Adósságok kezelése

 „A gazdag uralkodik a szegényeken, és aki kölcsönt vesz, szolgája a kölcsönadónak.” (Péld 22:7, ÚRK) Az adósság egyik meghatározása az, hogy „ma abból élünk, amit a jövőben akarunk megkeresni.” Manapság mintha az élet velejárója lenne az adósság, de nem kellene ennek így lennie a keresztények között. A Biblia óv attól, hogy adósságba verjük magunkat. A Szentírás legalább huszonhat utalást tesz az adósságra, ami mind egytől egyik rosszalló. Nem azt mondja, hogy bűn pénzt kölcsönvenni, de megemlíti annak gyakori rossz következményeit. Pál a következőt tanácsolta az anyagi kötelezettségeket illetően: „Adjátok meg azért mindenkinek, mivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek” (Róm 13:7-8) 

 Miért van az, hogy az adósság tulajdonképpen nemzetközi csapás minden lehetséges szinten – egyéni, vállalati és állami szinten egyaránt? Mindig minden társadalomban volt legalább egy kis rész, amelyik eladósodott. Ma viszont az embereknek sokkal nagyobb hányadának van adóssága, ami szinte sohasem szolgál a javukra.

 White idézet: Egyesek semmit sem hoztak, és nem csatlakoztak a rendszeres adományozás tervéhez, amit azzal magyaráztak, hogy adósságaik vannak. Azt állították, hogy előbb el kell jutniuk oda, hogy senkinek se tartozzanak. Adósságuk azonban nem hozható fel kifogásként. Láttam, hogy nekik is meg kellett volna adniuk a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. Némelyek kötelességüknek tartják a „senkinek semmivel se tartozzatok” parancsolat betartását, és úgy gondolják, hogy Isten semmit sem vár el tőlük addig, míg nem fizetik vissza a adósságaikat. Ám tévednek, és megfosztják Istent attól, ami az övé. Minden ember megfelelő áldozatot mutasson be az Úrnak. Akinek kölcsöne van, a saját részéből fizesse azt vissza, nem az Úréból. – Counsels on Stewardship, 258./old.

 Nincs olyan élethelyzet, az emberi életnek szakasza, amelyre a Biblia ne adna értékes tanítást. Legyen bárkiről szó – uralkodó és alattvaló, gazda és szolga, vevő és eladó, kölcsönvevő és kölcsönadó, szülő és gyermek, tanár és diák – mind-mind felbecsülhetetlen értékű tanulságot találhat benne. Isten Igéje azonban mindenekelőtt az üdvösség tervét tárja elénk: bemutatja, hogyan juthat a bűnös ember Istennel békességre, lefekteti a z igazság és kötelesség elveit, melyeknek életünket kell szabályozniuk, és megtartásuk esetén Istentől jövő segítséget ígér. 

Túlmutat e gyorsan tovaszálló életen, az emberiség rövid és zűrzavaros történelmén. Szemünk elé tárja az örök korszakok hatalmas távlatait, olyan korokat, amelyeket bűn nem terhel, szomorúság nem homályosít el. Megtanítja, hogyan érhetjük el az áldottak örök hajlékát, és a lelkünkre köti, hogy reményeinket abba az országba vessük és szívünket odakössük.

 – A keresztény nevelés alapjai, 542./old.

 A bölcs a következő szavakkal fordul a közömbös emberhez: „Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útait, és légy bölcs! Akinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, nyárban szerzi meg az ő kenyerét, aratáskor gyűjti eledelét.” (Péld 6:6-8) Hajlékuk készítése közben a hangyák rátermettségről és kitartásról tesznek bizonyságot. Igaz, hogy egyetlen hangya csupán egy kis sárgolyót képes magával cipelni, viszont türelme és kitartása csodákra képes. Salamon feddésként mutat a hangya szorgalmára, és szavait azokhoz intézi, akik semmittevésre pazarolják az idejüket, vagy olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyek tönkreteszik a lelket és a testet. A hangya idejében felkészül a következő évszakra, miközben az értelemmel felruházott emberek közül sokan nem képesek felkészülni az eljövendő örökéletre. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 190./old.

Krisztus földi születése előtti léte

Miközben Isten Szava beszél Krisztusról, aki emberi testben e földön élt, határozottan szól a földi születése előtti létéről is. Az Ige isteni személyként létezett az Atya mellett. Az örökkévalóságtól kezdve Ő volt a szövetség közbenjárója, akiben a föld minden nemzetei - zsidók és pogányok egyaránt - megáldatnak, amennyiben elfogadják őt. "Az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige" (Jn 1:1). Az emberek, de már az angyalok teremtése előtt is, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

  A világ általa lett, "...és nála nélkül semmi sem lett, ami lett" (Jn 1:3). Ha Krisztus teremtett mindent, akkor léteznie kellett a teremtett dolgok megléte előtt. Az erre vonatkozó szavak oly határozottak, hogy senkinek sem kell kétségben maradnia felőlük. Krisztus Istentől volt, a szó legkomolyabb értelmében. Az örökkévalóság óta Istennel volt, mindenek fölötti, örökké áldott Isten.
  Az Úr Jézus Krisztus, Isten szent Fia, öröktől fogva különálló személyként létezett, mégis egy volt az Atyával. Ő volt a menny túláradó dicsősége, a mennyei lények parancsnoka, és az angyalok imádó hódolata joggal illette meg, s nem jelentette az Isten megrablását. "Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem" - jelenti ki - "az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget" (Péld 8:22-27).
  Világosság és dicsőség övezi azt az igazságot, mely szerint Krisztus a világ alapítása óta egy volt az Atyával. A sötét helyen fénylő világosságot isteni, eredeti világosság teszi ragyogóvá. Ez, az önmagában is végtelenül titkos igazság más titkos és egyébként megmagyarázhatatlan igazságokat tesz érthetővé, miközben a világosság védelme veszi körül - megközelíthetetlen és felfoghatatlan.
  "Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten" (Zsolt 90:2). "A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada" (Mt 4:16). Ezek a versek Krisztus földi születése előtti létét, valamint világunkban való megjelenésének célját mutatják be az örökkévalóság trónjáról érkező világosság élő sugaraiként. "Seregelj hát egybe, seregek leánya! Ostrommal támadt ellenünk; pálcával verjék arcul Izrael bíráját! De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van" (Mik 5:1-2).
  "Mi pedig Krisztust prédikáljuk" - jelentette ki Pál - "mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; Ámde maguknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét" (1Kor 1:23-24).

Az Úr szavára lettek az egek...

 

"Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök". "Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott" (Zsolt 33:6.9). A Biblia nem ismeri el, hogy a föld lassan, hosszú korszakok alatt alakult ki a káoszból. A teremtés minden egymást követő napjáról a szent feljegyzés kijelenti, hogy az estéből és reggelből állt, akárcsak minden utánuk következő nap. Minden nap végén beszámol a Teremtő munkájának eredményéről. Az első hét krónikája végén ez a kijelentés szerepel: "Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek" (1Móz 2:4). De itt szó sincs arról, hogy a teremtés napjai különböztek a valóságos napoktól. Isten minden nap egy-egy új részletét alkotta meg művének. (E.G.W. pátriárkák és próféták)  

Midőn a teremtés alkalmával Isten megvetette a föld alapjait, Istennek fiai csodálkozással tekintettek az Úr művére s az összes mennyei seregek örömujjongásban törtek ki. A teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent az Úr minden munkájától; megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon pihent meg minden munkájától, melyet elvégzett. Isten a szombatot még Éden kertjében, az ember bűnbeesése előtt rendelte el s megszentelték azt Ádám és Éva s az összes mennyei seregek. Isten is a hetedik napon pihent meg s megszentelte és megáldotta azt. Láttam, hogy a szombat soha el nem töröltetik, hanem a megváltott szentek és a szent angyalok seregei a végtelen örökkévalóságon át megőrzik és megszentelik azt Alkotójuk dicsőségére. (E.G.W. pátriárkák és próféták)

Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten. 1Móz.2:2-3

Isten ajándéka az embernek

 Sátán, amikor el kellett hagynia a mennyet, elhatározta, a földet teszi birodalmává. Amikor megkísértette és legyőzte Ádámot és Évát, azt gondolta, hogy övé lett ez a világ: "mert - mondta - engem választottak uralkodójukká. Lehetetlen az - állította -, hogy a bűnös bocsánatot kapjon. Ezért az elbukott ember jogosan alattvalója, és a világ az övé." De Isten feláldozta Fiát - aki egyenlő az Atyával -, hogy Ő viselje a törvényszegés büntetését. Ezen az úton, amelyet Isten nyitott, juthat az ember vissza Isten kegyeibe és édeni otthonába. Krisztus vállalta, hogy megváltja az embert, és hogy kimenti a világot Sátán markából. A mennyben elkezdődött nagy küzdelemnek abban a világban, azon a terepen kellett eldőlnie, amelyet Sátán magának követelt. 

Fájdalom töltötte be a mennyet, midőn tudatára jutott, hogy az ember elveszett, hogy a világ, melyet Isten teremtett halandókkal lesz tele, kiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz sorsuk, s hogy a bűnözők számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halnia.

Jézus „Bensőséges, megbeszélést folytat az Atyával”. Mialatt Jézus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma tetőfokra hágott. Jézus Krisztus tudatta az angyalok karával, hogy találtak mentséget az elbukott ember számára; hogy Atyjához esedezett és engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűneiket hordja és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség az elmúltban elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, amelyből kiűzetett. Akkor az emberek majd újra közeledhetnek az élet fájához és ehetnek abból halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették.   (E.G.W. Isten ajándéka az embernek)

Az angyal így szólt: „Azt hiszed, hogy az Atya minden küzdelem nélkül adta oda szeretett Fiát? Nem! Nem!” Maga a menny Istene is küzdött, midőn határoznia kellett, hogy veszni hagyja e a bűnös embert, vagy egyszülött Fiát adja e halálra érettük. Az angyalok is oly végtelen részvéttel és érdeklődéssel kísérték az ember megmentésének ügyét, hogy több angyal vállalkozott volna, aki kész lett volna otthagyni a dicsőséget, hogy feláldozza életét az elveszett emberiségért. „Csakhogy – mondta kísérő angyalom – ez nem lenne elégséges.” A törvényszegés oly nagy volt, hogy egy angyal élete nem lett volna elegendő váltságdíj. Egyedül Isten Fiának halála és közbenjárása fizetheti le a végtelen váltságdíjat és mentheti meg az emberiséget a reménytelen nyomorúságtól.  (E.G.W. Isten ajándéka az embernek)

Jézus Krisztus testététele

 

 Krisztus testététele önfeláldozás volt. Élete szüntelen önmegtagadásból állt. Az Isten emberek iránt való szeretetének legnagyobb dicsősége az egyszülött Fia áldozatában nyilvánult meg, aki az Ő valóságának képmása volt. Ez a kegyesség hatalmas titka. Krisztus minden hitvallójának kiváltsága és kötelessége, hogy Krisztus indulata legyen benne. Önmegtagadás és kereszt nélkül nem lehetünk az Ő tanítványai. Testététele előtt és után egyaránt Megváltó volt. Mihelyt megjelent a bűn, volt Üdvözítő is. Ő adott fényt és életet mindennek, és a Tőle kapott világosság szerint ítél meg mindenkit. És az a valaki, aki a világosságot adta, aki a leggyöngédebb kérleléssel szólítgatja az ember lelkét, hogy a bűn helyett a szentség számára nyerje meg, egyben a szószólója és bírája is. Amióta a nagy küzdelem megkezdődött a mennyben, Sátán csalással tartja fenn az ügyét; Krisztus pedig azon fáradozik, hogy leleplezze terveit, és megtörje hatalmát. Ő, aki felvette a harcot a nagy csalóval, s korszakokon keresztül kereste, hogyan menthetné meg foglyait a kezéből, Ő az, aki minden lélek bírája lesz. 

Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint. Efézus. 4:7 E.G.W. Szemelvények

Isten testben való megjelenése valóban nagy titok; a Szentlélek segítsége nélkül nem számíthatunk ennek a tárgynak a megértésére. Az emberi bölcsesség semmisége és az Isten önerőből történő keresésének hiábavalósága a legegyszerűbb lecke, amit az embernek meg kell tanulnia. Értelmi képességeit az ember a végsőkig fejlesztheti; lehet, hogy a világ magasan iskolázottnak tartja, Isten szemében mégis tudatlan marad. Az ókori filozófusok bölcsességükkel dicsekedtek, de vajon mennyit nyomtak Isten mérlegén?

 "Én vagyok az út, az igazság és az élet" - mondja Krisztus -; "senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" (Jn 14:6). Krisztusnak hatalma van arra, hogy minden teremtménynek életet adjon. "Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam." "A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:57, 63). Krisztus itt nem tanítására, hanem személyére, jellemének isteni voltára utal. "Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallják, élnek. Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában: és hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia" (Jn 5:25-27).( E.G.W. Jézus élete)