(Róm 6:1-7). Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? (2) Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? (3) Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? (4) A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. (5) Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. (6) Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (7) Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. /RÚF/
(Kol 3:1). Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. /RÚF/
Még ha lelki értelemben meg is haltunk Krisztussal, a „tagjainkat” – vagyis a testünk és a gondolataink által előidézett kísértéseket – „meg kell öldökölnünk”. Két dologgal azonban fontos tisztában lennünk ezt a felszólítást illetően. Az első: (Kol 3:1) versében a Pál által használt görög kifejezés azt érzékelteti, hogy valóban feltámadtunk Krisztussal. A második: (Kol 3:5) versének felszólítása a következmény („azért”). A földi dolgokat (paráznaság, tisztátalanság, bűnös szenvedély, gonosz kívánság, telhetetlenség stb.) csak azért öldökölhetjük meg, mert már feltámadtunk Krisztussal, és az Ő lelki élete és ereje képes mindezeket kivetni a gondolatainkból és az életünkből.
Érdekes, hogy a görögben (Kol 3:6) versének kifejezésével – „az Isten haragja” – másutt csak
(Róm 1:18). Isten ugyanis kinyilatkoztatja a maga haragját a mennyből az igazság útját álló gonosz emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, /RÚF/ versében találkozunk. Isten az embereket „átadja” saját gonosz dolgainak, ezért jön el „az Isten haragja az engedetlenség fiaira” (Kol 3:6);
(Jel 6:16-17). és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, (17) mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg? /RÚF/.
(Róm 1:18) versében Pál utal a hitetlenségre és a hamisságra, amit azonosnak tart a tisztátalansággal (ugyanazt a görög szót használja, mint (Kol 3:5) versében). Ez nagyon is jellemző azokra, akik belemerülnek „a szívük vágya szerinti” tisztátalanságba, „hogy egymás testét megbecstelenítsék”. (Róm 1:24), /ÚRK/
Hogyan becstelenítik meg egymás testét? Először is nem hajlandók elismerni a Teremtőt, de szó van itt „tisztátalan indulatokról” vagy „gyalázatos szenvedélyekről” /ÚRK/, /RÚF/ is,
„mert asszonyaik is felcserélték a természetes élést természetellenessel, ugyanígy a férfiak is elhagyták az asszonnyal való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak”. (Róm 1:26-27), /ÚRK/
White idézet: Istennek hála, hogy olyan Főpapunk van, aki ismeri gyengeségeinket. Itt nem számíthatunk pihenésre. A mennybe vezető út kereszthordozást jelent; ez egy keskeny út, de örömmel haladunk rajta, tudva, hogy a dicsőség Királya járt azon előttünk.
Nem panaszkodunk a nehezen járható ösvény miatt, hanem Jézus alázatos követőiként a nyomába lépünk. Örülni fogunk a szorongattatásban, miközben az örök dicsőség jutalmáról elmélkedünk.
Egyetlen panaszszót sem ejtünk a próbák miatt. Isten szeretett gyermekei mindig megpróbáltatásokon mentek keresztül. Minden próba, amelyből győztesen kerülünk ki, gazdagabbá tesz a dicsőségben. Lelkesen vágyom a szenvedés tapasztalatára. Még ha tehetném is, nem akarok szenvedés nélkül a mennybe jutni, ahol találkozhatom Jézussal, aki oly sokat szenvedett, hogy számunkra nagy örökséget biztosítson, és a mártírokkal, akik életüket adták az igazságért és Krisztusért. Nem. A szenvedések által akarok tökéletes lenni. Annyira szeretnék Krisztus szenvedéseinek részese lenni, mert tudom, hogy dicsőségéből is részesülök majd. Jézus a mi példaképünk. Tanulmányozzuk, hogyan kerülhetünk minél közelebb ehhez a példaképhez.
Teljes örömünk lehet Megváltónkban, aki megvált minket minden bűnünkből. Istennel járhatunk minden nap, és elmondhatjuk: „Élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, és megadja nekem „az akarást és a véghezvitelt, jó kedvéből”. Istené a dicsőség! Tudom, hogy életem el van rejtve Krisztusban.
A függöny felgördült, és láttam a gazdag jutalmat, amely a szentekre vár. Megízleltem a jövendő világ örömét, és ez az élet már nem tűnik ugyanolyan szépnek előttem. Érzelmeim, foglalatosságom és reménységem a mennyhez kötődik. Vágyom látni a Királyt az Ő szépségében, akit az én lelkem szeret. Ó, édes ország! Vágyom eljutni oda; és a gondolat, hogy annyira közel van már, türelmetlenné tesz Krisztus várásában. Dicsőség Istennek a halhatatlanság reménységéért és az örök életért, mely Krisztus által miénk lehet. – Krisztusi élet, 350./old., december 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése