2024. szeptember 15., vasárnap

Olajfák-hegyén a Gecsemáné kertben

(
Mk 14:32-42). Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom! (33) Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, (34) majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok! (35) Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. (36) És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. (37) Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani? (38) Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. (39) Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. (40) Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. (41) Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. (42) Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul. /RÚF/

Jézus és tanítványai elhagyták Jeruzsálem fallal körülvett városát, ahol a páskaünnepet tartották, és a Kidron-völgyön át az Olajfák-hegyének lejtőjén lévő kertbe mentek. A Gecsemáné név olajprést jelent, ami arra utal, hogy a közelben egy olívaolaj prés volt. A pontos hely ismeretlen, mert a rómaiak az Olajfák-hegyén lévő összes fát kivágták az ostrom során, Kr. u. 70-ben. Amikor Jézus belépett a kertbe, a többi tanítványt hátrahagyva, Péterrel, Jakabbal és Jánossal ment tovább. Majd tőlük is eltávolodott, egyedül haladt tovább. Ez a térbeli eltávolodás utal arra, hogy Jézus egyre inkább elszigetelődik, magányossá válik, egyedül néz szembe a közelgő szenvedéssel. 

 Jézus azért imádkozott, hogy az Atya vegye el tőle a szenvedés kelyhét, de csak akkor, ha az megegyezik az Ő akaratával. (Mk 14:36) Az arám Abba szót használja itt, amit Márk így fordít: „Atyám”. A kifejezés nem „apukát” jelent, mint azt némelyek állítják, mert a gyerekek Jézus korában az abi szót használták (lásd Raymond E. Brown: The Death of the Messiah. Anchor Bible Reference Library. New York, 1994, Doubleday, 1. köt. 172 173./old.). Mindenesetre a szóhasználat közeli családi kapcsolatra utal, aminek jelentőségét nem szabad csorbítani.

Jézus a szenvedés poharának eltávolításáért könyörgött, mégis alávetette magát Isten akaratának (vö. az Úr imájával, (Mt 6:10) Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. /RÚF/) A passió elbeszélésének további részéből nyilvánvaló, hogy Isten nemmel válaszolt az imájára. Nem vette el tőle a szenvedés poharát, ami által megváltást kínál fel a világnak. 

Amikor nehézségekkel küzdünk, bátorít, ha támogatnak a barátaink. (Fil 4:13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. /RÚF/) versében Pál elmondja, hogy mindenre van ereje abban, aki őt megerősíti. Sokan azonban elfeledkeznek (Fil 4:14). verséről: „Mind azáltal jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” (ÚRK). Jézus is erre vágyott a Gecsemánéban. Háromszor fordult a tanítványaihoz vigasztalásért, akik mindhárom esetben aludtak. Végül felébresztette őket, hogy velük együtt tudjon szembe nézni a ráváró kihallgatással. Ő készen állt, de a tanítványai nem.  (Bibliatanulmány)

White idézet: Tanítványai társaságában az Üdvözítő lassan ment a Gecsemáné kertje felé vezető úton. A húsvéti telihold fényesen ragyogott a felhőtlen égen. A zarándoksátrak városa mély csendben pihent. 

Eddig valahányszor alkalom adódott rá, Jézus komolyan elbeszélgetett tanítványaival és oktatta őket. Most azonban, mikor a Gecsemáné-kerthez közeledtek, furcsa mód hallgatag lett. Jézus gyakran felkereste ezt a kertet, hogy ott elmélkedjen és imádkozzon. Szíve azonban még sohasem volt annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének éjszakáján. Egész földi életén át Isten jelenlétének világosságában járt… Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten jelenlétének világosságából. Most olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik… Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes azokkal szemben, akik áthágták parancsolatait, így kiáltott fel: „Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!” (Mt 26:38) – Jézus élete, 685./old.  

Amikor Isten Fia leborulva imádkozott a Gecsemánéban, lelki gyötrelme oly nedvet sajtolt ki bőréből, mint jókora vércseppek. Itt vette őt körül a sűrű sötétség rémülete. Hiszen a világ bűnei nehezedtek rá. Az ember helyett szenvedett, mintha ő szegte volna meg Atyja törvényét. Ez a kísértés jelenete volt. Isten világossága visszahúzódott előle, s ő a sötétség hatalmainak kezébe került. Lelki kínjában elterült a hideg földön. Magán érezte Atyja rosszallását. Elvette a bűnös kezéből a szenvedés kelyhét, s maga akarta kiinni, hogy az áldások kelyhét nyújthassa az embernek. Az emberre lesújtandó harag Krisztust sújtotta. Ekkor reszketett meg kezében a titokzatos kehely.  (Bizonyságtételek 2. kötet) 

Ebben a szörnyű válságban, mikor minden kockán forgott, mikor a szenvedés pohara remegett a szenvedő kezében, megnyílt a menny, és világosság ragyogott fel a válság órájának sötétségében; és a hatalmas angyal, aki Isten előtt állt, aki azt a helyet foglalta el, amelyről Sátán levettetett, Krisztus mellé érkezik. Nem azért jött, hogy kivegye a poharat Krisztus kezéből, hanem azért, hogy megerősítse az Üdvözítőt a pohár kiivására az Atya szeretetének bizonyosságával. Az angyal azért jött, hogy erőt adjon az isteni-emberi könyörgőnek. Figyelmét a megnyílt egekre irányította, és megmutatta a Megváltónak azokat a lelkeket, akik a szenvedéseinek eredményeképpen megmenekültek a kárhozattól. Az angyal arról is biztosította Krisztust, hogy az Atya nagyobb és erősebb, mint Sátán, és hogy az ő halála megsemmisítő vereséget jelent Sátán számára. Ennek a világnak királyságát Isten a legmagasabbrendű szentnek adja. Az angyal azt mondta Krisztusnak, hogy „lelke szenvedése folytán látni fog és megelégszik” (Ésa 53:11), mert meglátja majd a megmentett emberi nemzetség sokaságát. – Jézus élete, 693./old. 


Az utolsó vacsora

(Mk 14:22-31). És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta ne kik, és ezt mondta: Vegyétek, ez az én testem. (23) Azután vette a poharat, hálát adott, oda adta nekik, és ittak belőle mindnyájan, (24) és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, a szövet ség vére, amely sokakért kiontatik. (25) Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában. (26) Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. (27) És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszé lednek a juhok.” (28) De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába. (29) Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem. (30) Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. (31) Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is. /RÚF/ 

 (2Móz 24:8) Azután Mózes vette a vért, ráhintette a népre, és ezt mondta: Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött veletek, mindezeknek az igéknek az alapján. /RÚF/

(Mk 14:12) (A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? /RÚF/) ...megjegyzi, hogy ez a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján történt, amikor levágták az áldozati bárányt. A vacsorára csütörtök este került sor. (Bibliatanulmány)

 Az utolsó vacsorán Jézus egy új emlékünnepet alapított. Ez a zsidó páskaünnepből való átmenet, ami közvetlenül kapcsolódik Izraelnek az Egyiptomból való kivonulásához, akkor lettek Isten szövetséges népévé a Sínainál. 2Móz 24:8. versében Mózes meghintette a népet az áldozatok vérével a szövetség megpecsételéseként, és ezt mondta: „Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött tiveletek, mindama beszédek szerint.”  Feltűnő, hogy a Jézus által alapított úrvacsorában nem szerepel a páskabárány elfogyasztása. Ez azért van így, mert Jézus az Isten Báránya. (Vö. (Jn 1:29). Másnap János látta, hogy Jézus hozzájön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! /RÚF/) Az úrvacsorai kenyér az Ő testét jelképezi. Az új szövetséget 

[vö. (Jer 31:31-34.) Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. (32) Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom föld jéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az Úr. (33) Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az Úr –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (34) Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az ember társát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre. /RÚF/

Jézus a saját vérével pecsételte meg, ezt jelképezi a pohár. „És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik”. (Mk 14:24)

Mindeközben Jézus megjövendölte, hogy a tanítványai mind elhagyják Őt. (Zak 13:7). Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! – így szól a Seregek Ura. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek! /RÚF/) ...versét idézte, amely arról szól, hogy a pásztort karddal ölik meg, a juhok pedig szétszélednek. Jézus a pásztor, tanítványai a juhok. Ez kemény, szomorú üzenet, de Jézus reményteljes gondolatot fűzött hozzá: megismételte a feltámadásáról szóló ígéretet. Hozzátette, hogy a tanítványai előtt megy majd Galileába. (Mk 16:7). De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. /RÚF/) ...versében ezt a jövendölést megismétli a Jézus sírjánál ülő ifjú, tehát itt különös súlya van. 

Ezt azonban a tanítványoknak nagyon nehezükre esett elfogadni, különösen Péternek, aki fogadkozott, hogy mindenki más elbukhat, de ő nem. Jézus azonban komoly hangnemben kijelentette, hogy Péter háromszor meg fogja tagadni Őt, mielőtt a kakas kétszer megszólal. Ez a jövendölés fontos szerepet kap Jézus kihallgatásának és Péter tagadásának jelenetében, ezért itt is figyelnünk kell rá.

 White idézet: A húsvét a múltba mutatott, Izrael gyermekeinek szabadulására, de ugyanakkor előre is, Krisztusra, az elbukott emberekért megölt Isten Bárányára. Az ajtófélfára hintett vér jelképezte Krisztus engesztelő vérét, és azt, hogy a bűnös embernek szüntelenül szüksége van erre a vérre, hogy védelmet nyerjen Sátán hatalmával szemben, és végül üdvösséget szerezzen. Krisztus a tanítványaival együtt fogyasztotta el a húsvéti bárányt még a keresztre feszítése előtt, és azon az éjszakán rendelte el az úrvacsorát, hogy azt tartsák meg halálának emlékére. – Spiritual Gifts, 3. köt., 223, 225./old.

Jézus elleni cselszövés

 Mk 14:1-11. Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék, (2) mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében. (3) Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére. (4) Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? (5) Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint három száz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, (6) de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. (7) Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. (8) Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. (9) Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. (10) Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. (11) Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust. /RÚF/

(Márk 14:1) közli, hogy a páska ünnepéig még két nap van hátra. A találkozó valószínűleg vagy kedden este, vagy szerdán történhetett azon a héten. A vallási vezetőknek volt egy tervük, precízen időzítettek, és csak eszközre volt szükségük a céljuk eléréséhez, az pedig meglepő helyről fog érkezni.

 A Jézus elleni cselszövés egy asszony történetével kapcsolódik össze, aki drága, illatos olajjal keni meg Jézus fejét. Márk nem fedi fel az asszony kilétét, akinek lenyűgöző ajándéka, amit Jézusnak adott, éles ellentétben áll Júdás álnokságával, amikor elárulta Urát. Az asszonyt nem nevezi meg az író, Júdást igen: egy a tizenkettő közül. Az asszony ajándékának árát közli az író, Júdás tettének ára csupán a pénz ígérete.

Az asszony tettének pontos okát nem tudjuk meg, de a vacsoravendégekre nagy hatást tett az, hogy egy éves keresetnek megfelelő összegű illatos olajat csak úgy ráöntött Jézusra. Az Úr azonban fellépett az asszony védelmében, kijelentette, hogy felejthetetlen tettéről mind végig megemlékeznek majd az evangélium hirdetése során. Valóban mind a négy evangélium feljegyzi a történetet valamilyen formában, valószínűleg azért, mert Jézus szavai emléket állítottak az asszony tettének.

Júdás árulása sem mehet feledésbe. Márk utalt arra, hogy az ő indítóoka a kapzsiság volt. János evangéliuma ezt világosan közli is. [Jn 12:4-6. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: (5) Miért nem adták el inkább ezt a kenetet há romszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? (6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. /RÚF/]   

Márk a „jó” szóval eljátszva szemlélteti a két, egymástól eltérő indítékot, vagy tervet, ami szerepel ezekben a történetekben. Jézus kijelenti az asszony tettéről: „jó dolgot cselekedett énvelem” (Mk 14:6), majd hozzáfűzi, hogy a szegényekkel mindenkor „jót tehettek” (Mk 14:7), (Mk 14:9) versében pedig a jó hír (evangélium) szerves részeként említi az asszony tettét. Mk 14:11 versében arról olvasunk, hogy Júdás keresi „a jó alkalmat” Jézus elárulására. 

Ez a szójáték azt hivatott hangsúlyozni, hogy a Messiás megölésére szőtt emberi terv valójában az evangélium része, mert teljesedik általa Isten akarata, aki Fiát áldozatul adta az emberiség megváltásáért.  

2024. szeptember 14., szombat

Nikodémus a Magas Tanács tagja

Nikodémus hallotta Keresztelő János prédikálását a bűnbánatról és a keresztségről. János ráirányította az emberek figyelmét arra, Aki Szentlélekkel keresztel. Nikodémus maga is érezte a lelkiség hiányát a zsidóknál, és azt, hogy nagymértékben a vakbuzgóság és a világi ambíciók irányítják őket. Remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak a Messiás eljövetelével. Keresztelő János szívet vizsgáló üzenete mégsem tudta a bűn elítélésére vezetni. Mint szigorú farizeus, büszke volt jó cselekedeteire. Köztiszteletnek örvendett jótékonysága és a templomi szolgálat fenntartása iránti bőkezűsége miatt, s úgy érezte, hogy biztosította Isten kegyét. Megijesztette egy olyan ország gondolata, amely túl tiszta ahhoz, hogy ő jelen állapotában megláthassa.

Nikodémus magas tisztségét, bizalmi állását nagy műveltségének és kiváló képességeinek köszönhette. A nemzeti tanács megbecsült tagja volt. Őt is felkavarta Jézus tanítása, s noha gazdag, tanult és köztiszteletnek örvendő ember volt, furcsa módon mégis vonzódott az alázatos názáretihez. Az Üdvözítő ajkáról elhangzó tanítások mélyen hatottak rá, és szeretett volna többet megtudni ezekről a csodálatos igazságokról.

Nikodémus tiszteletben álló izraelita tanító, a Szanhedrin egy vagyonos tagja volt. Az ő bizonyságtételének több okból is fontos szerep jut János evangéliumában. Úgy szólította meg Jézust, hogy „Mester”, isteni küldetésének igazolásaként utalt a jelekre, amelyeket Jézus tett. Tehát bizonyítékot mutatott arra, hogy Jézus a Messiás, még mielőtt valóban tudatában lett volna.  

A jelekben Nikodémus annak bizonyságát látta, hogy Jézus Istentől jött, de nem ismerte fel bennük a Messiásra mutató ószövetségi próféciák teljesedését, tehát volt benne némi kétség. Ekkor még nem fogadta el, hogy Ő a Krisztus.  

 „Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Ján 3,5) Nikodémus tudta, hogy Jézus itt a vízzel való keresztségre és a szív Isten Lelke általi megújulására utalt. Meggyőződött arról, hogy annak a jelenlétében van, akiről Keresztelő János jövendölt. „Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? ” – kérdezte Jézus Krisztus (Ján 3,10). 

Krisztus Nikodémushoz intézett szavainak gyakorlati jelentősége van ma számunkra: "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született." (Jn 3:5-8)

„Monda néki Nikodémus: mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az anyjának méhébe másodszor, és születhetik-e?” (Jn 3:4.) Kinyilatkoztatta azt a tényt - amit sokan tesznek, amikor az éles igazság megérinti a lelkiismeretet -, hogy a testi ember nem fogja fel Isten Lelkének dolgait. Semmi nincs bennük, ami válaszolna a lelki dolgokra; a lelki dolgok lelkileg érthetők meg. Bár Nikodémus nem fogta fel Jézus szavait, Ő mégsem volt türelmetlen vagy rosszalló, hanem még világosabbá akarta tenni az általa képviselt igazságot. Ünnepélyes, nyugodt méltósággal ismételte Jézus a szavakat oly módon, hogy meggyőzze őt isteni igazságáról: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükséges néktek újonnan születnetek” (Jn 3:5-7).

Jézus azonban ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. A magányos hegyi éjszakán az egyetlen hallgatóhoz intézett szavak nem vesztek el. Nikodémus egy ideig nem ismerte el nyilvánosan Jézus Krisztust, de figyelte életét és eltöprengett tanításain. A főtanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus elpusztítására irányuló terveit. Amikor végül Jézust fölemelték a keresztre, Nikodémus visszaemlékezett az Olajfák hegyén elhangzott tanításra: „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,14–15) Abból a titkos beszélgetésből származó világosság bevilágította a keresztet a Golgotán, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.(EGW:  Jézus élete)

Nikodémus, Arimáthiai Józseffel közösen viselte Jézus eltemettetésének költségeit. A tanítványok féltek ugyan, hogy Krisztust nyíltan kövessék, de Nikodémus és József bátran segítségükre siettek; e gazdag és köztiszteletben álló férfiak pártfogása nagyon értékes volt számukra. Így a tanítványok megtehették szeretett Mesterükért mindazt, amit szegénységük miatt egyébként nem tehettek volna. Sőt e gazdag és befolyásos férfiak pártfogása a papok és főemberek gonoszsága ellen is megvédelmezte őket. (EGW:Az apostolok története

Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serken (EGW:  Jézus élete)

Bethániai Mária odaült Jézus lábához

 

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját kiolthatta volna a lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat; ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött. (EGW:  Isten csodálatos kegyelme)

Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra. Látta jellemének jobb vonásait. A megváltási terv nagy lehetőségekkel ruházta fel az emberiséget, és Máriában ezek a lehetőségek váltak később valóra. Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. 

A jóillatú ajándékot, amelyet Mária a Megváltó élettelen testére szándékozott kenni, az élő testre önthette. Temetésekor annak édes illata csak a sírboltot járhatta volna át, most azonban Jézus szívét töltötte be a bizonyossággal, hogy hisz benne és szereti Őt. Arimáthiai József és Nikodémus nem ajánlották fel szeretetük ajándékát Jézusnak, amíg élt. Keserű könnyekkel hozták drága kenetüket hideg, öntudatlan testére. Az asszonyok, akik keneteket vittek a sírhoz, hiába fáradtak, mert Ő már feltámadt. Mária viszont, azáltal hogy akkor öntötte ki szeretetét a Megváltóra, amikor Jézus még láthatta odaadását, a temetésére kente fel Őt. Amikor Jézus nagy próbatételének sötétjébe szállt le, magával vitte ennek a cselekedetnek az emlékét – annak a szeretetnek a zsengéjét, amelyet megváltottaitól fog kapni mindörökké.

A Szentírás úgy említi Mária tettét – Jézus felkenését –, mint ami megkülönbözteti őt a többi Máriától. A Jézus iránti szeretet és tisztelet cselekedetei bizonyítják az Isten Fiába vetett hitet. A Szentlélek úgy említi, mint Mária Krisztus iránti hűségének bizonyítékait, „ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala”  (1Tim 5,10)  

Krisztus gyönyörködött Mária őszinte vágyában, hogy Ura akaratát teljesítse. Elfogadta a tiszta érzelmek gazdagságát, amit tanítványai nem tudtak és nem is akartak megérteni. Mária kívánsága, hogy így szolgáljon Urának, értékesebb volt Krisztus szemében a világ összes drága keneténél, mert kifejezte az asszony megbecsülését a világ Megváltója iránt. Máriát Krisztus szeretete késztette. Jézus Krisztus páratlan jelleme betöltötte a lelkét. A kenet szívét jelképezte. Külső megnyilvánulása volt annak a szeretetnek, amelyet túláradó mennyei folyamok tápláltak. (EGW:  Jézus élete)

2024. szeptember 13., péntek

A lelki szegények - az alázatosak és a Jézus Krisztussal való kapcsolat

 

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:2-3)

 Krisztus hegyi-beszéde hirdeti, hogy kik is áldottak igazán: „Boldogok a lelki szegények; akik nem magukat dicsőítik, hanem tettetés nélkül valók, szerények, nem túl kevélyek, hogy tanítani lehetne őket, nem hiúk s nem vágynak a világ tapsára – övék a mennyek országa.

"Övék a mennyeknek országa" - mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát... Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, amely alkalmasakká teszi őket "a szentek örökségében való részvételre a világosságban" (Kol 1:12).

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek... [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Mi nem vagyunk érdemesek Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A kevély nem érez hiányt, ezért bezárja szívét Krisztus és a kimondhatatlan áldások előtt, melyek adományozása végett Urunk a Földre jött. Akik a maguk szemében gazdagok és dicséretre méltók, azok nem kérnek hittel, ezért nem is részesülnek Isten áldásában. Úgy érzik, hogy nincs szükségük semmire, ezért üresen távoznak. Akik viszont tudják, hogy nem menthetik meg magukat, és a saját erejükből szent cselekedetekre sem képesek, azok nagyra értékelik azt a segítséget, melyet Krisztus tud nyújtani nekik. Ezek a lelki szegények, őket nevezi Jézus áldottaknak.  (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

2024. szeptember 7., szombat

Üres, kisöpört ház - Szentlélek hiánya

 

Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. (Máté 12:43-45)


Azokat is figyelmeztette,(Jézus) akikre hatottak a szavai, akik örömmel hallgatták Őt, de nem rendelték alá magukat, hogy a Szentlélek bennük lakozzon. Nemcsak az ellenállás, hanem a nemtörődömség is rombolja a lelket.

Sokan voltak Krisztus idejében - ahogyan ma is -, akiket Sátán hatalma egy időre, úgy tűnik, megtört. Isten kegyelme által megszabadultak a lelkeket uralma alatt tartó gonosz szellemektől. Örvendeztek Isten szeretetében, ám, akár a példázatbeli köves földhöz hasonlító hallgatók, nem lakoztak abban. Nem rendelték alá magukat naponta Istennek, hogy Krisztus szívükben lakozhassék, és amikor a gonosz lélek visszatért, s vett maga mellé "más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál" (Mt 12: 45), mindenestül a gonosz hatalmába kerültek.  (EGW: Jézus élete)

A Szentlélek hiánya nem Isten fösvénysége miatt van. Megváltoztatni ezt a helyzetet csak maguk a gyülekezetek tudják. Isten ezt mondja népének: "Kelj fel és tanúsíts érdeklődést a szent dolgok iránt." Hol van a mi hitünk? Tartunk-e fenn megfelelő kapcsolatot Jézus Krisztussal? Követjük-e Őt az önmegtagadásban és állhatatosságban? Megértéssel beszélünk-e az igazságról? Amikor Isten kitölti Szentlelkét a gyülekezetre, az az Ő dicsőségére gyümölcsöt terem. A Lélek kardja erőtől áradóan mindkét irányba vág. (EGW: A Szentlélek eljő reátok)

Meg kell üresítenünk magunkat az önzéstől. Ez azonban nem minden, amit tennünk kell, mert amikor a bálványoktól megszabadultunk, az űrt be is kell töltenünk. Ha a szívünk üresen maradna, és az űrt nem töltenénk be, akkor ahhoz az emberhez lennénk hasonlóak, akinek háza "üresen, kisöpörve és felékesítve" állt (Mt 12:44), anélkül hogy vendéget fogadott volna be. A gonosz lélek más hét gonosz társat vett maga mellé, nála gonoszabbakat, bementek és ott tanyáztak, és ennek az embernek a későbbi állapota rosszabb lett az előzőnél....  (EGW: A Szentlélek eljő reátok)

Mihelyt a Szentlélek munkája felébreszti lelkiismeretünket, azonnal megértjük a bűn horderejét és gonoszságát; irtózattal telünk el iránta. Arra a meggyőződésre jutunk, hogy a bűn választott el bennünket Istentől, és hogy a gonosz hatalmába és rabszolgaságába kerültünk. Minél inkább igyekszünk menekülni, annál inkább tudatára ébredünk tehetetlenségünknek. Indítékaink szennyesek, és szívünk tisztátalan. Észrevesszük, hogy életünk önzéssel és bűnnel telt. Bűnbocsánat, megtisztulás és szabadulás után vágyakozunk. Ugyan mit is tehetünk, hogy összhangba jussunk Istennel, és átalakuljunk az Ő hasonlatosságára. (EGW: Jézus élete)

Amit a keresztények tesznek, legyen átlátszó, mint a napsugár. Az igazság Istentől van; a hazugság és a hamisság ezernyi megnyilvánulása pedig az ördögtől. Aki bármi módon eltávolodik az igazmondástól, az a gonosz hatalmába juttatja magát. Igaz, hogy nem mindig könnyű a pontos igazságot szólnunk. Nem számolhatunk be az igazságról, ha nem ismerjük. Milyen gyakran előfordul, hogy előítélet, hiányos ismeret, helytelen mérlegelés akadályozza annak helyes megítélését, amiről szó van. Nem tudjuk az igazságot szólni, csak ha értelmünket mindenkor az irányítja, aki maga az igazság. (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

2024. szeptember 5., csütörtök

A nagy nyomorúság

 

(Mk 13:14). Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe. /RÚF/ 

 (Mk 13:19). mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz soha.

Olyan nagy nyomorúságra utal, amilyen nem volt még a világ teremtése óta. Ez előrevetít egy nagyobb, még kiterjedtebb üldözést, mint amilyen volt Jeruzsálem eleste idején. Mk 13:19 jövő időre vált, és olyan eseményeket jelez előre, amelyek még távolabb vannak Jézus korától.

(Mk 13:19-23) [mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz soha. (20) És ha az Úr nem rövidítette volna meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket magának ki választott, megrövidítette azokat a napokat. (21) Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek! (22) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat. (23) Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent! /RÚF/] - verseiben leírt nagy üldözésben pedig Dániel 7-8. fejezeteinek próféciái visszhangzanak, ahol a kis szarv hatalom Isten népét üldözi „ideig időkig és félidőkig” (Dán 7:25). Ez az ezerkétszáz hatvan napos prófétai időszak ezerkétszázhatvan valóságos évnek felel meg [(4Móz 14:34). Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek. /RÚF/; (Ez 4:6). Ha ezt letöltötted, másodszor feküdj a jobb oldalad ra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg. /RÚF/], ami Kr. u. 538-tól Kr. u. 1798-ig tartott. Kr. u. 1798-ban Napóleon el küldte a tábornokát, hogy vigye fogságba a pápát. Az ezerkétszázhatvan év alatt a kis szarv hatalom üldözte és megölte azokat, akik nem értettek egyet az egyházi kormányzat rendszerével. 

(Mk 13:20) arról beszél, hogy az üldözést Isten megrövidíti népe kedvéért. Történelmileg az üldözés tüze valóban alábbhagyott a protestáns reformáció indulásával, megrövidítve ez zel a nyomorúság idejét. Ahogy a kis szarv hatalom gyengült, egyre több és több ember csatlakozott a reformokhoz. Ám a kis szarv hatalma ismét megerősödik, ahogy azt Jele nések 13. fejezetének próféciája jelzi. 

(Mk 13:21-23) szakaszában Jézus egy másik fenyegetésre figyelmeztet, a hamis próféták és hamis krisztusok megjelenésére, akik a visszajövetele előtt lépnek majd fel. Megváltónk figyelmezteti követőit, hogy óvakodjanak tőlük. 

White idézet: A nyomorúságos idő, amilyen még nem volt, nemsokára ránktör, és olyan tapasztalatra lesz szükségünk, amilyennel most még nem rendelkezünk – sokan mégsem igyekeznek, hogy megszerezzék. A hétköznapok során gyakran előfordul, hogy a várható problémát nagyobbnak gondoljuk, mint amilyen a valóságban – de az előttünk álló végső válságra ez nem igaz. Senki sem képes leírni a megpróbáltatás nagyságát… Sátán haragja egyre növekszik, ahogy fogy az idő, és csalása, pusztítása a nyomorúságos időben éri el tetőfokát… Sátánnak hatalma van azok felett, akik átengedték magukat irányí tásának, s a föld lakosait nagy és végső nyomorúságba hajszolja. Ahogy Isten angyalai már nem tartják ellenőrzés alatt az emberi szenvedélyek viharait, a viszály minden eleme szabadjára lesz engedve. Az egész világ rettenetesebb romlásra és pusztulásra jut, mint amilyen a régi Jeruzsálemet elsöpörte. – Maranatha, 275./old. 


A pusztító utálatosság

(Mk 13:14-18). (14) Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, (15) aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon vala mit a házából, (16) és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját! (17) Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! (18) Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez /RÚF/

Jézus (Mk 13:14) versében jut el mondandójának lényegéhez Jeruzsálem vesztével kapcsolatosan. A „pusztító utálatosságra” utal. Az Úr azt mondja, hogy aki olvassa, értse meg. Ezekkel a szavakkal Jézus Dániel próféta könyvére irányítja a tanítványok figyelmét. Ez a szófordulat (Dán 9:27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/; (Dán 11:31). Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt. /RÚF/; (Dán 12:11). Attól fogva, hogy megszüntették a mindennapi áldozatot, és felállították az iszonyatos bálványt, ezerkétszázkilencven nap telik el. /RÚF/] verseiben jelenik meg, párhuzamosan (Dán 8:13). Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? /RÚF/ versével. 

(Dán 9:24-27) [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szent jét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/

Miután gondosan áttanulmányoztuk (Dán 9:24-27) verseit, világossá válik, hogy ez Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik. Viszont ki a „kö vetkező fejedelem”, aki Jeruzsálem pusztulását okozza? A várost a római hadvezér, Titusz rombolta le. Ez alapján az tűnik logikusnak, hogy ő a következő fejedelem, akire (Dán 9:26 27) utal. A két személy azért kapcsolódik össze, mert a város végzetét vetítette előre az a mód, ahogyan a Messiással bántak.

Mit jelent a „pusztító utálatosság”, amit Jézus említett, Dániel szavait idézve? Sajnos sok teológus úgy hiszi, hogy ez az utálatosság utalás arra, amikor Antiokhus Epiphanes a Kr. e. 2. században megszentségtelenítette a templomot. Ez nem állja meg a helyét. Jézus elmondása szerint a „pusztító utálatosság” olyasmi, ami az Ő földi tartózkodása után következik, tehát aligha utalhat arra, ami két évszázaddal korábban történt.  

Az utálatosság valószínűleg a pogány római zászlókra utal, amelyeket Jeruzsálem ostroma idején, a Kr. u. 60-as évek végén bevittek Izraelbe a hódítók. A keresztények számára ez volt a jel, hogy fussanak ki, amit meg is tettek.

 White idézet: Jézus kinyilatkoztatta a tanítványoknak a hitehagyó Izraelt sújtó ítéletet, különösen azt a megtorló büntetést, amely a Messiás elutasítása és megfeszítése miatt éri őket. Félreérthetetlen jelek fogják megelőzni a félelmetes, végső eseményeket. A rettegett óra hirtelen és szélsebesen jön. A Megváltó figyelmeztette követőit: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.” (Mt 24:15-l6; Lk 21:20-21) Amikor a bálványimádó rómaiak kitűzik hadijelvényeiket a szenttérségen, amely több száz méteres sávban vette körül a város falait, akkor Krisztus követői meneküljenek. Amikor az intő jel feltűnik, akik meg akarnak menekülni, ne késlekedjenek! Látva a menekülésre intő jelet, azonnal engedelmeskedjenek egész Júdeában és magában Jeruzsálemben is. Aki éppen a háztetőn van, ne menjen be a házba, még azért se, hogy a legértékesebb kincseit megmentse! Aki a mezőn vagy a szőlőben dolgozik, ne időzzön azzal, hogy visszatér a felsőruhájáért, amelyet levetett arra az időre, míg a nap hevén dolgozik! Egy pillanatigse tétovázzon, nehogy a többiekkel együtt elpusztuljon! – A nagy küzdelem, 25./old.

Jézus prófétál az utolsó időről

(Mk 13:1-13). Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! (2) Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (3) Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András: (4) Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik? (5) Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket! (6) Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek. (7) Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. (8) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete. (9) Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik. (10) Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. (11) Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, ha nem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szól tok, hanem a Szentlélek. (12) Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, (13) és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül. /RÚF/

A templom épületegyüttese lenyűgöző volt. Josephus írja, hogy a királyi oszlopcsarnoknak, amely az építmény déli oldalán húzódott, százhatvankét oszlopa volt, és mindegyik olyan vastag, hogy három ember érte csak körül (Antiquities, 15.11.5 413-414.). Jézus pedig azt mondta: ezt mind-mind földig fogják rombolni. A bámulatos épületre vonatkozó prófécia a hallgatóság számára bizonyára a világ végét idézte. „Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolha tatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor »Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik« (Mt 24:2)” (Ellen G. White: Jézus élete. 531./old.).

 A tanítványok tudni akarták, mikor teljesedik Jézus jövendölése. Ezért egy kisebb csoport, Péter, Jakab, János és András az időpontról kérdezte Őt. (Mk 13:4)/RÚF/) Tudni akarták, mikor lesznek meg ezek az események, és mi lesz a bekövetkezésük jele. (Mk 13:5-13) szakaszában nem is az a megdöbbentő, hogy Jézus ideje nagy részét nem Jeruzsálem elestének ecsetelésével tölti, hanem inkább arra figyelmezteti tanítványait, mit várhatnak szolgálatuk során, miközben megalapítják a korai keresztény egyhá zat. Az sem tűnik könnyű útnak. Sőt, üldözés, kihallgatás vár rájuk, némelyiküknek az életét is kioltják. Jézus azonban azt hangsúlyozta, hogy ennek még nem akkor volt az ideje. Ne csapják be őket a közben zajló események. Ráadásul a Szentlélek megadja nekik a megfelelő szavakat a maga idejében, még ha a rokonaik és a barátaik el is hagyják őket. Jézus próféciájának e bevezető szavaiból az a tanulság, hogy Isten népének nem szabad félnie az üldözések viharától és a próbáktól. Legyenek éberek, és Isten Lelke átsegíti őket a nehézségeken. 

White idézet: A tanítványok félelemmel vegyes csodálkozással hallgatták Krisztus jövendölését a templom lerombolásáról, és szerették volna jobban megérteni, mit jelentenek szavai. Több mint negyven éven át sok-sok kincset, munkát, építészeti szaktudást fordítottak a templom pompájának emelésére, Nagy Heródes bőven adott erre a célra római vagyont és zsidó kincset, sőt, még a világ császára is gazdagította ajándékaival. Szinte mesébe illő méretű, súlyos fehér márványtömböket építettek be a templomba, amelyek erre a célra érkeztek Rómából. A tanítványok ezekre a kövekre hívták fel Mesterük figyelmét, amikor ezt mondták: „Nézd, milyen kövek, és milyen épületek!” (Mk 13:1) 

Jézus válasza ünnepélyes és lesújtó volt: „Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” (Mt 24:2) – A nagy küzdelem, 24-25./old.

 És amikor [a tanítványok] az Olajfák-hegyén körülvették a Megváltót, megkérdezték: „Mi kor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24:3) 

 Isten irgalmasan eltakarta a jövőt a tanítványok elől. Ha akkor teljesen felfogták volna azt a két rettenetes dolgot: a Megváltó szenvedését és halálát, valamint városuk és templomuk elpusztulását – porigsújtotta volna őket a rémület. Krisztus csak a vázát adta meg azoknak a kiemelkedő eseményeknek, amelyek a történelem lezárulása előtt bekövetkeznek. Szavait akkor még nem értették meg teljesen; de később fény derült rájuk, mert népének szüksége van a bennük rejlő eligazításra. A prófécia, amit Krisztus mondott, kettős jelentéstartalmú volt. Miközben előrevetítette Jeruzsálem pusztulásának árnyékát, az utolsó súlyos napok félelmetes eseményeit is jelezte. – A nagy küzdelem, 25./old.

Jézus Krisztus tanításai

A 7-es szám isteni jelentése a Bibliában

A 7-es szám az egyik legerőteljesebb és leggyakrabban előforduló szám a Bibliában. Az isteni tökéletességet, a teljességet és a szellemi bet...