(Tit 2:11-14). Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, (12) és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, (13) mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, (14) aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. /RÚF/
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” (Jn 14:1). Jézus bátorít, hogy soha nem hagy el, visszajön értünk és hazavisz bennünket. Ez a világ nem az otthonunk, jobb idők következnek. Az Újszövetség minden huszonöt verséből egy az Úr visszatéréséről szól. A sötét napokban, amikor az életünket az egyházi-állami hatalom rendeletei fenyegetik, Krisztus visszatérésének ígérete reménnyel tölti be a szívünket. Ez az „áldott” vagy „boldog reménység”, ami minden korban erősítette Isten hűséges népét.
(Ézs 25:8-9). Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr! (9) Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! /RÚF/
(Jel 6:15-17). A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek a barlangokban és a hegyek sziklái között, (16) és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, (17) mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg? /RÚF/
A gonoszok rádöbbennek, milyen iszonyatos következményekkel jár a bűn, az igazak pedig már elfogadták a felkínált csodálatos kegyelmet. Az Isten elleni lázadás félelmet, bűntudatot kelt, kárhoztatáshoz és végül örök halálhoz vezet, de aki elfogadja Jézus üdvözítő kegyelmét, annak Krisztus visszatérése bűnbocsánatot, békességet és örök örömöt hoz.
(Jel 19:7) Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya /RÚF/
„Az egész örökkévalóságban Krisztus keresztjét tanulmányozzák a megváltottak, és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust fogják látni… A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét és megalázta magát”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 555./old.)
White idézet: A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. „Ismét eljövök” – mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység költözött a szívükbe, amit nem tudott elfojtani a fájdalom, sem megfakítani a megpróbáltatás. Szenvedés és üldözés közepette „a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenése” volt a „boldog reménység”. Amikor a thesszalonikai keresztények sírva temették el szeretteiket… Pál felhívta a figyelmüket a feltámadásra, amely a Megváltó adventjekor lesz. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. „És ekképpen – mondta – mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.” (1Thessz 4:17-18) – A nagy küzdelem, 302./old.
Amikor Krisztus eljön a maga és az Atya dicsőségében, s vele mind a mennyei angyalok, amikor a menny seregei diadalkiáltásokkal kísérik Őt, s a legelragadóbb zene üti meg az emberek fülét, akkor mindenki teljes figyelmével az eseményeken csügg…
A királyok, nemesek, hatalmasok és szegények s a pénz szerelmesei együtt zokognak majd nagy keservesen. Akik jólétük idején megvetették Krisztust és a nyomdokaiban járó szegényeket – akik nem szálltak volna le magas paripájukról, hogy meghajoljanak Krisztus előtt –, akik gyűlölték megvetett keresztjét, azok most mind arcra borulnak a föld porában…
Egy nyelv sem tudja kifejezni a jelenet dicsőségét. Mindig közelebb jött a fenségnek és felülmúlhatatlan dicsőségnek élő felhője, és mi világosan megláthattuk Jézus kedves személyét. Most nem viselt töviskoronát, hanem a dicsőség koronája ragyogott szent homlokán. Ruhájára és homlokára ez a név volt felírva: „Királyok Királya és uraknak Ura… A föld rengett előtte, és eltávozott előle, mint az összehengerített papírtekercs, és minden hegy és sziget elmozdult helyéből…
Azok, akik nemrég még Isten gyermekeit a földről ki akarták irtani, most szemtanúi voltak annak, hogy Isten dicsősége megnyugodott rajtuk. S halálos ijedtségükben hallhatták a szentek hangját, akik örömujjongva kiáltották: „Íme, a mi Istenünk, akire mi vártunk, s aki megsegít minket!” – A megváltás története, 410-411./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése