Miért kezdte megváltói szolgálatát negyvennapos böjttel Jézus Krisztus?

Mt 4,2–3 • „Amikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt,

végre megéhezett. És hozzámenvén a kísértõ, mondta né-
ki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak
kenyerekké.”
Péld 23,2 • „Kést tégy a torkodra, ha mértéktelen vagy!”
Fil 3,19 • „Akiknek végük veszedelem, akiknek istenük
az õ hasuk…”

Az étkezés öröme és hasznossága mellett az Ó- és Újszövet­ség hangsúlyozza az önmegtartóztatás, a böjt fontosságát is. Isten tudta, hogy az ember – elbukott állapotában – hajlamos a mértéktelenségre, a kívánságok kiszolgálására, ezért utasítá­sokat és példát is adott e tekintetben. Jézus Krisztus negyven­napos böjttel kezdte szolgálatát.

„Ádám és Éva a mértéktelen étvágy miatt bukott el. Krisztus ellenállt Sátán legtüzesebb kísértésének, és az ember érdekében legyõzte az étvágyat, bebizonyítva, hogy gyõzhetünk a kísértés fe-lett. Amint Ádám az étvágy miatt bukott el és veszítette el a bol­dog Édent, Krisztus segítségével Ádám gyermekei legyõzhetik ét­vágyukat, és ha mindenben mértékletesek, visszanyerhetik az Édent.” (Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok, 58. o.)

Biblia és egészség

Jézus Krisztus a „gyökérproblémánál” kezdte el a helyreállí­tói munkát, vagyis azon a területen, ahol az elsõ emberpár elbukott, és ma is a legtöbbször buknak el az emberek. Saját példája által mutatta meg, hogy „embereknél ez lehetetlen, de Istennel együtt minden lehetséges”. Sátán a legmesszebbme­nõkig megpróbálta Õt az önmegtartóztatás, és Atyjához való feltétlen ragaszkodás tekintetében, és Krisztus inkább a továb­bi éhezés mellett döntött, mintsem hogy Atyja parancsolatai ellen tegyen. Isten az ima által megszentelt önmegtartóztató életvitel által helyreállítja az embert, aki képes lesz újra felelõ­sen gondolkodni, és „uralkodni” nemcsak önmaga, hanem az Isten által rábízott élõlények és javak felett, amely az ember eredeti feladata, küldetése volt.

„Az elsõ hitehagyás egyik leggyászosabb következménye az, hogy az ember nem képes uralkodni önmagán. Csak akkor tud elõrelép­ni, ha visszanyeri ezt a képességét.” (Ellen G. White: i. m., 61. o.)

Izraelben az ünnepek összekapcsolódtak a komoly Isten­kereséssel és az önmegtartóztatással, különösen a nagy en­gesztelési nap. Mivel a próféciák értelmében jelenleg a „nagy engesztelési nap” idején élünk, különösen fontos az önvizsgá­lattal, közös könyörgéssel összekötött böjt, amely testileg-lel-kileg igen hasznos és gyógyító (Jel 11,15–18).

Az önmegtartóztatás – amely tágabb értelemben jelenthet mértéktartó, egyszerû, természetes étrendet, illetve kifejezett böjtnapokat is – segít legyõzni „önkiszolgáló” szenvedélyein­ket, és megerõsít a Krisztus-követés útján azáltal, hogy a visz­szahúzó erõket, belsõ késztetéseket a jó szokások által mint­egy felülírja (Rm 6,6–13). Tudatosítanunk kell azonban, hogy a szenvedélyek az életmód ismételt „elromlásával” újra uralko­dóvá válhatnak, ezért is van nagy jelentõsége a mértékletes életmódnak, ami a hosszabb idõn át kialakított szokások egész életen át tartó, folyamatos gyakorlását jelenti. A bibliai értelmezés tehát nem a „kúraszerû”, ideiglenes, hanem az élet­re szóló változtatásokat tekinti érdeminek és hatékonynak.

„Az igazi böjt, melyet mindenkinek javasolnunk kell, a tartóz­kodás bármilyen serkentõ ételtõl, és olyan egészséges, egyszerû ételek helyes fogyasztása, amelyekkel Isten bõségesen ellátott ben­nünket. Gondoljunk kevesebbet a földi ételekre, és sokkal többet a mennyei táplálékra…” (Ellen G. White, 73. levél, 1898)

Dániel próféta életében szintén láthatjuk az önuralom nagy példáit, különösen az ifjúkori szokások kitartó követése te­kintetében. „Dániel jelleme kiváló példaként tárul a világ elé, hogy mit tehet Isten kegyelme az elbukott és a bûn miatt megrom­lott emberrel… Ahhoz, hogy elérjük a legmagasabb erkölcsi és ér­telmi színvonalat, Istentõl kell bölcsességet és erõt kérnünk, s éle­tünk minden szakaszában ragaszkodnunk kell a szigorú mérték­letességhez… Az ifjak a vallásos elv által diadalmaskodhatnak a test vágyain, és hûek maradhatnak Isten követelményeihez, még ha áldozatot kell is hozniuk ezért.” (Ellen G. White: Étrendi és táplál­kozási tanácsok, 27–29. o.)

Keresztelõ János életvitele korunkban különösen, kétszere­sen is példaként szolgál: részben a világ állapota miatt (Mt 24,38), részben az adventnép Keresztelõ Jánoséhoz hasonló küldetésével összefüggésben (Ésa 40,1–11). Ahogyan János életmódja mintegy megfeddte kora kicsapongását, ma is az ad­ventváró nép mértéktartása hirdeti Isten gondoskodását, az isteni elvekbõl eredõ önuralom szerepét, a fizikai-lelki meg­újulás jó hírét. A helyes életmód példája és figyelmeztetõ ha­tása ilyen értelemben sokszorosan többet ér, mint a leggondo­sabban kidolgozott prédikáció, vagy megírt könyv.