Farizeus és szadduceus - elnevezésű zsidók

Az Újszövetség beszél farizeus és szadduceus elnevezésű zsidókról. Ez a két különálló csoport az Ó-és Újszövetség között eltelt 400 esztendő folyamán jött létre.

Az egyik akkor keletkezett, amikor a Makkabeusok végül beleegyeztek a görög kultúra elterjedésébe Palesztinában, és sok zsidó ezt erősen ellenezte. Gonosznak gondolták és vallásukkal ellentétesnek. Ezért, amikor elhatárolódtak tőle, elnevezték őket „farizeusoknak”, ami azt jelenti: „elkülönültek”.

Az Újszövetségi időkben kb. csak 6000 tagja volt ennek a csoportnak. A legtöbb nagy zsidó tanító farizeus volt, és a hétköznapi emberek nagy többsége elfogadta tanításukat.

A farizeusok hittek a halottak feltámadásában és jövőbeni életében. Azzal akartak felkészülni rá, hogy megpróbáltak jók lenni és engedelmeskedni az évek alatt maguk alkotta sok vallási törvénynek. Nem Istenre támaszkodtak, hogy Ő adjon nekik erőt Tízparancsolatának megtartásához.

A másik csoporthoz, a szadduceusokhoz a jómódú zsidók tartoztak, akik a görög kultúra pártján álltak. Ők jól kijöttek a Makkabeusokkal. Csak Mózes öt könyvét fogadták el Bibliájukként, és nem értettek egyet a farizeusokkal a halottak feltámadásának és jövőbeni életének kérdésében. (Mózes öt könyvét fogadták el az Ószövetségből, ezért nem hittek sem a feltámadásban, sem a túlvilágban, és nem vártak Messiást sem. A Messiásra vonatkozó jövendölések ugyanis zömmel Ézsaiás (Izajás) és Jeremiás könyvében találhatók. A Tóra értelmezésében a legegyszerűbb, szó szerinti értelmezést vallották (pl. a „szemet szemért” elvet úgy értelmezték, hogy ha valaki kiüti valaki más szemét, akkor az illető szemét is ki kell ütni - míg a farizeusok ezt az értelmezést kegyetlennek tartották, és ilyen esetekre börtön- vagy pénzbüntetést javasoltak.)

A Palesztinába élő zsidókon kívül többszázezer zsidó élt szerte a Római birodalomban. A legtöbb városban volt zsinagógájuk, ahol ők, sőt még nem zsidók is dicsőíthették Istent.

Őseik átvették az arámi nyelvet a babiloni fogság ideje alatt. A későbbi nemzedékekben ezért a legtöbben nem értették az Írások héber nyelvű felolvasását szombaton a zsinagógában. Ezért a rabbiknak el kellett azt magyarázniuk arámi nyelven.

Ezek a magyarázatok nemzedékről nemzedékre szálltak. Jézus idejében a farizeusok ezt a „vének hagyományának” hívták. Jézus azonban azt mondta, hogy ha azoknak engedelmeskednek, akkor engedetlenek Istennel szemben (Mt 15:1-6.) Akkor írástudók és farizeusok jőnek vala Jézushoz, Jeruzsálemből, mondván: Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak. Ő pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által? Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: Aki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, amivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját. És erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által. (Bibliatanulmány)

Kos és kecskebak - világ birodalmak felemelkedése és bukása

 Ahogy Dániel 2. és 7. fejezetében, úgy itt is a világ birodalmainak felemelkedését és bukását jeleníti meg a látomás, csak eltérő szimbolizmussal. Ez a jelképvilág közvetlenül kötődik Isten szentélyéhez. A kos és a kecskebak képe a szentélyszolgálat engesztelési ünnepével való kapcsolata miatt jelenik meg, mivel az ókori Izrael számára ez volt az ítélet ideje. Kosokat és kecskebakokat áldoztak a szentélyszolgálat során, de a két állatot csak az engesztelés napján említették együtt. Tehát Isten szándékosan választotta éppen ezeket, hogy az engesztelési ünnepre utaljon, arra, amire a látomás főként összpontosít.

Dániel látta, amint egy kos háromfelé öklel: nyugatra, északra és délre (Dán 8:4). "Látám azt a kost szarvaival öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és naggyá lőn". Ez a háromirányú mozgás mutatja ennek a hatalomnak a terjeszkedését. Az angyal magyarázata szerint a kétszarvú kos Médó-Perzsiát jelképezi (Dán 8:20) "Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya." és az a legvalószínűbb, hogy a három irány e világhatalom három fő hódítására mutat.

Ezután egy nagy szarvú kecskebak jelent meg, ami a Görög Birodalmat szimbolizálja Nagy Sándor vezetése alatt. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, amely szemei között vala, az az első király. (Dán 8:21). A kecskebak "És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között." (Dán 8:5), ami gyors terjeszkedését jelzi. A kép Nagy Sándor hódításainak a sebességét érzékelteti, amit Dániel próféta könyve 7. fejezete a szárnyas párduccal ábrázol. A prófécia viszont előrevetíti, hogy amikor a kecskebak "elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé" (Dán 8:8, RÚF). Ez Babilonban történt meg, Kr. e. 323 júniusában, amikor Nagy Sándor harminckét éves korában meghalt. Utána a birodalmát felosztották a négy tábornoka között.

 A prófécia felvázolta a világ nagy birodalmainak – Babilónia, Médó-Perzsia, Görögország és Róma – emelkedését és útját. Mindegyiküknél – mint a kevésbé hatalmas nemzeteknél is – a történelem megismételte önmagát. Mindegyiknek volt próbaideje; mindegyik kudarcot vallott, dicsőségük megfakult, hatalmuk elmúlt. (EGW: Próféták és királyok)

Dániel egyik látomásában Görögországot egy kecskebak jelképezi. A kecske szemei között lévő nagy szarv Nagy Sándort jelképezi, és a szarv letörése az ő halállát. A nagy szarv helyén négy másik szarv nőtt négy különböző irányban.  Dán 8:5, 8, 21-22. "És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között. A kecskebak pedig igen nagygyá lőn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, amely szemei között vala, az az első király. Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével."

A Biblia szerint az a négy szarv négy királyságot jelképezett. Nagy Sándor halála után négy fővezére harcolt egymással a hatalomért, és végül négy részre osztották a Görög birodalmat.

Ám az a négy királyság is harcolt egymás ellen és végül kettő leigázta a harmadikat, egy másikat pedig részekre szakítottak. Így alig 40 évvel Nagy Sándor halála után a négy királyságból már csak három létezett.

Az egyik királyság a mai Görögország, és Macedónia helyén terült el, ami Nagy Sándor szülőföldje volt. A másik Egyiptom területén volt, ami természetesen Palesztinától délre található, ahol a zsidók országa, Samária és Júdea volt. Ide tartozott Szíria és Nagy Sándor birodalmának többi területe is.

Palesztina így két erős királyság közé ékelődött, akiknek hatalmi harcai során Palesztina először a déli királysághoz, majd később az északi királysághoz tartozott. Dániel egy másik próféciájában azokat a királyságokat az „északi király országának” és a „déli király országának” nevezi (Dán 11:5-13).

A négy nagy állat - Négy birodalom

A Dániel előtt elvonuló állatok megfelelnek a Nabukodonozor álmában szereplő szobor egy-egy részének, csak most még több adalékot tudunk meg a birodalmakról. Érdekes módon a pogány nemzeteket jelképező állatok mind tisztátalanok. A negyedik fenevad kivételével Dániel úgy ábrázolja azokat, mint amelyek ismert állatokat idéznek. Tehát nem véletlenszerű jelképek, mivel mindegyik olyan tulajdonsággal bír vagy arra utal, ami az általa képviselt ország jellemzője.

Szóla Dániel, és monda: Látám az én látásomban éjszaka, és ímé, az égnek négy szele háborút támaszta a nagy tengeren; És négy nagy állat jöve fel a tengerből, egyik különböző a másiktól. (Dán 7:2-3)

Oroszlán: Az oroszlán a legtalálóbb jelkép Babilonra. Szárnyas oroszlánok díszítették a palota falait és a babiloni művészet egyéb darabjait. A látomásban bemutatott oroszlánnak végül kitépték a szárnyait, két lábra állt és emberi szívet kapott. Ez a folyamat a Babiloni Birodalom hanyatlását jelzi a későbbi uralkodói alatt. (Dán 7:4) "Az első olyan, mint az oroszlán, és sas szárnyai valának. Nézém, míg szárnyai kitépettek, és felemelteték a földről, és mint valami ember, lábra állíttaték és emberi szív adaték néki."

Medve: A medve szimbolizálja a Méd-Perzsa Birodalmat. Az "egyik oldalára kelt" (Dán 7:5) "És ímé, más állat, a második, hasonló a medvéhez, és kele egyik oldalára, és három oldalborda vala szájában fogai között, és így szólának néki: Kelj fel és egyél sok húst!" . Ez azt mutatja, hogy a perzsák a médek fölé kerekedtek. A fogai között levő három borda a birodalom három fő hódítását jelképezi: Líbia, Babilon és Egyiptom.

Párduc: A sebes párduc a Nagy Sándor által alapított Görög Birodalmat képviseli. A négy szárnnyal még gyorsabb lesz, ami találó jelkép Nagy Sándorra, aki néhány év leforgása alatt az uralma alá hajtotta az egész ismert világot. (Dán 7:6) "Ez után látám, és ímé, egy másik, olyan mint a párduc, és négy madárszárnya vala a hátán; és négy feje vala az állatnak, és hatalom adaték néki."

A rettenetes és szörnyűséges állat: Míg az előbbiek csak emlékeztetnek bizonyos állatokra, ez a lény viszont külön kategória. Azaz, az előzőekről azt tudjuk meg a látomásból, hogy olyan "mint" az oroszlán, vagy "mint" a medve, de ez nem hasonlít semmire. A többszarvú fenevad még kegyetlenebbnek és vérszomjasabbnak látszik az előbbieknél, találóan jelképezve a pogány Rómát, ami vas lábbal hódított, uralkodott és tiporta a világot. (Dán 7:7) "Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, amelyek előtte valának, és tíz szarva vala néki."

Kis szarv - pápaságot jelképezi

 Dániel próféta kijelentette, hogy a kis szarv által jelképezett római egyház „azt véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt” (Dn. 7:25), míg Pál a „bűn emberének” nevezi (II. Thess. 2:3–4), aki Isten fölé emeli magát. A pápaság csak Isten törvényének megváltoztatása által emelhette magát Isten fölé. Bárki, aki értelemmel megtartja az így megváltoztatott törvényt, annak a hatalomnak adja a legmagasabb rendű tiszteletet, amely a változtatást végrehajtotta. (EGW: A nagy küzdelem)

Dániel 7. fejezetében a kis szarv hadakozik a szentek ellen és föléjük kerekedik, de ekkor az Emberfia az Öregkorúhoz megy a felhőkön. Minden hatalom neki adatik, a kis szarv hatalmát elveszi és a Magasságos egek szentjei elveszik az országot és a Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország és hatalom.

 Kis szarv és annak hatalma! A látomás szerint a negyedik állatnak tíz szarva volt, amiből három szarv kitört, helyet készítve egy kis szarvnak. Ennek a szarvnak emberi szeme és "nagyokat szóló száj"-a van (Dán 7:8)."Mialatt a szarvakat szemlélém, ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj". Egyértelmű, hogy a kis szarv a rettenetes állat által szimbolizált lényből, a pogány Rómából nő ki. Valamiféleképpen továbbviszi vagy folytatja a pogány Róma bizonyos jellemzőit, ugyanannak a hatalomnak egy későbbi szintjeként.

Dániel látta, hogy ez a szarv hadakozik a szentek ellen. Az angyal elmagyarázta a prófétának, hogy a szarv egy király, aki három törvénytelen dolgot tesz: 1) sokat szól a Magasságos ellen, 2) üldözi az Ő szentjeit és 3) meg akarja változtatni az időket és a törvényt. Ezután az angyal meghatározta a kis szarv tevékenységének időkeretét: "ideig, időig és fél időig." A prófétai szóhasználat nyelvezetében az idő szó azt jelenti, hogy "év", az idők kifejezés éveket jelöl, kettes alakzatban: "két év." Tehát ez egy három és fél prófétai éves időszak, ami az év-nap elv szerint ezerkétszázhatvan évet jelöl. Ebben az időszakban a kis szarv támadást indít Isten ellen, üldözi a szenteket és meg akarja változtatni Isten törvényét.

A 13. fejezetben (1–10. v.) egy másik fenevadról esik szó. Ez a fenevad a „párduchoz” hasonló, és a sárkány neki „adá az ő erejét... és az ő királyi székét és nagy hatalmát”. Ez a szimbólum, ahogy azt a legtöbb protestáns is hiszi, a pápaságot jelképezi, amely az ősi római birodalom egykori erejét, helyét és tekintélyét örökölte. János a leopárdszerű fenevadról ezt mondja: „Adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája... Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az Ő nevét és az Ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.” Ez a prófécia, amely majdnem azonos a Dán 7. fejezetében foglalt kis szarv jellemzésével, tagadhatatlanul a pápaságra mutat. (EGW: A nagy küzdelem)

Az általános értelmezés szerint a szarv Róma, először a pogány, utána a pápai korszakában. "A kis szarv jelképezi Rómának mindkét szakaszát, a pogány, majd a pápai Rómát. Dániel először a pogány, császári korszakát látta, amint a zsidó nép és a korai keresztények ellen hadakozott, majd látta annak pápai szakaszát is, egészen a mi napjainkig, sőt a jövőbe menően is" (The Seventh-day Adventist Bible Commentary, 4. köt., 841. o.).

A bibliai szakasz szerint a kis szarv először vízszintes irányú mozgásba kezdett és "igen nagyra nőtt délen, keleten és az ékes földön" (Dán 8:9, RÚF). Ez a három irány annak a három nagy területnek felel meg, ami a pogány Róma uralma alá került.

Amint a kis szarv lesz a látomás főszereplője, a függőleges irányú terjeszkedést részletezi a szöveg. Ilyen értelemben ez a szarv nagyjából megfelel Dániel próféta könyve 7. fejezetében a kis szarvnak, ahogyan azt a következő összehasonlítás is mutatja: 

1) Mindkét szarv eleinte kicsi (Dán 7:8; 8:9)."Mialatt a szarvakat szemlélém, ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj."(Dán 8:9)"És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé."

 2) Idővel mindkettő nagy lesz (Dán 7:20; 8:9)."A tíz szarv felől is, amelyek a fején valának, és afelől, amely utóbb növekedék és három esék ki előle; és ennek a szarvnak szemei valának és nagyokat szóló szája; termete is nagyobb a társaiénál."

 3) Mindkettő üldöző hatalom (Dán 7:21, 25; 8:10, 24)."Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket."

 4) Mindkettő kérkedik és Istent káromolja (Dán 7:8, 20, 25; 8:10-11, 25). "És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig."

5) Egyaránt támadják Isten népét (Dán 7:25; 8:24)."És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképpen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét."

 6) A prófétai időszámítás meghatározza mindkettő tevékenységének bizonyos részét (Dán 7:25; 8:13-14). "És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? s a szent hely és a sereg meddig tapostatik? És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága."

7) Egyaránt megmaradnak a vég idejéig (Dán 7:25-26; 8:17, 19)."És oda jöve, ahol én állék, és amint jöve, megrettenék és orcámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás" "És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végső időre szól."

 8) Mindkettő pusztulása természetfeletti módon következik be (Dán 7:11, 26; 8:25). "És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg."

Végezetül pedig, mivel a kis szarv Dániel próféta könyve 7. fejezetében a pápaságot jelképezi, ugyanazt a hatalmat kell jelképeznie a 8. fejezetben a kis szarv felfelé irányuló terjeszkedésének is. Tehát amint a könyv 2. és 7. fejezeteiben, úgy itt is Róma az utolsó nagyhatalom pogány, majd pápai korszakában.

Jézus közeli visszatérésének reménye

(Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/

(Tit 2:11-14). Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, (12) és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, (13) mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, (14) aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. /RÚF/

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” (Jn 14:1). Jézus bátorít, hogy soha nem hagy el, visszajön értünk és hazavisz bennünket. Ez a világ nem az otthonunk, jobb idők következnek. Az Újszövetség minden huszonöt verséből egy az Úr visszatéréséről szól. A sötét napokban, amikor az életünket az egyházi-állami hatalom rendeletei fenyegetik, Krisztus visszatérésének ígérete reménnyel tölti be a szívünket. Ez az „áldott” vagy „boldog reménység”, ami minden korban erősítette Isten hűséges népét.  

(Ézs 25:8-9). Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr! (9) Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! /RÚF/

  (Jel 6:15-17). A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek a barlangokban és a hegyek sziklái között, (16) és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, (17) mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg? /RÚF/ 

A gonoszok rádöbbennek, milyen iszonyatos következményekkel jár a bűn, az igazak pedig már elfogadták a felkínált csodálatos kegyelmet. Az Isten elleni lázadás félelmet, bűntudatot kelt, kárhoztatáshoz és végül örök halálhoz vezet, de aki elfogadja Jézus üdvözítő kegyelmét, annak Krisztus visszatérése bűnbocsánatot, békességet és örök örömöt hoz.

(Jel 19:7) Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya /RÚF/  

„Az egész örökkévalóságban Krisztus keresztjét tanulmányozzák a megváltottak, és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust fogják látni… A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét és megalázta magát”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 555./old.)  

White idézet: A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. „Ismét eljövök” – mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység költözött a szívükbe, amit nem tudott elfojtani a fájdalom, sem megfakítani a megpróbáltatás. Szenvedés és üldözés közepette „a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenése” volt a „boldog reménység”. Amikor a thesszalonikai keresztények sírva temették el szeretteiket… Pál felhívta a figyelmüket a feltámadásra, amely a Megváltó adventjekor lesz. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. „És ekképpen – mondta – mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” (1Thessz 4:17-18) – A nagy küzdelem, 302./old.

Amikor Krisztus eljön a maga és az Atya dicsőségében, s vele mind a mennyei angyalok, amikor a menny seregei diadalkiáltásokkal kísérik Őt, s a legelragadóbb zene üti meg az emberek fülét, akkor mindenki teljes figyelmével az eseményeken csügg…

  A királyok, nemesek, hatalmasok és szegények s a pénz szerelmesei együtt zokognak majd nagy keservesen. Akik jólétük idején megvetették Krisztust és a nyomdokaiban járó szegényeket – akik nem szálltak volna le magas paripájukról, hogy meghajoljanak Krisztus előtt –, akik gyűlölték megvetett keresztjét, azok most mind arcra borulnak a föld porában…

Egy nyelv sem tudja kifejezni a jelenet dicsőségét. Mindig közelebb jött a fenségnek és felülmúlhatatlan dicsőségnek élő felhője, és mi világosan megláthattuk Jézus kedves személyét. Most nem viselt töviskoronát, hanem a dicsőség koronája ragyogott szent homlokán. Ruhájára és homlokára ez a név volt felírva: „Királyok Királya és uraknak Ura… A föld rengett előtte, és eltávozott előle, mint az összehengerített papírtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult helyéből… 

Azok, akik nemrég még Isten gyermekeit a földről ki akarták irtani, most szemtanúi voltak annak, hogy Isten dicsősége megnyugodott rajtuk. S halálos ijedtségükben hallhatták a szentek hangját, akik örömujjongva kiáltották: „Íme, a mi Istenünk, akire mi vártunk, s aki megsegít minket!” – A megváltás története, 410-411./old.