A bűnre csak egy dolog emlékeztet

 „Ímé, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen és a bűnös!” (Péld 11,31)

„A gonoszok a földön kapják meg büntetésüket (Péld 11,31). »Pozdorjává« lesznek, »és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregek Ura« (Mal 4,1). Egyesek egy pillanat alatt pusztulnak el; mások hosszú napokig szenvednek. »Cselekedeteik szerint« kapják büntetésüket. Sátánnak – mivel Isten az igazak bűneiért is őt terheli meg – nemcsak saját lázadásáért kell szenvednie, hanem azokért a bűnökért is, amelyekre Isten népét rávette. Büntetése sokkal súlyosabb, mint azoké, akiket elámított. Amikor már elpusztul mindenki, akit csalásaival elbuktatott, ő még él és szenved. A tisztító lángokban a gonoszok – a gyökér és az ágak – végül megsemmisülnek. Sátán a gyökér, hívei az ágak.” (A nagy küzdelem, 673. o., Korszakok nyomában, 597. o.) 

„Sátán mindazokkal elvész, akik csatlakoztak hozzá a lázadásban. A bűn és a bűnösök, a gyökér és az ágak elpusztulnak (Mal 4,1). Sátán a gyökér és követői az ágak. Az Ige beteljesedik a gonoszok fejedelmén: »Mivel olyannak tartottad magadat, mint amilyen Isten… azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!« (Ezék 28,6. 16. 19) »Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.« (Zsolt 37,10) »Olyanok lesznek, mintha nem lettek volna.« (Abd 16)” (Jézus élete, 763. o., magyar kiadás: 675. o.)

„Isten igazsága elégtételt nyert, s minden megváltott és az egész angyali sereg hangosan kiáltja: Ámen!

Mialatt a Földet Isten igazságszolgáltatásának tüze borítja el, az igazak biztonságosan lakoznak a szent városban. Nincs hatalma a második halálnak azokon, akik részesültek az első feltámadásban (Jel 20,6). Míg Isten megemésztő tűz a gonosznak, népének nap és pajzs (Zsolt 84,11).” (The Story of Redemption [A megváltás története], 429. o.) 

A tűz, amely a gonoszokat megemészti, megtisztítja a földet. Elsöpri az átok minden nyomát. Nincs örökké égő pokol, amely a megváltottakat a bűn félelmetes következményeire emlékeztetné. 

A bűnnek egyetlen emléke marad: Megváltónk örökre viselni fogja kereszthalálának nyomait…

„Mindaz, ami elveszett a bűn miatt, »megtaláltatott«. »Így szól az Úr… aki alkotá a földet és teremté azt, és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá.« (Ésa 45,18) Ez volt Isten eredeti szándéka a föld megteremtésével. És ez a terv most valóra vált; a földet örökké a megváltottak fogják lakni. »Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.« (Zsolt 37,29)” (A nagy küzdelem, 674. o., Korszakok nyomában, 598–599. o.) Marantha)

„A föld és a rajta lévő dolgok is megégnek”

 

„Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütőkemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat.” (Mal 4,1)

„Sátán kénytelen elismerni Isten igazságosságát, és meghajolni Krisztus főhatalma előtt, de jelleme változatlan marad. Elsöprő áradatként tör ki belőle ismét a lázadás. Eszeveszett dühében eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Alattvalói közé rohan, megpróbálja őket áthatni haragjával, és azonnali harcra indítani. De a milliók között, akiket ő csábított lázadásra, senki sem akad, aki elismerné felsőbbségét. Hatalma véget ért. A gonoszok éppúgy gyűlölik Istent, mint Sátán, de ők felismerik helyzetük reménytelenségét, azt, hogy nem tudják Jahvét legyőzni. Démoni dühvel támadnak Sátánra, és azokra, akik eszközei voltak a megtévesztésben, mert haragjuk most már ellenük lobbant fel.

Ezt mondja az Úr: »Mivel olyannak tartottad magad, mint amilyen Isten, azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcsességed szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet. A sírgödörbe szállítnak alá.« »Elvesztélek, te oltalmazó kérub, a tüzes kövek közül… A földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemük gyönyörűségére… Tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek… rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel.« (Ezék 28,6–8. 16–19)

Istentől tűz száll alá az égből. A föld feltöredezik… Emésztő lángokat lövell minden tátongó szakadék. Még a sziklák is tüzet fognak. Eljött a nap, amely lángoló, mint a kemence. A roppant nagy forróságtól az elemek megolvadnak. A Föld is megolvad, és ami rajta van, megég 

Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. (Mal 4,1) 

Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. (2Pét 3,10.)” (A nagy küzdelem, 672–673. o., Korszakok nyomában, 596–597. o.) Maranatha)

Sátánt a saját cselekedetei ítélik el

„És énekelik Mózesnek, az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útjaid, óh szentek Királya!” (Jel 15,3)

„Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóvá lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt a saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jogosságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra. »Dicsér Téged, Uram, minden teremtményed, és áldanak Téged a Te kegyeltjeid!« (Zsolt 145,10) A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodik majd arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan öszszefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva hűségesek és lázadók egyként hirdetik: »Igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya!« 

A nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és minden hatalmasság fölé emelkedik. A Reá váró örömért – hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát – nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó az Ő hasonlóságára átalakult megváltottakra tekint, akiknek a jelleme Isten jellemének tökéletes tükre. Meglátja bennük lelke szenvedésének gyümölcsét, és elégedett. Majd mind az igazak, mind a gonoszok számára hallhatóan ezt mondja: »Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.« És a trón körül álló megváltottak dicsérő énekbe kezdenek: »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, bölcsességet, dicsőséget és áldást!« (Jel 5,12)” (A nagy küzdelem, 670–671. o., Korszakok nyomában, 595–596. o.) Maranatha)

Isten igazságosságának elismerése

„Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.” (Róm 14,10–11)

„A gonoszok megigézve nézik Isten Fiának koronázását. Látják kezében a mennyei törvénytáblákat – a tilalmakat, amelyeket semmibe vettek és megszegtek. Tanúi a megváltottak kitörő csodálatának és elragadtatott imádatának; és miközben az ének hangja végigzúg a városon kívül rekedt tömeg felett, egy emberként kiáltják: »Nagyok és csodálatosak a Te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a Te útjaid, óh szentek Királya!« (Jel 15,3) – és térdre hullnak az élet Fejedelme előtt.

Sátán kővé meredve nézi Krisztus dicsőségét és méltóságát. Ő, aki valamikor oltalmazó kérub volt, tudja, honnan esett ki. Hogy megváltozott, milyen mélyre süllyedt a fénylő szeráf, a »hajnal fia«! A tanácsból, amelyben egykor megbecsült helye volt, örökre ki van rekesztve. Látja, hogy az Atya közelében dicsőségét elfedezve áll valaki. Sátán látja, amikor egy hatalmas angyal Krisztus fejére teszi a koronát, és tudja, hogy ő kapta volna ezt a megtisztelő feladatot. Eszébe jut régi hazája, amelynek ő is ártatlan és feddhetetlen lakója volt… Birodalmára, tevékenységének gyümölcsére tekintve csak kudarcot és pusztulást lát… 

De most ütött az óra, amikor a lázadás véglegesen meghiúsul, és Sátán története és jelleme lelepleződik. Krisztus trónfosztására, népének elpusztítására és Isten városának elfoglalására tett utolsó nagy erőfeszítésével az őscsaló egészen lerántja álarcát. A vele szövetkezők látják a vállalkozás teljes kudarcát. Krisztus követői és a hűséges angyalok szemlélői az Isten kormányzása elleni ármány kiteljesedésének. És mindenki elborzad tőle.

Sátán látja, hogy lázadása, amelyre senki nem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el.” (A nagy küzdelem, 668– 670. o., Korszakok nyomában, 593–595. o.) Maranatha)

„Csak az Úrban van minden igazság és erő”

 „Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv! Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Őhozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, akik Reá haragusznak.” (Ésa 45,23–24)

„Krisztus apostolai – a hős Pál, a szenvedélyes Péter, a szeretett és szerető szívű János, valamint hűséges testvéreik is – ott vannak a megváltottak sokaságában, s velük a mártírok hatalmas serege; a falakon kívül pedig – minden hitvány és förtelmes dologgal együtt – azok, akik üldözték, börtönbe vetették és megölték őket. Néró – e kegyetlen és erkölcstelen szörnyeteg – látja azok boldogságát és megdicsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének, annak, hogy miként örökítette tovább jellemének gonosz vonásait, a szenvedélyeket, amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg fiában, és olyan bűncselekményekhez vezettek, amelyek megremegtették a világot.” (A nagy küzdelem, 667–668. o., Korszakok nyomában, 592–593. o.) 

„Ott van a büszke, nagyravágyó Napóleon, akinek közeledése királyságokat rendített meg.” (Early Writings [Korai írások], 293. o.) 

„Vannak ott pápista papok és főpapok, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Az úgynevezett egyházatyáknak lesz mivel elszámolniuk Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és nem fogja igazolni a bűnöst. Most ismerik csak fel, hogy Krisztus azonosul szenvedő népének érdekeivel. Most érzik szavainak súlyát: »Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.« (Mát 25,40)

Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt áll Isten ítélőszéke előtt. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.” (A nagy küzdelem, 668. o., Korszakok nyomában, 593. o.) Maranatha)

A szent város feletti jelenet

„Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5,10) 

„A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen sorjáznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértései; ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik; jótékony és irgalmas cselekedetekkel eltöltött napjai; könyörgései a hegyek magányában, imában átvirrasztott éjszakái; az irigykedő, gyűlölködő, gonosz cselszövések, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megrendítő vívódás a Getsemáne-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmetes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták, és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin hajtották durván; amint Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; s amikor a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva, kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték – mind elevenen lejátszódik. 

Majd a végső jelenetek tárulnak a tömeg elé – a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok – jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét.

E rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk kovácsolta eseményekről. Mindenki visszaemlékszik saját szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izráel Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a gyenge, megalkuvó Pilátus; a gúnyolódó katonák; a papok, a főemberek és az őrjöngő tömeg, amely ezt kiáltotta: »Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon!« Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg »Ő meghalt értem!« kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását.” (A nagy küzdelem, 666–667. o., Korszakok nyomában, 591–592. o.) Maranatha)

Az utolsó ítélet

 „És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani Isten előtt; és könyvek nyittattak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20,12)

„Krisztus ekkor ismét megmutatkozik az ellenség előtt. Messze a város felett, fényes, arany alapzatú trónon ül Isten Fia, és körülötte országának polgárai. Nincs nyelv, amely el tudná mondani, nincs toll, amely le tudná írni Krisztus hatalmát és fenségét. Az Örökkévaló Atya dicsősége beragyogja a Fiút, betölti Isten városát, és a kapukon át bevilágítja az egész földet.

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; s azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig »nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből… a trón előtt és a Bárány előtt… fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak« (Jel 7,9).

A megváltottak dicsérő énekbe kezdenek. Énekük betölti a levegőt. »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé.« (Jel 7,10) Az angyalok és a szeráfok ajkáról is az imádat hangja csendül…

A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, s végrehajtja ítéletét törvénye megszegõin és népe sanyargatóin…

A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut.” (A nagy küzdelem, 665–666. o., Korszakok nyomában, 590–591. o.) Maranatha

Az új Jeruzsálem elleni támadás

 „Sátán… kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket… hogy egybegyűjtse őket háborúra…” (Jel 20,7–8)

„Abban a roppant nagy tömegben temérdek ember van az özönvíz előtti időből: magas kort megért, hatalmas termetű lángelmék, akik a bukott angyalok befolyásának engedve minden ügyességüket és tudásukat a maguk dicsőségére használták. Csodás művészi alkotásaik láttán a világ bálványozta tehetségüket. De Isten eltörölte őket a földről kegyetlen és gonosz találmányaik miatt, amelyek megfertőzték a földet és eltorzították Isten képmását. Vannak közöttük királyok és hadvezérek, akik népeket győztek le; vitéz emberek, akik soha egyetlen csatát sem veszítettek el; büszke, becsvágyó harcosok, akiknek közeledtére birodalmak reszkettek. A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, ami a sírba szálláskor bennük élt.

Sátán először angyalaival tanácskozik, majd a királyokkal, hódítókkal és hatalmasokkal. Felmérik párthíveik erejét, létszámát, és kijelentik, hogy a városon belüli sereget, amely az ő seregükhöz képest kicsi, le tudják győzni. Terveket szőnek a gazdag és dicső új Jeruzsálem elfoglalására. És nyomban készülődni kezdenek a csatára. Leleményes harceszközöket gyártanak. A sikereikről híres hadvezérek seregekké szervezik a harcosok sokaságát. 

Végül támadásra szól a parancs, és a megszámlálhatatlan sereg elindul. Soha nem volt földi hódítónak ekkora serege. Az első háború óta eltelt századok során soha nem hívtak össze ehhez fogható hadat. Sátán, a leggyakorlottabb hadvezér áll a had élén. Angyalai is egyesítik erejüket a végső harcra. Királyok és harcedzett katonák zárkóznak fel Sátán mögé, majd hatalmas csapatok következnek parancsnokaik vezérletével. A tömött sorok katonai pontossággal haladnak a repedezett földön Isten városa felé. De Jézus parancsára bezárulnak az új Jeruzsálem kapui. Sátán seregei körülveszik a várost, és felkészülnek az ostromra.” (A nagy küzdelem, 664. o., Korszakok nyomában, 589–590. o.) Maranatha

A második feltámadás

 „Amikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket…” (Jel 20,7–8) 

„A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.)

„Ekkor Sátán felkészül az utolsó nagy összecsapásra. Amíg a gonoszság fejedelme nem gyakorolhatta hatalmát, és nem volt kit becsapnia, tehetetlen és komor volt. De amikor a gonoszok feltámadnak, és Sátán maga mellett látja a nagy sokaságot, reménye újraéled, és eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Az elkárhozottak egész seregét zászlaja alá gyűjti, és megkísérli velük megvalósítani tervét. A gonoszok Sátán foglyai, Krisztus megtagadásával meghódoltak a lázadó vezér előtt. Most is készek elfogadni javaslatait, és teljesíteni parancsát. Sátán azonban korábbi ravaszságához híven nem árulja el kilétét. Fejedelemnek mondja magát, a világ jogos urának, akit jogtalanul kiforgattak örökségéből. Becsapott alattvalói előtt megváltónak tünteti fel magát. Azt hazudja, hogy az ő hatalma hozta ki őket a sírból, és azt ígéri, hogy felszabadítja őket a legkegyetlenebb elnyomás alól. Krisztus távollétében Sátán – állításai alátámasztására – csodákat művel. A gyengéket erőssé teszi, és mindenkit betölt saját szellemével és erejével. Majd a szentek tábora ellen vezetve őket, el akarja foglalni Isten városát. Ördögi ujjongással mutat a feltámadtak megszámlálhatatlan sokaságára, és kijelenti, hogy vezérükként képes lesz legyőzni a várost, s visszaszerezni trónját és birodalmát.” (A nagy küzdelem, 663. o., Korszakok nyomában, 588–589. o. Maranatha)

Krisztus ismét visszatér a Földre

 „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségük minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak Őellene.” (Júd 14–15)

„Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön a Földre. Félelmetes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövenye. Micsoda különbség van köztük és azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.

Az emberek sokaságát magával ragadja Isten Fiának dicsősége. A gonoszok egy emberként kiáltják: »Áldott, aki jő az Úrnak nevében!« Nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt velük. Akaratlanul mondják, az igazság kényszeríti ki szájukból. Most is éppúgy gyűlölik Krisztust, és szívük éppúgy lázad ellene, mint amikor sírba szálltak. Nincs több kegyelemidejük a múlt hibáinak helyrehozására. Ennek semmi értelme nem lenne. Az élethosszig tartó törvényszegés megkeményítette szívüket. A második próbaidő alatt is megkerülnék Isten kívánalmait, és lázadást szítanának a menny ellen, akárcsak először.

Krisztus az Olajfák hegyére ereszkedik le, ahonnan feltámadása után fölemelkedett, és ahol az angyalok megismételték visszatérése ígéretét. A próféta ezt mondja: »Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén kettéválik… igen nagy völggyé. És az Úr lesz az egész föld királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.« (Zak 14,5. 4. 9) Az új Jeruzsálem káprázatos ragyogással alászáll az égből a fogadására megtisztított és előkészített helyre. Krisztus belép a szent városba, s Vele népe és az angyalok.” (A nagy küzdelem, 662–663. o., Korszakok nyomában, 588. o.) Maranatha)