.”8 

A Biblia: Isten élő Igéje. Az egyház alapja, hitünk és gyakorlatunk zsinórmértéke. Kinyilatkoztatja Isten akaratát, és örök érvényű tanulságokkal lát el, amelyeket életünk minden területén alkalmazhatunk. Ahogy „A bibliatanulmányozás módszerei” című, hivatalos dokumentum is kifejti: „törekedjünk a tanulmányozott igeszakasz legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb jelentésének megragadására”, és kerüljük a történelmi-kritikai módszert, vagy bármely más, emberi megközelítésen vagy magyarázaton alapuló módszert.9

 A hetednapi adventisták első, alapvető tantétele így szól: „A Szentírás – az Ó- és Újtestamentum – Isten írott szava. Ő ihlette szent embereit, akik elmondták és leírták azt, amire a Szentlélek indította őket. Isten mindent közölt az emberrel Igéjében, ami a megváltáshoz szükséges. A Szentírás Isten akaratának tévedhetetlen kinyilatkoztatása. Ez a jellem mértékadója, a tapasztalatok próbája, a hitelvek mérvadó kinyilatkoztatása és Isten történelmi cselekedeteinek megbízható forrása.”10

 Barátaim, Isten Igéje az az alap, amire egyházunk épül, és az a biztos alap, amire Jézus felhívása szerint építenünk kell reményünket, jellemünket, életünket! (Ted N. C. Wilson)

Az ige, mint kinyilatkoztatás

 

Ha arról beszélünk, hogy „az Ige kinyilatkoztatás”, talán érdemes annak a kérdésnek a megválaszolásával kezdeni, hogy „Milyen úton-módon nyilatkoztatta ki magát Isten?”. Ez a tény alapvető fontosságú a keresztény hit szempontjából. Isten sok különféle csatornán keresztül nyilatkoztatta ki önmagát szóval és tettel egyaránt, de legfőképpen Jézus Krisztus személyében. 

 Isten kifejezett szándéka, hogy e kinyilatkoztatás által az emberek hozzá jöhessenek, és megmentő kapcsolatba kerüljenek vele. Az Ige, mint kinyilatkoztatás (Jn 5:39 „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot.” vizsgálata, aminek az eredménye a vele való, örök közösség (Jn 17:3). "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust". Úgy az Ó-, mint az Újszövetség tartalmaz feljegyzéseket arról, hogyan nyilatkoztatta ki magát Isten az emberi történelem folyamán, különösen Izrael történelmében, legfőképp pedig Jézus Krisztus személyében. Ezen isteni kinyilatkoztatás nélkül az emberiség elveszne, teljes tudatlanságban lenne Isten valódi jellemét illetően, bűne és vétke örökre elszakítaná Teremtőjétől.

 Jogosan nevezzük tehát a Bibliát Isten Igéjének, mert az Isten ihletett szavait tartalmazza. Isten Igéjének célja, hogy információval szolgáljon, és kinyilatkoztassa számunkra Jézust. Megváltónk azt mondta Jn 5:39 szerint, hogy „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot.” Ez a kulcsfontosságú igevers Isten Igéjének központi szerepét hangsúlyozza, ami Jézusról szóló kinyilatkoztatás.

 TÖRTÉNETI ÉS TEOLÓGIAI HÁTTÉR János evangéliuma a Kr. u. 1. századra datálódik (Kr. u. 70 és 90 közé), egy olyan időszakra, amikor vegyes kulturális hatások érvényesültek (római, görög, zsidó). Feszültség volt a római fennhatóság alatt élő zsidó vezetők és Jézus követői között. Jézus kijelentése, amelyet az imént idéztünk Jn 5:39-ből, kihívást jelentett a zsidó vallási vezetők számára a Tóra, a próféták és a vallási hagyományok – így együtt a végső tekintély – szempontjából. Mindezek helyett Jézus önmagára irányította a figyelmet mint Isten legfőbb kinyilatkoztatására.

 János evangéliumában olvasható egy párbeszéd Jézus és a vallási vezetők között, akik megkérdőjelezik az Ő tekintélyét, illetve identitását. Jézus megkérdőjelezi írás-értelmezésüket, mondván, hogy az Írások róla szólnak, tehát tanulmányozniuk kell azokat, hogy örök életet nyerhessenek. (Lk 24:27) "És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.", (Lk 24:44–45) Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, versei alátámasztják azt a gondolatot, miszerint az Ige középpontjában Jézus és Isten megváltási tervében betöltött szerepe áll. Az Újszövetség hangsúlyozza, hogy Jézus az Istentől küldött Ige, teljes mértékig kinyilatkoztatja a Mindenható akaratát, és betölti az ótestamentumi, messiási próféciákat. 

 A keresztény nézet a következő: ahhoz, hogy a maga teljességében Jézus kinyilatkoztatásaként értelmezzük Isten Igéjét, el kell ismernünk a Biblia teljes fókuszát. Az Ótestamentum az Újszövetségre mutat előre, amely Jézus Krisztust nyilatkoztatja ki. Az egész Szentírásban, Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig a megváltási terv bontakozik ki. Isten Igéje nem tanmesék vagy történetek gyűjteménye, hanem egy következetes, logikus elbeszélés Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról. 

 Jn 1:1–14 szakasza úgy mutatja be Jézust, mint az Igét, az Isten élő Igéjét, aki a világ kezdete óta létezik, testté lett, és lakozott miközöttünk. Hangsúlyozza Jézus isteni mivoltát, a teremtésben és megváltásban betöltött szerepét. (Zsid 4:12) Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. szintén úgy ábrázolja az Igét, mint hatalmas, élő erőt, amely képes felismerni az ember gondolatait és indítékait. Az Ige átalakulásra és változásra indít. Jn 5:39 és a Biblia más szakaszai dinamikus, isteni erőként ábrázolják az Igét, amely kinyilatkoztatja Isten célját és jellemét.

Ján 5:39 "Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot" ...azt mondja, hogy Isten Igéje több, mint emberi szó. Jézus isteni természetét jelképezi, mint Isten megváltási tervének hírnökét. Jézus több, mint egy tanító vagy egy próféta, Ő Isten üzenetének megtestesítője az emberiség számára. Ez a tétel hangsúlyozza, mennyire fontosak az Ószövetség Írásai abban, hogy segítsenek megérteni Jézust és tanításait. A Szentírás felhívást intéz a vallási vezetőkhöz, hogy helyezzék hitüket Jézusba, aki az ószövetségi üzenet végső beteljesítője. Isten Igéje át tud formálni bennünket, lelki növekedésre, engedelmességre, hozzá való hasonlóságra vezet.1

Jn 5:39 Jézus válaszát tartalmazza, amit a tekintélyét megkérdőjelező zsidó vezetőknek adott. Ez az igevers rávilágít az Írások lényegére, amelyet Jézus magyarázott nekik. „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.”2 Az írástudók úgy vélték, fel tudják fedezni az örök élethez vezető utat a Szentírás tanulmányozása által. Jézus azonban tisztázza, hogy az Írások azért születtek, hogy róla tegyenek bizonyságot, mert az örök élethez vezető út Ő maga.

 Ennek az igeversnek a megértéséhez szükséges az összefüggések vizsgálata és megértése. Az előző versek arról szólnak, hogy Jézus meggyógyít egy embert. Ez a férfi 38 éve volt mozgásképtelen. A gyógyítás szombatnapon történt, és a zsidó vezetők megkérdőjelezték Jézus tekintélyét, hogy milyen jogon cselekedett. Jézus elmondta nekik, hogy neki, Isten Fiaként, van felhatalmazása erre. A 39. versben azt is kifejtette, hogy az Írások nem csupán azért léteznek, hogy tanulmányozzák azokat, hanem hogy az embereket Őhozzá vezessék. Az Írások róla szólnak, az Ő létezéséről tanúskodnak. Bizonyítják kilétét és azt, hogy miért jött el erre a világra.

 Ebből az igeversből fontos dolgok következnek a bibliaértelmezésünk szempontjából. A Biblia több, mint történelmi beszámolók vagy költemények összessége. A Biblia Isten kinyilatkoztatása a megváltási tervről, Jézus Krisztus által. Amikor a Szentírást tanulmányozzuk, fel kell fedeznünk abban a Jézusról, és a kereszten hozott képezni és nevelni a keresztényeket, hogy megértsék a Bibliát, felismerjék, hogy annak központi alakja Jézus, és másokkal is megosszák ezt a kinyilatkoztatást. Jn 5:39 missziológiai szemszögből hangsúlyozza Jézus üzenetét és azt, mennyire fontos az Ő szerepe az evangelizációban. Megkérdőjelezi azokat a vallási szervezeteket és hagyományokat, amelyek más tekintélyt helyeznek Jézus fölé. Arra hív, hogy a fókuszt helyezzük át a Szentírás vizsgálatára és a Jézussal való találkozásra, aki Isten végső kinyilatkoztatása. Az ezzel a tudással felvértezett hívők jobban meg tudják osztani a kinyilatkoztatást másokkal, és rá tudják vezetni őket a Szentírás jobb megértésére.

KÖVETKEZTETÉS A Szentírás megkérdőjelezi a hagyományos hitrendszert, és Jézusra összpontosít. Tanításait könnyebb megérteni, ha megértjük a történelmi kontextust. A vonatkozó versek vizsgálata segít megérteni Isten Igéjét, és hangsúlyozza Jézus isteni természetét. Isten Igéje kinyilatkoztatja Jézus Krisztust. Ez több, mint régi szövegek gyűjteménye. Isten Igéjét Krisztus-központú szemszögből kell megközelíteni, és igyekeznünk kell rajta keresztül Jézussal találkozni. Alapvető fontosságú, hogy Krisztus tanításait alkalmazzuk mindennapi életünkben, és engedjük, hogy megváltoztassanak bennünket. Arra is fel kell használnunk, hogy hirdessük az evangéliumot. Ne feledjük, hogy Jézust az Isten Igéjén keresztül érthetjük és tapasztalhatjuk meg. Gondoskodjunk arról, hogy ezt megosszuk másokkal. Jn 5:39 azt mondja, hogy a Szentírás elvezet minket Jézushoz, és az Ő irányába mutat. Miközben olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát, mindig tartsuk ezt szem előtt, és próbáljuk megkeresni, hogy az egyes szakaszok hogyan kapcsolódnak Őhozzá. (Adventist World: Robert Osei-Bonzu)

Jézus bátor kijelentéseket tett önmagára

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn 7:37-38)

János számos alkalommal feljegyezte, amint Jézus bátor kijelentéseket tett önmagára vonatkozóan, arról, hogy ki Ő és miért jött.

Az előbbi idézet (Jn 7:37-38). verseiből újabb példája annak, hogy mit állított magáról és arról, amit azokért tesz, akik hozzá mennek. Ezek is megdöbbentő kijelentések voltak.

(Jn 7:37-53). Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! (38) Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. (39) Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg. (40) A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: Valóban ő a próféta. (41) Mások így szóltak: Ő a Krisztus. Többen pedig ezt mondták: Csak nem Galileából jön el a Krisztus? (42) Nem azt mondta-e az Írás, hogy a Krisztus Dávid magvából és Betlehemből jön el, abból a faluból, ahol Dávid élt? (43) Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban: (44) némelyek közülük el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét. (45) A szolgák visszamentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik ezt kérdezték tőlük: Miért nem hoztátok ide? (46) A szolgák így feleltek: Ember még így soha nem beszélt, ahogyan ő. (47) A farizeusok ezt mondták nekik: Titeket is megtévesztett? (48) Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki? (49) De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott! (50) Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk: (51) Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett? (52) Azok pedig így válaszoltak neki: Talán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta. (53) Ezután mindenki hazament. /RÚF/

Néhányan azt mondták, hogy Ő az a próféta, akiről régen jövendölt Mózes. (5Móz 18:15-19)

Mások azt gondolták, hogy Jézus a Krisztus. Viszont voltak, akik erre azzal érveltek, hogy nem Galileából jön a Messiás, Dávid házából kell származnia, Betlehemben kell megszületnie – mindez igaz is volt Jézusra (Máté 1-2. fejezet), bár úgy tűnt, hogy ezt sokan nem tudták.

Még azokat is lenyűgözte Jézus, a választékos beszéde, akik azért mentek, hogy elfogják. A farizeusok rákérdeztek: „Vajon hitt-e benne valaki a főemberek vagy a farizeusok közül?” (Jn 7:48, ÚRK) A farizeusoknak ez a kérdése újabb alkalmat adott Jánosnak arra, hogy ismét említést tegyen Nikodémusról, aki a Jézussal való találkozása után menteni próbálta Őt az ármánykodásuktól. „Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt ki nem hallgatja, és meg nem tudja, hogy mit tett?” (Jn 7:51, ÚRK)  

Vajon elfogadta valaha Nikodémus, hogy Jézus a Messiás? Ebből a jelenetből ugyan ez nem igazolható, de ha hozzávesszük a Jézus halála utáni tettét  Jn 19:39-40. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment Jézushoz, és mirhából és aloéból készült olajat hozott, mintegy száz fontnyit. (40) Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. /RÚF/], a Biblia szilárd bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Nikodémus valóban hitre jutott Jézusban. 

White idézet: A kősziklából folyó víz emlékét, amely a pusztai vándorlásuk alatt csodálatos és életet mentő élmény volt, az izraeliták nagy örömük kinyilvánításával ünnepelték meg Kánaánban való letelepedésük után. Krisztus idejében ez az ünneplés egyike lett a leghatásosabb szertartásoknak. Ezt a sátoros ünnep alkalmával tartották meg, mikor az emberek az egész országból Jeruzsálemben gyűltek össze. Az ünnep mind a hét napján a papok zeneszóval és a léviták énekkarával vonultak ki arany edénnyel a Siloám tavához, hogy vizet merítsenek a tó forrásából. Az imádkozók sokasága követte őket. Akik csak közel tudtak kerülni a vízsugárhoz, ittak is abból, miközben örvendező ének csendült fel ajkukról: „Örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből.” (Ésa 12:3) … 

 Az Üdvözítő arra használta fel ezt a jelképes istentiszteletet, hogy az emberek elméjét azokra az áldásokra irányíts a, amelyeket hozott nekik. „Az ünnep utolsó nagy napján…” Jézus hangja hallhatóvá lett, mert áthangzott a templom udvarain: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből…” (Jn 7:37-38) A felüdítő víz… az isteni kegyelem jelképe, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni mindenkit, és mint élő víz, egyedüli megtisztítója, felüdítője és erősítője az emberi léleknek. – Pátriárkák és próféták, 412./old.

 Az, aki Krisztusban lakozik, megtalálja és megkapja benne a kegyelem és erő soha ki nem apadó forrását. Jézus vidámítja meg azok életét és tisztítja meg mindazok életútját, akik valóban keresik Őt. Krisztusnak a szívbe befogadott szeretete az örök életre szóló jó cselekedetekben mutatkozik meg. Nemcsak azt a lelket áldja meg, amelyben fakad, hanem élő folyam árad ki az igazságosság szavaiban és tetteiben, mely felüdíti a körülötte levő szomjazókat. – Pátriárkák és próféták, 412./old. 

 Kiszáradt a forrás? Nem, hiszen kiapadhatatlan. Amint szükségét érzed, újból és újból meríthetsz belőle. A kútforrás mindig tele van. Ha egyszer már ittál belőle, többé nem próbálod enyhíteni a szomjad a világ repedezett kutjaiból; nem keresed a legnagyobb gyönyört, szórakozást, vidámságot és mulatozást. Nem, mivel már ittál abból a vízből, amely örömmel tölti be Isten városát. Akkor a te örömöd is teljes lesz. – Our High Calling, 65./old.