Jn 20,14–16 • „[Mária Magdaléna] hátrafordult, és látta Jézust ott állni, de nem tudta, hogy ő az. Mondta néki Jézus:»Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő pedig azt gondolván, hogy a kertész az, mondta néki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« Mondta néki Jézus: »Mária!« Õ megfordulván, mondta néki: »Rabbóni!« (Ami azt teszi: »Mester!«)”
Lk 24,13–16.28–31 • „Íme közülük ketten mentek ugyanazon a napon egy faluba, amely Jeruzsálemtõl hatvan futamtatnyira volt, melynek neve Emmaus. Beszélgettek maguk közt mindazokról, amik történtek. Amint beszélgetek és egymástól kérdezősködtek, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt ment az úton. De szemeik visszatartóztattak, hogy őt meg ne ismerjék… Elközelítettek pedig a faluhoz, amelybe mentek, és Ő úgy tett, mintha tovább menne. De kényszerítették őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledett, és a nap lehanyatlott! Bement azért, hogy velük maradjon. Mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldotta, és megszegvén, nékik adta. Ekkor megnyilatkoztak szemeik, és megismerték őt, de ő eltűnt elõlük.”
Jn 20,19–20 • „Mikor azért este volt azon a napon, a hétnek első napján, és amikor az ajtók zárva voltak, ahol egybegyűltek a tanítványok a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt a középen, és mondta nékik: »Békesség néktek!« Ezt mondván, megmutatta nékik kezeit és oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják az Urat.”
- Mi minden mutat az idézett igékben arra, hogy a tanítványok számára meggyőző volt a feltámadott Jézus személyazonossága?
„Mária… azt gondolta, hogy találnia kell valakit, aki elmondhatná neki, mi történt Jézus testével. Ekkor egy másik hang szólította meg: »Asszony, mit sírsz? Kit keresel?« Könnyektől fátyolos szemeivel egy férfi alakját látta meg, és azt gondolta, hogy a kertész szólt hozzá. Mária ezt mondta neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« (Jn 20,15) Mária azt gondolta, hogy ha ez a sírbolt, amely egy gazdag emberé [amelybe a pénteki sietségben, szükséghelyzetben helyezték], túl tiszteletre méltó hely volna Jézus számára, akkor majd ő maga gondoskodik egy másik helyről… Most azonban meghallotta Jézus ismerős hangját: »Mária!« Az asszony azonnal felismerte, hogy nem egy idegen szólította meg őt. Megfordult, és meglátta az élő Krisztust, amint ott állt előtte.”
„Ha az emmausi tanítványok nem kérlelik, hogy Krisztus fogadja el a meghívásukat, akkor nem tudták volna meg: a feltámadott Úr volt az útitársuk… Hamar elkészült az egyszerű vacsora. A vendég elé tették a kenyeret, aki az asztalfőn foglalt helyet. Kinyújtotta kezét, hogy megáldja az ételt. A tanítványok megdöbbentek. Útitársuk pontosan úgy emelte fel kezeit, ahogyan Mesterük szokta tenni. Ismét rátekintettek, és íme, meglátták kezein a szegek helyét. Egyszerre kiáltottak fel: »Ez az Úr Jézus!Feltámadott a halottak közül!« Felugrottak helyükről, hogy az Úrlábához boruljanak, és imádják Őt, de eltűnt előlük… Szívük öröme határtalan volt. Mintha egy új világban lennének. Krisztus élő Megváltó! Nem siratták többé mint halottat. Krisztus feltámad! – újra és újra ezt ismételgették. Ezt az üzenetet vitték a bánkódóknak.”
„A tanítványok izgatottan vették körül az Emmausból érkezőket… Még kifulladva a sietségtől, elmondták a csodálatos történetet arról, miként jelent meg nekik Jézus. Éppen befejezték beszámolójukat, s néhányan azt mondogatták, hogy nem tudják elhinni, mert túlságosan szép, amikor íme, újabb valaki állt meg előttük. Minden szem az idegenre szegeződött. Senki sem kopogtatott bebocsátásért, nem hallottak lépéseket. A tanítványok megijedtek és csodálkoztak: mit jelentsen ez?
Akkor meghallották a hangot, amely nem lehetett másé, csak Mesterüké. Tisztán és jól érthetően hangzottak ajkáról a szavak: »Békesség néktek!« A tanítványok láthatták kegyetlen szögekkel átütött kezeit és lábait. Felismerték hangját, amelyhez hasonlót sohasem hallottak… Hit és öröm foglalta el a hitetlenség helyét, és olyan érzésekkel, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni, vallást tettek a feltámadott Megváltóról.” (Ellen G. White: Jézus élete, 699., 706–707., 708–709. o., e. 790., 800–801., 802–803. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése