Sátán mesteri csalásai

 „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainké mindörökké, hogy e törvény minden igéjét beteljesítsük.” (5Móz 29,29)

„Az ember csak részlegesen és tökéletlenül ismeri mind az anyag, mind a lélek világát, ezért sokan képtelenek összhangba hozni tudományos nézeteiket a Szentírás kijelentéseivel. Sokan tudományos tényként fogadnak el puszta elméleteket és spekulációkat, és azt gondolják, hogy Isten szavát »a hamis nevű ismeret«-tel kell megmérni (1Tim 6,20). A Teremtő és alkotásai meghaladják felfogóképességüket, és mivel nem tudják magyarázni a természet törvényeivel, a bibliai történelmet megbízhatatlannak tartják. Azok, akik kétségbe vonják az Ó- és Újtestamentum történelmi megbízhatóságát, nagyon sokszor még egy lépést tesznek: kételkednek Isten létezésében, és a természetnek végtelen hatalmat tulajdonítanak. S mivel elengedik vezetőjüket, a hitetlenség sziklái között egymaguk küzdenek a szél és a hullámok ellen.

Így tévednek el sokan a hittől, és az ördög bűvkörébe kerülnek. Az ember megpróbál bölcsebb lenni, mint Teremtője. Az emberi filozófia megkísérel kikutatni és megmagyarázni olyan titkokat, melyeket Isten soha nem fog kinyilatkoztatni. Ha az emberek azt kutatnák és megértenék, amit Isten közölt önmagáról és szándékairól, olyan képet kaphatnának Jahve dicsőségéről, fenségéről és hatalmáról, hogy felismernék parányi voltukat, és megelégednének azzal, amit Isten kinyilatkoztatott gyermekeinek.

Sátán mesterfogása, hogy az embert annak kutatásával és találgatásával foglalkoztatja, amit Isten nem közölt, és amit nem akar velünk megismertetni. Így veszítette el helyét Lucifer is a mennyben. Elégedetlen volt, mert Isten nem közölte vele minden szándékát, és Sátán teljesen figyelmen kívül hagyta azt, amit a rá bízott magas tisztséggel járó munkáról Isten neki kinyilatkoztatott. Ugyanezt az elégedetlenséget keltve a rá hallgató angyalokban, bukásukat okozta. Most pedig az embereket igyekszik ugyanezzel a szellemmel átitatni. Őket is rá akarja venni, hogy mellőzzék Isten félreérthetetlen parancsait.” (A nagy küzdelem, 522–523. o., Korszakok nyomában, 464–465. o.) Maranatha

Az Írások félremagyarázása

 „Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a maguk vesztére.” (2Pét 3,16) 

„Sátán egyik legjobban bevált csalása annak a nézetnek az elterjedése, hogy lényegtelen, mit hiszünk. Sátán tudja, hogy az igazság megszenteli azt az embert, aki szeretettel elfogadja – ezért folyvást hamis elméletekkel, mesékkel, más »evangéliummal« igyekszik felcserélni az igazságot…

A Szentírás bizonytalan és különös értelmezését, a keresztény világ sok, egymásnak ellentmondó vallásos elméletét nagy ellenségünk termelte ki, hogy megzavarja az embereket, és homályba borítsa előttük az igazságot. A keresztény egyházak közötti megoszlás jórészt annak tulajdonítható, hogy kiforgatják a Szentírást valamilyen kedvelt elmélet alátámasztására. Ahelyett, hogy figyelmesen és alázatos szívvel tanulmányoznák Isten szavát, s megismernék akaratát, sokan csak azért kutatják, hogy felfedezzenek valami szokatlant és újszerűt.

Téves tanítások vagy Krisztustól idegen szokások fenntartásához egyesek összefüggésükből kiragadott igehelyeket hangoztatnak; talán csak egyetlen versnek a felét idézve próbálják igazolni nézetüket, pedig a kihagyott rész pontosan az ellenkező értelmezést bizonyítaná. A kígyó ravaszságával bújnak az összefüggésükből kiragadott, érzéki vágyaik szerint alkalmazott kijelentések mögé. Sokan tehát készakarva kiforgatják Isten szavát. Mások pedig – élénk fantáziájú emberek – a Szentírás képeit és szimbólumait tetszésük szerint magyarázzák, és a Biblia tanításaiként adják elő saját szeszélyes ötleteiket, nem sokat adva arra, hogy a Szentírás önmagát magyarázza

Ha az ember imádkozó, alázatos és tanítható lelkület nélkül kezdi kutatni a Szentírást, a legvilágosabb és legegyszerűbb szakaszok valódi értelmét éppúgy kiforgatja, mint a legnehezebbekét… Azok, akik imádkozó szívvel kutatják Isten szavát, könnyen megértik. Minden igaz, őszinte lélek előtt kitárulkozik az igazság világossága. »Világosság támad fel az igazra.« (Zsolt 97,11) Egyetlen egyház sem jut előre a szentség útján, ha tagjai nem kutatják buzgón, elrejtett kincsként az igazságot.” (A nagy küzdelem, 520–522. o., Korszakok nyomában, 463–464. o.) Maranatha

Ezékiel 390 napig feküdt az oldalán. De miért?

Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a büntetését! Addig kell elszenvedned büntetésüket, ahány napig így fekszel. Napokban kifejezve adtam meg büntetésük éveit: háromszázkilencven nap. Így szenvedd el Izráel házának büntetését! Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg” (4-6. vers). Ezékiel tehát azt az utasítást kapja Istentıl, hogy feküdjön bal oldalán 390 napig, így szenvedve el Izráel házának büntetését. Ennyi évig voltak tele bőnnel és gonoszsággal. A 390 nap elteltével jobb oldalára kellett fordulnia – biztos jó érzés volt! -, és 40 napig feküdnie, hogy elszenvedje Júda házának büntetését. De én nem hiszem, hogy Ezékiel meg sem mozdult 430 napig! Valószínőleg minden reggel kiment arra a helyre, és ott feküdt az oldalára fordulva egy bizonyos ideig, így az arra járók jól láthatták. Ha pedig megkérdezték tőle, mit jelentsen ez, elmondta nekik, hogy miért teszi. Vagy egyáltalán nem is történt hasonló dolog, de inkább figyeljük meg Cserbik János magyarázatát a fenti kérdésre.

Mit jelent a bálványimádás?

 2Móz 20:4-6. Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (5) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (6) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. /RÚF/

Zsolt 115:4-8. A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. (5) Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. (6) Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. (7) Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. (8) Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak. /RÚF/

A lelki Babilonnal kapcsolatos problémák gyökerei ugyan mélyebbre hatolnak annál, hogy az ember egyszerűen meghajol a fából és kőből faragott szobrok előtt, de valóban van párhuzam az ókori és a lelki Babilon között, mert az utóbbi vezette be a bálványimádást az istentiszteletébe. A szobrok imádata a második parancsolat megszegését jelenti, mivel korlátozza a Szentlélek lehetőségét, hogy örökkévaló dolgokkal hasson az emberek gondolataira, Isten fenséges voltát pedig az élettelen szoborra szűkíti le. A szobrok tiszteletét a 4. században vezették be a kereszténységbe, hogy így tegyék a pogány népesség számára elfogadhatóbbá azt. Sajnálatos módon gyakran olyan szentséget, tiszteletet tulajdonítanak a szobroknak, képeknek, ami egyedül Istent illeti, ettől válik ez a gyakorlat lelkileg lealacsonyítóvá.

 White idézet: A bálványimádás és mindazok a bűnök, amelyek ebből következtek, utálatosak voltak Isten előtt. Ezért megparancsolta népének, hogy ne vegyüljön el ezekkel a népekkel, és „ne cselekedjék az ő cselekedeteik szerint”, és ne feledkezzenek meg Istenről. Megtiltotta nekik a bálványimádókkal való házasságkötést, nehogy a szívük elforduljon tőle. Éppen olyan szükséges volt akkor, mint most is, arra ügyelni, hogy Isten népe tiszta legyen, „szeplő nélkül megtartva magát a világtól” (Jak 1:27). Szabadnak kell lennünk a világ lelkületétől, mert az ellentétben áll az igazsággal és a jogossággal. Isten azonban nem azt akarta, hogy népe az önigazultság zártkörűségében éljen, kirekesztve magát a világból, semmiféle befolyást sem árasztva többé arra.

A szívek vizsgálója mindennemű bálványimádástól szeretné elfordítani népét. Isten szavának, az élet áldott könyvének kellene feküdnie azokon az asztalokon, melyek most tele vannak díszekkel. Költsétek pénzeteket olyan könyvekre, melyekből világosságot nyerhettek a jelenvaló igazságra nézve… Ragadjátok meg az Úr szavát, mint a végtelen bölcsesség és szeretet kincsét. Az Ige az az útmutató, mely megmutatja a menny felé vezető utat. Rámutat a bűnbocsátó Megváltóra, és így szól: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29) 

Még melyik parancsolatot bolygatták meg? Természetesen a negyediket, ami az imádat kérdésének a lényegét érinti. Ennek a végső krízis idején is központi szerepe lesz, amikor az a kérdés, hogy imádjuk-e azt, aki teremtette „az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék” (2Móz 20:11; lásd még Jel 14:7. És hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/), vagy pedig a fenevadat és annak képét imádjuk. 

A végső küzdelem központi kérdése a szombat. – A szombat lesz a nagy próbakő. A szombat jelzi a hűségesek és igazak, valamint a hűtlenek és törvényszegők közötti határvonalat. A szombat intézménye Istentől ered. Az önmagukat parancsolattartónak vallók, akik hiszik, hogy a harmadik angyali üzenet hirdetésének idejében élnek, fel fogják ismerni a negyedik parancsolat szombatjának jelentőségteljes helyét ebben az üzenetben. A szombat az élő Isten pecsétje. Isten gyermekei nem fogják leszűkíteni a szombat elvárásait saját kényelmük érdekében. (34. Kézirat, 1897) 

Az újjászületett ember és a két természet

 „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, amely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” Eféz. 4,22-24.

 I. A régi élet szerinti „ó-ember” Az apostol üzenetének, a mottóigének megértése érdekében először szükséges meghatározni, mit is kell az „ó-ember” fogalmán értenünk. Pál apostol három jelzővel próbálja körülírni és érthetővé tenni ezt a fogalmat. 

1.A „régi élet szerinti” cselekedetekhez kötődik 

2.„Meg van romolva”, vagyis a megromlott természetünkről beszél, amely a bűnös életmódban érzi jól magát. 

3.A „csalárdság kívánságaival” teljes. Csalárd, (álnok, kétszínű, megtévesztő, csalóka), vagyis olyan kívánságokkal teljes, amelyek álnok módon megtévesztik az embert. Ezek részben az örökölt hajlamokban jelentkeznek, részben pedig az élet folyamán felvett kívánságokban.

 A másik tény, amit világosan látnunk kell, hogy az „ó-ember” nem az anyagi, hústestünkkel kapcsolatos valami, hanem a belső emberünk része. Az Isten által teremtett embert a Biblia alapján a következőképpen lehetne felosztani az I. Kor. 4,16. alapján. "a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul."

Az Isten által teremtett ember felosztása

1.Külső ember: Folyamatosan megromlik. Fizikai természet. Fizikai test

2.Belső ember: Folyamatosan megújul. Lelki természet. Lelki test

A belső emberünket is kétfelé lehet választani

1.Ó ember: Megromlott természet szerinti élet

2.Új ember: Isten akarata szerinti élet

A kettő közötti átmenet mindig folyamatosan és fokozatosan történik, Egyik állapotból a másikba.

Az ó-emberünknek nem kell feltétlenül kapcsolatban állnia személyiségünkkel. Pál apostol szerint le lehet vetkőzni ezt az óembert, amely meg van romolva. Ha le lehet vetkőzni, akkor ez azt jelenti, hogy a személyiségünk felette áll az ó embernek, döntési lehetőséggel rendelkezik felette, el tud határolodni tőle.  

 Egy másik igeversben még határozottabban fejezi ki magát Pál: „levetkezvén az érzéki bűnök testét…” (görög - szomatosz tész szarkosz). Kol. 2,11.

 • A rómabeliekhez írt levelének pedig teljesen különválasztja és szembeállítja egymással a megromlott ó-embert és a személyiségünket. „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” Róm. 7,22-23. 

 • Ezzel Pál azt is szeretné jelezni, hogy ez a két dolog elválasztható és elkülöníthető egymástól, mármint a belső lényünknek a régi és az újjászületett állapota, ezért a régi óember a Szentlélek segítségével levetkőzhető. 

• Amikor az Isten Lelkének munkája nyomán szembekerül egymással az ó-ember és az újonnan született személyiség, akkor kezdődik az előbbi levetkőzése, amely viszont nem egy pillanat műveként történik meg, hanem egy életen át tartó folyamat eredményeként. 

 • Ezt a folyamatot nevezzük megszentelődésnek. Az ó-ember levetkőzése azért szükséges, mert mint láttuk, megromlott a csalárdság kívánságai által. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ó-ember még a jó kívánságokat is bűnös módon akarja kielégíteni. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer. 17,9. Az ó-ember levetkőzését többféleképpen is megkísérlik az emberek.

- Vannak olyanok, akik úgy szeretnék megoldani ezt a problémát, hogy a régire megpróbálják felvenni az újat. 

•E „megoldás” azonban nem kielégítő, mert így csak olyan újat vagyunk képesek felvenni, amely nem takarja el teljesen a régit, és így a magunk készítette igazság ruhánkban is mezítelenek maradunk Isten előtt. II. Kor. 5,4. (Ádám és Éva is ebbe a hibába esett az Édenben.) 

 •„Krisztus igazságossága nem köpeny, mellyel eltakarhatók a meg nem vallott és el nem hagyott bűnök…” (JÉ, 466.) 

•„Mindazok, akik bár magukra rakják a szentély ékességeit, de nincsenek betakarva Krisztus igazságának öltözetével, az ő mezítelenségük rútságában maradnak majd.” (5T, 81.) 

-Vannak, akik saját erőfeszítéseik által kísérlik meg a kívánt változást elérni, de ezek a próbálkozások többnyire kudarccal végződnek. 

•„Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok.” Róm. 7,19.

-Vannak azután olyanok, akik csak bizonyos dolgokat akarnak levetkőzni.

 •Az ilyen megoldást azonban Isten nem fogadja el. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Mát. 6,24. 

•Isten a teljes változás igényével áll elénk: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. II. Kor. 5,17. Pozitív és időtálló eredmény csak lehet életünkben, ha már megtanultuk Istenre bízni belső emberünk folyamatos megújítását.

 •„Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” Fil 2:13)

Csak akkor mondhatjuk azt, hogy levetkőztük az ó-embert, ha a régi élet cselekedetei elmaradtak életünkből, ha már nem láthatók rajtunk, ha nincs kapcsolatuk velünk, nem tapadnak hozzánk, és ne szennyezik életünket.

 •„Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.” Kol. 3,9.

 •Az ó-emberünk levetkőzése nem hajtható végre globálisan, kizárólag bűnönként tehető meg. Mindig csak azzal a bűnnel kapcsolatban, amit már felismertünk, és amitől készek vagyunk elszakadni. Az ó-ember levetése azonban nemcsak annyit jelent, mintha egy kabátot levetnénk magunkról. 

 •Egy kabátot ugyanis akkor veszek vissza magamra, amikor éppen akarom ezért Isten a bűnökkel kapcsolatos vetkőzésnél ennél sokkal többet vár tőlünk. 

 •Azt szeretné, ha az ó-embert nemcsak levetnénk, mint egy kabátot, hanem azt, hogy feszítsük is meg, „indulataival és kívánságaival együtt”. Gal. 5,24. 

•Ezzel egyrészt azt mondja, hogy az ó-emberünknek meg kell halnia, másrészt pedig azt, hogy ez a halál nem hirtelen és gyorsan következik be, hanem lassú halál lesz.

 •Ezért fogalmaz más helyen úgy az apostol, hogy „megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” Róm. 6,6. 

•Csak akkor fog megerőtelenedni bennünk a bűn teste, ha készek vagyunk megfeszíteni, vagyis halálra szánni.

(Írta: O. L.)

Krisztus a szilárd alap

Krisztus a szilárd alap, egyháza rá épül és Igéje tanításaira. Az egyházat Krisztus Lelke vezeti. Amint láttuk, Babilon viszont emberi tanításokban és hagyományokban gyökerezik. Minden olyan vallási vezető, aki emberi elgondolásokkal vagy tradíciókkal helyettesíti Isten kinyilatkoztatott akaratát, vagy afölé helyezi azokat, egyszerűen a babiloni zavart táplálja. Az ókori Babilon napjaiban az állam és az egyház egy volt. Amikor Nabukodonozor király a templomában trónolt a királyi székén, úgy tartották, hogy az istenek nevében beszélt. Egy alkalommal a babiloni király az igaz Istennel szembeszegülve egyetemes rendeletet adott ki, amelyben minden alattvalóját hódolatra kényszerítette. Megparancsolta, hogy a szavára mindenki boruljon le. Sokatmondó szimbóluma ez annak, amivel az utolsó napokban szembesül majd Isten hűséges népe, akik nem hajlandóak imádni a hamis képet (lásd Dániel 3. fejezete). A föld történelmének végnapjaiban egy egyházi-állami rendszer emelkedik fel, a lelki Babilon, amelynek lelki vezetője azt állítja, hogy Isten nevében szól. Szavait Isten kijelentéseiként, parancsait pedig isteni parancsokként hirdetik. Évszázadokon át a római főpapok hangoztatták, hogy a földön ők képviselik Istent. XIII. Leó pápa 1894. június 20-i enciklikájában kifejtette: „A földön mi birtokoljuk a Mindenható Isten helyét.” The Ferraris Ecclesiastical Dictionary hozzáteszi: „A pápa méltósága olyan nagy, annyira magasztos, hogy már nem csupán ember, hanem mintha Isten volna, Isten helytartója.” Pál apostol így ír erről a hatalomról: „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát.” (2Thessz 2:4, ÚRK)

A jelenések könyve sürgetve hív, hogy kötelezzük el magunkat, amit a két nő szimbóluma foglal össze. Időnként úgy tűnik, hogy Isten népe vereséget szenved az igazság és a tévedés közötti kozmikus küzdelemben, Isten azonban megígéri: egyháza végül győztes lesz.

Isten egyházát nem emberi hatalom és képesség alapította, ezért elpusztítani sem tudja. Nem az ember erejéhez mért sziklára épült az egyház, hanem Krisztus Jézusra, a korszakok Sziklájára, „…és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Ha Isten jelen van, ügye állandó és szilárd lesz. „Ne bízzatok az előkelőkben; egy emberben sem” (Zsolt 146:3) – szól hozzánk az üzenet. „A megtérés és higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek.” (Ésa 30:15) Isten dicsőséges műve, amely az igazság örök elveire épült, soha nem semmisül meg, hanem egyre jobban megacélosodik, „nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zak 4:6). –  EGW. Próféták és királyok, 595./old. 

Az egyház sok vigasztaló üzenetet kapott a régi prófétáktól. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Ésa 40:1) megbízatással Isten Ézsaiásnak csodálatos látomásokat is adott, amelyek századok során a hívőknek reménységet és örömet adtak. Isten megvetett, üldözött, elhagyatott gyermekeinek minden korban a menny biztos ígéretei adtak erőt. Hit által tekintettek a jövőbe, amikor Isten teljesíti egyházának adott ígéretét: „Örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.” (Ésa 60:15) – Próféták és királyok, 722./old.

 Minden léleknek meg kell értenie, hogy Krisztus a személyes Megváltója, s akkor a szeretet, a lelkesedés és a kitartás láthatóvá fog válni az életében… 

Titok, a nagy Babilon

Jelenések 17. fejezete bemutatja a hitehagyóvá lett vallási rendszert, ami az ószövetségi Babilon számos tanítását bevezette a kereszténység köreibe. 

 „Ahhoz, hogy megértsük Babilon természetét, vissza kell mennünk az első rá utaló bibliai feljegyzésig, Mózes első könyvéig. Sineár földjén, a síkságon kezdődött, Mezopotámia déli térségében, a mai Irak déli részén. Ott volt Babilónia. Ott építették fel Bábel tornyát, az emberi önteltség, magabízás és Istentől való függetlenedés. (1Móz 11:1-4. Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. (2) Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. (3) Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. (4) Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! /RÚF/) szimbólumát” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 43./old.)

Az Isten szavával való nyílt szembehelyezkedés motiválta az ősi Babilon területén Bábel tornyának építését. Az építők a saját dicsőségüknek akartak emlékművet állítani, de Isten összezavarta a nyelvüket. „Azért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét” (1Móz 11:9, ÚRK) – olvashatjuk 1Mózes beszámolójában.  

Annyira bűnös ez a rendszer, hogy ilyen képet fest róla az Írás: „részeg volt Jézus tanúinak és a szenteknek vérétől” (Jel 17:6, ÚRK). Szörnyűséges képek ezek Babilon romlottságáról.

A Jelenések 17. fejezetében említett asszony (Babilon) „bíborba és skárlátba” öltözve jelenik meg, aki „megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal... és az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak... anyja”. Így szól a próféta: „Látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” Majd János azt mondja Babilonról, hogy az „ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain” (Jel. 17:4, 18). Róma az a hatalom, amely oly sok századon át zsarnokoskodott a kereszténység uralkodóin. A bíbor és a vörös szín, az arany, a drágakövek és a gyöngyök elevenen ábrázolják a Szentszék fényűzését, és a királyokét is túlszárnyaló pompáját. Egy hatalomra se illik rá ennyire pontosan az a kijelentés, hogy "részeg vala a szentek vérétől”, mint erre az egyházra, amely oly kegyetlenül üldözte Krisztus követőit. Babilon ellen még az a vád is felmerül, hogy törvénytelen viszonyt tart „a föld királyai”-val. A zsidó egyház azért lett parázna, mert elfordult az Úrtól, és szövetségre lépett a pogányokkal. Rómát, amely világi hatalmak támogatását keresve hasonlóképpen megromlott, az Ige ugyanígy ítéli meg. (A nagy küzdelem) {GC 382.2} 

 A lelki Babilon lényegében emberi tanításokon alapuló, emberi gondolatokra épített és emberi hagyományok által támogatott vallást jelent. Egyfajta ember-alkotta vallás, amit talán briliáns vallási vezetők alakítottak ki, csakhogy az evangélium erejével és a Jézus által, nem erőszakra, hanem szeretetre épített egyházzal szemben. 

 A jelenések könyve bemutatja ezt a két vallási rendszert. Az első teljes bizalmat tanúsít Jézus iránt és az Igére támaszkodik, a második emberi tekintélyben bízik, emberekre, vallási tanítókra hagyatkozik. Az egyik Krisztusközpontú hit, ami az üdvösség tekintetében teljes egészében ráhagyatkozik Krisztus kegyelmére, áldozatára és engesztelésére. A másik a hit humanista megközelítése, amely az üdvösség kérdésében felváltja a Krisztusra való hagyatkozást az egyház tradícióinak követésével.

 Akik győzelemre törekednek, az ellenség kísértéseivel szembesülnek. Sátán próbálja megrontani azokat az elveket, amelyeket igyekeznek megőrizni azok, akik az Isten által eléjük állított magas mércét szeretnék elérni. A kísértő örül, ha téves elgondolások felé tudja vezetni a lelkeket, mígnem a nevüket kitörlik az élet könyvéből, és a gonoszok közé soroltatnak. Csak úgy győzhetünk, ahogy Jézus Krisztus is győzött – teljes szívvel engedelmeskedve Isten összes parancsolatának. Az igazi vallás a parancsolatok iránti engedelmességet jelenti. – This Day With God, 322./old.

A harag bora

 

A bukott egyházi rendszer nemzetközi szinten, világszerte képes befolyásolni a népeket megtévesztéseivel. Sátán nagy haragra gerjed, mert az evangéliumot hirdetik „minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek” (Jel 14:6), „Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon” (Mt 24:14, ÚRK), ezért mindent megtesz, amit csak tud, hogy lekösse „a föld lakosainak” (lásd Jel 17:2) a gondolatait. 

 Jel 17:2 verse folytatja a magyarázatot a nagy Babilon titkáról, amikor kijelenti, hogy vele „paráználkodtak a föld királyai”. Mit jelent a paráznaság? Tiltott, törvénybe ütköző egyesülést, a bukott egyházi rendszerben az állammal való egyesülést jelent. Az igaz egyházi rendszerben az egyház Jézus Krisztussal egyesül. A bukott egyház a föld politikai hatalmainál keresi az erőt és a tekintélyt, az államtól várja rendeleteinek kötelezővé tételét. Nem Jézustól mint igaz Fejétől nyer erőt, hanem az állam pártfogására számít.

 Jel 17:2 folytatja drámai bemutatóját: „az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” Az Újszövetségben a tiszta szőlőlé Krisztus romlatlan, tiszta vérét jelképezi, amit megváltásunkért ontott a kereszten. [Mt 26:27-29. Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. /RÚF/] „Ez a pohár az új szövetség az én véremben” (Lk 22:20, ÚRK) – mondja Jézus. 

Amikor az evangélium tiszta, új borát elferdítik és Isten Igéjének tanításait felcserélik emberek, vallási vezetők tanításaival, az „Babilon bora.” (Lásd Mt 15:9. Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.” /RÚF/)

Figyeljük meg azt is, hogy Isten kihívja népét Babilonból. Más szóval: bármennyire romlott és gonosz is legyen egy rendszer, a hatása olyan széleskörű, hogy a tagjai közé gyűjti, legalábbis egy időre Isten hűségeseit, akiket így nevez: „én népem.” (Jel 18:4) Azonban eljön az idő, amikor Isten majd kihívja őket a romlott, rossz rendszerből, ami romlottsága, rosszasága miatt leomlik és „ördögök lakhelyévé… és minden tisztátalan és utálatos madár börtönévé” (Jel 18:2, ÚRK) lesz.

Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy imádatuknak Ő az egyedüli tárgya, és semmilyen áron, még az életük árán sem lehet őket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hűséges szív számára az örök Isten Igéje mellett bűnös, halandó emberek parancsai elvesztik jelentőségüket. Az igazságnak engedelmeskednek, legyen bár börtön, száműzetés vagy halál a következménye…

 Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Isten leggyengébb szentjét sem. Hatalmas erejű angyalok megoltalmazzák őket, és az érdekükben Jahve kinyilatkoztatja önmagát, mint az „istenek Istene”, aki mindenképpen meg tudja menteni a benne bízókat. – Próféták és királyok, 512-513./old.

A város, aminek Zűrzavar a neve

 „Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya, és vele vannak a hivatalosak, a választottak és a hűségeseké.” (Jel 17:14, ÚRK) 

 A jelenések könyve két asszony szimbólumával foglalja össze a nagy küzdelem témáját: az egyik a 12. fejezetben a napba öltözött nő, a másik pedig a bíborba és skarlátba öltözött nő a 17. fejezetben.

Jelenések 12. fejezetében találjuk a napba, vagyis Krisztus ragyogó dicsőségébe öltött asszony meglepő szimbólumát, aki hűséges ahhoz, akit igazán szeret, Jézushoz. Nem szennyezik be a hamis tanítások romlottságai. A Biblia egészében a tiszta asszony jelképezi Jézus menyasszonyát, az igaz egyházat. Jer. 6:2. versében a próféta kijelenti: „A szép és elkényeztetett asszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát.” A „Sion leánya” vagy a hűséges asszony kifejezés vonatkozik Isten népére.

Ezzel szemben a hitehagyást a Biblia a paráznasághoz vagy a házasságtöréshez hasonlítja. (Jak 4:4. Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek. /RÚF/). Ezékiel így kesergett Izrael lázadása és hűtlensége miatt: „Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el!” (Ez 16:32) 

 A „Babilon” kifejezés a „Bábel” szóból ered, és zűrzavart jelent. Babilon a Szentírásban a hamis vagy hitehagyó vallások különböző formáit jelöli. A Jelenések könyve 17. fejezetében Babilont egy asszony ábrázolja. A Biblia ezzel a képpel az egyházat szimbolizálja: az erényes asszony a tiszta egyházat, a gonosz asszony pedig a hitehagyó egyházat jelképezi. – A nagy küzdelem, 381./old.

Jel 12:17. Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele /RÚF/

 Jel 17:14. Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek. /RÚF/ Az évszázadok során Istennek mindig volt egy népe, akik hűségesek maradtak hozzá.

Jel 14:8. "Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet./RÚF/ Jel 17:1-2.  

János az 1. század vége felé írta meg A jelenések könyvét. Ekkorra Babilon ősi városa romokban hevert, por lepte. Már hosszú évszázadokkal az előtt elpusztult, hogy az apostol leírta a könyv üzeneteit. A jelenések könyve Babilon városát a végidei Babilon előképeként, szimbólumaként jeleníti meg. Próféciáiban ez jelképezi a hamis vallási rendszert, amelynek az ókori Babilonhoz hasonló jellemzői vannak. Az ősi Babilon vezérelvei húzódnak meg a mai, lelki Babilon struktúrája mögött.

Jelenések 17. fejezetében említett asszony (Babilon) „bíborba és skarlátba” öltözve jelenik meg, aki „megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal… és az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak… anyja”… 

Róma az a hatalom, amely oly sok századon át zsarnokoskodott a kereszténység uralkodóin. A bíbor és a vörös szín, az arany, a drágakövek és a gyöngyök elevenen ábrázolják a Szentszék fényűzését és a királyokét is túlszárnyaló pompáját. Egy hatalomra se illik rá ennyire pontosan az a kijelentés, hogy „részeg vala a szentek vérétől”, mint erre az egyházra, amely oly kegyetlenül üldözte Krisztus követőit. Babilon ellen még az a vád is felmerül, hogy törvénytelen viszonyt tart „a Föld királyai”-val. A zsidó egyház azért lett parázna, mert elfordult az Úrtól, és szövetségre lépett a pogányokkal. Rómát, amely világi hatalmak támogatását keresve hasonlóképpen megromlott, az Ige ugyanígy ítéli meg. EGW – A nagy küzdelem, 382./old. 

Az utolsó nagy csata két szembenálló sereget mutat. Az egyik oldalon az ég és Föld Teremtője áll. Az Ő oldalán állókon rajtuk a jele. Engedelmesek parancsolatai iránt. A másik oldalon a sötétség fejedelme áll a hitehagyást és lázadást választókkal.  

Imádság a bibliai tanítások világában

1. A „titkos ima”, mint olyan nem tartozik az alapvető bibliai tanítások világához. Jézus sem erre tette a hangsúlyt, hanem a magamutogató kegyességet és a bensőséges kegyességet állította szembe egymással. Máté evangéliumának a hatodik fejezete, a hegyi beszéd egyik részlete az egyetlen hely, ahol nyíltan beszélt a kérdésről. Három formában állította szembe a hivalkodó farizeusi és a bensőséges keresztény lelkiséget: (1) beszélt az adakozásról (Mt 6,1-4), és azt mondta, hogy adakozzunk titokban, mert „a te Atyát, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz” téged (Mt 6,4). (2) Az imáról szintén azt mondta: imádkozzunk Atyánkhoz, „aki rejtve van”, de „látja, amit titkon teszel, és megjutalmaz téged” (Mt 6,5-6). (3) Végül azt is mondta, hogy ne böjtöljünk látványosan, hogy böjtölésünket ne az emberek lássák, hanem Atyánk, aki rejtve van, de látja, ami titokban történik, és megjutalmaz minket (Mt 6,16-18). Mind a három eset a kegyesség intimitására, bensőségességére, és a kegyes ember alázatára teszi a hangsúlyt. Sátán szóba se jön az ügyben, hacsak abban nem, hogy a lelkiségünkkel való hivalkodás a gőg és a kevélység egyik megnyilatkozása, ami az ördögtől van.

2. Ellen G. White is hasonló szellemben foglalkozik a kérdéssel, bár nála van egy olyan elem, ami – bár nem mond ellent Jézus szavainak – más szempontot is hozzáad ehhez. „A családi légkörben és nyilvánosan mondott imák nem elegendők. Csendben és egyedüllétben öntsd ki szívedet; imád csak annak füléhez jusson, ki azt meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg ezen kéréseket. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól; elsősorban az izgalomtól. Nyugodtan, de buzgón hatoljon fel imád Istenhez! Állandó és gyógyító lesz az a befolyás, mely Tőle árad, ki a titkokat látja s akinek fülei mindig nyitva vannak azok részére, akik szívük mélyéből hozzá kiáltanak. Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, melyek erőt és kitartást kölcsönöznek a Sátán elleni küzdelemben. Isten a mi erősségünk örökkön örökké! (SC 98.2).

Ellen G. White a külső befolyás és az izgalom elkerülése miatt javasolja, hogy imádkozzunk magányosan is. Vannak dolgok, amelyek társasági életünkkel állnak kapcsolatban, ezekért másokkal együtt imádkozunk, de vannak olyan belső lelki harcaink, amelyek nem tartoznak másokra, ezeket „csendes egyedüllétben” hozzuk az Úr elé. Lényegében ezt a gondolatot találjuk a hegyi beszéd magyarázatáról szóló könyvében is: „A rejtett helyen, ahol egyedül vagyunk, legtitkosabb kívánságainkat és vágyainkat is kiönthetjük a végtelenül irgalmas Isten előtt. Amikor a magányban lelkünk elcsendesedik, szívünkhöz is szól majd hangja, amely mindenkor felel az emberi fájdalom és nyomor kiáltására” (MB 84.3). A titkos imának tehát az a lényege, hogy kizárjunk minden olyan körülményt, ami megzavarná az Atyával való őszinte beszélgetés bensőséges voltát. Ez azért fontos, mert „szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá” (SC 93.2).

3. Itt szeretnék szólni a harmadik gondolatról, hogy Sátánt ki tudjuk-e zárni az imából, és ezáltal létre tudunk-e hozni egy olyan titkos, kódolt beszélgetést Istennel, amit az ördög nem tud befolyásolni. Ez a gondolat markánsan jelen van a karizmatikus mozgalmakban, akik szerint nyelveken szólásra azért van szükség, hogy olyan közös nyelvet beszélhessünk Istennel, amit az ördög nem ért. Két gondom van ezzel: (1) az ördög sokkal okosabb és tapasztaltabb annál, sem hogy mi túl tudnánk járni az eszén. Emberi oldalról nincs esélyünk rá, hogy megvédjük magunkat vele szemben. (2) Erre nincs is szükségünk, mert amikor imádkozunk az Istenség harmadik személyének, a Szentléleknek a védelme alatt vagyunk. Ő gondoskodik róla, hogy távol tartsa Sátán zavaró szándékát. Pál apostol határozottan tanította ezt: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért” (Rm 8,26-27).

Helyezzük tehát imaéletünket a Szentlélek vezetése alá, és legyünk bölcsek: beszéljük meg Istennel személyes dolgainkat a csendes kamra magányában, közös dolgainkat azokkal együtt, akiket érint, és bízzunk abban, hogy a Szentlélek felemel és összeköt bennünket Istennel, miáltal imánk meghallgatásra talál. Nem mindig abban a formában, ahogy elmondtuk, de mindig úgy, ahogy javunkat szolgálja, mert „tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Rm 8,28). (Dr Szilvási József)