Mózes közbenjárt a népért

 

(2Móz 32:31-32). Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! /RÚF/

Mózes újra és újra határozottan fellépett a nép érdekében. Istenhez fordult, amikor szomjasak voltak

(2Móz 15:25). Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. /RÚF/;

(2Móz 17:2-6). A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? (3) De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! (4) Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! (5) Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! (6) Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. /RÚF/],

... amikor éhesek voltak

(4Móz 11:21-22). Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! (22) Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? /RÚF/]

... és amikor teljesen kétségbeestek.

(4Móz 11:11-15). Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? (12) Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? (13) Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! (14) Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. (15) Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat! /RÚF/]

Mózes visszaemlékezett arra, amikor az izraeliták aranyborjút építettek, közvetlenül az Istennel történt szövetségkötés után:

„Mert féltem attól a haragtól és nekibúsulástól, amellyel úgy megharagudott rátok az ÚR, hogy el akart pusztítani benneteket. De akkor is meghallgatott engem az Úr” (5Móz 9:19), /ÚRK/.

Felidézte azt is, amikor a kémek visszatértek az ígéret földjéről:

„Leborultam tehát az ÚR előtt, és negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az Úr, hogy elveszt benneteket” (5Móz 9:25), /ÚRK/.

Visszaemlékezett arra, amikor elválasztotta Lévi törzsét, hogy a szentélyben szolgáljanak:

„Én pedig ott álltam a hegyen úgy, mint annak előtte negyven nap és negyven éjjel. És meghallgatott engem az ÚR akkor is, és nem akart elveszteni téged” (5Móz 10:10), /ÚRK/.

Isten meghallgatta Mózes könyörgését.

Sokat tanulhatunk Mózes életéből, hogy imával közelített Istenhez és ragaszkodott hozzá.

• Mélyen szerette az Urat, és tiszta kép élt benne Isten jelleméről. (2Móz 34:6) versében Isten így mutatta be Önmagát neki:

„Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága” (2Móz 34:6) /ÚRK/.

• Bátor és hűséges volt, kitartóan ragaszkodott az Úrhoz a könnyebb és nehezebb napokban az ígéret földje felé vezető kimerítő úton. Habár voltak küzdelmei, akárcsak nekünk, Mózes egész életén át bízott Isten erejében, jelenlétében és vezetésében.

(2Móz 33:13). Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! /RÚF/

• Emlékeztette Istent a szövegségére

(2Móz 32:13). Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. /RÚF/,

igényelte Isten ígéreteit, amit a népnek tett (5Móz 7:8). hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből. /RÚF/),

... és emlékezett arra, miként vezette Isten őket a múltban. (5Móz 8:2). Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? /RÚF/

• Elfogadta a választ, amit Isten adott, legyen az akár igen, akár nem. Hogy közel vagyunk Istenhez, nem jelenti automatikusan azt, hogy mindent megkapunk, amit csak akarunk

(5Móz 3:23-29). Abban az időben így könyörögtem az Úrhoz: (24) Uram, Uram! Te már megmutattál szolgádnak valamit nagyságodból és kezed erejéből. Mert van-e olyan Isten az égben vagy a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te? (25) Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont! (26) De az Úr, aki megharagudott rám miattatok, nem hallgatott meg, hanem azt mondta nekem az Úr: Elég, ne is hozd szóba többé nekem ezt a dolgot! (27) Menj föl a Piszgá csúcsára, tekints szét nyugatra és északra, délre és keletre, és nézd meg a saját szemeddel, mert te nem kelhetsz át a Jordánon. (28) Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül. (29) Ezért ott maradtunk a völgyben, Bét-Peórral szemben. /RÚF/,

... de akármi is történjen, ki kell tartanunk az imában.

(Lk 18:1-8). Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. (2) Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! (4) Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. (6) Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! (7) Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? (8) Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? /RÚF/

White idézet: Miután Izrael népe a Sínai-hegynél megkapta a Tízparancsolatot, a bálványimádat bűnébe esett, amiért az Úr haragra gerjedt ellenük. Így szólt Mózeshez: „Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és töröljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” Csakhogy ez az ember, aki a pusztában megtanulta megkeresni az eltévelyedett bárányt, aki inkább elszenvedte a hideget és a vihart, csakhogy ne hagyja elveszni a bárányt, nem fordulhatott el a rábízott néptől. Könyörgött Istenhez, hogy ne hagyja el őket, és bocsássa meg törvénytelenségüket...

Mózes így szólt: „Ha a te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen.” Mózes nem bízott önmagában. Egy gondolat vezérelte: Izrael Istene az én erősségem és vezérem. Nem fogadta el, hogy hódoljanak neki, mint az akkori nemzetek királyainak. Számtalanszor elmondta Izrael fiainak, hogy ő csupán az, akivé tette őt Izrael Istene. Amikor győzelmet arattak, mindig emlékeztette őket, hogy ne maguknak tulajdonítsák a sikert, mivel Izrael Istene szerzett győzelmet számukra.

Az Úr kijelentette Mózesnek: „Én magam megyek veled.” Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az erős ember ezzel meg is elégedett. De nem, hanem tovább könyörgött az Úrhoz: „Mutasd meg nékem a te dicsőségedet!” Mit gondoltok, megdorgálta Mózest az Úr a merészségéért? (…) Isten fogta ezt a hitben erős férfit, elrejtette egy sziklahasadékba, utána pedig megmutatta neki a dicsőségét...

Amikor Mózes visszatért a táborba, az emberek nem nézhettek rá, mivel Istennel beszélt, és az arca Isten dicsőségétől ragyogott. „Sugárzik vala orcájának bőre.” Amikor a nép elé állt, Mózesnek lepellel kellett eltakarnia az arcát.

Isten nem azt tekinti erősnek, aki tele van önbizalommal, dicsekvő és hitetlen, hanem azt, aki alázatos és hűséges. Hogy válaszolhasson az imákra, az Úr elvárja népe tagjaitól, hogy szerezzenek személyes tapasztalatokat. Minél közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz, annál inkább kirajzolódik bennük szépsége és élete, és annál szerényebb lesz az önmagukról kialakított véleményük. Minél kevésbé értékelik saját énjüket, annál tisztábban látják Isten dicsőségét és fenségét. Amikor az emberek azt hiszik, hogy jók és szentek, valójában arról tesznek bizonyságot, hogy egyáltalán nem azok, amiknek vallják magukat. – Christ Triumphant, 116./old.

Mózes, az Istenfélő vezető

 

Bár teljesen világos, hogy Énok nagyon közeli kapcsolatban élt Istennel, jobban belelátunk Mózes és az Úr kapcsolatába, és sok beszámolót olvashatunk arról is, amikor beszélgettek egymással. Amint végig kísérjük az útját, az alázatos vezető életének mélységeit és magasságait, azt látjuk, hogy sikerének titka egyszerű, de annál fontosabb dologra vezethető vissza: a folyamatos kapcsolattartásra Istennel, a benne való megmaradásra.

(2Móz 33:15-23). Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! (16) Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. (17) Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. (18) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! (19) Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. (20) Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (21) Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! (22) És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. (23) Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja. /RÚF/

Képzeld el, milyen lenne beszélni Istennel, közvetlenül hallani a hangját! Érdekes, hogy az izraeliták nem igazán keresték az Istennel való kommunikációnak ezt a módját, helyette Mózest kérték, hogy járjon közben e téren értük.

(2Móz 20:18-20). Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott. (19) És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk! (20) Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! /RÚF/

Isten felkészítette Mózest már az elejétől, a lángoló csipkebokortól kezdve, ahol szólt hozzá, ugyanazon a hegyen. Más személyes imákat is olvashatunk Mózestől, a lényeg, hogy szinte egyfolytában Isten jelenlétében tartózkodott, útmutatást kérve a nép vezetéséhez és közbenjárva értük.

• Áron: (2Móz 32:1-14, 31-34). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. /RÚF/;

(5Móz 9:20). Áronra is nagyon megharagudott az Úr, és őt is el akarta pusztítani, így hát Áronért is imádkoztam akkor. /RÚF/

• Miriam: (4Móz 12:13). Ekkor Mózes így kiáltott az Úrhoz: Istenem, gyógyítsd meg őt! RÚF/

A Miriammal kapcsolatos szituációban különösen érdekes az, hogy Mózes volt az, aki szenvedett Miriam helytelen bánásmódja és irigysége miatt. Könnyen hátraléphetett volna, hagyva, hogy Isten megbüntesse Miriamot és Áront. Ehelyett gyorsan megbocsátott, és közbenjárt nővére gyógyulásáért. Milyen erőteljesen tükröződik Mózes cselekedeteiben Isten bűnösök iránti megbocsátó kegyelme!

(Mt 5:44). Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, /RÚF/

(Kol 3:13). Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. /RÚF/

White idézet: Csak néhány nap telt el azóta, hogy a héberek ünnepélyes szövetséget kötöttek Istennel és engedelmességet fogadtak neki. Félelemtől remegve álltak a hegy előtt az Úr szavaira figyelve: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” (2Móz 20:3) Isten dicsősége még mindig ott lebegett a Sínai-hegy fölött a gyülekezet szeme láttára. Az izraeliták azonban elfordultak tőle és idegen isteneket kértek. „Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt. Felcserélték az ő dicsőségüket ökörnek képével, amely füvet eszik.” (Zsolt 106:19-20) Mivel mutathattak volna ki nagyobb hálátlanságot vagy vakmerőbb sértést Isten iránt, aki gyengéd Atyaként és mindenható királyként jelentette ki magát nekik?

Mózest az Úr a hegyen figyelmeztette a táborban lejátszódó hitehagyásra, és utasította, hogy késedelem nélkül térjen vissza. „Eredj, menj alá” – mondta az Úr –, „mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Egyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak.” (2Móz 32:7-8) Isten még kezdetben megakadályozhatta volna ezt a mozgalmat. Hagyta, hogy idáig jusson, hogy az árulásra és hitehagyásra kiszabott büntetésből mindenki tanuljon.

Isten népével kötött szövetsége érvényét veszítette e hitehagyás miatt, és ezt mondta Mózesnek: „...hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük, és törüljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.” (2Móz 32:10) Izrael népe – különösképpen a velük jött elegy nép – hajlamos volt az Isten elleni lázadásra. Vezetőjük ellen is mindig zúgolódtak, és gyakran megszomorították hitetlenségükkel és nyakasságukkal. Nem kétséges, hogy nagyon fáradságos és nehéz feladat volt az ígéret földjére való elvezetésük. Bűneikkel máris átlépték Isten türelmének határát, és az igazság megkövetelte eltörlésüket. Az Úr ezért elhatározta megsemmisítésüket, és Mózesből szándékozott hatalmas nemzetet létrehozni.

„...hagyj békét nékem ... hadd ... töröljem el őket.” Ezek voltak Isten szavai. Ha Istennek az volt a szándéka, hogy elpusztítja Izraelt, vajon ki esedezhetett volna értük? Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem hagynák a bűnösöket sorsukra. Nagyon kevesen lennének olyanok, akik nem cserélnék fel boldogan a gürcöléssel, teherrel, áldozattal, hálátlansággal együtt járó sorsukat egy könnyű és megbecsült életre, amikor Isten maga kínálja fel ezt a lehetőséget nekik.

Mózes azonban Isten haragjában is reményt látott. Isten szavai ezek voltak: „Hagyj békét nékem.” Mózes ezt nem közbenjárása megtiltásának, hanem bátorításának értette. Arra következtetett, hogy semmi más, hanem csak az ő [Mózes] imája mentheti meg Izraelt. Mert Isten megkíméli népét, ha valaki imádkozik érte. Mózes könyörgött az Úrhoz, és ezt mondta: „Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál vala ki Egyiptomnak földéről?” (2Móz 32:11) – Pátriárkák és próféták, 317-318./old.

Énok Istennel járt és beszélt

 

(1Móz 5:22-24). Énók az Istennel járt, Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat; (23) Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. (24) Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert Isten magához vette őt. /RÚF/

A Biblia nem beszél sokat Énok életéről, de elmondja, hogy Istennel járt háromszáz éven át, amíg Isten fel nem vitte a mennybe. Nagyszerű, ahogy egy ember életét meghatározza a folyamatos istenimádat! Egy dolgot tudunk Énokról, hogy bizonyára kitartónak kellett lennie, az „imádságban állhatatos” (Róm 12:12) volt, és napi tapasztalataiban egyre közelebb került Istenhez hitben. Életének idejében a földön egyre csak növekedett a gonoszság, de eközben Énokot Isten szolgálata kötötte le, ami azért lehetett, mert mindvégig Istenben maradt.

„Tevékeny munkás élete közepette Énok állandóan közösségben volt Istennel. Minél nagyobb és sürgetőbb volt munkája, annál kitartóbban és buzgóbban imádkozott… Miután egy ideig a nép között élt, tanítással és példaadással szolgálva javukat, egy időre magányba vonult, mert éhezett és szomjúhozott arra a tudományra, amit csak Isten adhat. Az Istennel bensőségesen társalgó Énok egyre jobban tükrözte Isten képmását… még a gonoszok is megilletődve szemlélték arcán a menny jegyét”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 59./old.)

Isten nem azt kéri tőlünk, hogy remeteként vagy szerzetesként éljünk, a világtól való elkülönülésnek nem sok földi haszna van. Énokhoz hasonlóan lehetünk tevékenyek és a körülöttük élők szükségleteire figyelők, de csak akkor tükrözhetjük Isten jellemét, ha folyamatosan vele járunk és beszélünk, ha benne maradva vagyunk vele kapcsolatban.

