Dánielnek Isten ugyanazt a témát mutatta meg, mint Nabukodonozornak, csak más (perspektívából) nézőpontból. Dániel nem szobrot látott, hanem a vizet felkavaró szél nyomán a tengerből ki emelkedő nemzetek sorát. Ezek a népek folyamatos küzdelemben álltak, ebből következően egyre változtak az erőviszonyok.
A pogány birodalmak tengerében ezzel szemben legalább egy időre a béke és biztonság szigete volt az ígéret földje – szent nép, amit Isten az uralma szilárd alapjára épített, más volt, mint a környező zabolátlan népek.
Dániel a partról figyelte a pogányok (kaotikus) rendezetlen, átláthatatlan, zűrzavaros harcát, amikor hirtelen egy vadállat megindult kifelé a szárazra – az ő területére! A pogányok problémája ekkor az ő népe problémájává is vált. Eldöntötték, hogy úgy élnek, mint a pogányok, ezért a pogányokkal (és a pogányok alatt) fognak élni. A babiloni uralomtól kezdve Isten szövetséges népe soha többé nem élvezett teljes vagy tartós autonómiát.
Isten népe elvesztette önrendelkezési jogát, és ez így marad az idők végéig, amikor Krisztus végül visszaveszi jogos uralmát Királyunkként. Az Újszövetségben Isten népének szenvedése folytatódott a Római Birodalom, majd pedig a pogány Róma utódjának, a kis szarvnak a keze alatt.
A történelem tanúsága szerint voltak jobb népek, békésebb korszakok, de a nemzetek, népek, birodalmak történelmében többnyire az egyik tragédia a másikba torkollott, az egyik elnyomó után a másik hatalom kerekedett felül, ráadásul gyakran olyan uralkodók alatt, akik állítólag népük javát tartották szem előtt. Mennyire ellentétes mindez azzal a vezetéssel, amit Isten szánt népének. Bárcsak azt választották volna!
(Dániel 7:1-28). Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: (2) Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. (3) Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mind egyik különbözött a többitől. (4) Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. (5) A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! (6) Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki. (7) Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. (8) Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. (9) Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öreg korú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. (10) Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel. (11) Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. (12) A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. (13) Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hason ló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (15) Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. (16) Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: (17) Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. (18) De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké. (19) Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. (20) Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. (21) Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (23) A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. (24) A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. (25) Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. (26) De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. (28) Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is bele sápadt. De a mondottakat eszemben tartottam. /RÚF/
White idézet: Az Izraeltől elvett jutalmat sorra átruházták előbb a babilóniai, majd a Médó-Perzsa, aztán pedig a görög és a római birodalomra. Isten így szól: „Ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, akié az uralkodás, és néki adom azt!”
Mindez hamarosan be fog következni. Az idők jelei azt mutatják, hogy magasztos és ünnepélyes események küszöbén állunk. Minden forrong világunkban. A Megváltó eljövetelét megelőző eseményekről szóló próféciák a szemünk láttára teljesednek. „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről… Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország, ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé.” (Mt 24:6-7)
A jelen különösen fontos az élők számára. Elöljárók és államférfiak, bizalmi és tekintélyes pozíciókat betöltő vezetők, mélyen gondolkodó férfiak és nők figyelik a körülöttünk zajló eseményeket. Látják a nemzetek közötti feszültségeket. Felfigyelnek a nyugtalanságra, amely eluralkodik a föld lakóin, és elismerik, hogy döntő fontosságú események előtt állunk, és hogy a világ sosem látott válság elé néz.
Az angyalok még tartják a háborús szeleket, míg nem figyelmeztetik a világot az elközelgő végre. Viszont már gyülekeznek a felhők, és hamarosan lecsap a vihar a földre. Amikor Isten megparancsolja angyalainak, hogy engedjék szabadon a szeleket, leírhatatlan összecsapásra számíthatunk…
Ó, milyen fontosak a mi számunkra, akik a jövendölések teljesedésének idején élünk, és milyen érdeklődést szül a szívünkben ezen események leírása, amit Isten gyermekei vártak, és amiért ősszüleink imádkoztak, miután elhagyták Édent! – Advent Review and Sabbath Herald, 1905. november 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése