Időrendi táblázat (i.e. 1951 – 457)

(http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/idoren)

Időrendi táblázat (i.e. 1951 – 457)

Az ószövetségi kronológia alapja:

Gal. 3:17; I.Móz. 15:13; II.Móz. 12:40 és I.Kir. 6:1

Az ősatyák kora

1951	Ábrahám születése
1942	Sára születése
1876	Ábrahám elhívása
1851	Izsák születése
1815	Sára halála
1811	Izsák és Rebeka házassága
1791	Ézsaú és Jákób születése
1776	Ábrahám halála
1750-1580	Hikszosz-fáraók uralkodása Egyiptomban
1700	József születése
1683	Józsefet eladják testvérei
1670	A hét bő esztendő kezdete
1663	A hét szűk esztendő kezdete
1661	József testvéreinek látogatása
1661	Jákób és családja Egyiptomba költözik
1644	Jákób halála
1590	József halála
1661-1446	Izráel népe 215 évig tartózkodik Egyiptomban (Jákób odaérkezésétől a kivonulás időpontjáig)
1876-1446	Ábrahám elhívásától a kivonulásig tehát az ősatyák 430 esztendeig tartózkodtak Egyiptom és az akkori időben szintén egyiptomi fennhatóság alatt levő Kánaán földjén

Mózes kora

1526 körül	Mózes születése
1486	körül Menekülése Egyiptomból
1446	Visszatérése Egyiptomba
1446	Kivonulás Egyiptomból
1446-1406	Pusztai vándorlás
1406	Mózes halála
1406/5	Izráel népének honfoglalása
1400-1366	Békeidőszak Józsué és a vének alatt

A bírák kora

1366-1358	Nyolc éves elnyomás a mezopotámiai király alatt
1358	Otniel szabadítása, 40 éves nyugalom
1300	Ehud szabadítása a 18 éves moábita elnyomástól, 80 esztendős nyugalom
1253	Debóra és Bárák szabadítása, nyugalom 1227-ig
1213	Gedeon szabadítása a 7 éves midiánita elnyomás alól; Gedeon a bíró 1173-ig
1173-1170	Abimélek királysága Sikem felett
1170-1083	Tola, Jáir, Jefte, Ibsán, Elon és Abdon szabadítása és bíráskodása
1120	A filiszteus elnyomás kezdete
1105-1085	Sámson bíráskodása
1140-1100	Éli főpap és bíró
1100-1080	Sámuel 20 éves tanítói szolgálata
1081	A filiszteusok legyőzése Ében-Ézerben
1081-1050	Sámuel, Izráel utolsó bírája

Az egységes királyság

1050-1011	Saul királysága
1011-970	Dávid királysága
971-931	Salamon királysága
967/66 - 960/59	A jeruzsálemi templom építése

A megosztott királyság kora

I Z R Á E L			J Ú D A
Próféták	Királyok		Királyok		Próféták
Isten embere	931-910	I. Jeroboám	931-913	Roboám	Sémája
Ahija	910-909	Nádáb	913-911	Abija	Iddó Azáriás
	909-886	Baása	911-869	Asa	Obed
	886	Elah			Hanáni
	885-884	Zimri			Jéhu
	885-874	Omri			Jaháziel
Illés Mikeás	874-853	Akháb	872-848	Josafát	Eliézer
3 névtelen	853-852	Akházia	854-841	Jorám
	852-841	Jorám
Elizeus	841-814	Jéhu	841	Akházia
			841-835	Athália királyné
			835-796	Joás	Zakariás
	814-798	Joakház			Jóel(?)
Jónás	798-782	Joás	796-767	Amásia	2 névtelen
Hóseás	793-753	II. Jeroboám
Ámos			790-739	Uzziás (Azária)	Zakariás
	753-752	Zakariás
	752	Sallum
	752-742	Menáhem	750-736	Jótám	Ésaiás
	742-740	Pekája			Mikeás
	740-732	Pekah	735-715	Akház
Odéd	732-722	Hóseás	729-697	Ezékiás
	722	asszír hódítás
			697-641	Manassé	Habakuk
			641-639	Amon	Náhum(?)
			639-608	Jósiás	Jeremiás
			608	Joakház	Hulda
			608-597	Joákim	Sofóniás
			606/5	első fogolycsapat Babilóniába	Dániel
			597	Joákin második fogolycsapat	Ezékiel
			597-586	Sedékiás	Abdiás(?)
			586	Jeruzsálem teljes megsemmisítése
			606/5-536/5	a babiloni fogság
			536/5	Círusz rendelete
			519/8	Darius Histaspes rendelete
			457	Artaxerxes Longimanus rendelete	A hazatérés utáni próféták: Aggeus Zakariás Malakiás

Nabukodonozor álma az emberi történelem végéről

Dániel az első fogolycsapatokkal, i.e. 605-ben érkezett Babilonba, és körülbelül hetven éven át szolgált magasrangú hivatalnokként a királyi udvarban. Feddhetetlen jellemével, hitével az igaz Istent dicsőítette az idegenek között. Könyvében négy, az egész Föld történetét átfogó jövendölés található. Isten megbízásából azért írta le ezeket, hogy Isten hívő népe mindenkor tudja, hol tart a történelem, és megismerje az események isteni szemszögből való értékelését. E vázlatpróféciák egy adott időponttól egészen Jézus Krisztus második eljöveteléig és a Föld újjáteremtéséig mutatják be az emberi történelem fő vonulatait. 

Az első ilyen jövendölést Nabukodonozor babiloni király kapta Istentől, álom formájában (Dn. 2. fejezet), arra a kérdésére, hogy mi lesz az idők végén, „az utolsó napokban” (Dn. 2:28)? A királyt annyira megrázta az álom, hogy felébredve kiesett az emlékezetéből. Dániel próféta idézte fel neki ismét, értelmét is megadva.

Egy óriási, rettenetes arcú szoborban látta megtestesülni az emberi történelmet. Feje aranyból, válla, karja ezüstből, hasa, oldalai rézből, lábai vasból, lábujjai vas és agyag keverékéből voltak. Hatalmas méreteivel, fényességével és félelmetességével lenyűgözte a királyt. Ahogy szemlélte ezt a szoborkolosszust, kéz érintése nélkül leszakadt egy kő, ledöntötte azt lábáról, és darabokra zúzta, szétmorzsolta a szobrot. Majd felkapta a szél és elfújta, nyoma sem maradt. Az a kő pedig nagy heggyé lett és betöltötte az egész Földet (Dn. 2:28-35).

Az álom megfejtését is közölte a próféta a királlyal. Ezt mi most kiegészítjük a 7. fejezetben közölt, második vázlatpróféciával, ahol a fémek helyett vadállatok formájában jelentek meg az egymást követő hatalmak.

Az emberiség története, akárcsak a szobor arca, „rettenetes ábrázatú”. Híven tükrözi ez az arc a háborúk, hatalmi harcok szűnni nem akaró borzalmait. A fémek csökkenő értéke jelzi, hogy a technikai fejlődés ellenére az erkölcs és a vallásosság terén egyre mélyebbre süllyed az emberiség. De az agyaglábon álló történelem „nem emberi kéz” által fejeződik be. A leszakadó kő Jézus azonosítása szerint őt magát jelképezi (Mt. 21:42, 44; 7:24-25). Az ő második eljövetele zárja le a bűn történelmét! Egyedül az ő birodalma lesz örökkévaló!

Az addig egymást követő négy birodalom a következő: a babiloni – azon belül is Nabukodonozor uralkodása – az aranyfej. Jól jellemezte ez Babilont, ahol elképzelhetetlen bőségben volt az arany abban az időben. A hetedik fejezetben sasszárnyakkal ellátott oroszlánként jelenik meg, amely jellemző állata volt e területnek, és sokszor ábrázolták épületeiken. „Szárnyai kitépése”, és az oroszlánszívnek emberszívre cserélése ábrázolja hanyatlását, elerőtlenedését, amelyről (Belsazár lakomájánál) szólunk.

A következő fém az ezüstpénzt bevezető Médó-Perzsa Birodalom jelképe, amely leigázta Babilóniát – vadállat formája pedig a medve. Egyik oldaláról a másikra fordulása a perzsák médek fölé kerekedését, szájában a három borda három legjelentősebb hódítását jelenti. Telhetetlensége nyughatatlan terjeszkedési vágyát fejezte ki. Ez okozta vesztét: a görög városállamok összefogását ellenük.

A Hellén Birodalmat a réz, valamint a négyfejű, négyszárnyú párduc ábrázolta a két látomásban. A párducra jellemző gyorsasággal, elképesztő iramban döntötte meg Nagy Sándor a Perzsa Birodalmat, réz vértezetű falanxainak élén. A négy szárny és madárfej a birodalom négy részre szakadására utal. http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/nabukodonoz

A negyedik fém a vas, amely „fal, zúz és tapos”, jellemzi a vasfegyverzetű és vaserejű római hatalmat. Rettenetes, vasfogú vadállatként ábrázolja a 7. fejezet: különbözőnek mindegyiktől, amelyek előtte voltak.

A tíz lábujj, illetve a vadállat tíz szarva az európai utódállamokat jelenti, amelyek a Római Birodalomból alakultak ki, átörökítve annak számos elemét, de elvegyülve a népvándorláskor beáramló néptömegekkel (cserép), azok kultúrájával. A jövendölés szerint az idők végéig fennállnak. A római elem „vasként” máig fennmaradt az európai építészetben, művészetben, időszámításban, a nyelvekben, a római jogban, az ünnepekben (vasárnap, húsvét, karácsony eredete), az utakban stb. De továbbélése leginkább a vallás terén figyelhető meg:

„Róma nem tűnt el a föld színéről. A keresztény világ központjává fejlődött, és a pápák lettek a világbirodalmi hagyományok folytatói. Az 5. századtól kezdve Pontifex Maximus a címük, tehát ugyanaz, mint a római császároké, akik az államvallás főpapjai voltak.”

(Wolf Schneider: Városok Urtól utópiáig, részlet)

Rembrandt a Dániel 7. fejezetben leírt vadállatokat ábrázolta, amelyeknek azonban csak „ideig-óráig tartó élet adatik” (Dn. 7:12). Az örökkétartó hatalom isteni alapítású és nem az önzés-érdek, hanem a szeretet-szolgálat pillérein épül. Ennek eljövetelét azonban az ítélet előzi meg. A rézkarc felső részén láthatjuk, amint az „Emberfia” (Jézus Krisztus) a mennyei Atyához járul, és ő „ad neki hatalmat, dicsőséget és országot..., és az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik...” (Dn. 7:14)   (http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/nabukodonoz)

Az igazak feltámadása

 „Megelevenednek halottaid, és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa 26,19) 

„A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből.  A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: »Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!« A halottak mindenütt meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből, mérhetetlen sokan –, életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. »Halál! Hol a te fullánkod? Pokol? Hol a te diadalmad?« – kiáltják (1Kor 15,55). Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze.

Az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel… A halandó, romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, ekkor tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad.

Az élő igazak »nagy hirtelen, egy szempillantásban« elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek; Isten halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok »egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig«.” (A nagy küzdelem, 641., 644–645. o., Korszakok nyomában, 570–573. o.) 

„Amikor a kicsiny gyermekek előjönnek a halhatatlanságra porágyukból, azonnal anyjuk karjába repülnek.” (Selected Messages II., 260. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 241. o.)

„Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába.” (A nagy küzdelem, 645. o., Korszakok nyomában, 573. o.) Maranatha

A feltámadás titkai

 

„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll… Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek énbennem.” (Jób 19,25. 27)

„A feltámadáskor megőrizzük személyiségünket, jellemünket, noha nem ugyanazokból az anyagi
részecskékből épül fel a testünk, ahogy a sírba szálltunk. Isten csodálatos művei titkok számunkra. Az ember lelke, jelleme Istennél õriztetik meg. Isten a maga idejében előhívja a halottakat, hogy ismét az élet leheletét adja nekik, és élettel ruházza fel a száraz csontokat. Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől és hibától mentesen. Ismét él, s ugyanazokat a személyiségjegyeket hordozza, így a barát megismeri majd a barátot. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely megmutatja, hogyan adja vissza Isten az anyagnak ugyanazokat az azonosító részecskéit, amelyek a halál előtt a testet alkották. Isten az igazaknak testet ad, olyat, amely Neki tetszik.

Pál mindezt a földbe vetett maggal szemlélteti. Az elültetett mag elbomlik, de új mag jön elő. A gabonaszemben levő természetes anyag, amely elbomlik, sohasem olyannak kel ki, mint amilyen előtte volt, de Isten testet ad neki, amilyen Neki tetszik. Sokkal finomabb anyagból lesz az emberi test, mert ez új teremtés. Elvettetett a természetes test, és feltámadt a lelki test.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1092. o.) 

„A hívő meghalhat, ahogyan Krisztus meghalt, de a Megváltó élete benne van. Élete elrejtetett Krisztussal Istenben. »Eljöttem, hogy életük legyen – mondta Jézus –, és hogy bővelkedhessenek.« A hívők eggyé tétetnek Vele a jelenlegi életben, hogy egyek legyenek Vele az örökkévalóságon át…Az utolsó napon feltámasztja őket mint önmaga részét… Krisztus eggyé válik velünk, hogy mi is eggyé lehessünk Vele az istenségben.” (Review and Herald, 1901. június 18.) Maranatha

Laudate Deum - Az új világrend és a vasárnapi törvények előszele

 

Örökkévaló evangélium: A misszió üzenete

 Jel 14:6-7. És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/ 

 Az egész Szentírásban ez az egyetlen hely, ahol az „örökkévaló” és az „evangélium” szó összekapcsolódik. Az evangélium a kegyelem jó híre, amit Jézus mindenki számára felajánlott. Eljött a világba, hogy bemutassa Isten kegyelmét és igazságát. (Jn 1:14. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. /RÚF/) Bűntelen életet élt, bűntelenül halt meg a kereszten, mint helyettes áldozat, viselve a mi bűneink büntetését. [Ézs 53:4-5. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. (5) Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. /RÚF/ (1Pt 3:18.) Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. /RÚF/] Ezután feltámadt, visszatért a mennyekbe, az Atya felmagasztalta, ma pedig közbenjár értünk a mennyei szentélyben. (ApCsel 2:33. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. /RÚF/ Zsid 7:25. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. /RÚF/ Jel 1:18. és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. /RÚF/) Nemsokára visszatér, hogy beváltsa legnagyobb ígéretét: megjelenik hatalomban és dicsőséggel, majd a millennium után megalapítja Isten országát a földön. [Jn 14:1-4. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (4) Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. /RÚF/ ApCsel 1:11. akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. /RÚF/ Jel 21:1-4. És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. (2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyaszszony, aki férje számára van felékesítve. (3) Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, (4) és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/] 

 Ezek az örökkévaló evangélium alapvető tartalmi elemei. Figyelemre méltó, hogy az üzenet örökkévaló. Egyetlen evangélium menthet csak meg bennünket, ami ugyanaz marad, míg Isten missziója be nem teljesedik. Sosem lesz másik evangélium. Hamis tanítások és tévhitek jönnek és mennek (Ef 4:14. hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; /RÚF/), de a megváltás üzenete, az örökkévaló evangélium nem változik soha. Aki hisz benne és engedelmességgel megéli azt, jutalmat nyer. (5Móz 5:33.) Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt nektek Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek. /RÚF/ (Róm 2:6.) Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni /RÚF/) 

 Ugyanazt a megbízást kapjuk mi is, mint az első tanítványok. Folytatnunk kell a tanítvánnyá tevés munkáját Krisztusért. Csakhogy milyen tanítványokról van itt szó? Jó, őszinte, teljesen odaszentelt életű, szerető emberekről? Ezek a tulajdonságok alapvetőek, de nem elég csak ezt hangsúlyozni. A tanítvánnyá tevés minden bibliai elemére figyelemmel kell lennünk [Lk 9:23. Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! /RÚF/ (Jn 13:34-35). Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (35) Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. /RÚF/ (2Kor 5:17.) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/], a végső célt tartva szemünk előtt: hogy készen álljunk és másokat is felkészítsünk Mesterünk, Jézus Krisztus második eljövetelére. 

 „Az ítélet hirdetése [Jel 14:6-7 És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! /RÚF/] olyan üzenet, amely Krisztus visszajövetelének közelségét jelenti be. Ez az örökkévaló evangélium. Így Krisztus második adventjének hirdetése, a közelségének bejelentése láthatóan lényeges része az evangélium üzenetének”. (Ellen G. White: Christ Object Lessons. 227-228./old.)

A hűtlen pásztorokat elsöprő harag

 „Előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen.” (Ezék 38,21)

„A gonoszok szívét átjárja a keserűség. De nem azt sajnálják, hogy elfeledkeztek Istenről és embertársaikról, hanem azt, hogy Isten győzött. Bűneik következményeit siratják, de gonoszságukat nem bánják meg. Minden követ megmozgatnának a győzelemért. 

A papság és az emberek belátják, hogy nem törekedtek az Istennel való kapcsolatra. Felismerik, hogy lázadtak az igaz és igazságos törvények szerzője ellen. A mennyei elvek semmibevételével a bűn, a viszály, a gyűlölet és a gonoszság ezer és ezer forrását fakasztották fel, mígnem a Föld egyetlen nagy harcmezővé, erkölcsi fertővé vált. Ez a kép tárul most azok elé, akik elvetették az igazságot és melengették a tévelygést. Nyelv nem tudja kifejezni, mennyire vágynak az engedetlenek és a hitehagyók arra, amit örökre elvesztettek – az örök életre. Azok, akiket képességeikért és ékesszólásukért bálványozott a világ, most valós megvilágításban látják ezeket. Felismerik, mit játszottak el törvényszegésükkel, és azok lábához esnek, akiknek a kitartását semmibe vették, kigúnyolták. Most beismerik, hogy Isten őket is szerette. Az emberek rájönnek arra, hogy be lettek csapva. Egymást vádolják romlásukért, de mindannyian egy emberként, elkeseredetten kárhoztatják a papokat. A hűtlen pásztorok tetszetős dolgokat prófétáltak. Hallgatóikat Isten törvényének semmibevételére biztatták, és arra, hogy üldözzék azokat, akik a törvényt szentnek tartják. Most ezek a tanítók kétségbeesetten beismerik a világ előtt, hogy félrevezették az embereket. A tömegek tombolnak a dühtől. »Elvesztünk! – kiáltják. – És ti okoztátok a pusztulásunkat!« Rátámadnak a hamis pásztorokra. Éppen azok, akik valamikor a legjobban csodálták őket, szórják rájuk a legszörnyűbb átkokat. Akik egykor babérkoszorút helyeztek vezetőik homlokára, most az elpusztításukra törnek. A kardokat, amelyekkel Isten népét akarták lemészárolni, rosszakaróik ellen fordítják. Mindenütt folyik a harc, és ömlik a vér.” (A nagy küzdelem, 654–656. o., Korszakok nyomában, 581–582. o.) Maranatha

A három személyű egy Isten

A Bibliában Isten missziójának frontvonalában és középpontjában is Jézus áll – Ő a megváltás egyetlen lehetősége. Krisztus maga tette egyértelművé: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK). Segít megértenünk a Szentháromság helyzetét is a misszióban.

Krisztus bármit tett, az mindig vagy a mennyei Atyától származott, vagy Őérte történt. (Jn 4:34.) Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. /RÚF/ Jn 5:30. Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. /RÚF/ Jn 12:45. és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. /RÚF/) Azonban emlékeznünk kell rá, hogy missziója nem akkor kezdődött, amikor eljött a világunkba. Az Atyjától kapta, még a világ megalapítása előtt. ( Ef 1:4). Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. /RÚF/ (1Pt 1:20.) Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek /RÚF/) Isten már akkor elhatározta, hogy kinyújtja a kezét az emberiség felé, mielőtt a világ alapjait lefektette. Amikor Jézus belépett az emberi történelembe, azt azért tette, hogy végrehajtsa korábbi terveit. 

 Fiú teremtette a világot (Jn 1:3.) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. /RÚF/), és amikor „eljött az időnek teljessége” (Gal 4:4), Isten azzal nyilvánította ki a szeretetét, hogy elküldte közénk a Fiát. [Jn 3:16-17. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (17) Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. /RÚF/] A Fiú eljött, meghalt a kereszten és legyőzte a halált. Ekkor az Atya a Szentlelket küldte el hozzánk (Jn 14:26. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. /RÚF/ Jn 16:7. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok./RÚF/), hogy meggyőzze a világot [Jn 16:8-11. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. (9) A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; (10) az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; (11) az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. /RÚF/], ma pedig azzal folytatódik az Atya és a Fiú missziója, hogy a népét küldi és erősíti meg ugyanerre a feladatra. [Jn 16:13-14. Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. (14) Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. /RÚF/]

  Jn 20:21-22. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. (22) Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! /RÚF/

Habár a Szentháromság szó nem található meg a Bibliában, a missziócentrikus isteni hármasság bizonyítékairól számos helyen olvashatunk. Például feltámadása után Krisztus megjelent a tanítványoknak és megígérte nekik: „Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel” (Lk 24:49, ÚRK). Az Istenség által vezetett misszió valóságát találjuk meg ebben az egy mondatban: Az Atya ígérete, a Fiú a biztosíték, hogy az ígéret beteljesedik, az eljövő Szentlélek pedig az ígéret tárgya. [Lk 3:16. János így válaszolt mindenkinek: Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket /RÚF/ ApCsel 1:4-5, 8. Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, (5) hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. (8) Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. /RÚF/] Megtanulhatjuk ebből, hogy a misszió nem a mienk, hanem a három személyű egy Istené. Ezért nem fog kudarcot vallani.

Az istenség megszánta az emberi nemzetséget, ezért az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösen határozták el a megváltási tervet. Ahhoz, hogy ez a terv teljes mértékben megvalósuljon, döntés született, hogy Krisztus, Isten egyszülött fia önmagát adja áldozatul a bűneinkért. Mivel is lehetne lemérni az Ő szeretetének mélységét? Isten úgy igazgatta a dolgokat, hogy az ember ne mondhassa, hogy az Úr tehetett volna többet is. Krisztussal együtt a rendelkezésünkre bocsátotta a menny összes erőforrását, hogy a megváltási tervből semmi se hiányozzon, amire szükség lenne az ember megváltása érdekében. Ez olyan szeretet, amelynek a csodálata kimondhatatlan hálával tölti be az emberi lelket. Ó, micsoda, semmihez sem fogható szeretet! Ennek a szeretetnek a csodálata tisztítja meg a lelket minden önzéstől, a tanítványt pedig önmegtagadáshoz vezeti, hogy vegye fel a keresztjét, és kövesse Megváltóját. – Counsels on Health, 222./old.

Isten, aki kezét nyújtja felénk

Isten a saját képére és hasonlatosságára alkotott minket, majd egy tökéletes világot adott nekünk. Azt szerette volna, ha tökéletes kapcsolatban élünk vele, olyanban, aminek középpontjában az Ő legértékesebb tulajdonsága, a szeretet található. Mivel a szeretetnek valódinak kell lennie, egy másik értékes ajándékot is adott: a szabad akaratot, hogy szabadon választhassuk meg az utat, amelyen járunk. Egyértelmű tanácsokkal is ellátta Ádámot és Évát annak veszélyéről és halálos következményéről, ami az engedetlenséggel jár. (1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/) Sátán azonban megtévesztéssel győzte meg Évát, amikor elhitette vele, hogy minden rossz következmény nélkül ehet a jó és a gonosz tudásának a fájáról. Istennek ellentmondva azt állította, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (1Móz 3:5, ÚRK) 

Sajnos Éva úgy döntött, hogy eszik a gyümölcsből és ad Ádámnak is. A tökéletes teremtés ekkortól bűnnel szennyeződött. Ez a pillanat megváltoztatta Isten eredeti tervét és szándé- kát az újonnan teremtett földre vonatkozóan. A megváltás missziója, amelyet „a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4) elhatározott, életbe lépett.  

1Móz 3:9-15. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? (10) Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. (11) Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? (12) Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. (13) Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. (14) Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! (15) Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/  

Isten természetesen pontosan tudta, hol van az emberpár. A félelem hatása alá került Ádámnak és Évának látnia kellett, hogy mi is történik. Szükségük volt a szembesítésre, hogy megértsék bűnük szörnyű következményeit. Sátánt is le kellett győzni. Ennek érdekében Isten elkezdte bemutatni nekik a misszióját: a megváltás tervét [lásd 1Móz 3:14-15], az egyetlen reményt, amivel végül „megbékéltette magával a világot”. (2Kor 5:19) 

 Isten, mielőtt szembesíti az elbukott embereket a következményekkel és a békéltetés ígéretét adja, keresi őket. Ádámnak feltett kérdése a nyilvánvalóan reménytelen helyzetük ellenére két dolgot mutat: az ember bukott állapotát és Isten missziós természetét. Elveszettek vagyunk, végletesen Isten megváltására szorulva. Ő az, aki megtalál, hogy megmentsen bennünket és velünk legyen.

Isten, aki eggyé lett velünk

Az Ótestamentum elénk tárja, hogyan kezdte el a Teremtő megvalósítani a tervét egy népen keresztül, akiknek az volt a feladata, hogy bemutassák a világnak Uruk természetét és célját. Isten mindent a missziós stratégiája alapján cselekedett. Ézsaiás által elmondta: „…én vagyok az Isten, nincsen más; Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Kezdettől fogva közöltem, hogy mi lesz a jövendő… Tanácsom megáll, és véghezviszem minden szándékomat” (Ézs 46:9-10, ÚRK) 

 Az Újszövetségben új dimenzióba lép Isten vágya, hogy az emberiséggel legyen. Jézus emberré válása, ami az Édenben még csak ígéret volt (1Móz 3:15. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/), akkor valósággá vált.

Mt 1:18-23. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. (19) Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. (20) Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. (21) Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. (22) Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: (23) „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuelnek nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. /RÚF/

„Velünk az Isten” – Immánuel. Isten a népe között élt a szentély által, ekkor pedig közöttük lakozott a Názáreti Jézus fizikai valóságában. Jézus születésével Isten igen konkrét módon mutatta be vágyát, hogy velünk legyen természetében és küldetésében: Isten Fia teljesen emberi és teljesen isteni volt. Ő erősítette meg: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14:6, ÚRK) 

 Jn 1:14-18. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (15) János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. (16) Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. (17) Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. (18) Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. /RÚF/

Isten haladt előre a missziójában, majd Jézus által megjelent testben a népe között. Amikor látták „…az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14, ÚRK), beteljesedett az Ószövetség próféciája az isteni tervvel összhangban: eggyé vált velünk, mégpedig emberi testben. A misszió Istene folyamatosan véghez vitte céljait.  

 Jézus Krisztus öröktől fogva egy az Atyával, Ő „Isten képmása”, dicsőségének és fenségének testet öltése, „dicsőségének fényessége”. Azért jött le földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa nekünk. Lejött a bűn sötétségének világába, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát, és beteljesedjék a „velünk az Isten” ígéret. Ezért szólt ekképpen róla a jövendölés: „nevét Immánuelnek nevezik”.