Minden beteljesedett

(Józs 21:43-45). Így adta oda az Úr Izráelnek az egész országot, amelyről megesküdött, hogy atyáiknak adja. Birtokba is vették, és letelepedtek benne. (44) Nyugalmat is adott nekik az Úr mindenfelől, pontosan úgy, ahogyan megesküdött erre atyáiknak. Ellenségeik közül senki sem tudott megállni velük szemben: minden ellenségüket kezükbe adta az Úr. (45) Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izráel házának tett, mind beteljesedett. /RÚF/

(2Tim 2:11-13). Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. (12) Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. (13) Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. /RÚF/

 Ezek a versek képezik a könyv csúcspontját, illetve teológiai összegzését. Az irat témáinak egyikét hangsúlyozzák ki: Jahve szövetségi hűségét, aki megtartja az ígéreteit és esküje szerint cselekszik. Ez a rövid rész ugyanakkor összefoglalja mindazt, ami eddig a könyvben megjelent. (Józs 21:43) beszél a föld szétosztásáról és a letelepedésről (Józsué 13–21. fejezetek), miközben (Józs 21:44) utal az ellenség feletti győzelmeikre, és arra, hogyan vonták irányításuk alá a területet. (Józsué 1–12. fejezetek) A visszatekintés Isten hűségének prizmáján keresztül történik. Az izraelitáknak nem szabad elfelejteniük, hogy soha nem lett volna övék a győzelem az ellenségeik felett, illetőleg nem kaphatták volna meg a földet örökségként, ha Isten nem hű adott szavához.

 Isten adta nekik „mindazt a földet” (Józs 21:43), /ÚRK/, „minden ellenségüket kezükbe adta az ÚR” (Józs 21:44), ÚRK, aszerint, „ahogy [mindenről] megesküdött” (Józs 21:44), /ÚRK/ az atyáiknak, az „mind beteljesedett” (Józs 21:45), /ÚRK/. A három versen belül (Józs 21:43-45) hat esetben a kol („minden”) szó ismételt használata újra hangsúlyozza az igazságot, hogy a föld Isten ajándéka, és Izraelnek nem eredendő joga birtokolni azt. Isten megesküdött, hogy nekik adja a földet, és az ellenségeiket is a kezükbe adja. Izrael minden sikere egyedül Isten cselekvésének és megbízhatóságának köszönhető. Mindez igaz a mi megváltásunk kapcsán is: „Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék”. (Ef 2:8-9), /ÚRK/

 Pál szintén Isten meghízhatóságát hangsúlyozza, amikor ezt írja: „Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hitetlenkedünk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja”. (2Tim 2:11-13, /ÚRK/

 Miként ad bizonyosságot a jövőre vonatkozóan az, hogy Isten mindig hűen megtartotta ígéreteit (lásd 1Kor 10:13; 2Kor 1:18-20)

(1Kor 10:13). Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. /RÚF/; 

(2Kor 1:18-20). Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. (19) Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. (20) Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. /RÚF/

 White idézet: Isten kiválasztott eszközei minden korszakban gyalázatot és üldözést szenvedtek az igazságért… Dávidot, Isten kiválasztott szolgáját, mint a vadat, úgy űzték ellenségei. Dánielt oroszlánverembe dobták a menny iránti hűsége miatt. Jób elvesztette földi javait, betegsége még rokonaiban és barátaiban is undort keltett, de Isten iránti hűsége nem ingott meg. Jeremiás sem szűnt meg hirdetni az Úrtól nyert igazságot, noha bizonyságtétele annyira felbőszítette a királyt és a hercegeket, hogy a szennygödörbe dobatták. Istvánt megkövezték, mivel a megfeszített Krisztust prédikálta. Pált börtönbe vetették, megvesszőzték, megkövezték, és végül megölték… Jánost is száműzték Pátmosz szigetére „az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért”.

 Az emberi állhatatosság e példái igazolják, hogy Isten ígéretei bizonyosak, és a jelenléte állandó, és a kegyelme megtart. Bizonyítják a hit erejét, amely ellenáll a világ hatalmának.

 A ránk váró kín és gyötrelem olyan hitet igényel, amely elvisel fáradságot, késedelmet és éhséget; olyan hitet, amely a kemény próba idején sem lankad.

 Minden népből és társadalmi osztályból sokan – nagyok és kicsik, gazdagok és szegények, feketék és fehérek – a legigazságtalanabb és legkegyetlenebb fogságba kerülnek. Isten gyermekei láncra verten, börtönrácsok mögött, halálra ítélten, egyesek halálra éheztetve, sötét, undorító börtönökben nehéz napokat fognak átélni. Emberi fül nem figyel sóhajukra, emberi kéz nem segít rajtuk.

 Vajon az Úr elfelejti népét a nehéz órában? Elfelejtette Isten a hűséges Noét, amikor ítéletével sújtotta az özönvíz előtti világot? Elfelejtette Lótot, mikor tűz szállt le az égből, hogy megeméssze a síkság városait?… Elfelejtette Illést, amikor Jézabel megesküdött, hogy a Baál-próféták sorsára juttatja? Ott felejtette Jeremiást sötét és zord tömlöcében? Ott felejtette a három héber ifjút a tüzes kemencében vagy Dánielt az oroszlánok vermében? ...

 Az ellenség börtönbe vetheti Isten gyermekeit, de a börtönfalak nem emelhetnek válaszfalat lelkük és Krisztus között. Minden hatalom felett áll, aki látja gyengeségeiket, aki ismeri minden megpróbáltatásukat. Cellájuk magányában angyalok fogják felkeresni őket, s a menny fényét és békéjét hozzák nekik. – Conflict and Courage, 369./old.

 Isten ígéretei olyanok, mint a kertben növekvő gyönyörű virágok. Az Úr azt szeretné, ha időznénk felettük, alaposan szemügyre vennénk őket, gyönyörködnénk bennük, és értékelnénk azt a kegyelmet, amelyben Isten részesített azáltal, hogy ilyen gazdagon gondoskodott a szükségleteinkről. Ha nem szemlélnénk a menny ígéreteit, nem tudnánk megérteni az Atya irántunk való kegyelmes szeretetét és könyörületét, és nem ismernénk fel, milyen drága kincseket készített az Őt szeretőknek. A lelket akarja bátorítani, hogy hitben nyugodjon meg benne, mint az ember egyetlen menedékében. – Mennyei helyeken, 125./old. (április 28.)