A gonosz lelkek munkája

A látható és a láthatatlan világ közti kapcsolat, Isten angyalainak szolgálata és a gonosz lelkek munkája, amelyről a Szentírás világosan tanúskodik, elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség történelmével. Az emberek egyre kevésbé hisznek a gonosz lelkek létezésében, a szent angyalokat pedig, akik szolgálnak "azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget" (Zsid 1:14) a halottak lelkének tartják. De a Szentírás nemcsak tanítja, hogy léteznek angyalok, mind jók, mind gonoszak, hanem tagadhatatlanul bizonyítja azt is, hogy ezek nem halott emberek lelkei. Krisztus egy-egy őrzőangyalt állít minden követője mellé. Az igazakat ezek a mennyei vigyázók védik a gonosz hatalma ellen. Ezt maga Sátán is tudja, hiszen ezt mondta: "Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van?" (Jób 1:9-10). A zsoltáríró szavaiból kitűnik, hogy Isten kik által védi népét: "Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). A Megváltó ezt mondta a benne hivőkről: "Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját" (Mt 18:10).  A gonosz lelkeket, akik megteremtésükkor bűntelenek voltak, Isten pontosan olyan természettel, hatalommal és dicsőséggel ruházta fel, mint a szent lényeket, jelenlegi követeit. De bűnbe estek, majd szövetkeztek Isten meggyalázására és az emberek elpusztítására. Sátánt e lázadó és a mennyből vele együtt kivetett társai a századok hosszú során támogatták az Isten tekintélye ellen vívott harcában. A Szentírás tájékoztat összeesküvésükről és kormányzatukról, különböző rendjeikről, értelmességükről, ravaszságukról, és az emberek békéje és boldogsága ellen szőtt gonosz terveikről.   Az ótestamentumi történelem helyenként említést tesz létezésükről és működésükről, de a gonosz lelkek a legkirívóbban Krisztus földi élete során mutatták meg hatalmukat. Krisztus eljött, hogy megvalósítsa az ember megváltására készített tervet, Sátán pedig be akarta bizonyítani, hogy joga van uralkodni a világon. Sátán bálványimádásra vette rá az embereket a föld minden részén, kivéve Palesztinát. Csak Palesztina nem hódolt meg teljesen a kísértő uralma előtt. Krisztus ebbe az országba jött, hogy a menny világosságát árassza az emberekre. Itt két rivális hatalom igényelte az elsőbbséget. Jézus szeretettel tárta ki karját, és mindenkit hívott, aki benne bocsánatra és békére akart találni. A sötétség seregei látták, hogy hatalmuk korlátozott, és tudták, hogy ha Krisztus missziója eredményes lesz, uralmuk csakhamar véget ér. Sátán tombolt, mint a láncra vert oroszlán, és kihívóan fitogtatta az emberek teste és lelke feletti hatalmát.   Azt a tényt, hogy egyes embereket démonok szálltak meg, az Újtestamentum világosan kijelenti. Az így meggyötört emberek  nemcsak betegségekben szenvedtek. E szenvedőket fogva tartó démonok egyike ezt mondta: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk" (Mt 5:9). A római hadseregben egy légió három-ötezer emberből állt. Sátán seregei is csapatokba rendeződtek. Egyetlen csapat, amelyhez ezek a démonok tartoztak, nem kevesebb, mint egy légiót számlált.   Jézus parancsára a gonosz lelkek eltávoztak áldozatukból, és a megszabadított emberek nyugodtan, csendben, józanul, szelíden ültek a Megváltó lábánál. De a démonoknak Jézus megengedte, hogy egy disznónyájat besodorjanak a tengerbe. Gadara lakóit ez a veszteség érzékenyebben érintette, mint a Krisztus nyújtotta áldás, és könyörögtek a mennyei Orvosnak, hogy hagyja el őket. Sátán éppen ezt akarta elérni. A veszteségért Jézusra hárítva a felelősséget, felébresztette a nép önző félelmét, és gátat emelt, hogy ne hallhassák Jézus szavait. Sátán a veszteségekért, csapásokért és szenvedésekért mindig a keresztényeket okolja, hogy a vád ne azokat érje, akiket illet - őt magát és képviselőit. Krisztus szándéka azonban nem hiúsult meg. Hagyta, hogy a gonosz lelkek elpusztítsák a disznónyájat, tanulságul azoknak a zsidóknak, akik a nyerészkedés kedvéért tenyésztették e tisztátalan állatokat. Ha Krisztus nem fékezte volna meg a démonokat, akkor nemcsak a disznókat fojtották volna a tengerbe, hanem őrzőiket és tulajdonosaikat is. Az őrzők és a tulajdonosok egyedül Krisztus hatalmának és irgalmának köszönhették, hogy életben maradtak. A történteket Isten azért engedte meg, hogy a tanítványok tanúi legyenek Sátán kegyetlen hatalmának, amit az emberek és az állatok felett gyakorol. A Megváltó azt akarta, hogy követői tudják meg, milyen az az ellenség, akivel szembe kell szállniuk, hogy ne essenek áldozatul cselfogásainak. A környék lakóinak is meg akarta mutatni hatalmát, amellyel széttépi Sátán bilincseit, és megszabadítja foglyait. És bár maga Jézus eltávozott, az oly csodálatosan megszabadított emberek ott maradtak, hogy hirdessék jótevőjük könyörületét.  Senkit sem veszélyeztet jobban a gonosz lelkek befolyása, mint azokat, akik a Szentírás határozott és bőséges bizonyságtétele ellenére is tagadják az ördög és angyalai létezését és működését. Ameddig nincs tudomásunk mesterkedéseikről, addig szinte elképzelhetetlen előnyük van. Sokan hallgatnak sugallataikra, és közben azt képzelik, hogy a saját fejük után mennek. Ez a magyarázata annak, hogy az idők vége felé, amikor Sátán minden erejével ámít és pusztít, mindenütt azt próbálja elhitetni, hogy Ő nem létezik. Ezzel a fortéllyal álcázza önmagát és munkamódszerét.  Sátán nagyon ügyesen álcázza magát. Ezért kérdezik sokan: "Létezik-e valóban ez a lény?". Sikerét bizonyítja az is, hogy a vallásos világ általában elfogadja azokat az elméleteket, amelyek meghazudtolják a Szentírás legvilágosabb bizonyságtételét. Sátán a befolyásáról mit sem tudókat képes leginkább hatalmába keríteni. Igéjében Isten azért tár fel oly sok példát Sátán gonosz munkájára, hogy leleplezze Sátán titkos erőit, és az embert elővigyázatossá tegye támadásaival szemben. (Korszakok  nyomában 455-460)

Vallási türelmetlenség és üldözés

 „Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.” (Ján 15,20

„Az üldözés különböző formái mögött az az elv áll, amely mindaddig érvényesül, míg Sátán és élő kereszténység létezik. Aki Istennek szolgál, szükségképpen kihívja maga ellen a sötétség seregeit. Gonosz angyalok támadnak ellene, akik attól félnek, hogy Isten szolgája elragadja zsákmányukat. A gonosz emberek pedig, akiket a jó példa megítélt, a bukott angyalokkal összefogva csábító kísértésekkel akarják elszakítani a hűségeseket Istentől. Ha így nem érnek célt, akkor kényszerrel próbálnak hatni a lelkiismeretükre.

De amíg Jézus a mennyei szentek szentjében közbenjár az emberért, a Szentlélek fékező befolyása érezhető lesz a vezetők és a nép között egyaránt. Az országok törvényeire is hatást gyakorol. E törvények nélkül a világ helyzete még sokkal rosszabb volna. Míg sok vezető Sátán serény eszköze, Istennek is megvannak az eszközei a nemzetek vezetői között. Az ellenség olyan intézkedéseket javasol szolgái útján, amelyek súlyosan hátráltatnák Isten ügyét. A szent angyalok pedig arra indítják az istenfélő államférfiakat, hogy megdönthetetlen érvekkel ellenezzék a gonosz javaslatokat. Így néhány ember szab majd határt a gonoszság hatalmas áradatának, féken tartva az igazság ellenségeit, hogy a harmadik angyal üzenete elvégezhesse munkáját. Amikor felhangzik az utolsó intés, azok a vezetők, akik által az Úr most munkálkodik, felfigyelnek rá. Némelyikük el is fogadja az üzenetet, és a megpróbáltatás idején közösséget vállal Isten népével. 

»Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadja néktek az esőt igazság szerint, s korai és késői esőt hullat néktek.« (Jóel 2,23) »Az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre. És lészen, hogy mindaz, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.« (Csel 2,17. 21) 

Nem lesz kisebb az az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította.” (Korszakok nyomában, 543–544. o.) Maratatha

A magvető példázata

Isten mindenkinek elébe tárja azt az igazságot, amely alapja egy szenvedés nélküli boldog életnek. Ezt az igazságot az emberek különböző képen fogadják. Ennek alapján Jézus a magvető példázatában négy nagy csoportot mutat be. A példázatban a magvető maga az Isten, a mag az Ő szava és igazsága, a talaj pedig maga az ember, aki vagy elfogadja Isten szavát vagy nem.

A példázat: "Ímé, a magvető kiméne vetni. És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala (a magnak), és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit." (Mk. 4:3-8)

Jézus azt a természeti képet használja, hogy miként viselkedik az elvetett mag különböző helyekre esve. Négy helyre eshet a mag ezek szerint:
1. út mellé
2. köves helyre
3. tövisek közé
4. jó földbe

A példázat magyarázata: "A magvető az ígét hinti. Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. És... a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, de nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók (az ige hatásai); azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, de a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit." (Mk. 4:14-20)

Az út mellé esett mag azt az isteni szót jelenti, amelyiket az az ember halja, akit nem érdekel az. Ez az ember közömbösen elmegy az igazság mellett, sőt bosszantja, mert megfedi őt. Ahogy halja az igét, úgy el is felejti gyorsan, mert Sátán olyan "radírozó" gondolatokat gerjeszt benne, ami sokkal közelebb áll az ő szívéhez.

A köves helyre esett mag annak az embernek a szívébe vetett igét jelképezi, akit érdekel Isten szava, de saját maga akarja azt megvalósítani Isten segítsége nélkül. Ahogy a mag nem tud gyökeret ereszteni a kövekbe, úgy nem tud élő hit kialakulni a saját cselekedeteikben bízó emberekben. Azok az emberek, akik Isten helyett önmagukban bíznak, nem tudnak megszabadulni az önzés köveitől sohasem, így önzetlenség hiányában nem vállalnak valódi terheket az Isten ügyéért. Ezek a hit nélküli cselekedetek egy felszínes vallásosságot eredményeznek, melynek nincs üdvözítő ereje.

A tövisek közzé esett mag szintén egy olyan esetet ábrázol, ahol érdeklődésre talál Isten szava. Ám ez az ember nem az önbízás miatt vész el, hanem dédelgetett bűnei miatt. Minden szívben nő tövis, azaz olyan gond, gondolat és kívánság, amely Sátánhoz terel. Isten segítségével ezek kivétel nélkül legyőzhetők. A kérdés csak az, hogy valóban szabadulni akar e ezektől az ember. Aki őszintén átadja e dolgokat Isten kezébe, azokat Ő meg is szabadítja.
A tövisek közzé esett mag csoportjához tartoznak azok az emberek, akik elhiszik ugyan az igét, és hisznek a megváltásban, de életükön ez mit sem változtat. Helytelen és romboló szokásaiktól nem akarnak szabadulni, a jót tenni pedig nem tartják szükségesnek. Ahogy a növénytől a tövisek és a gazok elvonják a napfényt, a vizet és a tápanyagot, úgy vonja el ezektől az emberektől a helytelen lelkület a szükséges megszentelődés lehetőségét.

A jó földbe vetett mag eléri célját. A jó föld azokat ábrázolja, akik értik, őszintén hiszik és cselekszik az Isten tanácsait kivétel nélkül. Ezt jelenti az, hogy beveszik az igét teljes egészében. Ezek az emberek minden isteni szót, amelyet megértettek, meg is akarják valósítani az éltükben halogatás nélkül. Isten segítségével meg is valósítják ezeket mind.
Az hogy ki terem kevesebb, illetve több gyümölcsöt, az attól függ, hogy mennyire rendületlen az előretörés Isten útján, amelyben a másokért folytatott küzdelem a legfontosabb. Ám minden későn kidobott kövecske és tövis csökkenti valamelyest a gyümölcstermést, vagyis az üdvözültek számát.

A két legveszélyesebb út a "köves" és a "tövises" élet, mert önhitető, így saját magát csapja be az ember. Aki ezeken az utakon jár, az azt hiszi magáról, hogy az üdvösség felé menetel, és ha nem változtat minél hamarabb, akkor csak későn veszi észre, hogy a végső halálba tart útja.

A harmadik angyal utolsó intései

 

„Ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt, és a föld fénylett annak dicsőségétől.” (Jel 18,1) 

„A harmadik angyalhoz csatlakozó angyal az egész földet betölti majd dicsőségével. Világméretű munka és rendkívüli erő megnyilvánulásának megjövendölése ez. Az 1840–44-es adventmozgalom Isten hatalmának dicsőséges megnyilatkozása volt. Az első angyal üzenete eljutott a világ minden misszióállomásához, és egyes országokban olyan érdeklődés támadt a vallás iránt, amelyre a XVI. századi reformáció óta nem volt példa. De mindezt túl fogja szárnyalni az a hatalmas megmozdulás, amely a harmadik angyal utolsó intését viszi a világnak. 

Nem lesz kisebb az erő, amellyel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel elindította. A próféciák, melyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, a késői esőben ismét teljesedni fognak. "Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett." Ap.csel. 3,19-20

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész világon ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok történnek: betegek gyógyulnak meg, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is tevékenykedik, de hamis csodákkal. "Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára" (Jel 13,13). A Föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán terjed majd. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, s most a mag kikel, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani. Elszakítják ezeket a kötelékeket, mert az igazság mindennél drágább nekik. Az ellenük szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak.”      (Korszakok nyomában, 543–545. o.) Maranatha

Az isteni üzenet hirdetői

„És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pét 1,19

„A kinyilatkoztatás szerint ez az üzenet »az örökkévaló evangélium« része. Az evangélium prédikálásával Isten nem angyalokat, hanem embereket bízott meg. A mennyei angyalok e munka irányítói. Isten rájuk bízta az emberiség megváltásáért indított nagy munkát, de az evangélium tényleges hirdetését Krisztus földi szolgái végzik ezen a világon

Hűséges emberek, akik engedelmeskedtek Isten Lelke vezetésének és az Ige tanításainak, hirdették az intő üzenetet a világnak. Ők voltak, akik figyeltek a »biztos prófétai beszéd«-re, a »sötét helyen világító szövétnek«-re, »míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel« (2Pét 1,19). Ezek az emberek jobban igyekeztek az Urat megismerni, mint az elrejtett kincseket megkeresni. Azt vallották, hogy »jobb ennek megszerzése az ezüst megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme« (Péld 3,14). Isten pedig kinyilatkoztatta nekik országa nagyszerű dolgait. »Az Úr bizodalmas az Őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.« (Zsolt 25,14

Ezt az igazságot azonban nem a tudósok értették meg. Ha a teológusok lelkiismeretes őrök lettek volna, akik szorgalmasan és imádkozva kutatják a Szentírást, akkor a próféciákból felismerhették volna, milyen események közelednek. De ők nem álltak a helyükön, és az üzenetet alázatosabb emberek kapták. Jézus ezt mondta: »Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket!« (Ján 12,35) Akik elfordulnak az Istentől származó világosságtól, vagy nem keresik, amikor elérhető, azok sötétségben maradnak. De a Megváltó kijelenti: »Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.« (Ján 8,12) Aki szíve teljességével vágyakozik Isten akaratát teljesíteni, feszülten figyelve a már kapott világosságra, az nagyobb világosságot fog kapni. Isten fénylő mennyei csillagot küld hozzá, hogy elvezesse minden igazságra.” (Korszakok nyomában, 279. o.) Maranatha

Csalódások

 „Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jób tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes.” (Jak 5,11)

„Gyakran még Isten szolgáinak gondolkodását is annyira eltompítják az emberi vélemények, hagyományok és hamis tanítások, hogy csak részben tudják megérteni a nagyszerű igazságokat, melyeket Isten az Igéjében kinyilatkoztatott. Így volt ez Krisztus tanítványaival is, még akkor is, amikor a Megváltó személyesen velük volt. Elméjüket átitatta a közhiedelem, hogy a Messiás földi fejedelem lesz, aki az egyetemes birodalom trónjára emeli Izráelt. Amikor Jézus megjövendölte szenvedéseit és halálát, nem értették, mit jelentenek a szavai…

A Krisztus második adventjét hirdetők fájdalma hasonlított az első tanítványok fájdalmához, akik Jézus első adventjekor prédikálták »Isten országának evangéliumát«.

Miller és társai éppen így hirdették, hogy a Biblia utolsó és leghosszabb profetikus időszaka lejáróban van, az ítélet elközelgett, s az örökkévaló ország nemsokára megnyitja kapuit. Meghirdették a 2300 nap végét (Dán 8,14), amelynek a hetven hét egy részét képezte. Mindkét csoport prédikálása ugyanannak a nagy profetikus időszaknak – csak más és más részének – a teljesedésére épült.

William Miller és társai nem értették teljesen az általuk tolmácsolt üzenet tartalmát, akárcsak az első tanítványok. Az egyházban régóta meghonosodott tévedések gátolták meg őket abban, hogy a prófécia egyik fontos kijelentését helyesen értelmezzék. Jóllehet hirdették az üzenetet, amelyet Isten általuk küldött a világnak, de mivel félreértették, így csalódtak…

Az első tanítványok és a ma élő hívők előtt is a próba idején sötétnek és érthetetlennek tűnő dolgok később világossá válnak. Amikor meglátják »az Úrtól való vég«-et, tudni fogják, hogy a tévedéseikből származó próbák ellenére a szerető Isten szándékai biztosan teljesültek. Az áldott tapasztalatból megtanulják, hogy »igen irgalmas az Úr és könyörületes«, »minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják«.” (Korszakok nyomában, 308–309., 314., 316. o.) (Maranatha)

A reformátorok hite

 

„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15,26)

„Luther kijelentette: »Meg vagyok győződve arról, hogy az ítélet napjáig háromszáz év sem telik már el. Isten nem fogja és nem tudja már sokáig eltűrni ezt a világot... Közeledik a nagy nap, amikor a gyűlölet birodalma elvész

»Ennek az öreg világnak a vége nincs már messze« – mondta Melanchton. Kálvin kérte a keresztényeket, hogy »mit sem tétovázva, a legcsodálatosabb esemény, Krisztus eljövetele után lángolón vágyakozzanak«. Kijelentette, hogy »a hűségesek egész családja arra a napra tekint«. »Éheznünk és akarnunk kell Krisztust, elmélkednünk kell róla annak a nagy napnak a hajnaláig, amikor Urunk megmutatja országának teljes dicsőségét!

»Vajon a mi Urunk nem vitte fel testünket a mennybe – kérdezte Knox, a skót reformátor –, és vajon nem tér vissza? Tudjuk, hogy visszatér, mégpedig sietve.« Ridley és Latimer, akik életüket áldozták az igazságért, hittel várták az Úr eljövetelét. Ridley ezt írta: »A világ kétségkívül a vég felé közeledik, ezt hiszem, ezért mondom. Szívünk mélyéből kiáltsuk Jánossal, Isten szolgájával Megváltónknak: Jövel, Uram, Jézus!«

»Az Úr eljövetelének gondolata a legdrágább és legörömtelibb nekem – mondta Baxter… Krisztus szentjei örülnek eljövetelének, és várják a boldog reménységet… Mivel a halál, az utolsó ellenség a feltámadáskor megsemmisül, a hívőknek őszintén kell vágyakozniuk Krisztus második eljövetelére, a teljes és végső győzelem idejére, és buzgón kell imádkozniuk érte… E nap után kell minden hívőnek sóvárognia, és ebben kell reménykednie, tudván, hogy ekkor zárul le a megváltásukért végzett munka. Ekkor valósul meg lelkük minden vágya, törekvése… Ó, Uram, siettesd ezt a boldog napot!« Ez volt az apostoli egyház, »a pusztai egyház« és a reformátorok reménysége.” (Korszakok nyomában, 271–272. o.) Maranatha

A második advent reménysége

 „Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel, Uram, Jézus!” (Jel 22,20) 

„A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelét várták. »Ismét eljövök« – mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák hegyén, és ez az ígéret fényt árasztott a jövőre. Öröm és reménység költözött a szívükbe, amit sem a fájdalom nem tudott elfojtani, sem a megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette »a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusnak dicsőséges megjelenése« volt a »boldog reménységük«. Amikor a thesszalonikai keresztények sírva temették el szeretteiket – akik azt remélték, hogy szemtanúi lesznek az Úr eljövetelének –, tanítójuk, Pál felhívta figyelmüket a feltámadásra, mely a Megváltó adventjekor lesz. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. »És ekképpen – mondta Pál – mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.« (1Thess 4,17–18) A hit és remény táplálta bizonyságot, amelyet a szentek a börtönben, a máglyán és a vérpadon tettek az igazságról, egymásnak adták a századok. Hittek Krisztus feltámadásában, és abban is, hogy eljövetelekor ők is feltámadnak, ezért nem féltek a haláltól. Készek voltak sírba szállni, hogy szabadon támadjanak fel. Várták, hogy az Úr eljöjjön az ég felhőiben Atyjának dicsőségével, elhozva országának idejét az igazaknak. A valdensek ugyanezt a hitet ápolták. Wicliff vágyakozva várta a Megváltó megjelenését, az egyház reménységét.

Pátmoszon a szeretett tanítvány ezt az ígéretet hallotta: »Bizony hamar eljövök!« És János sóvárgó válasza az egyház egész zarándokútján mondott imáját önti szavakba: »Bizony jövel, Uram, Jézus!« (Jel 22,20)” (Korszakok nyomában, 270–271. o.) Maranatha

Salamon a bölcs

 "És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni. És a te szolgád a te néped között van, amelyet te magadnak választottál, nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?" (1Kir 3:7-9)

   Salamon uralkodása elején Isten nevét nagy tisztelet övezte. A király bölcsessége és igazságossága minden nemzet előtt tanúskodott annak az Istennek nagyszerű tulajdonságairól, akinek szolgált. Egy ideig Izráel a világ világossága volt; bemutatta Isten nagyságát. Salamon kezdeti uralmának igazi dicsősége nem rendkívüli bölcsességben, mesébe illő gazdagságban, kiterjedt hatalmában és hírnevében rejlett, hanem abban a megbecsülésben és tiszteletben, amelyet a menny ajándékainak bölcs felhasználásával Izráel Istene nevének szerzett.
  Amint az évek múltak és Salamon hírneve nőtt, igyekezett megdicsőíteni Istent értelmi és lelki képességei növelésével, valamint azzal, hogy továbbította másoknak a kapott áldásokat. Nála jobban senki sem tudta, hogy azért kapott hatalmat, bölcsességet és értelmet, mert Jahve kedvezett neki; és Isten azért ajándékozta meg ezekkel a képességekkel, hogy megismertesse a világgal a királyok Királyát.
  Salamont különösen érdekelte a természetrajz, de kutatásai nem korlátozódtak egyetlen tudományágra. Minden teremtett dolog - élő és élettelen - szorgalmas tanulmányozásával világos fogalmat kapott a Teremtőről. A természeti erőkben, az ásvány- és állatvilágban, minden fában, bokorban és virágban Isten bölcsessége tárulkozott fel előtte. Miközben mindig többet igyekezett tudni, egyre jobban megismerte és megszerette Istent. (Prophets and Kings, 32-33. oldal)

A siker veszélyeket rejtett. Dávid későbbi életének bűne, habár őszintén megbánta és fájdalmasan megbűnhődött érte, mégis felbátorította a népet Isten parancsainak megrontására. Salamon életét pedig oly nagy ígéret hajnala után elsötétítette a hitehagyás. A politikai hatalom és az önfelmagasztalás vágya arra bírták, hogy szövetséget kössön a pogány nemzetekkel. Tarsis ezüstjét és Ofir aranyát feddhetetlenségének feláldozása és a szent igazságok elárulása által szerezte meg. A pogányokkal való érintkezése, a pogány nőkkel kötött házasságai megrontották hitét. Így rontotta le Salamon azokat a védőbástyákat, amelyeket Isten emelt népének biztonsága érdekében, és átadta magát a hamis istenek imádásának. Az Olajfák hegyének csúcsán, Isten templomával szemben hatalmas szobrokat  és oltárokat állíttatott fel a pogány istenségek szolgálatára. Salamon feladta Isten iránti hűségét, és elvesztette önmaga feletti uralmát is. Finom fogékonysága megbénult. Korai uralkodásának lelkiismeretes, megfontolt jellege megváltozott. Büszkeség, becsvágy, tékozlás és mértéktelenség uralta életét, amely megteremte gyümölcseit: a kegyetlenséget és a zsarnokságot. Az addig igazságos, részvétteljes, istenfélő uralkodó zsarnokká és elnyomóvá lett. Salamon, aki a templom felszentelésénél úgy imádkozott népéért, hogy szívüket osztatlanul adják át az Úrnak, félrevezette őket. Ezzel meggyalázta önmagát, Izraelt és Istent. (Előtted az élet (Advent Kiadó, 1992) 

Salamon beismerte, hogy "...az emberek szíve tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük..." (Préd 9:3). Továbbá kijelentette: "Mivel nem ítélkeznek hamarosan a gonosz tettek fölött, azért van tele az embereknek a szíve gonosz törekvésekkel, úgyhogy a vétkes százszor is követhet el gonosztettet hosszú időn át. De én mégis tudom, hogy az istenfélőknek lesz jó dolguk, mert Őt félik. A bűnösöknek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent" (Préd 8:11-13).

  Isten Lelkének sugallatára a király írásba foglalta eltékozolt éveinek történetét és a benne rejlő elrettentő tanulságokat a későbbi nemzedékek számára. És így - bár népe learatta Salamon vetésnek gonosz gyümölcseit - a király életműve nem veszett el teljesen. Későbbi éveiben szelíden és alázatosan "...a népet is tanította ismeretre. Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett. Igyekezett... arra, hogy értékes mondásokat találjon, és őszintén leírta az igaz mondásokat. A bölcsek szavai olyanok, mint a tüskék, és azoknak gyűjteménye olyan, mint az egymás mellé levert cövekek, amelyek egy Pásztortól valók. Ezeken felül, fiam, fogadd meg az intést..." (Préd 12:9-12). (Próféták és királyok)

A betlehemi tanulság

 „Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik Őt várják.” (Zsid 9,28) 

Krisztus első eljövetelekor Jeruzsálem papjai és írástudói, akikre Isten a kinyilatkoztatásait bízta, felismerhették volna az idők jeleit, és hirdethették volna a Megígért jövetelét. Mikeás megjövendölte a Messiás születési helyét, Dániel pedig meghatározta adventjének idejét:"De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van."(Mik 5,2) "Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben." Dán 9,25). A zsidó vezetők ismerték ezeket a próféciákat. Nem volt mentségük arra, hogy nem tudták és nem hirdették a népnek, hogy a Messiás eljövetele a küszöbön van. Tudatlanságuk bűnös mulasztás következménye volt. 

Az egész népnek őrködni és figyelni kellett volna, hogy az elsők között köszönthesse a világ Megváltóját. De íme, a názáreti dombok felől két fáradt vándor érkezett Betlehembe, végigment a keskeny utcán, egészen a város keleti határáig, hiába keresve fedett helyet éjszakára. Egyetlen ajtó sem nyílt meg előttük. Végül egy ütött-kopott istállóban találtak menedéket. Ott született meg a világ Megváltója.

A mennyei hírnök senkit sem látott, aki várta volna Krisztust. Senki sem készült az élet Fejedelmének fogadására. A döbbent hírnök már-már visszatért a mennybe a szégyenteljes hírrel, amikor pásztorok egy csoportjára lett figyelmes. Miközben a pásztorok őrizték a nyájat, a csillagos eget nézték, s eltűnődnek a prófécián, mely szerint a Messiás eljön a földre. Vágyakoztak a világ Megváltójának adventjére. Itt voltak azok az emberek, akik felkészültek a mennyei üzenet fogadására! Egyszer csak megjelent előttük Isten angyala, és elmondta az örömteljes hírt.

Micsoda tanulság rejlik ebben a csodálatos betlehemi történetben! Megdorgálja hitetlenségünket, büszkeségünket és önelégültségünket. Arra int, hogy vigyázzunk, nehogy bűnös nemtörődömségünk miatt a mi figyelmünket is elkerüljék az idők jelei, és ne ismerjük fel meglátogattatásunk napját.” (Maranatha) (Korszakok nyomában, 279–281. o.)