Második legjobb választás. Jerikó elfoglalása

 

(2Móz 17:7-13). Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? (8) Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. (9) Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. (10) Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. (11) És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. (12) De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. (13) Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. /RÚF/

(Józs 6:15-20). A hetedik napon pedig az történt, hogy pirkadatkor fölkeltek, és a szokott módon megkerülték a várost, most azonban hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer a várost. (16) Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! (17) Átok terhe alatt ki kell irtani a várost, az Úré az mindenestül! Csak a parázna Ráháb maradjon életben mindazokkal együtt, akik a házában vannak, mert elrejtette a követeket, akiket kiküldtünk. (18) Hozzá ne nyúljatok a kiirtandókhoz, különben rátok száll az átok; el ne vegyetek semmit a kiirtandókból, mert átkot hoztok Izráel táborára, és szerencsétlenségbe döntitek! (19) Az összes ezüstöt és aranyat meg a réz- és vastárgyakat az Úrnak szenteljétek, azok az Úr kincstárába kerüljenek. (20) Ekkor kiáltani kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürtzengést, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost. /RÚF/

 (2Mózes 17). fejezetében található az első eset, amikor Izraelnek harcolnia kellett a kivonulás után, akkor az amálekitákkal szemben védték meg magukat. Izrael tanúja volt Isten végtelen hatalmának az egyiptomi csapások idején és amikor a szabadságra vezette ki őket az országból. Isten Izraelre vonatkozó eredeti tervében tehát nem szerepelt, hogy más népekkel harcoljanak 

((2Móz 23:28). Rettenetes félelmet küldök előtted, amely kiűzi előled a hivvieket, a kánaániakat és a hettitákat. /RÚF/; 

(2Móz 33:2). Angyalt küldök előtted, és kiűzöm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. /RÚF/) 

Azonban nem sokkal az Egyiptomból való kivonulás után zúgolódni kezdtek út közben 

(2Móz 17:3). De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! /RÚF/),

 ...még azt is megkérdőjelezték, hogy Isten köztük van-e. Ez volt az a pillanat, amikor Amálek Izrael ellen vonult. Mindez nem véletlen. Isten engedte meg, hogy az amálekiták megtámadják őket, hogy népe újból tanuljon meg bízni benne.

 Anélkül, hogy feladná az elveit, Isten leereszkedik Izrael szintjére, ahol a nép van, és szüntelen az ideális tervének megvalósítására hívja őket. Teljesen és fenntartás nélkül bízniuk kell abban, hogy Ő beavatkozik, amikor kell. Valójában a háború törvényét (5Mózes 20. fejezet) csak a negyven év pusztai tartózkodás tapasztalatai után adta, méghozzá Izrael hitetlenségének köszönhetően. Az új helyzet új stratégiát kívánt, és csak ekkor parancsolta Isten, hogy teljesen irtsák ki a kánaánitákat 

(5Móz 20:16-18). De az itt lakó nemzetek városaiban, amelyeket örökségül ad neked Istened, az Úr, ne hagyj életben egy lelket sem! (17) Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat, a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr; (18) azért, hogy meg ne tanítsanak benneteket mindazoknak az utálatos dolgoknak az elkövetésére, amelyeket ők isteneik tiszteletére elkövetnek, és így ne vétkezzetek Istenetek, az Úr ellen. /RÚF/

 Amellett, hogy a háború szükségszerűvé vált Izrael számára, az Úrhoz való hűségük próbája is lett. Isten nem mondott le róluk, hanem engedte, hogy tanúi legyenek hatalmának, miközben megtapasztalják a tőle való teljes függést.

 Az izraeliták részvétele a honfoglalásban nyilvánvaló a Józsué által a könyv végén levont következtetésből. Itt a kánaániakról azt írja, hogy harcoltak az izraeliták ellen 

(Józs 24:11). Azután átkeltetek a Jordánon, és elérkeztetek Jerikóhoz. Harcba szálltak ellenetek Jerikó polgárai, az emóriak, a perizziek, a kánaániak, a hettiták, a girgásiak, a hivviek és a jebúsziak, de a kezetekbe adtam őket. /RÚF/

 Jerikó falainak összeomlása isteni csoda eredménye volt, de a harcban Izrael népének aktívan részt kellett vennie, szembe kellett nézniük a város lakóinak makacs ellenállásával.

 Izrael részvétele a fegyveres konfliktusban az Úr segítségébe vetett feltétlen bizalom kifejlesztésének egyik módjává vált. Ugyanakkor Izraelnek mindig emlékezetében kellett tartania 

(Józs 7:12-13). Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! (13) Kelj föl, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg magatokat holnapra! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: Kiirtanivaló van közötted, Izráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok magatok közül a kiirtanivalót. /RÚF/;

 (Józs 10:8). Az Úr ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. /RÚF/), 

...hogy minden egyes csata kimenetele végső soron az Úr kezében van, és csakis azzal tudják befolyásolni egy katonai konfliktus kimenetelét, ahogyan hitükkel vagy hitetlenségükkel az Úr ígéreteihez viszonyulnak. A választás az ő kezükben volt.

 White idézet: Lázadása és hitehagyása által az ember eljátszotta Isten kegyét. Nem a jogait, hiszen az embernek önmagában nem is lehetne értéke, csak Isten drága Fia által. Ezt a kérdést meg kell értenünk. Az ember eljátszotta azokat a kiváltságokat, melyeket Isten az Ő kegyelme által ingyen ajándékként adott neki, mint egy letétbe helyezett kincset, melyet ügyének fejlesztésére és dicsőségére kell felhasználni. Abban a pillanatban, amikor Isten munkásai visszautasították az országa törvényeinek való engedelmességet, azonnal hűtlenné váltak Isten kormányzatával szemben, és teljesen méltatlanná váltak mindazon áldások elfogadására, melyekkel Isten elhalmozta őket.

 Így festett az emberiség állapota akkor, amikor törvényszegésével megszakította Istennel való kapcsolatát. Ekkor már nem volt többé jogosult egy lélegzetvételnyi levegőre, a nap egy sugarára és egy csipetnyi ételre sem. Az ember mégsem semmisült meg, és ennek az volt az oka, hogy Isten annyira szerette őt, hogy odaadta érte drága Fiát, aki elszenvedte bűneink büntetését. Krisztus elhatározta, hogy Ő lesz az ember kezese és helyettese, hogy az ember az Ő páratlan kegyelme által még kaphasson egy másik próbát, s átélhesse Ádám és Éva tapasztalatát figyelmeztetésként, hogy ne hágja át Isten törvényét, ahogyan ők megszegték azt. S amennyiben az ember élvezi Isten áldásait a napfény és az étel ajándékában, úgy kell meghajolnia Őelőtte, és elismernie azt, hogy mindez Istentől származik. Bármit is adunk vissza Istenünknek, az az Ő tulajdona, mert tőle kaptuk.

 Az ember megtörte Isten törvényét, de az Üdvözítő által új és időszerű ígéreteket kapott, melyek egészen más alapokon nyugszanak. Minden áldásnak egy közbenjárón keresztül kell érkeznie hozzánk. Isten az emberi család minden tagját teljesen Krisztus kezére bízta, s ezért mindaz, ami a tulajdonunkban van – legyen az pénz, házak, földek, logikai és értelmi képességeink vagy fizikai erőnk ajándéka jelen életünkben, valamint az eljövendő élet áldásai – Isten kincseként került a birtokunkba; elvárja tőlünk, hogy hűségesen használjuk fel ezeket az emberek javára. Minden ajándék a kereszt pecsétjét, Jézus Krisztus képmását, s az Ő keze nyomát viseli. Minden dolog Istentől származik. A legkisebb haszontól a legnagyobb áldásig, minden egyetlen csatornán keresztül árad felénk: egy emberfeletti közegen át, melyen vérfoltok látszanak. E vér felbecsülhetetlen értékű, mert Isten élete volt, melyet Fiában áldozott fel értünk.

 Éppen ezért tehát senki sem adhat Istennek semmit, ami ne lett volna addig is az övé. Jegyezzük meg jól: „Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk.” (1Krón 29:14) Ezt kell képviselnünk mindenhol az emberek előtt, bárhová megyünk is, hogy semmi sem a miénk, és semmit sem tudunk felajánlani: sem értéket, sem munkát, sem hitet, amit ne Istentől kaptunk volna, s amire ne tehetné rá bármikor a kezét, mondván: – Mindez az enyém, az én ajándékaim, az én áldásaim és az én adományaim, melyet rád bíztam, nem azért, hogy önmagadat gazdagítsd, hanem azért, hogy bölcsen sáfárkodj velük az emberiség javára!

– Hit, remény, cselekvő szeretet, 17-19./old.

Az Úr hadakozik értetek

 

(2Móz 14:13-14, 25). De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az Úr! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. (14) Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (25) Megakasztotta a harci kocsik kerekeit, és nem engedte, hogy azok gyorsan haladjanak. Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Meneküljünk Izráel elől, mert az Úr harcol értük Egyiptom ellen! /RÚF/

 A válság pillanatában, amikor Izrael zsákutcába jutott, „Mózes… azt mondta a népnek: Ne féljetek, álljatok helyt! És meglátjátok az ÚR szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert azokat az egyiptomiakat, akiket ma láttok, soha többé nem látjátok! Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” (2Móz 14:13-14, /ÚRK/ 

„Ekkor azt mondták az egyiptomiak: Fussunk Izráel elől, mert az ÚR harcol értük Egyiptom ellen”. (2Móz 14:25), /ÚRK/

 Rendszeres lett Isten csodálatos közbelépése a harcban és a háborús praktikákban képzetlen, járatlan izraeliták érdekében. Mózes második könyve képezi a modelljét, a gondolkodási keretét annak, ahogy Isten fellép Izrael érdekében. Az itt olvasható csatában Jahve nemcsak a csatát vívta meg, de azt kérte a néptől, hogy ne is harcoljanak (2Móz 14:14) Isten harcol, Ő kezdeményez. Ő határozza meg a stratégiát, szabja meg az eszközöket, és Ő vezényli le a csatát is. Ha Isten nem harcol Izraelért, semmi esélyük a győzelemre.

 Ellen G. White magyarázata szerint Isten ezzel azt fejezi ki: „nem az volt a terve, hogy hadi eszközökkel vegyék be az ígéret földjét, hanem a parancsai feltétlen elfogadásával és feltétlen engedelmesség által” (Ellen G. White: The Signs of the Times. 1880. szeptember 2.)

 Ahogy az Egyiptomból való szabaduláskor, úgy más csatáikban is Isten fog harcolni értük. Egyetlen dolguk, hogy maradjanak veszteg és lássák, milyen hatalmasan cselekszik Isten értük.

 A történelmi tanulság, hogy amikor Izrael eléggé bízott Istenben, nem kellett harcolniuk. (2Királyok 19; 2Krónikák 32; Ézsaiás 37)

(2Királyok 19:1-37). Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. (2) Azután elküldte Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. (3) Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás: Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint mikor a gyermek az anyaméh szájáig jutott, de nincs erő megszülni őt. (4) Talán meghallja Istened, az Úr a kincstárnok minden szavát, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! (5) Amikor Ezékiás király emberei megérkeztek Ézsaiáshoz, (6) így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszír király emberei káromoltak engem. (7) Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el.(8) A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta, mert meghallotta, hogy elvonult Lákísból. (9) Az asszír király ugyanis azt hallotta, hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Ekkor ismét követeket küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: (10) Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának: Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe! (11) Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz? (12) Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? (13) Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá? (14) Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből, és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. (15) És így imádkozott Ezékiás az Úr előtt:Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! (16) Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! (17) Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. (18) Isteneiket tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. (19) De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten! (20) Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Meghallottam, hogyan imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt. (21) Ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya! (22) Kit gyaláztál és káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére! (23) Követeid által az Urat gyaláztad, amikor ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit; eljutottam legtávolabbi tanyájára, legsűrűbb erdejébe is. (24) Kutat ástam, és ittam másoknak a vizét; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden ágát. (25) Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok. (26) Lakosaiknak ereje elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint a mezei növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt szárba szökken. (27) Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz velem szemben! (28) Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen idejöttél! (29) Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! (30) Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. (31) Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! (32) Azért ezt mondja az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be a városba, és nyilat sem lő ki rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. (33) Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az Úr. (34) Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért. (35) Azon az éjszakán eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggel fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. (36) Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt. (37) Egyszer aztán, amikor éppen istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, a fiai, Adrammelek és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Ararát földjére. Utána a fia, Észarhaddón lett a király. /RÚF/

(2Krónika 32:1-33). Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib, Asszíria királya, és betört Júdába. Ostrom alá vette az erődített városokat, és el akarta foglalni azokat. (2) Amikor látta Ezékiás, hogy Szanhérib megérkezett, és Jeruzsálemet is meg akarja támadni, (3) vezető embereivel és vitézeivel úgy határozott, hogy betömik a városon kívül levő forrásokat. Azok támogatták őt: (4) nagy sokaság gyűlt össze, és betömtek minden forrást és patakot, amely azon a földön folyt, mert ezt gondolták: Miért találják meg Asszíria királyai ezt a sok vizet, ha ideérnek? (5) Majd minden erejével azon volt, hogy kijavíttassa az egész várfalat, ahol csak sérült volt; megnagyobbíttatta az őrtornyokat, építtetett kívül egy másik várfalat, és megerősíttette a Milló-erődöt Dávid városában. Sok gerelyt és pajzsot is csináltatott. (6) A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt, azokat maga köré gyűjtötte a városkapu előtti téren, és szívhez szólóan így beszélt hozzájuk: (7) Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele! (8) Ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és együtt harcol velünk a harcainkban. És fellelkesült a hadinép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaitól. (9) Ezek után Szanhérib, az asszír király, aki még Lákísnál volt egész haderejével, elküldte udvari embereit Jeruzsálembe Ezékiáshoz, Júda királyához és a Jeruzsálemben levő összes júdaihoz, ezzel az üzenettel: (10) Így szól Szanhérib, Asszíria királya: Miben bíztok, hogy az ostrom idején Jeruzsálemben akartok maradni? (11) Félrevezet benneteket Ezékiás, éhen és szomjan akar pusztítani benneteket, azért mondja ezt: Megment bennünket Istenünk, az Úr az asszír király markából! (12) De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg ez az Ezékiás! Júdának és Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak egyetlen oltár előtt borulhattok le, és csak azon áldozhattok! (13) Nem tudjátok, hogy mit tettem én és elődeim valamennyi ország népével? Vajon a népek istenei meg tudták-e menteni országukat a kezemből ezekben az országokban? (14) Ezek közül a népek közül, amelyeket elődeim kiirtottak, melyiknek az istene tudta megmenteni népét a kezemből? Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?! (15) Ne engedjétek hát, hogy Ezékiás így elámítson és félrevezessen benneteket! Ne higgyetek neki, mert egyetlen népnek és országnak az istene sem tudta megmenteni népét a kezemből vagy elődeim kezéből. Bizony a ti istenetek sem ment meg benneteket a kezemből! (16) Egyebeket is beszéltek még emberei az Úristen és az ő szolgája, Ezékiás ellen. (17) Leveleket is írt Szanhérib, amelyekben gyalázta Izráel Istenét, az Urat, és ilyeneket mondott róla: Ahogyan a népek istenei a többi országban sem mentették meg népüket a kezemből, ugyanúgy Ezékiás istene sem mentheti meg népét a kezemből! (18) És nagy hangon felkiabáltak júdai nyelven a várfalra Jeruzsálem népéhez, hogy félelmet és rémületet keltsenek bennük, és így foglalják el a várost. (19) Úgy beszéltek Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek emberkéz csinálta isteneiről. (20) Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta, Ámóc fia imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé. (21) Az Úr pedig angyalt küldött, aki megsemmisített az asszír király táborában minden vitéz harcost, fejedelmet és vezért, és ő megszégyenülve tért vissza országába. Egyszer aztán, amikor bement istene templomába, saját fiai karddal végeztek ott vele. (22) Így szabadította meg az Úr Ezékiást és Jeruzsálem lakóit Szanhérib asszír király és minden egyéb ellensége kezéből. És nyugalmat adott nekik mindenfelől. (23) Sokan hoztak Jeruzsálembe ajándékot az Úrnak és kincseket Ezékiásnak, Júda királyának, és ettől fogva nagy tekintélye lett minden nép előtt. (24) Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. De imádkozott az Úrhoz, aki szólt hozzá, sőt csodát tett vele, (25) Ezékiás azonban nem volt hálás az iránta tanúsított jótéteményért, mert felfuvalkodott, ezért az Úr haragja sújtotta őt meg Júdát és Jeruzsálemet. (26) Ekkor azután megalázta magát a felfuvalkodott Ezékiás Jeruzsálem lakóival együtt, és nem érte őket többé az Úr haragja Ezékiás idejében. (27) Ezékiás igen gazdag volt, és nagy tiszteletben állt. Kincstárat készíttetett az ezüstnek, aranynak, drágakőnek és balzsamnak, a kerek pajzsoknak és mindenféle értékes tárgyaknak; (28) továbbá raktárakat a gabonatermésnek, a bornak és az olajnak, meg istállókat a különféle állatoknak és aklokat a nyájaknak. (29) Városokat is épített; sok juhnyája és marhacsordája is volt, mert az Isten igen nagy vagyonnal ajándékozta meg. (30) Ezékiás elzárta a Gíhón felső forrásának a vizét, és Dávid városának a nyugati részére vezette le. Ezékiásnak minden sikerült, amihez csak hozzáfogott. (31) De amikor a babiloni vezető emberek elküldték hozzá megbízottjaikat, hogy megkérdezzék, milyen csoda történt az országban, elhagyta az Isten, hogy próbára tegye, és kitudódjék, mi lakik a szívében. (32) Ezékiás egyéb dolgai és kegyes tettei meg vannak írva Ézsaiás prófétának, Ámóc fiának látomásában meg a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben. (33) Azután Ezékiás pihenni tért őseihez, és azon a dombon temették el, ahol Dávid fiainak a sírjai voltak. Halálakor tisztelettel adózott neki egész Júda és Jeruzsálem lakossága. Utána a fia, Manassé lett a király. /RÚF/

(Ézsaiás 37:1-38). Amikor Ezékiás király ezeket meghallotta, megszaggatta ruháját, zsákruhát öltött magára, majd bement az Úr házába. (2) Azután elküldte Eljákímot, a palota felügyelőjét, Sebná kancellárt és a papok véneit zsákruhába öltözve Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. (3) Azt mondták neki: Ezt üzeni Ezékiás: Nyomorúságnak, büntetésnek és szégyennek a napja ez a nap, mint mikor a gyermek az anyaméh szájáig jut, de nincs erő megszülni őt. (4) Talán meghallja Istened, az Úr a kincstárnok szavait, akit ideküldött ura, az asszír király, hogy gyalázza az élő Istent, és talán megbünteti Istened, az Úr azokért a szavakért, amelyeket meghallott. Imádkozz a még meglevő maradékért! (5) Amikor Ezékiás király emberei megérkeztek Ézsaiáshoz, (6) így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az Úr: Ne ijedj meg azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel az asszír király emberei káromoltak engem. (7) Íme, én olyan lelket adok bele, hogy hírt hallva visszatérjen országába; saját országában pedig kard által ejtem el. (8) A kincstárnok visszatért, de az asszír királyt már Libná ellen harcolva találta, mert meghallotta, hogy elvonult Lákísból. (9) Az asszír király ugyanis azt hallotta, hogy Tirháká, Etiópia királya háborúba indult ellene. Amikor ezt meghallotta, követeket küldött Ezékiáshoz ezzel az üzenettel: (10) Mondjátok meg Ezékiásnak, Júda királyának: Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe! (11) Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz? (12) Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? (13) Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá? (14) Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt. (15) És így imádkozott Ezékiás az Úrhoz: (16) Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! (17) Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! (18) Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. (19) Isteneiket tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket. (20) De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr! (21) Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Mivel imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt, (22) ezt az igét jelentette ki róla az Úr: Megvet, gúnyol téged Sion szűz leánya, fejét rázza mögötted Jeruzsálem leánya! (23) Kit gyaláztál és káromoltál, ki ellen emeltél szót? Kire néztél gőgös szemmel? Izráel Szentjére! (24) Embereid által az Urat gyaláztad, amikor ezt mondtad: Sok harci kocsimmal fölmentem a legmagasabb hegyekre, a meredek Libánonra is. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit; eljutottam legtávolabbi csúcsára, legsűrűbb erdejébe is. (25) Kutat ástam, és ittam vizet; lépteimmel kiszárítom Egyiptomban a Nílus minden ágát. (26) Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok. (27) Lakóinak ereje elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint a mezei növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt szárba szökken. (28) Én tudom, ha leülsz, ha kimégy vagy bejössz, és ahogyan tombolsz velem szemben! (29) Mivel tombolsz velem szemben, és elbizakodott beszéded fülembe jutott, horgomat orrodba vetem, zablámat a szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen idejöttél! (30) Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt, a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét! (31) Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. (32) Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok, akik megmenekülnek. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt! (33) Azért ezt mondja az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be ebbe a városba, és nyilat sem lő rá, nem fordít feléje pajzsot, ostromsáncot sem épít ellene. (34) Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be – így szól az Úr. (35) Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg az én szolgámért, Dávidért. (36) Akkor eljött az Úr angyala, és levágott az asszír táborban száznyolcvanötezer embert. Amikor reggelre fölkeltek, mindenfelé holttestek hevertek. (37) Ekkor Szanhérib, Asszíria királya fölkerekedett, visszavonult Ninivébe, és ott is maradt. (38) Egyszer aztán, amikor éppen istenének, Niszróknak a templomában imádkozott, a fiai, Adrammelek és Szárecer levágták karddal, maguk pedig elmenekültek Ararát földjére. Utána a fia, Észarhaddón lett a király. /RÚF/

 Isten ideális terve szerint Izraelnek nem kellett volna harcolnia magáért. Amint Isten a kivonulás után kijelentette, a hitetlenségük miatt engedte, hogy részt vegyenek a Kánaán ellen vívott háborúban. Ahogy Egyiptomban sem kellett egyetlen kardot sem felemelniük a szabadulásukért, Kánaánért sem kellett volna a saját erejükből harcolniuk. 

(5Móz 7:17-19). De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket? (18) Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal, (19) a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az Úr. Ugyanígy fog elbánni Istened, az Úr mindazokkal a népekkel, amelyektől félsz. /RÚF/

 „Ha Izrael fiai nem zúgolódtak volna az Úr ellen, akkor nem engedte volna, hogy ellenségeik háborút indítsanak ellenük” (Ellen G. White: The Story of Redemption. 134./old.) Ma hogyan hat a mi életünkre a zúgolódás?

 White idézet: Az isteni rendelkezésnek engedelmeskedve vezette Józsué Izrael seregét. Nem kellett támadást intéznie, egyszerűen meg kellett kerülniük a várost, hordozva Isten ládáját és fújva a kürtöket. Először jöttek a harcosok, válogatott férfiak serege, akiknek nem képzettséggel, sem vitézséggel, hanem az Isten rendelése iránti engedelmességgel kellett győzniük. Hét pap kürtökkel követte őket. Aztán az Isten dicsőségétől övezett frigyláda következett, amit a papok hordtak olyan öltözetben, mely szent tisztüket hirdette; végül pedig Izrael serege, törzsenként ki-ki a maga zászlója alatt… Semmi hang nem hallatszott, csak a hatalmas sereg lépése és a kürtök ünnepélyes visszhangja a dombok és Jerikó utcái között…

 Izrael serege hat napon át naponta megkerülte a várost. Elérkezett a hetedik nap. Józsué már hajnalhasadtakor elrendezte az Úr seregét. Most parancsot kaptak, hogy hétszer kerüljék meg Jerikót, és a kürtök hatalmas zengésekor hangosan kiáltsanak, mert az Úr kezükbe adta a várost…

 Amint a hetedik körbejárás befejeződött, a hatalmas tömeg megállt. A kürtök, amelyek egy idő óta hallgattak, most úgy harsantak fel, hogy még a föld is megremegett. A szilárd kőfalak erős tornyaikkal és oromzatukkal meginogtak és alapjaikról felemelkedve nagy robajjal törmelékként hulltak a földre. Jerikó lakosai megbénultak a rémülettől, s Izrael seregei benyomultak és elfoglalták a várost. Az izraeliták a győzelmet nem a maguk ereje által érték el; ez teljesen az Úr győzelme volt. A várost a föld első zsengéjeként mindazzal, amit tartalmazott, áldozatként Istennek kellett szentelni. Izraelnek tudatosítania kellett magában, hogy Kánaán elfoglalásánál nem önmagukért harcoltak, hanem egyszerűen, mint eszközök, végre kellett hajtsák Isten akaratát, nem azért, hogy saját gazdagságukat vagy hírüket, hanem királyuk, Jahve dicsőségét keressék. A város bevétele előtt elhangzott a parancs: „Legyen a város maga, és minden, ami benne van, teljesen az Úrnak szentelve;… óvjátok meg magatokat a teljesen Istennek szentelt dolgoktól, …hogy Izrael táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt.” (Józs 6:17-18) …

 Csak a hűséges Ráhábot és családját kímélték meg a kémek ígérete szerint…

 Jerikó lakosainak teljes pusztulása a Mózes által adott és Kánaán lakóira vonatkozó korábbi parancs beteljesedése volt: „…megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket” (5Móz 7:2)… E parancsolat sokaknak a Biblia más részeiben megparancsolt szeretet és jóság lelkületével ellentétesnek látszik, pedig azok valójában a végtelen bölcsesség és jóság utasításai voltak… A kánaániták azonban akkor már a legromlottabbak, a leglealacsonyítóbb pogányság követői voltak, s szükséges volt, hogy a földet megtisztítsák attól, ami megakadályozná Isten kegyelmes céljának beteljesítését. – Pátriárkák és próféták, 488-492./old.

Az Úr vitéz harcos. Isten háborúban áll a bűnnel

 (2Móz 2:23-25). Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. (24) Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek./RÚF/

(2Móz 12:12-13). Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. /RÚF/

(2Móz 15:3-11). Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve. (4) Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. (5) Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. (6) Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget. (7) Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. (8) Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. (9) Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. (10) Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. (11) Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? /RÚF/

 A hosszú egyiptomi tartózkodás alatt az izraeliták elfeledkeztek atyáik Istenéről. A pusztai tartózkodás számos eseménye alapján látjuk, hogy megkopott a szemükben Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének a képe, és vallási gyakorlataikat pogány elemekkel tűzdelték tele. 

(2Móz 32:1-4). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. /RÚF/

Az egyiptomi elnyomás alatt az Úrhoz kiáltottak (2Móz 2:23-25), és a maga idejében Isten fellépett az érdekükben.

 A konfliktus, amelyet Mózes második könyvének első tizenkét fejezete ír le, nagyobb volt, mint csupán Mózes és a fáraó összetűzése. A korabeli Közel Keleten úgy gondolták, hogy a népek közötti háborús konfliktus valójában különböző istenek összecsapása. (2Móz 12:12) közli, hogy Isten nemcsak a fáraón hajtja végre az ítéletet, de Egyiptom istenein is, a démoni erőkön 

(3Móz 17:7). Ne áldozzák ezután véresáldozataikat a gonosz szellemeknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez nekik nemzedékről nemzedékre. /RÚF/; 

(5Móz 32:17). Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. /RÚF/), amelyek az egyiptomi elnyomó hatalom és igazságtalan társadalmi rendszer mögött álltak.

 Végeredményben Isten háborúban áll a bűnnel, és nem fog a végtelenségig tűrni. 

(Zsolt 24:8). Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. /RÚF/; Jel 19:11. És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, /RÚF/; 

(Jel 20:1-4, 14). És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. (2) Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, (3) levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre. (4) És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. (14) És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. /RÚF/

 Végül el fog pusztulni minden bukott angyal, ahogy az emberiség azon része is, amely véglegesen és visszavonhatatlanul azonosult a bűnnel. Ennek a fényében a föld lakosaival vívott csatákat úgy kell látnunk, mint ennek a nagy igazságtételnek az előzményeit, amely a kereszten érte el a csúcspontját, végső beteljesedése pedig az utolsó ítélet lesz, amikor Isten igazsága és szeretettel teljes jelleme igazolást nyer.

 A kánaániak teljes elpusztításának irányelvét a Biblia világképén keresztül kell megértenünk, amelyben Isten egy kozmikus konfliktusban küzd, a világegyetem gonosz erőivel harcol. A háború kimenetelének tétje Isten hírneve és jelleme.

 (Róm 3:4). Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug”, amint meg van írva: „Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged.” /RÚF/;

 (Jel 15:3). És énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: /RÚF/)

 Mivel a bűn belépett az emberi élettérbe is, senki sem maradhat semleges területen. Mindenkinek vagy Isten, vagy a gonosz oldalán kell állnia. Ezen a háttéren úgy kell tekintetünk a kánaániták megsemmisítésére, mint a végső ítélet előképére.

White idézet: A héber sereg tökéletes rendben menetelt. Elöl a hadviselő férfiak válogatott serege haladt harci ruhába öltözve, de most nem azért, hogy karjuk ügyességét gyakorolják, hanem higgyenek és engedelmeskedjenek a kapott utasításoknak. Azután a hét pap következett trombitával. Utánuk Isten frigyládája haladt, amely aranytól csillogott, és dicsfény lebegte körül. A frigyládát a papok vitték, szent tisztségüket kifejező, gazdag, jellegzetes ruhákba öltözve. Izrael hatalmas serege tökéletes rendben követte őket, minden törzs az ő saját zászlója alatt. Így járták körül a várost Isten frigyládájával. Egy hang sem hallatszott, csak a hatalmas sereg lépései és a trombiták hangja zengett a dombokon át, és visszhangzott Jerikó városán.

 Az elítélt város őrállói kíváncsian és riadtan figyelték a sereg minden mozdulatát, és jelentették feljebbvalóiknak. Nem értették, mit jelent ez a látványosság. Némelyek nevettek azon a gondolaton, hogy ilyen módon be lehet venni a várost; mások szent félelemmel teltek el, amikor szemlélték a frigyláda ragyogását, a papok méltóságteljes és ünnepélyes megjelenését, Izraelnek őket követő seregét, amelynek élén Józsué haladt. Még emlékeztek rá, hogy 40 évvel azelőtt ketté vált előttük a Vörös-tenger, és nemrég száraz lábbal keltek át a Jordánon. Túlságosan rettegtek ahhoz, hogy gúnyolódjanak. Gondosan bezárták a város kapuit, amelyeket hatalmas harcosok őriztek.

 Izrael seregei hat napig tették meg körmenetüket a város körül. A hetedik napon hétszer járták körül a várost. A népnek most is megparancsolták, mint rendesen, hogy legyen csendben. Csak a trombiták hangja hallatszott. A népnek figyelnie kellett, mert amikor a trombiták hosszabban szólnak majd, akkor mindnyájuknak hangosan kell kiáltaniuk, mivel Isten nekik adta a várost. „És történt a hetedik napon, hogy felkeltek, mihelyt a hajnal feljött, és megkerülték a várost a szokott módon hétszer. Csak ezen a napon kürtöltek a papok a kürtökkel, Józsué pedig mondta a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost! … Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Történt ugyanis, hogy amint meghallotta a nép a kürtnek szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától és felment a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevették a várost.”

 Isten meg akarta mutatni az izraelitáknak, hogy Kánaán bevételét nem tulajdoníthatják maguknak. Az Úr seregének Fejedelme, vezére győzte le Jerikót. Ő és angyalai vonultak fel a harcra. Krisztus megparancsolta a mennyei seregeknek, hogy rontsák le Jerikó falait, hogy előkészítsék Józsué és Izrael seregeinek bevonulását. Ezen rendkívüli csoda által Isten nemcsak megerősítette népe hitét hatalmában, amellyel leigázta ellenségeit, hanem megdorgálta előbbi hitetlenségükért is.

 Jerikó dacolt Izrael seregei és a menny Istene ellen. Amikor látták, hogy Izrael serege minden nap körül járja egyszer a várost, megrettentek, de erős védelmükre, szilárd magas falaikra tekintettek, és biztonságban érezték magukat; hitték, hogy képesek ellenállni minden támadásnak. Amikor azonban erős falaik hirtelen meginogtak, és rettenetes robajjal leomlottak a leghangosabb mennydörgés dörejéhez hasonlóan, megbénultak a félelemtől úgy, hogy képtelenek voltak ellenállást kifejteni. – A megváltás története, 179-181./old.

Háború a Mennyben (konfliktus oka)

(Dán 10:12-14). Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. (13) A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, (14) de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól. /RÚF/

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/

 Isten felelősségteljes és szabad akarattal rendelkező lényekkel töltötte meg a világot, képessé téve őket a szeretetre. Választhatnak, hogy Isten akaratával megegyezően vagy az ellen fognak cselekedni. Az egyik leghatalmasabb angyal, Lucifer fellázadt Isten ellen, számos angyalt magával rántva.

 (Ézsaiás 14:1-32). Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. (2) Fölkarolják és hazaviszik őket a népek, Izráel pedig tulajdonává teszi azokat az Úr földjén mint szolgákat és szolgálóleányokat. Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak volt sanyargatóikon. (3) Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, (4) ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Jaj, hogy vége lett a sanyargatónak, vége lett az erőszaknak! (5) Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját, (6) amely népeket vert dühében szüntelen veréssel, és nemzeteket tiport haragjában, kegyetlenül üldözve őket. (7) Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek. (8) Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk! (9) Megrendült odalent a holtak hazája, amikor meglátta jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. (10) Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (11) Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! (12) Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (15) De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (16) Akik csak meglátnak, rád csodálkoznak, elámulnak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok? (17) Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat? (18) A népek királyai mind tisztességben nyugszanak, mindegyik a maga sírboltjában. (17) Téged azonban temetetlenül dobnak el, mint valami hitvány gyomot; elborítanak a legyilkoltak, akiket karddal öltek meg, mint egy eltaposott hullát. Nekik kőhalom alatt lesz a sírjuk, (20) de téged nem temetnek el velük, mert pusztítottad országodat, saját nemzetedet gyilkoltad. Nem emlegetik soha többé a gonosztevők ivadékát! (21) Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják a földet, és be ne töltsék városokkal a világot! (22) Rájuk támadok – így szól a Seregek Ura –, és kiirtom Babilon nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az Úr. (23) Bölömbikák tanyájává teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel – így szól a Seregek Ura. (24) Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. (25) Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. (26) Ezt terveztem el az egész földdel szemben, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. (27) Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza? (28) Áház király halála esztendejében hangzott el ez a fenyegető jövendölés: (29) Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. (30) A legszegényebbek jól élnek, és a szegények bizton heverésznek, a te gyökeredet azonban éhhalállal sújtom, maradékodat meggyilkolom. (31) Jajgass, kapu, kiálts, város, rettegjetek, ti filiszteusok! Mert füst gomolyog északról, senki se hagyja el a kijelölt helyét! (32) Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az Úr vetett a Sionnak alapot, és oda menekülnek népe szegényei! /RÚF/

(Ezékiel 28:1-26). Így szólt hozzám az Úr igéje: (2) Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten. (3) Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél, nem marad előtted titokban semmi! (4) Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot, aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba. (5) Nagyon értesz a kereskedéshez, így gyarapítottad egyre gazdagságodat, és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál. (6) Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, (7) ezért íme, idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened, bármilyen szép és bölcs legyél is, és véget vetnek fényűzésednek. (8) Sírba taszítanak, halálra sebzetten pusztulsz el a tenger közepén. (9) Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én!? Csak ember vagy te, nem Isten, kiszolgáltatva azoknak, akik az életedre törnek! (10) A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam – így szól az én Uram, az Úr! (11) Így szólt hozzám az Úr igéje: (12) Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (18) Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. (19) Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! (20) Így szólt hozzám az Úr igéje: (21) Emberfia! Fordulj Szidón irányába, és prófétálj ellene! (22) Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom rajtad dicsőségemet. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok! (23) Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert rátör a fegyver mindenfelől. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! (24) Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmas tüske azok között, akik körülötte laknak, és akik megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Úr! (25) Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. (26) Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, megtudják majd, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük. /RÚF/

 Ézsaiás és Ezékiel utal erre a konfliktusra, bár néhányan igyekeznek az (Ézsaiás 14) és (Ezékiel 28) fejezetében lévő szövegek ilyen értelmét gyengíteni, mondván, hogy ezek Babilon királyára és Tírus uralkodójára vonatkoznak. Eközben világos utalások mutatják, hogy az említett szövegek egy természetfeletti valóságra vonatkoznak. A babiloni király megjelenik a mennyben Isten trónja előtt (Ézs 14:12-13), Tírus királyáról pedig azt mondja a szöveg, hogy Édenben védelmező kerubkénét volt az Isten hegyén (Ez 28:12-15) Ezekből egy sem igaz Babilon és Tírus királyára.

 Egyik földi királyról sem mondható el, hogy hibátlan, „az arányosság pecsétgyűrűje” (Ez 28:12) lett volna. Ebből következik, hogy ezek a karakterek túlmutatnak a szó szerinti Babilon vagy Tírus királyain.

 Ézsaiás példázatot mond (héberül mashall), amely a közvetlen történelmi képen túlra mutat. Ebben az esetben a babiloni király a lázadás, az önelégültség és a büszkeség jelképévé válik. Ehhez hasonlóan Ezékiel különbséget tesz Tírus fejedelme (Ez 28:2) és királya (Ez 28:11-12) között, ahol a fejedelem, aki földi birodalmában tevékenykedik, a mennyei birodalomban cselekvő király szimbólumává válik.

 (Dán 10:12-14) szerint ezek a lázadó mennyei lények akadályozzák Isten tervének földi betöltését. A menny és a föld kapcsolatának fényében kell megértenünk az Isten által szentesített háborúkat, amelyeket Izrael vívott. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem földi megnyilvánulásaira, amelyek végső célja, hogy Isten igazsága és szeretete helyreálljon az elbukott világban.

 Miként válik láthatóvá a körülöttünk lévő világban és a mi életünkben is a jó és a rossz között folyó kozmikus küzdelem valósága?

 White idézet: Sátán mindig is arra törekedett, hogy álnokságaival megtévessze az ember elméjét. Így sikerült becsapnia Évát, és ezzel próbálkozik a ma élő embereknél is. Akik Isten Igéjét tévesen idézve igyekeznek kifogást találni a bűneikre, az Évát becsapó és Krisztust megkísértő ördög nyomdokaiba lépnek. Az isteni Igét az ellenség megtévesztő kijelentésekkel helyettesítette.

 A mennyei angyalok egy részét elcsábító hatalom ma is hasonló erővel próbál hatni az ember elméjére. Álnok kijelentéseivel sok angyal bizalmát elnyerte, s ezzel háborút robbantott ki a mennyben. Mihály és angyalai harcoltak Sátán és az őt követő angyalok ellen…

 Azok, akik közvetlen Istentől kaptak utasításokat és figyelmeztetéseket, szándékosan vetették meg a kapott üzenetet. Ezzel Sátán csapdájába estek, mintha megvakították volna őket. Sátán a lelkükkel játszik. Mások pedig, akik segíthettek volna ezen csapdába ejtett lelkeknek, ők maguk is az őscsaló áldozatául estek.

 Isten határtalan szeretetet tanúsít egyháza iránt, és megtett mindent annak növekedése és terjedése érdekében. Népe iránti gondoskodása sosem ér véget. Figyelmeztetett az őscsaló hamis tanai és álnok sugallataira vonatkozóan. Figyelmeztetéseket, feddéseket és üzeneteket küldött népe megmentése érdekében. De Krisztus számos tanítványához hasonlóan egyesek mégis megbántva érzik magukat, mivel félreértik az Istentől származó üzeneteket.

 Amikor Isten szükségesnek látja, megpróbáltatásokat enged egyházára. A próbák alatt egyesek nem a szívüket alázzák meg, hanem úgy érzik, hogy ők hátrányos megkülönböztetésben részesültek, és ezért megbotránkoznak. Sátán lesi az alkalmat, hogy számukra kellemesen hangzó üzenetekkel lefoglalja a megkísértettek elméjét, s ezzel elfogadtatja velük meséit. A becsapott emberek így olyan csatornákká válnak, amelyek révén más elméket is megfertőzhet álnok érzelmeivel…

 Isten nem kívánja a bűnösök halálát. Hosszú időn át eltűrte az ember megátalkodott és megkövesedett szívét. Aki Krisztust adta a világnak, figyelmeztető üzeneteket is küldött, de sokan nem akarták ezeket meghallani. Hosszan tűrt olyan emberekért, akik nem dicsőítették az Ő nevét. Most pedig népét szólítja fel kitartó munkálkodásra és arra, hogy távolodjon el a botránkozás minden kövétől. Készítsük Urunk útját. – The Upward Look, 338./old.

 Mivel nem sikerült titokban elhitetnie a Krisztussal kapcsolatos álnokságait, Sátán elhatározta, hogy kijelentéseivel és hamis tanításokkal megpróbálja aláaknázni az Üdvözítő munkáját. Ebből robbant ki aztán a mennyei háború, aminek a végén Sátán levettetett a mennyből. Ő lett Krisztus legádázabb ellenlábasa, halálos ellensége. Szüntelenül igyekezett bármi áron megakadályozni Krisztusnak a lelkek megváltása érdekében folytatott munkáját. – This Day with God, 256./old.

Az Úr seregének vezére

(Józs 5:13-15). Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? (14) Az pedig így felelt: Nem, én az Úr seregének a vezére vagyok; éppen most érkeztem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt kérdezte tőle: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? (15) Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Izrael éppen átkelt a Jordánon, és belépett az ellenséges földre. Jerikó erődített városa előttük fekszik, erősen bereteszelt kapukkal 

(Józs 6:1). Jerikó olyan alaposan be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki, se be nem mehetett senki. /RÚF/) 

Ezen a ponton a népnek fogalma sincs bármilyen háborús stratégiáról. Ráadásul Izrael csupán parittyákkal, lándzsákkal és íjakkal van felszerelve egy olyan várossal szemben, amit arra terveztek, hogy hosszú ostromokat is kiálljon.

 Vitathatatlan, hogy a furcsa idegen elég homályos választ adott Józsuénak a kilétét firtató kérdéseire: „Nem”. Jól látszik, hogy az ismeretlen látogató nem hajlandó belehelyezni magát azokba a kategóriákba, amelyeket Józsué megadott. Másként szólva: a végső kérdés nem az, hogy az illető Józsué oldalán áll-e, hanem inkább az, hogy Józsué az Ő oldalán áll-e.

(Józs 5:14-15) (2Kir 6:8-17). Arám királya háborút indított Izráel ellen. Megbeszélte udvari embereivel, hogy melyik helyen legyen a tábora. (9) Az Isten embere azonban ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a helyen, mert ott állnak lesben az arámok! (10) Izráel királya ekkor embereket küldött arra a helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon magára. Így történt többször is. (11) Felháborodott emiatt Arám királya, összehívatta udvari embereit, és ezt mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? (12) Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram, királyom! De az Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről te a hálószobádban beszélsz. (13) A király ezt parancsolta: Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el! Jelentették neki, hogy most Dótánban van. (14) Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. (15) Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? (16) De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! (17) Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. /RÚF/

(Neh 9:6). Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg. /RÚF/

(Ézs 37:16). Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! /RÚF/

 Miközben az itt használt kifejezés („az ÚR seregének vezére”), /ÚRK/ egyedülálló a héber Szentírásban, a „vezér” és a „sereg” szavak kombinációja majdnem mindig katonai vezetőre utal. A „sereg” kifejezés a Szentírásban vonatkozhat katonai egységre, angyalokra vagy akár egyéb mennyei lényekre is.

 Krisztus a testet öltését megelőzően itt nem pusztán szövetségesként jelenik meg Józsué előtt, sőt még csak nem is Izrael seregének valódi parancsnokaként, hanem az angyalok láthatatlan, mégis valóságos seregének parancsnokaként, amely sokkal nagyobb konfliktusban vesz részt Józsué és a kánaániták harcainál. Ez a valaki egyenlő Istennel, és Józsué leborul előtte mély tisztelete és imádata jeleként. (1Móz 17:3). Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: /RÚF/; 

(Józs 5:14) (2Sám 9:6). Amikor megérkezett Dávidhoz Mefíbóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arccal a földig hajolt, és leborult előtte. Dávid megszólította: Mefíbóset! Ő így felelt: Itt van a te szolgád. /RÚF/; 

(2Krón 20:18). Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. /RÚF/

Józsué készen áll, hogy megkapja a stratégiai tervet a támadáshoz, amely valójában része egy nagyobb konfliktusnak, amelyben maga a Seregek Ura harcol.

 Mennyire lehet biztató a tudat, vagy kellene annak lennie, hogy „az ÚR seregének vezére” véd bennünket?

 White idézet: Józsué visszavonult Izrael seregeitől, hogy elmélkedjen és imádkozzon, miközben látott egy hatalmas termetű férfiút, harci ruhába öltözve, kivont karddal a kezében. Józsué nem ismerte fel benne Izrael seregének egyik harcosát sem, azonban ellenségéhez sem hasonlított. Buzgóságában e szavakkal szólította meg őt: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? És mondta az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué.” (Józs 5:13-15)

 Ez a személy nem közönséges angyal volt, hanem Jézus Krisztus, aki a hébereket vezette a pusztában éjjel tűzoszlopba, nappal felhőoszlopba burkolózva. A helyet jelenléte szentté tette, azért Józsué parancsot kapott, vesse le saruit.

 Az Úr ekkor kioktatta Józsuét, hogy foglalja el Jerikót. Minden hadviselő férfi parancsot kapott, hogy járja körül a várost minden nap egyszer, hat napon át, a hetedik napon pedig hétszer járják körül Jerikót. – A megváltás története, 178./old.

 Tanulmányozzátok tüzetesen Izrael népének utazását Kánaán felé… Őrizzük meg élénken a szívünkben és elménkben, elevenítsük fel azokat a leckéket, amiket az Úr adott hajdan népének, s akkor az Ige tanításai, amelyeket az Úr adott, mindig érdekesek és meghatóak lesznek számunkra is.

 Amikor Jerikó bevétele előtt Józsué reggel kiment a táborból, megjelent előtte egy harcos teljes fegyverzetben. „És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem.” Ha megnyilatkoztak volna Józsué szemei úgy, ahogy Elizeus szolgájának is Dótánban, és ha elviselhette volna a látványt, akkor látta volna, hogy az Úr angyalai tábort járnak Izrael körül. A mennyei sereg azért jött, hogy harcoljon Isten népéért, és az Úr seregeinek Fejedelme parancsnokként állt e sereg élén. Jerikó bevételénél nem emberi kéz érintette meg a város falait, hanem az Úr angyalai rombolták le a falakat és hatoltak be a városba. Nem Izrael hódította meg Jerikót, hanem az Úr seregeinek Fejedelme. Azonban az izraelitáknak is volt tennivalójuk: hitet kellett tenniük üdvösségük Fejedelme oldalán. – Conflict and Courage, 117./old.

Az Úr harcolt Izráelért

 „Nem volt olyan nap, mint ez, sem azelőtt, sem azután, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr harcolt Izráelért.” (Józs 10:14), /ÚRK/

 Józsué könyvét olvasva szembesülünk a támadó katonai hadjáratokkal, amelyeket az Ő nevében, az Ő segítségével hajtottak végre. A szöveget áthatja, hogy Isten áll Kánaán elfoglalása mögött. Ez nyilvánvalóan kiderül a narrátor kijelentéseiből

 (Józs 10:10-11). Az Úr megzavarta az ellenséget Izráel előtt, úgyhogy Izráel nagy vereséget mért rájuk Gibeónnál, üldözte őket a bét-hóróni hágó felé, és vágta őket egészen Azékáig és Makkédáig. (11) Ahogy menekültek Izráel elől, az Úr heves jégesőt hullatott rájuk az égből a bét-hóróni lejtőn egészen Azékáig, és meghaltak. Többen haltak meg a jégesőtől, mint amennyit fegyverrel öltek meg Izráel fiai. /RÚF/

 Isten saját szavaiból: 

(Józs 6:2). Ekkor azt mondta az Úr Józsuénak: Lásd, a kezedbe adom Jerikót és királyát vitéz harcosaival együtt. /RÚF/;

(Józs 8:1). Azután ezt mondta az Úr Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. /RÚF/,

 Józsué beszédeiből:

 (Józs 4:23-24). Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, (24) hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az Úr keze, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor. /RÚF/; 

(Józs 8:7). Ti akkor indítsatok támadást a leshelyről, és vegyétek birtokba a várost, mert Istenetek, az Úr kezetekbe adja azt. /RÚF/

- abból, amit Ráháb mondott:

 (Józs 2:10. Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit tettetek a Jordánon túl Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok. /RÚF/

 - meg a kémek:

 (Józs 2:24). Ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az Úr azt az egész földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója. /RÚF/)

- és a nép:

(Józs 24:18. Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! /RÚF/ 

Isten vállalja, hogy Ő a kezdeményezője ezeknek a konfliktusoknak.

 Mindez megkerülhetetlen kérdésekhez vezet. Miként értelmezhető, hogy Isten választott népe ilyen dolgokat tett az ótestamentumi időkben? Miként egyeztethető össze a „harcos” Isten képe a szerető Isten jellemével 

(2Móz 34:6). Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! /RÚF/;

Zsolt 86:15. Pedig Te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged. /RÚF/; 

Zsolt 103:8. Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. /RÚF/; 

Zsolt 108:5. Mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. /RÚF/

- anélkül, hogy gyengítenénk az Ótestamentum hitelességét, tekintélyét és történetiségét?

White idézet: Ádám megtanította utódainak Isten törvényét. Így a törvény apáról fiúra szállt, és meg ismerhették azt az egymást követő nemzedékek. Azonban csak néhányan fogadták el és engedelmeskedtek annak. A törvény megszegésével a világ olyan gonosz és romlott lett, hogy meg kellett tisztítani romlottságától az özönvízzel. Noé és családja megőrizték és megtartották a törvényt. Noé megtanította leszármazottait a Tízparancsolatra. Mikor az emberek ismét eltértek Istentől, akkor az Úr Ábrahámot választotta ki magának és neki jelentette ki a következőket: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet” (1Móz 26:5) …

 A Sínai-hegyről kihirdetett törvényről Nehémiás ezt mondja: „És a Sínai-hegyre leszállál, s szólál velük az égből, s adál nekik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.” (Neh 9:13) Pál pedig ezt jelenti ki: „Ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12)

 Az erkölcsi törvény alapján lesz megítélve minden ember annak függvényében, hogy volt-e lehetősége azt elsajátítani akár az értelme, a hagyományok vagy az írott Ige által.

 A Tízparancsolatban Isten jóságát szemléljük, aki az ember elé tárja az igazság változhatatlan alapelveit, s ezáltal pajzsot kínál fel a törvényszegésből származó gonoszságok ellen.

 A törvény Isten elgondolásának kifejezése. Amikor azt Krisztusban elfogadjuk, saját elgondolásunkká válik. A törvény természetes vágyaink és hajlamaink, valamint a bűnre vezető kísértések ereje fölé emel bennünket. „A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk” (Zsolt 119:165) – semmi nem okozhatja botlásukat. Megigazulás nélkül nincs békesség. A bűnös harcban áll Istennel, de aki elfogadja a törvény igazságát Krisztusban, az összhangba kerül a mennyel.

 Isten törvénye úgy, ahogy Krisztusban kifejeződésre került, olyan jellemtisztaságot biztosít, amely egy örökkévalóságon át tartó örömöt hoz számunkra. – The Faith I Live By, 83./old.

 Naponta meg kell vívnunk a csatát. Ádáz harc dúl minden lélekben a sötétség fejedelme és az élet Fejedelme között… Isten képviselőiként szenteljétek oda magatokat, hogy Ő megtervezhesse az érettetek és veletek együtt vívott csatát. Az élet Fejedelme áll műve élén. Őneki kell jelen lennie az éneddel és önmagaddal vívott naponkénti küzdelemben, hogy hűséges maradhass az elveidhez, és amikor úgy tűnik, hogy az ellenség kerekedik felül, Krisztus kegyelme által alávethesd a szenvedélyeidet, hogy győzelmet arass Őáltala, aki szeretett minket. Jézus élt itt a földön. Ismeri minden ember kísértéseit. Tudja, hogyan szálljon szembe minden válságos helyzettel, és hogyan vezéreljen a veszélyek között. Miért is ne bíznánk benne? – Conflict and Courage, 117./old.

A csodák élő Istene

(Józs 3:6-17). A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Emeljétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölemelték tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt. (7) Az Úr pedig ezt mondta Józsuénak: A mai naptól kezdve naggyá teszlek téged egész Izráel szemében, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. (8)Parancsold meg azért a szövetség ládáját vivő papoknak: Amikor odaértek a Jordán vizéhez, álljatok bele a Jordánba! (9) Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az Úrnak beszédét! (10) Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek – mondta Józsué –, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat: (11) íme, az egész föld Urának a szövetségládája átmegy előttetek a Jordánon! (12) Most tehát válasszatok ki tizenkét férfit Izráel törzseiből, törzsenként egyet-egyet. (13) És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az Úrnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik, a felülről lefelé folyó víz pedig megáll, akár egy gát. (14) Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt. (15) A Jordán medre pedig aratás idején mindvégig egészen tele volt. Amint a ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén beleért a vízbe, (16) egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, feltornyosult egy nagy szakaszon, akár egy gát, Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt, az Arábá-tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben. (17) Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a folyómeder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon. /RÚF/

A Jordánon való átkelést a héber „niphla’ot” szó írja le (Józs 3:5) versében, ami csodát, csodatételt jelent, és rend szerint hatalmas, természetfeletti cselekményre utal, amit Isten hajt végre, demonstrálva egyedülállóságát.

(Zsolt 72:18). Áldott az Úristen, Izráel Istene! Egyedül Ő tud csodákat tenni! /RÚF/;

(Zsolt 86:10). Nagy vagy Te, csodákat teszel, Te vagy Isten egyedül! /RÚF/

Később az izraeliták elgondolkodtak ezeken az eseményeken, és ennek eredményeként dicsőíttették Istent

(Zsolt 9:2). Hálát adok az Úrnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet. /RÚF/], hirdették Őt a nemzetek között.

(Zsolt 96:3). Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek! /RÚF/)

Ilyen csodákként maradtak meg az emlékezetben az egyiptomi csapások

(2Móz 3:20). de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyet véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. /RÚF/;

(Mik 7:15). Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. /RÚF/, az átkelés a Vörös-tengeren, valamint az isteni vezetés, amit a pusztai vándorlás alatt éltek át.

(Zsolt 78:12-16). Őseik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején. (13) Tengert vágott ketté, és átvezette őket, a víztömeget gátként állította meg. (14) Nappal felhővel vezette őket, éjszakánként pedig tűz fényével. (15) Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből. (16) Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket. /RÚF/

A Biblia írói tudták és bizonyságot is tettek arról, hogy Istent sosem korlátozta vagy határolta be a teremtése. Számára semmi sem lehetetlen (héber: „túl csodálatos”), hogy elvégezze azt.

(Jer 32:17). Ó, Uram, Uram! Nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal te alkottad meg az eget és a földet; neked semmi sem lehetetlen! /RÚF/) A neve és a természete is csodálatra méltó (Bír 13:18). Az Úr angyala ezt felelte neki: Miért kérdezed a nevem? Titokzatos név az! /RÚF/), túlmutat minden elképzelésünkön.

Szemben minden egyéb nemzet isteneivel, amelyek nem menthetnek meg senkit (Zsolt 96:5. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. /RÚF/;

(Ézs 44:8). Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! /RÚF/, a Biblia Istene „élő Isten”, cselekvő, létező, akiben bízhatnak a követői, hogy közbelép értük, amint várják, hogy tegyen értük valamit.

Zakariás próféta is ezt a kifejezést használja (a niphla’ot azonos tövéből), amikor Izrael jövőjét vetíti előre a babiloni fogság után. Látja a teljesen újjáépült Jeruzsálemet, az időseket, amint az utcákon ülnek, a fiúkat és lányokat, amint ott játszanak. A kétségüket hangoztató fővárosi lakosoknak, akik csupán a pusztulás jeleit látják, a próféta kijelenti:

(Zak 8:6-8)„Azt mondja a Seregek Ura: Bár ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek Ura. Azt mondja a Seregek Ura: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről. Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal” /ÚRK/

Milyen bátorítást találunk Jézus válaszában, amit a tanítványoknak adott, hogy azokban a dolgokban is bízzunk Istenben, amelyek lehetetlennek tűnnek?

(Lk 18:18-27). Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? (19) Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. (20) A parancsolatokat tudod: „Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!” (21) Ő pedig így szólt: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. (22) Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem! (23) Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. (24) Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! (25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. (26) Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? (27) Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges. /RÚF/

White idézet: Isten népe történelmében mindig a nehézségek leküzdhetetlennek látszó nagy hegyei meredtek azok elé, akik igyekeztek véghezvinni a menny szándékát. Ezeket az akadályokat az Úr hitük próbájaként engedte meg. Amikor minden oldalról körül vagyunk zárva, legfőbb ideje, hogy bízzunk Istenben és Lelkének erejében. Az élő hit gyakorlása közben lelkileg erősödünk és bizodalmunk rendíthetetlenné válik. Így lesz a lélek győzelmes hatalommá. A hit parancsoló szava előtt eltűnnek az akadályok, amelyeket Sátán helyez a keresztény ember útjába, mert a menny hatalmasságai sietnek segítségére. „Semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17:20)

Ha a világ valamit kezdeményez, azt látványosan és dicsekvéssel teszi. Isten pedig a kicsiny dolgokat az igazság és jogosság dicső győzelmének kezdetéül szánja. Néha csalódásokkal és látszólagos kudarccal neveli munkásait. Azt akarja, hogy megtanuljanak a nehézségeken diadalmaskodni.

Az ember könnyen elbizonytalanodik a zűrzavar és az akadályok láttán. Pedig Isten egyengeti útját, ha mindvégig kitartóan bízik. Sikert arat a nehézségekkel vívott küzdelmében. – Próféták és királyok, 594-595./old.

Ahhoz, hogy sikerrel vegyenek föl egy ilyen harcot, más lelkülettel kellett munkához látniuk. Hitüket meg kellett erősíteniük hő imával, böjttel, szívbéli megalázkodással. Meg kellett üresíteniük önmagukat énjüktől, be kellett telniük Isten Lelkével és erejével. Komolyság, hit általi könyörgés Istenhez: kizárólag ez biztosíthatja a Szentlélek segítségét a fejedelemségek és hatalmasságok, e világ sötétségének bírói és a világban lakozó gonosz lelkek elleni harchoz. Hit által teljes függőségbe kerülünk Istentől, fenntartás nélkül odaszentelődünk munkájára.

„Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag – mondta Jézus –, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne.” (Mt 17:20) Bár a mustármag oly kicsiny, mégis ugyanazt az életerőt tartalmazza, amely a leghatalmasabb fa növekedését is biztosítja. Ha a mustármagot elvetik a földbe, a parányi csíra minden elemet magába szív, melyet Isten a táplálására adott, s rohamos fejlődésnek indul. Ha ehhez hasonló hited van, megragadod Isten Igéjét és minden tőle rendelt segédeszközt. Így hited megerősödik, s a menny erejét hozza segítségedre. A Sátán által felhalmozott akadályok – legyenek bár látszólag oly áthatolhatatlanok, mint az örök hegyek – eltűnnek a hit parancsára. „Semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17:20) – Jézus élete, 431./old.

Átkelés a Jordánon

 (Józs 3:1-5). Józsué másnap korán reggel fölkelt, útnak indultak Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz – ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna. (17) Három nap múlva végigmentek az elöljárók a táboron, (3) és megparancsolták a népnek: Ha látjátok, hogy a lévita papok fölemelik Isteneteknek, az Úrnak szövetségládáját, akkor kerekedjetek föl ti is, és menjetek utána! (4) De maradjon mintegy kétezer könyök távolság köztetek és közte; ne menjetek túl közel hozzá! Így tudjátok majd, melyik úton kell mennetek, hiszen nem jártatok még soha ezen az úton. (5) Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az Úr. /RÚF/

(4Móz 14:41-44). Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni! (42) Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől! (43) Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úrtól, az Úr sem lesz veletek! (44) Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból. /RÚF/

Ez az első eset, amikor a szövetség ládáját említi Józsué könyve. Egészen eddig csak a szentéllyel összefüggésben jelent meg a láda az Ótestamentumban a távozás kapcsán a Sínai-hegytől

(2Móz 40:21). Majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/

(4Móz 10:33-36). Így indultak el az Úr hegyétől háromnapi útra. A háromnapi úton az Úr szövetségének ládája vonult előttük, hogy pihenőhelyet keressen nekik. (34) Az Úr felhője volt felettük nappal, amikor elindultak a táborból. (35) Valahányszor elindult a láda, ezt mondta Mózes: Kelj föl, Uram! Szóródjanak szét ellenségeid, gyűlölőid meneküljenek előled! (36) Amikor pedig megállt, ezt mondta: Térj vissza, Uram, Izráel ezreinek sokaságához! /RÚF/],

Kánaán elfoglalásának sikertelen kísérlete alkalmával. (4Móz 14:44) A láda a szent sátor legszentebb tartozéka volt, amiben három dolgot tároltak, ezek mindegyike Izrael különleges helyzetére utalt az Istennel való kapcsolatukban:

1) a Tízparancsolat kőtáblái,

2) Áronnak, a főpapnak a vesszeje, valamint

3) egy korsó manna.

(2Móz 16:33. Áronnak pedig ezt mondta Mózes: Vegyél egy edényt, tégy bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezd el megőrzésre az Úr színe előtt a jövendő nemzedékek számára! /RÚF/;

Zsid 9:4. Ebben volt egy arany illatáldozati oltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái /RÚF/

A láda és az átkelés előkészületei arra emlékeztették őket, hogy nem léphetnek be akárhogy és akármikor Kánaánba. Csak akkor lehet sikeres a honfoglalás, ha követik, amit Isten mond, úgy és akkor, ahogy és amikor mondja. Isten – aki a kép szerint a két kerub között trónolt a szövetség ládájának fedele felett

(2Móz 25:22). Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak. /RÚF/;

(4Móz 7:89). Amikor bement Mózes a kijelentés sátrába, hogy beszéljen az Úrral, hallotta a hangot, amely a bizonyság ládáján levő födélről beszélt hozzá, a két kerúb közül. Onnan beszélt hozzá. /RÚF/], és akinek a haladását a frigyláda haladásával azonosították – lép be Kánaánba Izrael előtt, mivel Ő maga vezeti az ország elfoglalását.

A „szenteljétek meg” (Józs 3:5), /ÚRK/ vagy „tisztítsátok meg” (KAR) kifejezés megtisztulási folyamatra utal, hasonlóan ahhoz, amit a papoknak kellett végezniük, mielőtt a szentélyben szolgáltak volna

(2Móz 28:41). Öltöztesd azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait! Majd kend föl őket, iktasd be tisztükbe, és szenteld föl őket, hogy az én papjaim legyenek. /RÚF/;

(2Móz 29:1). Így cselekedj velük, amikor fölszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy bikaborjút és két hibátlan kost /RÚF/, valamint amit a Sion hegyénél kellett elvégeznie a népnek, mielőtt Isten megjelent nekik.

(2Móz 19:10, 14. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. /RÚF/

Része volt a folyamatnak a bűnök letétele és minden tisztátalan dolog eltávolítása. Ugyanez a parancs jelenik meg

(4Móz 11:18). A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. /RÚF/ versében, mielőtt Isten csodát hajtott végre közöttük. Háború esetén a csaták előtt szintén így kellett megtisztulniuk.

»A revideált új fordítást a korábbi, Vulgata Biblia szerint készítették, ezért néhol csúszás van a Károly és az új fordítás között, mint itt is!» (5Móz 23:14. helyett (15) Mert Istened, az Úr veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, különben elfordul tőled. /RÚF/) Mielőtt Isten csatába menne Izraelért, be kellett mutatniuk a hozzá, mint Hadvezérhez való hűségüket és bizalmukat.

A Jordánon való átkelés csodája lesz a bizonyíték az izraeliták számára, hogy bizonyosan valóra válik az Úr ígérete, miszerint kiűzi előlük a népeket. Aki száraz utat tud biztosítani a Jordánon át, képes lesz megadni nekik ajándékként a földet is.

Isten nem mindig választja ketté a Jordánt. A közbeavatkozásai nem mindig ennyire nyilvánvalóak. Vajon hogyan juthatunk el a lelki felkészültség állapotába, hogy tapasztaljuk, észrevegyük Isten beavatkozását, amikor fellép értünk?

White idézet: A papoknak a nép előtt kellett menniük, és vinniük kellett a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát. Amikor lábukat rátették a Jordán szélére, a vizek felülről szétváltak, és a papok a frigyládát hordozva előre haladtak. A frigyláda Isten jelenlétének jelképe volt, és a héber sereg követte azt. A papok félúton parancsot kaptak, hogy álljanak meg a folyó medrében, amíg Izrael serege átvonul. Ezen a helyen Izraelnek akkor élő nemzedéke meggyőződött arról, hogy a Jordán hullámai ugyanazon hatalomnak engedtek, mint amelynek megnyilvánulását atyáik 40 évvel ezelőtt látták a Vörös-tengeren. Most a Jordánon keltek át, mint hadviselő férfiak, teljesen felvértezve a harcra.

Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué megparancsolta a papoknak, hogy jöjjenek fel a folyó medréből. Amint a szövetség ládáját hordozó papok feljöttek a folyó medréből és a szárazföldön álltak, a Jordán vize összecsapott, mint azelőtt, és elözönlötte partjait. Ez a rendkívüli csoda azért történt, hogy megnövelje az izraeliták hitét. Az Úr azért, hogy e rendkívüli csodát soha el ne felejtsék, utasította Józsuét, hogy parancsolja meg tekintélyes férfiaknak, minden törzsből egynek, hogy vegyenek ki köveket a folyó medréből, arról a helyről, ahol a papok álltak, miközben a héberek átvonultak. Vállukon ki is vitték a köveket, és emlékművet emeltek belőlük Gilgálban, hogy emlékezetükben tartsák azt a tényt, hogy Izrael száraz lábbal vonult át a Jordánon. Amikor a papok feljöttek a folyóból, Isten elvette hatalmas kezét, és a vizek vízeséshez hasonlóan zúdultak vissza medrükbe.

Amikor az emoreusok és kánaánitok királyai meghallották, hogy az Úr megállította a Jordán vizét Izrael gyermekei előtt, a szívük megolvadt a félelemtől. Az izraeliták megölték Moáb két királyát. Csodálatos átkelésük a Jordán megáradt, haragos hullámain a legnagyobb félelemmel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte az egész népet, akik a pusztában születtek. E szertartás után megtartották a húsvétot Jerikó síkságain. „És mondta az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9)

A pogány nemzetek gyalázták az Urat és népét, mivel a héberek nem vették birtokukba Kánaánt, amelyet örökölniük kellett volna nemsokára Egyiptomból való kijövetelük után. Ellenségeik ujjongtak, mivel oly sokáig vándoroltak a pusztában, és kérkedve szóltak Isten ellen, hogy nem tudta őket bevinni Kánaán földjére. Most szárazon mentek át a Jordánon, azért ellenségeik többé nem gyalázhatták őket.

A manna egészen eddig hullott, de most, amikor az izraeliták kezdték birtokukba venni Kánaánt, és ettek az ország gyümölcséből, többé nem volt rá szükségük, ezért megszűnt a mannahullás. – A megváltás története, 176-178./old.