Hogyan gondolkodik a keresztény ember az időről?

                 Zsolt 31,16 • „Életem ideje kezedben van.”

(Siral 3,22–23) • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!”

Mt 25,21 (vö. 1Kor 10,31) • „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevésen           voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.”

Bármit is teszünk időnkkel, a jó Istennek tartozunk vele elszámolással, mert Tőle kaptuk. Ez az egyetlen talentum, amelyből minden ember ugyanannyit kapott: naponta 24 órát. (Csak az életünk idejében lehet különbség.) A kérdés az, hogy miként bánunk vele, hogyan osztjuk be, mire használjuk. Talán ennek átgondolása segít leginkább meglátnunk, hogy mennyire válhatunk valóban Krisztus tanítványaivá. Ha kiértékeljük egy napunkat, azonnal szembesülhetünk azzal, hogy mi mindenre volt időnk, mire szántuk a rendelkezésünkre álló perceket, órákat – ugyanakkor mire nem maradt idő. A következő bizonyságtételek segítenek abban, hogy megtanuljunk rangsorolni:

„Időnk Istené. Minden pillanat az Övé, és legünnepélyesebb kötelességünk, hogy azt az Õ dicsőségére használjuk. Egyetlen tőle kapott talentumunkkal sem fog szigorúbban elszámoltatni, mint az időnkkel. Az idő értéke felbecsülhetetlen. Krisztus minden pillanatot drágának tartott. Tartsuk mi is értékesnek a pillanatokat. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy értelmetlenül elfecséreljük. A kegyelemidő nem tart már soká, és e rövid idő alatt kell elkészülnünk az örökkévalóságra. Nincs vesztegetni való időnk. Nem tölthetjük az időt önző élvezetekkel, bűnös dolgokkal. Most kell jellemünket formálnunk az elkövetkezendő életre, a halhatatlanságra. Most kell felkészülnünk a szigorú ítéletre. Az ember alig hogy megszületik, máris elkezdődik haldoklása. És ha a világ nem szerez igazi fogalmat az örök életről, minden munkája semmivé válik. Az az ember alkalmas Isten országára és a halhatatlan életre, aki megbecsüli az időt, és munkára használja. Ennek az embernek érdemes volt megszületnie. Isten arra int, hogy használjuk ki az időt. Az elfecsérelt időt soha nem lehet bepótolni. Egyetlen pillanatot sem tudunk visszahozni. Csak úgy tehetjük jóvá azt, amit elmulasztottunk, ha ezentúl minden erőnkkel együttműködünk Istennel dicső tervében, a megváltási tervben. Ha ezt tesszük, jellemünk átformálódik. Isten fiai, a királyi család tagjai, a menny Királyának gyermekei leszünk. Alkalmasakká válunk az angyalok társaságára.” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 236. o.)

Milyen hibákat követhet el a hívő ember is az idővel kapcsolatban?

 

(Préd 3,1–9) • „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek, és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszag­gatásának, ami ültettetett…”

    (2Tim 4,2) • „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.”

(Préd 11,4) • „Aki a szelet nézi, nem vet az; és aki sűrű fellegre néz, nem arat.”

(Zsid 3,15) • „E mondás szerint: Ma, ha az õ szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.”

Az egyik leggyakoribb hiba az, hogy a kötelességeinket nem a megfelelő időpontban végezzük el. Ennek oka lehet a türelmetlenség, figyelmetlenség, tapintatlanság, vagy az, hogy nem az Úrtól vesszük a feladatainkat, hanem magunk akarunk mindenáron véghezvinni „jó” cselekedeteket. Hasonlóan általános probléma, amikor nem a jelen időre figyelünk, hanem a múlt vagy a jövő köti le figyelmünket. Esetleg arra gondolunk, hogy majd legközelebb megtesszük, amit a lelkiismeretünk szerint kellene, de nem most. A halogatás az egyik legnagyobb csapda keresztény életünkben. „Minden pillanatban örök érvény dolgok forognak kockán. Készen kell lennünk, az őrökhöz hasonlóan. Az alkalom, amely most kínálkozik arra, hogy az élet igéjét szóljuk a reá szomjazónak, talán nem tér vissza többé. Lehet, hogy Isten »ez éjjel elkéri« lelkét (Lk 12,20), és talán a mi hanyagságunk miatt maradt készületlen. Hogyan számolunk el Istennek az ítélet napján?!” (Ellen G. White: i. m., 236. o.)

Blaise Pascal, a neves francia matematikus-filozófus hívő emberként fogalmazta meg a következő sorokat: „Sohasem kötődünk a jelen időhöz. A jövőt képzeljük magunk elé, mert úgy érezzük, lassan közeledik, sürgetni akarjuk eljövetelét; vagy ellenkezőleg: a múltat idézzük fel, hogy így fékezzük túlságosan gyors szökését; oktalanságunkban oly időkben barangolunk, amelyek nem a mi birtokunk, és megfeledkezünk arról az egyetlenről, amelyik a miénk; hívságunkban azokon az időkön jár az eszünk, amelyek immár semmivé lettek, miközben meggondolatlanul elszalasztjuk az egyetlen jelenvalót. A jelen ugyanis rendszerint kellemetlen. Eltakarjuk önmagunk elől, mert elszomorít; ha pedig kellemes, azon bánkódunk, hogy kisiklik a kezünkből. A jövőt hívjuk segítségül elviseléséhez, s azt, ami felett semmi hatalmunk sincs, a jövőre akarjuk bízni, holott semmi biztosítékunk sincs rá, hogy ezt a jövőt megérjük. Vizsgáljuk csak meg gondolatainkat, s azt fogjuk látni, hogy egytől egyig vagy a múlt, vagy a jövő foglalkoztatja őket. A jelenre szinte nem is gondolunk; de ha mégis, csak azért, hogy ennek a világánál próbáljuk elrendezni jövőnket. A jelen sohasem a célunk; a múlt és a jelen csak eszköz: egyetlen célunk a jövő. Ezért sohasem élünk, hanem azt reméljük, hogy majd élünk; s mivel állandóan boldogságra készülünk, elkerülhetetlen sorsunk, hogy sohase legyünk boldogok.” (Gondolatok, 172. töredék, Pődör László fordítása)

Sajnos mindez érvényes lehet az Istennel való közösségre, és a keresztény életre nézve is. Nem hivatkozhatunk ugyanis a múltban szerzett tapasztalatokra, ahogyan Ezékiel próféta könyvében is olvashatjuk: „És ha az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, minden utálatosság szerint, melyeket a hitetlen cselekedett, cselekszik, nemde éljen-e? Semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lesz: gonoszságáért, melyet cselekedett, és az ő vétkéért, mellyel vétkezett, ezekért meg kell halnia.” (Ezékiel 18,24) Legyünk hálásak az Istentől nyert áldásokért, tanuljunk az elkövetett hibákból, de ne hivatkozzunk a múltra mint üdvösségünk alapjára, és ne bízzunk előbbi hitünkben vagy tapasztalatainkban. De ne is gyötrődjünk múltunk miatt, hanem Isten ígéreteiben bízva tegyük elé terheinket, ahogy Pál apostol írja: „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3,14) Hasonlóképpen a jövőnk miatt se aggodalmaskodjunk, hanem bízzuk magunkat Istenre, hiszen a mai nap adatott számunkra: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,34)

Az idő felhasználása helyesen.

 

Hogyan tudjuk tehát helyesen felhasználni az idő talentumát?

(Gal 4,4) • „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát…”

(Mk 1,15) • „Betölt az idő, és elközelített az Istennek országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

(Zsolt 90,10–17) • „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk…
Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk…
Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képesít, amelyekben gonoszt láttunk…
És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!”

Ahhoz, hogy ténylegesen jól aknázzuk ki életünk perceit, nem vagyunk elég bölcsek magunkban. Ezért egyrészt szemlélnünk kell az Úr terveit és azoknak pontos végrehajtását. Ezt leginkább a próféciák beteljesedésében és Jézus életében láthatjuk. Másrészt pedig könyörögnünk kell: tanítson meg bennünket arra, hogy ne nélküle tervezzünk és cselekedjünk, valamint hogy be tudjuk látni, időnk az Istené, nem bánhatunk azzal kedvünk szerint.

„Az élet sokkal ünnepélyesebb annál, mintsem hogy aggódva a mulandó, földi dolgok taposómalmában, az örök érvényű áldásokhoz képest atomnyi dolgokkal bajlódva töltsük el. Isten mégis arra szólít fel bennünket, hogy az élet mulandó dolgaiban is szolgáljunk neki. A munkában tanúsított szorgalom éppúgy hozzátartozik az igaz valláshoz, mint az imádság. A Biblia nem hagyja jóvá a tétlenséget. A világunkat sújtó legnagyobb átok a semmittevés. Az őszintén megtért ember szorgalmas munkás… Nagyon meg kell becsülni a perceket, amelyeket hiábavaló beszélgetésre fecsérelnénk: a reggeli órákat, amelyeket oly sokszor elvesztegetünk az ágyban; a villamoson, vonaton vagy az állomáson várakozással töltött időt; a perceket, amíg az étkezésre várunk, vagy azokra, akik elkésnek a megbeszélt találkozóról! Ha ilyenkor kéznél volna egy könyv, és ezeket az időtöredékeket tanulásra, olvasásra vagy elmélkedésre használnánk, mennyi mindent véghez tudnánk vinni!… Mindenki, aki akar, megszabadulhat a nehézkességtől és az időrabló szokásoktól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, mennyi időre van szükség egy adott feladathoz! Azután feszítsük meg minden erőnket, hogy a megállapított időn belül elvégezzük a munkát! Meg lehet parancsolni a kéznek, hogy mozogjon fürgébben. Csak akarni kell. Krisztus élete zsenge gyermekkorától kezdve szorgalmas munkával telt. Nem önmagának élt. A végtelen Isten Fia volt, mégis földi atyjával, Józseffel együtt dolgozott az ácsmesterségben. Mestersége jellemző volt rá. Jellemépítőként lépett ebbe a világba, és feladatát tökéletesen látta el. Minden köznapi munkáját olyan tökéletesen végezte, mint a jellemformálást, amelyhez isteni erő kellett. Õ a mi példaképünk.” (Ellen G. White: i. m., 237–238. o.) 

Az időnket tehát csak Krisztussal együtt tudjuk jól kihasználni, ha szüntelen kérjük ebben is a vezetését, tanácsait.

Mi mindenre van ideje egy kereszténynek?

 

 Milyen fontossági sorrendet tükröz időbeosztásunk?

(Zsolt 5,4) • „Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat, jó reggel készülök hozzád és vigyázok.”

  (Hós 10,12) • „Vessetek magatoknak igazságra, arassatok kengyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljön, hogy igazság 

esőjét adjon néktek.”

(Mt 28,19–20) • „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.”

(1Thess 4,11) • „És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utánalássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek.”

További tanulmányozásra ajánljuk: Dn 6,10; Lk 10,38–42; Siral 3,25–26; 1Tim 5,8.

A Krisztussal járó hívő embernek mindig van ideje az Istennel való közösség ápolására, az elmélyült imádkozásra és igekutatásra, mert számára ez a legfontosabb. Az ebből a közösségből fakadó áldásokat tovább kívánja adni, így az evangélium másokkal való megismertetésére is bőven futja idejéből. Ezenkívül becsületesen végzi munkáját, és időt szán a családjával való minőségi együttlétre, közös programokra.

Gondoljuk át, miben térünk el a bibliai hithősök időbeosztásától, és próbáljuk megfogalmazni, hogy mi lehet ennek az oka. Tudunk-e esetleg változtatni: munkahelyet, lakóhelyet váltani, kevésbé fontos (esetleg kifejezetten káros) időrabló elfoglaltságokat elhagyni, vagy rangsorolni, hogy a legfontosabbakra jusson az időnkből?

„Most kell embertársaink üdvösségéért munkálkodnunk. Egyesek azt gondolják, hogy ha Krisztus ügyét pénzzel támogatják, mást nem is kell tenniük, és a drága idő, amelyben személyesen dolgozhatnának Krisztusért, kihasználatlanul múlik el. Pedig minden egészséges és munkaképes embernek kiváltsága és kötelessége, hogy Istent munkájával szolgálja. Mindenkinek fáradoznia kell lelkek megmentésén. Ehelyett nem lehet pénzt adni… Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtatnak munkamódszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká, közkedvelt emberekké válhatnak, akiket önmagukért értékelnek. Sok gyermek, fiatal férfi és nő elfecsérli idejét, amely alatt – szülei iránti szeretetből – segíthetne a család terheinek hordozásában. A fiatalok sok olyan felelősséget vehetnének erős, fiatal vállukra, amelyet más visel helyettük… Világosítsák fel a szülők gyermekeiket arról, hogy milyen értékes az idő, és hogyan kell helyesen kihasználni! Tanítsák meg őket arra, hogy küzdelem árán is érdemes olyat tenni, amely megdicsőíti Istent, és áldást áraszt az emberekre! Kiskorukban is lehetnek misszionáriusok. Ha a szülők hagyják, hogy gyermekeik semmittevéssel töltsék el idejüket, olyan bűnt követnek el, amelynél nincs nagyobb. A gyermekek már korán megszeretik a tétlenséget, és lusta, mihaszna felnőttek lesznek. Amikor pedig elég idősek lesznek ahhoz, hogy állást vállalva megkeressék kenyerüket, kényelmesen és kelletlenül dolgoznak, de elvárják a jó fizetést. Óriási különbség van e munkások és azok között, akik tudják, hogy hűséges sáfároknak kell lenniük.” (Ellen G. White: i. m., 236–239. o.)

Az idő kihasználása

 Miért kell napjainkban Krisztus követőinek még komolyabban átgondolniuk az idő kihasználását?

2Pt 3,8–15 • „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjá­tok (pontosított fordítás szerint: siettetitek) az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok.”

Jel 14,7/a • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája.”

Rm 13,11 • „Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett, vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.”

Két tévtanítás létezik, amióta Krisztus beszélt visszajöveteléről. Az egyik mindenáron tudni akarja, vagy tudni véli annak pontos idejét, a másik állandóan halogatná és komolytalanul veszi azt. Az egyetlen helyes és hívő magatartás, ha úgy cselekszünk, ahogyan Jézus mondta: (Mát 26:41) „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.”

„Nem kell tudnunk sem a Szentlélek kitöltésének, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét… Miért nem adta Isten ezt tudomásunkra? Azért, mert ha ezt megtette volna, nem élnénk azzal helyesen. Ennek népünk közötti ismerete nagyban visszatartaná Isten művét az előkészületben, hogy megállhassunk az eljövendő nagy napon. Nem kell az idő feszültségében élnünk!… Képtelen leszel azt mondani, hogy eljön egy, kettő vagy öt év múlva. Nem tudod elhalasztani jövetelét annak állításával, hogy az nem következik be tíz vagy húsz éven belül.”

„Közeledünk Isten nagy napjához. A jelek teljesednek, de még nincs üzenetünk Krisztus megjelenésének napjáról és órájáról. Az Úr bölcsen elrejtette ezt előlünk, hogy mindig a várakozás és az előkészület állapotában legyünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnak a menny felhőiben való második eljövetelére.”

„A szomorúság hosszú éjszakája megpróbál, de a reggel kegyelemből késlekedik, mert ha a Mester eljönne, sokan készületlenek lennének.”

„A hajdani Izraelt a hitetlenség, zúgolódás és lázadás negyven évre kizárta Kánaán földjéről. Ugyanezek a bűnök késleltetik a modern Izrael bemenetelét a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéretein múlt. A hitetlenség, a világiasság, a szentségtelen élet, viszály az Úr hitvalló népe között – ez tartott bennünket itt ilyen hosszú ideig, a bűn és bánat világában.”

„Tőlünk, illetve az evangélium hirdetésének hőfokától függ, hogy siettetjük-e Urunk visszatérését. Nekünk nemcsak várnunk kell, hanem sietve kell elé mennünk Isten napjának 

(vö. 2Pt 3,12).”akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! /RÚF/

„Bárcsak az Úr ne hagyna nyugtot se nappal, se éjjel azoknak, akik Isten műve iránt gondatlanok és tétlenek. Az idő közel van. Ez az, amit Jézus valaha elénk tárt: az idő rövid.”

„Amikor Megváltónkkal az üvegtengernél állunk az arany hárfával, a dicsőség koronájával és előttünk a mérhetetlen örökkévalóság, akkor látjuk majd, milyen rövid volt a megpróbáltatás és a várakozás ideje.” (Ellen G. White, Review and Herald, 1892. március 22.; 28. levél, 1897; Bizonyságtételek, II., 1984 (1868); Az evangélium szolgái, 1883, 696. o.; Jézus élete, 538. o.; 97. levél, 1886.; 10. kézirat, 1886)

Mikor alapította Isten az államot, és a Biblia szerint milyen célból?

Minden keresztény egyfajta „kettős állampolgárságban” él Isten országának alapelvei mellett – amelyek a szívébe íródtak – az adott földi ország állampolgári kötelezettségeit is figyelembe kell vennie, az Ige szerint lelkiismereti alapon (Rm 13,5) "De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell." Adott esetben azonban ellentétbe kerülhetnek egymással az Isten iránti engedelmesség kívánalma és az állam törvénye, elvvárásai. Hol a határ, amikor az Isten iránti engedelmesség megengedi, illetve szükségszerűvé teszi az államhatalom iránti engedetlenséget?

          Mikor viszonyuljon egy keresztény az állami törvényekhez és az országvezetőihez?

(1Móz 9,6) • „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki, mert Isten a maga képére teremtette az embert.”

(Rm 13,1. 3–4) • „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak… Mert Isten szolgája õ a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.”

 

(Mt 22,21) • „Akkor mondta nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.”

 (1Tim 2,1–4) •„Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

A bűneset utáni nemzedékek mintegy 17 évszázadon keresztül bebizonyították – az özönvízzel bezárólag –, hogy a rossz, a bűn, ha minden emberi kontroll és következmények nélkül „szabad utat” kap, félelmetes „munkát” képes végezni. A Noé előtti nemzedék gondolkodásáról és erkölcsiségéről a következőket olvashatjuk: „És látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (1Móz 6,5)

Isten az özönvíz után az államhatalmat a gonoszság megfékezésére, az alapvető emberi jogok védelmére, a béke, a fizikai és gazdasági élet folyamatos fenntartására rendelte. Természetesen mint ahogy mindent ezen a földön az Ellenség befolyása és torzítása utolér, ugyanezt láthatjuk emberi történelmünkben feljegyzett példákban is, amikor az államhatalom az emberek szolgálata helyett, a hatalommal visszaélve, a diktatúra és az elnyomás példáját gyakorolta. Ennek ellenére különös olvasni Pál apostol levelét, amelyet a római birodalom fővárosába címzett a keresztényüldöző Néró császár korában, az állami vezetők iránti helyes viszonyulásról: „Mert Isten szolgája õ a te javadra…” (Rm 13,4) Ez a kijelentés nyilván nem személy szerint Néróra vonatkozik, hanem magára az államra és annak vezetőire, általános érvénnyel. Elmondhatjuk ugyanis, hogy amennyiben az állam legalább megközelíti eredeti funkcióját, nagymértékben csökkenti annak esélyét, hogy emberi világunkban elhatalmasodjék az erőszak és az anarchia.

„Láttam, hogy néhányan előítéletet táplálnak kormányzóink és törvényeink ellen, pedig törvények nélkül rémes lenne a világ állapota. Isten határt szab kormányzóink elé, mert minden ember szíve a kezében van. Határokat szab, amelyeket nem enged átlépni. Kormányzóink közül sokat ellenőriz Sátán, de láttam, hogy Istennek is vannak eszközei, még a kormányzók között is. Néhányan megtérnek majd. Jelenleg azt teszik, amit Isten akar. Sátán ügynökei javaslatokkal állnak elő, melyek Isten munkájának akadályai lennének, és nagy gonoszságot eredményeznének. A jó angyalok ilyenkor arra indítják Istennek ügyvivőit, hogy erős érvekkel szálljanak szembe a javaslatokkal, amelyeknek Sá­tán eszközei nem állhatnak ellen. Isten néhány eszközének hatalma lesz arra, hogy gátat vessen az áradó gonoszságnak. Így a munka tovább folyhat, míg a harmadik angyal üzenete betölti hivatását.

A harmadik angyal hangos kiáltásakor az ilyen ügyvivők számára lehetőség nyílik az igazság befogadására. Néhányan megtérnek majd, és kitartanak a szentekkel a nyomorúság idején. Amikor Jézus kilép a szentek szentjéből, Lelkét visszatartja a kormányokból és az emberektől. Átengedi őket a gonosz angyalok elellenőrzésének. Akkor Sátán javaslatára és irányítása mellett olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, senki nem menekülne meg.”

„Isten hatni tud az államférfiak szívére. Mellékmederbe tudja terelni a dühöngök és hűtlenek haragját, Istennek, az Õ igazságának és népének gyűlölőit – mint ahogy a folyók medre is megvál­tozik, ha Õ úgy rendeli. A hívõk imája megmozdítja a Mindenható karját.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 195. o.; V., 453. o.)

Milyen állami kötelezettségeket tekint érvényesnek magára nézve a keresztény ember?

 Hogyan viszonyuljon akár bizonyos igazságtalan anyagi elvárásokhoz?

(Rm 13,5–7)•„Annakokáért szükség engedelmeskedni, nemcsak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fizettek adót is, mivelhogy Istennek szolgái, akik ugyanabban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.”

(Eféz 6,5) •„Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak.”

