Sok mindent nem tudunk

 A történelem végén a szeretet győz majd a gonoszság felett, addig azonban még sok kérdés nyugtalanít. Hogyan gondolkodhatunk és beszélhetünk úgy a gonoszság problémájáról, hogy azzal segíteni tudjunk? 

(Zsolt 38:1-12) Dávid Zsoltára. Emlékeztetőül. (2) Uram, ne feddj meg felindulásodban, ne ostorozz lángoló haragodban! (3) Mert nyilaid belém hatoltak, és rám nehezedett kezed. (4) Nincs ép hely testemen haragod miatt, nincs sértetlen csontom vétkem miatt. (5) Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám. (6) Megbűzhödtek, elgennyesedtek sebeim oktalanságom miatt. (7) Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon, úgy járkálok egész nap, mint aki gyászol. (8) Derekam égő fájdalommal van tele, nincs ép hely testemen. (9) Kimerültem, végképp összetörtem, szívem gyötrelmében kiáltozom. (10) Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom. (11) Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott, szemem világa sincs már velem. (12) Szeretteim és barátaim félreállnak, mert csapás ért, rokonaim is elhúzódnak tőlem. /RÚF/ 

 A történetben Jób igen sokat szenvedett, és ő maga is számos kérdést feltett arra vonatkozóan, hogy miért sújtotta annyi rossz és szenvedés. Kihallgatást kért Istentől, hogy választ kaphasson a kérdéseire, miközben fogalma sem volt róla, mi minden zajlott a háttérben, Isten udvarában. (Jób 1-2 fejezet)

(Jób 1:1-22). Élt Úz földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. (2) Hét fia és három leánya született. (3) Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. (4) Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. (5) Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. (6) Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. (7) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (8) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. (9) A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! (10) Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. (11) De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! (12) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. (13) Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, (14) hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. (15) De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (16) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (17) Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (18) Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. (19) De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. (20) Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, (21) és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (22) Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen. /RÚF/ 

Jób 2:1-13. Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. (2) Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. (3) Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. (4) A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! (5) Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! (6) Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! (7) A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. (8) Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. (9) A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! (10) De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. (11) Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. (12) De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. (13) És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma. /RÚF/] 

Isten válasza roppant meglepő. „Ekkor így felelt az ÚR Jóbnak a forgószélből: Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével” (Jób 38:1-2), ÚRK)? Egy fordításban ezt olvashatjuk: „Miért beszélsz annyit, amikor olyan keveset tudsz?” Az Úr még folytatta: 6 „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38:4, ÚRK) 

Válaszában Isten világossá tette, hogy Jób mennyi mindent nem tud, nem ért. Mi is alázattal ismerjük el, hogy sok minden történik a világban és a háttérben, amiről fogalmunk sincs. Nem találunk válaszokat a kérdéseinkre, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nincsenek is jó válaszok, vagy egy nap nem oldódik majd meg minden. Addig pedig bíznunk kell Isten jóságában, amit számtalan úton-módon be is mutatott nekünk!

 White idézet: A kinyilatkoztatás számos olyan kérdést vet itt föl, melyre a legnagyobb tudósok sem tudnak megfelelni. Az írás nem azt feltételezve említi ezeket, mintha felelni tudnánk rájuk, hanem hogy Isten mély titkaira terelje figyelmünket, és ráébresszen okosságunk korlátoltságára; hogy a mindennapi életben a véges értelmet meghaladó titkok rejlenek; hogy Isten ítéletei és szándékai kikutathatatlanok és bölcsessége meg nem fejthető. Ha Isten ki is jelenti magát, a titokzatosság sűrű felhőjébe burkolózva teszi.

Isten többet akar elrejteni magából, mint amennyit kijelent. Ha az emberek teljesen felfognák útjait, tetteit és műveit, akkor nem hinnék Istent mindenhatónak. Az embernek nem szükséges megérteni bölcsességét, indokait és céljait. Isten „útjai kikutathatatlanok”. (Róm 11:33) Szeretetét sohasem tudjuk magától értetődő elvek segítségével megmagyarázni. Ha meg tudnánk, nem hinnénk, hogy rábízhatjuk örök üdvösségünket. A kételkedők azért nem akarnak hinni, mert véges értelmük nem fogja föl a végtelen hatalmat, mellyel Isten kinyilatkoztatja magát. Még az emberi test működését sem érthetjük meg teljesen. Testünk még a legokosabb embert is zavarba ejtő titkokat rejt. – A Te Igéd igazság, 3. köt., 1141./old.  

A gonoszság problémája

A gonoszság problémájáról nem kizárólag a mi korunkban beszélnek, a Szentírás is szól róla.

(Jób 30:26). Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. /RÚF/

 (Zsolt 10:1). Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? /RÚF/ 

 (Jer 12:1). Igaz vagy, Uram, ha perlek is veled. Hadd tegyem szóvá mégis azt, ami igazságtalan! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek? /RÚF/ 

 (Jer 13:22). Ha pedig ezt kérded magadtól: Miért történt ez velem? – sok bűnöd miatt rántják le ruhádat, és követnek el rajtad erőszakot. /RÚF/

 (Mal 2:17). Fárasztjátok beszédetekkel az Urat. Ezt kérdezitek: Mivel fárasztjuk? – Azzal, hogy ezt mondjátok: Minden gonosztevőt jónak tart az Úr, kedvét leli bennük! Vagy amikor ezt kérdezitek: Hol van az igazságos Isten? /RÚF/

Ezek a versek sok olyan kérdést felvetnek, amelyek ma is velünk vannak. Miért tűnik úgy, hogy a gonoszoknak jól megy sora, aki rosszat tesz, az látszólag profitál belőle, ha nem is mindig, de azért elég gyakran? Akik igazságban járnak, miért szenvednek annyit? Hol van Isten, amikor rossz dolgok történnek? Miért érezzük néha úgy, hogy távol van tőlünk, elrejtőzött? Akármit felelünk is ezekre a kérdésekre és általánosabban véve a gonoszság problémájára, a válaszainknak biztosan nem szabad közhelyesnek lenni! Ne akarjunk úgy feloldást keresni a világban létező rosszra, hogy megpróbáljuk csökkenteni fajtáinak, mértékének a jelentőségét! A gonoszság szörnyűségesen rossz, és Isten még nálunk is jobban gyűlöli. Ezért a világ megannyi gonoszsága és igazságtalansága láttán mi is csatlakozhatunk az egész Szentíráson át visszhangzó kiáltáshoz: „Meddig még, Uram?” 

A kereszten Jézus is feltette a kérdést: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27:46, ÚRK) Itt különösen látszik, mennyire érintette magát Istent is a gonoszság. Erre a döbbenetes igazságra rendkívül jól rávilágít Krisztus szenvedése és halála a kereszten, ahol a világ minden gonoszsága rá nehezedett.  

Csakhogy még itt is van remény! Keresztáldozatával Krisztus legyőzte a gonoszság forrását, Sátánt, és majd végül örökre eltöröl minden rosszat. Jézus a kereszten (Zsolt 22:2). (Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! /RÚF/) szavait idézte, de ez a zsoltár diadallal fejeződik be. 

White idézet: „Nem késik el az ígérettel az Úr.” (1Pt 3:9.) Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak hagyja, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket, nehogy téves fogalmaik legyenek róluk azoknak, akik követni kívánják Isten akaratát. Az igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy ők maguk is megtisztuljanak; hogy példájukból mások is meglássák, milyen kézzelfogható a hit és a kegyesség; hogy következetességük kárhoztassa a gonoszt és a hitetlent.  

Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, és kimutassa Istennel szembeni gyűlöletét, hogy amikor betelik gonoszságának mértéke, és elpusztul, ebben a pusztulásban mindenki Isten igazságos és irgalmas voltát ismerje fel. Az isteni bosszúállás napja sietve közeleg. Mindazok, akik áthágták Isten törvényét, és sanyargatták népét, megkapják cselekedeteik méltó büntetését. Isten minden kegyetlenséget és jogtalanságot, amit hűséges gyermekei ellen elkövettek, úgy büntet meg, mintha Krisztus ellen tették volna. – A nagy küzdelem, 48./old.  

A bűn problémája

 „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4)

A kereszténység talán legnagyobb problémája a gonoszság kérdése – hogyan lehet összeegyeztetni Isten tökéletes jóságát, szeretetét, ami tény, a gonoszság létezésével, ami szintén tény? Röviden: ha Isten csak jó és mindenható, miért van rossz, méghozzá annyi?

Ez nem pusztán elméleti kérdés, sokakat mélységesen zavar, vannak, akik éppen emiatt nem fordulnak Istenhez, ezért nem akarják megismerni és szeretni.

„Sok embert a bűn eredete és oka elbizonytalanít. Látják a gonoszság munkáját és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 423./old.) 

Számos ateista a gonoszság problémájával indokolja világnézetét. A Biblia Istene csak jó, bízhatunk benne, még a bűnös világot olyannyira megfertőző gonoszság ellenére is!

White idézet: Isten a szeretet. A világban található gonoszság nem tőle van, hanem nagy ellenségünktől, akinek mindig az volt a műve, hogy megrontsa az embert, meggyengítse és eltorzítsa képességeit. Isten azonban nem hagyott bennünket a bűneset utáni romlott állapotunkban. Mennyei Atyánk minden képességet elérhetővé tett, hogy helyesen irányított törekvéseikkel az emberek visszanyerhessék kezdeti tökéletességüket, és Krisztusban teljességre jutva megállhassanak. E munkában Isten elvárja, hogy megtegyük a magunkét. Az övé vagyunk – megvásárolt tulajdona. Az emberi családért Isten és Jézus Krisztus végtelen árat fizetett.  

A világ Megváltója, Isten egyszülött Fia, a törvény iránti tökéletes engedelmességével, életével és jellemével visszaszerezte azt, ami a bűneset nyomán elveszett, és lehetővé tette az embernek, hogy az Ádám által megszegett igazság törvényének engedelmeskedni tudjon. Krisztus nem cserélte el isteni mivoltát emberire, hanem egyesítette az emberit és az istenit. Emberi mivoltában élte meg a törvényt az emberi család érdekében. Krisztus minden ember bűnét kifizeti, aki Őt elfogadja. Teljesen eleget tett Isten igazságszolgáltatásának. – A keresztény nevelés alapjai, 429./old.  

Megbánhat valamit Isten?

Gyakorolhat Isten „megbánást”? Ha igen, akkor ez mit jelent? Amint láttuk, a jelleme soha nem változik, viszont egyes bibliaszövegek kijelentik, hogy van, amit „abbahagy”, „megállít”, „megbán”. A megbánás része – legalábbis emberi viszonylatban –, hogy elismerjük: valamit rosszul tettünk. Hogyan ábrázolhatja tehát néhány igevers úgy Istent, mint aki „megbán” valamit?  

 (2Móz 32:14). Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. /RÚF/

 (Jer 18:4-10). De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. (5) Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: (6) Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a 8 fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. (7) Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. (8) De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. (9) Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. (10) De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. /RÚF/

Több más igehely mellett itt is úgy áll előttünk Isten, mint aki a nép bűnbánatának és a közbenjárásnak a hatására megállítja az ítéletet. Megígéri, hogy ha a nép elfordul gonoszságától, Ő is elfordul a tervezett ítélet végrehajtásától. Az egész Szentírásban gyakran előkerülő téma, hogy az ember bűnbánatára válaszul Isten eláll az ítélet végrehajtásától.

  (Móz 23:19). Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? /RÚF/ 

 (1Sám 15:29). Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy bármit is megbánjon. /RÚF/

Konkrétan azt olvassuk, hogy Isten „nem ember…, hogy valamit megbánjon” (1Sám 15:29); „Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?” (4Móz 23:19), ÚRK) Más igehelyekkel összevetve nem érthetjük úgy ezeket a szakaszokat, mintha Isten soha „nem bánna meg” semmit, inkább ezek a kijelentések azt fejezik ki, hogy az Ő „megbánása” nem olyan, mint az embereké. Mindig betartja az ígéretét, és amikor változtat az eljárásán, ha az emberek megbánást tanúsítanak, azt kizárólag jósága és Igéje szerint teszi. A megtérés után eláll az ítélettől, éppen azért, mert jó, igaz, szeretettel és könyörülettel teljes a jelleme.  

White idézet: „Hagyj békét nékem… hadd… töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izráelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra… 

 Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az Ő [Mózes] imája mentheti meg Izráelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne, Uram, a Te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11.) 

 Isten tudtára adta, hogy Ő is megtagadta népét... Az őket körülvevő népek és nemzetek… mindnyájan azt figyelték, vajon Izráel Istene mit tesz az ő népéért. Ha most Isten elpusztítaná Izráelt, ellenségeik ujjonganának, és Isten meg lenne gyalázva… Az Úr meghallgatta könyörgését, és elfogadta önzetlen imáját. – Pátriárkák és próféták, 318-319./old.

Isten mindig figyelmeztette az embereket az eljövendő ítéletre. Azok, akik bíztak Krisztus nékik időben adott üzenetében, és hitük szerint cselekedtek életük folyamán, és engedelmeskedtek parancsolatainak, azok megmenekültek azoktól az ítéletektől, amelyek az engedetlenekre és a hitetlenekre sújtottak le. Istennek ezt az üzenetét kapta meg Noé: „Menj be Te és egész házadnépe a bárkába: mert Téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” (lMóz 7:1) Noé engedelmeskedett és Isten megmentette. Lóthoz Istennek az az üzenete érkezett: „Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost.” (lMóz 19:14) Lót a mennyei hírnökök vezetése alá helyezte magát, és Isten megőrizte őt. Így Krisztus tanítványai is megkapták a figyelmeztetést Jeruzsálem lerombolásáról. Azok, akik felfigyeltek az eljövendő pusztulás jeleire és elmenekültek a városból, elkerülték a megsemmisülést. Így Isten most minket is figyelmeztet Krisztus második eljövetelére, és arra a megsemmisítő pusztulásra, amely a világra sújt le. Azok, akik figyelembe veszik Isten intését, megmenekülnek. – Jézus élete, 634./old.

Isten változatlan jelleme

(Mal 3:6). Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! /RÚF/ 

 (Jak 1:17). Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. /RÚF/

Isten kijelenti: „én, az Úr, meg nem változom”. (Mal 3:6.) Vannak, akik ezt úgy értik, hogy Ő semmilyen tekintetben nem változik. Viszont a vers többi része és a közvetlen környezete rávilágít, hogy itt Isten erkölcsi változatlanságáról van szó. Hozzánk való viszonyulása változhat, hiszen kijelenti: „Jákób fiai, nem semmisültök meg”! (ÚRK) A következő versben pedig így szól népéhez: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek”! (Mal 3:7.)  

Isten oda-vissza ható kapcsolatba lép teremtményeivel, miközben a jelleme állandó marad. Ezt erősíti meg (Jak 1:17) verse is azzal, hogy minden jó és tökéletes ajándék Istentől származik, akinél nincs változás. Istentől semmiféle rossz nem ered. 

A Szentírás ismételten azt tanítja itt és másutt is, hogy Isten jelleme változatlan, más szóval a Biblia következetesen képviseli Isten erkölcsi változatlanságát. Ezzel együtt valóságos kapcsolatba léphet és lép is a teremtményeivel, reagál arra, amit tesznek, de mindig szeretettel és igazsággal.

(2Tim 2:13). Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. /RÚF/ 

 (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/ 

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/  

Isten nem tagadhatja meg magát, soha nem hazudik, ígéretei megtörhetetlenek. Bízhatunk abban, hogy a Biblia Istene ugyanaz, aki (Krisztusban) készségesen odaadta önmagát értünk a kereszten. Fenntartások nélkül bízhatunk benne, azért tekinthetünk bizalommal és reménnyel a jövőbe, mert ahogy Zsid 13:8 fogalmaz: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz”. (Zsid 13:8.)  

White idézet: Sátán most egy másik ámítással jött elő. Kijelentette, hogy az irgalmasság megsemmisítette az igazságosságot, és Krisztus halála hatályon kívül helyezte az Atya törvényét. Azonban, ha lehetséges lett volna a törvény megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése, akkor Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. A törvény hatályon kívül helyezése halhatatlanná tenné a törvény áthágását, és a világot Sátán ellenőrzése alá helyezné. Azért mert a törvény megváltoztathatatlan volt; azért mert az emberek csak a törvény előírásainak való engedelmesség útján menekülhettek volna meg; azért emelték fel Jézust a keresztre. Az igazi eszközt, amellyel Krisztus megerősítette a törvényt, Sátán mégis a törvény elpusztítójaként ábrázolta. Itt tör ki az utolsó küzdelem Krisztus és a Sátán között folyó nagy harcban. – Jézus élete, 762./old.

Isten az igazság szeretetére, igaz életre hív

 

Isten nemcsak egyszerűen azt állítja, hogy szereti az igazságot és az igazság szeretetére, igaz életre hív, hanem Ő maga tökéletes és megingathatatlan példát is szolgáltat ezekre a jellemtulajdonságokra. A Szentírás tanítása szerint Isten csakis szent, hűséges, igazságos és szeretetteljes. Mindig azt teszi, ami szeretetből fakad, igaz és igazságos, soha semmi rosszat nem követ el.

(5Móz 32:4). Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. /RÚF/ 

 (Zsolt 92:16). És hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság! /RÚF/  

 Ezek a versek is azt hirdetik, hogy Isten igazságos és szeretetteljes, „nincsen hamisság benne!” (Zsolt 92:16;  (Zsolt 25:8). Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. /RÚF/; 

(Zsolt 129:4). De igazságos az Úr: elvágta a bűnösök kötelét. /RÚF/) 

Isten „nem cselekszik hamisságot, ítéletét minden reggel napfényre hozza” (Sof 3:5), ÚRK

Isten tudja, hogy mi a legjobb mindenkinek, azt is akarja, ami a legjobb mindenkinek. Folyamatosan azért cselekszik, hogy az összes érintett számára a legjobb végeredményt biztosítsa.  

(Zsolt 9:8-9). De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. /RÚF/ 

 (Zsolt 145:9-17). Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez. (10) Magasztal, Uram, minden teremtményed, és híveid áldanak Téged. (11) Elmondják, hogy országod milyen dicsőséges, és beszélnek hatalmadról, (12) megismertetve az emberekkel az Úr hatalmas tetteit, országa ragyogó dicsőségét. (13) Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart. (14) Támogat az Úr minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt. (15) Mindenki várakozva néz Rád, és Te idejében adsz nekik eledelt. (16) Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen. (17) Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. /RÚF/  

A Biblia Istene „igaz bíró” (Zsolt 7:12), nem lakhat nála gonoszság 

(Zsolt 5:5); „az Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség”. 

(1Jn 1:5) Jósága tökéletes, Ő „gonoszsággal nem kísérthető”

(Jak 1:13)Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.; 

 (Hab 1:13). Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. Miért nézed hát el a hűtlenséget, miért hallgatsz, amikor a bűnös tönkreteszi a nála igazabbat? /RÚF/) 

 Isten jósága és dicsősége tehát elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Sokan a hatalom bűvöletében élnek, a mindenható Isten azonban csak igazsággal és szeretettel gyakorolja hatalmát. Nem véletlen, hogy amikor Mózes megkérte: „mutasd meg nekem dicsőségedet”, Isten így felelt: „Megteszem, hogy elvonuljon előtted egész fenségem” [a héberben: jóságom]. (2Móz 33:18-19.)

White idézet: Az idő rövidségének figyelmeztetése késztessen bennünket arra, hogy keressük a feddhetetlenséget, és tegyük Krisztust a barátunkká. De ne ez legyen magatartásunk igazi oka, mivel ez így csupán önzés. Talán szükségünk van arra, hogy Isten haragjának napját emlegetve kényszerítsenek bennünket arra, hogy félelemből cselekedjük a jót? Ennek nem így kellene lennie. Csodálatos Jézusunk van. Szeretettel, irgalommal és együttérzéssel teljes. Felkínálja a barátságát és azt, hogy életünkben mindenhová elkísér. Így szól: „Én vagyok a Te Urad, Istened; járj velem, s akkor világosságot árasztok az utadra.” Jézus, a menny Ura baráti rangra akarja emelni azokat, akik terheikkel, gyengeségeikkel és aggodalmaikkal Őhozzá járulnak. Drága gyermekeivé fogadja őket, végül pedig királyi birodalmaknál értékesebb örökséget ad nekik, és egy dicsőbb koronát annál, ami ékesítette a valaha élt legnagyobb földi uralkodó fejét. 

 Nagy előjogunk, hogy naponta békés, közeli és boldog kapcsolatban lehetünk Jézussal. – That I May Know Him, 320./old.

Isten világossá teszi, hogy mit vár tőlünk

 

„Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel”. (Mik 6:8), ÚRK Jellemének központi része a szeretet, valamint az abból fakadó igazság és irgalom.

Az egész Szentírásban együtt jár a szeretet az igazsággal. Az igazi szeretet megköveteli az igazságot, és igazságot csak szeretettel lehet szolgáltatni, meghatározni. Nem vagyunk hozzászokva, hogy erre a két fogalomra együtt gondoljunk, csak azért, mert az emberiség mindkettőt nagy mértékben elferdítette.  

(Zsolt 33:5). Szereti az igaz ítéletet, az Úr szeretetével tele van a föld. /RÚF/ 

 (Zsolt 85:11). Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. /RÚF/ 

 (Zsolt 89:15). Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. /RÚF/

 (Ézs 61:8). Mert én, az Úr, szeretem az igazságot, gyűlölöm a rablást és az álnokságot. Megadom munkájuk megérdemelt jutalmát, és örök szövetséget kötök velük. /RÚF/  

(Jer 9:24) Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.

Ezek a versek egyértelműen kifejezik, hogy Isten szereti az igazságot (Zsolt 33:5); (Ézs 61:8). 

A Szentírásban elválaszthatatlanul összetartozik a szeretet és az igazság, Isten szeretete és igazsága együtt jár. Ő komolyan törődik azzal, hogy igazság legyen a földön. Jó oka volt tehát a prófétáknak, hogy következetesen felszólaljanak mindennemű igazságtalanság ellen, beleértve az igazságtalan törvényeket, hamis mércéket, a szegények, az özvegyek és a sebezhetők elnyomását. Az emberek különféle gonoszságokat és igazságtalanságokat követnek el, Isten azonban következetesen „kegyelmet, ítéletet és igazságot” (Jer 9:24) gyakorol a földön. Ebből következik, hogy Isten hűségesei az egész Szentírásban alig várják az isteni ítéletet, úgy, mint ami nagyon jó, mert az Úr megbünteti a gonoszságok elkövetőit és az elnyomókat, az igazságtalanságok és elnyomás áldozatainak pedig igazságot, szabadulást hoz. 

 Isten uralmának fundamentuma az igazság és az igazságosság. Szereteten alapuló kormányzása igazságos, más, mint a korrupt világi uralmak, amelyek az egyéni nyereség és személyes hatalom érdekében gyakran folytonossá teszik az igazságtalanságot. Istenben „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” (Zsolt 85:11.)

White idézet: Az Úr… Feltartóztatja az ítéletet, hogy meggyőzze a megátalkodottat. Aki „szeretetet, jogot és igazságot” gyakorol a földön, bánkódik gyermekei tévelygése miatt. Mindenképpen meg akarja őket az örökkévalóság útjára tanítani (Jer 9:23.) Kihozta Izráelt a szolgaságból, hogy Őt, az egyedül igaz és élő Istent szolgálják. Bár hosszú ideig tévelyegtek a bálványimádás útján, és semmibe vették intéseit; most mégis kijelentette: kész felfüggeszteni a büntetést, és újabb alkalmat adni a megtérésre. Világossá tette, hogy csak szívük őszinte megújulása tudja elhárítani a közelgő végzetet. Hiábavaló a templomban és szolgálataiban bízniuk. Ceremóniákkal és szertartásokkal nem tehetik jóvá a bűnt. Ha Isten népének vallják is magukat, csak szívük és szokásaik megújulása mentheti meg őket állandó vétkezésük elkerülhetetlen következményétől. – Próféták és királyok, 413./old.

A démoni erők össze sem hasonlíthatók a Biblia Istenével

 „Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok a földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” (Jer 9:24)

Az ókori Közel-Kelet népei nemcsak szeszélyesnek, erkölcstelennek, kiszámíthatatlannak tartották „isteneiket”, hanem azt képzelték, hogy olyan atrocitásokat is megkövetelnek tőlük, mint például gyermek áldozatokat. A pogányok azonban még ezek után sem számíthattak a kegyükre, ezért nem mertek szembe szállni törzsi „isteneik” akaratával.  

(5Móz 32:17). Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. /RÚF/ szerint az ilyen „istenek” mögött démonok álltak. 

(1Kor 10:20-21). Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. (21) Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. /RÚF/ Kultuszukra jellemző volt a követelőzés, és közben az emberek hatalmas lelki, erkölcsi sötétségben maradtak.  

A démoni erők össze sem hasonlíthatók a Biblia Istenével. Jahve tökéletesen jó, a jelleme nem változik. Csakis állandó jósága miatt lehet reményünk most és az örökkévalóságra nézve.

 Éles ellentétben az ókori világ bálványaival, sőt a mai „istenekkel” is, Jahve komolyan odafigyel a gonoszságra, a szenvedésre, az igazságtalanságra és az elnyomásra – mindezeket állandóan és félreérthetetlenül elítéli, és egy nap majd el is törli

White idézet: Isten kimondhatatlan szeretettel ragaszkodik hozzánk. Amint megértünk valamennyit Isten minden értelmet felülmúló szeretetének hosszúságából, szélességéből, mélységéből és magasságából (Eféz 3:18), szeretetünk fölébred iránta. Krisztus vonzó jellemének kinyilatkoztatására és arra, hogy már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk, a konok szív meglágyul, lecsillapodik, a bűnös megváltozik, és a menny gyermekévé válik. Isten nem alkalmaz kényszert. A szeretetet használja eszközül, hogy kiűzze a szívből a bűnt…  

Isten a szeretet. Akár a sugarak a Napból, szeretet, világosság és öröm árad tőle minden teremtményére. Természetéből fakad, hogy adjon. Lénye az önzetlen szeretet kiáradása. – Gondolatok a hegyibeszédről, 76-77./old.

Szeretet megkívánja, hogy megtörténjen az igazságszolgáltatás

 Isten az egész Bibliában újból és újból bemutatja, hogy az elnyomottak oldalán áll, a támadók és elnyomók pedig joggal gerjesztik haragra. Nem haragudna, ha nem történne rossz. Haragja csak és kizárólag azok ellen fordul, akik ártanak teremtményeinek.

Isten nem bánt szándékosan (szó szerint: „szíve szerint”). Nem akarja ítélettel sújtani a gonoszságok elkövetőit, de a szeretet megkívánja, hogy végül megtörténjen az igazságszolgáltatás. 

Ezt mutatja, hogy Isten sokáig megbocsátott népének, újabb és újabb lehetőségeket adott nekik a megtérésre és a megbékélésre. A próféták által folyamatosan szólt hozzájuk, de a nép nem akart hallgatni rá. (Zsolt 81:12-15). De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/; 

(Jer 35:14-17). Jónádábnak, Rékáb fiának betartották az utasításait. Ő azt parancsolta fiainak, hogy ne igyanak bort; nem is ittak a mai napig sem, hanem engedelmeskedtek ősük parancsának. Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. (15) Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám. (16) Jónádábnak, Rékáb fiának az utódai megtartották ősük parancsát, amelyet az megparancsolt, de ez a nép nem hallgatott rám. (17) Azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak. /RÚF/ 

 (Jer 51:24-25, 44). Megfizetek Babilonnak és Káldea minden lakójának azért a sok gonoszságért, amelyet a Sionon elkövettek szemetek láttára – így szól az Úr. (25) Én most ellened fordulok, rombolás hegye, aki az egész földet rombolod! – így szól az Úr. Kinyújtom a kezem ellened, lehengerítlek a sziklákról, és égő heggyé teszlek! (44) Megbüntetem Bélt Babilonban, és kiszedem a szájából, amit elnyelt. Nem özönlenek hozzá többé a népek, Babilon várfala is leomlik. /RÚF/

  (2Krón 36:16). De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy már nem volt menekvés. /RÚF/

(Ezsdrás 5). fejezete szerint a nép kitartóan, megbánást nem tanúsítva ingerelte haragra Istent, aki végül visszavonult tőlük, és „a babilóniai káldeus királynak, Nebukadneccarnak a kezébe adta őket”

 (Ezsd 5:12), de csak azután, hogy „már nem volt segítség”. (2Krón 36:16), ÚRK Isten később Babilont is megítélte a Júdára mért nagy pusztítás miatt. (Jer 51:24-25, 44), (Zak 1:15). És nagyon-nagyon haragszom az elbizakodott népekre, mert amikor én csak kicsit haragudtam, ők a teljes romláson fáradoztak. /RÚF/

 Több ítélettel kapcsolatban olvashatjuk a Szentírásban, hogy Isten az ellenségei „kezébe adta” népét

  (Bír 2:13-14). De amikor elhagyták az Urat, és Baalt meg az Astartékat tisztelték, (14) föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Kiszolgáltatta őket a körülöttük levő ellenségeiknek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni. /RÚF/; 

(Zsolt 106:41-42). Pogányok kezébe adta őket, gyűlölőik uralkodtak rajtuk. (42) Sanyargatták őket ellenségeik, és meg kellett alázkodniuk előttük. /RÚF/], mivel elfordultak tőle és más népek „isteneit” szolgálták.

 (5Móz 29:24-26. 25-27). És más isteneket kezdtek el tisztelni, és azokat imádták: olyan isteneket, akiket nem ismertek, és akiket másoknak hagyott meg az Úr. (26) Ezért haragra gerjedt az Úr ez ellen az ország ellen, és ráhozta mindazt az átkot, amely meg van írva ebben a könyvben. (27) Lángoló haragjában és nagy felháborodásában kitépte őket földjükből az Úr, és más földre dobta őket. Így van ez ma is. /RÚF/;

 Istennek a gonoszság elleni haragja azzal éri el tetőfokát, amikor egyszer s mindenkorra eltöröl minden rosszat. Ez abból fakad, hogy minden teremtményét szereti, a világmindenség örök javát keresi. Éppen ez forgott kockán a bűn, a lázadás és a gonoszság egész kérdésében. 

White idézet: Mennyei Atyánk nem szívesen kesereg és érez haragot az emberek miatt. Világunk a megpróbáltatások, fájdalmak és nehézségek színtere. Azért vagyunk itt, hogy győzzünk az Isten által ránk mért próbákban. A megpróbáltatás kemencéjét addig hevítik, mígnem a tűz megemészti a rajtunk található salakot, hogy tűzben megtisztított aranyként kerüljünk ki belőle. És akkor, a sötétségben ragyogni fog a világosság… „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób 1:21) Ez legyen szívünk kiáltása. Még a legsötétebb óráinkban is az irgalom felhője lebeg a fejünk fölött. Isten jótéteményeinek száma, mint az esőcseppeké, amelyek megáztatják és felfrissítik a kiszáradt földet. Isten irgalma fölöttetek lebeg. Ha megnyílnának szemeitek, és láthatnátok mennyei Atyátokat, ahogy szeretettel hajol fölétek, és hallhatnátok szavát, biztosan megéreznétek irgalmát és megértését a szenvedések és a nehézségek közepette. Maradjatok erősek az Ő erejében, és nyugalmat találtok Őbenne. – In Heavenly Places, 272./old. 

Jézus szeretetéből fakadó jogos harag

 

A haragnak számos elfogadhatatlan formája van, ám a Biblia szerint van „jogos harag” is. Képzeljük el, hogy egy édesanya a játszótérre viszi hároméves kislányát, akit hirtelen megtámad egy férfi. Vajon nem haragszik az anya? Dehogynem! Ilyen körülmények között a harag a megfelelő reakció. Ez a példa segít megérteni Isten „jogos haragját”.

(Mt 21:12-13). Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, (13) és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek. /RÚF/ 

 (Jn 2:14-15). A templomban találta a marhák, juhok és galambok árusait meg az ott ülő pénzváltókat. (15) Kötélből korbácsot csinált, és kiűzte mindet a templomból a marhákkal és a juhokkal együtt. A pénzváltók pénzét kiszórta, az asztalokat felborította /RÚF/  

Jézus a jogos harag „Isten szerinti buzgalmával” fordult azok felé, akik közönséges helyként tekintettek Isten templomára, „rablók barlangjává” tették azt, nyerészkedtek özvegyek, árvák és szegények kárán (Mt 21:13)  (Jn 2:16).  A galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából! . Az Isten kegyelmes megbocsátását és a bűnösök megtisztítását jelképező templomot arra használták, hogy becsapják és elnyomják a legsebezhetőbbeket. Hogyne haragudott volna Jézus ennek az égbekiáltó bűnnek a láttán?  

(Mk 10:13-14). Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. (14) Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. /RÚF/

 (Mk 3:4-5). Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. (5) Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. /RÚF/

Igeverseiben további példákat találunk Jézus jogos haragjára. Amikor az emberek kisgyerekeket vittek hozzá, „a tanítványok pedig megdorgálták azokat”, Jézus „haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”. (Mk 10:13-14), ÚRK

 Máskor a farizeusok szombatrontással vádolták Jézust, mert szombaton gyógyított, erre Ő megkérdezte: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni? Életet menteni vagy kioltani?” (Mk 3:4), ÚRK „Ő pedig bánkódva szívük keménysége miatt haragosan végignézett rajtuk” (Mk 3:5) ÚRK, majd meggyógyította a beteget. Haragját az Ige összefüggésbe hozza a szívük keménysége miatt érzett fájdalmával. Ez Isten szeretetből fakadó, jogos haragja, éppen úgy, mint az ószövetségi esetekben. Hogyne bántaná a szeretetet a rossz, főleg, ha szeretete tárgyának árt? 

 White idézet: Jézus lassan lejött a templom lépcsőin, és fölemelte a korbácsot, ami a kezében mintha királyi jogarrá változott volna, aztán megparancsolta a kereskedőknek, hogy azonnal hagyják el a templomi szent helyeket, és az áruikat is vigyék magukkal. Méltóságot parancsoló lelkesedéssel és szigorral, amilyet korábban sosem láthattak, felborította a pénzváltók asztalait a kövezetre hulló érmék érces hangjai közepette. Még a legmegátalkodottabb és megkövesedett lélek sem merte kétségbe vonni tekintélyét, s így a templomi szolgák, a nyerészkedő papok és állatkereskedők menekülve hagyták el a helyszínt, mert szabadulni akartak a jelenlététől… 

 Pánikhangulat vett erőt a tömegen, amely érezte, hogy Jézus istenségének árnyéka vetül rá. A rettegés kiáltásai hagyták el az emberek ajkait, miközben a tömeg kifelé tolongott a szent helyről. Jézus nem sújtott le az ostorral, mégis az ostor a bűnösök szemében minden irányba lesújtó szörnyű kardnak tűnt… Míg hajdanán az Úr jelenléte megszentelte a hegyet, jelenléte ez alkalommal megszentelte a tiszteletére épített templomot. – The Spirit of Prophecy, 2. köt. 118./old.