(4Móz 14:41-44). Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az Úr parancsát? Nem fog az sikerülni! (42) Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az Úr! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől! (43) Hiszen az amálékiak és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az Úrtól, az Úr sem lesz veletek! (44) Ők azonban vakmerően fölmentek a hegyvidék magaslataira, bár az Úr szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból. /RÚF/
Ez az első eset, amikor a szövetség ládáját említi Józsué könyve. Egészen eddig csak a szentéllyel összefüggésben jelent meg a láda az Ótestamentumban a távozás kapcsán a Sínai-hegytől
(2Móz 40:21). Majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. /RÚF/
(4Móz 10:33-36). Így indultak el az Úr hegyétől háromnapi útra. A háromnapi úton az Úr szövetségének ládája vonult előttük, hogy pihenőhelyet keressen nekik. (34) Az Úr felhője volt felettük nappal, amikor elindultak a táborból. (35) Valahányszor elindult a láda, ezt mondta Mózes: Kelj föl, Uram! Szóródjanak szét ellenségeid, gyűlölőid meneküljenek előled! (36) Amikor pedig megállt, ezt mondta: Térj vissza, Uram, Izráel ezreinek sokaságához! /RÚF/],
Kánaán elfoglalásának sikertelen kísérlete alkalmával. (4Móz 14:44) A láda a szent sátor legszentebb tartozéka volt, amiben három dolgot tároltak, ezek mindegyike Izrael különleges helyzetére utalt az Istennel való kapcsolatukban:
1) a Tízparancsolat kőtáblái,
2) Áronnak, a főpapnak a vesszeje, valamint
3) egy korsó manna.
(2Móz 16:33. Áronnak pedig ezt mondta Mózes: Vegyél egy edényt, tégy bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezd el megőrzésre az Úr színe előtt a jövendő nemzedékek számára! /RÚF/;
Zsid 9:4. Ebben volt egy arany illatáldozati oltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje meg a szövetség táblái /RÚF/
A láda és az átkelés előkészületei arra emlékeztették őket, hogy nem léphetnek be akárhogy és akármikor Kánaánba. Csak akkor lehet sikeres a honfoglalás, ha követik, amit Isten mond, úgy és akkor, ahogy és amikor mondja. Isten – aki a kép szerint a két kerub között trónolt a szövetség ládájának fedele felett
(2Móz 25:22). Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak. /RÚF/;
(4Móz 7:89). Amikor bement Mózes a kijelentés sátrába, hogy beszéljen az Úrral, hallotta a hangot, amely a bizonyság ládáján levő födélről beszélt hozzá, a két kerúb közül. Onnan beszélt hozzá. /RÚF/], és akinek a haladását a frigyláda haladásával azonosították – lép be Kánaánba Izrael előtt, mivel Ő maga vezeti az ország elfoglalását.
A „szenteljétek meg” (Józs 3:5), /ÚRK/ vagy „tisztítsátok meg” (KAR) kifejezés megtisztulási folyamatra utal, hasonlóan ahhoz, amit a papoknak kellett végezniük, mielőtt a szentélyben szolgáltak volna
(2Móz 28:41). Öltöztesd azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait! Majd kend föl őket, iktasd be tisztükbe, és szenteld föl őket, hogy az én papjaim legyenek. /RÚF/;
(2Móz 29:1). Így cselekedj velük, amikor fölszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy bikaborjút és két hibátlan kost /RÚF/, valamint amit a Sion hegyénél kellett elvégeznie a népnek, mielőtt Isten megjelent nekik.
(2Móz 19:10, 14. Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. /RÚF/
Része volt a folyamatnak a bűnök letétele és minden tisztátalan dolog eltávolítása. Ugyanez a parancs jelenik meg
(4Móz 11:18). A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. /RÚF/ versében, mielőtt Isten csodát hajtott végre közöttük. Háború esetén a csaták előtt szintén így kellett megtisztulniuk.
»A revideált új fordítást a korábbi, Vulgata Biblia szerint készítették, ezért néhol csúszás van a Károly és az új fordítás között, mint itt is!» (5Móz 23:14. helyett (15) Mert Istened, az Úr veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, különben elfordul tőled. /RÚF/) Mielőtt Isten csatába menne Izraelért, be kellett mutatniuk a hozzá, mint Hadvezérhez való hűségüket és bizalmukat.
A Jordánon való átkelés csodája lesz a bizonyíték az izraeliták számára, hogy bizonyosan valóra válik az Úr ígérete, miszerint kiűzi előlük a népeket. Aki száraz utat tud biztosítani a Jordánon át, képes lesz megadni nekik ajándékként a földet is.
Isten nem mindig választja ketté a Jordánt. A közbeavatkozásai nem mindig ennyire nyilvánvalóak. Vajon hogyan juthatunk el a lelki felkészültség állapotába, hogy tapasztaljuk, észrevegyük Isten beavatkozását, amikor fellép értünk?
White idézet: A papoknak a nép előtt kellett menniük, és vinniük kellett a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát. Amikor lábukat rátették a Jordán szélére, a vizek felülről szétváltak, és a papok a frigyládát hordozva előre haladtak. A frigyláda Isten jelenlétének jelképe volt, és a héber sereg követte azt. A papok félúton parancsot kaptak, hogy álljanak meg a folyó medrében, amíg Izrael serege átvonul. Ezen a helyen Izraelnek akkor élő nemzedéke meggyőződött arról, hogy a Jordán hullámai ugyanazon hatalomnak engedtek, mint amelynek megnyilvánulását atyáik 40 évvel ezelőtt látták a Vörös-tengeren. Most a Jordánon keltek át, mint hadviselő férfiak, teljesen felvértezve a harcra.
Miután Izrael egész serege átkelt a Jordánon, Józsué megparancsolta a papoknak, hogy jöjjenek fel a folyó medréből. Amint a szövetség ládáját hordozó papok feljöttek a folyó medréből és a szárazföldön álltak, a Jordán vize összecsapott, mint azelőtt, és elözönlötte partjait. Ez a rendkívüli csoda azért történt, hogy megnövelje az izraeliták hitét. Az Úr azért, hogy e rendkívüli csodát soha el ne felejtsék, utasította Józsuét, hogy parancsolja meg tekintélyes férfiaknak, minden törzsből egynek, hogy vegyenek ki köveket a folyó medréből, arról a helyről, ahol a papok álltak, miközben a héberek átvonultak. Vállukon ki is vitték a köveket, és emlékművet emeltek belőlük Gilgálban, hogy emlékezetükben tartsák azt a tényt, hogy Izrael száraz lábbal vonult át a Jordánon. Amikor a papok feljöttek a folyóból, Isten elvette hatalmas kezét, és a vizek vízeséshez hasonlóan zúdultak vissza medrükbe.
Amikor az emoreusok és kánaánitok királyai meghallották, hogy az Úr megállította a Jordán vizét Izrael gyermekei előtt, a szívük megolvadt a félelemtől. Az izraeliták megölték Moáb két királyát. Csodálatos átkelésük a Jordán megáradt, haragos hullámain a legnagyobb félelemmel töltötte el őket. Józsué ekkor körülmetélte az egész népet, akik a pusztában születtek. E szertartás után megtartották a húsvétot Jerikó síkságain. „És mondta az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát.” (Józs 5:9)
A pogány nemzetek gyalázták az Urat és népét, mivel a héberek nem vették birtokukba Kánaánt, amelyet örökölniük kellett volna nemsokára Egyiptomból való kijövetelük után. Ellenségeik ujjongtak, mivel oly sokáig vándoroltak a pusztában, és kérkedve szóltak Isten ellen, hogy nem tudta őket bevinni Kánaán földjére. Most szárazon mentek át a Jordánon, azért ellenségeik többé nem gyalázhatták őket.
A manna egészen eddig hullott, de most, amikor az izraeliták kezdték birtokukba venni Kánaánt, és ettek az ország gyümölcséből, többé nem volt rá szükségük, ezért megszűnt a mannahullás. – A megváltás története, 176-178./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése