Ószövetségben az égő csipkebokor, amelyben Jézus Krisztus megjelent Mózesnek, (2Móz 3,1-5) Isten nyilatkoztatta ki. Isten ugyanígy érintkezett Izraellel nappal felhőoszlopban (Jézus Krisztus volt), éjjel pedig tűzoszlopban kinyilatkoztatva akaratát az embereknek. Negyven év vándorláskor, mikor a népnek nem volt vize, a kőszikla is Jézus Krisztus volt. Isten elrejtette dicsőségét, fenséges voltát, hogy véges ember is szemlélhesse Őt.
(Gal 4,4-5) Mikor eljött az időnek teljessége, kibocsátotta isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.
Krisztusnak is a „mi nyomorúságos testünkben” (Fil.3,21) kellett eljönnie ”emberhez hasonlóvá lévén” (Fil 2,7) Emberi testel fedte el istenségét de nem vált meg istenségétől. Isteni-emberi Üdvözítőként jött el. Bár Krisztus emberi volta egy időre elfátyolozta és eltakarta dicsőségét, mégis Isten maradt, miközben ember lett. Az emberi nem vette át isteni helyét. Ez az istenfélelem titka. Az isteni és az emberi Krisztusban elválaszthatatlanul és szorosan egy volt, mégis mindkettő jól fölismerhető maradt. Krisztus megalázta magát, hogy emberré legyen, azonban istenségét mégis megtartotta. Amikor Földünkön bevégezte küldetését, újra fölvette dicsőségét.
Krisztus nem csupán látszatra, hanem valóságos emberi testet vett magára. Mária fia volt, emberi származása szerint Dávid fia. Ha Krisztus isteni formába jött volna el, az emberek nem bírták volna elviselni megjelenésének látását. Az ellentét túl fájdalmas, a dicsőség túl lenyűgöző lett volna. Jézus az ember természetét bukott állapotát öltötte magára, legkevésbé sem vett részt az ember bűnében. Alá volt vetve az embert körülvevő betegségeknek és gyöngeségeknek hogy beteljesedjék az, amit Ézsaiás mondott „Gyöngeségünk tudata megindította Őt, és minden ponton kísértést szenvedett, mint mi. Mégsem ismert bűnt”
Jézus folyamatos győzelme Sátán kísértései felett, majd végső győzelme a kereszten, az út megnyitása volt az ember és a Föld szabadulásához. Ténylegesen csak akkor valósulhat meg ez a szabadulás, ha az emberek is készek felsorakozni Krisztus mellé a nagy küzdelembe, áldozatok árán is készek kitartani teljes erkölcsi győzelemig.
És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus. Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is." (1Ján 2,1-2) Amíg van közbenjárónk, szószólónk az Atyánál, Jézus által bocsánatot nyerhetünk a bűnre. De Istennek ez a bocsánata és szeretete nem lehet alibi a további bűnözésre. Nincs engedély vagy elnézés a bűnökre: a bűn egyetlen módon rendezhető: Jézus megváltói szenvedése és áldozata által. Ez pedig nem elnézés, hanem rendezés. A bűnömmel én is oka vagyok Jézus halálának, szenvedésének okozója vagyok. Nem játszhatok ezzel felelőtlen módon.
A bűn a halálba visz, és mindaddig, amíg bűnöket követek el, a halál felé közelítek - végül, ha nem tudok a bűntől megszabadulni, a bűneimben fogok meghalni.
(Róm 8,34) "Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is értünk."
(2Tim 4,8)"Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését."
Ugyanaz a Megváltó ítél meg bennünket, aki meghalt értünk, és most közbenjárása által munkálkodik üdvösségünkért. Védőügyvédünk és szószólónk a mennyben. Ha Őt szeretjük, követjük, ha Benne bízunk, és ha közösségben vagyunk Vele naponként, akkor mi is hittel és reménységgel tekinthetünk előre megítéltetésünk napjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése