A pászka

 2Móz 12:6. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. /RÚF/

3Móz 23:5. Az első hónapban, a hónap tizennegyedikén estefelé van az Úr páskája. /RÚF/,

4Móz 28:16. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján van az Úr páskája /RÚF/,

5Móz 16:4, 6. Látni se lehessen nálad kovászt hét napon át, sehol a te határaidon belül. Abból a húsból pedig, amelyet levágsz az első nap estéjén, semmi se maradjon meg reggelre! (6) hanem azon a helyen, amelyet kiválaszt Istened, az Úr, hogy ott lakjék a neve, ott vágd le majd a pákaáldozatot: este, napnyugtakor, abban az időpontban, amikor kijöttél Egyiptomból. /RÚF/

Józs 5:10. Amikor Gilgálban táboroztak Izráel fiai, megtartották a páskát a hónap tizennegyedik napján este Jerikó síkságán. /RÚF/

 A második fontos dolog, ami megelőzte a honfoglalást, a páska megünneplése volt. Az ünnepi alkalom a hónap tizennegyedik napjának estéjén zajlik, szigorúan az Úr útmutatásainak megfelelően. A páskaünnep szimbolikus jelentősége különösen hangsúlyos: Józsué könyvében az események azt tükrözik, amit Mózes második könyvében találunk. A páska felidézi a tizedik csapás estéjét (2Mózes 12), amikor az Úr angyala megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, de az izraeliták életét megkímélte. Ezt követően vonulnak ki Egyiptomból, kelnek át a Vörös-tengeren, folytatva útjukat a pusztaságon keresztül. Ezzel ellentétben a második generáció élete a pusztaságban kezdődik, a Jordánon való átkeléssel folytatódik, majd jön a körülmetélés és a páska ünnepe, elvezetve a döntő pillanathoz, amikor az Úr újabb csodálatos beavatkozása várható az ellenségeikkel, Kánaán lakóival szemben. Minden megelőző cselekedettel együtt a páska megünneplése egy új kezdetet jelöl Izrael történelmében.

 Eközben az áldozati bárány szimbólumával a páska ünnepe visszamutat az izraeliták megváltására az egyiptomi rabszolgaságból, egyben előre is mutat mindezek igazi betöltésére, amikor az előkép Isten Bárányában teljesedik 

(Jn 1:29, 36). Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! (36) és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya! /RÚF/; 1Kor 5:7. Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. /RÚF/; 

(1Pt 1:18-19). tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, (19) hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. /RÚF/ ... aki a bűn szolgaságából szabadít ki minket. Jézus az utolsó vacsorán, mielőtt végső áldozatként adta volna magát, a halálára történő emlékezés ünnepévé formálta át a páskát. 

(Mt 26:26-29). Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! (27) Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, (28) mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. (29) De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/; 

(1Kor 11:23-26). Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, (24) és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (25) Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” (26) Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. /RÚF/

 Valójában a páska és az úrvacsora egy még dicsőségesebb valóság jele: amikor a megváltottak serege bevonul a mennyei Kánaánba. A jelenések könyvének írója, János ezt az „átkelést” úgy jeleníti meg, hogy a száznegyvennégyezer átvonul az üvegtengeren, mielőtt elérnének Isten trónjához. Ez a Vörös-tengeren és a Jordánon való átkelés előképeinek beteljesülése 

(Jel 4:6). A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló. A trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. /RÚF/; 

(Jel 7:9-10). Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, (10) és hatalmas hangon kiáltották: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónon ül, és a Bárányé! /RÚF/, ... ott ünneplik az igazi páskát és úrvacsorát a Bárány menyegzőjének vacsoráján. 

(Mt 26:29). De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/;

  (Jel 19:9) Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára! Ezt is mondta nekem: Ezek Isten igaz igéi. /RÚF/)

 White idézet: A hónap 14. napján este ünnepelték a páskát, amelynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásra emlékeztettek, és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt, és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, amelynek a páska volt az előképe.

 A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amelyen semmi szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, amely az ünnepkor kezdett beérni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad az aratást elkezdeni. – Pátriárkák és próféták, 539./old.

 A páskának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem arra a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia, amelyet Krisztus visz majd véghez azzal, hogy kiszabadítja népét a bűn kötelékeiből. Az áldozati bárány ábrázolja „Isten Bárányát”, akiben van a mi üdvösségünk egyedüli reménysége. Az apostol mondja: „A mi húsvéti bárányunk, Krisztus, megáldoztatott érettünk.” (1Kor 5:7) Az nem volt elegendő, hogy a páskabárányt levágják, a vérét még az ajtófélfára is fel kellett hinteniük. Éppen így Krisztus vérének érdemeit el kell fogadnia az embernek. Nem elég hinnünk, hogy Jézus Krisztus meghalt az egész világért, hanem azt is hinnünk kell, hogy személy szerint értünk is meghalt. Úgy kell elfogadnunk az engesztelő áldozatot, mint amelyet Krisztus személyesen értünk hozott…

 A bárányt egészben kellett elkészíteni. Egy csontját sem volt szabad eltörni. Ekképpen „Isten Báránya” – aki értünk halt meg – egyetlen csontjának sem volt szabad megtöretnie. „…Az ő csontja meg ne törettessék.” (Jn 19:36) Így jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát…

 A bárányt keserű füvekkel kellett enniük, ami Egyiptomban elszenvedett fogságuk keserűségére mutatott rá. Éppen így, amikor Krisztus testével táplálkozunk, akkor ezt mi is csak töredelmes szívvel tehetjük meg bűneink miatt. A kovásztalan kenyér használatának is megvolt a maga jelentősége. A páskatörvény kifejezetten hangsúlyozta azt az utasítást, amit a zsidók szigorúan be is tartottak gyakorlatukban, hogy az ünnep ideje alatt egy csipetnyi kovász se legyen található a házukban. Hasonló módon a bűn kovászát nekünk is el kell távolítani magunkból, ha meg akarjuk kapni az életünket és a táplálékunkat Krisztustól. – Pátriárkák és próféták, 277./old.