Az idő kihasználása

 Miért kell napjainkban Krisztus követőinek még komolyabban átgondolniuk az idő kihasználását?

2Pt 3,8–15 • „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjá­tok (pontosított fordítás szerint: siettetitek) az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok.”

Jel 14,7/a • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája.”

Rm 13,11 • „Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett, vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.”

Két tévtanítás létezik, amióta Krisztus beszélt visszajöveteléről. Az egyik mindenáron tudni akarja, vagy tudni véli annak pontos idejét, a másik állandóan halogatná és komolytalanul veszi azt. Az egyetlen helyes és hívő magatartás, ha úgy cselekszünk, ahogyan Jézus mondta: (Mát 26:41) „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.”

„Nem kell tudnunk sem a Szentlélek kitöltésének, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét… Miért nem adta Isten ezt tudomásunkra? Azért, mert ha ezt megtette volna, nem élnénk azzal helyesen. Ennek népünk közötti ismerete nagyban visszatartaná Isten művét az előkészületben, hogy megállhassunk az eljövendő nagy napon. Nem kell az idő feszültségében élnünk!… Képtelen leszel azt mondani, hogy eljön egy, kettő vagy öt év múlva. Nem tudod elhalasztani jövetelét annak állításával, hogy az nem következik be tíz vagy húsz éven belül.”

„Közeledünk Isten nagy napjához. A jelek teljesednek, de még nincs üzenetünk Krisztus megjelenésének napjáról és órájáról. Az Úr bölcsen elrejtette ezt előlünk, hogy mindig a várakozás és az előkészület állapotában legyünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnak a menny felhőiben való második eljövetelére.”

„A szomorúság hosszú éjszakája megpróbál, de a reggel kegyelemből késlekedik, mert ha a Mester eljönne, sokan készületlenek lennének.”

„A hajdani Izraelt a hitetlenség, zúgolódás és lázadás negyven évre kizárta Kánaán földjéről. Ugyanezek a bűnök késleltetik a modern Izrael bemenetelét a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéretein múlt. A hitetlenség, a világiasság, a szentségtelen élet, viszály az Úr hitvalló népe között – ez tartott bennünket itt ilyen hosszú ideig, a bűn és bánat világában.”

„Tőlünk, illetve az evangélium hirdetésének hőfokától függ, hogy siettetjük-e Urunk visszatérését. Nekünk nemcsak várnunk kell, hanem sietve kell elé mennünk Isten napjának 

(vö. 2Pt 3,12).”akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! /RÚF/

„Bárcsak az Úr ne hagyna nyugtot se nappal, se éjjel azoknak, akik Isten műve iránt gondatlanok és tétlenek. Az idő közel van. Ez az, amit Jézus valaha elénk tárt: az idő rövid.”

„Amikor Megváltónkkal az üvegtengernél állunk az arany hárfával, a dicsőség koronájával és előttünk a mérhetetlen örökkévalóság, akkor látjuk majd, milyen rövid volt a megpróbáltatás és a várakozás ideje.” (Ellen G. White, Review and Herald, 1892. március 22.; 28. levél, 1897; Bizonyságtételek, II., 1984 (1868); Az evangélium szolgái, 1883, 696. o.; Jézus élete, 538. o.; 97. levél, 1886.; 10. kézirat, 1886)

Mikor alapította Isten az államot, és a Biblia szerint milyen célból?

Minden keresztény egyfajta „kettős állampolgárságban” él Isten országának alapelvei mellett – amelyek a szívébe íródtak – az adott földi ország állampolgári kötelezettségeit is figyelembe kell vennie, az Ige szerint lelkiismereti alapon (Rm 13,5) "De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell." Adott esetben azonban ellentétbe kerülhetnek egymással az Isten iránti engedelmesség kívánalma és az állam törvénye, elvvárásai. Hol a határ, amikor az Isten iránti engedelmesség megengedi, illetve szükségszerűvé teszi az államhatalom iránti engedetlenséget?

          Mikor viszonyuljon egy keresztény az állami törvényekhez és az országvezetőihez?

(1Móz 9,6) • „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki, mert Isten a maga képére teremtette az embert.”

(Rm 13,1. 3–4) • „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak… Mert Isten szolgája õ a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.”

 

(Mt 22,21) • „Akkor mondta nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.”

 (1Tim 2,1–4) •„Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

A bűneset utáni nemzedékek mintegy 17 évszázadon keresztül bebizonyították – az özönvízzel bezárólag –, hogy a rossz, a bűn, ha minden emberi kontroll és következmények nélkül „szabad utat” kap, félelmetes „munkát” képes végezni. A Noé előtti nemzedék gondolkodásáról és erkölcsiségéről a következőket olvashatjuk: „És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (1Móz 6,5)

Isten az özönvíz után az államhatalmat a gonoszság megfékezésére, az alapvető emberi jogok védelmére, a béke, a fizikai és gazdasági élet folyamatos fenntartására rendelte. Természetesen mint ahogy mindent ezen a földön az Ellenség befolyása és torzítása utolér, ugyanezt láthatjuk emberi történelmünkben feljegyzett példákban is, amikor az államhatalom az emberek szolgálata helyett, a hatalommal visszaélve, a diktatúra és az elnyomás példáját gyakorolta. Ennek ellenére különös olvasni Pál apostol levelét, amelyet a római birodalom fővárosába címzett a keresztényüldöző Néró császár korában, az állami vezetők iránti helyes viszonyulásról: „Mert Isten szolgája õ a te javadra…” (Rm 13,4) Ez a kijelentés nyilván nem személy szerint Néróra vonatkozik, hanem magára az államra és annak vezetőire, általános érvénnyel. Elmondhatjuk ugyanis, hogy amennyiben az állam legalább megközelíti eredeti funkcióját, nagymértékben csökkenti annak esélyét, hogy emberi világunkban elhatalmasodjék az erőszak és az anarchia.

„Láttam, hogy néhányan előítéletet táplálnak kormányzóink és törvényeink ellen, pedig törvények nélkül rémes lenne a világ állapota. Isten határt szab kormányzóink elé, mert minden ember szíve a kezében van. Határokat szab, amelyeket nem enged átlépni. Kormányzóink közül sokat ellenőriz Sátán, de láttam, hogy Istennek is vannak eszközei, még a kormányzók között is. Néhányan megtérnek majd. Jelenleg azt teszik, amit Isten akar. Sátán ügynökei javaslatokkal állnak elő, melyek Isten munkájának akadályai lennének, és nagy gonoszságot eredményeznének. A jó angyalok ilyenkor arra indítják Istennek ügyvivőit, hogy erős érvekkel szálljanak szembe a javaslatokkal, amelyeknek Sá­tán eszközei nem állhatnak ellen. Isten néhány eszközének hatalma lesz arra, hogy gátat vessen az áradó gonoszságnak. Így a munka tovább folyhat, míg a harmadik angyal üzenete betölti hivatását.

A harmadik angyal hangos kiáltásakor az ilyen ügyvivők számára lehetőség nyílik az igazság befogadására. Néhányan megtérnek majd, és kitartanak a szentekkel a nyomorúság idején. Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, Lelkét visszatartja a kormányokból és az emberektől. Átengedi őket a gonosz angyalok elellenőrzésének. Akkor Sátán javaslatára és irányítása mellett olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, senki nem menekülne meg.”

„Isten hatni tud az államférfiak szívére. Mellékmederbe tudja terelni a dühöngök és hűtlenek haragját, Istennek, az Õ igazságának és népének gyűlölőit – mint ahogy a folyók medre is megvál­tozik, ha Õ úgy rendeli. A hívõk imája megmozdítja a Mindenható karját.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 195. o.; V., 453. o.)

Milyen állami kötelezettségeket tekint érvényesnek magára nézve a keresztény ember?

 Hogyan viszonyuljon akár bizonyos igazságtalan anyagi elvárásokhoz?

(Rm 13,5–7)•„Annakokáért szükség engedelmeskedni, nemcsak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is, mivelhogy Istennek szolgái, akik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.”

(Eféz 6,5) •„Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak.”

(2Thess 3,11–12)•„Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

Mt 22,21; Jn 18,36

Vannak, akik egyszerűen figyelmen kívül hagynak valamilyen törvényt – legyen az jogi, gazdasági, adóügyi vagy akár közlekezdési szabály –, amely pedig minden állampolgárra kötelezően érvényes. Úgy vélik, hogy ez az érdekeikkel vagy etikai érzékenységükkel nem összeegyeztethető. Leginkább azzal szokták megnyugtatni magukat ilyenkor, hogy Isten vagy a Biblia efféle kötelezettségeket nem ró rájuk, sőt még (helytelenül értelmezett) igékkel is alá tudják támasztani „polgári engedetlenségüket” (pl. Mt 15,9; De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.” /RÚF/

(Ap.csel 5,29).„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek./RÚF/ 

„Krisztus válasza (a császárnak való adófizetésről) nem kibúvó volt, hanem a kérdés elfogulatlan

megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köztelezettségükkel. Az ország törvényeinek alá kell vetniük magukat, a béke kedvéért, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük.” (Ellen G. White: Jézus élete, Küzdelem c. fej.)

A keresztény ember kötelessége Krisztus szerint az állami törvények és rendeletek tiszteletben tartása mindaddig, amíg az a lelkiismeret törvényével nem ütközik. „Viselkedjetek tisztességes és igaz módon ezen a gonosz világon. Némelyek csak akkor becsületesek, ha becsületességük nem veszélyezteti világi érdekeiket, de aki e szerint cselekszik, mind kitöröltetik az élet könyvéből. Ápolnunk és művelnünk kell magunkban a szigorúan vett becsületességet. Csak egyszer élhetjük le ezt az életet, nem jöhetünk vissza helyrehozni hibáinkat. Ezért minden lépésünket istenfélelem és gondos figyelem irányítsa. A becsületesség nem fér össze a számító viselkedéssel. Vagy a számító viselkedést győzzük le magunkban, s akkor az igazság és a becsületesség uralhat bennünket, vagy nem a becsületesség irányít többé. A kettő nem fér meg egymással, soha össze nem egyeztethető.” (Ellen G. White, Szemle és Hírnök, 1896. december 26.)

Mely esetekben mondhatunk nemet a világi hatalom elvárásainak?

Mondjunk példákat jelen időnkre is, amikor vallási, lelkiismereti okok miatt bizonyos világi elvárásokkal szemben „engedetlennek” kell lennünk!

(Ap csel 4,18–20; 5,29) • „Azért beszólítván őket, megparan­csolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mond­ták nékik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondták: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.”

(Gal 1,10) (vö. (Dn 3,9–18) • „Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”

A fenti példákból láthatjuk, hogy sohasem valamilyen gazdasági vagy egyéni érdek motiválta az apostolokat és a prófétákat, hogy megtagadjanak valamilyen világi parancsot, hanem csak olyan követeléseknek álltak ellent, amelyek lelkiismereti meggyőződésüket, szabadságukat veszélyeztették. A ma egyre „divatosabb” sztrájkok és munkabeszüntetések vagy utcai tüntetések igen távol esnek a keresztény életszemlélettől. Ezek a társadalmi megmozdulások és szervezkedések evilági érdekek mentén szerveződnek, egyfajta nyomásgyakorlásként az adott kormányok intézkedései és politikája ellen. Sokszor már az ezektől való elhatárolódás is bizonyos ellenérzést válthat ki sokakban, hiszen a keresztény ember nem harcol ilyen eszköztelen, és nem harcol egy jobb és igazságosabb világért. Tudjuk, hogy a próféciák egy olyan, közvetlenül előttünk álló korszak eljövetelét vetítik elénk, amikor a vallás a világi hatalommal karöltve olyan rendeleteket foganatosít, amelyek következté­ben a bibliai szombat megtartása nagyobb hitet igényel majd. Mondjunk el akár közelmúltbeli tapasztalatot is azzal kapcsolatban, ha a szombat megtartása jelenlegi (munkahelyi) körülményeink között esetleg nehézséget okozott, és hogy milyen hitbeli tapasztalatokat szereztünk!

„Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjakkal Dura mezején történt. Napjainkban Isten számos szolgája – bár ártatlan – szenved majd olyan emberek kezétől megalázást és meggyalázást, akiket Sátán irigyekké és vallásukban vakbuzgókká tesz. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszentelik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel halálra méltónak ítélik őket.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy egyedül Istent imádják, és még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéjével szemben a bűnös, halandó emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igaz emberek az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye. Az Úr – mint Sirák, Misák és Abednégó korában – a földi történelem záró szakaszában is hatalmas dolgokat tesz azokért, akik rendíthetetlenül kitartanak az igazság mellett. Aki e nemes héber ifjakkal a tüzes kemencében járt, hívei mellett áll, bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja őket. A nyomorúság idején – amilyen nem volt, amióta nép létezik – választottai szilárdan megállnak.

Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Az angyalok, akiknek hatalmas erejük van, megoltalmazzák őket, és érdekükben Isten kinyilatkoztatja önmagát mint az »istenek Istene«, aki mindenképpen megtudja menteni az Őbenne bízókat.” (Ellen G. White: Próféták és királyok, A tüzes kemence c. fej.)

Hogyan viszonyuljon a keresztény ember a politikai kérdésekhez

...avagy magához a politikához?

(Jer 29,7/a) • „Igyekezzetek a város jólétén, amelybe fogságra küldtelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak.”

(Jn 18,36) (vö. (Jn 17,14–16); (Mt 13,31–33) • „Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy átne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

„A politika kifejezés a ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat. Bár a kifejezést általában a kormányzás kapcsán használják, a politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek között üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során. A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizsgálja.” (www.wikipedia.hu) A meghatározás szerint a politika fogalmát tágabban és szűkebben is értelmezhetjük. Ha tágabb fogalma szerint értjük, akkor egy keresztény ember számára elkerülhetetlen, hogy ne vegyen részt bizonyos közösségi alkalmakon, ne szenteljen figyelmet az őt közvetlenül körülvevő közösség (faluja, városa vagy munkahelye) jólétének, fejlődésének, hiszen ezzel nemcsak embertársai, hanem a maga és családja boldogulását is munkálhatja. (Lásd pl. József vagy Dá­niel szolgálatát, amely társadalmi szerepüknek köszönhetően szélesebb körű lehetett másokénál.) A kereszténység közösségi vallás, amely nem zárja falak közé az Isten világosságát. Csak így tehet bizonyságot Isten szeretetéről.

Azonban bizonyos érdekérvényesítő szervezetek (pártok, szakszervezetek stb.) közösségi tevékenységébe nem folyik bele, nem vesz részt, hiszen ezek rendszerint azért alakulnak, hogy a maguk eszmeiségét terjesszék, gazdasági és egyéb evi­lági céljaikért szálljanak síkra, legtöbbször nem kizárólag nemes eszközökkel. A keresztény két okból is elhatárolódik ezektől. Egyrészt azért, mert céljai nem egyeztethetők össze a mulandó földi boldogság elérésével, másrészt tudja, hogy e szándékai megvalósítása közben akarva-akaratlanul is letérne a krisztusi szeretet útjáról. Tisztában van azzal is, hogy politika eszközökkel nem lehet ezen a világon Isten országát felépíteni, hiszen „Isten országa nem szemmel láthatóan jön el” (Lk 17,21). Ha a jó nem belülről, belső megváltozással kezdődik, amit csak Isten tud kimunkálni egy emberben, akkor minden emberi próbálkozás csak nagyon rövid távon hozhat gyümölcsöket. Amit az önző ember egyik kezével felépít, a másik kezével elpusztítja. Ezt láthatjuk napjainkban is.

„Akik még mindig ragaszkodnak az igazság lelkületével ellenkező politikai nézeteikhez, azok megszegik a menny elveit. Ezért ameddig megmaradnak ebben, nem lehet övék a szabadság és a megszentelődés lelkülete. Elveik és politikai állásfoglalásaik hatalmasan akadályozzák lelki fejlődésüket. E nézetek és elvek szüntelen csapdák számukra, hitünknek pedig szégyene. Akik ragaszkodnak ezekhez az elvekhez, végül olyan helyzetbe kerülnek, amilyenben az Ellenség szeretné látni őket, vagyis véglegesen el fognak különülni a szombattartó keresztényektõl.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 495. o.)

Hogyan viszonyuljunk az országgyűlési választások?

                                                               ...a szavazás kérdéséhez a Biblia szerint?

(2Kor 3,17) • „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

A fenti igei elvet tiszteletben tartva kimondhatjuk, hogy a Biblia kifejezetten nem tiltja, de nem is támogatja az ebben való részvételt. Egy olyan állampolgári jogról és lehetõségrõl van szó, amelyet minden kereszténynek az adott körülményeknek megfelelően és a körültekintő tájékozódásra építve felelősen mérlegelnie kell, majd lelkiismerete és a bibliai próféciák ismeretében kell döntést hoznia ebben a kérdésben, figyelembe véve a következőket:

„Feladatunk az, hogy vigyázzunk, várjunk és imádkozzunk. Kutassátok a Szentírást! Krisztus figyelmeztet, hogy ne keveredjetek a világgal. Ki kell mennünk abból, és el kell szakadnunk tőle. »Tisztátalant ne illessetek, és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek atyátok, és ti lesztek nékem fiaimmá, leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.« (2Kor 6,17–18) Bármilyen véleménnyel is vagytok a politikai kérdésekben történő szavazásról, azt se szóban, se írásban ne hangoztassátok! Népünk hallgasson olyan kérdésekről, amelyek nem kapcsolódnak a hármas angyali üzenethez. Ha van olyan nép, amelynek közel kell lennie Istenhez, akkor az a hetednapi adventista gyülekezet… Krisztus sok kérdést illetően hallgatott, de ez valóságos ékesszólás volt… Testvéreink! Ne felejtsétek el, hogy Isten egyikőtök vállára sem helyezte azt a terhet, hogy politikai meggyõzõdésérõl számoljon be lapjainkban vagy a gyülekezetben, amikor a nép összegyűlik az Úr igéjének hallására.

Vigyázzanak magukra azok, akikre intézményeinket és iskoláinkat bízták, nehogy szavaik vagy érzelmeik hamis útra tereljék a tanulókat. Azoknak, akik gyülekezeteinkben vagy iskoláinkban Biblia-tanítással foglalkoznak, nem szabad államférfiak vagy politikai rendszabályok ellen nyilatkozniuk, mert hallgatóikat felkavarják, és arra befolyásolják, hogy kedvelt nézetüket védelmezzék. Még azok között is, akik azt állítják, hogy hiszik a jelenvaló igazságot, vannak egyesek, akik hagyják magukat rávenni arra, hogy érzelmeiket és politikai állásfoglalásukat hangoztassák, és ezáltal a gyülekezetekben szakadásokat idézzenek elő. Az Úr azt szeretné, hogy népe napirendre térjen a politikai kérdések felett. E dolgokban a hallgatás: ékesszólás… Mit tegyünk hát? Hagyjuk a politikai kérdéseket! »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége az igazságnak és a hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?« (2Kor 6,14–15) …Felszólítom testvéreimet, akik a nevelésben foglalatoskodnak, hogy változtassák meg cselekedeteik természetét. Hibát követnek el, ha kapcsolatban állnak bármely politikai párttal, vagy szavazatukkal támogatják azt…

Népünknek nem szabad politikai kérdésekbe keverednie. Mindenki jól tenné, ha figyelmezne Isten igéjére: Ne legyetek felemás igában a hitetlenekkel a politikai viszályok terén, és ne kössétek magatokat az ő dolgaikhoz. Nincs biztonságos út, melyen együtt járhatnátok és dolgozhatnátok. Nincs olyan talaj, melyre a hűséges és a hűtlen együtt állhatna rá.

Fesztelen és érdekes összejövetelen voltam az este. Befejezés után a szavazás kérdésén gondolkodtunk. Először a férjem beszélt, majd Andrews testvér, és véleményük szerint jobb, ha befolyást tesznek a jó irányában, vagy a rossz ellen. Úgy gondolják, jobb a mértéktartó emberekre szavazni városunk hivatalait ille­tõen, mintsem hogy hallgatásuk által esélyt adjanak a mértéktelen emberek bekerülésére. Hewitt testvér elmondta néhány nappal ezelőtti tapasztalatát, és azt, hogy arra a meggyőződésre jutott, helyesen teszi, ha szavaz. Hart testvér jól beszélt. Lyon testvér ellene szólt, mások nem ellenkeztek, és Kellogg testvér is kezdte úgy érezni, hogy helyes szavazni.

A testvérek között jó lelkület uralkodott. Bárcsak mindnyájan Isten félelmében járnának el. Mértéktelen emberek fejezték ki helyeslésüket az iránt, hogy a szombatünneplők nem szavaznak. Azt remélik, hogy ragaszkodni fogunk ehhez a szokásunkhoz, és a kvékerekhez hasonlóan nem adjuk majd le a szavazatunkat. Sátán és gonosz angyalai erőteljesen munkálkodnak, és földi munkásai is tevékenykednek. Csalódjon Sátán – ez az én imám.” (Ellen G. White: Az evangélium szolgái, 242–244. o.; Szemelvények, II., 317– 318. o.)

Milyen feladattal bízta meg Isten a végidő hívő egyházát?

        Mennyire vagyunk felkészültek a közvetlenül előttünk álló idők komoly kihívásaira, küzdelmeire?

(Jel 14,6. 9–10) • „Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek, ágazatnak, nyelvnek és népnek… És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába…”

„A lelkiismereti szabadság alapelveinek megóvásáért napjainkban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját – amelyet az evangéliumi közösség alapítója és Isten tanúi a letűnt századok alatt fennen lobogtattak – ebben az utolsó küzdelemben az Isten a mi kezünkbe adta. Ezért a nagy adományért a felelősséget azok vállára helyezte, akiket Igéje ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elfogadnunk. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot. Az iránta való engedelmesség – jogos határain belül – szent kötelességünk. Azonban ha követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsával, akkor »inkább Istennek kell engedni, hogy nem embereknek« (Ap csel 5,29). Az »így szól az Úr« nem állhat mögötte annak, hogy »így szól a gyülekezet«, vagy »így szól a földi hatalom«. Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koronái felett kell ragyognia.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felsőbbségekkel konfliktusba kerüljünk. Mérlegeljük gondosan, mit írunk és mit besszélünk, hogy elkerüljük mindazt, ami azt a látszatot keltené, hogy szembeszállunk a törvénnyel és a fennálló renddel. Ne tegyünk és ne mondjunk semmi olyat, amely fölöslegesen elzárja előttünk az utat. Krisztus nevében járjunk, és képviseljük az igazságokat.”

„A vasárnap mozgalom a sötétben egyengeti útját. A vezetők előrejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, maguk sem látják a rejtett áramlat irányát. Bevallott céljaik látszólag keresztényiek, de majd, ha e mozgalom megszólal, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy elhárítsuk a fenyegető veszélyt. Igyekeznünk kell lefegyvereznünk az előítéleteket, hogy helyes képet alakíthassanak ki rólunk. Magyarázzuk el nekik a kérdés lényegét, így válthatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságának korlátozása ellen…

Népünk nem teljesítette az Isten által rábízott kötelességét. Nem készültünk fel a nehézségekre, amelyeket a vasárnaptörvény beiktatása zúdít majd ránk. Ha felismerjük a közelgő veszély jeleit, kötelességünk a tettek mezejére lépni. Senki ne üljön nyugodtan a rosszra várva, azzal csitítva magát, hogy a munkának úgyis haladnia kell, mert a jövendölés előre megmondta, másrészt pedig, hogy az Úr majd úgyis megóvja népét. Nem teljesítjük Isten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lelkiismeret szabadságának megóvásáért. Szálljanak buzgó imák az ég felé, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg befejezzük a munkát, amelyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a lehető legbuzgóbban, majd pedig dolgozzunk imánknak megfelelően…

A protestáns világ viselkedésével Rómának tesz engedményeket, mi azonban ébredjünk fel… Mutassuk meg az embereknek, hogy meddig jutottunk el a jövendölés történelmében, s próbáljuk felrázni bennük az igaz protestantizmus lelkületét. Döbbentsük rá a világot, hogy milyen becsesek a vallásszabadság régóta élvezett kiváltságai.”

„Sokan szándékosan nem látják meg a katolicizmus igazi arcát és a veszélyeket, amelyek főhatalmától várhatók. Nyerjük meg az embereket, hogy gátolják meg ennek az ellenségnek az előrehaladását, amely mérhetetlenül veszélyezteti a polgári és vallásszabadságot.” (Ellen G. White: Az apostolok története, A templom kapujában c. fej.; Bizonyságtételek, V., 451–452., 507., 509. o.; A nagy küzdelem, 502–503. o.)

Meghitt, bensőséges kapcsolatot ajánlja fel Isten

 

Milyen meghitt, bensőséges kapcsolat lehetőségét ajánlja fel Isten minden ember számára? Mi a szándéka ezzel, és miért van erre nekünk szükségünk?

2Móz 20,2 • „Én, az Úr, vagyok a te Istened…”

Zsolt 16,8 • „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, azért meg nem rendülök.”

Zsolt 32,8 • „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.”

Ésa 30,21 • „Füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.”

A Biblia tanúsága szerint Isten kívánkozik kezének alkotásai után (vö. Jób 14,15). Örökkévaló szeretettel szeret és hív minden embert az Õ országába (Jer 31,3; 1Tim 2,4). Ezt a hívását azonban egy olyan világban kell megszólaltatnia, ahol Isten és ember nagy ellensége már minden eszközt munkába állított, amely csak rombolhatja az emberi lelket (Ellen G. White: Jézus élete, 27. o.). Emellett nem csak a körülöttünk lévő világ, de még a saját természetünk is ellenségeskedik Istennel és „szent, igaz és jó” kívánalmaival (Rm 8,7; 7,12). Ilyen félelmetes túlerőt

érzékelve sokszor mi is Dávid és Jósafát szavaival kiáltanánk fel: „Uram! Mennyire megsokasodtak ellenségeim! Sokan vannak a reám támadók!”, „lelkem mindig veszedelemben van”, „bizony közel vagyok az eleséshez” (Zsolt 3,2; 119,109; 38,18). „Nincsen bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek szemeink.”

(2Krón 20,12) Isten mindezt pontosan látja, és megindul elégületlenségünkön (Zsid 4,15). Féltő, óvó szeretetéből fakadóan szeretne a segítségünkre jönni, szorosan mellénk állni – „a jobb kezünk felől” –, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Azt szeretné, ha Vele, „az erős fegyveresnél erősebb” (Lk 11,21–22), hű szövetségesünkkel járnánk itt a földi hadszíntéren, „ezen az embernek ellenséges földgolyón” (Kosztolányi Dezső). Bizalmas én-te viszonyt ajánl fel számunkra Önmagával, hogy meg­taníthasson bennünket a biztonságos, helyes útra. Egyedül rajtunk múlik, hogy ez megvalósul-e…

A Biblia szerint minden korban voltak emberek, akik éltek ezzel a hatalmas kiváltsággal, és személyesen jártak Istennel.Megismerték Õt, igényelték és elnyerték jelenlétét, vezetését és segítségét az életükben. Dávid kétségtelenül közéjük tartozott (lásd például 1Sám 30,6; 1Krón 28,9). „Olyan szoros és teljes a kapcsolat Isten és az egyes emberi lélek között, mintha rajta kívül nem léteznék más teremtmény a Földön, akit Isten a figyelmében és a gondoskodásában részesítene, mintha senki más nem volna, akiért az Õ szeretett Fiát odaadta.” (Ellen G. White: Krisztusúhoz vezető lépések, 87. o.)

Milyen szerepet kell betöltenie a Bibliának a hitéletünkben?

 ...az Istennel járásunkban?

Péld 6,20–23 • „Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatát, és anyád tanítását el ne hagyd. Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba. Valahová mégy, vezérel téged, mikor alszol, őriz téged, mikor felserkensz, beszélget teveled. Mert szövétnek [= lámpás] a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító feddések.”

Jn 15,7 • „Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.”

Kol 3,16 • „Krisztus beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcsességben…”

2Kor 10,13 • „De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem ama mérőzsinór mértéke szerint, amelyet Isten adott nékünk mértékül, hogy hozzátok is elérjünk.”

A „Jézusban maradás”, illetve az Istennel járás nyilvánvalóan váltófogalmak. Jézussal közösségben maradva járhatunk Õve­le. Ez pedig a kijelentése szerint úgy lehetséges, ha az Õ beszédei bennünk maradnak – Pál apostol tanácsa szerint: ha gazdagon lakoznak bennünk.

„Isten… célja az volt, hogy a Bibliában foglalt isteni beszéd által pótolja az Isten és ember közötti személyes érintkezést. A személyes kapcsolat ugyanis megszűnt Isten és ember között a bűneset után. Amikor azonban a Bibliát olvassuk vagy igéit hallgatjuk – az igazság megismerésének őszinte vágyával szívünkben –, Isten Lelke hat belső világunkra, és szinte „beszélgetésbe”, személyes érintkezésbe kerülünk Istennel. A Biblia igéi által Isten feltárja előttünk saját szívünk rejtett gondolatait is, megismerteti velünk titkos bűneinket, válaszol senkinek el nem mondott töprengéseinkre, eloszlatja félelmeinket, bátorít, vigasztal, útmutatást és örömet ad.” (Vankó Zsuzsa: Az alapvető bibliai tanítások kátéja, 13. o.)

„Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” – veti fel a kérdést Ámos próféta (3,3). Valóban járhatunk

Istennel – igényelhetjük jelenlétét, vezetését és áldásait –, ha közben nem törekszünk megismerni akaratát, és azzal teljes összhangba hozni az életünket?

„A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilat­koztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 10. o.)

Egyedül a Biblia hitelesítheti keresztény tapasztalatainkat. Alapos ismerete nélkül bizonytalan talajon állunk az Istennel szerzett tapasztalatainkat illetően. Éppen a Bibliából tudhatjuk, hogy világunkban és a saját lelkünkben is keveredhetnek a hangok. Messze nem csak Isten hangja, a Szentlélek késztetései hallhatók és érzékelhetők. A másik forrásból, a „mélységből” is származhatnak tanácsok és késztetések, vagy éppen a saját érzéseink és hangulataink után is mehetünk abban a hitben, hogy isteni vezetés alatt állunk. Ahogyan Példabeszédek könyvében olvashatjuk: „Sok gondolat van az ember elméjében, de csak az Úr tanácsa áll meg.” (19,21)

Jézus pusztai megkísértésének egyik nagy tanulsága, hogy Sátán jól ismeri a Bibliát, és fel is használja csaló szándékai érdekében. A Jézus által bemutatott „viszont meg van írva” elvnek (Mt 4,7) óvatosságra kell intenie bennünket a tekintetben, hogy a kiragadott igéket egyértelműen Istentől jövő vezetésként értelmezzük. „Õ pedig felelve, mondta: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4) „Akkor nem szégyenülnék meg, ha figyelnék minden parancsolatodra.” (Zsolt 119,6)

Istennel való kapcsolatunk fenntartása

 

Milyen helye van az elcsendesedésnek és az imádságnak Istennel való kapcsolatunk fenntartásában, a Vele járásban?

Zsolt 46,11 • „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!”

Ésa 30,15 • „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csendességben és reménységben erősségetek lett volna.”

Lk 18,1 • „Mondott pedig nekik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni.”

1Thess 5,17 • „Szüntelen imádkozzatok!”

Emberi viszonylatainkban is időre van szükség ahhoz, hogy minőségi kapcsolatot ápoljunk családtagjainkkal, barátainkkal és ismerőseinkkel. Nincs ez másként Istennel való kapcsolatunkban sem.

„Olyan feszültség és sietség keríti hatalmába a világot, amely sohasem létezett azelőtt… Az őrjítő rohanás közepette Isten szól hozzánk. Magához, a közelségébe hív: »Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!« (Zsolt 46,11) Nagyon sokan vannak, akik még az áhítat idején sem nyerik el az Istennel való tényleges közösség áldásait. Túlságosan sietnek. Gyors léptekkel haladnak át a szerető Krisztus jelenlétének körén. Időznek ugyan egy rövid ideig a szent határokon belül, de nem várják meg az Úr tanácsát. Nincs idejük arra, hogy isteni Mesterükkel legyenek. Életük terheivel térnek vissza munkájukhoz…

Akik így cselekszenek, azok sohasem fogják elérni a legnagyobb eredményeket, illetve mindaddig nem érik el, míg meg nem tanulják az erő titkát. Időt kell adniuk maguknak, hogy gondolkozzanak, és bevárják testi, szellemi és lelki erejük Istentől származó megújulását. Az ő Lelkének felemelő befolyására van szükségük. Ha ezt elnyerik, friss élet eleveníti meg őket. A megviselt szervezet, az elfáradt agy felüdül, és a megterhelt szív könnyebbé válik. 

Nemcsak egy pillanatnyi megállás erejéig idézni Krisz­tus jelenlétében, hanem személyes kapcsolatot ápolni vele, leülni az Õ társaságában – ez az, amire szükségünk van.”

„Nekünk is időt kell szakítanunk az elmélkedésre, imádkozásra és lelki felüdülésre. Nem értékeljük az ima erejét és hatékonyságát úgy, ahogy kellene. Az ima és a hit megvalósítja azt, amire a földön semmilyen hatalom nem képes. Ritkán kerülünk minden vonatkozásban kétszer azonos helyzetbe. Folytonosan új dolgok történnek velünk, és új próbákkal küzdünk, amelyekben a régi tapasztalatok nem adhatnak elegendő eligazítást. Folyamatos világosságra van szükségünk, amely Istentől jön…

Ha engedjük, hogy Istennel való kapcsolatunk megszakadjon, védtelenül maradunk. Minden jó szándék és elhatározás kevés a bűn leküzdéséhez. Imádkozó embereknek kell lennetek. Ne erőtelenül, csupán alkalomszerűen, rendszertelenül imádkozzatok, hanem buzgón, kitartóan, szüntelenül! Nem kell mindig leborulni az imádsághoz. Legyen szokásotok a Megváltóval beszélgetni, amikor egyedül vagytok, amikor az utcán jártok, és amikor mindennapi munkátokban szorgoskodtok! A szív szótlan fohásza szálljon fel folytonosan segítségért, világosságért, erőért, ismeretért! Legyen minden lélegzetvétel egy-egy imádság!…

Kettős életet kell élnünk – az elmélkedés és a cselekvés, a csendes imádkozás és a szorgalmas munka életét. Az Istennel töltött együttlétből merített erő az éberség és a figyelem komoly, megfeszített gyakorlásával társítva felkészíti az embert a mindennapi feladatokra, és a legnehezebb körülmények között is lelki békességet ad.”

„A szüntelen ima nem más, mint a lélek szakadatlan, háborítatlan közössége Istennel, amely által Tőle származó élet árad, melynek nyomán belőlünk is a szentség és a tisztaság folyama árad ki és tér vissza Istenhez.

Szükséges, hogy komolyan, elszántan akarjunk imádkozni. Ne engedjük meg, hogy bármi is visszatartson bennünket az imá­tól. Tegyünk meg minden tõlünk telhető erőfeszítést, hogy állandóan nyitva tartsuk az élő kapcsolat útját tulajdon lelkünk és Jézus között. Ragadjunk meg minden alkalmat, amikor visszavo­nulhatunk az imádkozás szokott helyére. Akik valóban keresik az Istennel való közösséget, azokat mindig ott látjuk az ima-összejöveteleken is, mert hűségesen végzik kötelességüket, és komolyan vágyakoznak arra, hogy mindabban az áldásban részesüljenek, amelyet csak elnyerhetnek. Ezért felhasználnak minden kínálkozó alkalmat, jelen vannak mindenütt, ahol befogadhatják a mennyből származó világosság sugarait.”

„Ha időt és szavakat találsz az imára, akkor Isten is talál időt és szavakat a válaszra.” (Ellen G. White: Nevelés/Előtted az élet, 258– 259. o.; A nagy Orvos lábnyomán, 368–370. o.; Krisztushoz vezető lépések, 84–85. o.; Review and Herald, 1890. április 1.)