Bárhol és bármikor imádkozhatunk. Nincs olyan hely a világon, ahol Isten ne hallana vagy látna minket

(Zsolt 139:7-12). Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? (8) Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. (9) Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, (10) kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. (11) Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: (12) a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. /RÚF/];

...mindig hallja a szívünk kiáltásait, függetlenül attól, hol vagyunk.

(JSir 3:55-57). Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. (56) Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! (57) Mellém léptél, mikor kiáltottam hozzád, ezt mondtad: Ne félj! /RÚF/]

A hangos imának, szemben a csak gondolatban imádkozással, mégis vannak olyan előnyei, amit érdemes tudnunk. Csendes ima közben elkalandozhat a figyelmünk, esetleg nem fejezzük be a gondolatmenetet vagy a mondatot, amit elkezdtünk, egyszerűen így nehezebb koncentráltnak maradni. Amikor viszont hangosan imádkozunk, akár suttogunk, akár a rendes hangunkon mondjuk az imát, a tudat alatt ez arra emlékeztet minket, hogy Isten valóságos, hogy tényleg hallgat minket, és különleges dologban veszünk részt, amikor vele beszélünk.

White idézet: Énok éppúgy Jézus Krisztus képviselője volt, mint János apostol, a szeretett tanítvány. Énok Istennel járt, majd eltűnt, mert magához vette őt. Isten Énokra bízta Krisztus második eljövetelének hirdetését. „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: íme eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett.” (Júd 14-15) Az Énok által hirdetett üzenet és elragadtatása meggyőző bizonyíték volt mindazok számára, akik abban a korban éltek. Ezek a tapasztalatok érvek lehettek Methuselah és Noé számára is, hogy az igazak élve elragadtatnak a mennybe.

Isten, aki Énokkal járt, a mi Urunk Jézus Krisztus volt. Már akkor ugyanúgy a világ világossága volt, mint most. Az ő korában élőknek is voltak tanítóik, akik megtanították őket az élet útjára, mert Noé és Énok is keresztény volt. Az evangéliumot megtaláljuk Mózes harmadik könyvének előírásaiban is. Isten most ugyanúgy engedelmességet kíván, mint akkor. Milyen fontos, hogy megértsük ezt! Csak két csoport lesz – az engedelmesek és az engedetlenek. Ezt tükrözze minden cselekedetünk. Ó, bárcsak elménkbe vésnénk, hogy Krisztus szüntelenül mellettünk áll! „Jobbkezed felől állok, hogy segíthessek.” Legyünk az Ő tanúi, és győzzük meg a bűnösöket a bűn tekintetében. Akaratán kívül senkit sem kényszeríthetünk, de meggyőzhetjük az embereket. Krisztusnak van hatalma csodát tenni, és ezt Ő meg is teszi. – Christ Triumphant, 63./old.

Énokról olvassuk, hogy 65 éves volt, amikor fia született, és ezt követően háromszáz évig Istennel járt. Élete első felében szerette és félte Istent, és parancsolatait megtartotta. Fia születése után még nagyobb tapasztalatot szerzett: Szorosabb összeköttetésbe került Istennel. Amikor látta gyermeke szeretetét, feltétlen bizalmát, amikor érezte saját apai szívének gyöngédségét elsőszülötte iránt, ez mind értékes oktatás volt számára Isten csodálatos szeretetéről az emberek iránt, amely megnyilvánult Fia odaadásában...

Csodálatos példát kaptunk Énok által… A körülötte dúló romlás ellenére Istennel járt és világosságot árasztott a züllött korszak közepette. Ha Énok Istennel tudott járni olyan korban, miért nem képesek Istennel járni a férfiak és a nők ma, amikor a világias lelkület uralkodik?

Közülünk sokan ismerjük ezt a tapasztalatot. Tudjuk, hogy szomorúságban és nehézségben nagyon gyengének érezzük magukat, de azt is tudjuk, hogy Jézus közvetlenül mellettünk áll, megért és segítséget nyújt. Úgy beszélgethetünk vele, mint a legjobb baráttal. Nem kell felmennünk a mennybe, és neki sem kell leszállni hozzánk, mivel Ő már mellettünk áll és kész segíteni.

Ha találkozunk olyanokkal, akik nem törődnek Istennel, a mennyel vagy a mennyi dolgokkal, beszéljünk nekik Jézusról. Értékesebb kinccsel rendelkezünk, mint ők, hiszen Jézus a mienk. Velünk van korunk erkölcsi sötétségében. Elmondhatjuk neki lelkünk bánatát, elpanaszolhatjuk a világ gonoszságát, de ezek nem szabad semmilyen befolyást sem gyakoroljanak ránk. Beszélgethetünk Jézussal úgy, ahogy Énok beszélgetett Istennel; Urának elmondhatta minden megpróbáltatását...

Énok tökéletes jellemre tett szert, és ennek eredményeképpen a halál megízlelése nélkül lett átköltöztetve a mennybe. Jézus visszajövetelekor egyesek úgy ragadtatnak majd el, hogy nem látnak halált, és jó lenne tudni, vajon mi is közéjük fogunk-e tartozni? Szeretnénk tudni, hogy teljesen az Úréi vagyunk – a mennyei természet részesei, miután megszabadultunk a világi kívánságok okozta romlástól –, nem a könnyebb utat választva lábunknak, ahol nem érhetnek próbák és nehézségek, hanem jó kapcsolatban Istennel, és rá hagyni a következményeket. – Christ Triumphant, 42./old.

Testtartás az imádkozáskor

 

Amikor a dolgok rosszul mennek az életünkben, a legtöbben egy közeli barátunkhoz fordulunk, hogy beszéljünk neki a problémáról. Ha jó dolog esett meg velünk, keresünk valakit, hogy elmondjuk neki. Istennel ugyanezt megtehetjük. „Az ima azt jelenti, hogy szívünket feltárjuk Istennek, mint egy barátnak” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 69./old.).

Az ima nem csupán kapcsolatban tart minket Istennel, de tudatja az ördöggel is, kihez tartozunk. Amikor reggel térdre borulunk, ez a fizikai kinyilvánítása a sötétség erői felé, hogy ma is Istent választjuk. Ráadásul Isten angyalokat küld mellénk, ha imádkozunk, hogy megerősítsen és megvédjen bennünket a sötétség gonosz erőivel szemben. (91. Zsoltár) Térdelve az alázat testtartásában vagyunk. Egy kicsit más ez, mint amikor ima közben ülünk egy széken vagy fekszünk az ágyban, bár mindhárom esetben imádkozunk. Ha letérdelünk Isten előtt, azt mutatjuk ki vele, hogy teljes szívvel készek vagyunk szolgálni Őt, szavainkkal elmondjuk, hogy Isten mindenható Úr, mi pedig csupán teremtett gyermekei vagyunk.

(Zsoltár 91:1-16). Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, (2) az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (3) Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. (4) Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. (5) Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, (6) sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. (7) Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. (8) A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. (9) Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, (10) nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. (11) Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, (12) kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. (13) Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod a fiatal oroszlánt és a tengeri szörnyet. (14) Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. (15) Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (16) Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban. /RÚF/

(Dán 6:10). Így is történt: Dárius király aláírta a rendeletet tartalmazó iratot. /RÚF/;

(Lk 22:41). Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: /RÚF/;

(ApCsel 7:60). Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondta, meghalt. /RÚF/;

(ApCsel 9:40). Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott, azután a holttest felé fordulva ezt mondta: Tábita, kelj fel! Ő pedig kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. /RÚF/;

(ApCsel 20:36). Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott. /RÚF/

Az állva imádkozás rendszeres gyakorlat volt a bibliai időkben.

(2Krón 20:5-6, 13). Jósáfát pedig kiállt Júda és Jeruzsálem egész gyülekezete elé az Úr házánál, az új udvar előtt, (6) és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy az Isten az égben, és te uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. (13) Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt kicsiny gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt. /RÚF/;

(1Sám 1:26). Az asszony ezt mondta: Kérlek, uram! Az életemre esküszöm, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted, és imádkozott az Úrhoz. /RÚF/;

(Jób 30:20). Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. /RÚF/;

(Lk 18:11, 13). A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. (13) A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! /RÚF/]

Arra is találunk példát a könyvek Könyvében, hogy az emberek ülve imádkoztak.

(2Sám 7:18). Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? /RÚF/)

Egyesek leborultak Isten előtt, arccal a földre – bár ez a testtartás kevésbé kapcsolódott az imához, inkább a földi hatalmak előtti alávetettséget fejezték ki így

(1Kir 1:47). Sőt a király udvari emberei is odamentek, és így áldják urunkat, Dávid királyt: Szerezzen Istened Salamonnak még nagyobb hírnevet, mint a tiéd, és tegye az ő trónját még a te trónodnál is nagyobbá! A király mélyen meghajolt a fekvőhelyén, Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. /RÚF/; (Mk 14:35). /RÚF/.

A Biblia nem kívánja meg, hogy ilyen vagy olyan pozícióban legyünk imádkozáskor, de azzal a tiszteletünket mutatjuk ki, a belső érzéseinkre, valamint arra a vágyunkra mutatunk, hogy alá akarjuk vetni magunkat Istennek. Egyesek nem tudnak térdelni, így végül is a szív állapota számít leginkább a kérdésben. Ha képes vagy térdelni, de általában nem teszed, miért ne próbálnád ki legközelebb, amikor imádkozol, hogy lásd, ez miként hat az Istennel töltött időre?

A Biblia arra hív, hogy „szüntelen imádkozzatok!” (1Thessz 5:17), az imában állhatatosak (Kol 4:2) és kitartók legyetek. /RÚF/

(Róm 12:12). A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. /RÚF/

White idézet: Az ígéret határtalan és hű az Isten, aki adta. Ha nem is nyerjük el azonnal, amit kérünk, mégis higgyük, hogy az Úr hallja kérésünket, és teljesíteni fogja. Sokszor annyira tévedünk, és annyira rövidlátók vagyunk, hogy olyan dolgokat kérünk, amik a legkevésbé sem válnának áldásunkra. Mennyei Atyánk szeretetből úgy válaszol imáinkra, hogy csak azt adja meg, ami javunkra szolgál, s amit magunk is kívánnánk, ha a Szentlélektől megvilágosítva a dolgok valódi állását láthatnánk. Ha imáink látszólag nem részesültek meghallgatásban, erősen ragaszkodjunk az ígérethez. A meghallgatás ideje bizonnyal el fog jönni, s elnyerjük azokat az áldásokat, melyekre legnagyobb szükségünk van. De merészség azt állítani, hogy imánk mindenkor és úgy hallgattatik meg, amint és ahogyan kívánjuk. Isten sokkal bölcsebb, semhogy tévedhetne, és sokkal jobb, mintsem visszatartson jó adományokat azoktól, akik igazságban járnak. Azért bízzatok benne, megvigasztalódva még akkor is, ha imátok nem talál azonnal meghallgatásra. Bízzatok sziklaszilárdan ígéretében: „Kérjetek és adatik néktek!”

Ha félelmünkre és kétségeinkre hallgatunk, vagy ha minden titokba bele akarunk látni, mielőtt igaz hitünk lenne, nehézségeink mind nagyobbak lesznek. Ha gyengeségünk és alárendeltségünk érzetében jövünk Istenhez, kinek tudása végtelen, aki összes teremtményeit ismeri, szava és akarata által kormányoz mindeneket, s feltárjuk hitben és alázatosságban mindazt, ami szívünket nyomja, akkor meghallgatja jajkiáltásainkat, és megenyhíti szívünket. A szívből fakadó őszinte ima a legszorosabb közösségbe emel bennünket az Örökkévaló Lelkével. Ha pillanatnyilag nincs is rendkívüli bizonyítékunk arra, hogy Megváltónk és Üdvözítőnk szeretettel és részvéttel hajol le hozzánk, ez mégis úgy van. Bár láthatóan nem érzékeljük jelenlétét, keze mégis szeretettel és szívbéli részvéttel megpihen rajtunk. – Jézushoz vezető út, 96./old.

Imádkozzunk a családi körben; de mindenekfelett nem szabad a titkon való imát elhanyagolnunk, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát elhanyagoljuk. A családi körben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól, elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely tőle árad, ki a titkokat látja, s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké!

Imádkozzatok kamrátokban; mindennapi munkátok és hivatástok közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énok is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan szállnak fel ezek az imák a kegyelem trónjához. Kinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán nem győzheti le soha.

Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan volna az Istenhez való fohászkodásra. Mi sem gátolhat meg bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, mikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való benső közösséget mindenütt ápolhatjuk. Szívünk ajtaja legyen mindig nyitva, és szüntelenül küldjük fel Jézushoz sóhajtásunkat: „Jöjj és maradj szívemben, mint mennyei vendég.” – Jézushoz vezető út, 98-99./old.

A hűséges Dániel

 

Dániel a Biblia nagy hőseinek egyike. Mindannyian ismerjük az első történetet vele kapcsolatban

„De Dániel eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral” (Dán 1:8), /ÚRK/.

Az eredmény sem maradt el: „Isten pedig a négy ifjúnak ismeretet és értelmet adott mindenféle íráshoz és bölcsességhez. Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és az álmokhoz is.” (Dán 1:17), /ÚRK/

A Szentírás bölcsnek mutatja be Dánielt

(Dán 1:20). Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál. (21) Ott is maradt Dániel Círus király uralkodásának első évéig. /RÚF/;

(Dán 2:14, 21, 23, 48). Ekkor Dániel okos és értelmes szavakkal fordult Arjókhoz, a király testőrparancsnokához, aki már elindult, hogy megölesse a babiloni bölcseket. (21) Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. (23) Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát. (48) Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, sok és nagy ajándékot adott neki, majd Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. /RÚF/

... mert az Isten Lelke lakott benne

(Dán 4:9, 18). Szép lombja volt és sok gyümölcse, táplálékot nyújtott mindenkinek. Alatta mezei vadak tanyáztak, ágain égi madarak fészkeltek, róla táplálkozott minden élőlény. (18) szép lombja és sok gyümölcse volt, táplálékot nyújtott mindenkinek, alatta tanyáztak a mezei vadak, ágain fészkeltek az égi madarak, /RÚF/;

Dán 5:14. Azt hallottam felőled, hogy isteni lélek, világos értelem és rendkívüli bölcsesség van benned. /RÚF/;

Dán 6:3. Ezek fölé pedig három főkormányzót rendelt, akik közül az egyik Dániel volt. Ők számoltatták el a kormányzókat, hogy a királyt semmi kár ne érje. /RÚF/

... és Isten nagyon szerette őt.

Dán 9:23. Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el, és én azért jöttem, hogy elmondjam azt neked, mivel kedvel téged az Isten. Értsd meg a kijelentést, és értsd meg a látványt! /RÚF/; Dán 10:11. Ezt mondta nekem: Dániel, akit az Isten kedvel! Figyelj arra, amit neked mondok, és állj fel, mert neked hoztam üzenetet! Amikor így szólt hozzám, reszketve felálltam. /RÚF/

... Így néz ki egy olyan ember jellemzése, aki erős, mélyen gyökerező kapcsolatban él Istennel. Dániel 2. fejezetében, amikor Nabukadneccar király halálos rendeletet adott ki minden bölcsre Babilonban, Dániel Isten kegyelméért folyamodott az álom titkát illetően

(Dán 2:18. majd irgalomért könyörögtek a menny Istenéhez, hogy e titok miatt ne vesszenek el Dániel és társai a babiloni bölcsekkel együtt. /RÚF/.

Ahogy Isten megjelentette neki az álmot, ő azonnal imádkozni kezdett.

(Dán 2:20-23). Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! (21) Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. (22) Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. (23) Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát. /RÚF/

Az évek teltek, királyok jöttek és mentek, Dániel azonban tanácsadó maradt minden uralkodó idején, mivel rendkívüli tulajdonságaival kiemelkedett:

„mivel rendkívüli lélek volt benne. Ezért a király az egész birodalom élére akarta állítani őt” (Dán 6:3) /ÚRK/.

„…semmi okot vagy hibát nem tudtak találni, mert hűséges volt, és semmi fogyatkozást vagy vétket sem lehetett találni benne” (Dán 6:4), /ÚRK/.

Társai égető féltékenysége és gonosz szándéka

(Dán 6:5-9). A főkormányzók és a kormányzók igyekeztek ürügyet találni az ország ügyeinek intézésében arra, hogy bevádolhassák Dánielt. De nem sikerült semmiféle ürügyet vagy hibát találniuk, mert megbízható volt; sem hanyagságot, sem hibát nem lehetett találni nála. (6) Akkor azt mondták ezek az emberek: Nem találunk semmiféle ürügyet, hogy bevádolhassuk ezt a Dánielt, hacsak Istenének a törvényével kapcsolatban nem találunk ellene valamit. (7) Akkor ezek a főkormányzók és kormányzók a királyhoz siettek, és ezt mondták neki: Dárius király, örökké élj!

(8)Azt tanácsolják az ország főkormányzói, az elöljárók, a kormányzók, az udvari emberek és a helytartók, hogy hozzon a király végzést, és adjon ki szigorú rendeletet: aki harminc napon belül bármiért könyörög akár istenhez, akár emberhez rajtad kívül, ó, király, azt dobják az oroszlánok vermébe! (9) Most azért add ki, ó, király, ezt a rendeletet, és írd alá ezt az iratot, hogy a médek és a perzsák megmásíthatatlan törvénye szerint visszavonhatatlan legyen!

/RÚF/)

...ellenére is állandó és félelemtől mentes imaéletet élt.

(Dán 6:10-11). Így is történt: Dárius király aláírta a rendeletet tartalmazó iratot. (11) Amikor Dániel megtudta, hogy ez az irat alá lett írva, hazament. Emeleti szobájának ablakai azonban nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta. /RÚF/

Amikor Dániel nehézségekkel nézett szembe, imádkozott. Habár az élete veszélyben forgott, következetesen és kitartóan imádkozott (háromszor egy nap, mivel ez volt a szokása), ahogy addig is (naponta háromszor, nyitott ablaknál, arccal Jeruzsálem felé fordulva). Ima közben térdelt, a hálaadásra és alázatos könyörgésre fókuszált.

White idézet: A próféta ellenségei Dániel szilárd elvhűségére építve számítottak tervük sikerére. Nem is tévedtek Dániel jellemének megítélésében. Rögtön felismerte a rendelet mögött húzódó gonosz szándékot, de semmilyen vonatkozásban nem változtatta meg életmódját. Miért is hagyná abba az imát éppen most, amikor a legnagyobb szüksége van rá? Inkább életéről mond le, mintsem az Isten segítségébe vetett reménységéről! Nyugodtan ellátta a tiszttartó vezetői feladatát. Az imádkozás órájában pedig szobájába ment, és szokása szerint Jeruzsálem felé kitárt ablakkal elmondta könyörgését a menny Istenének. Nem próbálta eltitkolni tettét. Jóllehet teljesen tudatában volt Istenhez való hűsége következményének, de nem ingadozott. Azok előtt, akik elvesztését forralták, még a látszatát is kerülte annak, hogy a mennyel való kapcsolata megszakadt. Dániel engedelmeskedett mindig, amikor a királynak joga volt parancsolni, de sem a király, sem rendelete nem téríthette el a királyok Királya iránti hűségétől.

A próféta bátran, de csendesen és alázatosan mutatta meg, hogy semmilyen földi hatalomnak nincs joga az ember és Isten közé állni. A bálványimádókkal körülvett próféta hűségesen tanúskodott erről az igazságról. Az igazsághoz való hős lelkű ragaszkodása fényesen világított a pogány királyi udvar erkölcsi sötétségében. Dániel a keresztény bátorság és hűség nagyszerű példaképeként áll ma is a világ előtt.

A tiszttartók egy teljes napig figyelték Dánielt. Háromszor látták bemenni szobájába, és háromszor hallották, amint hangját buzgó könyörgésben emeli fel Istenhez. Másnap reggel a király elé tárták panaszukat. Dániel, a nagyra becsült és kötelességtudó államférfi, szembeszállt a királyi rendelettel. „Nem írtad-e alá azt a rendeletet, hogy aki harminc napon belül bármiért könyörög, akár istenhez, akár emberhez rajtad kívül, azt dobják az oroszlánok vermébe?”

„De igen, így van – felelte a király –, a médek és perzsák visszavonhatatlan törvénye szerint.”

Ekkor diadalittasan közölték Dáriussal, hogy milyen magatartást tanúsított legmegbízhatóbb tanácsadója. „A zsidó foglyok közül való Dániel semmibe sem vesz téged, ó király, hanem napjában háromszor könyörög Istenéhez.”

... Szabadulásának történetéből megtanulhatjuk, hogy Isten gyermekeinek a próbában és a fájdalomban pontosan úgy kell viselkedniük, mint amikor a jövő ragyogó kilátásokkal kecsegteti őket, és környezetük a lehető legkívánatosabb. Dániel az oroszlánok vermében ugyanaz volt, mint aki első miniszterként és a magasságos Isten prófétájaként állt a király előtt. Az az ember, akinek szíve Istenre támaszkodik, ugyanolyan a legsúlyosabb próbában is, mint a jó sorsban, amikor Istentől fény, az emberektől pedig jóakarat sugárzik reá. A hit felfogja a láthatatlant, és megragadja az örök valóságokat.

A menny nagyon közel van azokhoz, akik szenvednek az igazságért. Krisztus azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szenved szentjei személyében; és aki választott gyermekeit bántja, Őt sérti meg. Közel van az a hatalom, amely megszabadít fizikai bajtól és gyötrelemtől, s hogy a nagyobb vésztől is megmenthessen, lehetővé teszi szolgája számára, hogy minden körülmények között becsületes maradjon, és Isten kegyelme által diadalmaskodjék. – Próféták és királyok, 540-542, 545./old.

Imaharcosok

„Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mivel felém fordította fülét, őt hívom segítségül egész életemben.” (Zsolt 116:1-2), /ÚRK/

Képzeld el a szituációt, hogy alig beszélsz egy barátoddal vagy a házastársaddal! Nem kell hozzá sok, hogy a kapcsolat megromoljon és problémák lépjenek fel. Ugyanígy működik az imaéletünk, ami nélkülözhetetlen része annak, hogy közeli kapcsolatban legyünk Istennel. Életbevágó, hogy személyes áhítataink legyenek, hiszen általuk szükséges és lehetséges erősödnünk. Ha nem imádkozunk elég gyakran és folyamatosan, csak idő kérdése, hogy eltávolodjunk Istentől.

A Bibliában látunk sokféle embert sokféleképpen imádkozni. Lépjünk kissé hátrébb, és vessünk egy pillantást arra, miként befolyásolta az Istennel való kapcsolattartásuk a tényleges kapcsolatukat! Hogyan és miért kell nekünk is imádkoznunk, valamint miként változtatta meg mások életét az ő imádságuk? Tagadhatatlan: az imaéletünk nemcsak ránk, hanem másokra is hatással van.

A bibliatanulmányozáshoz hasonlóan az ima témája is hatalmas és fontos, átfogóbb annál, minthogy két hét alatt teljesen végigvehetnénk. A héten néhány bibliai személy imájából fogunk tanulságokat leszűrni, akik példájából jól látszik, mennyire központi jelentőségű az ima az Istennel való erős kapcsolat szempontjából. Tanuljunk hát a példájukból!

White idézet: Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért.

Szívünket feltárni Istennek, mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel Őhozzá.

Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjukat Őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is.

Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki „megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan” (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez!

Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis olyan kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis olyan keveset imádkoznak, és olyan kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig olyan nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is. – Jézushoz vezető út, 93-94./old.

Miért tanulmányozzuk a Szentírást?

 Azért tanulmányozzuk a Szentírást, hogy megismerjük Istent és erősödjön a vele való kapcsolatunk, mert ez az örök élet útja – örökre Istennel lenni, akit szeretünk. 

(Jn 5:39). Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, /RÚF/; 

(Jn 17:3). Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. /RÚF/

 Minden kapcsolat része a kölcsönös elköteleződés. 

 (Jel 3:20). Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. /RÚF/ 

Amint versében olvassuk, Jézus éppen erre törekszik velünk. Teremtményeiként el kell ismernünk, hogy mindig megtudhatunk még többet Istenről. Mint egy bányász, aki értékes kincsért ás, nekünk is folytonosan kutatnunk kell a Szentírást. Mindig maradnak új felfedezni valók, nem számít, hányszor olvastuk el az adott történeteket a Bibliában. „Bármily magas intellektussal bírjon is valaki, soha, egy pillanatra se gondolja, hogy nincs szüksége alapos és folytonos kutatásra a Szentírásban, hogy nagyobb világossághoz jusson. Népünk arra kapott elhívást egyen-egyenként, hogy a próféciák tanulmányozói legyünk”. (Ellen G. White: Counsels to Writers and Editors. 41./old.) 

Sose próbáljuk a Szentírást a saját emberi elképzeléseinkhez, gondolatainkhoz igazítani! „Miként kutassuk a Szentírást? Vegyük sorra a hitelveinket, állapodjunk meg bennük, majd igazítsunk mindent a kialakult véleményünkhöz? Vagy inkább vegyük a véleményünket, a látásunkat, vessük össze a Bibliával, és mérjük azt le a Szentírás igazságának mérlegén minden szempontból? Sokan, akik olvassák, sőt tanítják a Bibliát, nem értik teljesen az értékes igazságot, amit tanulmányoznak vagy tanítanak… Sokan olyan jelentést adnak a Szentírás szavainak, ami inkább a saját véleményükhöz illeszkedik” (i. m. 36./old.) 

White idézet: TANULMÁNYOZZÁTOK A MENNYEI TANKÖNYVET, Június 16.

„Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” (2Tim, 2:15) 

A gyermekek irányításához a Biblia az útmutató. Ha a szülők valóban vágynak rá, itt megtalálják a kijelölt utasítást gyermekeik neveléséhez, hogy ne hibázzanak… Ahol ezt a könyvet használják tanácsadóként, ott a szülők vég nélküli kényeztetés helyett gyakrabban veszik elő a büntetőpálcát, s ahelyett, hogy vakok lennének gyermekeik hibáival és romlott hajlamaival szemben, a Biblia fényében, tiszta ítélőképességgel tekintenek azokra. Tudatában lesznek, hogy szent kötelességük gyermekeiket a helyes úton vezetni. (Gyermeknevelés, 256.) 

Isten Szava sok általános elvet tartalmaz az élet helyes szokásainak kialakításában, a bizonyságtételeknek pedig – akár általánosak, akár személyesek – különösen rá kell hangolniuk a figyelmet ezekre az elvekre. (Bizonyságtételek, 4.köt. 323.) 

Ahhoz, hogy felébresszük és megerősítsük az igetanulmányozás iránti kedvet, égető szükség van az áhítat óráinak bevezetésére. A reggeli és esti áhítat órái legyenek a legkellemesebbek és leghasznosabbak a nap folyamán. Szükséges megérteni, hogy ez idő alatt nem zavarhat meg minket semmilyen felkavaró vagy rossz gondolat; hogy a szülők és gyermekek azért gyűlnek össze, hogy találkozzanak Jézussal, és meghívják otthonukba a szent angyalokat. Az áhítat legyen rövid, de életteli, az alkalomhoz igazodó és változatos. 

Mindenki vegyen részt a Biblia olvasásában, ismételje és tanulja meg Isten törvényét. A gyermekek érdeklődése növekedni fog, ha néha megengedjük, hogy válasszák ki ők a bibliai igét. Tegyetek fel nekik kérdéseket, és engedjétek, hogy kérdezzenek. Használjatok fel minden lehetséges eszközt a szemléltetéshez. Ha a családi oltár nem túl hosszú, hagyjátok, hogy a kicsik is vegyék ki részüket az imádkozásban, és énekeljenek veletek együtt, még ha csak egy szakaszt is… 

Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek érdeklődéssel forduljanak a Biblia felé, nekünk is érdeklődést kell tanúsítanunk iránta. Ha fel akarjuk kelteni bennük a tanulmányozás örömét, nekünk is jókedvvel kell azt gyakorolnunk… Engedelmeskednünk kell mindannak, amit Isten megparancsol Igéjében. Kérnünk kell ígéreteinek beteljesedését. (Nevelés, 186-189.) – További tanulmányozásra: Krisztusi élet, „Tanulmányozzátok a mennyei tankönyvet” című fejezet, 181./old. (június 16.) 

Isten Édes Igéje

(Zsolt 119:103-104). Milyen édesek ínyemnek ígéreteid! Édesebbek, mint számnak a méz. (104) Utasításaid értelmessé tettek, ezért gyűlölök minden hamis ösvényt. /RÚF/ 

...verseiben a zsoltáros úgy beszél az Igéről, mint a mézről – ami egy metafora a gyönyörűség kifejezésére: „Mily édesek ínyemnek beszédeid, mint a méz a számnak! Határozataidtól leszek értelmessé” (ÚRK) 

Mit jelent az, hogy „Határozataidtól leszek értelmessé”? (Zsolt 119:104, ÚRK) Miért annyira fontos ez ahhoz, hogy megértsük, mit használ nekünk a bibliatanulmányozás? 

Igen, Isten igéi minden bizonnyal édesek a lelkünknek, és nem valószínű, hogy bármi hasonlót ajánlhatna nekünk a világ. A sokféle desszerttel ellentétben viszont az isteni Ige édessége gyógyítja a lelkünket és változást hoz a jellemünkbe. Ha távol vagy Istentől, térdre eshetsz, kinyithatod a Bibliát, hogy igyál az élő vízből, amely egyedül képes csillapítani a szomjadat. 

Ézs 55:1-13 szakaszában a próféta kifejti az előbbi üzenetet. Szánj időt a fejezet elolvasására, majd válaszolj a kérdésekre!

(Ézs 55:1-13). Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért! (2) Miért adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, fáradozásotok jutalmát olyanért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok rám, és finomat ehettek, élvezni fogjátok a kövér falatokat! (3) Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen (4) Tanúvá tettem őt a népek között, fejedelemmé és parancsolóvá a nemzetek fölött. (5) Te pedig olyan népet hívsz, melyet nem is ismersz, és olyan népek futnak hozzád, amelyek nem ismertek: Istenednek, az Úrnak dicsőségére, Izráel Szentjének dicsőségére, hogy fölékesítsen téged. (6) Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! (7) Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. (8) Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. (9) Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. (10) Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, (11) ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. (12) Bizony, örömmel vonultok majd ki, és békességben vezetnek titeket. A hegyek és a halmok vígan ujjonganak előttetek, és a mező fái mind tapsolnak. (13) A tövis helyén boróka nő, a csalán helyén mirtusz nő. Az Úr dicsőségére történik ez: örök jelként, amelyet nem lehet eltörölni. /RÚF/ 

• Mit ad „enni” Igéjéből az Úr annak, aki hozzá fordul? 

• Miként hív téged ebben az igében? 

• Milyen kihívást intéz hozzánk? 

• Mit ígér ebben az igében? 

Isten élő és hatalmas Igéje elhat a szívünkig, az elménkig, a lelkünkig, amikor hív, hogy növekedjünk Krisztusban. Ám csak olyan mértékig képes ezt megtenni, amilyen mértékben mi időt és energiát fektetünk a Biblia elmélyült megértésébe (mert igen, ez befektetést követel tőlünk), önfeladással, alázattal és elköteleződéssel, hogy követni fogjuk a tanításait. 

Milyen konkrét módon keresed az Urat, „amíg megtalálható” (Ézs 55:6)

Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!(Ézs 55:6)

White idézet: Amikor a Bibliát igazán megszereti a tanuló, és ráébred arra, milyen hatalmas tér nyílik meg előtte, ahol értékes kincseket találhat, akkor vágyni fog arra, hogy minden alkalmat megragadjon Isten Igéje alaposabb megismerésére. A tanulmányozás idejét nem fogja korlátozni egy bizonyos helyre és időpontra. Ez a folyamatos tanulás pedig a legjobb módja annak, hogy az Írások iránti szeretetünk még tovább mélyüljön. A tanuló tartsa mindig magánál Bibliáját, és amikor csak alkalma adódik, olvasson el egy igeverset belőle, és gondolkodjon rajta! Amikor az utcán sétál, a pályaudvaron várakozik vagy valakit vár, használja ki az időt, és kutasson újabb kincsek után az Ige tárházában! 

Lelkünk legjobb motiváló erői a hit, a remény és a szeretet, s a Biblia tanulmányozása – ha helyes mederben tartjuk – ezeket erősíti. A Biblia irodalmi értéke – a jelképrendszerek és kifejezések gazdagsága – csak a keret, hiszen valódi tartalma a szentség szépségében rejlik. Azoknak az embereknek a leírásaiból, akik Istennel jártak, a Mindenható dicsőségének sugarait foghatjuk fel. Benne, aki mindenestől fogva kívánatos, azt a személyt láthatjuk, akit szemlélve a föld és az ég minden szépsége csak halovány árnyék. „…Ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12:32) Amikor a Biblia tanulmányozása közben a Megváltót szemléljük, lelkünkben feltámad a hit, az imádat és a szeretet rejtélyes hatalma. Krisztus arcát szemlélve olyanná változunk át, mint akit csodálunk. Elmondhatjuk Pál apostollal együtt: „…kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt… Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet.” (Fil 3:8-10) 

A mennyei öröm és békesség forrásait feltöri lelkünkben az i
hletett Ige, és hatalmas folyóvá lesznek, így befolyásunkkal felüdíthetünk mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerülünk. Legyenek a mai fiatalok is olyanok, akik Bibliával a kezükben nőnek fel, befogadják annak életadó energiáját, és áldások folyóit áraszthatják szerte a világba, olyan befolyást, amelynek gyógyító és vigasztaló hatását aligha foghatjuk fel. Élő vizek forrásai ezek, amelyek örök életre törnek fel. – Nevelés, 191-192./old. 

Kétszeres Áldás

Sokféle módon tanulmányozhatjuk a Szentírást: versek szerint (már említettük előbb), fejezetenként, téma szerint és szavak vizsgálata vagy akár egész könyvek tanulmányozása által. Kutathatunk konkordancia segítségével, használhatunk bibliai szótárakat, illetőleg olvashatjuk vele párhuzamosan A nagy küzdelem sorozatot, hogy plusz betekintést kapjunk. A Bibliát hallgatva kimehetünk a természetbe sétálni, esetleg találkozhatunk barátokkal, egy kis csoporttal, hogy együtt kutassuk az Igét. Amiképpen a barátságainkat különböző, újabbnál újabb ötletekkel tartjuk életben, hasonlóan kellene tennünk az Istennel töltött napi időnkkel is, hogy friss és élettel teli maradjon a különböző módszerek által, amelyekkel a Bibliához közelítünk. Mindig van még mit tanulni! Napi bibliatanulmányunk élettel megtöltésének egyik jó módszere, ha beszélünk másoknak is arról, amit felfedeztünk. Amikor elmagyarázzuk valakinek, mit tanultunk, az összegzés, a tanulságok egybegyűjtése segít megszilárdítani a gondolatokat, így jobban megragadnak bennünk. A másokkal történő átbeszélés kettős áldás: a lelki párbeszéd rendszerint próbára tesz, de éppen ezáltal mindkét felet építi is. A tanítás sokszor éppen akkor rögzül a legmélyebben a saját gondolatainkban, amikor beszélünk róla, amikor átadjuk. Ezáltal lesz világos az is, hogy amit naponta tanulsz Isten üzenetéről, nemcsak neked, hanem másoknak is szóló üzenet. 

(Ézs 50:4). Az én Uram, az Úr megtanított engem, mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. /RÚF/

A személyes bibliatanulmányozásra szánt idő nemcsak minket erősít, hanem képessé tesz arra is, hogy másokat erősítsünk, akikkel esetleg aznap találkozunk. Ettől válik mindez kettős áldássá. Lelki életünk valójában egy maraton. Kérd Istent, hogy kitartással tudd futni a versenyt, a szemedet folyton a célra szegezve! 

(Fil 3:14). de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért. /RÚF/) 

Ne ábrándítson ki, ha időnként egy kicsit lazítasz, de tégy meg minden szükséges változtatást, amely kitartást eredményez az Istennel való kapcsolatodban, különösen az imát és a Biblia tanulmányozását ne hagyd kiveszni az életedből! Mert bizony az az örök élet, hogy megismerhetjük Istent még ma. 

(Jn 17:3). Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. /RÚF/

A benne és Igéjében való mindennapi megmaradásunk (elkötelezettségünk) életet átformáló erővel bír. 

White idézet: Boldog az az ember, aki felfedezte, hogy Isten Igéje valóban szövétnek a lábainak és világosság az úton, fény, amely világít a sötétben. Mennyei vezérlés az emberek számára. Mégis sokan, nagyon sokan vannak, akik véges emberek véleményeire, előítéleteire, szenvedélyeire vagy ingadozó érzelmeire hagyatkoznak. Elméjük ingerültségbe és bizonytalanságba sodródik, és állandóan intellektuális láztól szenved. 

Ha Krisztust, Isten Igéjét követnéd, akkor felhőoszlopod lehetne nappal, éjjel pedig tűzoszlopod. Csakhogy nem tetted életed céljává Isten tisztelését. Van Bibliád. Tanulmányozd a saját érdekedben! A menyei útmutató tanításait nem szabad figyelmen kívül hagyni vagy félremagyarázni. Az igazság igazság marad, és világosságot fog árasztani mindazokra, akik alázatos szívvel keresik. A tévelygés pedig tévelygés marad, és nincs olyan emberi filozófia, ami igazsággá változtathatná. 

„Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.” (1Kor 6:20) Mit vár el az Úr a vérén megváltott örökségétől? Teljes lényük odaszentelődését, Krisztushoz hasonló feddhetetlenséget, amely tökéletesen igazodik az Úr akaratához. Miben áll a lélek szépsége? Az Úr kegyelmének jelenlétében, aki az életét adta az emberek örök haláltól való megmentése érdekében... 

Nincs szelídebb kérelem, nincsenek egyszerűbb leckék, sem olyan erőteljes és védelmet nyújtó parancsolatok, sem olyan hatalmas ígéretek, mint azok, amelyek a bűnöst elvezetik a forráshoz, amely azért fakadt, hogy lemossa az emberi lélek bűnét. – This Day with God, 188./old. (június 28.) 

Egyetlen szakasz – amelyet addig tanulmányozunk, amíg annak jelentése világossá nem lesz, és nyilvánvalóvá nem válik az üdvösség tervére irányuló kapcsolata – értékesebb lehet számunkra, mint sok fejezet átolvasása anélkül, hogy határozott célt mutatna, és nem nyújtana pozitív útmutatást. Tartsd magadnál a Bibliát. Olvasd, amikor csak lehetőséged van rá, és rögzítsd a szövegeket az emlékezetedben. Még az utcán járva is elolvashatsz egy-egy részt, és elmélkedhetsz rajta, így rögzítve az elmédben. 

Olyan idők állnak előttünk, amelyek próbára teszik az emberek lelki életét, és azok, akik hitben gyengék, nem fogják kiállni a veszedelmes napok próbáját. Tanulmányozzuk körültekintően a kinyilatkoztatás nagy igazságait, mert mindenkinek szüksége lesz arra, hogy értelmes módon ismerje Isten Igéjét. A Biblia tanulmányozása és a Jézussal való mindennapi kapcsolat által világos, jól érthető tanácsokat kapunk az egyén felelősségéről, és erőt nyerünk ahhoz, hogy győzzünk a próbatételek és kísértések napjain. Akinek az élete láthatatlan kötelékek által egyesül Krisztussal, azt az Isten ereje fogja megtartani hit által az üdvösségre. – Mennyei helyeken, 138./old. (május 11.)