Amikor személyes bibliatanulmányozásba kezdünk, legyünk tudatában: nem várhatjuk el a Szentírástól, hogy a személyes céljainkat és látásunkat szolgálja, ami nem mindig esik egybe Istenével. Például nem használhatjuk azt a módszert, hogy „csukott szemmel rábökünk egy igére”, mivel Isten nem így akar kommunikálni velünk. Ő nem egy bábu, akit dróton rángathatunk, hogy a szükségleteinket és a vágyainkat szolgálja. Az útjai és gondolatai sokkal magasabbak a mieinknél
(Ézs 55:9). Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. /RÚF/),
... és sosem szabad megpróbálnunk irányítani a hozzánk intézett szavait. Ne is válogassuk ki a Bibliának csak azokat a részeit, amelyek nekünk tetszenek. Inkább tekintsünk egy egészként a Szentírásra, ahelyett, hogy csak a könnyű és ismerős igéket szemezgetnénk, kihagyva az akaratunknak ellentmondó, nehezebb szakaszokat. Ha tényleg azt akarjuk, hogy Isten beszéljen hozzánk, a Szentírásra egészként kell tekintenünk, megbízható módszereket választva, gondosan tanulmányozva azt, bízva abban, hogy Isten megjelenti, mit kell éppen kihallanunk abból.
Jézus maga mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22:37) Vagyis Isten nem azt akarja, hogy kikapcsoljuk a gondolkodást, az elménket, sokkal inkább az elménkbe kívánja rejteni a hatalmas tudást és ismeretet, amit legalább részben kijelentett Igéjében. Sok bibliai beszámolót olvashatunk arról, amikor Isten emberekkel beszélgetett, mint Énokkal, Ábrahámmal vagy Mózessel és Jóbbal, és Jézus is sokakkal beszélgetett. Isten nem kerüli meg az emberi értelmet, hanem arra bíztat bennünket, hogy vessük azt alá az Igének és az Ő bölcsességének, amikor az „üdvösségünkön dolgozunk”. Az emberi gondolkodás azonban mindig is emberi marad – megtéveszthető és hibás következtetésekre képes. Sosem tévedhetetlen. Mindig lehetséges, hogy az emberi értelem félreteszi Istent, hogy maga próbáljon dűlőre jutni a dolgokkal, és az önző ént egyenlővé teszi Istennel, vagy akár fölé is helyezi, miközben gondolkodik. Az ember közelíthet a Szentíráshoz arrogáns és kritikus lélekkel, gondolván, hogy tudja, amit tudnia kell, és nincs abban semmi új a számára. Ebben a helyzetben fontosnak, magabiztosnak és magabízónak érezzük magunkat, és nem látjuk, hogy egyébre lenne szükségünk azon kívül, amink már megvan, semmibe vesszük az Istennel való kapcsolatot, és saját behatárolt tudásunkra, hamis érveinkre támaszkodunk.
White idézet: Krisztus tanításainak és prédikációinak tárgya Isten Igéje volt. A kérdezősködőknek egyszerűen válaszolt: „Meg van írva.” „Mit mond az Írás?” „Hogyan olvasod?” Ha barátban, ha ellenségben érdeklődés ébredt, minden alkalommal az Ige magvát hintette. Ő, aki az út, az igazság, az élet, aki maga az élő Ige, a Szentírásra mutat: „Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” – mondja...
Krisztus szolgáinak ugyanezt kell tenniük. Az emberi elméletek és feltevések ma is kiszorítják Isten Igéjének életadó igazságait, mint régen is. Az evangélium sok állítólagos prédikátora szerint nem az egész Biblia ihletett. Az egyik bölcs ember elveti az egyik részt, a másik pedig megkérdőjelezi a másikat. Saját véleményüket az Ige fölé helyezik. Az Írást csupán saját tekintélyükre építik, és megfosztják isteni hitelességétől. Így szórják szét a hitetlenség magvait, mert az emberek összezavarodnak, és nem tudják, mit higgyenek.
Sok olyan hittétel van, amelyet nem fogadhatunk el. Krisztus idejében a rabbik számos szentírási résznek erőszakolt, misztikus magyarázatot adtak. Mivel Isten Igéjének világos tanítása eljárásaikat kárhoztatta, megkísérelték érvényességét aláásni. Ugyanez történik ma is. Isten Igéjét titokzatosnak és homályosnak tüntetik fel, hogy Isten törvénye elleni vétségükért kimentsék magukat. Krisztus megdorgálta ezeket a törvénysértőket. Azt tanította, hogy Isten Igéjét mindenkinek meg kell értenie. A Szentírást kétségbevonhatatlan tekintélynek vallotta. Nekünk is ezt kell tennünk. A Bibliát a végtelen Isten beszédeként, minden vitás kérdés megoldójaként, hitünk alapjaként kell kezelnünk.
A Biblia tekintélyét aláásták, és ezért a lelkiségre nem helyeznek olyan súlyt… [Mégis] sokan kiáltanak az élő Istenhez, közelségére vágyakozva...
Krisztus Isten atyai szeretetéről és túláradó kegyelméről tanított legszívesebben. Sokat beszélt az Atya jellemének és törvényének szentségéről. Az utat, az igazságot és az életet kínálta az embereknek a maga személyében. Krisztus szolgái is ezekről beszéljenek!
Mutassák be az igazságot, ahogy az Jézusban volt látható! Tegyék világossá, mit kíván a törvény és az evangélium! Beszéljenek Krisztus önmegtagadó, áldozatos életéről, megalázkodásáról és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről! Arról, hogy közbenjár értük Isten trónjánál. Hirdessék ígéretét: „Ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket.” (Jn 14:3) – Krisztus példázatai, 38-40./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése