Élete egyik legdrámaibb pillanata minden bizonnyal a Kármel-hegyi összeütközés volt a hamis prófétákkal. (1Királyok 18) Az elképesztő történet csúcspontján Akháb és országa saját szemével láthatta, hogy az Úr valóban válaszol az imára. Ami történt, felejthetetlen pillanat Izrael történetében, ezért is lep meg minket a történet folytatása.
(1Királyok 18:1-46). Hosszú idő múlva, a harmadik esztendőben így szólt az Úr igéje Illéshez: Eredj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre! (2) Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. (3) Ekkor Aháb hívatta Óbadját, a palota felügyelőjét. Óbadjá igen félte az Urat. (4) Mert amikor Jezábel ki akarta irtani az Úr prófétáit, Óbadjá magához vett száz prófétát, és elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, és ellátta őket kenyérrel és vízzel. (5) Aháb ezt mondta Óbadjának: Menj el az ország összes forrásához és minden patakjához! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat. (6) Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjá is külön ment egy másikon. (7) Miközben Óbadjá úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjá fölismerte, arcra borult, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés? (8) Ő így felelt neki: Én vagyok. Eredj, mondd meg uradnak, hogy itt van Illés. (9) De ő ezt mondta: Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni a te szolgádat, hogy megöljön? (10) Az élő Úrra, a te Istenedre mondom, hogy nincs nép, sem ország, ahová el ne küldött volna az én uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. (11) És most te mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés!? (12) Megeshet, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az Urat ifjúkorától fogva. (13) Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül százat, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. (14) Most mégis ezt mondod: Eredj, és mondd meg a te uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem. (15) De Illés így felelt: A Seregek élő Urára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy még ma megjelenek előtte. (16) Elment tehát Óbadjá Aháb elé, hogy jelentést tegyen neki, Aháb pedig Illés elé ment. (17) Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?! (18) Ő így felelt: Nem én döntöm romlásba Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. (19) Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám a Karmel-hegyre egész Izráelt meg Baal négyszázötven prófétáját Aséra négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek. (20) Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. (21) Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem. (22) Akkor Illés ezt mondta a népnek: Én maradtam az Úr egyetlen prófétája, Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak. (23) Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, darabolják föl, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak! Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok. (24) Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! (25) Illés ezután így szólt Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen! És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok! (26) Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és segítségül hívták Baal nevét, így szólongatva őt reggeltől egészen délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött válasz, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. (27) Délben aztán Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. (28) Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér. (29) Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött válasz: nem felelt és nem figyelt rájuk senki. (30) Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Gyertek ide hozzám! Erre odament hozzá az egész nép, ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát. (31) Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved. (32) A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag is belefért volna. (33) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra. (34) Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! Megtették harmadszor is, (35) úgyhogy a víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (36) Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem! (37) Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és fordítsd vissza a szívüket! (38) Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. (39) Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és ezt mondogatta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! (40) Illés pedig ezt mondta nekik: Ragadjátok meg Baal prófétáit, senki se menekülhessen el közülük! És megragadták őket. Illés levitette őket a Kísón-patak mellé, és ott lemészárolta őket. (41) Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (42) Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé rejtette. (43) Így szólt a szolgájához: Menj föl, és figyeld a tengert! Az fölment, figyelte egy darabig, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! (44) Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Eredj, és mondd meg Ahábnak: Fogass be és indulj, míg föl nem tartóztat az eső!(45) Mindeközben viharfelhők sötétítették el az eget, és zuhogni kezdett az eső. Aháb ekkor harci kocsira szállt, és Jezréelbe ment. (46) Az Úr keze pedig Illéssel volt, és ő, feltűrve övébe a ruhája alját, Aháb előtt futott a Jezréelbe vezető útig. /RÚF/
(1Kir 19:1-18). Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, (2) Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! (3) Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, (4) ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! (5) Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! (6) Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél ott van egy forró kövön sült lángos és egy korsó víz. Evett, ivott, majd újra lefeküdt. (7) Az Úr angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! (8) Ő fölkelt, evett és ivott, majd annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. (9) Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés? (10) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (11) Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. (12) A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. (13) Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? (14) Ő így felelt: Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. (15) Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. (16) Azután Jéhút, Nimsí fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává magad helyett! (17) És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. (18) De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg őt. /RÚF/
Habár az adott napon Isten a próféta minden imakérését meghallgatta, Illés érzelmi, mentális és fizikai állapota megtört. Aznap tapasztalta a hatalmas győzelem ízét Istennel, mégis a kimerültség egy pillanatában a halálfélelme felülkerekedett hitén. Ami igazán szembetűnő a történetben, hogy bár Illésen erőt vesz a csüggedés és a csalódottság, Isten kedvesen és törődéssel közelít hozzá, ételt és italt ad neki ismét (1Kir 19:5-6) – éppen annyit, ami kitart negyven napon és negyven éjjelen át. (1Kir 19:8) Amikor pedig Isten végül megjelenti magát neki, az egészen más, mint ahogy azt korábban tette.
Időnként Isten nagyon közvetlenül, erőteljesen és minden kétséget kizáróan válaszol a kérésünkre. Ez erősíti a hitünket, és ilyenkor érezzük az Atya közelségét az életünkben. Máskor viszont bizonytalankodunk, engedünk a kísértésnek, azt gondolva, hogy túl nehéz megingathatatlan hittel követni Istent. A válaszait keressük, olyan módon, ahogy egyébként számítanánk rá, nem gondolva bele, hogy az Ő gondolatai és útjai sokkal magasabbak és szélesebbek a mienknél.
(Ézs 55:8-9). Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. (9) Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. /RÚF/
Ha csak a teremtés példáját vesszük, mennyi mindent nem értünk ezzel kapcsolatban, így nem kellene meglepődnünk azon, hogy hányféle olyan útja lehet Istennek, amit egyáltalán nem értünk.
White idézet: Illés tapasztalata fontos tanulságokat közvetít számunkra. Amikor a Kármelen volt és esőért imádkozott, Isten próbára tette a hitét, Illés azonban kitartott, és tovább imádkozott… Ha a hatodik alkalom után csüggedten feladta volna, kérését nem hallgatta volna meg Isten, de ő mindvégig kitartott, és választ kapott. Nem olyan Istenünk van, aki nem hallja fohászainkat. Ha próbára tesszük az Igéjét, megjutalmazza hitünket. Azt akarja, hogy érdekeink az Ő érdekeivel fonódjanak egybe, és ha ez megtörténik, biztonságban lévén megáldhat minket: nem magunkat dicsőítjük, amikor áldások áradnak ránk, hanem egyedül Istent. Atyánk nem mindig hallgatja meg első kérésünket. Ha így tenne, azt hinnénk, hogy jogunk volt a ránk árasztott áldásokra. Ahelyett, hogy megvizsgálnánk szívünket, hogy lássuk, van-e benne dédelgetett gonoszság, rejtegetett bűn, figyelmetlenek lennénk, és nem ébrednénk tudatára annak, hogy teljes mértékben tőle függünk, és szükségünk van a segítségére.
Illésnek egészen addig a szintig kellett megalázkodnia, ahol már nem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ez a feltétele imáink meghallgatásának, mert így csakis Őt dicsőítjük. Az emberek dicsérete nagy gonoszt szül. Egyik ember dicséri a másikat, s ily módon késztetést éreznek saját maguknak tulajdonítani az érdemeket. Azzal, hogy felebarátaitokat dicséritek, csapdát állítotok a lelküknek, és Sátán ügyét szolgáljátok… Csakis Isten érdemes a dicsőségre. – Az imádság, 139./old.
A szolga figyelt, amíg Illés imádkozott. Amint Illés saját szívét vizsgálta, egyre kevesebbnek és kevesebbnek látta magát mind a saját értékelése szerint, mind Isten szemében. Úgy tűnt előtte, hogy ő semmi, és Isten a minden; mikor arra a pontra ért, hogy önmagát semminek látta, mikor mint egyedüli erejébe és igazságosságába, a Megváltóba kapaszkodott, a felelet megérkezett. – Isten Fiai és leányai, 206./old. (július 18.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése