Szentháromság harmadik személye

"Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy." (1 Ján. 5:7)       A Szentlélek adománya által születünk újjá, és e nélkül Krisztus áldozata hiábavaló lenne. A gonosz hatalma századokon át egyre erősödött, és az emberek bámulatos módon hódoltak be ennek a sátáni befolyásnak. A bűnt csak a Szentháromság harmadik személye, e hatalmas követ által lehet visszautasítani és legyőzni, aki nem csekélyebb hatalommal, hanem isteni erejének teljességével jön el. A Lélek teszi hatékonnyá azt, amit a világ Üdvözítője elvégzett. A Lélek az, aki megtisztítja a szívet. A Lélek által válik a hívő isteni természet részesévé. Krisztus azért adta isteni erőként Lelkét, hogy az legyőzze örökölt és szerzett hajlamainkat a rosszra, és saját jellemének lenyomatát örökítse meg egyházán. (Review and Herald, 1908. november 19.)

Jánosnak az Úr követeként kellett fellépnie, hogy feltárja az embereknek Isten világosságát. Új irányba kell terelnie gondolataikat. Rá kell ébresztenie őket Isten kívánalmainak szentségére, arra, hogy szükségük van tökéletes igazságosságára. Az ilyen követnek szentnek kell lennie. A benne lakozó isteni Szentlélek templomává kell válnia. Annak érdekében, hogy küldetését betölthesse, egészséges testtel, szellemi és lelki erővel kell rendelkeznie. Uralnia kell étvágyát, szenvedélyeit, összes képességét, hogy olyan rendületlenül állhasson a különböző helyzetekben is, mint a puszta sziklái és hegyei

A Szentlélek az, aki az elsötétült elmékbe az igazság Napjának ragyogó sugarait közvetíti. A szentlélek az, aki az embert az örökkévalóság igazságának ismeretére vezeti. A Szentlélek mutatja be az igazság erkölcsi mércéjét, meggyőzvén ezzel az embereket a bűnről. A Szentlélek az, aki Isten szerinti szomorúsággal segíti azok megtérését, akik nem érezték eddig a megtérés szükségét, hitet támasztva bennük az iránt, Aki egyedül képes megmenteni minden bűnből. A Szentlélekaz, aki a jellem átalakításán dolgozik úgy, hogy a mulandó és ideiglenes dolgok iránti vonzalmunkat a halhatatlan örökségre, az örök érvényű dolgokra irányítja. A Szentlélek újjáteremti, megtisztítja, megszenteli az ember lényét, hogy a királyi család tagjává, a mennyei Király gyermekévé váljék. (Signs of the Times, 1893. április 17.)

 A hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. A Szentlélek hit által juthat be a szívbe és teremthet benne szentséget. Nem lehet valaki Krisztus küldötte és nem végezheti Ura munkáját anélkül, hogy ne működnék együtt Istennel a Szentlélek által. Csak úgy válhatunk alkalmassá a mennyre, ha jellemünk átalakul; Krisztus igazsága lesz a megbízólevelünk, hogy az Atyához járulhassunk. Isteni természet részeseivé kell válnunk, elkerülve a romlottságot, mely a kívánság által van a világban. A Szentlélek befolyása által napról napra formálódnunk kell; mert a Szentlélek munkája az, hogy nemesíti az ízlést, megszenteli a szívet és bemutatja a léleknek Jézus hasonlíthatatlan szépségét. 

A Szentlélek elleni bűn - A Szentlélek elleni bűnt senki se tekintse titokzatosnak, megfoghatatlannak. A Szentlélek elleni bűn a bűnbánatra, megtérésre való fölszólításnak való következetes szembeszegülés. (Szemle és hírnök 1897 június 29)

Gedeon jelt kért Isten angyalától

 "És az Úr hozzá fordula, és monda: Menj el ezzel a te erőddel és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged? És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert." (Bír 6:14-16)

Gedeon a Manassé törzséből való Jóás fia volt. Annak a résznek, amelyhez ez a család tartozott, nem volt vezető szerepe, de Joás családja kitűnt bátorságával és becsületességével. Joás bátor fiairól azt mondják, "[...] mindenik olyan arcú, mint egy-egy királyfi" (Bír 8:18). A midiánitákkal való küzdelemben egy kivételével mind elestek, és ez az egy félelmetessé tette nevét a portyázók előtt. Az Úr hívta el Gedeont, hogy szabadítsa meg népét. ő ebben az időben gabonacsépléssel foglalatoskodott. Kevés gabonát elrejtett, de nem mervén azt kicsépelni a szokásos cséplőpadon, a borsajtóhoz közeli helyhez ment. Mivel még messze volt a szőlőérés ideje, ezért kevés figyelmet fordítottak most a szőlőskertekre. Amint Gedeon titokban és csendben dolgozott, szomorúan fontolgatta népe sorsát és azt latolgatta, hogyan lehetne népéről az elnyomók igáját letörni. Gedeon jelt kért, hogy az, aki most megszólította, a szövetség Angyala-é, aki a múltban Izraelért tevékenykedett. Isten angyalai, akik egykor Ábrahámmal beszéltek, ottmaradtak, hogy vendégszeretetében részesüljenek. Most Gedeon is arra kérte a mennyei hírnököt, maradjon nála vendégül. Sátorába sietvén, szűkös készletéből gödölyét és kovásztalan kenyeret készített és eléje tette. De az angyal megparancsolta néki: "[...] Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá" (Bír 6:20).Gedeon úgy cselekedett, és ekkor megkapta a kívánt jelt. Pálcájával az angyal "[...] megérinté a húst, és a kovásztalan kenyeret; és tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket" (Bír 6:21). Ekkor az angyal eltűnt szemei elől.

Gedeon nem merte vállalni a sereg vezetését, amíg nem kapott további bizonyítékot, hogy Isten hívta el erre a feladatra, és hogy vele lesz. Így imádkozott: „Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amiképpen mondottad, ímé egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz lesz, erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izraelt, amint mondottad.” Másnap reggel a gyapjú nedves volt, míg a föld száraz. De most kétely ébredt benne, mivel a gyapjú természeténél fogva magába szívja a nedvességet, ha egy kicsi is van a levegőben. A próbának egyértelműnek kell lennie. Ezért most azt kérte, hogy fordított legyen a jel, és közben esedezett, hogy Isten ne nehezteljen különleges óvatosságáért. Kívánsága teljesült. Ezen felbátorodva Gedeon kivezette csapatait, hogy megütközzön a betolakodókkal.(Pátriárkák és próféták)

   Istennek népéért véghez vitt csodáit a legegyszerűbben írja le a Biblia. Amikor az emberek teljesen az Úrnak szentelik magukat, akkor Ő felhasználja őket, hogy munkáját előrevigyék a földön. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden sikerünkért Istent illeti a dicsőség és a tisztelet, mert minden képesség és erő tőle származó ajándék.
  Az Úr a legvégsőkig megpróbálja azok hitét és bátorságát, akiket szolgálatában felelősséggel bízott meg. A látszat gyakran vészjósló, azonban Isten megerősíti a segítségre tett ígéretét, még ha ingadoznék is a hit. "Így szól az Úr" - ez legyen szilárd bizalmunk alapja, függetlenül az emberi okfejtésektől, vagy hogy egyes részletek lehetetlennek tűnnek.
  Gedeon és csapatának tapasztalata az egyszerűség és a hit leckéjét tanítja. A vezető, akit Isten kiválasztott, nem töltött be magas tisztséget Izraelben, nem volt fejedelem, lévita vagy pap. Azt gondolta magáról, hogy apja házában ő az utolsó. Az emberi tekintet nem őt választotta volna ki, de Isten látta Gedeonban a becsületességet és az erkölcsi bátorságot. Nem önmagában bízott, hanem kész volt az Úr tanítására figyelni és szándékát véghezvinni.
  Isten választása nem függ magas tisztségtől, nagy érdemtől vagy széles körű ismerettől. Az ilyen emberek gyakran büszkék és önelégültek, úgy érzik, hogy van illetékességük rendelkezni és véghezvinni terveiket az Úr tanácsa nélkül. Leszakadnak az igaz szőlőtőről és száraz, gyümölcstelen fonnyadt ággá válnak.
  Az Úr az emberi kérkedést szégyenné változtatja. De Ő sikeressé teszi a leggyengébb erőfeszítést, a nem sokat ígérő módszert is, ha az isteni útmutatás alapján alázattal és bizalommal indulnak el. (Signs of the Times, 1881. június 30.)

A kereszténység két nagy csoportja

 

"És láttam, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett, de az ő halálos sebe meggyógyíttatott; és csodálván, az egész föld követte a fenevadat.” (Jel 13,3) 

„A pápaság iránti mély hódolatában az Egyesült Államok nem lesz egyedül. Róma befolyása azokban az országokban, amelyek egyszer már elismerték hatalmát, még korántsem szűnt meg.” (A nagy küzdelem, 579. o., Korszakok nyomában, 514. o.)

„Az utolsó nagy összetűzésben a szombat különleges kérdéskör lesz az egész kereszténységben. Világi és vallási vezetők szövetkeznek majd, hogy kierőszakolják a vasárnap megünneplését, és minthogy a mérsékeltebb rendeletek kudarcot vallanak, kényszerítő törvényeket vezetnek be. Arra késztetnek, hogy azt a néhány embert, aki szembeszegül az egyházzal és az ország törvényeivel, nem szabad megtűrni… Az óvilág romanizmusa és az újvilág protestantizmusa hasonló eljárást követ azokkal szemben, akik tisztelik az isteni előírásokat.” (Spirit of Prophecy IV., 444–445. o.)

„Az ún. keresztény világ nagy és döntő események színtere lesz. Felelős tisztséget betöltő, hatalmat gyakorló férfiak a lelkiismeretet ellenőrzés alá vonó törvényeket adnak majd ki a pápaság példája nyomán. Babilon minden nemzetet megitat paráznasága haragborával. Minden nemzet részes lesz ebben (Jel 18,3–7).

A harmadik angyal üzenetének figyelmeztetése a jövendölésben úgy jelenik meg, mint amelyet hangos szóval hirdet az ég közepén repülő angyal, és ez majd felkelti a világ figyelmét (Jelenések 14. fejezet).

Ebben a küzdelemben az egész kereszténység két nagy csoportra oszlik: azokra, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, és azokra, akik imádják a fenevadat és annak képét, s felveszik bélyegét. Noha az egyház és az állam egyesíti hatalmát, hogy azt is tegye »kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal« (Jel 13,16), hogy felvegyék a fenevad bélyegét, Isten népe mégsem veszi azt magára. A pátmoszi próféta látta őket, amint diadalt arattak a fenevadon, annak képén, bélyegén és nevének számán. Az üvegtengernél állnak, kezükben Isten hárfái, és éneklik Mózes és a Bárány énekét (Jel 15,2–3).” (A nagy küzdelem, 451. o., Korszakok nyomában, 401. o.) Maranatha

Akik a Teremtővel szállnak szembe

„A tíz szarv pedig, amelyet láttál, tíz király, olyanok, akik még birodalmat nem kaptak, de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal. Ezeknek egy a szándékuk, erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják.” (Jel 17,12–13)

„Amint közeledünk a végső válsághoz, rendkívül fontos, hogy az Úr követői között összhang uralkodjék. A világ háborúkkal és ellenségeskedéssel van tele, mégis egyetlen vezető – a pápai hatalom – alatt egyesülnek majd a nemzetek, hogy Isten tanúi ellen fordulva a Teremtővel szálljanak szembe.” (Bizonyságtételek VII., 182. o., magyar kiadás: 127. o.)

„Mi adja Babilon uralmának erejét? A protestantizmus, amely azt vallja, hogy a Bárány természete és lelkülete lakik benne és a mennyel áll szövetségben, de valójában a sárkány hangján szól. Sötét hatalom mozgatja őt. (…)

Egy lesz a gondolatuk. Egyetemes szövetség jön létre, amely hatalmát és erejét a fenevadnak adja. Így nyilvánul meg ugyanaz az erőszakos elnyomó hatalom a vallásszabadság ellen – annak szabadsága ellen, hogy a lelkiismeretünk parancsa szerint imádjuk Istent –, mint amilyet a pápaság tanúsított, amikor a múltban üldözte azokat, akik vissza merték utasítani a római vallás szertartásait. 

Az utolsó napok küzdelmeiben Isten népével szemben összefognak az összes romlott hatalmak, amelyek elpártoltak Isten törvényétől. Ebben a harcban a negyedik parancsolat szombatja lesz a fő kérdés, mivel a törvény szerzője a szombat parancsában nevezi magát az egek és a Föld Teremtőjének.” (HNA Biblia-kommentár VII., 983. o., „A Te igéd igazság”, 251. o.)

„E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – teszi Sátán csalásainak foglyává az embereket. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőként nyújtanak kezet a szakadékon át a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában.” (A nagy küzdelem, 588. o., Korszakok nyomában, 523. o.) Maranatha

Istentől kérjünk erőt és segítséget!

 

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.” (Mát 24,9)

„A vasárnap megünneplését kényszerítők merészsége és elszántsága egyre fokozódik, s a törvény szigorát is bevetik Isten parancsolatainak megtartói ellen. Bírsággal és bebörtönzéssel fenyegetik őket, egyeseknek pedig magas állást ajánlanak fel, s egyéb jutalmakkal és kedvezményekkel próbálják rávenni őket hitük megtagadására. De ők rendíthetetlenül így válaszolnak: »Mutassátok ki Isten Igéjéből a tévedésünket!« Így védekezett Luther is hasonló körülmények között. A törvényszék elé állított hívők ékes bizonyságot tesznek az igazságról, amelynek hallatán egyesek állást foglalnak Isten minden parancsolata mellett. Így jut el az igazság olyan emberek ezreihez is, akik különben mit sem tudnának róla.

Isten szavának becsületes követői lázadóknak fognak minősülni. Szülők, akiket Sátán elvakított, durvák és kemények lesznek hívő gyermekükhöz. A gazda és gazdasszony sanyargatja az Isten parancsolatait megtartó szolgát. »A szeretet meghidegül.« Gyermekek veszítik el otthonukat és örökségüket. Szó szerint teljesednek majd Pál szavai: »Mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.« (2Tim 3,12) Az igazság egyes követőit, akik nem hajlandók megünnepelni a vasárnapot, börtönbe vetik, másokat elűznek hazájukból, s lesznek, akik rabszolgasorsra jutnak. 

Az üldözés idején Isten szolgáinak hite próbára lesz téve. Ezek a követek híven fogják tolmácsolni a figyelmeztetést, csak Istenre és Igéjére figyelve. Isten Lelke munkálkodik a szívükben, és szólásra készteti őket. Szent lelkesedéstől fűtve, és a mennyei sugallat késztetésére indulnak munkába. Nem mérlegelik, hogy az Úrtól rájuk bízott igék hirdetésének milyen következményei lesznek. Nem törődnek földi érdekeikkel, és nem igyekeznek megőrizni sem a hírnevüket, sem az életüket. De egyesek a támadások és gyalázkodások pergőtüzében rémülten kiáltják: »Ha előre láttuk volna szavaink következményeit, csöndben maradtunk volna!« Sátán akadályokat gördít útjukba. Kegyetlen kísértéseivel ostromolja őket, és úgy látják, hogy a munka, amelyre vállalkoztak, messze meghaladja képességeiket. Félő, hogy belebuknak. Elmúlt a lelkesedés, amely fűtötte őket. Mégsem tudnak viszszafordulni. Érezve tehetetlenségüket, a Mindenhatóhoz sietnek erőért.” (A nagy küzdelem, 607–609. o., Korszakok nyomában, 540–542. o.)

Üdvözítőnk az élet kenyere

 Lelkek éheznek az élet kenyere és vize után, de mi ez annak, akinek szíve a világon csügg. Ha szavukkal nem is, cselekedeteikkel sokan ezt mondják: „Nem adhatom fel érdeklődésemet ezek iránt a földi kincsek iránt, hogy így biztosítsam számomra az örökkévalót. Az eljövendő élet túlságosan távolinak tetszik számomra ahhoz, hogy számításba vegyem. A földi javakat választom és vállalom a jövő kockázatát. Isten kegyelmes és jó.” – Rest szolga! Ha megmaradsz ezen az úton, sorsod a képmutatókéval és a hitetlenekével lesz egyenlő. A klubhelyiség szeretete, a vacsorák és a világi társak, Belsazár ünnepségéhez hasonlóan, az Istenről való elfeledkezéshez és nevének megbecstelenítéséhez vezetnek.  (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet) 

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is, az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:27, 51). Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, és ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá. 

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük.

Amikor Jézus ezt mondta a tömegnek: „Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak (Jn 6:33), akkor valaki a tömegből ezt mondta: „Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!” (34) Közöttük volt az, de nem az élet kenyere ként ismerték fel. Jézus ekkor nyíltan megmondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”(35 vers)

Táplálkozzatok Isten igéjéből s észreveszitek, hogy az valóban az élet kenyere. Krisztus mondta: „Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak.” Magyarázatul hozzáfűzi: „A lélek az, amely megelevenít. A test nem használ semmit. A szavak, melyeket szólok hozzátok, élet és lélek." (Ján.6:63)

Krisztus szava az élet vize

 Azon a reggelen a pap azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megütésére emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát: üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta megsemmisíteni, de a megütött sziklából élő víz folyt. Amint Jézus beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: "Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)  (Jézus élet)

 Minden igazi tanítvány misszionáriusként születik az Isten országába. Aki iszik az élet vizéből, az élet forrásává válik. Az elfogadóból továbbadó lesz. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a sivatagban, amely azért buzog, hogy felüdítsen mindenkit, és a pusztulás előtt állókban vágyat ébresszen az élet vize után.

Kész volt befogadni a legnemesebb kinyilatkoztatást, mivel érdekelték az Írások, és a Szentlélek már felkészítette, hogy több világosságot tudjon befogadni. Tanulmányozta az ígéretet: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5Móz 18,15) Szerette volna megérteni ezt a próféciát. A világosság már bevilágított elméjébe. Az élet, a lelki élet vize, amit Krisztus ad minden szomjas léleknek, kezdett buzogni szívében. Az Úr Lelke munkálkodott benne.

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük. (A keresztény nevelés alapjai)

A kereszténység a társas kapcsolatok útján lép érintkezésbe a világgal. Mindazoknak, akik mennyei világosságot kaptak, fényt kell árasztaniuk a jobbik utat nem ismerők sötét ösvényére. A Krisztus Lelke által megszentelt közösségi befolyásunkat fel kell használnunk arra, hogy embereket Krisztushoz vezessünk. Nem szabad Krisztust sóvárgott, szent és drága kincsként szívünkbe rejteni, és e kincsnek csak egymagunk örülni. Krisztusnak azzá kell lennie bennünk, mint az a forrás, amelyből az örök élet vize fakad, hogy felüdítse mindazokat, akikkel érintkezünk! (A nagy orvos lábnyomán)

Élete által Krisztus olyan vallást alapított, amelyben nincsen társadalmi osztályvagy valláskülönbség, amelyben a zsidók és pogányok, szabadok és szolgák valóságos testvéri közösségben kapcsolódnak össze és egyenlők Isten előtt. Tevékenységüket nem befolyásolja politikai kérdés. Jézus nem tett különbséget felebarát és idegen, barát és ellenség között. Az élet vize után szomjazó lélek indította meg szívét.

Megtérés

 

„Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9, ÚRK)

„Amikor az ember megtér és megszentelődik, megbékül Istennel, mert összhangba kerül Isten törvényének elveivel. A bűnös ezáltal megbékül Istennel. Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel. »A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti« (Róm 8:7). De »úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta«, hogy az ember megbékülhessen Istennel és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia, felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés, amely nélkül – mondja Jézus – az ember »nem láthatja az Isten országát«. 

 Az első lépés az Istennel való megbékéléshez a bűn belátása… Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. 

A törvény tükör, amely megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűneire, de nem gyógyítja ki belőlük. Míg életet ígér az engedelmeseknek, kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. A bűnösnek meg kell bánnia bűneit Isten előtt, akinek törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában. Így kap bűnbocsánatot »az előbb elkövetett bűnök«-re, és isteni természet részesévé lesz. Ő Isten gyermeke; a fiúság Lelkét kapta, aki által így kiált: »Abba, Atyám«!” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 402 o.)

Emberi bölcsesség vagy Isten bölcsessége

 "Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1Kor 2:5)

 „Korunkra jellemző a hűtlenség, a hitehagyás. A világban az önteltség és az önfelmagasztalás lelkülete mutatkozik meg. Az emberek azzal kérkednek, hogy megvilágosodtak, ami valójában elvakító elbizakodottság, mert szemben állnak Isten nyilvánvaló Szavával. Sokan magasztalják az emberi értelmet, bálványozzák az emberi bölcsességet és emberek véleményét Isten kinyilatkoztatott bölcsessége fölé helyezik… Az önmagukat keresztényeknek vallók hatalmas tömegei nem értik, milyen veszélyes Isten törvényének a megszegése. Nem ismerik fel, hogy a megváltás csakis Krisztus vére árán lehet a miénk…

 Az emberek Isten Igéjénél értékesebbnek tartják a csalóka filozófiát és a tudományt – amit tévesen hívnak annak. Nagy mértékben teret nyert az a felfogás, hogy az ember megváltásához nincs szükség az isteni Közbenjáróra. A világ úgynevezett bölcsei különféle elméleteket dolgoztak ki az ember felemeléséért, amelyeket inkább elhisznek, amelyekben jobban bíznak, mint Isten igazságában, ahogyan azt Krisztus és apostolai tanították. 

 Az Úr szeretné, ha mindannyian egyénileg kutatnánk az Írásokat, hogy megismerjük a nagyszerű megváltási tervet, és amennyire az emberi elme számára lehetséges, befogadjuk ezt a hatalmas témát, így Isten Lelke által megvilágosítva megértenénk a szándékát. Szeretné, ha felfognánk valamit szeretetéből, ami miatt engedte meghalni Fiát, hogy szembeszálljon a gonoszsággal, eltávolítsa Isten alkotásaiból a bűn szennyező foltjait és Krisztus nekünk tulajdonított igazsága által visszaállítsa az elveszettet, nemesítse és felemelje a lelket eredeti tisztaságára. Az elbukott emberi faj helyreállításának egyedüli módja a vele egyenrangú, isteni tulajdonságokkal bíró Fia odaajándékozása volt… 

 Isten olyan tulajdonságokkal ruházta fel az embereket, hogy képesek vagyunk méltányolni Őt, és bár az ember fellázadt Isten ellen és megpróbálta mások imádatával kitölteni a helyét, egyedül az igaz Isten képes megadni azt, ami után a lélek vágyódik” (Ellen G. White: That I May Know Him. 206./old.)

A gonoszság csírája

 

Sátánnak az egész világegyetem érdekében, amelynek korszakai szünet nélkül peregnek, alaposabban ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádját igazi megvilágításban lássa minden teremtett lény, és hogy Isten igazságossága, irgalma és törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon.

  Sátán lázadása tanulságul szolgál a világegyetem számára az egymást követő századok során; örök bizonyságul a bűn jellegéről és borzalmas következményeiről. A sátáni elv megvalósulása, az emberekre és angyalokra gyakorolt hatása mutatja, mi következik Isten tekintélyének félretevéséből. Nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten kormányzatának és törvényének létével fonódik össze minden teremtményének jóléte. E lázadás szörnyű emléke örök időkön át védeni fogja a szent lényeket a törvényszegés természetének fel nem ismerésétől, a bűn elkövetésétől és a büntetéstől.
  A mennyben folyó küzdelem utolsó percéig a nagy bitorló igazolni próbálta magát. Amikor elhangzott a kijelentés, hogy Sátánnak összes hívével együtt el kell a boldogság honát hagynia, a lázadó vezér arcátlanul kimondta, hogy semmibe veszi a Teremtő törvényét. Megismételte azt az állítását, hogy az angyaloknak nincs szükségük irányításra, hanem hagyni kell, hogy tegyék azt, amit tenni akarnak, és akaratuk mindig jól fogja őket irányítani. Isten törvényeit a szabadság korlátjának bélyegezte, és kijelentette: el kell törölni a törvényt, hogy a mennyei seregek a törvény korlátjától megszabadulva a lét magasabb, dicsőségesebb szintjére juthassanak.
  Sátán és követői a lázadás minden felelősségét egyhangúan Krisztusra hárították. Azt mondták, ha Isten nem feddte volna meg őket, akkor nem lázadtak volna fel. E makacs és kihívóan hűtlen őscsaló híveivel együtt megpróbálta megdönteni Isten kormányzását.

  Tiszteletlenül azt állították, hogy egy' elnyomó hatalom ártatlan áldozatai. De végül el kellett hagyniuk a mennyet.
  Ugyanaz a szellem, amely lázadást szított a mennyben, a földön még mindig lázadást sugall. Sátán ugyanazt a módszert alkalmazza az emberek között, amit egykor az angyaloknál. Az ő szelleme uralja az engedetlenség fiait, akik hozzá hasonlóan igyekeznek lerombolni Isten törvényének korlátait, és szabadságot ígérnek a parancsolatok áthágóinak. A bűn megfeddése ma is gyűlöletes és ellenállást vált ki az emberekben. Amikor Isten intő üzenetei érintik a lelkiismeretet, Sátán arra indítja az embert, hogy igazolja magát, és próbáljon másokat is rábírni a bűneivel való egyetértésre. Az ember ahelyett, hogy hibáit kijavítaná, felháborodást szít a dorgáló ellen, mintha ő volna a probléma egyedüli oka. (Korszakok nyomában 444-445 old.)