(2Thess 3,11–12)•„Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

Mt 22,21; Jn 18,36

Vannak, akik egyszerűen figyelmen kívül hagynak valamilyen törvényt – legyen az jogi, gazdasági, adóügyi vagy akár közlekezdési szabály –, amely pedig minden állampolgárra kötelezően érvényes. Úgy vélik, hogy ez az érdekeikkel vagy etikai érzékenységükkel nem összeegyeztethető. Leginkább azzal szokták megnyugtatni magukat ilyenkor, hogy Isten vagy a Biblia efféle kötelezettségeket nem ró rájuk, sőt még (helytelenül értelmezett) igékkel is alá tudják támasztani „polgári engedetlenségüket” (pl. Mt 15,9; De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.” /RÚF/

(Ap.csel 5,29).„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek./RÚF/ 

„Krisztus válasza (a császárnak való adófizetésről) nem kibúvó volt, hanem a kérdés elfogulatlan

megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb köztelezettségükkel. Az ország törvényeinek alá kell vetniük magukat, a béke kedvéért, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell hűségesnek lenniük.” (Ellen G. White: Jézus élete, Küzdelem c. fej.)

A keresztény ember kötelessége Krisztus szerint az állami törvények és rendeletek tiszteletben tartása mindaddig, amíg az a lelkiismeret törvényével nem ütközik. „Viselkedjetek tisztességes és igaz módon ezen a gonosz világon. Némelyek csak akkor becsületesek, ha becsületességük nem veszélyezteti világi érdekeiket, de aki e szerint cselekszik, mind kitöröltetik az élet könyvéből. Ápolnunk és művelnünk kell magunkban a szigorúan vett becsületességet. Csak egyszer élhetjük le ezt az életet, nem jöhetünk vissza helyrehozni hibáinkat. Ezért minden lépésünket istenfélelem és gondos figyelem irányítsa. A becsületesség nem fér össze a számító viselkedéssel. Vagy a számító viselkedést győzzük le magunkban, s akkor az igazság és a becsületesség uralhat bennünket, vagy nem a becsületesség irányít többé. A kettő nem fér meg egymással, soha össze nem egyeztethető.” (Ellen G. White, Szemle és Hírnök, 1896. december 26.)

Mely esetekben mondhatunk nemet a világi hatalom elvárásainak?

Mondjunk példákat jelen időnkre is, amikor vallási, lelkiismereti okok miatt bizonyos világi elvárásokkal szemben „engedetlennek” kell lennünk!

(Ap csel 4,18–20; 5,29) • „Azért beszólítván őket, megparan­csolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mond­ták nékik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondták: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.”

(Gal 1,10) (vö. (Dn 3,9–18) • „Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”

A fenti példákból láthatjuk, hogy sohasem valamilyen gazdasági vagy egyéni érdek motiválta az apostolokat és a prófétákat, hogy megtagadjanak valamilyen világi parancsot, hanem csak olyan követeléseknek álltak ellent, amelyek lelkiismereti meggyőződésüket, szabadságukat veszélyeztették. A ma egyre „divatosabb” sztrájkok és munkabeszüntetések vagy utcai tüntetések igen távol esnek a keresztény életszemlélettől. Ezek a társadalmi megmozdulások és szervezkedések evilági érdekek mentén szerveződnek, egyfajta nyomásgyakorlásként az adott kormányok intézkedései és politikája ellen. Sokszor már az ezektől való elhatárolódás is bizonyos ellenérzést válthat ki sokakban, hiszen a keresztény ember nem harcol ilyen eszköztelen, és nem harcol egy jobb és igazságosabb világért. Tudjuk, hogy a próféciák egy olyan, közvetlenül előttünk álló korszak eljövetelét vetítik elénk, amikor a vallás a világi hatalommal karöltve olyan rendeleteket foganatosít, amelyek következté­ben a bibliai szombat megtartása nagyobb hitet igényel majd. Mondjunk el akár közelmúltbeli tapasztalatot is azzal kapcsolatban, ha a szombat megtartása jelenlegi (munkahelyi) körülményeink között esetleg nehézséget okozott, és hogy milyen hitbeli tapasztalatokat szereztünk!

„Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjakkal Dura mezején történt. Napjainkban Isten számos szolgája – bár ártatlan – szenved majd olyan emberek kezétől megalázást és meggyalázást, akiket Sátán irigyekké és vallásukban vakbuzgókká tesz. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszentelik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel halálra méltónak ítélik őket.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy egyedül Istent imádják, és még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéjével szemben a bűnös, halandó emberek parancsai elveszítik jelentőségüket. Az igaz emberek az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye. Az Úr – mint Sirák, Misák és Abednégó korában – a földi történelem záró szakaszában is hatalmas dolgokat tesz azokért, akik rendíthetetlenül kitartanak az igazság mellett. Aki e nemes héber ifjakkal a tüzes kemencében járt, hívei mellett áll, bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja őket. A nyomorúság idején – amilyen nem volt, amióta nép létezik – választottai szilárdan megállnak.

Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Az angyalok, akiknek hatalmas erejük van, megoltalmazzák őket, és érdekükben Isten kinyilatkoztatja önmagát mint az »istenek Istene«, aki mindenképpen megtudja menteni az Őbenne bízókat.” (Ellen G. White: Próféták és királyok, A tüzes kemence c. fej.)

Hogyan viszonyuljon a keresztény ember a politikai kérdésekhez

...avagy magához a politikához?

(Jer 29,7/a) • „Igyekezzetek a város jólétén, amelybe fogságra küldtelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak.”

(Jn 18,36) (vö. (Jn 17,14–16); (Mt 13,31–33) • „Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy átne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

„A politika kifejezés a ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat. Bár a kifejezést általában a kormányzás kapcsán használják, a politika jellemzően jelen van számos csoportos interakcióban, többek között üzleti, oktatási vagy vallási intézmények működése során. A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizsgálja.” (www.wikipedia.hu) A meghatározás szerint a politika fogalmát tágabban és szűkebben is értelmezhetjük. Ha tágabb fogalma szerint értjük, akkor egy keresztény ember számára elkerülhetetlen, hogy ne vegyen részt bizonyos közösségi alkalmakon, ne szenteljen figyelmet az őt közvetlenül körülvevő közösség (faluja, városa vagy munkahelye) jólétének, fejlődésének, hiszen ezzel nemcsak embertársai, hanem a maga és családja boldogulását is munkálhatja. (Lásd pl. József vagy Dá­niel szolgálatát, amely társadalmi szerepüknek köszönhetően szélesebb körű lehetett másokénál.) A kereszténység közösségi vallás, amely nem zárja falak közé az Isten világosságát. Csak így tehet bizonyságot Isten szeretetéről.

Azonban bizonyos érdekérvényesítő szervezetek (pártok, szakszervezetek stb.) közösségi tevékenységébe nem folyik bele, nem vesz részt, hiszen ezek rendszerint azért alakulnak, hogy a maguk eszmeiségét terjesszék, gazdasági és egyéb evi­lági céljaikért szálljanak síkra, legtöbbször nem kizárólag nemes eszközökkel. A keresztény két okból is elhatárolódik ezektől. Egyrészt azért, mert céljai nem egyeztethetők össze a mulandó földi boldogság elérésével, másrészt tudja, hogy e szándékai megvalósítása közben akarva-akaratlanul is letérne a krisztusi szeretet útjáról. Tisztában van azzal is, hogy politika eszközökkel nem lehet ezen a világon Isten országát felépíteni, hiszen „Isten országa nem szemmel láthatóan jön el” (Lk 17,21). Ha a jó nem belülről, belső megváltozással kezdődik, amit csak Isten tud kimunkálni egy emberben, akkor minden emberi próbálkozás csak nagyon rövid távon hozhat gyümölcsöket. Amit az önző ember egyik kezével felépít, a másik kezével elpusztítja. Ezt láthatjuk napjainkban is.

„Akik még mindig ragaszkodnak az igazság lelkületével ellenkező politikai nézeteikhez, azok megszegik a menny elveit. Ezért ameddig megmaradnak ebben, nem lehet övék a szabadság és a megszentelődés lelkülete. Elveik és politikai állásfoglalásaik hatalmasan akadályozzák lelki fejlődésüket. E nézetek és elvek szüntelen csapdák számukra, hitünknek pedig szégyene. Akik ragaszkodnak ezekhez az elvekhez, végül olyan helyzetbe kerülnek, amilyenben az Ellenség szeretné látni őket, vagyis véglegesen el fognak különülni a szombattartó keresztényektõl.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 495. o.)

Hogyan viszonyuljunk az országgyűlési választások?

                                                               ...a szavazás kérdéséhez a Biblia szerint?

(2Kor 3,17) • „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”

A fenti igei elvet tiszteletben tartva kimondhatjuk, hogy a Biblia kifejezetten nem tiltja, de nem is támogatja az ebben való részvételt. Egy olyan állampolgári jogról és lehetõségrõl van szó, amelyet minden kereszténynek az adott körülményeknek megfelelően és a körültekintő tájékozódásra építve felelősen mérlegelnie kell, majd lelkiismerete és a bibliai próféciák ismeretében kell döntést hoznia ebben a kérdésben, figyelembe véve a következőket:

„Feladatunk az, hogy vigyázzunk, várjunk és imádkozzunk. Kutassátok a Szentírást! Krisztus figyelmeztet, hogy ne keveredjetek a világgal. Ki kell mennünk abból, és el kell szakadnunk tőle. »Tisztátalant ne illessetek, és én magamhoz fogadlak titeket, és leszek néktek atyátok, és ti lesztek nékem fiaimmá, leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.« (2Kor 6,17–18) Bármilyen véleménnyel is vagytok a politikai kérdésekben történő szavazásról, azt se szóban, se írásban ne hangoztassátok! Népünk hallgasson olyan kérdésekről, amelyek nem kapcsolódnak a hármas angyali üzenethez. Ha van olyan nép, amelynek közel kell lennie Istenhez, akkor az a hetednapi adventista gyülekezet… Krisztus sok kérdést illetően hallgatott, de ez valóságos ékesszólás volt… Testvéreink! Ne felejtsétek el, hogy Isten egyikőtök vállára sem helyezte azt a terhet, hogy politikai meggyõzõdésérõl számoljon be lapjainkban vagy a gyülekezetben, amikor a nép összegyűlik az Úr igéjének hallására.

Vigyázzanak magukra azok, akikre intézményeinket és iskoláinkat bízták, nehogy szavaik vagy érzelmeik hamis útra tereljék a tanulókat. Azoknak, akik gyülekezeteinkben vagy iskoláinkban Biblia-tanítással foglalkoznak, nem szabad államférfiak vagy politikai rendszabályok ellen nyilatkozniuk, mert hallgatóikat felkavarják, és arra befolyásolják, hogy kedvelt nézetüket védelmezzék. Még azok között is, akik azt állítják, hogy hiszik a jelenvaló igazságot, vannak egyesek, akik hagyják magukat rávenni arra, hogy érzelmeiket és politikai állásfoglalásukat hangoztassák, és ezáltal a gyülekezetekben szakadásokat idézzenek elő. Az Úr azt szeretné, hogy népe napirendre térjen a politikai kérdések felett. E dolgokban a hallgatás: ékesszólás… Mit tegyünk hát? Hagyjuk a politikai kérdéseket! »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége az igazságnak és a hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?« (2Kor 6,14–15) …Felszólítom testvéreimet, akik a nevelésben foglalatoskodnak, hogy változtassák meg cselekedeteik természetét. Hibát követnek el, ha kapcsolatban állnak bármely politikai párttal, vagy szavazatukkal támogatják azt…

Népünknek nem szabad politikai kérdésekbe keverednie. Mindenki jól tenné, ha figyelmezne Isten igéjére: Ne legyetek felemás igában a hitetlenekkel a politikai viszályok terén, és ne kössétek magatokat az ő dolgaikhoz. Nincs biztonságos út, melyen együtt járhatnátok és dolgozhatnátok. Nincs olyan talaj, melyre a hűséges és a hűtlen együtt állhatna rá.

Fesztelen és érdekes összejövetelen voltam az este. Befejezés után a szavazás kérdésén gondolkodtunk. Először a férjem beszélt, majd Andrews testvér, és véleményük szerint jobb, ha befolyást tesznek a jó irányában, vagy a rossz ellen. Úgy gondolják, jobb a mértéktartó emberekre szavazni városunk hivatalait ille­tõen, mintsem hogy hallgatásuk által esélyt adjanak a mértéktelen emberek bekerülésére. Hewitt testvér elmondta néhány nappal ezelőtti tapasztalatát, és azt, hogy arra a meggyőződésre jutott, helyesen teszi, ha szavaz. Hart testvér jól beszélt. Lyon testvér ellene szólt, mások nem ellenkeztek, és Kellogg testvér is kezdte úgy érezni, hogy helyes szavazni.

A testvérek között jó lelkület uralkodott. Bárcsak mindnyájan Isten félelmében járnának el. Mértéktelen emberek fejezték ki helyeslésüket az iránt, hogy a szombatünneplők nem szavaznak. Azt remélik, hogy ragaszkodni fogunk ehhez a szokásunkhoz, és a kvékerekhez hasonlóan nem adjuk majd le a szavazatunkat. Sátán és gonosz angyalai erőteljesen munkálkodnak, és földi munkásai is tevékenykednek. Csalódjon Sátán – ez az én imám.” (Ellen G. White: Az evangélium szolgái, 242–244. o.; Szemelvények, II., 317– 318. o.)