A lelki szegények - az alázatosak és a Jézus Krisztussal való kapcsolat

 

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:2-3)

 Krisztus hegyi-beszéde hirdeti, hogy kik is áldottak igazán: „Boldogok a lelki szegények; akik nem magukat dicsőítik, hanem tettetés nélkül valók, szerények, nem túl kevélyek, hogy tanítani lehetne őket, nem hiúk s nem vágynak a világ tapsára – övék a mennyek országa.

"Övék a mennyeknek országa" - mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát... Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, amely alkalmasakká teszi őket "a szentek örökségében való részvételre a világosságban" (Kol 1:12).

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek... [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Mi nem vagyunk érdemesek Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A kevély nem érez hiányt, ezért bezárja szívét Krisztus és a kimondhatatlan áldások előtt, melyek adományozása végett Urunk a Földre jött. Akik a maguk szemében gazdagok és dicséretre méltók, azok nem kérnek hittel, ezért nem is részesülnek Isten áldásában. Úgy érzik, hogy nincs szükségük semmire, ezért üresen távoznak. Akik viszont tudják, hogy nem menthetik meg magukat, és a saját erejükből szent cselekedetekre sem képesek, azok nagyra értékelik azt a segítséget, melyet Krisztus tud nyújtani nekik. Ezek a lelki szegények, őket nevezi Jézus áldottaknak.  (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

Üres, kisöpört ház - Szentlélek hiánya

 

Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. (Máté 12:43-45)

Azokat is figyelmeztette,(Jézus) akikre hatottak a szavai, akik örömmel hallgatták Őt, de nem rendelték alá magukat, hogy a Szentlélek bennük lakozzon. Nemcsak az ellenállás, hanem a nemtörődömség is rombolja a lelket.

Sokan voltak Krisztus idejében - ahogyan ma is -, akiket Sátán hatalma egy időre, úgy tűnik, megtört. Isten kegyelme által megszabadultak a lelkeket uralma alatt tartó gonosz szellemektől. Örvendeztek Isten szeretetében, ám, akár a példázatbeli köves földhöz hasonlító hallgatók, nem lakoztak abban. Nem rendelték alá magukat naponta Istennek, hogy Krisztus szívükben lakozhassék, és amikor a gonosz lélek visszatért, s vett maga mellé "más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál" (Mt 12: 45), mindenestül a gonosz hatalmába kerültek.  (EGW: Jézus élete)

A Szentlélek hiánya nem Isten fösvénysége miatt van. Megváltoztatni ezt a helyzetet csak maguk a gyülekezetek tudják. Isten ezt mondja népének: "Kelj fel és tanúsíts érdeklődést a szent dolgok iránt." Hol van a mi hitünk? Tartunk-e fenn megfelelő kapcsolatot Jézus Krisztussal? Követjük-e Őt az önmegtagadásban és állhatatosságban? Megértéssel beszélünk-e az igazságról? Amikor Isten kitölti Szentlelkét a gyülekezetre, az az Ő dicsőségére gyümölcsöt terem. A Lélek kardja erőtől áradóan mindkét irányba vág. (EGW: A Szentlélek eljő reátok)

Meg kell üresítenünk magunkat az önzéstől. Ez azonban nem minden, amit tennünk kell, mert amikor a bálványoktól megszabadultunk, az űrt be is kell töltenünk. Ha a szívünk üresen maradna, és az űrt nem töltenénk be, akkor ahhoz az emberhez lennénk hasonlóak, akinek háza "üresen, kisöpörve és felékesítve" állt (Mt 12:44), anélkül hogy vendéget fogadott volna be. A gonosz lélek más hét gonosz társat vett maga mellé, nála gonoszabbakat, bementek és ott tanyáztak, és ennek az embernek a későbbi állapota rosszabb lett az előzőnél....  (EGW: A Szentlélek eljő reátok)

Mihelyt a Szentlélek munkája felébreszti lelkiismeretünket, azonnal megértjük a bűn horderejét és gonoszságát; irtózattal telünk el iránta. Arra a meggyőződésre jutunk, hogy a bűn választott el bennünket Istentől, és hogy a gonosz hatalmába és rabszolgaságába kerültünk. Minél inkább igyekszünk menekülni, annál inkább tudatára ébredünk tehetetlenségünknek. Indítékaink szennyesek, és szívünk tisztátalan. Észrevesszük, hogy életünk önzéssel és bűnnel telt. Bűnbocsánat, megtisztulás és szabadulás után vágyakozunk. Ugyan mit is tehetünk, hogy összhangba jussunk Istennel, és átalakuljunk az Ő hasonlatosságára. (EGW: Jézus élete)

Amit a keresztények tesznek, legyen átlátszó, mint a napsugár. Az igazság Istentől van; a hazugság és a hamisság ezernyi megnyilvánulása pedig az ördögtől. Aki bármi módon eltávolodik az igazmondástól, az a gonosz hatalmába juttatja magát. Igaz, hogy nem mindig könnyű a pontos igazságot szólnunk. Nem számolhatunk be az igazságról, ha nem ismerjük. Milyen gyakran előfordul, hogy előítélet, hiányos ismeret, helytelen mérlegelés akadályozza annak helyes megítélését, amiről szó van. Nem tudjuk az igazságot szólni, csak ha értelmünket mindenkor az irányítja, aki maga az igazság. (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)

A nagy nyomorúság

 

(Mk 13:14). Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe. /RÚF/ 

 (Mk 13:19). mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz soha.

Olyan nagy nyomorúságra utal, amilyen nem volt még a világ teremtése óta. Ez előrevetít egy nagyobb, még kiterjedtebb üldözést, mint amilyen volt Jeruzsálem eleste idején. Mk 13:19 jövő időre vált, és olyan eseményeket jelez előre, amelyek még távolabb vannak Jézus korától.

(Mk 13:19-23) [mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz soha. (20) És ha az Úr nem rövidítette volna meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket magának ki választott, megrövidítette azokat a napokat. (21) Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek! (22) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat. (23) Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent! /RÚF/] - verseiben leírt nagy üldözésben pedig Dániel 7-8. fejezeteinek próféciái visszhangzanak, ahol a kis szarv hatalom Isten népét üldözi „ideig időkig és félidőkig” (Dán 7:25). Ez az ezerkétszáz hatvan napos prófétai időszak ezerkétszázhatvan valóságos évnek felel meg [(4Móz 14:34). Negyven napig tartott, míg kikémleltétek azt a földet: most negyven évig bűnhődjetek a napok száma szerint, egy-egy napért egy-egy esztendőt, hogy megtudjátok, milyen az, amikor én ellenkezem veletek. /RÚF/; (Ez 4:6). Ha ezt letöltötted, másodszor feküdj a jobb oldalad ra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg. /RÚF/], ami Kr. u. 538-tól Kr. u. 1798-ig tartott. Kr. u. 1798-ban Napóleon el küldte a tábornokát, hogy vigye fogságba a pápát. Az ezerkétszázhatvan év alatt a kis szarv hatalom üldözte és megölte azokat, akik nem értettek egyet az egyházi kormányzat rendszerével. 

(Mk 13:20) arról beszél, hogy az üldözést Isten megrövidíti népe kedvéért. Történelmileg az üldözés tüze valóban alábbhagyott a protestáns reformáció indulásával, megrövidítve ez zel a nyomorúság idejét. Ahogy a kis szarv hatalom gyengült, egyre több és több ember csatlakozott a reformokhoz. Ám a kis szarv hatalma ismét megerősödik, ahogy azt Jele nések 13. fejezetének próféciája jelzi. 

(Mk 13:21-23) szakaszában Jézus egy másik fenyegetésre figyelmeztet, a hamis próféták és hamis krisztusok megjelenésére, akik a visszajövetele előtt lépnek majd fel. Megváltónk figyelmezteti követőit, hogy óvakodjanak tőlük. 

White idézet: A nyomorúságos idő, amilyen még nem volt, nemsokára ránktör, és olyan tapasztalatra lesz szükségünk, amilyennel most még nem rendelkezünk – sokan mégsem igyekeznek, hogy megszerezzék. A hétköznapok során gyakran előfordul, hogy a várható problémát nagyobbnak gondoljuk, mint amilyen a valóságban – de az előttünk álló végső válságra ez nem igaz. Senki sem képes leírni a megpróbáltatás nagyságát… Sátán haragja egyre növekszik, ahogy fogy az idő, és csalása, pusztítása a nyomorúságos időben éri el tetőfokát… Sátánnak hatalma van azok felett, akik átengedték magukat irányí tásának, s a föld lakosait nagy és végső nyomorúságba hajszolja. Ahogy Isten angyalai már nem tartják ellenőrzés alatt az emberi szenvedélyek viharait, a viszály minden eleme szabadjára lesz engedve. Az egész világ rettenetesebb romlásra és pusztulásra jut, mint amilyen a régi Jeruzsálemet elsöpörte. – Maranatha, 275./old. 

A pusztító utálatosság

(Mk 13:14-18). (14) Amikor pedig meglátjátok, hogy a „pusztító utálatosság” ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, (15) aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon vala mit a házából, (16) és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját! (17) Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! (18) Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez /RÚF/

Jézus (Mk 13:14) versében jut el mondandójának lényegéhez Jeruzsálem vesztével kapcsolatosan. A „pusztító utálatosságra” utal. Az Úr azt mondja, hogy aki olvassa, értse meg. Ezekkel a szavakkal Jézus Dániel próféta könyvére irányítja a tanítványok figyelmét. Ez a szófordulat (Dán 9:27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/; (Dán 11:31). Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt. /RÚF/; (Dán 12:11). Attól fogva, hogy megszüntették a mindennapi áldozatot, és felállították az iszonyatos bálványt, ezerkétszázkilencven nap telik el. /RÚF/] verseiben jelenik meg, párhuzamosan (Dán 8:13). Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett, egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? /RÚF/ versével. 

(Dán 9:24-27) [Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szent jét. (25) Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét telik majd el a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és bár viszontagságos idők jönnek, a terek és a falak újjáépülnek. (26) A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. (27) Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom párkányára odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés. /RÚF/

Miután gondosan áttanulmányoztuk (Dán 9:24-27) verseit, világossá válik, hogy ez Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik. Viszont ki a „kö vetkező fejedelem”, aki Jeruzsálem pusztulását okozza? A várost a római hadvezér, Titusz rombolta le. Ez alapján az tűnik logikusnak, hogy ő a következő fejedelem, akire (Dán 9:26 27) utal. A két személy azért kapcsolódik össze, mert a város végzetét vetítette előre az a mód, ahogyan a Messiással bántak.

Mit jelent a „pusztító utálatosság”, amit Jézus említett, Dániel szavait idézve? Sajnos sok teológus úgy hiszi, hogy ez az utálatosság utalás arra, amikor Antiokhus Epiphanes a Kr. e. 2. században megszentségtelenítette a templomot. Ez nem állja meg a helyét. Jézus elmondása szerint a „pusztító utálatosság” olyasmi, ami az Ő földi tartózkodása után következik, tehát aligha utalhat arra, ami két évszázaddal korábban történt.  

Az utálatosság valószínűleg a pogány római zászlókra utal, amelyeket Jeruzsálem ostroma idején, a Kr. u. 60-as évek végén bevittek Izraelbe a hódítók. A keresztények számára ez volt a jel, hogy fussanak ki, amit meg is tettek.

 White idézet: Jézus kinyilatkoztatta a tanítványoknak a hitehagyó Izraelt sújtó ítéletet, különösen azt a megtorló büntetést, amely a Messiás elutasítása és megfeszítése miatt éri őket. Félreérthetetlen jelek fogják megelőzni a félelmetes, végső eseményeket. A rettegett óra hirtelen és szélsebesen jön. A Megváltó figyelmeztette követőit: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre.” (Mt 24:15-l6; Lk 21:20-21) Amikor a bálványimádó rómaiak kitűzik hadijelvényeiket a szenttérségen, amely több száz méteres sávban vette körül a város falait, akkor Krisztus követői meneküljenek. Amikor az intő jel feltűnik, akik meg akarnak menekülni, ne késlekedjenek! Látva a menekülésre intő jelet, azonnal engedelmeskedjenek egész Júdeában és magában Jeruzsálemben is. Aki éppen a háztetőn van, ne menjen be a házba, még azért se, hogy a legértékesebb kincseit megmentse! Aki a mezőn vagy a szőlőben dolgozik, ne időzzön azzal, hogy visszatér a felsőruhájáért, amelyet levetett arra az időre, míg a nap hevén dolgozik! Egy pillanatigse tétovázzon, nehogy a többiekkel együtt elpusztuljon! – A nagy küzdelem, 25./old.

Jézus prófétál az utolsó időről

(Mk 13:1-13). Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! (2) Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának. (3) Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András: (4) Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik? (5) Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket! (6) Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek. (7) Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. (8) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete. (9) Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, tanúbizonyságul nekik. (10) Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. (11) Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, ha nem azt mondjátok, ami megadatik nektek abban az órában, mert nem ti vagytok, akik szól tok, hanem a Szentlélek. (12) Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, (13) és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül. /RÚF/

A templom épületegyüttese lenyűgöző volt. Josephus írja, hogy a királyi oszlopcsarnoknak, amely az építmény déli oldalán húzódott, százhatvankét oszlopa volt, és mindegyik olyan vastag, hogy három ember érte csak körül (Antiquities, 15.11.5 413-414.). Jézus pedig azt mondta: ezt mind-mind földig fogják rombolni. A bámulatos épületre vonatkozó prófécia a hallgatóság számára bizonyára a világ végét idézte. „Vajon milyen kifejezhetetlen gondolatai kellett, hogy támadjanak az Elvetettnek, mikor figyelmét lebilincselte a templomépület nagyszerűsége! A Jézus előtt feltáruló látvány valóban gyönyörű volt, de szomorúan mégis azt mondotta: Én ezzel kapcsolatban mindent látok. Az épületek valóban csodálatosak. Úgy mutattok rá ezekre a falakra, mint lerombolha tatlanokra. Figyeljetek azonban szavaimra: Eljön az a nap, mikor »Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik« (Mt 24:2)” (Ellen G. White: Jézus élete. 531./old.).

 A tanítványok tudni akarták, mikor teljesedik Jézus jövendölése. Ezért egy kisebb csoport, Péter, Jakab, János és András az időpontról kérdezte Őt. (Mk 13:4)/RÚF/) Tudni akarták, mikor lesznek meg ezek az események, és mi lesz a bekövetkezésük jele. (Mk 13:5-13) szakaszában nem is az a megdöbbentő, hogy Jézus ideje nagy részét nem Jeruzsálem elestének ecsetelésével tölti, hanem inkább arra figyelmezteti tanítványait, mit várhatnak szolgálatuk során, miközben megalapítják a korai keresztény egyhá zat. Az sem tűnik könnyű útnak. Sőt, üldözés, kihallgatás vár rájuk, némelyiküknek az életét is kioltják. Jézus azonban azt hangsúlyozta, hogy ennek még nem akkor volt az ideje. Ne csapják be őket a közben zajló események. Ráadásul a Szentlélek megadja nekik a megfelelő szavakat a maga idejében, még ha a rokonaik és a barátaik el is hagyják őket. Jézus próféciájának e bevezető szavaiból az a tanulság, hogy Isten népének nem szabad félnie az üldözések viharától és a próbáktól. Legyenek éberek, és Isten Lelke átsegíti őket a nehézségeken. 

White idézet: A tanítványok félelemmel vegyes csodálkozással hallgatták Krisztus jövendölését a templom lerombolásáról, és szerették volna jobban megérteni, mit jelentenek szavai. Több mint negyven éven át sok-sok kincset, munkát, építészeti szaktudást fordítottak a templom pompájának emelésére, Nagy Heródes bőven adott erre a célra római vagyont és zsidó kincset, sőt, még a világ császára is gazdagította ajándékaival. Szinte mesébe illő méretű, súlyos fehér márványtömböket építettek be a templomba, amelyek erre a célra érkeztek Rómából. A tanítványok ezekre a kövekre hívták fel Mesterük figyelmét, amikor ezt mondták: „Nézd, milyen kövek, és milyen épületek!” (Mk 13:1) 

Jézus válasza ünnepélyes és lesújtó volt: „Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” (Mt 24:2) – A nagy küzdelem, 24-25./old.

 És amikor [a tanítványok] az Olajfák-hegyén körülvették a Megváltót, megkérdezték: „Mi kor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24:3) 

 Isten irgalmasan eltakarta a jövőt a tanítványok elől. Ha akkor teljesen felfogták volna azt a két rettenetes dolgot: a Megváltó szenvedését és halálát, valamint városuk és templomuk elpusztulását – porigsújtotta volna őket a rémület. Krisztus csak a vázát adta meg azoknak a kiemelkedő eseményeknek, amelyek a történelem lezárulása előtt bekövetkeznek. Szavait akkor még nem értették meg teljesen; de később fény derült rájuk, mert népének szüksége van a bennük rejlő eligazításra. A prófécia, amit Krisztus mondott, kettős jelentéstartalmú volt. Miközben előrevetítette Jeruzsálem pusztulásának árnyékát, az utolsó súlyos napok félelmetes eseményeit is jelezte. – A nagy küzdelem, 25./old.

A szegény özvegy két fillére

 (Mk 12:41-44) Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, (42) egy szegény özvegyasz szony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. (43) Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasz szony mindenkinél többet dobott a perselybe. (44) Mert mindannyian a fölöslegükből dob tak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát. /RÚF/

Jeruzsálem városának látképét a Templom-hegy uralta. Az építményt alkotó masszív köveket még ma is csodáljuk, vannak közöttük több száz tonna súlyúak is. A templom átalakítása és bővítése Nagy Heródes idején, Kr. e. 20 körül kezdődött, ám az építkezés és díszítés a Kr. u. 60-as évekig folytatódott. Sokan vittek nagy összegű adományokat a tizenhárom perselybe, a templom mellett, a nők udvarába. Ott ült Jézus, amikor meglátott egy özvegyasz szonyt, aki a perselyhez lépett, és bedobott két fillért (egy negyed pénzt). Ez a dénár 1/32 része volt, egy napszámos szokásos bére. Az asszony adománya tehát igen csekélynek számított. Jézust azonban különösen meghatotta ez a tett. Sok gazdag ember nagy összegeket adományozott, de Jézus egyetlen szót sem szólt, amikor látta, hogy bedobják. Az özvegy adományát azonban nagyon megdicsérte. Kijelentette, hogy senki sem adott nála többet. Hogyan lehetséges ez? Jézus kifejtette, hogy a többiek a fölöslegükből adtak, de ez az asszony mindenét adta. Nekik még sok maradt, az asszony mindent odaadott, ami a megélhetésére lett volna. Ez teszi olyan mérhetetlenül nagy értékűvé az adományát, még ha pénzbeli értéke csekély volt is. A történet komoly tanulságot tartalmaz arra nézve, hogyan kezeljük anyagi forrásainkat. Az, hogy miként adakozunk Isten ügyére, nem függhet attól, hogy a vezetők hitelesek-e. A templom vallási vezetése korrupt volt, Jézus mégsem hagyta jóvá azt, hogy az emberek visszatartsák az adományaikat. Ha valaha voltak korrupt vallási veze tők (Kajafás? Annás?), akkor az Ő idejében tisztségben lévők a legrosszabbak közé tartoz tak, és ezt Jézus is tudta. Igaz, a vezetőknek szent kötelességük Isten akarata szerint felhasználni az anyagi forrásokat, de még ha nem is így tennék, akik Isten ügyére adakoznak, odaadó lelkületük miatt ugyanúgy áldásban részesülnek, mint ez az asszony.  

White idézet: A perselybe két fillért hozó özvegyasszony szeretetről, hitről és jóindulatról tett bizonyságot. Mindenét odaadta, és hittel bízta bizonytalan jövőjét Istenre. Megváltónk kijelentette, hogy kicsiny ajándéka nagyobb volt az aznap begyűlt összes adománynál. Mértékét nem a pénz értéke adta, hanem a szándék, amivel felkínálták.  

Az őszinte szívvel felkínált adományt Isten áldása hatalmas eredmények forrásává tette. Az özvegyasszony fillére kis patakként folyt végig a korszakokon, medre egyre mélyebb és szélesebb lett, s így járult hozzá az igazság terjedéséhez és a rászorulók megsegítéséhez.

  E szerény ajándék hatása továbbra is befolyássalhat emberek ezreinek szívére minden kor szakban és minden országban. Eredményeként nagyon sok ajándék folyt be az Úr tárházába az önmegtagadó, adakozó lelkületű szegényektől. Példája sok esetben késztetett jó cseleke detre különben kényelmet szerető, önző és kételyekkel küzdő emberek ezreit, akik így csat lakozva az özvegyasszony adományához gyarapították annak értékét. – Reflecting Christ, 268./old.

A legnagyobb parancsolat

(Mk 12:28-34). Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? (29) Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (30) és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” (31) A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. (32) Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; (33) és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál. (34) Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni. /RÚF/

Néhány kivételtől eltekintve Márk evangéliumában egészen eddig a pontig a legtöbb vallási vezető ellenségesen viszonyult Jézushoz. Különösen így volt ez Jeruzsálemben, ahol Jézus a judaizmus központi kérdése, a templomi szolgálat miatt lépett fel velük szemben. Tehát a Jézus iránti általános rosszindulat ellenére az igazi őszinteség és bátorság jele volt az, hogy a viták ismeretében valaki pozitívan értékelte a válaszait. Könnyebb lett volna csak állni és szemlélni a történéseket, még ha valaki szimpatizált is Jézussal, de ez az ember nem ezt tette.  

Ez az írástudó a vallás lényegére tapintott a kérdésével, hogy melyik a legfontosabb paran csolat. Jézus egyszerűen és világosan felelt, (5Móz 6:4-5.) [Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lel kedből és teljes erődből! /RÚF/] verseiből idézte a Semát, a judaizmus hitvallását. A legna gyobb parancsolat: szeretni Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, vagyis egész lényünkkel. Majd hozzáfűzött egy másik, lényeges parancsolatot, ismét az Ószövetség egy szakaszát idézve, ezúttal (3Móz 19:18) Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/) versét, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Sokan tűnődnek azon, hogyan lehet szeretetet parancsolni. (5Mózes) kulturális összefüggése segít ezt magyarázni. A szóhasználat itt az ősi szerződéseket idézi, amelyeket két fél kötött, és a „szeretet” a szerződéshez való hűségre, annak teljesítésére utalt. Így, bár nem zárja ki a felek közötti mély érzelmet, inkább a hűséget bizonyító tettekre összpontosít.

Az írástudó nyitott volt, és látta, milyen világosan és egyszerűen felelt Jézus. Ezt vissza is igazolta. Elképzelhetjük, hogyan gúnyolta a többi vallási vezető az őszinte írástudót, aki helyesnek ítélte Jézus válaszát. Ezt más nem merte megtenni. Jézus szintén elismerte őt őszinte válaszáért, és kijelentette, hogy nincs messze Isten országától. A „nem messze” nem jelenti azt, hogy „bent van”. Az írástudónak még fel kellett ismernie, kicsoda Jézus, és kö vetnie kellett Őt, ami további lépés a hit útján.

White idézet: Az írástudó, aki megkérdezte Jézust, sokat olvasta a törvényt, és megdöbbent e szavakon. Nem várta volna, hogy Jézus ilyen mélyen és alaposan ismeri az Írásokat. Látóköre tágult a szent parancsolatok alatt rejlő elvek tekintetében. Az összegyűlt papok és vezetők előtt őszintén bevallotta, hogy Krisztus helyesen értelmezi a törvényt. Ezt mondta: „Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni Őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarát ját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.” (Mk 12:32-33)  

Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzt e az írástudót. Tudta, hogy a zsidó vallás inkább külső ceremóniákból áll, mint belső kegyességből. Volt némi fogalma a pusztai ceremoniális áldozatok és a bűnért való engesztelés céljából hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt a szemében. Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki fel merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szíve meggyőződését. „Jézus pedig látván, hogy bölcsen fe lelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától.” (Mk 12:34) – Jézus élete, 607-608./old.

Földi kötelességek mennyei eredménye

 (Mk 12:13-27). Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe. (14) Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük? (15) Ő pedig ismerve képmu tatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lás sam! (16) Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. (17) Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta. (18) Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: (19) Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő test vérének. (20) Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. (21) A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, (22) és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. (23) A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. (24) Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? (25) Mert amikor majd az emberek feltá madnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. (26) Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (27) Isten nem a holtak Istene, ha nem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. /RÚF/

A vallási vezetők olyasmin akarták rajtakapni Jézust, amit felhasználhatnak ellene, amivel bevádolhatják akár a római kormányzó, akár a nép előtt. Ebben a vitában az adófizetés volt a téma. Az adott korban és helyen az adófizetés megtagadása a római uralom elleni láza dásnak, súlyos vétségnek minősült. Jézus azt válaszolta, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Istené. Ezzel ismét kikerülte a csapdát, ugyanakkor alapvető útmutatást adott arra nézve, hogy milyen kötelességgel tartoznak a hívők a kormányzatnak. „[Jézus] kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köte lezettségükkel. Az ország törvényeinek békeszeretően alá kell vetniük magukat, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük” (Ellen G. White: Jézus élete. 507./old.). 

Utána a holtak feltámadásával kapcsolatos kérdés következik. A szadduceusok a papok egy csoportját alkották, akik a Szentírásból csak Mózes öt könyvét fogadták el. Nem hittek a halottak feltámadásában. Valószínűleg csak egy képzeletbeli jelenetet vázoltak fel. A történetben hét fiútestvér és egy asszony szerepelt. Mózes törvénye szerint, azért, hogy a családban maradjon az ingatlan vagyon, ha egy férfi fiú utó dok nélkül halt meg, a fiútestvérének kellett elvennie az özvegyet, és az abból a házasságból született gyerekek jogilag az elhunyt utódainak számítottak. 

(5Móz 25:5-10). Ha testvérek laknak együtt, és közülük az egyik meghal fiúgyermek nélkül, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen hozzá idegen férfihoz, aki nem a családhoz tartozik. A sógora menjen be hozzá, vegye feleségül, sógorházasságot kötve így vele. (6) A születendő első gyermek viselje az elhunyt testvér nevét, hogy netöröljék ki annak a nevét Izráelből. (7) De ha annak a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, akkor a sógornője menjen el a vénekhez a város kapuba, és mondja ezt: A sógorom nem akarja fenntartani a testvére nevét Izráelben, nem akar velem sógorházasságot kötni. (8) A város vénei hívják oda a férfit, és beszéljenek vele. És ha állhatatosan azt mondja, hogy nincs kedve elvenni, (9) akkor lépjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le a sarut a férfi lábáról, köpje szembe, és ezt mondja: Így kell bánni azzal az emberrel, aki nem akarja építeni a testvére háza népét! (10) És ne vezzék őt és háza népét Izráelben mezítlábasnak. /RÚF/

A szadduceusok a feltámadás tana ellen akartak érvelni, ezért erkölcsi dilemmaként kérdezték, hogy a feltámadás után vajon kinek a felesége lesz ez az asszony. Jézus két lépésben cáfolta az érveiket, először a Szent írásra, majd Isten hatalmára utalt. Ecsetelte, hogy Istennek hatalma van feltámasztani, és arról is beszélt, hogy a mennyben nem lesz házasodás.

 (Mk 12:26b-27) „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” (27) Isten nem a holtak Istene, ha nem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek. /RÚF/ Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Jézus arra utalt, hogy ezek szerint a pátriárkák fel fognak támadni, nem maradnak a sírban, hiszen az Örökkévaló Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – akik azonban még halottak.

White idézet: Emberi elméletekből és feltevésekből soha nem fogjuk megérteni Isten Igéjét. A maguk bölcsességét túlértékelők azt képzelik, hogy csak az ő bölcselkedésük nyitja meg az ismeretek kincsestárát, és védi meg a gyülekezetet az eretnekségtől. Pedig éppen ezekkel a magyarázatokkal visznek be a gyülekezetbe hamis elméleteket és eretnekséget…  

A papok és farizeusok azt gondolták, hogy mint tanítók nagyszerű dolgokat művelnek, ha saját magyarázatukat fűzik Isten Igéjéhez. Krisztus azonban ezt mondta róluk: „Nem isme ritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát.” (Mk 12:24) Azzal a bűnnel vádolta őket, hogy „oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai” (Mk 7:7). Jóllehet Isten kinyilatkoztatásainak tanítói voltak, és állítólag értették az Igét, de nem cselekedték. Sátán elvakította őket, hogy ne lássák valódi értelmét. – Krisztus példázatai, 110./old. 

Krisztus minden csodatettének az volt a célja, hogy áldást szerezzen azoknak, akiket a zsidó elöljárók elhanyagoltak, megvetettek, és akiknek nem voltak hajlandók segíteni. Szerette az egyszerű embereket, hiszen Ő volt a Megváltójuk, a nagy Orvosuk. Tulajdonságai mennyei fényt árasztottak. Minden jótettével igyekezett arra késztetni az embereket, hogy fogadják el Őt személyes Megváltójuknak. Élete jó illatot, az élet illatát árasztotta. Fényt hozott az emberek szívébe és otthonába. Sírva jöttek hozzá, és örömmel telten, dicséneket énekelve távoztak. Ő mindent kész volt odaadni, hogy cserébe felkínálhassák a szívüket.

  A zsidó elöljárók azonban nem akarták befogadni Őt. Noha azt állították, hogy tisztelik a törvényt, a cselekedeteikkel mégis megvetették a parancsolatokat. Bár volt szemük, még sem láttak, mivel a közöny megkeményítette a szívüket. Tisztátalan szívük, gonosz cselekedeteik, az önzés, az irigység, a féltékenység, az álnok gondolatok, Isten törvényének áthágása, amiről váltig állították, hogy megtartanak, szüntelenül elárulta igazi jellemüket. Gyümölcseiről ismertetik meg a fa. És Krisztus rámutatott igazi jellemükre. – This Day With God, 275./old.

Kitől származik Jézus hatalma?

 (Mk 11:27-33). Ismét bementek Jeruzsálembe. És amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, (28) és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél? (29) Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. (30) Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem! (31) Azok pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani, akkor miért nem hittetek neki? (32) Vagy talán mondjuk azt: emberektől? De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki úgy gondolta, hogy valóban próféta volt. (33) Ezért így feleltek Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus pedig ezt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. /RÚF/

A templom megtisztítását követő napon a vallási vezetők találkoztak Jézussal a templom udvarán, és felelősségre vonták. Nekiszegezték a kérdést, hogy milyen hatalommal cseleke dett előző nap. Nem az igazságot keresték, hanem csapdába akarták csalni. Amennyiben azt állítja, hogy Istentől származik a hatalma, akkor tiltakozni fognak, hogy nem lehet ilyen tekintélye egy egyszerű ács fiának. Ám ha azt mondja, hogy emberi tekintéllyel lépett fel, őrültnek nyilvánítják.

  Jézus azonban átlátott a mesterkedésükön. Azt mondta: felel a kérdésükre, ha előbb ők válaszolnak neki. Majd megkérdezte, hogy Keresztelő János keresztsége vajon Istentől vagy emberektől volt-e. A vezetők azonnal megértették, hogy ők kerültek csapdába. Ha azt válaszolják, hogy Istentől, akkor Jézus azt fogja mondani: „Miért nem hittetek hát neki?” Ám ha azt mondják, hogy emberektől volt, akkor félhetnek a nép haragjától. Így hát hazudtak, azt felelték, hogy nem tudják. Jézusnak ezzel lehetősége nyílt arra, hogy Ő se válaszoljon a kérdésükre.

(Mk 12:1-12) Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. (2) Majd, amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlőterméséből. (3) De azok megragadták a szol gát, megverték, és elküldték üres kézzel. (4) Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták. (5) Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek. (6) Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. (7) A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség! (8) Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre. (9) Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt. (10) Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; (11) az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? (12) Ekkor elakarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért ott hagyták őt, és elmentek. /RÚF/  

Jézus elmondott egy példázatot egy szőlőskertről, egy gazdáról és a bérlőkről, akik bérbe vették a földet. Ez a történet sok hasonlóságot mutat Ézsaiás 5. fejezetében a szőlőskert példázatával, amelyben Isten a hűtlen Izraelt vádolja. Mindenki felismerhette a párhuzamot, különösen a vallási vezetők.

(Ézsaiás 5:1-30). Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesem nek kövér hegyoldalon. (2) Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vad szőlőt termett! (3) Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! (4) Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt? (5) Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják! (6) Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! (7) A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! (8) Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban! (9) Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek. (10) Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem! (11) Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket. (12) Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg. (13) Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a köznép pedig szomjan eleped. .... folytatás a 30-versig./RÚF/

A történet különös fordulatot vett, hiszen a bérlők nem hajlandók átadni a termést a földterület tulajdonosának. Bántalmazták, sőt meg is ölték a szolgáit. Végül a tulajdonos elküldte szeretett fiát, mert arra számított, hogy őt már csak tisztelni fogják, de nem így történt. Fel tűnő a logikátlanság, ami igazolja is a rájuk kirótt büntetést.

Jézus ezzel a történettel komolyan figyelmeztette a vallási vezetőket, hogy merre tartanak. Ennek fényében a példázat szeretetből fakadó figyelmeztetés. Még nem volt túl késő számukra, hogy megváltozzanak és elkerüljék a biztos ítéletet. Egyesek később valóban meg is tértek, megváltoztak és elfogadták Jézust, mások azonban nem.  

White idézet: A papok látták, hogy olyan dilemmába kerültek, amiből semmilyen okoskodás nem húzhatja ki őket… Ha a papok elhitték János bizonyságát, hogyan tagadhatták meg Krisztus Messiás-voltát? Ha elmondták volna, amit valójában hittek, hogy János szolgálata emberektől van, akkor a nép haragjának viharát zúdítják magukra, mert ők prófétának tartották Jánost. 

A sokaság élénk érdeklődéssel várta a döntést. Tudták: a papok hitvallásukban elfogadták János szolgálatát, s elvárták, hogy minden további nélkül Isten küldöttjének ismerjék el őt. Miután a papok titkon tanácskoztak, elhatározták, hogy nem járatják le magukat. Képmutatóan tájékozatlanságot színlelve így szóltak: „Nem tudjuk.” „Én sem mondom meg néktek – felelte Krisztus –, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.” (Mt 21:27) – Jézus élete, 593 594./old.  

Megátkozott fügefa és megtisztított templom

 

(Mk 11:12-26.) Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, (13) és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, sem mit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. (14) Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt. (15) Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit, (16) és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon. (17) Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. (18) Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán. (19) És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból. (20) Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. (21) Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt. (22) Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! (23) Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. (24) Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. (25) És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami pa naszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (26) Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. /RÚF/

Mivel egy szem fügét sem talált rajta, így szólt a fához: „Soha többé ne egyék rólad gyümölcsöt senki!” (Mk 11:14) ÚRK) Ez igen furcsa, egyáltalán nem volt jellemző Jézusra, de ami utána következett, az még meg döbbentőbb.  

Ami később történt, az valószínűleg a pogányok udvarában zajlott, ahol az áldozati állatokkal kereskedtek (Kajafás által, akkortájt bevezetett szokás volt). Jézus kiűzte az árusokat, hogy helyreállhasson az istentisztelet csöndes, méltóságteljes volta. Ezzel a tettével közvetlenül fellépett a templomi rendszer vezetői ellen.  

Jézus két ószövetségi szakaszt idézve, éles szavakkal bírálta a szentségtelen kereskedést. Kijelentette, hogy a templom imádság háza legyen minden ember számára (Ézs 56:7) elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon, mert az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára! /RÚF/), ezzel bevonta a körbe a pogányokat is. Majd azt mondta, hogy a vezetők rablók barlangjává tették a templomot. (Jer 7:11). Hát rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet rólam neveztek el? Majd én is annak nézem! – így szól az Úr. /RÚF/). A különös nap végén aztán tanítványaival elhagyta a várost (Mk 11:19). Amikor másnap reggel visszatértek (lásd Mk 11:20-26), a tanít ványok döbbenten látták, hogy a fügefa gyökerestől elszáradt. A történteket magyarázva Jézus az imáról és a megbocsátásról tanította őket. Mit jelent ez az egész?

  White idézet: Küldetésének végén [Krisztus] újból a templomba jött, és ugyanolyan szentségtelen kép fogadta, mint azelőtt… A templom méltóságai maguk is adásvétellel, pénzváltással foglalatoskodtak. Olyan tökéletesen irányította őket a nyereségvágy, hogy Isten szemében nem voltak különbek a tolvajoknál…

Jézus átható tekintete újból végigpásztázta a templom megszentségtelenített udvarát. Minden szem felé fordult. Pap és főember, farizeus és pogány döbbent tisztelettel meredt rá, aki a mennyei király fenségével állt előttük. Egész lényén átvillant istensége, s olyan méltósággal és dicsőséggel ruházta föl Krisztust, amilyet még sohasem nyilvánított ki… Krisztus olyan erővel szólalt meg, hogy viharként rázta meg az embereket: „Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” (Mt 21:13)… 

Senki sem merészelte megkérdőjelezni hatalmát. A papok és kereskedők állataikat maguk előtt hajtva menekültek színe elől. – Jézus élete, 589-591./old.

 A fügefa természetéhez tartozik, hogy még a levelek kibomlása előtt megjelennek a növekedő gyümölcsök. Ezért ez a tökéletes lombozatú fa érett gyümölcsöt ígért. A látszat azonban csalóka volt. Jézus végignézte az ágakat a legalsótól a legfölső gallyig, de „levélnél egyebet semmit sem talála” (Mk 11:13). Csak egy kérkedő lombsátor volt, semmi más.

Krisztusnak a fügefára szórt átka megdöbbentette a tanítványokat, nem egyezett korábbi eljárásaival és cselekedeteivel. Gyakran hallották tőle, hogy nem kárhoztatni jött a világot, hanem megmenteni. Visszaemlékeztek szavaira: „Az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” (Lk 9:56) Csodáival helyreállított, sohasem pusztított. A tanítványok kizárólag építőnek, gyógyítónak ismerték. Ez a tette egyedülálló volt. Milyen célt szolgált? – kérdezték. – Jézus élete, 581-582./old.

Sokan érzékelik ugyan az igazság elméletét, mégsem érzékelik lelkükben a hatalmát. A meddő fügefa a menny arcába rázta kétkedő ágait; hanem amikor a Megváltó gyümölcsöt keresett rajta, akkor, íme, nem talált rajta mást, csak levelet. Ha egyénenként és az egész gyülekezetért alapos, belső lelki munkát nem végeznek értetek, akkor Isten átka olyan bizonyosan megnyugszik rajtatok, mint a gyümölcstelen fán. – Bizonyságtételek, 4. köt., 613 614./old.