A Bárány haragja

 „A föld királyai, a fejedelmek, a gazdagok, a vezérek, a hatalmasok, és minden szolga és minden szabad, elrejtették magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba. És mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától.” (Jel 6,15–16)

„Elhallgat a gúnyolódó tréfálkozás. A hazug ajkak elnémulnak. Megszűnik a fegyverek zaja, a csata kavargása, a harci lárma, és nincs többé »vérbe fertőztetett öltözet« (Ésa 9,5). Csak az ima, a sírás és a jajveszékelés hangja hallatszik. A nemrég még gúnyolódó ajkak ezt kiáltják: »Eljött az Ő haragjának ama nagy napja, és ki állhat meg?« A gonoszok azért imádkoznak, hogy inkább a hegyek sziklái temessék el őket, mintsem találkozzanak azzal, akit semmibe vettek és elutasítottak. 

Ismerik azt a hangot, amely a halottak fülébe is eljut. Hányszor hívta megtérésre őket ez a csendes, kedves hang! Hányszor szólt barát és testvér ajkáról a Megváltó szívhez szóló kérlelése! A kegyelmet elutasítóknak semmi sem olyan kárhoztató, vádoló, mint az a hang, amely oly sokáig esdekelt: »Térjetek meg, térjetek meg gonosz útjaitokról! Hiszen miért halnátok meg?« (Ezék 33,11) Ó, ha ez a hang ismeretlen lett volna nekik! Jézus ezt mondja: »Hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok.« (Péld 1,24–25) Ez a hang emlékeket ébreszt bennük, amelyeket szívesen elfelejtenének – a semmibe vett intéseket, a viszszautasított hívásokat, a lebecsült kiváltságokat.

Az igazság megtagadóinak életében vannak pillanatok, amikor megjelennek előttük képmutató életük kínzó emlékei, lelkiismeretük felébred, és lelkük eleped a mit sem érő sajnálkozástól. De ez nem is hasonlítható ahhoz a bűntudathoz, amely akkor támad bennük, amikor »eljő, mint a vihar, az, amitől féltek«, és a nyomorúság »mint forgószél, elközelget« (Péld 1,27). Akkor azok, akik Krisztust és hű népét el akarták pusztítani, meglátják a megdicsőültekre sugárzó fényességet…” (A nagy küzdelem, 642–644. o., Korszakok nyomában, 571–572. o.) Maranatha

A Föld elnéptelenedik

 „Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta, és az égre, de nincsen világossága! Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek, és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek és ímé egy ember sincsen, és az ég madarai is mind elmenekültek.” (Jer 4,23–25)

„Amikor Krisztus eljön, a gonoszokat eltörli a föld színéről. Megemésztődnek szájának leheletétől, és elpusztulnak dicsőségének fényétől. Krisztus elviszi népét Isten városába, és ez a bolygó lakatlan lesz. »Ímé az Úr megüresíti a földet, és elpusztítja azt, elfordítja színét, és elszéleszti lakóit!« »Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.« »Mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a föld lakói.« (Ésa 24,1. 3. 5–6) 

Az egész Föld olyan, mint egy kietlen pusztaság. A földrengés által elpusztított városok és falvak romjai, gyökerestől kitépett fák, a tengerből kivetett és a földből kiszakított, töredezett sziklák hevernek mindenütt, és roppant nagy üregek jelzik az alapjukról levált hegyek helyét.

Ekkor következik be az az esemény, amelyet az engesztelési nap utolsó ünnepélyes mozzanata szimbolizált. Amikor a szentek szentjében véget ért a szolgálat, és a bűnért való áldozat vére által a templom megtisztult Izráel bűneitől, a főpap az élő bűnbakot az Úr elé állította, és a gyülekezet színe előtt megvallotta felette »Izrael fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit, és… azokat a baknak fejére« helyezte (3Móz 16,21). Amikor pedig a mennyei templomban ér véget az engesztelés munkája, Isten és a mennyei angyalok, valamint a megváltott sereg színe előtt Jézus hasonlóképpen helyezi Isten népének bűneit Sátánra. Sátánnak minden bűnért, amelyre rávette az embert, felelnie kell.” (A nagy küzdelem, 657–658. o., Korszakok nyomában, 583–584. o.) Maranatha

Az igazak elváltozása

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először, akik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thess 4,16–17)

Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő. Gyönyörűséges volt. Eleinte nem vettük észre, hogy Jézus a felhőn ül, de amint a földhöz közeledett, lassan kivehető volt fenséges alakja… Isten Fiának hangja előszólította az alvó szenteket, akik most dicső halhatatlanságba öltöztek. Az élő szentek pedig egy pillanat alatt elváltoztak, és a feltámadottakkal együtt felvitettek a felhőszekérre. Fenséges volt, amint a felhőszekér fölfelé haladt. Mindkét oldalán szárnyak és alattuk kerekek voltak. És amint felfelé gördült, felhangzott a dicsőítés, a felhő körül levő szent angyalok is ezt kiáltották: »Szent, szent, szent az Úr Isten, a Mindenható!« És a szentek a felhőn azt kiáltották: »Dicsőség! Alleluja!« (…) 

Mindannyiunkat körülvett a felhő, és hét napon át emelkedtünk fel az üvegtenger felé, ahol Jézus saját kezével helyezte fejünkre a koronákat. Aranyhárfát és győzelmi pálmát kaptunk Urunktól. A 144 000 az üvegtengeren állt. Néhányuknak igen ragyogó koronája volt, másoknak kevésbé. Egyesek koronáján sok csillag volt, másokén csak néhány. Mindenki tökéletesen elégedett volt a koronájával. Válluktól lábukig érő, ragyogó, fehér köpenybe voltak öltözve. Angyalok vették körül a megváltottakat, amint az üvegtengeren át a város kapuja felé haladtak. Jézus kitárta a gyöngykaput, és azt mondta: »Megmostátok ruháitokat az én véremben, szilárdan kiálltatok igazságomért, lépjetek be!«” (Early Writings [Korai írások], 35., 16–17. o.)

„Egy hang lesz hallható, minden más zenénél csodálatosabb és gazdagabb, amint ezt mondja: »Jöjjetek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, ami számotokra készíttetett a világ megalapítása óta!« (Counsels on Stewardship [Tanácsok a sáfárságra], 350. o.) Maranatha

Felismerjük majd egymást

 „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.” (1Kor 13,12)

„Ráismerünk majd barátainkra, ahogyan a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy e halandó életben testük eltorzult, megbetegedett vagy megcsúnyult, de tökéletes testi-lelki egészségben támadnak majd fel, azonosságukat azonban megdicsőült testükben is teljesen megőrzik. Akkor úgy ismerünk majd, amint mi is megismertettünk (1Kor 13,12). A feltámadottak arcán, amelyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük azok vonásait, akiket szerettünk.” (Jézus élete, 804., magyar kiadás: 709. o.)

„A megváltottak találkoznak egymással, és felismerik azokat, akiknek figyelmét a megfeszített Üdvözítőre irányították. Milyen áldott beszélgetést folytatnak majd az üdvözültek! »Bűnös voltam, Isten és reménység nélkül éltem a világban, de te eljöttél hozzám, és megmutattad nekem a drága Üdvözítőt mint egyetlen reménységemet…« »Pogány voltam, pogány országban. Elhagytad barátaidat és kényelmes otthonodat, és eljöttél, hogy megtanítsd nekem, hogyan találok Jézusra, és hogy hihetek Benne mint egyetlen igaz Istenben. Leromboltam bálványaimat és Istent imádtam, s most látom Őt színről színre. Megváltattam, örökre megváltattam, és mindig láthatom azt, akit szeretek…« 

Mások hálájukat fejezik ki azok iránt, akik táplálták az éhezőt és felruházták a mezítelent. »Amikor kétségbeesés tartotta fogva lelkemet, hitetlen mivoltomban az Úr hozzám küldött téged, hogy a remény és a vigasztalás szavait szóld. Ennivalót hoztál nekem, és megnyitottad számomra Isten Igéjét, hogy ráébressz lelki szükségleteimre. Úgy bántál velem, mint egy testvérrel. Együtt éreztél velem bánatomban, vigasztaltad meggyötört és megsebzett lelkemet, hogy meg tudtam ragadni Krisztus kezét, amelyet felém nyújtott, hogy megmentsen engem. Tudatlanságomban türelmesen tanítottál arra, hogy van egy Atyám a mennyben, aki törődik velem. Elolvastad nekem Isten Igéjének drága ígéreteit. Te ihletted bennem a hitet, hogy Ő majd üdvözít engem. Szívem meglágyult, behódolt, megtört, amikor arról az áldozatról gondolkodtam, amit Krisztus hozott értem… Itt vagyok, megmentve, örökre megmentve, hogy az Ő jelenlétében éljek és dicsőítsem Őt, aki az életét adta értem.« 

Micsoda öröm lesz, amikor a megváltottak találkoznak azokkal, akik terhet hordoztak értük! És akik nem azért éltek, hogy maguknak kedvezzenek, hanem hogy áldásul szolgálhassanak az elesetteknek, akiknek oly kevés öröm jutott a Földön – szívük ujjong majd a boldogságtól!” (My Life Today [Az én életem ma], 353. o.) Maranatha

Az örök élet kezdete

 

„Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van.” (1Ján 5,1

„Jézus Krisztus feltámadása mindenek végső feltámadását példázta, azokét, akik Őbenne alszanak.” (Signs of the Times, 1878. szeptember 26.)

 „A keresztény meghalhat, de Krisztus élete benne van, és az igazak feltámadásakor új életre kel.” (Review and Herald, 1901. október 1.)

„»Krisztusban élet volt, és az élet az emberek világossága volt.« Itt nem a fizikai életről van szó, hanem a halhatatlanságról, a valódi életről, amely egyedül Isten tulajdona. Az Igének, aki Istennel volt, aki Isten volt, élete volt önmagában. A fizikai életet mindenki megkapja. Ez nem örök vagy halhatatlan, mert Isten, az életadó ismét elveheti. Az embernek semmi hatalma nincs az élete fölött. De Krisztus élete nem kölcsönzött élet. Senki sem veheti el az életet Tőle. »Leteszem azt magamtól« – mondta. Őbenne valóban élet volt, eredeti, nem kölcsönzött, nem leszármazás útján nyert. Ez az élet nem az ember veleszületett sajátossága, csak Jézus Krisztus által birtokolhatjuk. (…

Amikor Jézus felvette az emberi természetet, életét tekintve a Mindenhatótól függött. Emberi természetében megragadta Isten mennyei erejét, és az emberi család minden tagjának megvan az előjoga, hogy ezt tegye… {

Ha megbánjuk törvényszegéseinket, és elfogadjuk Krisztust mint Életadót… eggyé válunk Vele, s akaratunk összhangba kerül az isteni akarattal. Részeseivé leszünk Krisztus életének, amely örök. Krisztus életének elfogadása által Istentől halhatatlanságot nyerünk, mert Krisztusban lakozik az istenség egész teljessége testileg. Ez az élet az isteninek az emberivel való titokzatos szövetsége és együttműködése.” (Signs of the Times, 1897. április 8.; június 17.) 

„Krisztus egy testté lett velünk, hogy mi egy lélek lehessünk Ővele. Ez az az egység, amelynek ereje által előjöhetünk majd a sírból – nemcsak Krisztus erejének megnyilatkozásaképpen, hanem mert hit által az Ő élete a miénk lesz. Akik megismerik Krisztus igaz jellemét, és befogadják Őt a szívükbe, azoknak örök életük van. Krisztus a Lélek által lakozik bennünk, és Isten Lelke, ha hittel befogadjuk a szívünkbe, az örök élet kezdete.” (Jézus élete, 388. o., magyar kiadás: 331. o.) Maranatha

A szobor részei a Nabukodonozor álmából

Dán 2:23-30 szakasz! Mit mondott itt Dániel, amire különösen fontos emlékeznünk. 

"Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, amit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk! Beméne azért Dániel Ariókhoz, akit rendelt vala a király, hogy elveszítse a babiloni bölcseket; elméne azért, és mondá néki: A babiloni bölcseket ne veszíttesd el; vígy engem a király elé és a megfejtést tudtára adom a királynak. Akkor Ariók sietve bevivé Dánielt a király elébe, és mondá: Találtam férfiút Júdának fogoly fiai között, aki a megfejtést megjelenti a királynak. Szóla a király, és monda Dánielnek, akit Baltazárnak nevezének: Csakugyan képes vagy megjelenteni nékem az álmot, amelyet láttam, és annak értelmét? Felele Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, amelyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak; De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt: Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban afelől, hogy mik lesznek ez után, és aki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, ami lesz. Nékem pedig ez a titok nem bölcseségből, amely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak és te megértsed a te szívednek gondolatait." 

Az imára válaszul Isten felfedte az álom tartalmát és annak magyarázatát is. Dániel habozás nélkül elmondta a királynak, hogy "Isten az égben" volt az, aki megadta a rejtély megoldását. Sőt, mielőtt Dániel jelentést tett volna az álom tartalmáról és magyarázatáról, megemlítette, hogy milyen kimondatlan gondolatai és aggodalmai voltak a királynak, miközben álmatlanul feküdt az ágyán. A körülmények bemutatása még inkább kiemelte az üzenet hitelességét, hiszen erről csak a király tudhatott, Dániel pedig nyilván természetfeletti erő által értesült róla. Ám amikor Dániel ismertette az álom tartalmát, számolnia kellett egy másik válság kockázatával, ugyanis ez nem volt feltétlen jó hír Nabukodonozornak. 

Dán 2:31-49 részét! Mit mondott az álom Nabukodonozor országának végzetéről?

Az álomban egy méltóságteljes szobor jelent meg, aminek a "feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak" (Dán 2:32-33, RÚF). Végül egy kő "ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól" (Dán 2:34, RÚF), az egész eltört, szétszóródott, mint pelyva a szélben. Dániel magyarázata szerint a különböző fémek egymást követő birodalmakat jelképeznek, amelyek váltják egymást a történelem menetében. Nabukodonozor számára egyértelmű az üzenet: minden hatalma és dicsősége dacára Babilon majd lehanyatlik, egy másik ország veszi át a helyét, amit majd mások követnek, amíg egy egészen eltérő birodalom nem vált fel minden előzőt  "Isten országa", ami örökké megáll. A Nabukodonozor álmában közölt prófécia egy általános vázlatprófécia, ami zsinórmértékként szolgál a Dániel próféta könyve 7-8. és 11. fejezeteiben lévő részletesebb próféciákhoz. A 2. fejezet nem feltételes prófécia. Ez egy apokaliptikus prófécia, konkrétan megjövendöli, amit Isten előre látott és a jövőben véghez fog vinni.

1. Az arany fej Babilont jelképezi (Kr. e. 626-539). Nincs más olyan fém, ami az aranynál jobb jelképe lehetne a Babiloni Birodalom erejének és gazdagságának. A Biblia egyik angol fordítása szerint Babilon az "arany város" (Ézs 14:4), "arany pohár az Úr kezében" (Jer 51:7; vö. Jel 18:16). Hérodotosz, az ókori történész feljegyzéséből tudjuk, hogy az arany nagy bősége ékesítette a várost.

2. Az ezüst mellkas és karok Médó-Perzsiát képviselik (Kr. e. 539-331). Az ezüst az aranynál kevésbé értékes, mint ahogy a Méd-Perzsa Birodalom sem érte utol soha Babilon pompáját. Azért is találó jelkép ez a perzsákra, mert az adórendszerükben ezüstöt használtak.

3. A réz has és oldalak Görögországot szimbolizálják (Kr. e. 331-168). Ez 27:13 szerint a görögök rézedényekkel kereskedtek. Katonáik réz páncélzatot viseltek. A sisakjuk, a pajzsuk és a csatabárdjuk rézből készült. Hérodotosz leírja, hogy az egyiptomi I. Pszammetik a behatoló görög kalózokat egy jóslat beteljesítőinek látta, ami szerint "rézemberek jönnek a tenger felől".

4. A vas lábak találó jelképei Rómának (Kr. e. 168 ; Kr. u. 476). Dániel magyarázata szerint a vas a Római Birodalom lehengerlő erejére utal, ami minden más országnál tovább maradt fenn. A birodalom jellemzésére tökéletes fém a vas.

5. A részben vas, részben cserép lábfejek a megosztott Európára utalnak (Kr. u. 476-tól Krisztus második eljöveteléig). A vas és az agyag keveréke jellemzően bemutatja, ami a Római Birodalom széthullása után történt. Bár Európa egyesítésére sok kísérletet tettek, az uralkodói házak közötti házassági szövetségektől kezdve a jelenlegi Európai Unióig, a megosztottság és a pártoskodás mindezidáig megmaradt, és ez a prófécia szerint így is lesz, míg Isten meg nem alapítja örök országát.

Időrendi táblázat (i.e. 1951 – 457)

(http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/idoren)

Időrendi táblázat (i.e. 1951 – 457)

Az ószövetségi kronológia alapja:

Gal. 3:17; I.Móz. 15:13; II.Móz. 12:40 és I.Kir. 6:1

Az ősatyák kora

1951	Ábrahám születése
1942	Sára születése
1876	Ábrahám elhívása
1851	Izsák születése
1815	Sára halála
1811	Izsák és Rebeka házassága
1791	Ézsaú és Jákób születése
1776	Ábrahám halála
1750-1580	Hikszosz-fáraók uralkodása Egyiptomban
1700	József születése
1683	Józsefet eladják testvérei
1670	A hét bő esztendő kezdete
1663	A hét szűk esztendő kezdete
1661	József testvéreinek látogatása
1661	Jákób és családja Egyiptomba költözik
1644	Jákób halála
1590	József halála
1661-1446	Izráel népe 215 évig tartózkodik Egyiptomban (Jákób odaérkezésétől a kivonulás időpontjáig)
1876-1446	Ábrahám elhívásától a kivonulásig tehát az ősatyák 430 esztendeig tartózkodtak Egyiptom és az akkori időben szintén egyiptomi fennhatóság alatt levő Kánaán földjén

Mózes kora

1526 körül	Mózes születése
1486	körül Menekülése Egyiptomból
1446	Visszatérése Egyiptomba
1446	Kivonulás Egyiptomból
1446-1406	Pusztai vándorlás
1406	Mózes halála
1406/5	Izráel népének honfoglalása
1400-1366	Békeidőszak Józsué és a vének alatt

A bírák kora

1366-1358	Nyolc éves elnyomás a mezopotámiai király alatt
1358	Otniel szabadítása, 40 éves nyugalom
1300	Ehud szabadítása a 18 éves moábita elnyomástól, 80 esztendős nyugalom
1253	Debóra és Bárák szabadítása, nyugalom 1227-ig
1213	Gedeon szabadítása a 7 éves midiánita elnyomás alól; Gedeon a bíró 1173-ig
1173-1170	Abimélek királysága Sikem felett
1170-1083	Tola, Jáir, Jefte, Ibsán, Elon és Abdon szabadítása és bíráskodása
1120	A filiszteus elnyomás kezdete
1105-1085	Sámson bíráskodása
1140-1100	Éli főpap és bíró
1100-1080	Sámuel 20 éves tanítói szolgálata
1081	A filiszteusok legyőzése Ében-Ézerben
1081-1050	Sámuel, Izráel utolsó bírája

Az egységes királyság

1050-1011	Saul királysága
1011-970	Dávid királysága
971-931	Salamon királysága
967/66 - 960/59	A jeruzsálemi templom építése

A megosztott királyság kora

I Z R Á E L			J Ú D A
Próféták	Királyok		Királyok		Próféták
Isten embere	931-910	I. Jeroboám	931-913	Roboám	Sémája
Ahija	910-909	Nádáb	913-911	Abija	Iddó Azáriás
	909-886	Baása	911-869	Asa	Obed
	886	Elah			Hanáni
	885-884	Zimri			Jéhu
	885-874	Omri			Jaháziel
Illés Mikeás	874-853	Akháb	872-848	Josafát	Eliézer
3 névtelen	853-852	Akházia	854-841	Jorám
	852-841	Jorám
Elizeus	841-814	Jéhu	841	Akházia
			841-835	Athália királyné
			835-796	Joás	Zakariás
	814-798	Joakház			Jóel(?)
Jónás	798-782	Joás	796-767	Amásia	2 névtelen
Hóseás	793-753	II. Jeroboám
Ámos			790-739	Uzziás (Azária)	Zakariás
	753-752	Zakariás
	752	Sallum
	752-742	Menáhem	750-736	Jótám	Ésaiás
	742-740	Pekája			Mikeás
	740-732	Pekah	735-715	Akház
Odéd	732-722	Hóseás	729-697	Ezékiás
	722	asszír hódítás
			697-641	Manassé	Habakuk
			641-639	Amon	Náhum(?)
			639-608	Jósiás	Jeremiás
			608	Joakház	Hulda
			608-597	Joákim	Sofóniás
			606/5	első fogolycsapat Babilóniába	Dániel
			597	Joákin második fogolycsapat	Ezékiel
			597-586	Sedékiás	Abdiás(?)
			586	Jeruzsálem teljes megsemmisítése
			606/5-536/5	a babiloni fogság
			536/5	Círusz rendelete
			519/8	Darius Histaspes rendelete
			457	Artaxerxes Longimanus rendelete	A hazatérés utáni próféták: Aggeus Zakariás Malakiás

Nabukodonozor álma az emberi történelem végéről

Dániel az első fogolycsapatokkal, i.e. 605-ben érkezett Babilonba, és körülbelül hetven éven át szolgált magasrangú hivatalnokként a királyi udvarban. Feddhetetlen jellemével, hitével az igaz Istent dicsőítette az idegenek között. Könyvében négy, az egész Föld történetét átfogó jövendölés található. Isten megbízásából azért írta le ezeket, hogy Isten hívő népe mindenkor tudja, hol tart a történelem, és megismerje az események isteni szemszögből való értékelését. E vázlatpróféciák egy adott időponttól egészen Jézus Krisztus második eljöveteléig és a Föld újjáteremtéséig mutatják be az emberi történelem fő vonulatait. 

Az első ilyen jövendölést Nabukodonozor babiloni király kapta Istentől, álom formájában (Dn. 2. fejezet), arra a kérdésére, hogy mi lesz az idők végén, „az utolsó napokban” (Dn. 2:28)? A királyt annyira megrázta az álom, hogy felébredve kiesett az emlékezetéből. Dániel próféta idézte fel neki ismét, értelmét is megadva.

Egy óriási, rettenetes arcú szoborban látta megtestesülni az emberi történelmet. Feje aranyból, válla, karja ezüstből, hasa, oldalai rézből, lábai vasból, lábujjai vas és agyag keverékéből voltak. Hatalmas méreteivel, fényességével és félelmetességével lenyűgözte a királyt. Ahogy szemlélte ezt a szoborkolosszust, kéz érintése nélkül leszakadt egy kő, ledöntötte azt lábáról, és darabokra zúzta, szétmorzsolta a szobrot. Majd felkapta a szél és elfújta, nyoma sem maradt. Az a kő pedig nagy heggyé lett és betöltötte az egész Földet (Dn. 2:28-35).

Az álom megfejtését is közölte a próféta a királlyal. Ezt mi most kiegészítjük a 7. fejezetben közölt, második vázlatpróféciával, ahol a fémek helyett vadállatok formájában jelentek meg az egymást követő hatalmak.

Az emberiség története, akárcsak a szobor arca, „rettenetes ábrázatú”. Híven tükrözi ez az arc a háborúk, hatalmi harcok szűnni nem akaró borzalmait. A fémek csökkenő értéke jelzi, hogy a technikai fejlődés ellenére az erkölcs és a vallásosság terén egyre mélyebbre süllyed az emberiség. De az agyaglábon álló történelem „nem emberi kéz” által fejeződik be. A leszakadó kő Jézus azonosítása szerint őt magát jelképezi (Mt. 21:42, 44; 7:24-25). Az ő második eljövetele zárja le a bűn történelmét! Egyedül az ő birodalma lesz örökkévaló!

Az addig egymást követő négy birodalom a következő: a babiloni – azon belül is Nabukodonozor uralkodása – az aranyfej. Jól jellemezte ez Babilont, ahol elképzelhetetlen bőségben volt az arany abban az időben. A hetedik fejezetben sasszárnyakkal ellátott oroszlánként jelenik meg, amely jellemző állata volt e területnek, és sokszor ábrázolták épületeiken. „Szárnyai kitépése”, és az oroszlánszívnek emberszívre cserélése ábrázolja hanyatlását, elerőtlenedését, amelyről (Belsazár lakomájánál) szólunk.

A következő fém az ezüstpénzt bevezető Médó-Perzsa Birodalom jelképe, amely leigázta Babilóniát – vadállat formája pedig a medve. Egyik oldaláról a másikra fordulása a perzsák médek fölé kerekedését, szájában a három borda három legjelentősebb hódítását jelenti. Telhetetlensége nyughatatlan terjeszkedési vágyát fejezte ki. Ez okozta vesztét: a görög városállamok összefogását ellenük.

A Hellén Birodalmat a réz, valamint a négyfejű, négyszárnyú párduc ábrázolta a két látomásban. A párducra jellemző gyorsasággal, elképesztő iramban döntötte meg Nagy Sándor a Perzsa Birodalmat, réz vértezetű falanxainak élén. A négy szárny és madárfej a birodalom négy részre szakadására utal. http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/nabukodonoz

A negyedik fém a vas, amely „fal, zúz és tapos”, jellemzi a vasfegyverzetű és vaserejű római hatalmat. Rettenetes, vasfogú vadállatként ábrázolja a 7. fejezet: különbözőnek mindegyiktől, amelyek előtte voltak.

A tíz lábujj, illetve a vadállat tíz szarva az európai utódállamokat jelenti, amelyek a Római Birodalomból alakultak ki, átörökítve annak számos elemét, de elvegyülve a népvándorláskor beáramló néptömegekkel (cserép), azok kultúrájával. A jövendölés szerint az idők végéig fennállnak. A római elem „vasként” máig fennmaradt az európai építészetben, művészetben, időszámításban, a nyelvekben, a római jogban, az ünnepekben (vasárnap, húsvét, karácsony eredete), az utakban stb. De továbbélése leginkább a vallás terén figyelhető meg:

„Róma nem tűnt el a föld színéről. A keresztény világ központjává fejlődött, és a pápák lettek a világbirodalmi hagyományok folytatói. Az 5. századtól kezdve Pontifex Maximus a címük, tehát ugyanaz, mint a római császároké, akik az államvallás főpapjai voltak.”

(Wolf Schneider: Városok Urtól utópiáig, részlet)

Rembrandt a Dániel 7. fejezetben leírt vadállatokat ábrázolta, amelyeknek azonban csak „ideig-óráig tartó élet adatik” (Dn. 7:12). Az örökkétartó hatalom isteni alapítású és nem az önzés-érdek, hanem a szeretet-szolgálat pillérein épül. Ennek eljövetelét azonban az ítélet előzi meg. A rézkarc felső részén láthatjuk, amint az „Emberfia” (Jézus Krisztus) a mennyei Atyához járul, és ő „ad neki hatalmat, dicsőséget és országot..., és az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik...” (Dn. 7:14)   (http://biblia.hu/az_oszovetseg_a_muveszetekben/nabukodonoz)

Az igazak feltámadása

 „Megelevenednek halottaid, és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa 26,19) 

„A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből.  A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: »Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!« A halottak mindenütt meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből, mérhetetlen sokan –, életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. »Halál! Hol a te fullánkod? Pokol? Hol a te diadalmad?« – kiáltják (1Kor 15,55). Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze.

Az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel… A halandó, romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, ekkor tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad.

Az élő igazak »nagy hirtelen, egy szempillantásban« elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek; Isten halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok »egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig«.” (A nagy küzdelem, 641., 644–645. o., Korszakok nyomában, 570–573. o.) 

„Amikor a kicsiny gyermekek előjönnek a halhatatlanságra porágyukból, azonnal anyjuk karjába repülnek.” (Selected Messages II., 260. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 241. o.)

„Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába.” (A nagy küzdelem, 645. o., Korszakok nyomában, 573. o.) Maranatha

A feltámadás titkai

 

„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll… Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek énbennem.” (Jób 19,25. 27)

„A feltámadáskor megőrizzük személyiségünket, jellemünket, noha nem ugyanazokból az anyagi
részecskékből épül fel a testünk, ahogy a sírba szálltunk. Isten csodálatos művei titkok számunkra. Az ember lelke, jelleme Istennél õriztetik meg. Isten a maga idejében előhívja a halottakat, hogy ismét az élet leheletét adja nekik, és élettel ruházza fel a száraz csontokat. Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől és hibától mentesen. Ismét él, s ugyanazokat a személyiségjegyeket hordozza, így a barát megismeri majd a barátot. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely megmutatja, hogyan adja vissza Isten az anyagnak ugyanazokat az azonosító részecskéit, amelyek a halál előtt a testet alkották. Isten az igazaknak testet ad, olyat, amely Neki tetszik.

Pál mindezt a földbe vetett maggal szemlélteti. Az elültetett mag elbomlik, de új mag jön elő. A gabonaszemben levő természetes anyag, amely elbomlik, sohasem olyannak kel ki, mint amilyen előtte volt, de Isten testet ad neki, amilyen Neki tetszik. Sokkal finomabb anyagból lesz az emberi test, mert ez új teremtés. Elvettetett a természetes test, és feltámadt a lelki test.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1092. o.) 

„A hívő meghalhat, ahogyan Krisztus meghalt, de a Megváltó élete benne van. Élete elrejtetett Krisztussal Istenben. »Eljöttem, hogy életük legyen – mondta Jézus –, és hogy bővelkedhessenek.« A hívők eggyé tétetnek Vele a jelenlegi életben, hogy egyek legyenek Vele az örökkévalóságon át…Az utolsó napon feltámasztja őket mint önmaga részét… Krisztus eggyé válik velünk, hogy mi is eggyé lehessünk Vele az istenségben.” (Review and Herald, 1901. június 18.) Maranatha